Ateista Klub

A történet 2015-ben játszódik, és a gazdasági válság keserves hangulatát idézi meg. Charb keménysége és cinikus viselkedése mögött felsejlik az élet torzító kegyetlensége és a kétségbeesett reményvesztettség: egy végtelen Kulturkampf részvevőjeként az utolsó leheletéig küzd a győzelemért.

"Sydney Pollack (...) összehozott egy visszataszító s ugyanakkor szánalomra méltó emberi állatkertet: két algériai származású és egy mali származású francia bűnözőt, az előbbiek testvérek. Elveszett embereket, akik szeretnék, ha rájuk találnának. (...) A Kulturkampf közben és a lövöldözés szüneteiben nem alakulhatnak ki emberi kapcsolatok: csak gyűlöletük, irigységük és önfeláldozásuk jelenik meg. Egy ponton túl mi, nézők is megérezzük, hogy gyötrelmes haláltáncuk -élettánc- is, hogy a véget nem érő Kulturkampf ki tudja hány napjába sűrűsödik az életük, hogy ezt a harcot már nem képesek abbahagyni, mert az egyet jelentene az élet feladásával." 

:)

Az eredeti filmajánló itt.

Kazanlár Aminollah Emil könyve elég furcsa, és nem csak a szerző neve miatt, de erről majd később. Ez egyébként nem egy álnév, tényleg egy ilyen nevű, iráni származású magyar írta. Kis füzetecske, és e-könyvként is megkapható, kár, hogy nem vettem észre, mert jobb lett volna úgy megvenni.

A kis füzetecske annyira nem rossz. Találunk benne egy Helvetius életrajzot, amely nem túl összeszedett, betekintést nyerhetünk a 18. századi szalonok világába, a szabados párizsi életmódba, és a felvilágosodás filozófiai történetének egy jelentős szeletébe.

A jelenkori ateizmus szempontjából legfontosabb talán az, ahogy Helvetius is részt vett a 18. századi sajtó- és gondolatszabadságért szóló küzdelemben. Főművét "A szellemről" betiltották, sőt, máglyán elégették (mármint a könyvet, micsoda erőltetett baromság!).

Helvetiusról megtudjuk, hogy bár gazdag volt, és adóbérlőként (ez afféle adószedői hivatal igazgatója és tulajdonosa jellegű pozíció volt) kezdte pályafutását, de szociálisan érzékeny volt, és sokat segített a szegényeken. Ilyet persze könnyen lehet mondani, és alá lehet támasztani pár apró dologgal szinte bármely normális nemesnél. De konkrétan Helvetius volt a felvilágosodás azon írója, aki talán Rousseau mellett leginkább a forradalom előkészítőjének, szellemi atyjának tekinthető.

Helvetius jezsuitáknál tanult, ahogy Descartes, Diderot, Voltaire, és még sokan mások is. Akkoriban ugyebár még minden iskola egyházi volt, mert monopóliumuk volt rá. Ez nekünk némi vigaszt jelent, hogy az egyházak magyarországi térnyerése talán nem lesz végzetes. Így már nem lehet megmenteni a vallást.

Ami a nézeteit illeti, van pár, az ateizmus számára említésre méltó részlet a könyvben. Helvetius empirista volt, a korabeli elnevezéssel szenzualista. Ez az empirizmus egy kicsit sajátságos stílusú formája, de lényegében empirizmus. Egy jellemző gondolata az, hogy a gondolkodást érzékelésre és memóriára osztja (ami leegyszerűsítés), és az emlékezetet is egyfajta érzékelésként értelmezi (ami szintén leegyszerűsítés, 51. oldal). De abban van valami, hogy amikor visszaemlékezünk valamire, akkor hasonló módon lesznek aktívak bizonyos agyterületek, és félig újra átéljük az érzékelést. 

Ma már furcsák azok a magyarázatok, melyet Helvetius arra adott, hogy az ember miért tud sokkal jobban gondolkodni, mint a majom (47.). A magyarázatok közé tartozik, hogy az ember erősebb, elterjedtebb, többet vadászik, keze alkalmasabb a szerszám fogására, és hasonlók. Ezen magyarázatok ma már nevetségesnek hangzanak, hiszen a kéz anatómiai sajátságain kívül eléggé másodlagos szerepet játszottak a homo sapiens kialakulásában. Pontosabban a vadászat például szintén fontos, de a főemlősük is vadásznak, ha nem is mamutra. 

Ma már tudjuk, hogyha a kérdést evolúciósan fogjuk fel, akkor persze, annak magyarázata, hogy miért a homo sapiensből vált okos állat, az, hogy az életmódja a homo sapiensnek volt erre a legalkalmasabb. A homo sapiens került ebbe a nichébe bele. De annak közvetlen magyarázata, hogy a homo sapiens miért okosabb a csimpánznál, az az a mintegy 2 százalék genetikus különbség, amelyből talán nem is olyan sok gén, de valami olyan változást csinál az agyban, amely ekkora különbséget jelent a gondolkodásnál. Ma már értjük, hogy ez lehetséges, kb. még elképzeléseink is vannak rá, habár a konkrét géneket és fejlődési folyamatokat tudtommal még nem azonosítottuk.

Az 51. oldalon van egy érdekes elgondolás a tudományos elméletek valószínűségéről. Helvetius felvázolja, hogy táblázatot lehetne készíteni a különféle elméletekről, és azok valószínűségéről. A leginkább abban vagyunk biztosak, hogy létezünk. Minden más dolog létezése sokkal kétségesebb, de ha nem akarunk szollipszisták lenni, elfogadjuk a létezését mindannak, amit empirikusan lehet igazolni. 

Ez a gondolat több szempontból fontos. Először is azt tudatosítani, hogy a tudományos elméleteink soha nem bizonyosságok, fontos, mert a hívők ezt kritizálni fogják. Ilyenkor ezt el kell ismerni, és mondani, hogy de ez természetes, ez van, ez a legtöbb, amit tehetünk, ettől még a leginkább igazolt, legjobb elméletet racionális igaznak elfogadni, és csak azt.

Másodsor érdekes ez azért is, mert azért nem megvalósítható dolog. Ide kapcsolódik Dawkins táblázata arról, hogy az ateista-teista spektrumon ki-ki milyen valószínűséggel hisz istenben. Ami  annak tudatosítására jó, hogy itt vannak fokozati különbségek, de abban hibás, hogy konkrét valószínűségeket nem tudunk, nincs is igazán értelme, nem is értelmezhető, hogy mi lenne egy elmélet valószínűsége az igazoltság függvényében. Rudolf Carnap próbált egy olyan induktív logikát kidolgozni, ahol ilyen valószínűségek legalább elvben értelmezhetőek, de nem ment.

Amit mondhatunk, hogy két elmélet igazoltságának foka valamennyire összehasonlítható, és a tudósok ezalapján választanak elméletet. De, hogy akár csak körülbelül is lehetne valószínűségi értékeket mondani, az hülyeség.

Na most térjünk rá a címbeli kérdésre: ateista volt-e Helvétius? Mindenképpen egyházellenes volt, semmiképpen nem volt teista. Legalább deista volt, azaz egy nem személyes teremtő istenben hihetett. De ahogy Kazanlár említi, Helvetius lehet, hogy "csupán a cenzúra megtévesztése miatt volt deista" 31. Azaz csak azért nem vallott nyíltan radikálisabb nézeteket, hogy túléljen, illetve, hogy a könyveit ne zúzzák be (így is bezúzták a fő könyvét). De Kazanlár szerint azért Helvetius ateista volt, erre hoz fel némi idézeteket, és azt is állítja, hogy a kutatók zöme szerint az volt. Döntő idézetre nem emlékszem, csak a materializmusra látok igazolást. No de ez nem is olyan fontos.

A könyv, mint említettem furcsa, sok hibája van. A francia címek sokszor el vannak gépelve, ami csak akkor bosszantó, ha az olvasó tud franciául. A könyvben életrajz keveredik mindenféle tanulmányokkal, rövid, kis anekdotikus fejezetekkel. Láthatóan összecsapott munka. azt gondolom, hogy Kazanlár egyszerűen kiadta korábbi, nem teljesen befejezett könyvtervét, esetleg doktori disszertációját. Abban egész biztos vagyok, hogy a könyv egy része még a rendszerváltás előtt íródott cikkekből, vagy könyvkezdeményből áll, mert teljesen feleslegesen szerepelnek benne marxista hivatkozások. No de ez sem olyan vészes, szóval azért el lehet olvasni, szerintem nincs a könyvben túl nagy ferdítés. Aki a felvilágosodás francia filozófusait, a kor történetét szereti, annak azért élvezetes lesz.

"Si fueris Romae, Romano vivite more!" avagy, "Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak!" szól az antik közmondás, és ebben úgy van valami, bár nem egészen abszolút mindig betartandó elv. De, ha a Charlie Hebdo valamely iszlám országba ment volna, és mondjuk ott működött volna, vagy repülőről szórták volna a karikatúráikat a nép közé, akkor érteném azok érvelését, akik azt mondják, miért provokálta a Charlie Hebdo a muszlimokat. Bár ugye ebben az esetben sem lett volna jogos agyonlőni a karikaturistákat. Továbbá még ekkor sem kell úgy tenni, mintha az arab vagy más népek tényleg mélyről jövő, demokratikus kultúrája lenne az iszlám vallás, amelyet megfelelő tájékozottság, megfelelő ismeretek mellett szabadon választottak, és tényleg egy egyszerűen szabadon választott tradíció lenne ezekben az országokban.

De itt kár is lenne mélyebben beleásni magunkat a vitába, mert nem ez az eset. A Charlie Habdo Párizsban működött, és a Kouachi testvérek, akik egyébként szintén Párizsban születtek, de a szüleik algériai származásúak. És itt nem akarok semmit arra vonatkozóan következtetni, hogy az algériai származással bármi gond lenne. Távol áll tőlem a rasszizmus. Én bizony a vallást tartom itt a problémának, amelyet a Kouachi fivérek nem is biztos, hogy a szüleiktől örököltek. Az is lehet, hogy csak úgy kerültek kapcsolatba a vallással felnőtt korban, hogy azt gondolták, őnekik, algériai származásuk miatt iszlám vallásúnak kéne lenniük. Mert az algériaiak sokon azok. Én nem tudom, mikor kerültek kapcsolatba a vallással.

Az viszont biztos, hogy ha azt vesszük, hogy vajon a Charlie Hebdonak kell-e alkalmazkodni az iszlám vallásúak érzékenységéhez, vagy inkább a Párizsban élő iszlám vallásúaknak a párizsiak kultúrájához, akkor az utóbbi állítás a helyes. Aki Párizsban él, annak bizonyos szintig integrálódnia kell az ottani életmódjához. Nem mindenben, lehetnek éppen iszlám hívők, megtarthatnak egy csomó algériai szokást, de a francia törvényekhez igazodniuk kell.

A francia törvények pedig a francia szokásokon alapulva bizony megengedik az újságoknak, hogy gúnyolódjanak különféle nézeteken, közszereplőkön, vallásokon. Ennek Párizsban nagy hagyománya van.

Ha csak visszamegyünk a 18. századba, akkor azt látjuk, hogy Diderot, Voltaire, Helvetius és mások azért küzdöttek, az akkor még létező vallási, királyi és parlamenti cenzúra ellenében, hogy kritizálhassák a rendszert és a vallást, leírhassák a nézeteiket. Ezen egyébként igen érdekes taktikai, stratégiai játék közepette betiltották, és bezúzták a könyveiket, börtönre vagy száműzetésre ítélték a szerzőket. Helvetius fő művét betiltották, Voltaire-nek állandóan menekülnie kellett, Diderot pedig még a börtönt is megjárta. Ezen gondolkodók a saját életüket áldozták nem a közvetlen mártírság, de az egész életmű és karrier értelmében a szólás szabadsága érdekében, és már a francia forradalom előtt is sok eredményt értek el. Az Enciklopédiát például előbb betiltották, aztán pedig hallgatólagosan úgy engedélyezték, hogy tulajdonképpen a cenzúra elvét onnantól fogva feladták: azt mondták, hogy ugyan nem engedélyezik, de nem is zúzzák be az újabb köteteket, ám így felelősséget sem vállalnak érte.

A francia forradalom aztán deklarálta a szóláshoz való szabadságot.

"XI. A gondolatok és vélemények szabad közlése az embereknek egyik legértékesebb joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvény által meghatározott esetekben." Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 

No de mindez még elsősorban nem karikatúrákat jelent, melyek tudtommal később jöttek divatba. Számos olyan múzeumban voltam, ahol akár egy teremnyi anyag is volt a 19. század valamely időszakáról vagy ismert egyéniségéről, és a róla készült karikatúrákról. Például egészen biztos vagyok benne, hogy a fenti karikatúrát, amelyen Victor Hugo és Enilie de Girardin magasra emelik III. Napoléont, láttam, minden bizonnyal valamelyik Victor Hugo múzeumban, méghozzá egy csomó másik társaságában.

Aztán a 20. században a bande dessinée, azaz a képregény őrületes divattá vált Franciaországban. És bár ezek nagy része nem a vallások gúnyolásáról szól, de akkor is, a párizsiaktól elvenni azt, hogy a vallásokat, politikusokat és közszereplőket gúnyoló karikatúra újságot adjanak ki, és olvassanak, az bizony igencsak érzékenyen érinti a párizsi hagyományokat. Hát most dobják el azt, amiért a felvilágosodásban száz évig küzdöttek?!

Képregény-könyvtár egy kis francia városban, Vienne-ben.

Tehát amellett, hogy joguk van hozzá, hogy szerintünk, ateisták szerint nagyon is találóak eme karikatúrák többsége, és amit kifiguráznak, az messze nagyobb baj, mint ha a karikatúrákat érzékeny iszlám emberek képébe hajítanák, és amellett, hogy igazuk van, amellett a "hagyományok őrzése", és a "ne sértsük a hagyományokat!" elv is szól bizony a Charlie Hedbo mellett.

A Charlie Hebdo mészárlások után a Facebook kommentárok, a bloggerek, újságcikkek között is elterjedt mentegetőzés volt az, hogy:

A) Nem az iszlám felelős a terrortámadásokért.

B) Az elkövetők nem igazi muszlimok.

Ezt leginkább muszlimok hajtogatták, de néha más álszent hülyék is. Ezért gondoltam, összefoglalom néhány pontban, hogy mi a bizonyíték arra, hogy a támadások motivációja bizony az iszlám vallás. Azt gondolom, ez napnál világosabb, nem kéne bizonygatni, de hát sokan vannak, akik mosdatni akarják a vallást. Szóval.

1) A Charlie Hebdo szerkesztőségbe a Kouachi fivérek "Allahu akhbar" kiálltással rontottak be, és közben is többször ezt kiabaálták.

2) Sigolène Vinson újságírónő beszámolója szerint az egyik terrorista azt kiabálta neki: "Nem öllek meg, mert nő vagy, és nőkre nem lövünk, de meg kell térned az iszlámra, olvasd a Koránt, és viselj fejkendőt!"

3) A Charlie Hebdo főszerkesztője, Stéphane Charbonnier az Al-Quaida listáján volt a karikatúrák közlése miatt. A Mohamedről szóló karikatúrák, illetve Mohamed ábrázolása is tilos az iszlám legelterjedtebb nézetei szerint, és büntetése halál.

4) Coulibaly, aki a kóser üzletnél történt másik mészárlás elkövetője volt, egy videót készített, melyben indokolja tetteit. A Korán 8:60-at feliratozta a videóra. ld a fenti képet. A Koránnak több dzsihádra felszólító passzusa is van.

5) Coulibaly elismerte, hogy az Al-Quaidával vannak kapcsolatban. Az Al-Quaide elismerte a felelősséget a Charlie Hebdo merényletekért, és indoklásul azt mondták, hogy "ez egy bosszú, amelyet Mohamed próféta tisztességéért állnak".

Ezek olyan ismert, nyilvánvaló tények, melyeket (a videót kivéve) a Wikipédia mészárlásról szóló oldalon is megtalálhatunk.

Na most ezek után azt mondani, hogy:

A) "Ugyan már, a vallás itt sehogy sem hibás", az szimpla őrültség.

B) "A vallás itt csak ürügy", az viszont zsonglőrködés a szavakkal, egy olyan ellenőrizhetetlen dogma, amit az iszlám mosdatója csak azért talált ki, hogy mentse az iszlám vallást. Egy ilyen hipotézisnek csak akkor volna alapja, ha a terroristák viselkedésében bármi utalna arra, hogy valójában valami más céljuk volt, és ezt a másik célt meg lehet nevezni, és plauzibilisnek hangzik. Enélkül ez csak mosdatás.

C) "Ők nem igazi muszlimok". Szintén csak játék a szavakkal. Az "igazi muszlimnak" nincs definíciója. Az iszlám öt pillérében szereplő 5 feltétel közül nincs olyan, amelyet a terroristákról tudnánk, hogy kevésbé teljesítették, mint úgy általában egy átlagos muszlim hívő. A "békesség" nem szerepel az öt pillér között. És ellentmondásos is volna, ha szerepelne.

A Charlie Hebdo gyilkosság kapcsán az egyik, igen elterjedt vita az, hogy a Charlie Hebdo karikaturistái provokálták a vallásokat, és ezért a terroristák szerint halállal kell lakolniuk, mérsékeltebben elítélő vélemények szerint legalábbis maguk is vétkesek, a legenyhébb vélemények szerint (például Márfi Gyula, katolikus érsek szerint) pedig legalábbis ne csodálkozzanak azon, ami történt, és buták voltak, hogy nem vigyáztak. Az ellen oldali vélemény szerint emiatt nem felelősek, és csak tették amit jónak láttak, ami a demokráciához hozzátartozik. Bizonyos olvasó pedig nyilván egyenesen támogatták a Charlie Hebdot, hiszen valakik a lapot meg is kellett, hogy vegyék.

A magyar médiában Szily László írta le a ritka módon helyes véleményét (vak tyúk is talál szeget). Szily szerint az az érvelés, hogy a Charlie Habdo a provokációjával magára vonta a terroristák haragját, és ezért minimum maguk is felelősek a történtekért, hibás, és megállapítja, hogy ez tökre megegyezik a férfisoviniszta nézet sémájával, miszerint a nők is felelősek a nemi erőszakért, ha szépen öltözködnek. Ez nagyon helyes érvelés, én is pont ezt írtam sok helyen kommentekbe azoknak, akik ilyesmit írtak. 

Szily tök helyesen azt is leírja, hogy a provokáció demokratikus rendünk velejárója, és még a felvilágosodást is emlegette. De aztán az ő műveltsége itt ki is fújt. A cikkének az a hátránya, hogy nem magyarázza meg azt, hogy miért is olyan fontos ez a demokratikus elv, hogy a mi társadalmunkban a felvilágosodás óta szabad gúnyolódni dolgokon, még a valláson is. Miért is küzdöttek ezért a jogért annyira Diderot-ék?! Csak, mert szerettek gúnyolódni, és mert utálták az egyházat? Nyilván ez is igaz volt, nyilván ezért ők küzdöttek, és nem mások, de nem csak ezért küzdöttek. Talán azért, mert meg voltak győződve róla, hogy az egyház mennyi kárt okoz?! Nyilván ezért is, de még ez sem a teljes történet. Mások provokálásának több nagyon is fontos és mély indoka van.

1) Objektív kérdések esetében a vallások, vagy mások érzékenysége azért nem számít, mert az igazság szempontjából irreleváns. Például voltak, akik sértőnek érezték, hogy a homo sapiens a majmokkal közös, közeli ősöktől származik. De megengedhetjük-e, hogy ilyen érzékenység hátráltasson egy igaz felfedezést? Nem. Ezért megadjuk a jogot, hogy a tudomány kényelmetlen igazságokkal provokáljon embereket. Mi, ateisták úgy gondoljuk, hogy ha provokáljuk is a vallásokat, igazunk van. A Charlie Hebdo is úgy provokálta a vallásokat, hogy szerintük igazuk volt, és hát a vallások esetében általában szerintem is igazuk volt (legalábbis abban a kevés esetben, amelyeket ismerek, nem olvasok  állandóan Charlie Hebdot).

2) A szubjektív kérdéseknél pedig az a helyzet, hogy nincs igazság. De éppen ezért is bárki bármiféle dologra érzékeny lehet. Józsit sértheti az, ha Béla azt mondja, hogy a felesége nem szép, de az is, hogy szép. Ráadásul Palit sértheti az, ha Béla Józsi feleségét mondja szépnek, és nem az övét. Klárit sértheti, hogyha valaki azt mondja, a spenót finom, míg Marcsit éppen az, ha valaki azt mondja, nem finom. Itt nem lehetünk tekintettel mindenki érzékenységére, mert nincs igazság, és ellentmondó érzékenységek lehetnek. A vallásra fordítva a szót. A katolikust sértheti, ha az ateista azt mondja, a Biblia nem szent könyv, de az ateistát meg éppen az, ha a katolikus szentnek akarja beállítani ezt a förmedvényt. Az ateisták érzékenységére valahogy kevésbé figyel oda ez az álszent társadalom pedig ugyanúgy jöhetnénk ilyenekkel. Minket sérthet az, hogy Mohamedet Allah prófétájaként mondják a Koránban, az meg aztán pláne, hogy dzsihádot akarnak ellenünk folytatni. Egyáltalán, abszurdum, hogy egyesek a muszlimok sértődéséről beszélnek, amikor megsérülni igazából csak a Charlie Hebdo újságírói sérültek meg, de ők aztán halálosan megsértődtek.

Na most idáig tart az a két pont, amelyet szerintem sokan elfogadnak, de van nekem még egy ennél messzebbre merészkedő érvem is. Idáig csak arról volt szó, hogy a provokáció tulajdonképpen elkerülhetetlen, és az érzékenységekre tulajdonképpen nincs okunk, meg sokszor módunk sem tekintettel lenni. De ennél többet mondok. Nagyon sokszor nekünk egyenesen kell provokálni másokat.

3) Azért KELL provokálni a vallásosokat, de egyébként másokat is, hogy megtanulják, hogy türtőztessék magukat. Európa sok nemzetből, pár vallásból, sokféle nézetből álló igen vegyes népességgel rendelkezik. Sok kis ország él itt egymás mellett. Egymás tolerálása elemi érdekünk, és ezt mindenkinek meg kell tanulnia. Európa csak úgy élhet tovább összeomlás nélkül, ha ezt az emberek megtanulják. Ezért ezt ki KELL kényszeríteni. Elemi érdekünk. 

Na most egy jöjjön példa: ha meg akarunk tanítani egy kutyát, hogy például ne egyen ételt csak a tálkájából, akkor azt úgy tudjuk, hogy teszünk ételt a tálka mellé, és ha enni akar, megakadályozzuk, és büntetjük. Ezzel szemben ha a tálkából eszik, akkor megdicsérjük. na most lehet azt mondani, hogy de az emberek értelmesek, nekik lehet magyarázni is, még a terroristák is homo sapiensek. De az a helyzet, hogy a legtöbb ember nem ért a magyarázatból, a legtöbb embernek el kell követnie a hibákat, hogy tanuljon belőlük. A legtöbb ember hülye. Persze lehet, érdemes nekik magyarázni, de mivel ez nem elég, bizony provokálni is kell, és büntetni is. A tolvajokat is büntetik, a betörőket is büntetik, a gyilkosokat is büntetik. Az autótolvajokat is "provokálják" drága autókkal, melyeket el lehet lopni, és a hívőket is provokálják karikatúrákkal, melyekre nem szabad begurulni. És ha mégis átlépik a törvényeket, akkor büntetni kell. Ebbe időnként becsúszik egy pár hiba, mert sok autót ellopnak, és néha egy pár provokátort megölnek. Ez a provokátor nem hibás volt, hanem a társadalom érdekében végezte a dolgát. Olyasmi, mint mondjuk egy autótulajdonos, aki direkt kint hagyja a drága autóját az utcán. Bátor dolog, de nem hibás, ha meg meri tenni. Ha kérem valakinek a nyóckerben ellopják az autóját, akkor az nem hibás, hanem bizony ugyanúgy áldozat, mintha a Rózsadombon lopják el neki.

És végül még egy példa arra, hogy miért van szükség a provokációra. A melegfelvonulásnak pontosan ez a filozófiája. Az egész abból a gondolatból táplálkozik, hogy a melegek nem félnek, nem alkalmazkodnak a homofóbok "érzékenységéhez", büszkék, és igenis provokálják a homofóbokat. És a homofóbok lesznek szívesek megtanulni, hogy bár nyugodtan felháborodhatnak, emésztheti őket a düh, megütheti őket a guta, kaphatnak szívinfarktust (valahogy sose kapnak), de bántani nem bánthatják a provokátorokat, mert ebben a társadalomban toleránsnak kell lenni. Csak így tudunk együtt élni. Ha ebben a társadalomban a muszlimok nem tanulják meg, hogy igenis fognak Mohamedről képeket látni, akkor Európának vége van. Aki muszlim, és egy EU országba jön, annak meg kell tanulnia azt, hogy elviselje a Mohamed képeket, a kereszteket a templomon, és a lányokat, akik szexi ruhában sétálnak az utcán. Sőt, esetleg monokiniznem a strandon. Meg kell tanulniuk, hogy az ilyen lányokat nem erőszakolhatják meg, és az ilyen karikatúristákat nem ölik meg. A homofóboknak meg azt, hogy a melegfelvonuláson résztvevőket nem verik meg. A rasszistáknak meg azt, hogy nem lövöldöznek cigányokra.

Ez az, amiért nekünk, Európában ezek az elvek elengedhetetlenül szükségesek, és nem csak a felvilágosodós hóbortja szerint kitalált liberális butaságok.

Ezt az írást újra posztolom, mert mai hír, hogy meghalt Hankiss Elemér. A könyvet olvasva párszor fordult elő egy olyan érvelés, hogy az élet értelmével Hankiss azért van gondban, mert olyan gyorsan elmúlik. Nem volt nagyon hangsúlyos, de lehetett érezni, hogy ez a könyv egy kicsit számadás, visszaemlékezés. Hogy azért akar írni a talán legnagyobb kérdésről, mert sejti, hogy nemsokára már vége lesz az életének. Ennek fényében volt tehát kissé letargikus és pesszimista.

