A Bibliából két olyan elv ismert széles körűen, amely arról szól, hogy egy sérelem esetén mi az igazságos reakció illetve büntetés. Az egyik az Ószövetség jellemző elve: "Szemet szemért, fogat fogért" (II. Mózes 21:24). Ez - ahogy ismert - a bosszúálló isten, illetve társadalom vezérelve volt. A másik, tökéletesen ellentétes elv az Újszövetségben van: "Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is." (Mt 5:39). A címbeli magyar mondás alapja: "Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel" szó szerint nincs a Bibliában, de ezzel egybecsengő mondás. Ez is jellemző, hangoztatott keresztény elv, hiszen az Újszövetséget egy szerető isten evangéliumának tartják, és Jézust a felebaráti szeretet prófétájának. Bár ez a hangoztatott megállapítás nem teljesen igaz, de ez a markáns ellentét közismert, és szembetűnő. Sokan fel is vetették ezt az ellentétet, de a postomban nem csak ennyi lesz a fő kritikai irány.

A fő mondanivalóm, hogy a két keresztény szentnek tartott könyv végül is a kérdésben a két szélsőséget találja el, csak éppen a jó megoldást nem, amely a kettő között van. A kereszténység két extrém nézet fúziója akar lenni, és ez az önellentmondás jelentkezik is a keresztény hívők viselkedésében.

Hogy az Ószövetségi elv nem jó, azt elég tömören fogalmazta meg Mahatma Gandhi: "A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul." De azért érdemes ezt kifejteni. Az ószövetségi elv egyrészt valóban túl sok kárt okozna, másrészt pedig a szigorúsági miatt végül is nem csökkenti az erőszakot. Ismeretes a vendetta, a vérbosszú elve. Ha valaki szemért szemkiveréssel áll bosszút, az további bosszúkat szokott szülni, mivel a másik fél nagyon gyakran igazságtalannak, azaz aránytalannak tartja a büntetést.

Ám Gandhinak sem volt igaza. Gandhi ismeretes módon inkább az újszövetségi alapelvhez állt közel, ő az erőszak ellen az erőszakmentességgel lépett fel, azaz azt hangoztatta, hogy fordítsuk oda a másik orcánkat is. Gandhi példájából úgy tűnhet, hogy ez valóban sikeres elv, de az igazság az, hogy Gandhinak inkább szerencséje volt, mert egy Indiát már úgyis feladni készülő, nagyon meggyengült Brit Birodalommal állt szembe. Indiát a függetlenségének elnyerése után muszlim-hindu ellentét és polgárháború szakította széjjel, amely ellen Gandhi már hiába küzdött, sőt, végül áldozatává vált. Más országokban ez a fajta szabadságharc nem működött, más országoknak bizony sokszor fegyverrel kellett küzdeniük a szabadságért. Ugyanez a módszer aligha működött volna például a nácizmus, vagy az imperialista Japán ellen (ők ugye közvetlenül India közeléig jutottak terjeszkedésükben). A "ha egy SS tiszt homlokon lő, fordítsd oda a tarkódat is" elv nem igazán tesz be a nácizmusnak. Mellesleg  a náci Németország egy jó példa arra is, hogy ha túl erős a büntetés, akkor egy egész ország gondolhatja úgy, hogy igazságtalan, és vágyhat bosszúra. Németország az I. világháború után igazságtalannak érezte a megtorlást, miközben más országok szerint egyáltalán nem volt az.

Az erőszak, büntetés, retorzió nélküli küzdelem a mindennapi bűnüldözésben sem működne. Ha nem volna rendőrség, és mindenki tétlenül nézné a tolvajokat, betörőket, gyilkosokat és más gonosztevőket, akkor a társadalmunk hamarosan anarchiába torkollna, mert az emberek egy olyan 30-40 százaléka szerintem minimum vérszemet kapna, és nem fogná vissza magát. Talán embert nem ölne, de lopna. Vagy csak egyszerűen nem fizetne adót, és erőszak nélkül nem is lehetne rajta behajtani. Ráadásul még igaza is lenne: ha az állam nem tart fenn rendet, akkor miért is fizessen adót?! Ez az állam egyik legfontosabb feladata.

Nos, tehát itt van ez a "szemet szemért" elv az egyik oldalon, a másikon meg a "tartsd oda a másik orcádat " elv. A Biblia, mint valami politikai idióta, megtalálta mind a két szélsőséget, csak a jó megoldást nem. A jó elvet legutóbb a terrorizmus elleni küzdelem során, különféle háborúkban hallhattuk a híradásokban és cikkekben. Ez pedig az arányos büntetés elve. De ugyanez az elv merült fel például a 2006-os zavargások idején. Akkor is azt vitatták a közélet véleményformálói, hogy arányos volt-e a rendőrség fellépése. Lehet ezen vitatkozni, de egyet ne feledjünk, ha az Ószövetséget követték volna a rendőrök, akkor simán felgyújthatták volna a zavargókat, ha az újszövetséget, akkor meg tétlenül nézték volna, hogy felgyújtják az MTV székházát. Ez a két szélsőség biztos nem jó megoldás, és akármilyen nehéz is, de a jó megoldás a kettő között, egy arányos reakcióban volt vagy lett volna.

Az arányos büntetés elve alatt nem azt értem, hogy a büntetésnek egyenlő mértékűnek kell lennie a bűnnel, hanem kifejezetten azt, hogy egy bizonyos hányadban arányosan kisebbnek. A kisebb büntetés arra elég, hogy elrettentse a bűnözőt, amennyiben annak nincs haszna a bűnből. Ugyanakkor, ha a büntetés egyértelműen kisebb, akkor jelentősen csökkenthető az olyan viták és bosszúk száma, amikor a bűnöző, vagy őt védő fél igazságtalannak tartja a büntetést. Természetesen az arányosság elve akkor nem jó, ha a bűnelkövetőnek jelentős haszna is származik a bűnből, és ez a haszon nem vehető már el tőle. Így például, ha valaki sikkaszt egymillió forintot, akkor nem elég jó büntetés, hogy a felét fizesse vissza. Ellenben, ha valaki megöl valakit, akkor nem kell őt magát is felakasztani, elég egy megfelelő börtönbüntetés. Amennyiben halálra ítélnék, akkor esetleg felmerülhetne a vérbosszú igénye. Másrészt viszont az igaz, hogy ha valaki megöl valakit, és kap érte húsz évet, akkor kevés esetben gondolja azt, hogy ez megérte neki, tehát visszatartó hatása van.

Szóval például egy ilyen gyilkossági esetben sem az ószövetségi sem az újszövetségi elv nem igazán jó, és ezt a modern társadalmunk már elég rég felismerte. A Biblia elveit már rég túlhaladottnak tartjuk a közerkölcsben és jogban. Ennyit arról, hogy holmi bölcsek írták volna a Bibliát, vagy "neadjisten" maga isten sugallta volna. Ennyire hülye lenne?!