Ateista Klub

A címbeli fogalom egy tudtommal nem olyan régi fogalom, amely nagyon hasznos dolog az ateisták kezében. Tudtommal régebben filozófusok biztos foglalkoztak hasonló kérdésekkel, de most konkrétan nem jut eszembe olyan régi írás, ahol ezt a fogalmat ilyen világosan használták, és elnevezték volna.

A témát ateisták sokszor felvetik, mert sokszor kerülünk abba a helyzetbe, hogy egy hipotézis se nem igazolt, se nem cáfolt. És akkor felmerül, hogy mi legyen? Mi a racionális álláspont? A hívők gyakran jönnek azzal, hogy ha valami nem igazolt, de nem is cáfolt, akkor nyugodtan lehet hinni benne. És akkor az ateista jöhet az igazolás elvével, vagy az igazolás terhével. Az igazolás elvéről már írtam, az igazolás terhe ehhez hasonló kérdés.Először is, sokan mondják ezt úgy, hogy " bizonyítás terhe", de ahogy azt már sokszor tisztáztam, a tapasztalati tudományokban bizonyítani, szigorúan véve semmit nem lehet. Tehát a bizonyítás terhe senkin nincs, mert ez irreális elvárás lenne.

Másodszor, az ateisták sokszor azt mondják, hogy az igazolás terhe azon van, aki állít. Ez sem pontos, és ez a post leginkább arról fog szólni, hogy miért nem pontos, és mi lehet a pontosabb megfogalmazás.

Először is, nézzük az ellenpéldát! Például jöhet valaki egy olyan váddal, hogy "neked, a blog írójának nincs is semmiféle iskolai végzettsége". És bár ez a legtöbb esetben eleve érvelési hiba lenne, és unfair támadás, de ha mondjuk egy olyan esetről van szó, amikor ez releváns, és én azt állítom, hogy nekem van doktori végzettségem, a kommentelő pedig azt, hogy nekem nincs, akkor itt az igazolás terhe rajtam van. Azért van rajtam, mert ha nekem van doktorim, és ezzel én magam jöttem elő, akkor elvileg és erkölcsileg is várható, hogy ezt tudom igazolni, ha nincs, akkor viszont a kommentelőnek nem feltétlenül van módjában ezt igazolni. Ha a nevemet tudja, akkor az internetes keresők korában ez könnyebb, de ha a nevem valami elterjedt név, akkor ez is kudarcba fullad. Ezzel szemben a doktorira általában van bizonyíték, manapság ez a bizonyíték általában linkelhető is.

A példában ugyebár igazából két állítás is van, és az egyik esetében elvárható az igazolás, a másik esetben meg nem. Mi a különbség? Az, hogy a "neked, a blog írójának nincs is semmiféle iskolai végzettséged" egy olyan tagadó állítás, amely univerzális. Az állítás azt mondja, hogy az összes létező végzettségek közül egyik sem az enyém. A végzettségeknek nemcsak fajtája van, hanem sok-sok esete. Elvben mondható az, hogy ez az univerzális állítás nem végtelen, mert mégis egy véges halmazról van szó, de praktikusan ez nem ellenőrizhető végig. Praktikusan ugye minimum az összes iskolát végig kéne nézni, és az összes iskola összes dokumentumát a végzettekről. Még olyan kiskapuk is nyitva lehetnének, hogy végeztem valamelyik iskolában, de ennek nyoma veszett. Összefoglalva: mivel az állítás univerzális, és tagadó, ezért itt a cáfolás az elvárható, azaz az várható el, hogy én tudom igazolni az állítás cáfolatát, hogy van végzettségem. Ez az állítás logikai komplementerének igazolását is jelenti egyben. És ez már előre vetíti a másik esetet.

A valóban univerzális állítások, amilyenek a természettudomány törvényei (Popper ezt hangsúlyozta) tényleg végtelen tartományra vonatkoznak. Itt az igazolás már elvileg is lehetetlen, és csak a cáfolás reális (megint Popper meglátása). Különösen fontosak az univerzális tagadó állítás, amelyet létező ellenpélda igazolásával lehetne cáfolni, de eddig még mindig igaznak bizonyultak. Ilyen például az energiamegmaradás törvénye: "nem létezik olyan zárt folyamat, amelyben az energia ne maradna meg". Sok folyamatot megvizsgálhatunk, de ez csak gyengén igazolja a törvényt. Ezek az igazolások is fontosak, mert ugye egy természettörvény akkor fontos, ha magyaráz valamit, ha van alkalmazása. Ha valaki előjön egy ilyen természettörvénnyel, akkor bár mondhatjuk neki, hogy mutasson már pár példát, amikor működik a dolog, de ez nem ugyanaz, mint az igazolás terhének elvárása, amely az egész természettörvény igazolását tűzné ki célul. Ha valaki mondjuk azzal jön, hogy 5 esetben ellenőrizte a törvényt, az csak egy kicsit támasztja alá a törvény alkalmazhatóságát, de különösen erős igazolásnak még nem tekintjük. Ellenben egyetlen ellenpélda felmutatása, a cáfolás, az elég jelentős dolog lenne. Popper először még úgy adta ezt elő, hogy egy ilyen cáfolás döntő lenne. A mentőhipotézisekkel aztán már ez is kezd bonyolultabb lenni, de a cáfolás mindenesetre egy olyan dolog lenne, amiből ebben az esetben egyet is komolyan kell venni. nagyon sok igazolást is komolyan kell venni, de értjük, hogy mi a különbség, ugye?