***

Hankiss Elemér 2008-as könyve "A nincsből a van felé" az élet értelméről szól. A címválasztás oka nem igazán világos, sejtem, hogy mihez kapcsolódik, de nem látom, miért ezt választotta. Mivel nem akarom lelőni a konklúziót, erre később fogok rátérni. Elmondom mindjárt az elején a könyv érdemeit és hiányosságait. Érdeme, hogy Hankiss a témáról hatalmas anyagot tekint át, irodalmazott ki, és végig pontos, szakszerű hivatkozásai vannak. Így számomra is vannak benne olyan hivatkozások, melyeket követni fogok, és elvezetnek más könyvekhez, filozófusokhoz. Tehát a könyv jól forgatható irodalmi gyűjteményként, illetve szórakoztató lehet az olyan olvasóknak, akik megelégszenek azzal, hogy egy bizonyos témában egy könnyed, intellektuális kirándulást tesznek. Ehhez a kiránduláshoz kapnak még pár személyes gondolatot. Érdeme még a könyvnek, hogy többek között tartalmazza a helyes választ a kérdésre. Ez a helyes válasz nincs kiemelve, nem ez lesz a könyv explicit konklúziója. Hankiss nem mondja, hogy ez a helyes válasz.

Kisebb hátránya a könyvnek, hogy nem egészen szigorúan szerkesztett, olyan értelemben, hogy az élet értelmének kérdésére adott válaszok, a kérdés elkerülésére alkalmazott életmódok, és a lehetséges válaszok listája eléggé ad hoc módon vannak csoportosítva, átfedőek, azaz nem diszjunktak, azaz redundánsak.

Nagyobb hátránya a könyvnek, hogy a szépirodalomra és a klasszikus filozófiára fókuszál, tehát az analitikus filozófia csak nyomokban található meg benne. Például Popper és egy hivatkozásként Ayer. Ez nyilván Hankiss korlátjait mutatja: nem mozog otthon az analitikus filozófiában, és nem is erőltette meg magát, hogy a könyv kedvéért ezen a területen is tájékozódjék.

A legnagyobb hiányossága a könyvnek szerintem az, hogy Hankiss nem analitikus filozófus. Így tehát igazából meg sem kísérli, hogy a kérdést igazán precízen analizálja, és kiválassza a helyes választ. Hankiss néha kicsit érvelget különböző válaszok problematikussága mellett, egy helyütt még egy olyan meggondolás is szerepel, ami már-már egy analitikus elmélet lenne a kérdésről, és még érdekes is, de aztán nem fejezi be az elméletet, és különösen az analízist nem, és választ nem kapunk.

No, innentől haladjunk a könyv sorrendjében.

A 18. oldalon felveti, hogy "lehet, hogy egyáltalán nincs válasz. Vagy ezer válasz van rá.". Ez a kérdésre adott helyes válasz egy hiányos, pongyola megfogalmazása. Egy kérdésre ugyanis nem lehet ezer igaz válasz. Ha van ezer "igaz" válasz, akkor egyik sem lehet igaz válasz, és nincs igaz válasz. Na most azt is meg lehet fogalmazni, hogy ez miért van, és mit jelent, de ez még elő fog kerülni később.

A 19. oldalon kifejti, hogy bár szinte minden embert érdekel a kérdés, "többnyire nem tudja." a választ, "zavarba hozza a dolog". Ezzel indokolható, hogy ez egy fontos kérdés, és fontos erről könyvet írni, mert nagyon sok embernek még csak valami téves válasza sincs a kérdésre.

A 20. oldalon azt írja, hogy "az, hogy az ember célokat tűz ki maga elé, még nem föltétlenül jelenti azt, hogy értelme is van. Mert tegyük fel, hogy elérjük célunkat." Itt látszik, hogy mi akadályozza meg Hankisst a helyes válasz felismerésében, ami ott van az orra előtt. Az élet értelme ugyanis a maga rosszul megfogalmazott módján nem jelenthet többet annál, mint, hogy emberek célokat tűznek ki maguk elé. Bármilyen dolognak csak olyan értelemben lehet értelme (most az "értelme" szó más, itt semmiképpen nem alkalmazható jelentéseit kizárva), hogy az emberek számára van valami értelme, mert fontos nekik, mert akarnak vele valamit, mert eszköz lehet valami célhoz. Valaminek ezen túl nem lehet értelme. Az "értelme" szónak nincs több jelentése, nincs valami más, titokzatos jelentése. Az pedig, hogy elérjük a célunkat, az a játék része. Bizonyos célokat elérünk, akkor kicsit örülünk, aztán esetleg unatkozunk, de végül kitűzünk más célokat. "A cél halál, az élet küzdelem, és az ember célja-e küzdés maga." írja Madách. És ha ezt lefordítjuk egy kicsit prózai nyelvre, akkor azt mondhatjuk, hogy az ember az életében annyit csinál, hogy kitűz célokat, aztán küzd értük, aztán, ha eléri őket, akkor kitűz másokat. A kitűzendő célokról nem lehet megmondani, hogy melyik helyes, tehát ilyen értelemben nem tudjuk megmondani, mi az élet értelme, hogy egyetlen helyes cél lenne. De, hogy az ember életében ennyit tehet, ennyit szokott tenni, és nagyjából ez az a sematikus forgatókönyv, ami működni tud az embernek, az így van.

"Mintha még hiányozna valami." teszi hozzá Hankiss, pedig nem hiányzik semmi. Ha Hankiss azt írja, hiányzik valami, akkor itt még az "értelme" szónak egy olyan jelentést akar adni, ami nincs. És mivel nincs, ezért nem is teljesíthető be. Ha tehát Hankissnak hiányzik valami, akkor egész életében hiányozni fog, mert egy szónak nem létező jelentésével kapcsolatos kérdésben nem értelmes a kérdés, a nem értelmes kérdésre pedig nem lehet megoldást találni.

A 21. oldalon kiderül, Hankiss ismeri a helyes választ: "Vannak, akik szerint az emberi életnek nincs semmiféle különösebb értelme." Ez persze a helyes válasznak csak a nagyon tömör megfogalmazása, ehhez tartozik még pár kiegészítés, ami később elő fog jönni.

"Vannak, akik szerint általában az emberi életnek nincs értelme, (...) de ennek ellenére minden embernek megvan a lehetősége, hogy a maga életét - bár rövid és múlandó - valamilyen módon értelmessé tegye." És ez már egy bővebb verziója az igaz válasznak. A könyvben szereplő talán legjobb megfogalmazás.

A 22. oldalon szerepel egy észrevétel: " még azt sem igazán tudjuk (sic!), hogy mi a kérdés", ami szintén adalék a helyes válaszhoz. Az életnek általában nem azért nincs értelme, mert lehetne neki, de úgy adódott, hogy de facto éppen nincs. Tehát az, hogy az életnek nincs értelme nem egy kontingens tény, hanem egy analitikus összefüggés, mivel a kifejezés értelmetlenségén alapul.  Az életnek fogalmi okokból nem lehet értelme. Mint mondtam, csak egyes tárgyaknak, eredményeknek, cselekvéseknek lehet csak egyes emberek számára partikuláris, és szubjektív értelme. Ezt az értelmet ezek az emberek tulajdonítják ezeknek a dolgoknak, ily módon mondhatjuk azt, hogy ezáltal teszik értelmessé az életüket. Azzal, hogy dolgoknak jelentőséget tulajdonítanak, hogy érzelmeik alapján vágyakoznak dolgokra, hogy ezek elérésére célokat tűznek ki. A dolgok értelmét az emberek csinálják, az nem létezik csak úgy magától, objektíve, embertől függetlenül. Értelme csak szubjektíve van dolgoknak, ezért nincs egy helyes válasz a kérdésre, és ezért van ezer lehetséges válasz.

Aztán: " lehetséges, hogy a kérdés és logikailag hibás és értelmetlen. Ámde ennek ellenére lehet, hogy mégis indokolt és jogos." Nem, itt Hankiss megint hibázik. Nem, egy hibás, értelmetlen kérdés nem lehet jogos és indokolt. Jogos és indokolt csak logikailag helyes, értelmes kérdés lehet. A kérdést minimum fel kell tudni tenni logikailag helyes és értelmes formában is.

A 23. oldalon: "a huszadik századi filozófusok egy része zárójelbe tette a kérdést". Igen, ezek leginkább a hiányzó analitikus filozófusok, és ennek oka az, hogy ők vélhetően felismerték, hogy a kérdés objektív kérdésként, amire egy igaz választ keresünk, értelmetlen. Egyébként ezt ritkán mondták ki explicit módon. A minden egyes partikuláris ember saját feladatát, hogy a maga értelmének célokat találjon pedig egy filozófus nem feladata megoldani. Egy művész adhat ehhez inspirációt, de a filozófiának nem ez a feladata. A filozófia nem művészet.

A 26. oldalon: "Nem vagyok filozófus, sem teológus, sem a kozmosz vagy a belső végtelen agy akár az emberi lélek mélységeinek szakavatott kutatója.". Ezt a "belső végtelen" kifejezést azért figyeljük meg! Az, hogy Hankiss nem filozófus, láttuk, miért baj. Jó, hogy Hankiss ezt felismeri. A többi diszciplínának semmi köze a kérdéshez. A különféle tudósok nem fognak tudni válaszolni, a pszichológusok sem. A teológus meg hát egy szakértelem nélküli szélhámos, az nem baj, hogy Hankiss nem az. A teológus semmire nem tud válaszolni.

A 29. oldalon reflektál Hankiss arra, amit említettem: "egy hibrid könyvet tart a kezében az olvasó". Arról van szó, hogy magánéleti leírás és vélemény, valamint kultúrtörténeti áttekintés. Ez önmagában nem baj.

A 37. oldalon azt írja: "az élet múlandó, és épp e múlandóságában értékes." A könyv többi részében viszont sokszor érvel az ellen, hogy az emberi élet értelmes lehet azzal, hogy múlandó. Miközben ennek semmi köze az értelmességhez. A maga szubjektív módján a múlandó élet is lehet értelmes valakinek, objektív módon meg az örökélet sem értelmes. Nem a múlandóság itt a gond (persze sok embernek gond), hanem amit leírtam, hogy objektív értelemben a kérdésnek nincs értelme, szubjektív értelemben viszont nem lehet rá igaz választ adni.

Ugyanitt: "logikai hiba az élet értékét az élet értelmességével azonosítani". Ahogy fentebb leírtam, ez nem logikai hiba. Pont, hogy nincs az "értelme" szónak más jelentése, ami túlmutatna annál, hogy valami célunk, fontos nekünk, értékes számunkra, és hasonló dolgok. A logikai hibát pont Hankiss követi el, amikor ragaszkodik az "értelem" szó egy nem létező, megadhatatlan jelentésének létezéséhez.

A 44. oldal körül Hankiss a spirituális válságról ír. Ez szerintem egy feleslegesen pesszimista, "régen minden jobb volt" mentalitás. Pedig csak egy elnyomó, agymosó, gondolatrendőr vallási ideológiából modern korunkban eljutottunk egy pluralista, individualista rendszerbe, ahol az emberek gondolkodhatnak, sőt, gondolkodniuk "kell". És persze ez ilyen szempontból ez több erőfeszítést igényel, de szerintem éppen jó, mert én szeretek gondolkodni. És a több gondolkodás lehetőségét és szükségességét én nem nevezem válságnak.

Az 54. oldalon: "íróik ügyesen elhitetik olvasóikkal, hogy hőseik előbb-utóbb megtalálják életük értelmét és a végső boldogságot." Ez megint vagy pesszimizmus, vagy elszólás. Itt ugye az "életük értelmét" megfogalmazás interpretációja kérdéses. Ha Hankiss elfogadja, hogy a regények hősei csak maguk adhatnak értelmet életüknek, akkor ez bizonyos regényekben tényleg sikerül, és ez nem hitegetés, ez reális. Akkor Hankiss érthetetlen módon pesszimista. Ha arról van szó, hogy a regények hősei soha nem találhatják meg az élet értelmét objektív értelemben, akkor az valóban nem lehetséges, ilyen nincs. Ha Hankiss azt mondja, hogy az írók elhitetik olvasóikkal ezt, pedig ez csak hitegetés lehet, ekkor Hankiss elszólta magát, mert tudat alatt elismeri, hogy ez nem lehetséges, azaz az életnek nincs objektív, "végső" értelme.

A 62. oldalon megint jön a pesszimista, "régen minden jobb volt" mentalitás: "ennyivel erősebben szorongunk ma, mint szorongtak elődeink?" Szerintem nem mondhatunk ilyet, hogy tudjuk, ma többet szorongunk. A fene se tudja.

A 63. oldalon ír a "rinocéroszok" technikájáról: "A megválaszolhatatlan kérdések elől sokan valamilyen kiforrott, minden kérdésre választ ígérő hitvilágba menekülnek." Itt csak helyeselni tudok.

A 65. oldal körül van a sok menekülési stratégiának a már említett, redundáns, rendezetlen listája.

A 66. oldalon lehúzza  Csíkszentmihályit. Pedig ő egy kérdésre nagyon jó választ ad a flow elméletben. Csíkszentmihályi arra az empirikus, deskriptív, tudományos kérdésre, hogy az emberek többségének általában mi az, ami a legboldogabb életet nyújtja, arra ad egy általános választ, ami nem jelöli ki az egyes célokat, de megmondja, hogy ezekben a célokban a sikerességnek és a kihívásoknak megfelelő egyensúlyban kell lennie. Ez nem ad választ az élet értelmének kérdésére, de arra igen, hogy hogy lehet az ember boldog. De erre is egy nagyon vázlatos sémát ad csak, amelyet az embereknek maguknak kell kitölteniük. Ez a válasz egyébként empirikusan ellenőrzött, tudományos eredmény. Nincs rajta mit lehúzni.

A 67. a célok és horgonyokról beszél. Láthattuk már, hogy ez az egyetlen jelentés, amelyben az életnek lehet értelme, de ez szubjektív válaszokból áll. De Hankiss a végletekig akadékoskodik: "eljöhet az az idő, amikor már nincs hova dobja az ember a horgonyt". Itt arra gondol, amikor az ember olyan öreg. Nem akarok okoskodni, hogy az ember az utolsó napjaikban is kitűzhet és elérhet még célokat, de ha már nem teszi, ez az életnek akkor is csak kis időszaka. Hankiss megint feleslegesen pesszimista.

A 71. oldalon a megfeledkezés egyik formájáról ír: "egy következő cikk, vagy könyv megírása". Hankiss itt egészen őszintén eltalálja, hogy ő maga mit tesz, akár csak ezzel a könyvvel is. A könyvvel végül is csak elfeledkezik a kérdésről, amelyre nem is akar választ kapni, mert amikor ott van az orra előtt, elhessegeti. Másrészt persze amíg a könyvírás, mint a következő cél működik, addig Hankiss megvalósítja az egyetlen lehetséges stratégiát: mindig működő célokat tűz ki maga elé, és él tovább.

A 73 oldalon megkísérli azt, amit egy analitikus filozófus csinál: tisztázni az "értelem" fogalmát. Két jelentést tulajdonít neki:

1) "szükséges, fontos, jelentős"

2) "jelentőség, funkciója, szerepe, céljuk"

Az "értelem" szó e két jelentése számomra elfogadható leírás. Annyira nem látom különbözőnek e két jelentést, de a lényeg, hogy másik ide vonatkoztatható jelentés nincs. És ezt kellett volna Hankissnak szigorúan végig venni. Mert ez a jelentés világossá teszi, hogy az "élet értelme" objektív kérdésként véve értelmetlen kifejezés, ugyanis jelentőséget, célt, csak emberek tulajdoníthatnak valaminek, fontos, szükséges csak nekik lehet valami, és ez függ a szubjektív érzelmeiktől. Tehát a kérdés csak szubjektív lehet, és ezért nem lehet rá igaz válasz. Sok mindennek lehet értelme az életen belül, de csak az egyes emberek számára. Az életnek magának, embertől független realitással nem lehet értelme. Az élet értelmére olyan, mint a rockzene: "mindenkinek" van kedvenc együttese, de nincs egyetlen igazi.

A 78. oldalon jön az a bizonyos kisebb elméletféleség. Hankiss kifejti, hogy a dolgoknak mindig egy tágabb keretben van jelentősége, aminek viszont egy még tágabb keretben lesz jelentősége. És így egy végtelen regresszus adódik. Ez megragad valamit a problémából, de végül is téves elképzelés. Igen, egyik célnak általában másik célok fényében van jelentősége, de a regresszus nem végtelen, a végén ott vannak az érzelmeink, alapok nélkül. Szubjektívek. Az érzéseinknek nem kell keret, mint indok. Nem kell indokolnom, hogy miért szeretek valamit.

Nem az a baj tehát, hogy a regresszus végtelen, nem az. Például az élni akarásnak nincs más célra visszavezethető indoka, hanem ilyenek vagyunk, ez egy ösztön. Ez az ösztön elég általános. Más érzelmek változatosabbak, egyedibbek. A "baj" az, hogy az érzelmeinknek már nem lehet indoka, mint keret, mert ők a végső indokok. És egyúttal szubjektívek, és változatosak. Ezért viszont az érzelmeink, és vele együtt a céljaink különbözőek, és ezért nem lehet egy igaz válasz a kérdésre.

A 85. oldalon szerepel a keresés fontossága. Itt említi Madáchot, de hiányolom a jó idézetet: "A cél halál, az élet küzdelem". Már kifejtettem, hogy ezt miért tartom jó gondolatnak.

A 107. oldaltól jön az a rész, amely ateistáknak igazán érdekes. Isten, mint a végső keret?

A 109. megfogalmazza, hogy el akarja kerülni isten létezése körüli kérdést. Ezt egyébként nem teszi, sajnos sokat ír olyan kérdésekről, amik mind erről szólnak. Ez leginkább sok-sok variáció arra, milyen isten, és pár olyan érv, ami végül inkább isten ellen szól. De az élet értelme kapcsán annál nagyobb baj is van istennel, mint az, hogy létezése abszolút kétségbe vonható. A nagyobb baj, hogy semmiképpen nem lehet válasz a kérdésre.

A 111. szerepel, hogy ha isten szánt az embernek szerepet a világban, akkor van az életének értelme. De hát ez butaság. Ha isten létezne, és szánt volna valamilyen szerepet, és azt tudnánk, az még mindig csak a világ vagy az ember értelme isten számára. A világ értelme számomra ettől teljesen független dolog. Attól, hogy isten a világnak azt szánta, hogy mindenki minél többet kertészkedjen, lehet, hogy én meg csak sakkozni akarok. Isten ilyen szempontból olyan, mint egy nagy cég tulajdonosa. Neki lehet, hogy az a cég értelme, hogy minél több profitot kapjon, nekem viszont az, hogy minél több fizetést, vagy minél jobb munkakörülményeket. A két cél, amely szubjektív, egészen szubjektív, akár ellentétes is lehet.

Aztán felveti, mi van, ha a teremtésnek nem az ember a célja, ami még jobban gyengíti isten helyzetét a kérdésben.

A 112. megemlíti. hogy a Biblia nem írja le, isten miért teremtette a világot. Tehát a nálunk legnépszerűbb vallásokban ez nem ismert. Még egy bökkenő.

A 121. oldalon ír az igazságos istenről. Ez félig irreleváns, mert az igazságosság és az értelem nem ugyanazok a fogalmak. Ellenben az igaz, hogy az emberek többsége kényelmeltenül érzi magát az igazságosságtól. A poén az, hogy az emberek többsége szerint a világ durván igazságtalan is, tehát isten számukra nem is igazságos.

Aztán jön egy csomó vad elképzelés istenről. A 125. oldalon isten játszik, ez irreleváns, a 127. isten rejtőzködő. Ez is irreleváns, vagy inkább negatív elképzelés a téma szempontjából.

A 128. oldalon "hagyja, vagy arra késztet, hogy magunk keressük életünk értelmét", ami irrelevánssá teszi istent, és a praktikus ateizmust indokolná.

A 130. oldalon megjelenik a kísérletező isten, aki nem mindent tudó. Ez megint inkább zavarba ejtő a felvetés a kérdés szempontjából.

A 135. oldalon Hankiss felveti: "miért van valami, miért nincs inkább semmi", ami egy másik értelmetlen kérdés, de ráadásul totál irreleváns.

A 137. oldalon a halhatatlanság kerül elő, de  a halandóság is irreleváns, ahogy már kifejtettem.

A 140. oldalon maga is pedzegeti, hogy az örökkévalóság is lehet dögunalom.

142. szerint isten lehet, hogy nagyot tévedett  a teremtéssel. Megint irreleváns, de inkább zavarba ejtő elgondolás. És csak egyre rosszabbak jönnek: a szenvedő isten, magányos isten, közönyös isten.

149. az ember és emberiség a kozmoszban mérhetetlen kicsi, és jelentéktelen. Én azt mondom, a méret ugyanúgy nem a lényeg, mint a hallhatatlanság. Nincs köze a kérdéshez. Még ha sokan így is érzik, a dolgok nem leszenk értelmetlenebbek attól, hogy kicsik, és nem lesznek értelmesebbek attól, hogy nagyok. Ez egyébként olyan tudós racionálisnak gondolt gondolkodóknál is előjövő hibás érv, mint Russell vagy Sagan.

150. Hankiss kifejti, hogy a természettudományok semleges pontról vizsgálódnak. Ez majdnem fején találja a szöget. A tudományok valóban objektív szempontból vizsgálódnak. Valaminek az értelme nem az. Világos, hogy a tudományok nem adhatnak választ valaminek értelmére, mert az szubjektív kérdés. De ebből az is világos, hogy a kérdésre egyetlen igaz választ semmi más, vagy senki más sem adhat. Mert ha lenne igaz válasz, akkor a kérdés objektív lenne, és akkor a tudomány meg tudná válaszolni.

A 151. egy kis apróság. Hankiss egy internetes idézetgyűjteményt ad meg hivatkozásnak, és ezt még máshol is megteszi. Ez igénytelen lustaság. Az ilyen gyűjteményekben sok hiteltelen idézet van. Tessék megbízhatóbb forrást megadni! Ne tessék kényelmeskedni!

Aztán jönnek az Univerzum nagy, de a kérdés szempontjából irreleváns kérdései. A 159. oldalon felemlegeti Hawking azon elméletét, hogy az Univerzumnak nem volt kezdet Hawking. Ez érdekes, más szempontból fontos elgondolás, itt irreleváns.

A 160. oldalon az antropikus univerzumról beszél. Ez egy bonyolult kérdés, de szerencsére ez is irreleváns.

165. oldalon az élet keletkezéséről. De ez is irreleváns. Az evolúció bár magyarázni tud egy csomót azzal kapcsolatban, hogy mit miért szeretünk, hogy például az élni akarás miért egészen általános ösztön. De ebből nem következik, hogy ez az élet célja, illetve, hogy mindenkinek kell például élni akarni, gyereket nemzeni, és hasonlók.

Az evolúciónak ráadásul nincs célja, az ember nem célja az evolúciónak, bár Hankiss bemutat ellenkező nézeteket, de ma ez az elfogadott tudományos nézet.

A 179. oldalon Hankiss felismeri, hogy a "jó", "szép", az univerzum szintjén értelmezhetetlenek. Én hozzáteszem: az "értelem" is ilyen: az Univerzum, vagy az Élet szintjén értelmezhetetlenek.

A 201. oldalon szerepel egy hivatkozás nélküli posztmodern gondolat: "A világnak, történelemnek, emberi létnek nem föltétlenül van értelme. de értelmessé és emberibbé teheti az igazság és az igazságosság keresése, a tolerancia, a megértés, a párbeszéd, a bizonytalanságok világának elfogadása." Ez megint a helyes válasz egyik bővebb megfogalmazása. Bár, hogy miképpen tegyük értelmessé az életünket, mit válasszunk, az nem írható elő. Az igazságosság, párbeszéd számomra szimpatikus célok, de nem írhatók elő mindenkinek.

203. egy Cioran megfogalmazás, amely tömörebb: "Az emberi életnek végül nincs semmi értelme, eredménye."

A 214 Hankiss azon lamentál: "Miért a művészek kétszáz év óta tartó világfájdalma?". Itt arról beszél, hogy bemutatja, kicsit szelektíven válogatva, hogy a regényírók (egyébként a költők még inkább) mennyire pesszimistán írnak az utóbbi kétszáz évben (bezzeg előtte minden szebb volt:) Szóval szerintem ez nem kétszáz éves trend, és a regényírás és verselés sajátossága. Az íróknak nem annyira érdekes arról írni, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve. Illetve kevesebb motiváció is van erre. Amikor az ember boldog, akkor élvezi, és kevésbé ragad tollat.

A 220. oldalon, Hankiss véleménye: "Feladják azt, hogy keressék életük esetleg meglévő, rejtett, végső értelmét, és megelégszenek azzal, hogy mindennapi életüket többé-kevésbé értelmes tevékenységgel töltsék ki." Ez eléggé leszóló. Szerintem egyébként inkább az a szánalmas, amikor valakik egy nem létező dolgot keresnek eszeveszettül. Nem értik meg, hogy a dolog fogalmilag is értelmetlen, logikailag is értelmetlen, és nem véletlenül nem volt sikeres eddig az emberiség benne. Én betegesnek tartom azt, amikor valaki ilyen buta játszmázással okoz magénak gondot. Szerintem az értelmetlen kérdéseken való végtelen rágódás neurotikus, pszihés betegség. Én azt sajnálom, aki nem tud engedni, hogy "na jó, nincs itt semmi rejtély", hanem görcsösen ragaszkodik az értelmetlen vállalkozáshoz. 

Ugyanezen az oldalon szerepel az ellenkező vélemény is, melynek számos megfogalmazását leírtam már, és szerepel a könyvben. Itt hivatkozások vannak olyan könyvekre, amelyek kifejtik ezt: Roy Baumesister ésTerry Eagleton egy-egy könyvére.

 A 224. variációk szerepelnek az élet értelmére bátorságtól a kötelességig. Megint redundánsan. És nem véletlen, hogy Hankiss nem találja egyiket sem kielégítőnek. Azért, mert az életnek nincs  objektív értelme, és az "értelem" szónak nincs valami misztikus, ismeretlen jelentése. A szavak jelentése az, amit mi annak mondunk. Ha nem tudunk egy szónak másik jelentést mondani, akkor nincs neki. 

A 282 oldalon Hankiss maga is bevallja: "N.N. maga sem tudja, mire jutott". Mivel N.N. Hankiss alteregoja, ezzel beteljesül, amit mondtam. Hankiss nem talált választ, mert a helyes választ bár ismeri, de elment mellette. Pontosabban, szerintem sejti a helyes választ, de, mint a fent leírt rinocérosz, abba a hitbe menekül, hogy az életnek mégis van valami rejtélyes értelme. Ahelyett, hogy erőt gyűjtsön annak kezelésére, hogy nincs.

Bár az, hogy az életnek nincs egy objektív értelme, amit valaki megtalálhatna, és aztán mindenkinek el lehetne mondani, és meggyőző bizonyítékok esetén minden ember követné is, azt jelenti, hogy ennél sokkal szabadabbak vagyunk. Az, hogy magunknak kell értelmessé tenni az életünket, nem csak munka, hanem szabadság is.

This morning a bunch of atheist terrorists intruded the editorial office of the journal "Mocking Atheists" and killed 12 journalists. The perpetrators were shooting out loud: "God is not great!" referring to the book of Hitchens and to the catchword "Allah is great" of Muslims. The motivation of the attack seems to be that the journal "Mocking Atheists" published several times cartoons depicting Christopher Hitchens, the well known late atheist, and Dawkins and other atheists.

The terrorists escaped London to the north and barricaded themselves into the Kings Collage in Cambridge. Police surrounded the collage, the city of Cambridge was evacuated. Since the atheist terrorists were not willing to negotiate and capitulate, the police assaulted them. During the attack the two atheist terrorists died and two policeman were injured. 

***

Of course this is a fake news. Most of the reader recognize this even by the title. They know that something like this can practically never happen. Those, who recognized this before the stars, those know and admit well that:

1) Atheism is not a religion.

2) Atheists are usually not fanatic.

3) It is highly improbable that even the most extreme atheists would become an atheist terrorist.

4) Terrorism needs religion or a similar, strong politic ideology as a "justification".

5) Responsible for terrorism beside the terrorists organizations are these religions and religious political ideologies.

Ateista terroristák hatoltak be a "Mocking Atheists" c. újság szerkesztőségébe, és megöltek 12 embert ma reggel  Londonban. Az elkövetők "Isten nem hatalmas!" ("God is not great!") kiáltással vetették rá magukat az ártatlan újságírókra, ezzel Hitchens könyvére, és az iszlám vallás legfőbb jelszavára utaltak. A támadás motivációja szinte egész biztosan az, hogy a "Mocking Atheists" többször hozott le karikatúrákat, és más ironikus képeket Christopher Hitchens néhai igen ismert ateista íróról, vagy Dawkinsról, vagy az ateistákról úgy általában.

A terroristák észak felé menekültek, és a cambridge-i Kings College-ban barikádozták el magukat. A rendőrség körbe vette a kollégiumot, kiürítették Cambridge központi, egyetemi részét. Miután az ateista terroisták nem voltak hajlandó tárgyalni, és megadni magukat, a rendőrség megrohamozta a búvóhelyüket. A támadásban a két ateista terrorista meghalt, két rendőr megsebesült.

***

Természetesen ez egy álhír, és ez az olvasók nagy részének azonnal leesik. A legtöbben valószínűleg már a cím alapján sem hitték el, hogy a hír igaz. Azaz eleve tudják, hogy ilyen nem nagyon történhet meg. Azok az olvasók, akik a "***" előtt rájöttek, hogy ez egy álhír, azok elismerik, hogy:

1) Az ateizmus úgy általában nem vallás.

2) Az ateisták általában nem fanatikusak.

3) A legextrémebb ateista sem valószínű, hogy ateista terroristává váljon.

4) A terrorizmushoz általában vallásra, vagy hasonlóan erős politikai ideológiára van szükség.

Ebből következően pedig, hogy:

5) A terrorizmusért a terroristákon kívül ezen vallások és ideológiák jelentős mértékben felelősek.

"Vágjátok le őket addig, hogy ne legyen zaklatás, s legyen az egész hitvallás Allahé!" Korán. 8. szúra 39.

(Aki azt hiszi, hogy ez egy kiragadott vers, az nézze meg, hogy az egész 8. szűra a dzsihádról szól! Végig, következetesen harcra uszít a hitetlenek ellen, és a kiirtásukra szólít fel. Nem egy mondatban, hanem sok-sok oldalon.)

Mai hír: két magát Al-Quaida tagnak mondó terrorista ma a francia Charlie Habdo szerkesztőségében megölt legalább 12 embert. A támadás motivációja, és célja annak a szatirikus hetilapnak, azoknak a karikaturistáknak, és szerkesztőknek a likvidálása volt, akik sok más között az iszlámot sokszor kifigurázták, és emellett következetesen kitartottak. A támadás motivációja a muszlim valláson alapul. Ez teljesen egyértelmű. Nincs mit magyarázni. A részletekkel tele vannak az újságok, tele lesznek a hírek. Amivel nem lesznek tele a hírek, az a konzekvenciák levonása, ez ránk, ateistákra, egyház és vallásellenesekre marad. mivel az álszentek, az udvariasok, a vallást szent tehénnek látók gyávák lesznek ahhoz, hogy ezt leírják, a hívők és konzervatívok meg persze foggal körömmel, az utolsó ép neuronjukon túl is fognak védekezni ellene.

1) A vallások ma a legveszélyesebb és legkártékonyabb ideológiák a világon. Veszélyesebbek, mint a nácizmus, károsabbak, mint a kommunizmus.

2) Az emberiség legfontosabb feladata ideológiai téren a vallásoktól megszabadulni.

3) A megszabadulás nem jelentheti emberek likvidálását, és nem jelenthet vallásüldözést azokkal szemben, akik nem terroristák. A vallásszabadság elve a gondolatszabadság része. Mindenkinek demokratikus emberi joga hülyeségben hinni. Ez fontos a demokrácia működéséhez.

4) Ami viszont szükséges, hogy mi, értelmes emberek tisztán lássunk, és a vallást helyén kezeljük, és kompromisszumok nélkül mondjuk ki az összefüggéseket, és tegyük helyére a vallást! A vallást, mint ideológiát el kell ítélni! A vallást úgy ítéljük el, mint a nácizmust vagy a kommunizmust. Tessék végre ezeket egyenlő módon kezelni, mert hasonlóan veszélyesek, és hasonlóan károsak! Emellett a vallás ellen felvilágosító munkával, például jobb oktatással kell küzdeni.

5) Olyan iszlamista gócpontokkal szemben, mint amilyen Mali volt, vagy az Iszlám Állam, vagy Líbia, vagy a Boko Haram Nigériában fegyveresen is fel kell lépni, rendet kell teremteni, mert ezek a terrorizmusnak a kiindulópontjai! Itt ipari mértékben sértik az emberi jogokat, ezek fegyveres, bűnöző bandák, ezeket fel kell számolni! Továbbá azért is fontos eme gócpontok felszámolása, mert itt képzik ki terroristákat, itt tanulnak bele a terroristák az emberölésbe, és végül ez bátorít másokat, akik máshol utánozni akarják őket.

6) Franciaország Maliban helyes módon beavatkozott, és pár évre ott megoldotta a problémát. Egy ideje tervezik a líbiai beavatkozást is. Nagyon helyes! Remélhetően a nigériai, az Iszlám Állambeli aktivitásuk is növekedni fog. A francia nép, a francia állam erősen köztársaság párti volt mindig is a 18-19. század óta (némi interregnummal). A francia írók, Helvetius, Diderot, Voltaire és a többiek mintegy 100 évig küzdöttek a felvilágosodás során a Bourbon Lajosok cenzúrája ellen. Nem azért küzdöttek, hogy most holmi hülye hívők miatt beadja Franciaország a derekát. Remélhetően nem letargiába süllyed az ország, nem elijeszti őket a terrorizmus, hanem aktivizálódnak, és a hazájukban békés, határozott eszközökkel, a gócpontokban pedig a szükséges fegyveres támogatással is küzdenek majd az iszlám ellen! Remélhetően más országok felfogják, hogy érdekük csatlakozni, mert a terrorizmus eddig is sújtott más országokat is, és ezentúl is lecsaphat más országokban.

7) Remélhetően a franciák a problémát helyes módon fogják tekinteni: a probléma nem az arabokkal van, nem a Maghreb népeivel, nem Afrika délebbi népeivel, hanem a vallással van, itt konkrétan az iszlámmal.

8) Akik azzal önnek, hogy a vallás itt csak ürügy, azok gyengeelméjűek. Ideológia ennél hangsúlyosabban valódi motiváció nem lehet. A vallás itt pontosan ugyanolyan valódi indítóok, mint a kommunizmus volt az osztályellenségek kiirtásában,vagy nácizmus volt a holokausztban. Ennél egyértelműbben motiváció egy ideológia nem lehet. A terroristák maguk tették közhírré. És ezek a terroristák pontosan ugyanúgy reprezentálják a vallás veszélyét, mint ahogy Adolf Hitler reprezentálta a nácizmus veszélyét, vagy Sztálin a kommunizmus veszélyét. 

9) Aki azt hiszi, hogy vallás nélkül ez a két fiatalember ugyanúgy kinyírt volna 12 embert, mert megromlott a hűtőben párizsi, az sürgősen menjen orvoshoz!

10) Aki azt hiszi, hogy csak az iszlámmal van a baj, az mondja meg, hogy ugyan mi olyan különleges az iszlámban?! Mert szerintem semmi. Az iszlámban a középkori kereszténységet látjuk viszont, csak azt mutatják, hogy milyen lenne a kereszténység ma is, ha nem erősítjük meg a szekuláris államainkat. A zsidó, buddhista, és egyéb vallások pedig szintén nem jobbak.

11) Ironikus rajzok miatt nem lövünk le embereket! Mi, itt nyugaton az irónia jogához ragaszkodunk.

12) Tudom, vannak, akik még mindig vakok, és azt mondják, ennek semmi a köze a valláshoz. Azt kérdem, hány millió embert kell még a vallások képviselőinek legyilkolniuk, mire észreveszik az összefüggést?! Hatmilliót?! Továbbá ezek az üres szólamok hogy fogják megoldani a helyzetet?!

Azt, hogy a vallás miért felelős ezekért a terrorista támadásokért, hogy miért a vallást kell megszüntetni, azt sokszor leírtam már, a legjobban talán a Boko Haram kapcsán itt.

Most már elég! Legyen végre vége a vallásoknak! Imagine no religion! Liberté, égalité, fraternité! Vive la France!

Számos iszlám terrorista merénylet során az iszlám hívei, de az iszlámot mosdatni akaró más vallásúak, vagy széplelkű ateisták is szokták védeni az iszlám vallást, hogy nem felelős az ilyen terrorcselekményekért. Ilyenkor mindig jó ötlet elővenni, és az orruk alá dörgölni a szent iratukat, a Koránt, hiszen az azért elég erős bizonyíték. Magyar nyelven ezt elég nehéz, mert úgy tudom, nincsenek kigyűjtve ezek a részek, ezért, hogy jól lehessen rájuk hivatkozni, én ezt most megteszem. Erre jó alkalmat ad a Charlie Hebdo merénylet.
Sajnos a Korán szövege nincs meg olyan módon, hogy azt jól lehessen másolni, ezért egy olyan pdf-et használtam, amelyben a szöveg fényképezve van meg, és innen írtam ki pár verset.

A "Medina" azt jelenti, hogy az összes ilyen dzsihádos részlet a medinai szúrákban vannak, ahova Mohamed elszökött Mekkából, és aztán ott hadvezér lett, és mindjárt agresszív lett. A másik szúrák, a mekkaiak, amikor még mások uralma alatt prédikált, békések. Például a 45. szúra is beszél hitetlenekről, és, hogy a hitetlenek tévednek, de ott semmiféle nagy erőszakosság és dzsihádról nem beszél Mohamed, csak annyiról, hogy a hitetlenek a Pokolba jutnak. De ez is meglehetősen röviden, elméletileg van csak megemlítve, nem részletezi a Pokol kínjait. Nagyon békés, és a jó cselekedetekről, és jutalomról beszél.

Ennek az az oka, hogy a mekkai időszakban, amikor Mohamedet üldözték, akkor még békés volt, meghunyászkodott, mert ez volt az érdeke. Muszlimok ekkor még keresztényeknél is találtak menedéket Abbesszíniában. De amint Mohamed törzsi vezér lett, aki hadjáratokat szervezhetett mások ellen, kibújt belőle az erőszakos ember.

A Korán tehát nem békés, hanem legfeljebb ellentmondásos, és meghunyászkodó. És alkalmat ad a dzsihadistáknak a maguk részét, a Medinai szúrákat kiszemezni, és vindikálni a tetteiket. A békésebb embereknek meg kiszemezgetni a mekkai szúrákat. Eközben a tájékozatlan, és hülye másik hívők, meg hajtogatják, hogy az iszlám békés vallás. Mindkettő állítás hazugság, mert csak félig "igaz".

A probléma a hittel pont ez, hogy többek között hisz szent írásokban, amelyekből viszont előszeretettel csak szemezget. Ezért ez egy veszélyes könyv, amely számtalanszor igazolta de facto is a veszélyességét a történelem során. A Charlie Hebdo merénylet csak egy a sok közül, sajnos bizonyára nem is az utolsó. Amíg a vallás nem jelentéktelenedik el az emberiségben, addig mindig lesznek hasonló problémák.

A héten mindenféle hírekben szerepelt, külön kiemelték, külön cikkeztek róla, hogy a hatoslottón milyen különös számok jöttek ki: öt szám egymás után. Sok hírben beszámoltak arról, hogy ez mennyire kis valószínű esemény, és, hogy nem csoda, hogy senki nem nyert, hiszen ilyen számokat senki nem játszik. Mások - a matematikailag műveltek és tudatosak - felismerik, hogy ezek a számok semennyivel nem valószínűtlenebbek, mint bármely más számok. Ebből az is következik, hogy egy olyan lottózó, aki nem érzésből, hanem észből játszana, azaz teljesen egyenletes eloszlással játszana meg számokat, ebben az esetben is pontosan ugyanolyan valószínűséggel nyerhetett volna.

Amikor az Univerzum "finomhangoltságáról" vitatkozok, vagy írok, az egyik kedvenc példám éppen a lottó, és pont az ilyen "különös" húzási eredmények. És lám, az élet időnként eredményez ilyen "különös" lottóhúzást, szépen demonstrálva az érveimet.

A lottó és a "finomhangoltság" analógiáját a következő táblázatban foglalom össze:

A "finomhangoltságot" illetően az érveimet már alaposan kifejtettem, ezt nem ismétlem meg. Meg lehet nézni, el lehet olvasni.

Az igazolás elvét sokan ismerik Occam borotvája név alatt. Sokan ismerik, hogy ez az elv azt mondja ki, hogy csak az olyan dolgok létezését szabad elfogadni, amelyek létezése igazolt. Akik erre az elvre hivatkoznak, általában evidensnek veszik, hogy ez az elv miért jó, miért szükséges, miért helyes, miért ésszerű. Ezért ritkán magyarázzák ezt el. A hívők pedig általában nem fogadják el ezt az elvet, sőt, néha azt mondják, hogy az Occam borotvája maga is csak egy igazolatlan hit. Emiatt fontos elmondani, miért is fontos ez az elv, és miért nem egy hit. Egy elv egyébként sem lehet hit, hiszen semminek a létezését vagy nem létezését nem állítja konkrétan, hanem csak egy elv az elméletek elfogadására. Egy ilyen elv lehet praktikus, gyümölcsöző; illetve hátrányos vagy működésképtelen. Az Occam borotvája pedig szükséges, praktikus elv. Ezt egy példával illusztrálom.

Mesterséges intelligencia kutatóként dolgozom, és ennek során nagyon sokszor ú.n. klasszifikációs vagy regressziós feladatokat kell megoldani. A regressziós feladatot a laikus olvasó könnyebben megérti, és egyváltozós függvényekkel a legkönnyebb elképzelni, ezért ezt a didaktikus példát választom. Képzeljük el, hogy vannak bizonyos adataink, amelyek adatpárokból állnak. Vannak különféle x értékek, és hozzá tartozó y értékek. Ha ezt koordniáta-rendszerben ábrázoljuk, akkor adva vannak egy 2 dimenziós síkon pontok, különféle x és y értékekkel. A regressziós feladat az, hogy ezekre a pontokra egy függvényt illesszünk. Általában azért, mert azt feltételezzük, hogy a pontjaink egy valódi függvényből vett minták, esetleg bizonyos hibával, azaz zajjal.

Különféle nagyon jól kidolgozott regressziós módszerek mellett van egy elméletileg nem olyan jól megalapozott, de praktikus szempontból nagyon jó kis eszköz, amelyet Eurekának neveznek, egy bizonyos Nutonian Team fejlesztette, és ezt sokszor használtam. Ez a program különféle elemi műveletekből és más függvényekből próbálja összerakni azt a függvényt, amely jól illeszkedik a pontokra. Tehát ha például a 4sin(x-2)+3 függvényből vannak a mintáink, és még ha egy kis hiba is van benne, akkor is jó eséllyel a program megtalálja a 4sin(x-2)+3 függvényt. Ezt úgy csinálja, hogy a legegyszerűbb függvényekből kiindulva próbálgat mindenféle variációkat. Az algoritmus az evolúcióhoz hasonló, de ez most itt másodlagos (annak ellenére, hogy az evolúció-kreacionizmus vita is fontos az ateizmus-vallás vita szempontjából).

Ami itt fontos, az az, hogy az összes lehetséges függvényt nem lehet kipróbálni. Ezért a program az egyszerű függvényektől indulva a bonyolultabbak felé haladva keresi a megoldást. Csak akkor fogad el egy bonyolultabb függvényt, ha az jobban beválik (lehetséges, hogy a szelekció nem determinisztikus, de ezt most hanyagoljuk el). A program kénytelen így eljárni, mert nincs más módszer a megoldás  megtalálására. Lehet kicsit variálni az algoritmuson, de alapjában nincs más működő algoritmus. Minden algoritmusnak, amely működik, tartalmaznia kell egy olyan elvet, amely kezdőpontot, és keresési irányt jelöl ki a függvények végtelen terében, és olyat is, amelyik részlegesen lekorlátozza, irányítja a keresést. Mert minden függvényt az ember vagy egy algoritmus nem tud áttekinteni. Muszáj az egyszerűbb megoldásokat preferálni, és a bonyolultabb hipotéziseket büntetni.

Teljesen hasonló az elv, amikor a megfigyeléseinkre, mint adatokra illesztünk hipotéziseket, ami a tudomány, vagy általában a megismerés feladata. Ott sem lehet áttekinteni minden hipotézist, ott is az egyszerűbbektől kell kezdeni, és a feleslegesen bonyolultakat kerülni kell. Ezt fogalmazza meg az Occam borotvája elv, amely nem egy alaptalan hit, hanem egy szükséges módszerbeli elem. Enélkül az elem nélkül emberi megismerés nem működhet, mivel végtelen hipotézist nem tudunk áttekinteni.

Ha a hívők erre azt mondják, hogy az istenről szóló hipotézis nem szükségtelenül bonyolult, akkor a válasz az, hogy de bizony, hiszen a tudomány nem tarja szükségesnek ezt a hipotézist: “Erre a hipotézisre nem volt szükségem, Uram”. A hipotézis tehát szükségtelen ahhoz, hogy az adatokra függvényt illesszünk. Nélküle is van jó elméletünk, és ő sem javít az illeszkedésen.

Szakembereknek megemlítem még, hogy ismeretes az univerzális approximációs tétel, amely szerint (neurális hálózatokban) megfelelően gazdag bázisfüggvény-rendszerben bármilyen pontokra, bármilyen pontossággal lehet illesztést találni. Másrészről az overfitting jelensége is ismert, amely szerint a túlságosan pontos illeszkedésnek az általánosítási képessége nem megfelelő, és ezért az ilyen illesztés kerülendő. A jó illesztés és az overfitting elkerülésének kiegyensúlyozása érhető el azzal, hogy a függvény bonyolultságát büntetjük.

Ha a tudományra és a vallásokra használjuk ezt az analógiát, akkor azt mondhatjuk, hogy nem jó az, ha az egyes megfigyeléseinket túlságosan részletesen meg akarjuk magyarázni. Példaként itt az hozható fel, amikor véletlen egybeesésekre gyártanak a vallásosok vagy ezoterikusok hipotéziseket. Ezekből a véletlen egybeesések szükségszerűen szerepel valamennyi az adatainkban, de ha ezekre szükségtelenül valamilyen hipotézist építünk, akkor felesleges és rossz elméleti konstrukciók jönnek létre. Például nemrégiben Czeizel Endre meggyógyult egy rákos betegségből, és ezt ő kivételes szerencsének érezte. Ha erre valamilyen olyan elméletet gyárt, hogy neki védőangyala van, vagy ez isteni csoda, akkor ez az elmélet egy szükségtelen bonyolult elképzelés, mert azért simán belefér az, hogy Czeizel Endrének szerencséje volt. Olyan sokaknak sajnos nincs szerencsére egy ilyen terápia során. A feleslegesen bonyolult elmélet másoknál hamis reményt fog ébreszteni, és ha megnézzük az összes statisztikát, akkor bizony jelenleg is cáfolt. Ezért is fontos elv az Occam borotvája.

Az alábbi cikket a Magyar Tudományba küldtem be, de úgy gondolták, most ez a téma nem fontos, inkább a tengeri ubrokák nemi élete a fontos téma. Kár lenne veszni hagyni a jól összeszedett szöveget, úgyhogy közzé teszem itt. A cikk témája annyira nem áll távol az ateizmustól, hiszen alapvetően egy fizikalista, redukcionista elmefilozófián alapszik, de azért a cikk után írok pár sort, ami még kifejezetten az ateizmushoz kapcsolódik, és ami meg a Magyar Tudományba nem fért volna be semmi esetre.

***

2014 szeptemberében a napilapokban is megjelent egy olyan hír, amely arról szól, hogy megtörtént az első gondolatátvitel emberek között (Origo), méghozzá nem varázslattal, nem valamilyen különleges parapszichológiai képességgel, hanem tudományos-technikai megoldás által. A portál cikke hivatkozik egy eredeti, tudományos cikkre, melynek kicsit pontosabb és szerényebb a címe, magyarra fordítva: "Emberi alanyok között demonstrálták a közvetlen agytól-agyig kommunikációt" (Grau et al. 2014.)

Az Origo cikke is viszonylag jól elmagyarázza miről van szó, de a további mondandóm kedvéért röviden összefoglalom, hogy mi volt az a sikeres kísérlet, amelyet végrehajtottak, illetve mi a háttere ezeknek a kutatásoknak. Ezek után értelmezni fogom a kísérletet, és felvázolom, hogy a jövőben milyen kihívásokat látok a gondolatátvitel teljes megvalósítása szempontjából, és, hogy ezt lehetségesnek tartom-e.

A kísérletben egyébként nincs új technikai eszköz, az eredmény igazából azért fontos, mert első alkalommal illesztettek össze bizonyos korábbi elemeket, és demonstrálták, hogy ezek együttműködése elvben tényleg alkalmas lehet bizonyos gondolatátvitelre.

A két technológia, amelyet összekapcsoltak az EEG alapú agy-számítógép kapcsolat ("gondolatolvasás"), és az agy TMS alapú manipulációja (számítógép-agy kapcsolat). Az EEG (elektroenkefalográfia) régebbi technológia, legegyszerűbb verzióiban az agy felületéről vezetnek el elektromos jeleket, mely az agy aktivitásából vesz egy bizonyos mintát. Így keletkeznek az ismert agyhullámok. A technológia limitációja az, hogy az agy felületéről vezetnek csak el jeleket, és ezek általában csak nagyon vázlatos, sőt transzformált mintái az agytevékenységnek. Körülbelül, mintha egy hangyaboly szerkezetét és működését csak a felszíni minták alapján kutatnánk. Ezen tud segíteni az invazív technológia, ám az agyba való behatolásnak érthető módon más hátrányai vannak. Az EEG technológia azonban az elmúlt években tovább specializálódott és finomodott, odáig, hogy bizonyos, megfelelően felprogramozott eszközök (például számítógépek) gondolatokkal való irányítása lehetségessé vált. Egy az emberi életminőség szempontjából rendkívül fontos kutatási irány itt az orvosi informatikai, ahol is művégtagok gondolattal történő vezérlése válik lehetségessé.

A TMS (transzkraniális mágneses stimuláció) egy fordított irányú technológia. Itt mágneses stimulációval próbálják az agy működését befolyásolni, esetleg egészen konkrét jeleket, élményeket létrehozni az agyban. Ez a tudomány egy újabb fejleménye, amely az agy működésének vizsgálatát is segíti, hiszen specifikusan ingerelni, serkenteni, vagy gátolni tudnak bizonyos agyterületeket, és így lehetővé válnak olyan kísérletek, melyek azelőtt nem. Azelőtt csak körülményes megfigyelések, betegségek, balesetek során szerzett információkból lehetett az emberi agy működését vizsgálni, mivel az agyba való beavatkozás csak a kísérlet kedvéért elfogadhatatlan. Itt is felmerülnek gyógyászati alkalmazások, esetleg oktatási eszközök kifejlesztése. A TMS egyik fontos limitációja hasonló az EEG-hez: inkább csak az agy felületéhez férnek hozzá, és a kiváltott hatás specifikussága, pontossága is behatárolt. Tehát a felbontóképességben is van hiányosság.

A két technológia összekapcsolása tette azt lehetővé, hogy az EEG segítségével egy bizonyos gondolatot ki lehetett olvasni egy ember agyából, és a TMS segítségével ezt közvetíteni egy másik ember agyába. A közvetítés a gondolatnak megfelelő agyi aktivitásmintázat kiváltását jelentette, amely ebben az esetben viszonylag egyszerű volt. Az üzenet ugyanis binárisan kódolt volt. Az üzenő fél a kezének vagy lábának elképzelt mozgatásával kódolta az üzenetet. Konkrétan, ha 1-est kellett küldeni, a kezét mozgatta gondolatban, ha 0-át, akkor a lábát. Ezt az EEG-ben 90 százalék pontossággal lehetett detektálni.