Megjegyezzük, hogy a Carnap - Popper vitában Carnap pedig az igazolás pártján állt. Ez nem pont ugyanaz a kérdés, mint az igazolás terhe, de Carnap arra mutatott rá, hogy az is fontos, hogy egy-egy tudományos állítást már nagyon sok példa igazolt, és próbált bevezetni egy igazoltsági fokot (degree of confirmation). Ez azonban messzire visz.

Léteznek univerzális állítások, amelyek nem tagadó formában vannak, például az energiamegmaradás törvényét át lehet fogalmazni úgy is, hogy: "az energia minden zárt folyamatban megmarad". Ezért igazából az, hogy egy állítás pozitív, vagy negatív formájú, nem dönti el véglegesen, hogy elvárható-e az igazolás vagy cáfolás. A dolog attól is függ, hogy az egyedi állítás, amiből az univerzális állítás általánosít, pozitív vagy negatív esetben igazolható könnyebben. Az energiamegmaradás esetében az, hogy az energiamérleg stimmel, vagy nem, hasonló állításnak tűnik, mert egy elnagyolt közelítésben megcsináljuk a mérleget, és az vagy stimmel, vagy nem. Egyik sem jelent több fáradságot. Persze ez se ilyen egyszerű, mert ha van egy kis eltérés, akkor felvetülhet, hogy akkor ez most szignifikáns-e vagy nem, de ez egy másik téma. Mindenesetre ilyen esetben a cáfolás is elvárható, és egy pár egyedi eset igazolása is, és sok igazolásnak még van bizonyos tudományos jelentése is, mégsem szimmetrikus a dolog az igazolással, és a cáfolással.

Ezzel szemben az az állítás, hogy: "nekem, a blog írójának van doktorim" egy egyedi, pozitív állítás. Ez hasonló ahhoz, mitha egyetlen kémiai reakciónál néznénk meg az energia-mérleget. Ha nekem van egy doktorim, akkor, ahogy már mondtam, elvárható, hogy ezt tudjam igazolni. Az más kérdés, hogy a vita szempontjából ennek követelése érvelési hiba-e, vagy sem. És nem várható az el, hogy valaki végigmenjen az összes doktori iskolán, és ellenőrizze, nem végeztem-e véletlenül ott. Az internetes kereséssel a két eset közelebb kerül egymáshoz, de azért a példa remélem érthető.

Hogy még tovább bonyolítsuk a kérdést. Ha valaki azt mondja, hogy: "Felcsúton, a Rákóczy út 106. egy parasztház van,", akkor ez könnyen ellenőrizhető, itt az igazolás és a cáfolás is kivitelezhető. Tehát egy egyedi állításnál lehet az igazolás és cáfolás terhe akár mindkét oldalon, ha az állítás jól behatárolt. hasonlóan jobban behatárolt állítás az, hogy a blog írója a BME-n az Informatikai Tudományok Iskolájában, 2005-ben szerzett fokozatot.

Végül, tisztázzuk ezt a kérdést egész pontosan isten létezését tekintve! Mi a fontos itt? Az, hogy ez egy egyedi létezőről állít valamit, ráadásul a létezését, de nincs úgy behatárolva, mint Orbán Viktor parasztháza. Ez hasonló a doktorim esetéhez, amikor még nem adtam meg az évet és az egyetemet, amely esetben az várható el, hogy tudjam igazolni, az nem, hogy valaki végig tudja nézni az összes doktori iskola összes dokumentációját.Ha létezik isten, akkor inkább elvárható az, hogy valaki ennek tudja igazolását hozni, mint az, hogy mi, ateisták végigvegyük az egész világot, és megmutassuk, hogy isten nincs ott. Annál is inkább, mert ez az isten a legtöbb hívő szerint nem az Univerzum egyik meghatározott, fix szegletében él, ahol megtalálható lenne.