A fogadó félnél pedig a látókéregben kiváltott fényfelvillanásokból kapta meg a 0 vagy 1-es információt. Látható tehát, hogy a demonstrációs példa szándékosan egyszerű, ugyanis a technológia pontatlanságai miatt csak így tudtak elfogadható eredményt elérni. Összesen még így is volt 15 százalék hiba, úgy látszik, hogy a TMS-ben is adódott még hozzá hiba az EEG hibájához. De a demonstráció sikeres volt. A 15 százaléknyi hiba redukálása nyilván nem jelent leküzdhetetlen elvi akadályt a gondolatátvitel szempontjából.

Először is, hogyan értelmezzük ezt a kísérletet? Miféle gondolatátvitel történt itt? Egész konkrétan a küldő félnél a mozgatókéregben elképzelt mozdulat lett lefordítva a fogadónál fényfelvillanásba, azaz látványba. Nem mondhatjuk tehát, hogy a küldő fél által elképzelt mozdulat került átvitelre. Ami igaz, az az, hogy a mozdulat kétféle típusa megfelelt a fényvillanás meglétének. Konkrétan tehát a mozdulatnak, mint gondolatnak, csak egy kis információmorzsáját továbbították egy egészen más gondolat részletébe, egy képi látványba, egészen máshogy kódolva.

Az emberi gondolkodásnak és leleményességnek köszönhető az, hogy ez a kevés információ elég volt ahhoz, hogy bonyolultabb gondolatokat is közvetítsenek a bináris nyelv segítségével. És ez a nyelv, mint olyan "csodája". Ám ha jobban belegondolunk, ez nem is különbözik nagyon attól, ahogy írásban vagy szóban kommunikálunk egymással. Én most például írásban kommunikálok az olvasóval. A gondolataimat a nyelvi központjaim mondatokká formálják, az elkerül az ujjamat mozgató agyterületekbe, ennek hatására én nyomkodom a laptopom billentyűit. A billentyűzetről beolvasott és dekódolt szöveg a számítógépben megfelelően tárolva lesz, és az interneten keresztül eljut az olvasóhoz (a nyomtatott verzió útját most kihagyom, analóg módon az is elmondható). Az olvasó a monitoron meglátja a megjelenő cikkemet, az a látóközpontjába kerül, ott kiértékelődik, felsőbb központok felismerik a betűket, a nyelvi központok pedig értelmezik a mondatokat. Az a gépezet, ami a kísérletben az EEG és a TMS, valamint a számítógép biztosított, azt az írásos kommunikációban a nyelvi központok, mozgató központok, látókéreg, és az internet biztosította. Röviden szólva: az írás, olvasás és a beszéd is a gondolatátvitel egy bizonyos módja.

A kísérletben szereplő gondolatátvitel csak annyiban más, hogy nem kell kinyitnunk a szánkat, nem kell ténylegesen mozgatnunk az ujjunkat, és semmilyen mozgást nem kell elvégeznünk, csak legfeljebb gondolni rá. Ez érdekes, de annyira nem hasznos. Kivételes esetekben, például rokkant embereknél ez a megoldás is rendkívül jó lehet. De egészséges embernek ez így még igazából nem is kényelmes megoldás. A kísérleti alanyoknak például a bináris kódolást és dekódolást nem is kellett a kísérletben megcsinálniuk, azt megtette nekik a számítógép. Ez is demonstrálja, hogy a gyakorlatban ez a megoldás így nem is volna használható mindennapi emberek számára, akik inkább megtanulnak az ábécé betűivel írni és olvasni, mint binárisan. A beszéd és az írás kényelmetlenségéhez képest a bináris kód megtanulása igencsak kényelmetlen lenne.

Vannak az emberi tudomány és technika történetében olyan felfedezések, amelyek egy csapásra nagyjából megoldottak egy problémát. Ilyen például a repülőgép felfedezése. A Wright fivérek (és mások) nem csak demonstrálták a repülés lehetőségét, de onnantól fogva megszületett a repülőgép paradigmája. A repülőgépek fejlesztése ugyan később még rendkívül sok technikai megoldást hozott, de alapjában véve több tízezer kilométerre majdnem ugyanazzal a technikával lehet repülni, mint pár száz méterre, csak nagyobb gép, több üzemanyag kell hozzá. A további fejlesztések még kényelmesebbé, gyorsabbá, hatékonyabbá tették a repülést, de az alacsony légtérnek nincs olyan része, ahol a Wright fivérek megoldása alapvetően ne működne.

A tudomány és technika történetében ezidáig az ilyen "egy csapásra" felfedezések domináltak, ugyanis ezek az egyszerűbb esetek. Vannak egészen más felfedezések és technológiák, amikor az első felfedezés demonstrálja azt, hogy valaminek a megvalósítása bizonyos esetben lehetséges, de ez a megoldás nem mindenhol és mindenütt működik. Erre nehezebben tudok közérthető példát mondani, mivel ezek a felfedezések a jelen és a jövő bonyolultabb technológiai vívmányai lesznek. De valószínűleg például ilyen lesz, ha lesz a rák elleni gyógymód. Valószínűleg ez nem egyetlen vegyületből, egyetlen gyógyszerből, egyetlen fajta kezelésből fog állni, hanem a rákfajtáktól függő kombinált kezelési eljárások lesznek egyre sikeresebbek. Vagy ilyen például a számítógépes fordítás. Itt is többféle megközelítés lehetséges, és nyelvenként különféle megoldásokra lehet szükség. Úgy is mondhatnám, hogy nem lehet leemelni a boltból egy minden nyelven működő algoritmust, hanem nagyon sokat kell "barkácsolni" az egyes megoldásokhoz (természetesen a boltban fogunk tudni venni kész fordítót különféle nyelvekre, de ezek esetleg nem pont ugyanazon algoritmus alapján működnek majd). Vagy ilyen a mesterséges intelligencia kutatás, ahol a különféle alkalmazásoknál különféle tanulási modellek működnek jobban. Egészen máshogy működik egy sakkautomata, mint egy rákdiagnosztika.

Mik tehát az általános gondolatátvitel nehézségei?

1. Az EEG és a TMS említett technológiai korlátai. Ám ez a kisebb nehézség, ez idővel mindenképpen fejleszthető.

2. A kísérletben demonstrált gondolattartalmak limitált volta, és az általánosításnál fellépő újabb és újabb alapvető nehézségek.

Az informatikai és neurobiológiai ismereteim alapján az csak egy kis technikai fejlődés kérdése, hogy a nullák és egyesek helyett mondjuk a látókéreg valamely rétegében megjelenő vizuális jellegű élményt átvigyék a küldő személyből a fogadó személybe. Neurobiológiai ismereteink szerint ez a látvány ugyan nem olyan lesz, mint ahogy egy képet elképzelünk, inkább annak egy nagyon furcsán kódolt, torz változata, de lehet, hogy ez a fogadó félben hasonló élményt válthat ki, hiszen az ő agyában a felsőbb rétegek ezt hasonlóan tudják értelmezni. De ez csak egyszerű, érzékszervi élményeket jelent majd.

Sokkal bonyolultabb az összetettebb fogalmak neurális kódolása. És itt botlunk bele az úgynevezett "nagymama neuron" kérdésbe. Ismereteink szerint ugyanis nem létezik nagymama neuron. A nagymama neuron az a neurobiológiai vitákban sokszor alkalmazott példa, ez egy olyan neuront jelent, amelynek aktivitása egyedül, és egyértelműen azt az információt kódolná, hogy "a nagymamát látom", vagy "a nagymamát hallom", vagy "a nagymamára gondolok". A neurobiológia jelenlegi ismeretei szerint nincs egyetlen ilyen neuron, hanem inkább lehetséges neuronok egy csoportja, amelyeknek aktivitás mintázata felelhet meg eme információknak. Na most neuronok csoportja aktivitásmintázatának átvitele már nagyon nehezen képzelhető el. Annál is inkább, mert nem tudjuk pontosan, mely neuronok ezek.

Neurológiai korrelátumnak nevezik az elme bizonyos jelenségeinek, például egy gondolatoknak agyi megfelelőjét. Azaz az agytevékenység ama részét, amely az elme jelenségének megfelel, azt reprezentálja, kódolja. Ez természetesen egy fizikalista elképzelés, de a neurobiológiában ez az elképzelés jelenleg a leggyümölcsözőbb.

A legegyszerűbb eset az, amikor egy bizonyos gondolatot, vagy információt egy neuron aktivitása kódol. Például, ha a látómező egy bizonyos pontja kék, akkor a látókéreg bizonyos rétegének bizonyos neuronja aktív. Már ez sincs egészen így, de ezt most hanyagoljuk! A neurológiai korrelátum legkevésbé specifikus verziója az, amikor csak annyit tudunk, hogy valamilyen funkcióért valamely agyterület felelős. Ez viszont nyilván nem elégséges a gondolatátvitelhez. Ennél pontosabban kell ismernünk azt az aktivitás mintázatot, amely egy gondolat neurológiai korrelátuma. Például milyen neuroncsoport pontosan milyen aktivitásmintázata felel meg neki.

A igazán élményszerű gondolatátvitelnél azonban a nagymama fogalmának átvitelénél annak kontextusa is fontos. Miről van itt szó? Filozófiai nyelven írva le a kérdést, itt a reláció funkcionalizmus elméletére hivatkoznék, amelyről már írtam. Eszerint a nagymama fogalmának élményéhez (a qualiához) hozzátartozik mind az az asszociáció, amelyet hozzágondolunk. Az arca, a hangja, esetleg valamilyen illat, emlék, bármilyen élmény. Na most, ha a küldő félben a "nagymama" valamilyen absztrakt fogalmát kódoló aktivitás mintázatot sikerül is átvinni a fogadó félbe, és ott kiváltani a nagymama fogalom hasonlóan absztrakt változatának aktivitását, akkor a fogadó megérti, hogy a küldő fél a nagymamára gondolt, de még mindig nem "érzi át" a teljes élményt, mivel az asszociációkat nem sikerült átküldeni. Ez a limitáció természetesen a szóbeli és szöveges kommunikációt is megköti, de a gondolatátviteltől esetleg pont azt várnánk el, hogy többet tudjon, hogy ezt is tudja. Márpedig ez azt jelenti, hogy a nagymama neuroncsoportot igen tágra kell venni.

Tovább nehezíti a dolgot, hogy az, hogy mely neuronok milyen aktivitásmintázata az, ami a nagymamát jelenti – akár csak a nagymama absztrakt fogalmát, mindenféle élmény nélkül - az valószínűleg egyénenként változik. Így tehát ha a küldő személynél tudjuk is, hogy mely neuronok ezek, egy a fogadó személynél ez nem így van. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nagyon sok év kutatás után sikerül egy személy gondolatvilágának neurális korrelátumait feltérképezni, és erre a személyre mint küldő személyre működik a gondolatkiolvasás, a fogadó személynél ezt megint meg kell csinálni. Továbbá meg kell csinálni minden egyes küldő és fogadó személyre külön-külön.

Egy köztes megoldás lehetne az, hogy minden gondolatátviteli eszköz először egy általános beállítással kerülne forgalomba, majd a használója specialitásaira rátanul. Ezt online tanulásnak nevezik, a gyári beállítást létrehozó offline tanulással szemben. Hasonló problémák jelentkeznek például a beszédfelismerésnél, ahol az egyedi beszélők hanghordozására, hangszínére nem lehet előre felkészíteni a számítógépet - vagy más eszközt - ezért egy általánosan beállított eszközt adnak el. Az egyedi beszélőre hangolt beszédfelismerést beszélőfüggő (speaker-dependent) beszédfelismerésnek nevezik, míg az általános megoldást beszélőfüggetlen (speaker-independent) beszédfelismerésnek. Kézenfekvően, a felhasználóra szabott beszélő függő beszédfelismerés csak a készülék használata közben, online kezdhet el működni, és tanulni. Egyelőre kevés sikerrel alkalmazzák ezt, mert a számítógépes tanulás szempontjából ugyan működő eljárások kényelmetlenek a felhasználónak.

Azért ugyanis, mert ha egy bizonyos termék a gyári beállításokkal nem működik elég jól, akkor kevés felhasználó veszi a fáradságot ahhoz, hogy tanítgassa azt. A legtöbb felhasználó nem fizetne egy olyan termékért, amely megvételkor még pocsék, és nagyon sokat kell vesződni vele ahhoz, hogy végre ráhangolódjon az adott személyre. Márpedig a neurobiológiai tudásom szerint azt gondolom, hogy a kicsit is komplexebb emberi gondolatok agyi kódolása sokkal jelentősebben különbözik, mint a különféle, azonos nyelven beszélő emberek hangbeli kódolása (értsd a kimondott szó hangzása). A gondolatátvitelben tehát sokkal jelentősebb a személy-függőség, mint a beszédfelismerésben. Emiatt a gondolatátvitelben a személyre szabott tanulás még nagyobb problémát jelent, még nagyobb szerepet kell, hogy kapjon, ami viszont a fentebb bemutatott akadályokba ütközik.

Ha valamikor a tudománynak mégis sikerül összehozni a gondolatátvitel egy olyan megvalósítását, amely tényleg eladható terméket jelent, amely tényleg használható, és tényleg felveszi a versenyt a gondolatátvitel hagyományos formáival, mint a beszéddel és az írással, akkor az egy hosszú kutatási és fejlesztői folyamat eredményei lesznek, ahol az EEG és TMS technológiát is tovább fejlesztik, vagy jobb eszközökkel váltják ki, ahol a gondolatok neurális kódolásának igen hatékony off-line tanulási módját fejlesztik ki, és ahol valamilyen zseniális ötlettel megvalósítják azt, hogy a személyre szabott, online tanulás ne legyen zavaró, hanem kényelmes legyen. Ez az informatikai kutatás nagy kihívása lesz, és meg kell jegyeznem, hogy a mesterséges intelligencia kutatás egy meglepő mellékága.

A hívők, muszlimok, de nálunk még inkább a keresztények gyakran kell, hogy szembesüljenek azzal, hogy a vallásuk erőszakos vagy korrupt. Például a muszlimok az iszlám terrorizmussal kell, hogy elszámoljanak, a keresztények pedig leginkább a korábbi inkvizícióval, de a jelenben is a pedofil papokkal, és néhány keresztény fanatikussal, akik elszabadulnak. De hasonló problémák merülnek fel, ha a korrupt egyházi vezetőkre, vagy gazdagságban tobzódó katolikus templomokra gondolunk.

Ilyenkor a muszlimok is - a hírekben leginkább egyes imámok nyilatkozatait halljuk - és a keresztények is - ilyeneket ezen a blogon is olvashatunk - gyakran próbálkoznak azzal a védekezéssel, hogy

"ezek nem igazi muszlimok, vagy nem igazi keresztények." 

Például az iszlám államról elítélő nyilatkozatot adott ki nagy sok idő után egy nemzetközi konferencián a jelenlévő muszlim és keresztény képviselők. 

Az ilyen szórványos nyilatkozatokban, illetve a személyes vitáim során is gyakran hangoztatott fordulat, hogy az erőszak nem ez igazi keresztény vagy muszlim hit része, és, hogy ezek az emberek nem igazi muszlimok vagy keresztények. Csakhogy evvel a védekezéssel több komoly gond is van.

Az egyik nagy probléma, amely ennek a cikknek a címét is ihlette, az az, hogy ez egy érvelési hiba. Egy olyan hiba, amelyet Antony Flew, legjobb éveiben ateista filozófus példája alapján neveztek el "igazi skót" érvelési hibának.

Flew példáját el lehet olvasni a Wikipédia cikkben, így csak egy mondatban foglalom össze: egy skót, amikor egy szexőrült aberdeeni kéjgyilkosról hall, akkor úgy reagál, hogy igazi skót nem tenne ilyet, és így védekezik, így védi a skótokról szóló, idealizált ideáit. Akárhány ilyen hírt hall, és akármennyire is nyilvánvaló, hogy bizony skótok az elkövetők.

A logikai hiba nyilvánvaló. Az "igazi skót" logikai hibája a cáfolás ellen immunizál egy ideológiát, és dogmatikus, metafizikai hitté teszi. Habár a kérdés nem bagatell, nem szabad egyszerűen kezelni. Való igaz, hogy egy általános összefüggést egy látszólag cáfoló eset miatt nem kell mindig feladni. A tudományfilozófiából tudjuk, hogy lehetnek különleges körülmények, mentőhipotézisek, amelyekkel egy látszólag ellent mondó esetet kezelni lehet. A példában szereplő gyilkos lehet valóban nem skót. Sőt, a hír lehet tévedés, vagy hazugság. Néhány esetben még egy olyan kényszeredett hipotézissel is lehet élni, hogy vannak igazi, és nem igazi skótok.

A tudományfilozófiában ez a problematika ismert, és régóta kutatott téma. Vannak például pozitív mentő hipotézisek, így fedezték fel például véglegesen a Neptunusz bolygót. Máskor ezek a mentőhipotézisek haszontalanok. Karl Popper például ad hoc hipotézisekről beszélt, melyek olyan segédhipotézisek, amelyek pont ilyen cáfolatok kiküszöbölésére hivatottak, de valójában már reménytelen hipotézisek. Lakatos Imre pedig arról beszélt, hogy ha egy kutatási program sok ilyen cáfolatot kell, hogy kezeljen, és egyre inkább erőltetett, ad hoc hipotézisekkel tudja csak kezelni, akkor degenerálódni fog. Ezért fontos a tudományfilozófiát jól ismerni az ateistáknak, mert a kérdés láthatóan azért nem triviális.

Nos, ha a keresztény vagy a muszlim vallást nézzük, akkor az már rég degenerálódott, illetve eredetileg is degenerált volt. Mert:

1) A Koránban és a Bibliában eleve vannak erőszakos részek, melyek bizony háborúra, népirtásra buzdítanak.

"A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." Mt 3,12

"Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki." Mk 11:14

"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert." Mt 10:34

"Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek." Jn 15:6

Hogy miért vannak békés és agresszív részek is eme "szent" könyvekben, arról egyszer majd részletesebben is fogok írni. Arról is fogok részletesen írni később, hogy egyáltalán nem határozható meg, hogy ha Jézus egyáltalán létezett, akkor mik voltak az eredeti tanításai, és mit melyik korai keresztény szekta aggatott rá. 

2) A keresztény és iszlám vallás történetében különösen nagy az erőszakos és korrupt esetek, sőt, egész korok  száma. De a többi vallásban is megtalálhatók az ilyen esetek.

3) Mivel a hit, mint olyan semmiféle objektív követelményt nem támaszt a hittételekkel szemben, ezért a békés, és erőszakos szekták kölcsönösen eretnekek egymásnak, de ez a reláció szimmetrikus, és nem ad megoldást a problémára. Mindkettő ugyanúgy hihet a maga igazában, mindkét fél kiátkozhatja a másikat, de egyiknek sincs jobban igaza a másiknál. Nincs helyes és békés eszközük és módjuk meggyőzni egymást. Az eretnekek "meggyőzése" a múltban maga is része volt a vallások legsötétebb, legerőszakosabb történetének. Amikor a békés keresztények kiközösítik, kiátkozzák az agresszívebb szektát, akkor is csak egyházszakadásról lehet legfeljebb szó, és végül ez is torkollhat erőszakba, más hatékony megoldás a vallásban nincs is, és nem is lehet.

4) A "nem igazi" muszlimok és keresztények kiátkozása nemcsak, hogy logikailag alaptalan, de hatékonytalan is. Igazából a történelem során soha nem volt különös hatása. Az egyházszakadások, "eretnek" szekták üldözése csak az erőszakot növelte, és mindig csak az "erősebb kutya" elvét valósította meg.

Ha játszásiból el is fogadnánk, hogy a terrorista, az inkvizítor, a népirtó, a korrupt, a kapzsi, a pedofil keresztény vagy muszlim nem igazi muszlim, akkor sem lépnénk egy tapodtat sem előre. A probléma ugyanis marad: miért ilyen iszonyatosan hatékonytalan a vallás a "nem igazi" hívek tévelygéseinek megakadályozásában?! És hangsúlyozom, hogy nem csak a kiközösítésükben nem hatékony, mert abban is az, de ez még nem elég jó megoldás. A valódi megoldás az volna, ha hatékonyan meg tudná a vallás előzni ezeket a dolgokat. De nem tudja, mert a hiba magában a hitben van. Hitbe ez bele van kódolva.

Mint ahogy azt már kifejtettem, általában véve agnosztikus ateista vagyok, erős ateista csak a létező vallások legtöbbjének ellentmondásos hitrendszereivel szemben. Ez tehát azt jelenti, hogy nem jelentem ki azt, hogy nem létezik semmiféle isten, csupán nem hiszek benne. Ugyanakkor kijelentem, hogy nem létezik Allah és Jehova, illetve Jézus nem volt isten fia, vagy isten maga, és nem létezik Krisna, Zeusz, Votan, és még egy csomó konkrét, és abszurd módon elképzelt isten.

De a vallásos hitnek vannak még egyéb, fontos hitei, amelyekkel szemben pontosan meg kell fogalmazni az álláspontunkat. Az egyik az, hogy vajon létezik-e halál utáni élet. Ezzel kapcsolatban is meg lehet kérdezni, hogy valaki hisz-e benne, tagadja-e, vagy agnosztikus módon nem hisz benne, de nem is tagadja a halál utáni életet.

Arra, hogy ezt a kérdést külön meg kell vizsgálnunk, az is motivál minket, hogy a történelemben több olyan filozófus volt, akik ugyan hittek istenben, de nem hittek a halál utáni életben, vagy a transzcendens lélekben. Például Epikurosz, Hume, Diderot és mások. Látható, hogy sokan tehát sokkal szkeptikusabbak voltak a halál utáni élettel szemben, mint valamilyen isten létezésével szemben. És ez jogos, én is szkeptikusabb vagyok. A halál utáni életről állítom, hogy tudásunk szerint nem létezik.

Egy agnosztikus megpróbálhatna úgy érvelni, hogy mind isten létezése, mind a halál utáni élettel szemben csak az agnosztikus a helyes álláspont, hiszen a két kérdés szorosan összefügg, és analóg a helyzet.

A) Egy deista isten létezésére nincs empirikus igazolásunk, de nincs negatív igazolásunk sem, ezért agnosztikusnak kell vele szembe lenni.

No, de igaz-e ugyanaz a halál utáni életre?

B) A halál utáni életre nincs empirikus igazolásunk, de nincs negatív igazolásunk sem, ezért agnosztikusnak kell vele szembe lenni?

Nem, nem  igaz. A halál utáni élet ellenében van empirikus igazolásunk. Van negatív empirikus igazolásunk. Arról ugyanis igazolt, tudományos ismereteink vannak, hogy:

1) Az elménk jelenségei nagyrészt az agyunk működéséből adódnak.

2) Az agyunk halálunk után igen gyorsan működésképtelen lesz, és elbomlik.

Minden igazolt, empirikus tudásunk szerint tehát a halál után elménk nem tud tovább működni, következésképpen énünk, amelynek legfontosabb része az elménk is megszűnik létezni. Arról a hétköznapi tényről nem is beszélve, hogy a haláluk után az emberekkel nem szoktak újra találkozni, beszélni, csevegni az emberek. Ez tehát egy igazolt, tudományos állítás. Tehát a halál utáni életről igazoltan kimondható, hogy nem létezik. Ez kb. olyan erősen igazolt, mint az evolúció, amely miatt a kreacionizmus igazoltan tagadható.

Ezzel szemben például egy deista isten létezése csupáncsak igazolatlan, indokolatlan hipotézis, ebben nem hiszek, de nem megalapozott pozitívan tagadni azt. A halál utáni életet viszont megalapozottan lehet tagadni.

Így tehát, míg egy deista istennel szemben agnosztikus ateista vagyok, addig a halál utáni élettel szemben erős ateista.

Természetesen én tudom, hogy a hívők olyasmikkel jönnek itt, hogy nem tudhatom, hogy nincsen-e valamilyen mentő folyamat, hogy nem zárhatom ki, hogy például egy isten valahogy megmenti a lelkünket az enyészettől. Vagy, hogy nem létezik egy rejtélyes másik folyamat, mely az elménket valahogy megőrzi.

No de ez a szintű hit olyan, mintha valaki azt hinné, hogy valamilyen rejtélyes, ismeretlen folyamat kivételt képez a termodinamika törvénye alól, és van örökmozgó. Vagy, hogy valamilyen rejtélyes megoldás alapján egy ember képes technikai eszköz nélkül a Földön lebegni, vagy repülni, és hasonló dolgok, melyek jól igazolt tudásunk szerint nem lehetséges. Ezek az érvelések az argumentum ad ignorantiam hibájába esnek.

Akik pedig a halálközeli élményekre hivatkoznak, azoknak azt tudom mondani, hogy némi vizsgálódás után az a véleményem, hogy nincs meggyőző bizonyíték, továbbá a tudomány álláspontja is ez, továbbá nekem nem volt ilyen élményem, és nem is hallottam senkiről első kézből ilyen élményről. Tehát amíg a tudományos konszenzus nem lesz más, addig ez marad az álláspontom.

És természetesen Jézus feltámadásában sem hiszek, nem fogadom el komoly empirikus igazolásnak, ugyanis egy 2000 éves meséről van szó, melyet alig dokumentáltak, ellentmondásosan írtak le, és ilyen távlatból egy ilyen horderejű kérdésnél sokkal erősebb igazolást tartok szükségesnek. Számos más ókori mese mellett ezt is mesének kell tekintenem, ahogy sok más isten állítólagos feltámadását is.

Természetesen soha nem kizárt, hogy valamely tudásunk téves, vagy hiányos, vagy, hogy létezik valami egészen más tudományos elmélet. De ez nem jelenti azt, hogy a tudásunk igazoltan téves, igazoltan hiányos, igazoltan más az igazság. Hiszen ha a tudásunk igazoltan téves volna, akkor nem az volna a tudásunk, ami. Ez egy önellentmondásos állapot. Azt állítani, hogy egy másik elmélet igaz, és nem az, amit igaznak tart a jelenlegi tudományos közösség csak akkor racionális, ha erre már van igazolásunk. Amíg nincs, addig bizony az eddigi, igazolt elméletet helyes igaznak elfogadni.

Tehát amíg valaki nem cáfolja, addig igaznak kell tekintenünk, hogy a halálunk az életünk definitív vége, mert ez igazolt. Ezzel szemben egy deista kapcsán jogos nem hinni benne, amíg nem igazolják a létét, de nem jogos tagadni a létezését, amíg azt nem igazolják.

Még egy kis megjegyzés a témával kapcsolatban. Megfigyeléseim szerint a hívők ugyanúgy gyászolnak, ugyanúgy szomorúak egy szerettük halálakor, mint az ateisták. Pedig a hívők számára egy szerettük halála körülbelül egy olyan "tragédia" kellene, hogy legyen, mint amikor mondjuk a szocializmusban emigrált valaki, és rövid időn belül nem volt lehetséges a találkozás, de lehet reménykedni, hogy valamikor, pár évtized múlva mégis újra látják egymást. Ha megfigyeljük, hogy egy ilyen emigárció során a szakítást milyen tragikusan fogják fel, és összehasonlítjuk egy hívő gyászával egy halálesetkor, akkor egyértelmű, hogy az nem ilyen. Egyértelmű, hogy a hívők tulajdonképpen egyáltalán nem biztosak a halál utáni életben, sőt, inkább úgy viselkednek, mint az ateisták, akik nem hisznek benne, de nem is hazudnak erről másoknak és maguknak.

Az a különlegesnek mondott jelenség, hogy a matematika képes jól megmagyarázni a világ dolgait a hívők érvelésében egyrészt a tervezettségből vett istenérv részeként szerepel. Itt az a kérdés, hogy miért is olyan rendezett a világ, hogy matematikailag leírható legyen?! A válasz szerintük az, hogy azért, mert isten így teremtette. 

Másrészt szerepel azon rejtélyek között, melyekre állítólag az ateizmus, vagy a tudomány nem tud válaszolni. Így tehát azon érvelésnek is része, amely általában a tudomány mindenhatóságát kívánja lehúzni azért, hogy az így megnyílt szakadékban helyet adjon a misztikus "gondolkodásnak" és a vallásnak. Mintegy: ha a tudomány azt sem tudja megmagyarázni, hogy miért olyan hatékony, akkor létezhetnek más dolgok is, melyekkel a tudomány nem boldogul.

A Wikipédia szerint Wigner Jenőnek tulajdonítható egy olyan ismert cikk 1960-ból, amely kifejezetten azzal a rejtéllyel foglalkozik, hogy milyen furcsa az, hogy a matematika ennyire hatékony tud lenni a tudományos magyarázatokban. De természetesen korábban is felfigyeltek erre tudósok és filozófusok, amit különféle aforizmák tanúsítanak. 

Először is előre kell, hogy bocsássak egy összefüggést, amely a logikai pozitivista filozófiának alapját képezi, és egy kerek tudományfilozófiához szerintem alapvetően szükséges, és szükséges sok más dolog megmagyarázásához is. Ez pedig az, hogy a matematika tisztán analitikus, míg az empirikus tudományok szintetikusak. Ennek értelmében a matematikai ismereteink önmagukban nem mondanak semmit a világunkról, empirikusan nem ellenőrizhetőek. Ha ezt a distinkciót nem fogadjuk el, ahogy bizonyos empiristák, például Quine nem teszi, akkor gondjaink lesznek. Például a distinkció elfogadásával könnyen háríthatjuk isten ú.n. ontológiai bizonyításait azzal, hogy eleve nem lehetséges egy szintetikus állításnak - mint például valaminek a létezése a valóságban - analitikus, például matematikai bizonyítása. A distinkcióval könnyen válaszolhatunk a Gödel tétel problematikájára azzal, hogy az a matematikára érvényes, de nem korlátozza a fizikát.

A Wikipédia több lehetséges magyarázatot is felsorol, amelyek a matematika hatékonyságára adnak magyarázatot, ezek közül én csak azokat adom vissza, melyek szerintem is fontos részét képezik egy jó magyarázatnak:

1) A matematikát az emberek alkotják. Én teszem hozzá, hogy ez nem mond ellent annak, hogy a matematika egyébként analitikus. Mert amellett, hogy a matematika általában semleges arra nézve, hogy milyen a világ, és elvben a világtól teljesen független, és haszontalan matematikai axiómarendszereket is ki lehet találni, de azért egy jelentős részben mégis az alkalmazás miatt találják ki a matematikát. Mivel ez csak részlegesen van így, ezért ez csak a magyarázat egy része lehet. Viszont mivel ez csak részlegesen van így, ezért tartható marad az, hogy a matematika analitikus, mivel a valóság csak részlegesen befolyásolja a matematikai elméleteket, nem olyan erős mértékben, mint a fizikai elméleteket. Például kitalálták a nem-euklideszi geometriát is, pedig a valóságban azok egyáltalán nem tűntek igaznak. Így tehát nem mondható az, hogy a matematikai axiómarendszereknek le kell írnia a valóságot. Ellenben az elfogadott fizikai elmélettől ezt váruk.

2) Az evolúció úgy alkotta meg a homo sapienst, hogy az legalábbis részben matematikailag gondolkodik. Ez persze nem minden homo sapiensre nézve igaz ilyen erős mértékben, de valamilyen mértékben úgy látszik, szinte mindenki képes értékelni a legegyszerűbb matematikai összefüggések értékét. Például, hogy mennyi visszajáró jár neki a boltban.

Idáig tartanak szerintem a Wikipédia szócikkből kihámozható, használható magyarázat-részek. De ez szerintem nem kielégítő. A teljes magyarázathoz még sok minden hozzátartozik.

3) A matematika tulajdonképpen bármit képes leírni. A világ nem lehetne olyan, hogy ne lehessen matematikailag leírni. Ha a tér euklideszi, akkor az euklideszi geometria igaz, ha görbült, akkor a Bolyai vagy elliptikus geometria. Ha pedig vegyes, akkor a Riemann geometria. Az, hogy ahogy az 1-es pontban bemutattam, a matematikában elfogadhatunk a valóságtól teljesen elrugaszkodott modelleket is, azt jelenti, hogy a matematika elég gazdag lehet bármilyen más világ leírására is.

4) Az evolúció nem csupán a matematikai gondolkodásra hangolt minket, hanem magyarázatként olyan konstrukciókat fogadunk el, amelyek matematikai jellegűek. A matematika van olyan általános, hogy tulajdonképpen bármiféle modell, konstrukció, amiben némi rend van, matematikainak mondható. Ehhez az sem kell, hogy a jelenség rendje determinisztikus legyen, mert a matematika a véletlent is le tudja írni.

Max Tegmarknak van egy alternatív magyarázata, amelyről magyarul is olvashatunk a Galaktikában.  Eszerint az Univerzum azért magyarázható matematikailag olyan jól, mert maga is matematikai konstrukció, és nem több. Ez hasonló, illetve ennek egy lehetséges megvalósulása az, hogy az Univerzum egy számítógépes szimuláció. Így ugyanazt mondom rá, mint arról: kétségtelenül modernebb, szimpatikusabb, mint a hagyományos vallások. Kétségtelenül ez egy lehetséges hipotézis, ellentétben a hagyományos vallásokkal, a maguk ellentmondásaival. Kétségtelenül csak agnosztikus ateista lehetek egy ilyen hipotézissel szemben, de akkor is metafizikai, igazolatlan, és empirikusan ellenőrizhetetlen, tehát nem hihetem igaznak. Mivel a matematika hatékonyságára ott van magyarázatnak az 1-4. pont, ezért ez sem igazolja. Nekem az 1-4. pont magyarázatai kielégítőek.

Azt gondoltam, hogy ez triviális, de úgy tűnik, el kell magyarázzam, mert vannak olyanok, akik nemcsak, hogy azt a képtelenséget hiszik, hogy az erkölcs abszolút valami, de még csak el sem tudják képzelni, hogy egy társadalom hogyan működhet nem abszolút erkölccsel. Abszolút erkölcs alatt azt a hitet értem, mely szerint vannak objektíven igaz erkölcsi szabályok, azaz az erkölcsi objektivizmust.

A kérdés az ú.n. moralitás-érvhez is kapcsolódik, amelyet Dosztojevszkij idézetével szoktak illusztrálni: "Ha nincs isten, akkor mindent lehet?" (Karamazov testvérek). És a kérdés nem is csak annyira egy ember cselekedeteiről szól, mint a társadalom egészéről. Amiről persze lehet azt mondani, hogy nem érdekes, valójában logikailag nem érv isten létezése mellett az sem, hogy - ahogy Voltaire mondta - "ha nem létezne Isten, akkor ki kéne találni" (Épître à l'Auteur du Livre des Trois Imposteurs), és ezt ő is úgy értette, hogy a társadalom érdekében. Mert Voltaire is úgy gondolta, hogy csak az istenfélelem tartja kordában az emberek egy jelentős részét. Aközött egyébként, hogy az emberek istenfélelem miatt nem követnek el valamit, és aközött, hogy azért nem követik el, mert abszolút rossz, mert isten így rendelte, van némi különbség, de egyik sem tartható erkölcsi nézet. Aki ugyanis csak félelemből nem követ el valamit, az nem erkölcsös. Aki meg azt hiszi, hogy valami attól abszolút jó, mert a nagyfőnök azt mondta, fogalomzavarban hisz.

No de mi van azért mégis a társadalommal? Az is megmenekül. Mi az, ami egy relatív erkölcs mellett működésképessé teszi a társadalmat? Nem olyan nagy rejtély, ha megfigyeljük a valós társadalmat, és nem vagyunk tök hülye hívők, akkor magunk is láthatjuk.

1) A homo sapiens az evolúció folyamán fejlődött ki, és társas lényként fejlődött ki, ennek pedig szelekciós előnyt jelentenek bizonyos kérdésben az egészen erős genetikai alapok által elősegített közös erkölcsi elvek. Ilyen az, hogy a homo sapiens az állatvilágban viszonylag szolidáris fajnak számít, aki sokszor együtt érez a másik emberrel akár csak azon az alapon is, hogy ember. Vagy például a saját népcsoportjával még inkább, a családja iránt pedig még erősebben. Vagy például a gyermekeket veszély esetében illik jobban védeni, mint a felnőtteket, mert a faj jövője szempontjából fontosabbak. Ez például komoly alapját képezi a társadalomnak. Ugyanakkor az akármilyen genetikai alapok sem jelentik azt, hogy ezek a közös erkölcsi elvek objektív igazak volnának, hanem szelekciós előnyt jelentenek. A genetikus alapok mellett pedig bárki bármelyik ilyen elvet átlépheti. Például nem kell, hogy szeresse a saját népét, szerethet jobban egy másik népet.

2) Hasonlóan, és ez már egy másodlagos evolúciós stratégia, hogy a társadalom a felnövekvő gyerekekbe belenevel bizonyos erkölcsi alapelveket. Az evolúció például nem egészen egyértelműen döntött arról, hogy a homo sapiens teljesen monogám, vagy poligám életet éljen, és ez a Föld különböző társadalmaikban máshogy van, és a szokást a gyerekeknek tovább adják, akik igen erősen erkölcsösnek érzik azt a verziót, amelynek beleneveltek. Ha az ember utánagondol, ez sem teljesen önkényes, hanem a Föld különféle részein a monogámia, míg máshol a poligámia lehet előnyös. A modern, nyugati társadalomban pedig reálissá vált az is, hogy szingli emberek felneveljék gyerekeiket, és eközben szabados párkapcsolati rendszert alakítsanak ki. Vagy például a patchwork-family is megszokott családforma lehet. Tehát ezek sem abszolút erkölcsi igazságok, hiszen át lehet lépni őket.

3) Bizonyos erkölcsi elveknél amellett, hogy sokszor genetikus alapja van, illetve belenevelik a gyerekekre, de emellett társadalmi konszenzus van róla. Elvben olyan is lehet, hogy egy bizonyos kérdésben csak véletlenül van egyetértés, mindenféle alap nélkül. Valójában ez nem valószínű, hiszen ha konszenzus van róla, akkor a gyerekekbe általában belenevelik. A konszenzus azért fontos mégis az első két alap mellett, mert a társadalmi szerződés elve alapján, ideális esetben ezek azok az elvek, melyeket törvénybe foglalunk. Ez pedig azért fontos, mert ha vannak kivételek, akkor ezeket büntetéssel, és a társadalomból való bizonyos idejű kivonással oldja meg a társadalom. Például a magántulajdon "szentsége" nem tudom, mennyire genetikus elv, de a kapitalista társadalomban ezt belenevelik a gyerekekbe, és ha valaki mégsem tartja be, és lop, akkor a törvény üldözi. Megint nyilvánvaló, hogy attól hogy valami törvény, nem jelenti azt, hogy erkölcsileg abszolút jó. Például, ha törvényt hoznak arról, hogy tilos a koldusnak pénzt adni, az attól még nem lesz erkölcstelen.

A 3-as ponthoz az is hozzátartozik, amit liberális demokráciának nevezünk. Azaz törvényben csak azokat a dolgokat tiltjuk, amelyekről konszenzus van, és amelyek fontosak a társadalom működése szempontjából. Így például az, hogy ki, kivel, mikor, mit, hogyan csinál az ágyban, azt nem annyira fontos megszabni az embereknek. A liberális demokrácia tehát nem szabja meg. Az 1-es pont miatt úgyis az van, hogy sok ember azért csinál elég sok gyereket. A Föld népessége egyelőre növekszik, és inkább a túlnépesedés a gond. 

Ezzel szemben például a Katolikus Egyház, amelynek valójában semmi tapasztalata nincs elvben a szexről, az tiltja a fogamzásgátlót, holott erre nekik sincs sok okuk. Ahogy elmondtam, a társadalmunk nagyon is jól működik fogamzásgátlással együtt. A poén az, hogy olyan nagyon ez a katolikus egyház érdekeit sem szolgálja, és isten vélt érdekei szempontjából sem érthető, hogy miért olyan fontos ez. Ez inkább csak egy olyan "csak" erkölcsi szabály, amit arra használnak, hogy kontrollálják az embereket.

Nos, valahogy így működik a társadalom relatív erkölccsel. Minimum három nagy olyan effektussal, amely összefésüli a relatív erkölcsöt, de nem teszi azt objektív igazsággá. Így működik a modern társadalmunk, és ehhez semmiféle istenre nincs szükség. Isten létezésére nem csak nincs megfelelő igazolás, de egyáltalán nem kell ilyen mesét kitalálni. Megvagyunk nélküle, sőt, a világ leginkább ateista társadalmai tipikusan a legjobban teljesítenek erkölcsileg. "Legjobban" alatt a relatív erkölcsben természetesen csak azt értem, hogy a többség felfogása szerint.

Egy egészen friss előadást ajánlottak figyelmembe, amelyben Máté-Tóth András "vallástudós" (SZTE BTK Vallástudományi Tanszék) kívánja bemutatni az ateizmust. Az előadás szemszöge nagyjából semleges vallástudományi szemszög akar lenni, de azért erősen kibújik a szög a zsákból. Összességében elég gyenge, és nem kevés szörnyű hibát tartalmaz, amelyek tanulságosak.

Először is a témaválasztást illetően már az is kérdés, hogy a vallástudós milyen szemszögből kíván foglalkozni az ateizmussal:

A) Mert szerinte az ateizmus is vallás.
B) Mert az ateizmus nem vallás, és mint ellentétet mutatja be.

Valószínűleg Máté-Tóth inkább az A) esetre gondolt, és be akarta mutatni, hogy a vallástudomány mit tud kezdeni az ateizmussal. Hát, elég szegényes, amit ő tud.

Az első pár slide még egészen jól kezdődik, Máté-Tóth hangsúlyozza, hogy az ateizmus fogalma többféle dolgot jelenthet. A baj az, hogy egy olyan definíciót ad, amelynek nincs jelentősége, nevezetesen, hogy az ateizmus:

"Személyes isten tagadására épülő nézetrendszer".

Ennek azért nincs sok értelme, mert az ateizmus szó jelentése szerint ugyan a "teizmus" fogalmához kötődik, tehát Máté-Tóth látszólag a kifejezés szó szerinti értelmét közelíti, de az "ateizmus" szó szerint nem a személyes isten tagadását, hanem a teista istenben való hit hiányát jelenti. A teista isten ugyan személyes isten, de még egyéb tulajdonságai is vannak.

A nagyobb probléma az, hogy az ateizmus modern jelentése szerint nem csak a teista istenben való hit hiányát jelenti, hanem mindenfajta istenbe vetett hit hiányát. Konkrétan például a deisták nem számítanak ateistának. Máté-Tóth definíciója szerint meg Voltaire ateista lett volna. Pedig mai fogalmaink szerint nem az, és saját maga sem tekintette ateistának magát, hanem inkább kritizálta az ateistákat, miközben maga deista volt.

Nem hangzik el viszont az erős (vagy pozitív) és a gyenge (vagy negatív) ateizmus fogalma. Amely ezért is fontos, mert a gyenge ateizmus semmiképpen nem vádolható azzal, hogy vallás lenne. Az erős ateizmusnál még felvethető ilyen, de szerintem ez vitatható kérdés, amibe most nem megyek bele.

A kétfajta ateizmus megkülönböztetésének hiánya nem csak egyszerű hanyagság, hanem Máté-Tóth következetesen "istentagadóknak" nevezi az ateistáknak, ami a gyenge ateizmusra nem igaz. Az előadó tehát a megkülönböztetést nem csak elfelejti bemutatni, hanem egyenesen maga is megfeledkezik róla (kommentekből tudom, hogy ismeri a megkülönböztetést). 

Ezek után az előadó az ateizmust egy 200 éves történetnek nevezi, ami megint komoly tájékozatlanságra vall, hiszen az ateizmus legalább 2500 éves. Említi Xenophanészt, aki viszont nem volt ateista. A slide-on idézőjelbe is van téve. Máté-Tóth nem említi az indiai, az ógörög és az iszlám birodalomban élő ateistákat. Aztán nem említi a Feuerbach előtt élő késő-középkori és újkori európai ateistákat, akik közül a legfontosabb d'Holbach báró. Aki róla nem szól, az nem szagértő. Aztán hanzik el az az állítás, hogy az ateizmus, ahogy modern korunkban ismerjük, 200 éves történet. hát ez így silány.

Máté-Tóth négy 19. századi és 20. század eleji ateista gondolkodó és az ú.n. újateizmus ismertetésén keresztül akarja az ateizmust bemutatni, ami bevezetésnek is igen gyenge. Ezen kívül eme gondolkodók, nevezetesen Feuerbach, Marx, Nietzsche és Freud, illetve Hitchens, Sam Harris, Dawkins és Dennett bemutatása is felületes, egyoldalú. Az a sejtésem, hogy az előadó csak egy-egy könyvet olvasott tőlük, esetleg még azt sem.

A régebbi ateistáknál is arra megy ki Máté-Tóth bemutatása, hogy ők a társadalom jobbítására törekedve voltak ateisták. Mindegyik azt gondolta, hogy a vallás valamilyen módon hátráltatja a társadalom fejlődését. Ezek után pedig Máté-Tóth az újateistákról is azt akarja elmondani, hogy ők is a társadalom javítását szem előtt tartva kritizálják a vallást, csak a hangsúly eltolódott az iszlámra. Az előadó Harrist, Hitchenst és Dawkinst felületes gondolkodónak mutatja be, amiben van valami, de ettől még a valláskritikájukban nagyrészt igazuk van.

Máté-Tóth Dennettet komolyabb gondolkodónak mutatja be. Egy filozófust azért mégsem mer lefelületesezni. Ennek kompenzációjaként Dennettre azt mondja, hogy csak tágabb értelemben ateista, mivel csak annyit fejt ki a "Breaking the spell" c. könyvben, hogy a vallásokat álszentség nélkül lehessen tudományos szempontból kutatni. Ez pedig Máté-Tóth szerint csupán egy jogos tudományos igény, amely a vallásokban magukban is felmerül. Az igaz is, hogy a "Breaking the spell" maga csak ennyiről szól, de azért Dennett valódi, "militáns" ateista. 

Szóval Máté-Tóth ismeretei elég felületesek.

Az ateista gondolkodók közül Freud és az újatesiták között hiányzik egy csomó fontos ateista gondolkodó említése, mint például Bertrand Russell, Jean Paul Sartre vagy Albert Camus. Aki őket kihagyja, az nem mutatta be az ateizmust. Még bevezető jelleggel sem. Aki ezeket kihagyja, az nem ismeri jól az ateizmust, és ne adjon elő az ateizmusról! Aki ezeket kihagyja, az nem szakember.

De mond még Máté-Tóth pár hajmeresztő dolgot. Például a kommunizmus bűneit simán az ateistákra keni. Itt az előadóról már lehull a vallástudós semleges ruhája. Ez tézise a hívők jellegzetes csúsztatása. Holott a kommunisták elsősorban kommunistaként követték el bűneiket, és csak másodsorban voltak ateisták. Az előadó korábban bemutatja a "vallás" fogalmának egy bővebb jelentését, amely a nominózus fogalmán alapul. Ez az előadó magyarázata szerint valami olyasmit jelent, hogy "szent". Erre az előadónak azért van szüksége, hogy például az istenekben nem hívő buddhistákat is a vallások közé sorolhassa. De ez esetben kérdés, hogy a kommunizmus nem válik-e vallássá?! És akkor arra a nem is olyan meglepő következtetésre juthatunk, hogy a kommunizmus bűne bizony a vallás bűne. A dogmatikus, önkritikát nem ismerő hit bűne. 

Még ennél is hajmeresztőbb, amikor a nácizmust ateistának mondja, miközben, aki egy kicsit is utána néz, az tudja, hogy Hitler bizony vallásos volt. Ha nem is tisztán katolikus, vagy protestáns, hanem részben akár pogány is, de vallásosnak vallásos. Hitlert ateistának mondani egy laikustól is otromba tájékozatlanságra vall.

A vallástudós semleges leple ott is lehullik, amikor Máté-Tóth azt mondja, szerinte az ateizmus a modern ember a kényelmen alapul, azaz tulajdonképpen lustának mondja az ateistákat. Na most a "mi kényelmes" kérdése itt tudományos szemmel nehezen vizsgálható. Lehet azt mondani, hogy az ateisták kényelmesebben élnek, mert nem kötik őket vallásos előírások. Szabadabban élnek. De ez vajon valami bűn?! Nem lehet ez valódi érték? A szabadság?! Másrészt az ateistáknak társadalmi előítéletekkel kell megküzdeniük. Harmadrészt meg a kényelem simán mondható a hívőre is, aki nem mer, lusta szembenézni a halállal, és az Univerzum nem teljesen igazságos voltával, a saját felelősségével, a szabadsággal, és ezért a vallásba menekül. 

Máté-Tóth a szakmaiságot ott is lábbal tiporja, amikor a vallás szolidaritáspotenciáljáról beszél, holott különböző kutatások sora elég egyértelműen jelzi, hogy a vallásoknak egyáltalán nincs extra szolidaritáspotenciálja.

Akkor is hajmeresztő butaságot vág a pofánkba, amikor azt állítja, hogy a 9/11-es merényleteknek nincs köze az iszlámhoz.

Az ateizmust bevezetés jelleggel egy órában bemutatni nem könnyű, de sikerülhetett volna, ha Máté-Tóth tényleg ezt akarta volna. Azt bemutatni, hogy az ateisták sokszor társadalomjobbító szándékkal voltak ateisták, szintén lehet. Ehhez elég is lett volna az a pár illusztratív példa, amit az előadó bemutatott. Ez a tézis egyébként totál triviális, és semmitmondó. Persze, az ateistáknak sokszor egy motivációja az, hogy azt gondolják, vallás nélkül jobb lenne az emberi társadalom. No és?! Ez baj?! Szerintem nem baj. Lehet, hogy Máté-Tóth szerint sem baj. Lehet, hogy azt akarta bemutatni, hogy az ateizmus mögött, minden racionalitása mellett vannak társadalmi motivációk is. Lehet, hogy Máté-Tóth ezt valami nagy leleplezésnek gondolja, lehet, hogy azt gondolja, a kettő nem fér össze. De lehet, hogy Máté-Tóth ezt egyáltalán nem kritikusan akarta előadni, de azt nem értem, akkor miért kellett oda az a pár ironikus beszólás, amely még otrombán butára is sikeredett?

A tanulság meg az, hogy hát ezek a vallástudósok, ezek sem feltétlenül valami nagy szakértők, akárcsak a teológusok. Sokszor csak tudományos címük van, de hozzáértésük nincs.

Máté-Tóth András egyébként jó hívőhöz méltóan a kritikát nem bírja, mert hálából letiltott kis "vallástudomány" csoportjából. Elvtelen alak.

Kép: Az Abbaye de Vauclaire romjai, s.k.

Az utóbbi napokban pár meglepő hír került napvilágra. Először is, hogy a Fidesz átírni készül az egyháztörvényt. Ez még nem meglepő, hiszen az egyháztörvényük elbukott Srasbourgban. A meglepő dolog, hogy egyházi vezetők elkezdtek tiltakozni ez ellen. Most meg a KDNP is. A hírekből az nem derül ki pontosan, hogy miért is tiltakoznak. Azt gondolná az ember, hogy a Fidesz a történelmi egyházak számára csak kedvező törvényt készíthet elő. Akkor miért tiltakoznak? A hírekben sok az érthetetlen rész, úgy tűnik, hogy az egyházak, és a KDNP lehet, hogy tudják, mi készül, de nem akarnak róla világosan beszélni.