Más lenne a helyzet, ha valamely hívő azzal jönne, hogy isten Felcsúton, a Rákóczi út 106. alatt lakik, mindig ott található, szívélyesen beenged, és így és így ismerhető fel konkrétan, ha ott vagyunk. Csak ugye a vallások az ilyen hittételekkel már befürödtek, ezért manapság inkább homályosítanak: nem mondanak ilyen konkrétumokat istenről, nem tudják igazolni, hanem azt várják, hogy az ateisták cáfolják. Az ateisták pedig ilyenkor teljesen jogosan mondhatják, hogy az igazolás terhe a hívőkön van. 

Hívők gyakori benyögése, akár egy vitában felületes beszólásként, akár akkor, amikor már nincs érvük, hogy "zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták". Na most, mielőtt még egyáltalán azzal foglalkoznánk, hogy vajon igaz-e ez az állítás valamilyen statisztikai értelemben, vagy nem, illetve, hogy érv-e vagy sem, gondoljuk csak meg, hogy egyáltalán miért is nyögte ezt be a hívő, mik ennek a körülményei, mit mond el ez a hívőről?

A hívők ezt ugyanis általában úgy szokták benyögni, hogy valójában fogalmuk nincs arról, hogy ez igaz-e. Én többször is találkoztam ezzel az "érvvel", de olyan még nem fordult elő, amikor a hívő ezután bármiféle jelét is mutatta volna annak, hogy azt gondolná, hogy ő tényleg tudja azt, hogy ez az állítás faktuálisan igaz lenne. Semmi jelét nem mutatják annak, hogy az állítást egy ténylegesen, faktuálisan igaz állításnak tekintenék, amelynek igazságáról bármiféle ismeretük lenne. Arról végképp nincs szó, hogy a hívők tényleg prezentálnának igazolást arra, hogy ez a faktuális állítás igaz lenne. Ha belegondolunk, honnan is lehetne az átlagos hívőnek erről ismerete? Valójában nagyon nehéz erről a kérdésről bármit is tudni. Tehát először is, az idióta hívő ezt érvpótlónak dobja be, de nagyon nem érv. Sok fontos dolog hiányzik ahhoz, hogy egyáltalán szóba jöhessen érvként.

Gondoljunk bele, ez kb. olyan, mintha mondjuk egy politikai vitában, hogy melyik pártra kéne szavazni, valaki nem azt mondaná, hogy a pártprogramok, nézetek, múltbéli botrányok, elért eredmények, elmaradt eredmények, betartott vagy be nem tartott választási ígéreteket nézné, vagy nem valamely jelölt alkalmasságát, hanem azzal jönne, hogy azért kell X pártra szavazni, mert az Alpha Centauri egyik bolygóján, annak is a Holdján, egy barlangban lévő könyvtárban az egyik polc legtetején, hátul egy könyvnek a hátsó fedőlapján a borító alatt ez van megírva. Röhej, mert honnan a fenéből tudhatná ezt az illető? 

Valójában arról van szó, hogy a hívő hiszi, hogy ez az állítás igaz. Méghozzá azért hiszi, hogy az állítás igaz, mert a hitének ez felel meg. Tehát nem az állítás független empirikus igazsága az, ami alátámasztja a hitét, hanem a hite támasztja alá az állítást, és ezután az állítással akarja alátámasztani a hitét. Ami körkörös. A hívő hite szerintem abból ered, hogy ő azt hiszi, hogy az ateisták csupán makacs, kis buta emberek, akik nem veszik komolyan halált, különösen modern életünkben, amikor viszonylag kényelmesen lehet éldegélni, és nem kell annyit szenvedni, egészen a halálig. És a hívő azt hiszi, hogy az ateista ilyen kétszínű, komolytalan alak, aki az életében nem hisz, mert az ugye egy csomó megkötöttség, bezzeg, amikor szembe kell nézni a halállal, akkor komolyan veszi az ateista is az elszámolást, és a kérdést is, hogy van-e élet a halál után, hiszen akkor itt kopogtat a halál az ajtón. Továbbá, a kényelmes kis ateistának az életben nincs szüksége istenre, mert individualista, technikailag fejlett, modern korunkban jól elboldogulunk segítség nélkül is, isteni segítség nélkül meg pláne, de bezzeg, ha jön egy komoly eset, például egy zuhanó repülőgép, akkor még egy ateistának is segítségre van szüksége. Főleg azt tekintve, hogy egy zuhanó repülőgép tipikusan az az eset, amikor sokszor már semmit nem lehet tenni, és tényleg csak isten segítsége lehetne az, ami menekülést jelentene, ha lenne isten, és ha segítene. És a hívő mindezért azt hiszi, hogy ilyenkor az ateista is hívő lesz.

Azért is hiszi ezt a hívő, mert magából indul ki: mivel ő egy elvtelen kis opportunitsta, ezért biztos az ateista is egy elvtelen opportunista. Biztos van olyan ateista is, aki elvtelen opportunista, meg hívő is. De azt se tudja szerintem senki megmondani, hogy melyik oldalon van több. És elég nehéz lenne ebből érvet csinálni az ateizmus ellen.