Azt viszont lehet tudni, hogy a németekéhez hasonló rendszert készül bevezetni a Fidesz. Ezzel kapcsolatban a KDNP kifogását így fogalmazta meg az Index:

"Semjén szerint a német modell lényege, hogy az egyházakat az állam alrendszereiként fogja fel, és mint ilyen, nem független rendszereket finanszírozza. " 

Bullshit. Szerintem nem ez az igazi bajuk. A német rendszer egyik nagyon fontos tulajdonsága, hogy amint azt leírtam, bár általában magas az egyházi adó, de ezt csak annak kell fizetnie, aki hívőnek vallja magát. Ennek az adónak Németországban is az a hatása, hogy egyre kevesebben vallják magukat hívőnek. Vagy azért, mert tényleg nem azok, vagy azért, mert ugyan hisznek az adott vallás tanaiban, de azért pénzt nem akarnak fizetni az egyházaknak.

A magyar egyházak joggal félnek attól, hogy egy ilyen finanszírozási rendszerben napvilágra kerülne az, hogy milyen sokan nem hisznek Magyarországon, illetve az, hogy esetleg hisznek, de az egyházat nem akarják támogatni. Vagy azért, mert nem gondolják méltónak rá, vagy pedig, mert úgymond spórolósak. Eddig ugyanis a hívők támogatásáról olyan adataink voltak, amelyek a keresztelkedések számán alapul, ez felül becsüli a hívők számát, illetve olyan adat,a mely a népszámláláson alapul, de még ez is felülbecsüli a hívők számát. Az egy százalékos felajánlások csökkenése mutatja, hogy azon hívők száma, akik ténylegesen adnának az adójukból az egyházaknak, igen alacsony. Egy olyan felajánlás, amely nem az adóból menne, hanem extra adó lenne - márpedig a német rendszer ilyen - még siralmasabb képet mutatna a hívők elkötelezettségéről.

Az egyház minden félelme ellenére ez egy igazságos törvény volna, ugyanis végre a hívek tartanák el az egyházakat. Azok tartanák el, akik kedvéért működnek. Azok, akik "hasznot" húznak belőle. És akárhogy is félnek az egyházak, hogy valami kiderülne, ami kiderülne, az csak az igazság lenne.

És az egyházak és a KDNP baja éppen ez, hogy egy igazságosabb törvény miatt az egyházak nem kapnának pénzeket agyba-főbe, támogatottságon felül, hanem csak annyit, amennyi a tényleges komoly támogatottságuk. Nem csalhatnak, nem lophatnak, nem hazudhatnak.

Az egészben csak az ad okot aggodalomra, hogy a hírek zavarosak, a német minta csak pletyka, nem tudjuk, mit tervez a Fidesz. Az, hogy pont a Fidesztől jönne egy igazságos egyháztörvény, amely kilőné az egyházakat eddigi kiváltságaikból, az meglepő fordulat lenne. Túl szép, hogy igaz legyen. Emiatt én még nem innék a medve bőrére. Ha ezt a törvényt megszavazzák, akkor is várható az, hogy a Fidesz azért fogja kézből etetni az egyházakat. Ahogy eddig is állandóan csurrant-cseppent nekik pár tíz milliárd plusszban. És lehet, hogy pont ez a célja: Orbán azt szeretné, ha az egyházak túlélése az ő alkalmi, személyes döntésén múlna. Azt szeretné, ha az egyházak függővé válnának tőle. Ez pedig elég nagy üröm az örömben.

Nemrég néztem meg ezt a vitát, amelynek érdekessége, hogy Christopher Hitchens a testvérével, Peterrel vitázik Irakról és a vallásról. Ahogy a moderátor is bemutatja őket, a testvérpár mindkét tagja ismert újságíró, író, és vitázó. A moderátor mindkettő retorikai képességeit méltatja. Én ezt mindjárt az elején hangsúlyozom, mert ez az, amire ki akarom futtatni ezt a cikket.

Az Irak témáról itt nem írok, mert offtopic. Én egyébként meglepődtem, hogy Christopher az invázió mellett volt. A vita második fele szól istenről, és aztán a kérdés-felelek rész is. Ezt a részt Christopher kezdi, és az érvelésében nagyon találónak, tömörnek, provokatívnak, és éles kritikának találom azt, amikor a keresztény túlvilágot egy égi Észak-Koreának nevei. De a keresztény vallás még ennél is rosszabb, mert ahogy Christopher fogalmaz: "at least you can fucking die in North Korea", amivel arra céloz, hogy a keresztény isten totalitarianizmusa hitük szerint örökké tart, és a halállal sem lehet elmenekülni belőle. Az is nagyon helytálló, ahogy Christopher rámutat arra, hogy az erkölcshöz nincs szükség istenre.

Itt mutatkoznak meg a debatőr erényei: sokszor nagyon találó, fontos kritikát tudnak elmondani a közönségnek olyan képekben, amelyek megragadnak benne. Egy ilyen vita sokkal több embernek érdekes, mint egy könyv. Különösen egy alapos, tehát az emberek többségének unalmas, és túl hosszú könyv. Christopher  Hitchens saját könyve már több embernek érdekes, de az már stílusában olyasmi, mint egy ilyen vita.

Másrészt, Christopher debatőrként sokszor nem gondolkodik precízen, sokszor helyes tézis mellett érvel, de nem igazán logikus, vagy megalapozott módon, hanem inkább retorikusan. Ez a retorika és a logika közötti különbség: a retorika lehet hatásos, miközben nem is logikus. A logika szempontjából viszont a hatásosság nem érdekes. És hát végül is az igazság szempontjából is csak a logika az érdekes.

Christopher például amikor a kommunizmusra kerül a téma, akkor nagyon rosszul védekezik. Először a nácikról és a katolikus egyházról beszél, ami jogos kritika, de a kommunizmushoz képest terelés. Aztán azt állítja, hogy a kommunisták nem voltak ateisták. Ez meg persze hülyeség. A kommunisták nagy része ateista (volt). Ezt el lehet ismerni. Amit Christopher talán mondani akart, hogy a kommunisták hittek a kommunizmusban, és ez a hit olyan, mint egy vallás. De ezt nem fogalmazta meg. Így a védekezése gyenge volt, és sajnos egy nagyon buta állítást védett foggal-körömmel. A kommunizmus témájáról én is írtam, és a helyes, tartható érvelés az, hogy a kommunisták fő ideológiája a kommunizmus volt, és minden bűnük nagyrészt erre vezethető vissza. Ez volt az ideológiai alap, és erre hivatkoztak. Ezzel szemben az inkvizíciót például olyan emberek vitték végbe, akik elsősorban keresztények voltak, és más ideológiát nem is nagyon tudnánk megnevezni. A "feudalizmus" így külön nem politikai ideológia, és nem is annak védelmében küldték máglyára az embereket.

Christopher és Peter is nagyon gyakran nem válaszoltak bizonyos kérdésekre, még magas labdákat is elmulasztottak lecsapni. Például Christopher nekiszegezte Peternek a kérdést Izsák feláldozásáról, amelyet ő azzal szándékozott kivédeni, hogy Ábrahám végül nem áldozta fel fiát. Na most ha valaki kíméletlenül végigviszi a vitát, akkor újra és újra meg kellett volna kérdeznie, hogy rendben, nem áldozta végül fel, de akkor ez így már rendben is van?! És itt az egyetlen út az, hogy a hívő végül azt kell, hogy mondja, rendben van, miközben ez a dolog a modern erkölcsi felfogásunk szerint nagyon nincs rendben. Nagyon nem pozitív történet. De Christopher nem ment bele, hogy addig üti a vasat, amíg Peter teljesen abszurd helyzetbe kerül. Nem veséztek ki egyetlen témát sem. Nem mentek végig, nem vitáztak analitikus mélységben róla. Azért nem, és ezt érdemes tudatosítani, mert Christopher és Peter debatőrök, nem filozófusok.

A két Hitchens itt egy este során előadtak egy vitát. Egy vitát, amelyet nem filozófiai értelemben kell érteni, hanem egy szórakoztató műfajként. A két Hitchens előadóművészek. Produkciót adnak elő. Szórakoztatnak. Nekik nem az az érdekes, mi az igazság, kinek van igaza, nem az, hogy ki ad elő jobb érveket, hanem csak az, hogy jól szórakozik-e a közönség. Emiatt nem ütik le a magas labdát sem, ha az megöli a szórakozást. Mindkettőjükre igaz, hogy ha egy körülményes, de sikeres érvelés helyett választhat három jól sikerült tust, akkor ez utóbbit választja. Ez a magyarázata a jelenségnek.

Emiatt én Hitchens könyveit nem olvasom olyan sűrűn, a vitáit sem nézem gyakran, mert végül is kevés igazán jó érv, új információ van bennük. Keveset tudok belőlük tanulni. Szórakozásképpen persze jók ezek, és most éppen olyan kedvem volt, hogy ezt a vitát megnéztem, mert rég nem láttam ilyet.

Van egy zseniális megoldásom az Iszlám Állam és sok hasonló sajnálatos jelenség problémájára. Miért nem hoznak létre valahol egy valamirevaló szigeten egy helyet, ahol az iszlám szélsőségesek, a keresztény fundamentalisták, cionista radikálisok, de akár buddhista, hindu, vagy egészen más vallások szélsőségesei is akár halomra ölhetik egymást, anélkül, hogy a társadalom más részét, az ateistákat, vallástalanokat, vagy békésebb hívőket zavarnák?!

Én bizonyos értelemben "megértem", hogy vannak emberek, akik ezektől a vallásos meséktől annyira elborultak, hogy meg akarják élni. "Megértem", hogy a keresztes háború vagy dzsihád romantikája teljesen elvette az eszüket. "Megértem" a középkori romantikát. Értem, hogy vannak olyan hülye emberek, akiket érvekkel nem lehet meggyőzni, akik észből nem fogják fel azt, hogy miért nem jó az, hogy lefejezik a másikat, és ráadásul még fel is teszik az internetre, csak azért, mert újságíró, vagy nem tért át az iszlámra, vagy muszlim, csak nem akar részt venni ebben az eszement dologban, vagy nő, aki "Allah irgalmazz neki!", nem hagyja magát megerőszakolni. Belátom, hogy vannak olyan hülyék, akiknek bele kell verni a fejüket a falba ahhoz, hogy felfogják, nem jó dolog az. Felfogom, hogy van, akinek szart kell enni ahhoz, hogy eljusson odáig, hogy nem jó ízű.

Rendben, csak azt kéne elintézni, hogy ezek az őrült emberek egy olyan gumiszobában élhessék ki tévképzeteiket, ahol nem zavarnak másokat. Az Iszlám Állammal ugyanis az a baj, hogy bár nem civilizációnk legsűrűbben lakott pontján alapították, sőt, a magyaroknak, vagy a nyugati országoknak éppen meglehetősen távol van, világpolitikai és gazdasági mértékben nem zavar még sok vizet, de azért vannak ott helyben mégiscsak emberek, akiket enyhén szólva nagyon zavar a dolog. Ha éppen a szunik egy része egyet is ért velük, a nagyobbik része nem (épp van egy szuni kollégám, aki igencsak aggódik az Iszlám Állam miatt). És aztán ott vannak a kurdok, meg a shiák, akiknek hát igencsak bassza a csőrüket. Közbeékelődött még egy pár keresztény kis népcsoport, akiket eléggé megvisel az, hogy el kell menekülniük, vagy lemészárolják őket, vagy az asszonyokat szexrabszolgának tartják. Ez meg azért mégiscsak eléggé durva dolog még innen távolról nézve is, hiszen van némi empátiánk. Még ha istenhit nélkül akkora empátiánk nem is lehet, mint a vallási fundamentalistáknak, de azért van.:)

Az Iszlám Állam tulajdonképpen csak egy elég eklatáns csúcspontja egy olyan problematikának, amely elég régóta tart, akár a keresztes hadjáratokig is visszavezethetjük, manapság pedig az iszlám terrorizmuson keresztül vezet el az Iszlám Állam jelenségéig. Mert hát végül is a keresztes hadjáratok is csak kissé túldimenzionált utcai gang-háborúk voltak, a helyüket nem találó legkisebb fiú parasztoknak, akik nem örököltek földet, várandós trónörökösöknek, vagy túlmozgásos királyoknak.

A történelmi felsorolásba nem vettem bele a "normális" háborúkat, amelyeknél a vallás szintén jelentett jelentős motivációkat. Itt próbáltam az elszállt kalandtúrákra koncentrálni. Az államok közötti háborúkról ugyanis az a helyzet, hogy a világ civilizált részén már sikerült annyit megtanulni, hogy ezt azért nem kéne, és egy ideje elég tartós béke van. A többség ma már nem dől be a "Mire lehullanak a levelek, itthon leszünk" demagógiának. Anélkül meg két európai állam nehezen fog frontális háborúba kezdeni. Most itt az Ukrajnában szabadságharcost játszó orosz izomagyakat is a kalandorok közé soroltam. Ott speciel a vallási motivációt a nacionalista ideológia pótolja. Ez egy hasonló, másik "vallás", amely nem témája ennek a blognak.

Szóval:

1) Vannak ezek a hülyegyerekek, akik mindenképpen ki akarják próbálni, hogy milyen az, amikor betörik egymás fejét.

2) Meggyőzni ezeket úgysem lehet, mert hülyék.

3) Ugyanakkor másokat zavar, ha verekednek.

4) Tehát keressünk nekik valami biztonságos, félreeső Grundot, ahol verekedhetnek! Mint ahogy a kocsmából is jobb, ha kimennek verekedni a részegek a fűre.

Hogyan lehet ezt kivitelezni?! Sajnos nincs elég nagy lakatlan sziget, amely erre megfelelne. A létező, nagyobb területű lakatlan szigetek klímája elég fagyos, oda nem lenne kedve a dzsihadistáknak, kereszteseknek és cionistáknak menni. Tehát ki kéne telepíteni egy szigetet. Mivel ezt sem szabad erőszakosan csinálni, ezért csak az anyagi megoldás létezik: valamilyen pénzből valakinek venni kéne egy nagy szigetet, kivásárolni az összes lakos tulajdonát, és akkor mehetne a projekt!

Ki lenne az, aki ebben érdekelt? Például az EU, akinek országaiban van pár ilyen szélsőséges elem, és aggódnak miattuk, hogy jó lenne megszabadulni tőlük, hogy ne a saját országukban okozzanak problémát. Az EU országai elég civilizáltak ahhoz, hogy megérje nekik a békéért fizetett ár. Lehet, hogy esetleg filmes cégeket is be lehetne vonni, akik érdekeltek lehetnek a finanszírozásban, ha sikerül forgatói jogokat eladni nekik. Hát nem zseniális?!

Jó, megnyugtatom az átgondoltabb, józanabb olvasókat, mindezt csak az irónia kedvéért gondoltam ki, és adtam elő. Sajnos pont a Talibán, az Al-Quaida, vagy maga az Iszlám Állam története mutatja azt meg, hogy mi ebben a veszély. Ezek a szervezetek ugyanis valahogy úgy indultak, hogy bizonyos országok bizonyos fegyveres ellenálló mozgalmakat támogattak. Az Egyesült Államok támogatta a Talibánt a Szovjet agresszió ellenében. Bizonyos arab országok támogattak olyan fegyveres ellenálló csoportokat, amelyekből az Iszlám Állam kinőtt.

Egy távoli, elzárt sziget egy ideig biztonságosnak látszik. Ha ezt a börtönszigetet a nagyhatalmak katonai erői garantáltan elszigetelnék a világ többi részéről, akkor azt gondolhatnánk, hogy biztonságban vagyunk. De az a helyzet, hogy egy ilyen börtönszigetre már kevésbé mennének a dzsihádisták. Őket azért mégiscsak egy szabad ország víziója vezérli. Másrészt el tudom én képzelni, hogyan korrumpálódna egy ilyen börtönsziget, bizonyos titkosszolgálatok az ott kinevelkedett legtehetségesebb harcosokat esetleg kihoznák a szigetről. Lehet továbbá ott lázadás, kitörhetnek a börtönből. 

Szóval nem, egy ilyen mértékű projektet nem gondolok komolyan, beláthatatlan következményei lehetnek. Mindezt csak azért írtam így le, hogy egy másik szemszögből szemléltessem, hogy mi a gond a vallásokkal. Sajnos nem látok jobb utat, minthogy bármilyen hülyék is a hülyék, a normális társadalmunkban kell meggyőzni őket, fegyelmezni őket, és idővel hátha kevesebben lesznek. Nincs más megoldás, mint az oktatás színvonalának növelése, az emberek tanítása, a viták, a tudományos és társadalmi fejlődés, és az emberek gondjainak lehető megoldása. Ezeknek a szélsőségeseknek végül is a vallás csak a butaságuk egy megjelenési formája, a radikalizmusuk pedig az életük kilátástalanságából is táplálkozik. Mert azért lehetne jobb dolguk is, minthogy egymás fejét beverjék.

Emlékeztek arra a könyvre, amelynek az volt a címe, hogy "Mit keresett isten a nappalimban?". No az egy álkérdésről szól, de ez itt egy igazi kérdés, mert ugye Bergoglio tényleg beszédet mondott az EU parlamentben. Sajnos.

Ugye azzal kezdődött, hogy Femenes csajok tüntettek a Vatikánban, és akkor csak azok értették, mi ellen tiltakoznak, akik az olyan hírekre is felfigyeltek, hogy Bergogliót meghívták az EU parlamentbe. Ahogy ebből a postból ki fog derülni, a Femenes lányok tüntetését jogosnak tartom. A formája eredményes volt, felhívta a figyelmet. De nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet. Méghozzá azért, mert a "faith, keep it inside" egyébként jogos felszólítást azzal a pózzal illusztrálni, amit megtettek, szerintem erőltetett. Mivel Bergoglio nem konkrétan szexről beszélt, ezért a hit magánügy voltát énszerintem nem így kellett volna illusztrálni. 

Ami még a jelszavakat illeti, azt is mondták, hogy a pápa nem egy politikus. Ez így persze pontatlan. Sajnos a pápa politikus, mivel az európai országok közül a leginkább diktatórikusnak a feje. Továbbá vallásának elterjedtségét, anyagi hatalmát felhasználja politikai befolyásra. Tehát oligarcha is egyben. De mondjuk a "pápa nem politikus" jelszót lehet azzal menteni, hogy azt akarták mondani: "a pápa ne legyen politikus!"

Az ideális dolog tényleg az volna, hogy ha már van ez a katolikus vallás, akkor sem kellene nekik külön államot adni, még ha oly kicsi is, mint a Vatikán. A FIDE (a világ sakkszövetsége) sem egy külön állam. Nem kellene nekik hatalmat adni, és befolyást a különféle országok államvezetésében. Azért nem, mert nem az országok választópolgárai választották őket.

Aki esetleg azzal jönne, hogy a pápát a bíborosok demokratikusan választják, azt emlékeztetném, hogy a bíborosokat meg a pápa. Ez tehát olyasmi, mintha a miniszterelnök választaná a képviselőket a parlamentbe. Ez marhára nem demokrácia. Arról nem beszélve, hogy a népesség nagy részét nem képviselik, és még akkor sem képviselnék a többi embert, ha a híveik demokratikusan választanák őket.

Szóval ami azt illeti, hogy mit keres Bergoglio az EU parlamentben, hát nem értem. Államvezetőként kb annyi értelme van őt meghívni, mint Kim Dzsong Ungot, hiszen:

1) A Vatikán diktatúra.
2) A Vatikán nem tagja az EU-nak.
3) A Vatikán minden gazdasági hatalmával együtt sem ér fel pár EU közeli ország jelentőségével.

Azt tehát nem mondhatjuk, hogy Svájc vagy Norvégia szintjén érdemes őt kezelni az EU parlamentben. Mint oligarchát meg hát kb úgy lehet meghívni, mint a Microsoft vagy Google vagy Facebook vagy a Volkswagen vagy a Ford vezérét. Aztán ha ezek mondanak valamit, akkor esetleg lehet velük tárgyalni, de az EU elveibe, szerveződésébe ne szóljanak bele! Majd ha van valami érdekük, esetleg megfontoljuk, hogy mit miért adunk.

A másik probléma ugyanis ugyebár azzal van, hogy mibe is pofázott bele ez a Bergoglio. Az emberi jogokat féltette. Haha, röhög a vakbelem. Ugyanis:

1) A katolikus egyház csak ne oktasson ki senkit emberi jogokról, amíg nem lehetnek náluk nők papok, amíg nem fogadják el a homoszexuálisok emberi jogait, a fogamzásgátlást és az abortusz legalitását (a nők önrendelkezési joga)!

2) Bergoglio szólt az Európába a Földközi tengeren menekülőkről, hogy Európának kell valamit tennie azért, hogy ne haljanak meg. No de az "istenért", mi a halált tegyen Európa?! Európa ugyanis a pápa összes ostorozása ellenére igencsak frankó hely, pont ezért akar idejönni az a sok menekült. Na most ha ezek a menekültek nem az EU akaratából, sőt, annak ellenére hajócskákba szálnak, és az a hajó elsüllyed, akkor mit is tegyen ez ellen az EU? Ha már valaki istenhívő, akkor nem istennél kéne reklamálni, hogy ez az érzéketlen, gonosz isten hagyta elsüllyedni a hajót?! Mit csináljon az EU?! Szállja meg Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia és Egyiptom tengerparti területeit, és építsen ott falat?! Vagy milyen hülye ötlete van Bergogliónak?! Az pedig lehetetlen, hogy Európa határait teljesen megnyissák az imigránsoknak, mivel az tönkretenné Európát. Bergoglio nem gondolkodik, csak szívből jövő hülyeségeket mond.

3) Bergogli szerint Európa öreges is. Mondja ezt egy a napokban 78. évét betöltő öregember, aki egy kétezer éves, konzervatív, maradi intézmény feje. Egy olyan intézmény feje, amely azért küzd, hogy ne maradjon le teljesen a társadalmi változásokról. Megáll az ész!

Kicsit olyan a benyomásom, hogy ez a Bergoglio kb mint egy szépségkirálynő mondott beszédet, akinek illik egy pár szót szólniuk a környezetvédelemért, a szegényekért, és a világbékéért. Nem kell, hogy használható vízió legyen, a szépségkirálynőnek sem vesszük komolyan a véleményét, csak jópofizásból csinálják ezt. Igazából nem látom sok értelmét ennek a színjátéknak sem, de, hogy ezt a vén, szenilis öregembert miért kell az EU parlamentbe hívni egy hasonló színjátékért, azt nem tudom. Nem egy szépségkirálynő.

Valláskritikámban természetes módon leginkább a minket itt jobban érintő keresztény vallásokkal foglalkozok, ezek után még sokszor az iszlámmal, mert az sokat szerepel a hírekben, és azért mégis csak jelentős mértékben jelen van Európában, nagyon keveset a zsidó vallással, mert alig érint engem. Ugyanakkor figyelek más vallásokra is, ugyanis az a határozott elképzelésem, hogy ha a világ összes jelentősebb vallását nézzük, azok általában hatalomra kerülnek, és ha hatalomra kerülnek, az szinte törvényszerűen vezet egy csomó negatív dologhoz. Ennek jegyében néha a buddhizmust és a hinduizmust is érdemes kritizálni, különösen, ha ilyesmiről jön hír, ha ez éppen aktuális. Teszem mindezt azért, hogy alátámasszam a fenti, általános gondolatot, miszerint a vallás általában hibás ezekért a dolgokért. Nincs jó és rossz vallás, csak rossz, és rosszabb, illetve van még olyan vallás, amelyet úgy-ahogy kordában tart jogi eszközökkel a szekuláris állam, illetve kordában tartanak mindennapi szinten a nyugati kultúrában most már megerősödött világi, felvilágosult, szekuláris, individualista, liberálisabb nézetek. Ez a vallás a kereszténység, amely azért mindenfele kidugdossa a fejét, és oda kell koppintani neki. Magyarországon különösen.

No de a hinduizmusról szólva. A hinduizmus egy messzi ország domináns vallása. Tájékozatlan és naiv embereknek esetleg az a kényszerképzetük támadhat, hogy csak vegetarianuzmusról, festékekről, füstölgőkről, gagyi oltárokról, virágokról szól, és nagyjából ártalmatlan butaság. A hinduizmus viszont egy közel sem egységes vallás, mindenféle irányzatai vannak. Az egyik irányzatnak van egy olyan vallási ünnepe, amelyet Gadhimai fesztiválnak neveznek, és 5 évenként tartanak meg, és éppen most, pénteken tartották meg ismét.

A hírre én ismerősök útján, Facebookon figyeltem fel. Konkrétan a Dailymail hírét osztották meg. Ez egy roppant hatásos fényképeket tartalmazó fotóriport. A fotókról úgy látom, hogy 2009-ben készültek. De más újsághírekben és hiradókban is megtalálható. A Guradian, a Reuters is írt róla. A fesztivál magában sűríti a vallások sok jellegzetes betegségét.

1) Kétszínűség: A Wikipédia szerint erre a fesztiválra sokan érkeznek indiai államokból, ahol tilos állatokat feláldozni. Nyilván a saját, hindu vallásuk szerint. De Nepálban nem. Ez pedig egy teljesen nevetséges játszadozás, és totál komolytalanná teszi a vallásukat. Egyrészt, úgy látszik, hisznek abban, hogy bűn, amit csinálnak, de másrészt megkeresik a módját, hogy mégis hogy követhetnék el. Teljesen kétszínű, olcsó játék hülyegyerekeknek. Hasonló jelenségeket figyelhetünk meg a zsidó vallás szombati munkát tiltó törvényével kapcsolatban. No és persze az emberi társadalom alja mindenhol ilyen, nem csak a vallásban. De ezen a vallás úgy látszik, semennyit nem segít, a vallás semennyivel nem nemesebb, semennyivel nem nemesíti ezeket az embereket, sőt, a legrosszabbat hozza ki belőlük. A vallás jobban kötődik a legprimitívebb társadalmi rétegekhez és folyamatokhoz. A vallás a sárban tapicskol, és ott jól is érzi magát.

2) A fesztivál ellen tiltakoznak állatvédő mozgalmak is. A dolog jogos, és a következetesség jegyében el is várható. Ha ezek az állatvédők ugyanis azt is kritizálják, hogy tényleg az emberi húsfogyasztás céljára, modern technikai eszközökkel vágnak el állatokat, akkor százszor inkább kell tiltakozniuk az ellen, hogy hasonló mennyiségben, de teljesen szervezetlen módon vágnak le állatokat, a szakszerűtlenség minden hátrányáva együttl. Az ugyanis, hogy ezeket a bikákat egy nagy területen, "egymás szeme láttára" mészárolják le, és még inkább az, hogy ezt nem igazán hozzáértő emberek, nem egészen a legkíméletesebb eszközökkel, és módokon teszik, százszor inkább kivetni való. Ha az állatvédők nem tiltakoznak, márpedig egyébként nem olyan intenzitással tiltakoznak, mint egy európai húsüzemnél, akkor ez is kétszínűség.

3) Álszenteskedés: A nepáli hatóságok azért nem tiltják be a fesztivált, mert vallásos hagyomány. Ez pedig ahhoz a jelenséghez tartozik, hogy társadalmunkban a vallást indokolatlan tisztelet, előjogok övezik. Miért jogos az, hogy ha valamit vallási keretekben tesznek, akkor szabad, ha nem vallási keretek között, akkor tilos?! Miféle kétszínű bikaság ez?!

 És, hogy mindezeknek a mélyén miért a vallás, sőt, miért a hit maga a felelős? Az egyik hindu úgy gondolja, hogy nem szabad állatokat megölni, semmilyen formában. A legtöbb hindu úgy gondolja, hogy a tehenek mindenképpen szent állatok. Sok hindu meg a képek szerint úgy gondolja, hogy azért 5 évenként, Nepálban, bikákat, kecskéket, vagy más állatokat halomba ölni, az fajin dolog. Na most ezek mind hívő emberek, azaz ab ovo azt gondolják, hogy empirikus igazolás nélkül is hihetnek valamit. Ezért hit. No de akkor hogyan fogják meggyőzni egymást, hogyan rendezik közös dolgaikat, hogyan lesz ebből valami rendezettebb, normálisabb, jobb dolog annál, minthogy ezek a vallási csoportok mindenféle őrültségeket csinálnak, és hát a végén egymásnak is esnek?! Mert nem látom, hogy az állítgyilkolászó hindukat az állatokat szentnek tartó hinduktól mi fogja megvédeni, haz empirikus-logikai, ésszerű módszert eleve elvetik.

Pár nappal ezelőtt volt egy vita a mesterséges intelligenciáról az ELTÉ-n. A vitán három előadó tartott egy kis előadást, majd egymással vitáztak, és néhány kérdésre is reagáltak a közönség soraiból. A három előadó Kornai András (MTA SZTAKI és BME Algebra Tanszék), Mérő László (ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszék) és
Ruff Tibor (SZPA Teológia Tanszék) voltak. Tehát egy tudós, egy csapodár és egy teológus. Egyébként ennek megfelelő is volt szerintük a teljesítményük a vitában. A vitát felvették, meg lehet nézni utólag is, én sem tudtam ott lenni. A mesterséges intelligenciáról szóló vita fő kérdése, hogy meg tudjuk-e valaha valósítani a mesterséges intelligenciát.

Először is egy bekezdést arról, hogy miért írok erről egy ateista blogon?! A téma nem vág az ateizmus kérdésének közepébe, de hívő-ateista vitákban elég sokszor felmerül. Ezen kívül valóban a hívő és ateista világkép pár alapvető elvére vagy elvtelenségére is mutat rá. Ruff Tibor említette is, hogy a kérdésre adott válasz eléggé függeni szokott a világképtől. Érdekes módon azért ő nem tűnt annyira határozottan lehetetlenség pártinak, sőt részben aggódott azért, hogy mi lesz, ha megcsináljuk. Aztán viszont érvelt a mesterséges intelligencia lehetősége ellen. Szóval eléggé inkonzisztens volt a viselkedése.

Az előadások közül Kornai előadása érdekes, ismeretterjesztő jellegű volt. Szeritnem hármójuk közül a legértelmesebb volt, bár egy kis összeszedettség, rálátás, filozófiai keret még hiányzott a mondandójából.

A szingularitás kapcsán felvázolt móricka ábráinál szerintem volt egy jelentős zavar. Erre most ki is térek: három fajta szingularitást vázolt fel, bár nem tudta szakszerűen megnevezni, melyek ezek: az első, az az, amikor egy függvény még a végesben a végtelenbe konvergál, sé ezért van szakadása. A második, amikor a függvénynek véges szakadása van. A harmadik, amikor nem türténik semmi. Egy sima, folytonos függvény tábrázolt. Példaként azt hozta fel, hogy amikor vizet forralunk, akkor a hőmérséklet folyamatosan növekszik, és a forrásponton mégis felforr a víz. A víz forrása pedig valami nagy változás. Igazából ő maga is rájött, hogy ez a második példa, mert a víz halmazállapota itt szakadásszerűen változott a hőmérséklet függvényében. Tehát a harmadik eset valójában nem létezik. Az ugyanakkor tanulságos volt, amikor érzékeltette, hogy egy ilyen szakadás, vagy szakadáshoz hasonló, igen meredek változásnál általában előtte nem tudhatjuk, hogy milyen közel vagyunk hozzá. Ha még soha nem láttunk vizet forrni, akkor 95 fokon (normál légköri körülmények között), még nem sok jele van a változásnak. Tehát a marxista jellegű megfogalmazásban a:"mennyiségi változás hirtelen, és kicsit meglepő módon minőségi változásba csap át" jelenség tényleg tanulságos.

Egy kis hiba, hogy Kornai azt mondta, hogy a Google autó tulajdonképpen már tud vezetni, csak jogi kekeckedések miatt nem engedik. A Google próbálja ezt reklámozni, de valójában messze vannak attól, hogy tudjon tényleg bármikor, bárhol vezetni az az autó. Igazából egyszerű körülmények között, autópályán tud vezetni, és ehhez is iszonyat pontos térképek kellenek neki. Ez pedig hát így annyira nem is intelligens. Ha a térképről pontosan tudom, hogy hol az útszegély, és pontos helymeghatározó rendszerem van, akkor az csak egy GPS bonyolultságú úttervezési probléma, hogy eljussak A-ból B-be. Ez az autó nem működik akkor, ha nem tudja pontosan, hol van, vagy nincs pontos térképe, vagy valami megváltozott a térkép készítése óta. A Google autóban persze sok érzékelő és intelligencia van, de csak ezekre hagyatkozva, tényleg intelligenciából nem tud önállóan vezetni. Én így hallottam, és a szakmában dolgozok. Mi dolgozunk azon, hogy majd egyszer legyen autonóm autó, de 2020-ban tervezik elérni csak.

Mérő László csapodár ismeretterjesztőhöz méltóan előadott valamit az invenciókról és a komparatív előnyökről, aminek vajmi kevés köze volt a mesterséges intelligencia témájához. Érdekes volt, csak offtopic. És kicsit csapodár módon adta elő. Kicsit zizi módon vitázott is utána, amely vitában időnként mindig mondott érdekes dolgokat, csak butaságokat is. Egyébként az, hogy Jézus az "akinek van, annak adatik" beszólásával a komparatív előnyökről beszélt volna, az is ilyen hülyeség. Szerintem egyáltalán nem erről beszélt, hanem egyszerűen egyfajta kapitalista, polgárosodási nézetről, hogy akinek van, az gyarapodhat, és az is a feladata, hogy gyarapodjon. Ez teljesen ellenkezik az evangéliumokban szereplő Jézus másik arcára, amely nagyon szegénységpárti. Ennek oka szerintem az, hogy az evangéliumok összetákolt írások, és inkonzisztens nézetek szerepelnek benne. Ezek nem egy létező Jézus konzisztens világképét írják le. De ha véletlenül Jézus mégis valami ilyesmit pedzegetett volna, mint a komparatív előnyök, akkor is erőltetett, utólagos belemagyarázás lenne ezt mondani, hogy erről beszélt. Nem volt Jézus ennyire okos. Ha egyáltalán létezett.

Ruff Tibor egész érdekes kérdést vetett fel arról, hogy vajon ha kifejlesztjük a mesterséges intelligenciát, az jó, vagy rossz szándékú lesz-e, illetve, hogy tudjuk-e biztosítani, hogy jó legyen hozzánk. Erre érdekes módon Mérő válaszát frappánsnak tartottam. Arra utalt, hogy például a neandervölgyiek is kihaltak, és hát tudni kell vesztesnek is lenni. Én is ezt szoktam mondogatni, pont neandervölgyiekkel egyébként. Tehát szerintem (és ezek már az én továbbgondolásaim) ha a mesterséges intelligencia nagyon meghalad minket, akkor lehet jó, lehet gonosz. Ha jó, esetleg barátságos lesz velünk, és mi leszünk az ő "kiskutyái". Nem szégyen az, ha nálunk okosabb gépekkel olyan jóba vagyunk, hogy megtűrnek maguk mellett. Ha gonosz, kiirthat minket. Ez sem szégyen. Ha pedig közönyös, akkor lehet, hogy egyszerűen kihalunk, és átveszik a helyünket. Általában a váltást drasztikusan, T2 módjára képzelik el, és az emberek azért szörnyülködnek, mert azt hiszik, jön majd a robot és megöli őket. Nos nem, a neandervölgyiek sem úgy haltak ki, hogy a homo sapiens minden egyes neandervölgyit megölt. Nem, csak éppen, szép lassan kihaltak. Ez megtörténhet úgy is, hogy egyébként majdnem mindenki természetes halált hal. Én konkrétan nem félek attól, hogy úgy halok meg, hogy majd jön egy robot. Szóval én nem félek a mesterséges intelligenciától. Általában pedig emiatt aggódni szerintem elég önző, homo sapiens centrikus gondolkodásmód. Olyan, mintha a neandervölgyiek kihalásán bánkódnánk. Akiknek egyébként nagyobb volt az agyuk, de Mérővel ellentétben szerintem nem voltak okosabbak. Valószínűleg hiányzott nekik a kommunikáció, és a nyelvi reprezentáció olyan képessége, ahogy az a homo sapiensnek megvan, és pont ezért haltak ki. Szerintem butábbak voltak.

Mérő tett valami olyan utalást is, hogy ha az MI veszélyes, akkor legfeljebb megtanulunk majd vele együtt élni. Ma például a világon a legveszélyesebb dolgok bizonyos ellenséges emberi csoportosulások, például az Iszlám Állam, szóval a természetes intelligenciával is sok gond van, de hát valahogy együtt élünk vele. Ha a mesterséges intelligencia nálunk intelligensebbe, akkor bizonyára jól lehet vele majd tárgyalni, inkább ő fog panaszkodni, hogy de butákok vagyunk, miért nem fogadjuk el a békét.

Innentől megpróbálok az előadások időrendi sorrendje helyett egy rendszerezett összefoglalót adni a kérdésről.

Először is, a mesterséges intelligencia kapcsán jogosan merül fel az első kérdés, hogy mi is az intelligencia. A vitában ezt a moderátornő kérdezte meg, igen későn. Erre Mérő László mondott egy pár fontos dolgot ami szerintem az "Érzelmek logikájában" is szerepel.

1) Az emberek egymással összevetve elég konzisztensen állapítják meg mások intelligenciáját. Tehát érdemes ezt, mint létező tulajdonságot elfogadni.

2) Az IQ tesztek eredménye jól korrelál ezzel a konszenzusos intelligencia fogalommal. Tehát elég jól méri azt. Ezt vitákban sokan vitatni szokták. Elsősorban hülye emberek.

3) Nekem hiányzott az intelligencia fogalmi meghatározása. Ez pedig szerintem az, hogy "az intelligencia általános problémamegoldó képesség". Mérő ezt nem mondta, valószínűleg nem tartja kielégítőnek.

4) Adott viszont Mérő egy másik meghatározást: "az intelligencia a társadalomhoz való alkalmazkodás képessége". Ez szerintem nem jó definíció, bár arra helyesen utal, hogy az általános problémamegoldó képességből a társadalomban bizonyosak fontosak, mások nem, és ez társadalomfüggő lehet.

5) Azért sem jó ez a meghatározás (innentől nem Mérő véleményét mondom), mert ezt az EQ méri. Pontosabban az EQ, az a társadalomhoz való alkalmazkodás egy szűkebb értelmét méri. Nevezetesen egyszerűen a társadalmi konformitást. Azt méri, hogy a tesztelt személy tudja-e egy kérdésre azt a választ, amire nincs igaz válasz, de a társadalom egy bizonyos választ választott ki. Azaz, hogy a tesztelt személy mennyire olvad bele a társadalomba. Csakhogy:

6) Az, hogy egy ember akar-e boldogulni a társadalomban, döntés kérdése. Egy intelligens ember dönthet úgy, hogy á, ő nem akar a társadalomban sikeres lenni, és akkor egyáltalán nem alkalmazkodik.

7) Ha egy intelligens ember sikeres akar lenni a társadalomban, akkor sem kell teljesen alkalmazkodnia. Vannak különcöknek is sikerességi stratégiája. Mérőnek is van.

8) Ennek ellenére, ha tesztelik, akkor egy intelligens ember tudja az EQ tesztre az elvárt választ, és van egy saját válasza, és eldöntheti, hogy jól akar-e szerepelni a teszten, vagy sem.

9) Emiatt az EQ teszten az intelligens emberek jól szoktak szerepelni. Mérő az "Érzelmek logikája" c. könyvben említi is, hogy az EQ korrelál az IQ-val, egy komponenseként tekinthető.

10) Ez logikus is: az általános problémamegoldó képesség egyik képessége lehet a társadalmi sikeresség problémája. Tehát a sok probléma közül ez az egyik komponens.

A fontos dolog tehát, hogy az intelligencia általános probléma megoldó képesség. a mesterséges intelligencia tehát egy olyan robot vagy számítógép, amely problémák széles skáláját tudja megoldani.

Az előadók nem nevezték így meg, de van erős mesterséges intelligencia hipotézis, és gyenge mesterséges intelligencia. A gyenge mesterséges intelligencia például a fordítógép, a sakkautomata, a beszédfelismerő gép, amely egészen okosan megold egy jelentősebb problémát, de nincs általános problémamegoldó képessége. Tehát bár lazán értve intelligens jelzővel illethető, de szigorúan véve nem intelligens rendszer.

Az előadók nem tértek ki erre, pedig ez is nagyon fontos, hogy más a mesterséges intelligencia, más a mesterséges ember. Miről van szó? Arról, hogy az embernek nem csak értelme, de érzelmei is vannak.

A) A mesterséges (erős) intelligencia egy olyan gép, amely tud általánosan problémát megoldani.

B) A mesterséges ember viszont intelligenciával, és érzelmekkel, erkölccsel, célokkal is rendelkező gép. Ezt nevezte Kornai léleképítésnek.

Amikor mesterséges intelligenciáról beszélnek az emberek, akkor sokszor valójában B)-re gondolnak, nevezetesen, hogy lehetnek-e egy gépnek érzelmei, céljai, erkölcsei. Erről szól például a "200 éves ember", és az "AI" című film is.

Az A) és B) közötti különbség van amögött, amin Kornai és Mérő sokáig veszekedtek, továbbá az erős és a gyenge mesterséges intelligencia különbsége. Egy pár ilyen definícióval, vagy a helyes fogalmak használatával azért ez tisztább lett volna. Kornai léleképítésről beszélt, ez mindenképpen a B)-t jelenti. És amikor Mérő azt mondta, hogy a mérnököknek nem lehet célja lelket építeni, akkor azt mondta, hogy a mérnökök célja csak A) lehet.

Na most Mérőnek részben igaza van. A legtöbb esetben mi csak A)-t szeretnénk. Egy megbízható, "hideg fejű", nem ellenkező, mindig engedelmes, de mindent megoldani tudó gépet. Egy ideális szolgát. Ennek illusztrálására felhozott sok példát: nem szeretnénk, ha az intelligens autónk nem akarna minket elvinni valahova, ha a telefonunk nem kapcsolna, mert most nincs kedve, és hasonlók. Legtöbbször nem azért fejlesztünk gépeket, hogy megbízhatatlanok legyenek, hiszen ilyenből, nevezetesen emberből van 7 milliárd a Földön (2014 vége fele).

De Mérőnek mégsem volt teljesen igaza.

Ugyanis egy mérnök, konkrétan Kornai ettől még létre akarhatja hozni B-t. Akár csak úgy, kedvtelésből is. Némi igény azért lehet mesterséges társra az embernek, mert magányosak, és szórakoztató társ kell nekik. A szórakoztató társnak pedig mindenképpen érzelmekkel is kell rendelkeznie. Ha jobban belegondolunk, ez sem olyan egyszerű, mert ha annak a robotnak van önálló akarata, akkor ugyanúgy magára hagyhatja a vevőt, mint a többi ember. Tehát az emberek valószínűleg egy részben önálló, de mégiscsak szolgai verzióra lennének vevők. Azaz valamiféle átmenetre A és B között. 

Amit még figyelembe kell venni - és Mérő valószínűleg emiatt is tévedett - hogy valószínűleg A)-t nem lehet megcsinálni B) nélkül. Ha egy gép lényegében minden problémát meg kell tudjon oldani, akkor ahhoz szerintem elég nagy önállóság kell, azaz saját célok, saját motiváció, saját keresgélés.

Na most Mérő nem hisz abban, hogy a mesterséges intelligencia a jelenlegi tudásunk szerint megoldható. Ugye ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem hisz benne. De szerinte hiányzik a tudásunkból valami nagyon fontos dolog, és szükség van egy új Newtonra. Ő hozta ezt a példát. Kornai inkább úgy gondolja, hogy B) is megoldható, és ehhez nem is kell különösebben sok, mint sok kollektív fejlesztés, és lassan össze fog állni. Kornai eme nézetei eléggé helytállóak is. A mai tudományra jellemző a kollektív munka. Az is jellemző, hogy a sok labor kis dolgokat rak hozzá a mesterséges intelligenciához. És az is igaz, hogy a mesterséges intelligencia megszületése nem egy definitív időpont lesz, és nem fogjuk észre venni, hogy "na, ma született meg". Egy idő után észre fogjuk venni, hogy "jé, már egy ideje megvan". Ahogy ma például mobiltelefonok, fordítógépek, beszédfelismerők, társalkodó rendszerek vannak, amelyek olyat tudnak, ami tíz éve sci-fi volt. És erre igazából csak utólag döbbenünk rá.

Én Kornaival egyetértek, én nem hiszem, hogy a mesterséges intelligencia előállításához valami olyan nagy új elméletet kellene felfedezni, mint amilyen a newtoni mechanika volt. Ami hiányzik, az az, hogy kell hozzá még iszonyatos mennyiségű munka. Nevezetesen egy nagyon komplex modellt kell összerakni, iszonyat mennyiségű adatot kell gyűjteni, és baromi sokáig kell tanítani. Az evolúció sok milliárd évét kell pótolni. És Kornainak már csak ezért is igaza van, hogy ezt az egész mesterséges intelligenciát kutató közösség fogja szép lassan összerakni, és fokozatosan fogjuk elérni, nem pedig máról holnapra. Azért is, mert az evolúció egymilliárd évi gányolását kell pár évtized alatt összehozni.

Mérő és Ruff érvelt a mesterséges intelligencia (egyszerű) megvalósíthatósága ellen:

Ruff előadott két viszonylag értelmesebb, de nem elég erős ellenvetést, és egy totál zizit. Mindhárom ellenvetést iszonyat dilettáns módon adta elő. Én most itt úgy fogom előadni, hogy szakszerűbb legyen.

A jobb ellenvetés az volt, amit úgy nevezhetünk, hogy a digitális számítógépek a folytonos világnak csak egy közelítő szimulációját adják, tehát nem lehetnek a valódi ember mesterséges megfelelői. Kornai helyesen ellenvetette, hogy voltak, vannak analóg számítógépek, csak rájöttünk, hogy  a digitális számítógépeknek van egy csomó előnye, amelyeket a kerekítési hibákhoz képest sokkal fontosabbnak találtunk. Ezek a könnyű programozhatóság, a stabilitás, reprodukálhatóság, és hasonlók. Ma is a Neumann féle architektúrával dolgozunk. Na most a kerekítési hibák jelentéktelenek a bemeneti adatoknál, hiszen ott csak kapacitás kérdése, hogy mennyire tudjuk pontosan közelíteni. Ruff ezt nem vethette fel, mert totál nem ért ehhez, de a bemeneti pontatlanság után a nemlineáris, és különösen kaotikus rendszereknél a számítási pontatlanság további problémát okoz. Ez a numerikus pontatlanság bizonyos esetekben tényleg súlyos lehet. De szerintem ez a probléma nem lesz akadálya a mesterséges intelligenciának.

Kornai azt sem említette, hogy az emberi agy, a neuronhálózat valójában nem analóg, hanem analóg-digitális, hiszen az axonon vagy kialakul az akciós potenciál, vagy nem. Ott bizony digitalizálva van a jel. A dendriteken, és a szómán analóg összesítés folyik, de a végén digitalizálva van a súlyozott összeg. Ez az ún. perceptron modell.

Ruff bugyutább ellenvetése volt, és ezt sem tudta rendesen megfogalmazni, hogy a gyök kettő az tizedes rendszerben felírva végtelen hosszú szám, amelynek csak véges közelítését tudjuk számítani. Példája szerint például egyetlen kör kerületét sem tudjuk pontosan megadni a pi irracionális volta miatt. Amikor ezt hallottam, rögtön az jutott eszembe, amit Kornai válaszolt is később, hogy az 1/pi sugarú kör kerületét pontosan meg tudjuk mondani (gy.k. pontosan 2). Másrészt, hogy a pi szimbólum semennyivel sem kevésbé megadás, mint egy numerikus, tizedes számrendszerbeli felírás. A kettő csak kétféle számábrázolási eszköz. Tehát az egység sugarú kör kerülete azzal, hogy azt mondjuk 2*pi az értéke, pontosan meg van adva.

Na most ez a probléma egyrészt az előző ismétlése lenne, hiszen a pi-vel véges közelítéssel számolunk a digitális számítógépekkel. Egyébként az analóg számítógépekkel bár tudnánk irracionális számokkal "végtelen tizedes pontossággal" számolni, de nem tudnánk egy ilyen értéket teljes pontossággal beletölteni. Az analóg számítógép tökéletes pontossággal számolja pont azt, ami az ő leíró egyenletrendszere. Se többet, se kevesebbet. De mivel nem tudjuk pontosan, mi az input, és mik a belső változók, ugyanott vagyunk, sőt, kevesebb a kontrollunk. Ezért szeretjük inkább a digitális számítógépet, mert ott ugyan van numerikus hiba, de erről tudunk, és kezelni tudhatjuk. Ezek után gondoljuk meg, hogy az agy mondjuk egy analóg-digitális számítógép, ehhez képest a digitális számítógépnek van némi hátránya, de sok előnye is. Szerintem ez nem lesz akadálya a mesterséges intelligenciának.

Ruff itt még hozzáadott egy totál zagyva "érvelést", nevezetesen, hogy azt mondta, hogy az ember a érzelmeivel képes felfogni a gyök kettő végtelen tizedes törtjét, és ez transzcendens dolog. De ez oltári marhaság. Az irracionális számoknak ugyan ez a nevük, ami, de ettől még valójában nem irracionálisak, és az emberi elme a matematikai képességeivel, amiből Ruffnak nem sok van, képes kezelni, megérteni, felfogni. Aki meg nem képes, az nem, és bugyutaságokat beszél róla. Olyan bugyutaságokat, amelyekkel érettségin nem lehetne átmenni. Azt gondolom, hogy aki nem ért a matematikához, az a mesetrséges intelligencia kérdéséhez nemigen tud érdemben hozzászólni. Kár Volt meghívni.

A másik értelmesebb ellenvetése az volt, hogy a mesterséges intelligenciának élnie kell, érzelmeinek, hormonjainak kell lennie, át kell tudnia élnie az emberi élményeket ahhoz, hogy felfogja. De azért ilyen sarkosan fogalmazva ez is hülyeség. Egy férfi nőgyógyász elég jól ért a szüléshez, nagyon intelligens lehet, pedig nem tud szülni. Az ember elég jól érti egy csomó növény működését, pedig nem növény. Nem kell ahhoz mindent közvetlenül átélni, hogy értsük. Egy ember, egy másik állat, egy gép, egy növény, egy élettelen kő csak egyfajta dolog lehet, nevezetesen az, ami. És csak azt tudja átélni, ami. Nem ember nem azért intelligens, mert át tud változni kővé, géppé, növényekké. Hasonlóan, a gépnek Sem kell biológiai embernek lennie ahhoz, hogy intelligens legyen.

Másrészt semmi problémát nem látok abban, hogy egy gépnek érzelmei legyenek, és hormonjai. A hormonok olyan vegyületek, amelyek befolyásolják a gondolkodást. Ilyen vegyületek, vagy más anyagi dolgok, melyek hasonlóan működnének a robotban simán lehetnek. De nem is kell anyaginak lennie, a hormonok végül is működésben olyan jelek, amelyek az egy-egy széles területén majdnem globálisan hatnak. Egy nagyobb diffúzióval megoldhatóak. Az érzelmek pedig szintén hasonlóan jól modellezhető dolgok. Annyi igaz, hogy az érzelmek maguk sokszor nem racionálisak, avagy racionális ok nélküli adott dolgok, de hát ilyen akár véletlenszerű, akár a környezettől függő nem racionális függéseket lehet modellezni. Bár a számítógép modellje egészen racionális dolog, de tud irracionális dolgokat modellezni.

John Searle filozófusnak van a kínai szoba nevű gondolatkísérlete, amivel az erős mesterséges intelligencia ellen érvelt. Eszerint ha egy ember beül egy szótárral, megfelelő nyelvi szabályokkal egy szobába, és megpróbál kínai kérdésekre válaszolni, és ez sikerül neki (a sebességet most elhanyagoljuk), akkor átmegy a Turing teszten, de nem tud kínaiul. Ezt az egyébként fontos filozógiai ellenvetést Sem Ruff, Sem Mérő nem vetette fel. Szerintem a kínai szoba érvre tökéletes válasz az, hogy bizony az az ember a szótárával, a szabályaival, szóval a teljes rendszer bizony tud kínaiul. De egy másik válasz az, hogy a mesterséges intelligenciához elengedhetetlen az, hogy egy környezetben élő robotokkal dolgozzunk, mert amikor a robot valósítja meg a dolgok értelmezését, az a valódi dolgok tényleges értelmezése, és akkor az a robot tényleg érti a világot, amelyben él. Tehát nem feltétlenül kell hormonrendszer, és hús és vér, de a valódi világ érzékelése, és a valódi világban való cselekvés az kell.

Máskor meg a számítógépek maguk is elég irracionálisak. Például nekem van egy laptopom, amelynek elég rossz az akkumulátora, és bár elég sokszor megbízhatóan működik, de időnként egészen szeszélyesen lekapcsol. Ilyeneket lehet szándékosan beletenni egy számítógépbe, vagy robotba. vagy kerülhet bele véletlenül. Mérőnek abban igaza van, hogy legtöbbször ezt nem gondoljuk pozitívumnak egy gépnél.

Mind Ruff, mind Kornai azt mondta, hogy a mesterséges intelligencia szempontjából kell a szabad akarat, és mindketten utaltak rá, hogy ehhez véletlen kell. Kornai el is intézte a dolgot ennyivel: teszünk egy kis véletlent a számítógépbe. Ő az indeterminisztikus turing automatákra utalva megoldottnak gondolja a kérdést. Holott a szabad akarathoz nem kell véletlen. Ezt már kifejtettem, így itt nem fogom. Itt csak Ruff még elképesztőbb érvelésére térek ki.

Ő először is deklarálta, hogy a szabad akarat a determinizmusnak ellent mond. És azt mondta, ez a nyugati filozófia általános véleménye. Továbbá, hogy az erkölcshöz kell szabad akarat, ami szintén nem fér össze a véletlennel. Ezt Kornai is megismételte. Ez hülyeség. A nyugati filozófia fő vonala szerint a szabad akarat kompatibilis a deteminizmussal. A determinizmus kompatibilis az erkölccsel.

Ruff azt helyesen állapítja meg, hogy a véletlen sem jó a szabad akarathoz, mert akkor az ember a véletlen rabja. No de ha a szabad akarat nem kompatibilis a véletlennel, de a determinizmussal sem volna, akkor nyilván nem volna lehetséges. Ruff, és a katolikus vallás ragaszkodik a szabad akarathoz. Pedig ez így képtelenség. A determinizmusnak és a véletlennek lehetnek keverékei, de harmadik eset nem lehet. Márpedig Ruff szerint harmadik fajta dolog kell, nem keverék. Ruff azt vetette fel, hogy az ember azzal tud harmadik fajta valami lenni, mert transzcendens. És előadta Schelling nézetét, hogy az ember szabad akarata az, hogy új oksági láncot indít. Csakhogy ha ez az oksági lánc tényleg új, akkor nem lehet determinálva. Idáig OK, ezzel Ruff is egyetért. No de ha nincs determinálva az az új oksági lánc, akkor véletlen. Per definicionem. Annak az új oksági láncnak ugyanis van egy első eleme. Annak az első elemnek van egy bizonyos értéke. ha az az érték nem determinált, akkor véletlen kell, hogy legyen. A "nem véletlen új oksági lánc", az fából vaskarika, ilyen nincs, ez inkonzisztens, önellentmondó elképzelés. Akárcsak a szentháromsággal, itt is a katolikusok egy lehetetlen dolgot akarnak úgy megoldani, hogy kidobják a "harmadik kizárt" logikai elvét.

Ruff felhozta azt az erkölcsi példát Dosztojevszkijtől, hogy ha meg tudnánk váltani az egész emberiség összes problémáját azzal, hogy egy kisgyereket kis időre megkínozunk, akkor ezt nem szabad megtenni, illetve ezt az emberek nem tennék meg. Szerintem az emberek egy jelentős része simán megtenné. Ruff szerint ez a nyugati civilizációban elképzelhetetlen. No de Ruff itt elismeri, hogy az erkölcsből ilyen is van, olyan is. Minimum keleti, és nyugati. Tehát relatív. Ruff azt állítja, hogy ez az erkölcsi felfogás, amit mond, nem számszerűsíthető, és ezért nem valósíthatja meg a mesterséges intelligencia. Mert egy ember értéke ugyanannyi, mint az egész emberiségé. Őszintén szólva ez simán matematizálható. Másrészt ez nem is igaz így. Kornai rá is mutatott, hogy ha egy századosnak arról kell döntenie, hogy 10 vagy 20 emberének kell meghalnia, akkor valószínűleg a 10 mellett dönt. Tehát simán bevállalja, hogy a kevesebb ember halála jobb. A különbség a két példában az, hogy a katonatiszt válaszút előtt áll, és tényleg döntenie kell a két eset között. Tényleg csak két eset van. A gyerekkínzásos esetnél viszont akárhogy is, de úgy képzeljük el, hogy három eset van. Dönthetek úgy, hogy nem csinálok semmit. Nem kínzom meg a gyereket, de az emberiség összes problémája azért mégsem az én felelősségem. Azaz az erkölcs szempontjából nem ugyanaz, hogy kénytelen vagyok 10 vagy 20 ember halála között választani, de nem én ölöm meg őket. Ezzel szemben a kisgyerek megkínzásáról egy szándékos tettről van szó, amit én csinálok, miközben az emberiség összes baját nem én csinálom. Tehát nem csak annyi a kérdés, hogy mi éri meg jobban, hanem nem ugyanaz aktívan, vagy passzívnak lenni. És ez is matematizálható, és ez is bevihető egy robotba, ha éppen ezt akarjuk.

Ruff véleménye ezzel le van zárva. Az egész előadás és vita során ő volt a leginkább jelentéktelen, leginkább felesleges személy. Ez jól illusztrálja, hogy teológusokra nincs szükségünk, nem tudott igazán fontos dolgot mondani, nem szakértője semminek. Nagyon kevés értelmes hozzászólása volt, és sok zöldséget mondott.

Mérő elég furcsa módon kardoskodott a végén. Nem igazán volt érthető, mit akar mondani. Azt mondja, hogy az emberi intelligencia az evolúció terméke. OK. Azt mondja, az evolúció gányol. OK. És azt mondja, hogy a tudományban még hiányzik valami. Ennek nem látom az alapját, de ilyet még fel lehet tenni. Mérő azt is mondja, hogy ha lesz mesterséges intelligencia, akkor azt egy evolúció fogja létrehozni. Nem volt világos, hogy evolválódni képes gépek, vagy az evolúció egy másik intelligens fajt hoz létre. Az evolválódni képes gépek, az benne van szerintem Kornai paradigmájában, a mesterséges intelligenciakutatás jelenlegi paradigmájában simán. Tehát ez nem lehet a hiányzó dolog.

Az is furcsa lenne, ha az evolúció gányolása volna valami olyan dolog lenne, amit a mérnöki tervezés ne tudna utána csinálni, vagy, ami egy hiányzó, zseniális tudományos komponens lenne. Az, hogy az evolúció a mostani élet mellett mondjuk egy szilikon alapú életet fejlesztene ki, az elképzelhető, de nem reális. Az, hogy ez rövid idő alatt eljut a nálunk intelligensebb élőlényhez, az nagyon meredek hipotézis. Ezt várni szerintem hülyeség.

Szólni kívánok még a Turing tesztről, amely szóba került az előadásban is. Kornai kritikus is volt vele szemben. Na most én szerintem a Turing teszt nagy elvként helyes. Amikor Turing kigondolta, akkor a mesterséges intelligencia kutatásnak esélye nem volt teljesíteni. Ezért Turing azt a részletet ki se dolgozta, hogy akkor most éppenséggel mely emberek a tesztelők, és milyen sikerességi rátára van szükség.

De ma már elértük azt a szintet, ahol ez fontos. Egy számítógép ma már hülye embereket át tud verni. Bizonyos szempontból tehát néhány ember hülyébb nála. Egyébként jellemző az, hogy akik a mesterséges intelligencia lehetetlenségét papolják, azok általában rendkívül felülbecsülik a leghülyébb emberek képességeit. Például a legtöbb ember nem tud semmilyen nyelvről másik nyelvre fordítani. A számítógép tud. Nagyon sok ember igazából iszonyatosan rossz szövegértésből, és például csak annyit ért meg mondjuk egy hírből, hogy "Gyurcsány Ferenc", tehát "mondjon le"!

Na most a Turing teszt mellett szóló szerintem a teljesen abszolút érv az, hogy nagyon sok ember nagyon sok esetben egyfajta Turing teszt alapján egészen határozottan ítéli meg az embereket intelligensnek. Például nagyon sok ember csak telefonon beszél valakivel, vagy csak interneten chatel, vagy csak interneten kommentelget valakivel, és teljesen jogosan meg van győződve róla, hogy a másik egy intelligens ember. Ez pedig akárhogy is, de a Turing teszt. Ha az emberek intelligenciájának eldöntéséhez elég a Turing teszt, akkor a mesterséges intelligencia eldöntésére is alkalmas kell, hogy legyen. Az igaz, hogy én intelligensnek akkor fogom elismerni a gépet, ha énnálam is átmegy a teszten, és azért elég rafináltan kérdeznék.

Régebben készítettem már az Ateista Klubban Nietzsche filozófiájáról egy ismertetést, most hétvégén elolvastam a filozófustól Az Antikrisztust is, amit eddig nem ismertem. Ezt a könyvet Nietzsche 1888-ban írta, vagyis a végleges és totális szellemi elborulása előtti évben, amikor még egy utolsót lobbant az elméje, és lázas ihlettől inspirálva öt könyvvel is elkészült egyetlen esztendő alatt. (Friedrich Wilhelm Nietzsche: Az Antikrisztus. Attraktor, Máriabesenyő-Gödöllő, 2007.)

Nekem azonban be kell vallanom, hogy számomra egy kicsit csalódás volt ez a kötet; szimpatikus és sokat ígérő címe ellenére többé-kevésbé laposnak tűnt. Nem vagyok egy nagy Nietzsche-szakértő, de az a benyomásom, hogy a szerző itt nem sok új gondolattal kápráztat el minket, mivel mindezt nagyrészt elmondta már korábban, pl. az Adalék a morál genealógiájához c. remekműben, ráadásul Az Antikrisztus nem is olyan képgazdag és szuggesztív. Ráadásul van benne néhány szakasz, ami számomra némiképp zavarba ejtő is.

A következőkben leírok néhány dolgot a könyvről, három rövid fejezetben. Először ismertetem a könyv fő gondolatait, bár ezek, mint említettem, nem sokat tesznek hozzá ahhoz, amit egy másik mű kapcsán már összefoglaltam az említett (és linkelt) posztban. Másodszor kiemelek három kisebb gondolatot, amiket érdekesnek találok. Harmadszor pedig elmondom, mi az, ami bennem zavart keltett.

Megjegyzem egyébként, a kötet címe nem az Apokalipszis Antikrisztusára utal, hanem a kereszténységellenes emberre nevezi, aki a könyvben kifejti az érveit, tehát egy attitűdöt, viszonyulást jelöl.

1.

Nietzsche ebben a könyvben tehát a kereszténység kritikáját adja, de kissé kevésbé szuggesztíven és nem olyan sokrétűen, mint A morál genealógiájában.

Nietzsche szerint az élet lényege önmagában van, ahogy az élet eseményeinek értéke is abban áll, hogy mennyiben találjuk meg bennük az örömöt, illetve a lehetőséget saját magunk igenlésére és saját életerőnk, hatalmunk növelésére. „Az élet számomra a növekedésnek, a tartósságnak, az erők felhalmozódásának s a hatalomnak az ösztöne; ahol hiányzik a hatalom akarása, ott hanyatlás van.” (13) A kereszténység azonban az élet értékét önmagán kívülre helyezi, Istenbe, a túlvilágba. A kereszténység ezzel tagadja a dolgok immanens értékét, lényegét, a kereszténység nihilizmus. A keresztény vallás létrehoz egy merőben képzeletbeli világot Istennel, angyalokkal, és ennek a fikciónak a nevében értékeli le a valóságot. A kereszténység emiatt életellenes, tagadja az életösztönt, az életörömöt.

A nihilizmus legfőbb képviselői a papok, akik testileg és lelkileg erőtlenek, romlottak, azonkívül gyávák, alattomosak, gyűlölködők, kicsinyesek, elvetemültek. Áskálódnak az erősek és egészségesek ellen, akik örülnek az életnek és a saját erejüknek. A papok az életerőt és életörömöt bűnnek hazudják, mindenkiben bűntudatot keltenek, ezáltal uralkodnak az embereken.

Nietzsche szerint az élet lényege a hatalomra törő akarat. Ez a megnevezés többféle értelemben is használatos a filozófusnál: jelentheti egy adott organizmus törekvését a saját léte biztosítására, megőrzésére, ereje növelésére, tágabb értelemben utalhat egy nép uralmi törekvéseire, de kifejezheti a világnézetek uralmát is, amelyek azáltal érvényesítik saját hatalmukat, hogy a világot a saját nézőpontjuk szerint interpretálják, ezzel önmagukat, saját értékrendjüket kényszerítik az egyes szubjektumokra. Mindenestre az élet lényege, hogy saját továbbélését és erejének növelését akarja - ez jó és helyeslendő. A papok ezzel szemben az élet ellen dolgoznak, mert az életerőt bűnként értelmezik.

Hasonló elmarasztalásban részesül a keresztények egyik legfőbb erénye, a részvét. „A részvét ellentétben áll a tonikus affektusokkal, melyek az életérzés energiáját növelik: depresszív módon hat. Az ember veszít erejéből, ha részvétet érez.” (14) Nietzsche szerint a részvét elszívja az életenergiát, mert az erős helyett a gyengét tartja életben.

2.

Idézek egy érdekes szövegrészt a könyv elejéről:

Mi jó? - Mindaz, ami az emberben növeli a hatalom érzését, a hatalom akarását, növeli magát a hatalmat.
Mi rossz? - Mindaz, ami a gyengeségből fakad.
Mi a boldogság? Annak érzése, hogy a hatalom növekszik, s legyőzetik az ellenállás.
Nem megelégedettség, hanem több hatalom, nem egyáltalában vett béke, hanem háború, nem erény, hanem derekasság (vagyis reneszánsz-stílusú virtú, moráliáktól mentes erény). (9)

Nietzsche tehát úgy gondolja: a hatalom és az erő mennyisége nem állandó, hanem folyamatosan változik. A boldogság a változásban van. Boldogság az, amikor a hatalom növekszik, az állandóság tehát nem okoz örömöt. Ez kísértetiesen emlékeztet Freud egyik elképzelésére. Freud a lelki folyamatokat úgy képzelte el, hogy azok bizonyos energiával rendelkeznek, és ezek az energiák feszültséggel telítik a „lelki szerkezetet”. Amikor egy ösztön valamilyen módon kielégül, akkor csökken az energiamennyiség, és ez örömöt okoz, ha pedig növekszik, az kínt. Ám sohasem önmagában az az öröm, ha alacsony az energiamennyiség. Ahogy A halálösztön és az életösztönök elején fogalmaz: „valószínűleg az időben való csökkenésnek vagy gyarapodásnak a mértéke az a mozzanat, amely az érzésre döntő jellegű.”[i] Freud egy másik írásában (nem emlékszem, pontosan hol) egy szemléletes képet hoz erre. Amikor az ember télen a jó meleg takaró alatt fekszik, az önmagában nem okoz örömöt. Ám amikor kidugja a lábát, és érzi a hideget, aztán visszahúzza, azt már inkább örömként éli meg, mert érzékeli a változást a hidegből a melegbe.

Ez gyökeresen ellentmond annak az (egyébként jellegzetes) emberi illúziónak, amire a kereszténység épül. A kereszténység ugyanis azt képzeli, hogy létezik egy állandó, örök, változatlan boldogság, amit Isten testesít meg az ő túlvilágával, és amelyben az embernek része lesz halála után, ha törekszik rá. Csakhogy ez egy ostobaság, hiszen az ember sosem az állandóságban, hanem mindig a változásban leli örömét. Az emberi psziché egyszerűen nem úgy működik, hogy az állandóságot örömként érzékelje. Erről egyébként Mátyás is írt már a túlvilág kapcsán.

Nietzsche másik kiemelendő gondolata, hogy a keresztény igazságkeresésében összekeveredik az igazság kérdése az öröm kérdésével. A túlvilági élet gondolata örömmel tölti el az embert, ezért azt képzelik, az igaz – csakhogy annak, hogy mi okoz élvezetet nekünk, és hogy mire vágyunk, nem sok köze van ahhoz, hogy miként vannak ténylegesen a dolgok a valóságban. Sőt, ha valami túl szépnek tűnik, és örömöt okoz, akkor gyanakodhatunk, hogy az nem az igaz. „(…) csaknem ellenbizonyítékot szolgáltat, vagy legalábbis igen erős gyanút kelt az ’igazsággal’ szemben az, ha az öröm érzései mintegy beleszólnak a ’mi az igaz’ kérdésébe,” „(…) honnan a csodából lenne bizonyos az, hogy épp az igaz ítéletek keltenek több élvezetet, mint a hamisak (…)?” Majd később: „A lélek nagysága kell ehhez: az igazság szolgálata a legkeményebb szolgálat – Szellemi dolgokban mit jelent akkor becsületesnek lenni? Azt, hogy szívünkhöz legyünk szigorúak, vessük meg a ’szép érzéseket’ (…)” (86-87.) Nietzsche egyébként is élesen elítéli, hogy sokan hajlamosak a „szép érzéseket” érveknek tekinteni.

Vagyis aki azt gondolja igaznak, ami tetszik neki, az nem becsületes intellektuálisan, hiszen a szellemi intelligencia és egyenesség éppen abban áll, hogy szembenézzünk a ténnyel: nem mindig az az igaz, amit annak szeretnénk, a világ nem olyan, amilyennek mi szeretnénk látni. Ezt egyszerűbben úgy is meg lehet fogalmazni, hogy ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az valószínűleg nem igaz. Mátyás ezzel kapcsolatban Szent Pálra szokott hivatkozni: a hit a remélt dolgok igazsága. Ez viszont hazugság, önbecsapás.

Szintén elég érdekes, amikor Nietzsche az 53. fejezetben a mártírokról elmélkedik. A mártír a saját halálával, életének feláldozásával egy ügyet a méltóság látszatával ruház fel. Nietzsche dühösen támadja azt az elképzelést, hogy a mártír által képviselt nézetnek bármiféle meggyőző ereje lenne: „Hogyan? változtat bármit is egy dolog értékén az, hogy valaki az életét adja érte?” (92) Nietzschének ebben teljesen igaza van: az igazságot az érvek és ellenérvek vizsgálatával, hipotézisek megalkotásával és empirikus tesztelésével kutatjuk; az önfeláldozás, vártanúság semmit nem nyom a latban, ha az igazság kérdéséről van szó. Márpedig a kereszténység mítoszai közt nagyon nagy szerepet játszik az ókeresztény vértanúk hősiességének kultusza, akiket a rómaiak megkínoztak és meggyilkoltak, mintha ez bizonyítaná a keresztény nézetek helyességét – amikor általános iskolás koromban jártam hittanórára szombatonként, a pap nekünk is sokat beszélt arról, micsoda embertelenségeket követtek el a rómaik a keresztények ellen. Az persze már nem mondta el, hogy a keresztények sem voltak ártatlanok, állandóan mocskolták, ócsárolták a rómaiakat és az ő isteneiket – aki ezt nem hiszi, olvassa el, hogyan kezdődik Szent Pál levelezése (a rómaikaihoz írt levél eleje). Egyébként tudom ajánlani ezzel kapcsolatban a Quo Vadis c. regényt is, amelyben szintén a vértanúság az érv a kereszténység mellett.

3.

Most pedig arról, mi az, ami zavaró ebben a könyvben.

A 16. fejezetben Nietzsche Jahvéról beszél, méghozzá helyeslően: „Hajdanán egy nép megtestesítője volt, egy nép erősségének, s mindazon agresszivitásnak és hataloméhségnek, ami egy nép lelkéből származott: most pedig csak a jó Isten csupán… Az Istenek számára valójában nincs más alternatíva: vagy a hatalom akarásának istenei – s eközben népistenek lesznek –, vagy pedig a hatalom tehetetlenségéi – s ekkor lesznek szükségképpen jók…” (27) Máshol: „A dolgok összességével eredetileg, mindenekelőtt a királyság korában, Izráel is helyes, azaz természetes viszonyban állt. Jahvéja a hatalom-tudat, az önmagukban lelt öröm,és a saját magukban bízó remény kifejeződése volt (…)” (40)

Nietzsche fegyvere itt eléggé kétélűnek tűnik, mert egy Istent helyez szembe egy másik Istennel. Világos, hogy amit itt Nietzsche valójában a „helyes” értelemben vett Istennek tekint, annak nem sok köze van ahhoz, amit általában Istennek tartunk. Nietzsche sajátos istenfigurája egyáltalán semmiféle transzcendenciával nem rendelkezik, nem ígér és nem ad túlvilági életet, nem testesít meg semmiféle abszolút morált. Ez az isten egyfajta törzsi / népi démonfigura, aki kizárólag egy adott közösség evilági akaratának kifejezője. Egy nép önmetaforája, amelyben manifesztálódik, kifejeződik a népnek az akarata, amely hatalomra tör, és biztosítja továbbélését. Ez az isten tehát inkább csak egy költői kép, amelyben a közösség tudatosítja önmagában saját agresszivitását, életerejét. Nietzsche azonban mintha nem tenné eléggé világossá, hogy mire gondol, ezért a szöveg könnyen érthető úgy is, mintha Isten léte és a vallás szükségessége mellett érvelne.

Azzal a fordulattal kapcsolatban viszont egyértelműen elítélő Nietzsche, amikor a babilóni fogság alatt Jahve elkezdett átalakulni a mindenható Istenné. Ez az Isten már nem egy nép akaratának megfogalmazása, hanem egy általános morál képviselője. Nem segítő, hanem büntetető és ítélkező hatalom, aki bűntudatot vált ki az emberből. Ennek az istenek a képviselői a papok, akiket Nietszche a legjobban gyűlöl.

Ez az ellentmondás tehát feloldható a könyvben. Viszont ennél problematikusabb eset e következő. A 28. fejezettől kezdve Nietzsche az evangéliumokról és Jézusról kezd értekezni. Ennek a szakasznak a felvezetése nem meglepő módon így kezdődik: „Bevallom, ritka azon könyveknek a száma, melyeknek olvasása számomra oly nehézségeket jelent, mint az Evangéliumoké.” (47)

Ezt követően azonban Nietzsche egy meglepő fordulattal arra tesz kísérletet, hogy Jézus eredeti „pszichológiai karakterét” azonosítsa az evangéliumok szövegei mögött, amelyek szerinte eltorzították Jézus alakját. Erről a rekonstruált Jézusról kiderül, hogy egyfajta idióta volt, egy gyermekes, kissé beteges karakter (ma talán autisztikusnak neveznénk). Jézus eredeti üzenete, örömhíre Nietzsche víziójában az volt, hogy a mennyek országa mindenkié, nincs többé bűnbánat, harag, neheztelés. Jézusnak tehát nem volt semmiféle pozitív tanítása, viszont eltörölte a bűntudat fogalmát, a haragot és a bosszúvágyat, még az imát sem tartotta fontosnak – tehát valóban olyan lehetett, mint egy fogyatékos, autisztikus figura, vagy egy ókori hippi, illetve, ahogy Nietzsche egy helyen nevezi, „indulás egy buddhista békemozgalom felé”. (69) Jézus tehát visszaadta az emberiségnek az életörömöt, és eltörölte a bűntudatot, amibe a zsidó papok igyekeztek az emberiséget fullasztani.

Jézus alakját és tanait csak halála után torzították el tanítványai, és főleg a legaljasabb papfigura, Szent Pál, aki a világtörténelem legnagyobb gyűlölködője és legsötétebb gonosztevője volt. Valahogyan magyarázatot kerestek Jézus halálára, és ezt az áldozatban találták meg. Ezzel meghamisították Jézus eredeti, mindenestül az evilági életre szánt figuráját, az élet értelmét újra a túlvilágba, vagyis a semmibe helyezték.

Ami ezzel kapcsolatban nekem problematikus, az a következő:

1. Nietzsche annak ellenére, hogy ebben a könyvben annak rendje és módja szerint elítéli a kereszténységet, mintha rokonszenvet érezne az általa rekonstruált Jézus iránt, még akkor is, ha az alapvetően idióta. Ennek a rokonszenvnek persze részben érthető az oka, amennyiben Nietzsche Jézusa nem ismeri a bűntudatot és bosszúvágyat, ami Nietzsche számára az egyik leginkább elfogadhatatlan személyiségjegy, ami ellen a legerőteljesebb küzdelmet folytatja. A szimpátia mégis megvan, és ez elég furcsa, és aggasztó is, mert Nietzsche itt mintha engedne valamiféle ellágyulásnak, a szentimentális érzések csábításának.
2. Annál is inkább, mert az ő Jézusára, ha a bűntudat és a bosszú nem is jellemző rá, éppúgy nem ismeri az agressziót és a hatalomra törő akaratot, márpedig Nietzsche számára ez éppoly központi jelentőségű, mint a bűntudat ellen való küzdelem (amelyben szövetségese a saját fantáziájának Jézusa).
3. Az sem világos, hogy az evangéliumok Jézus-figurája mögött Nietzsche miféle módszertannal, milyen történeti vagy hermeneutikai alapon gondolja rekonstruálhatónak az általa feltételezett igazi „pszichológiai karaktert”, illetve hogy milyen alapon feltételezi egyáltalán egy ilyen létezését. És az is homályos, hogy mi szüksége van egyáltalán erre a lépésre a saját gondolatmenetének építéséhez.
4. Végezetül meg kell jegyezni, hogy az evangéliumok Jézusa egyáltalán nem ad alapot arra, hogy feltételezzük mögötte ezt a bizonyos másfajta Jézust. János evangéliumának Jézusa pl, olyannyira korlátolt, arrogáns, agresszív figura, hogy lehetetlen másnak látni, mint ami.

Nietzsche műve tehát érdekes és olvasásra érdemes szöveg, de úgy érzem, néhol kissé tévútra ment a saját szellemiségéhez képest.

[i] Sigmund Freud: A halálösztön és az életösztönök. Múzsák, Bp., 1991, 11.