Ezért hiszi a hívő, hogy ez az állítás igaz, és nem azért, mert ténylegesen igaz, és ténylegesen lenne róla információja. A hívő az előítéletei alapján, amelyben vastagon benne van a hite, konstruál egy afféle "gondolatkísérletet", és a gondolatkísérletből, ami semmi máson nem alapul, mint a hitén, levezeti, hogy zuhanó gépen nem lehetnek ateisták, és aztán szerinte ez érv az ateizmus ellen, és isten, vagy az istenhit mellett. De hát az egészet megette a fene, mert úgy körkörös az egész, ahogy van.

Egy ateista valószínűleg nem hiszi azt, hogy az ateisták feltétlenül ilyen kétszínűek. Az ateista valószínűleg nem gondolja azt, hogy egy ateista csak azért ateista, mert könnyelmű, hanem valószínűleg azt gondolja, hogy sok ateista eléggé átgondolt, legtöbbször magáról is ezt gondolja, és ennek megfelelően nem zárja ki, hogy a zuhanó repülőgépen is lehetnek ateisták.

A hívők érvét elő lehetne adni gyengébb formában is: "zuhanó repülőgépen sok ateistából istenhívő válik". Ezt nem olyan könnyű cáfolni, vagy akár még igaz is lehet. Az ateisták ezt nem feltétlenül gondolják így, vagy azt mondják, hogy erről nincs információjuk, tehát se pozitívan, se negatívan nem állítanak róla semmit. És ez így helyes, hiszen ez egy olyan faktuális állítás, amit nem lehet csak úgy levezetni a tudományos ismereteinkből, úgyhogy adatok és felmérések nélkül botorság erről bármit is állítani.

Én magam a témával olyan értelemben, hogy elkezdett volna érdekelni, hogy tényleg mi is lehet a faktuális igazság, a Germanwings katasztrófa kapcsán kezdtem el foglalkozni. Ott hallgattam meg először a  fekete doboz felvételét egy lezuhanó repülőgépről. Én úgy emlékszem, hogy akkoriban meg lehetett hallgatni minimum részleteket belőle. A dörömbölés hangjára például emlékszem. Ez az eset nem igazán perdöntő, mert egyelten eset, és egyébként is, a felvétel a balesetet okozó pilótát vette fel leginkább, aki néma maradt, a kapitányét, aki dörömbölt, és az utasok hangjából csak sikoltozásokat vett fel. Imákat nem, de ezt nem is várhatnánk, mert nem hallatszana. Másrészt, aki artikulálatlanul sikoltozik, az biztos nem imádkozik, aki néma, az sem, és a kapitány sem imádkozott, mert dörömbölt.

Annak egyébként, hogy egy ateista valamikor is életében zuhanó repülőn találja magát, igen kevés. Ilyen szempontból a kérdésnek nincs sok gyakorlati jelentősége. De a zuhanó repülő esete általánosítható, és sokáig próbáltam keresgélni még adatot arról, hogy ateisták megtértek-e haláluk közeledtével, amikor nem zuhanó repülőn vannak, hanem egyszerűen már idősek, esetleg tudhatják, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. erről valamennyivel több adatot várhatnánk, de erről is elég kevés adat van, Anthony Flew egy ismert ateista, aki megtért, nagyon sokan viszont nem. Tehát a faktuális részt illetően ez a kérdés is bizonytalan, egész biztosan van ilyen és olyan eset is. Egy igen szűk adatbázis erre híres emberek utolsó szavainak gyűjteménye, de ez is sokszor mitikus, megbízhatatlan, és nem mindig meggondolt, mély gondolatokról van szó.

Ennél komolyabb felmérés nélkül ebből érvet faragni teljesen értelmetlen volna hívő részről. De felmérés esetén is igen kérdéses volna, hiszen haláluk közeledtével az emberek nem okosabbak lesznek, hanem inkább butábbak. És lehet azt mondani, amit fentebb írtam, hogy elképzelhető olyan ateista, aki előtte túl könnyedén veszi a kérdést (legalábbis hívők szemében), és halálakor komolyabban. De ezzel szemben egy olyan effektus is plauzibilis, hogy sok ateista bepánikolhat, és irracionálissá válhat. Tehát eleve kérdéses ez az érv, és adataink sincsenek róla.

Legutóbb viszont a repülőgépet illetően legalábbis a faktuális kérdést illetően találtam adatokat. Nevezetesen, egy blogpost a zuhanó repülőgépek fekete dobozaival foglalkozott, és hivatkozott ilyen adatbázisra. Itt a szöveges idézeteket végignéztem, és igen sok felvételt is, sehol nem találkoztam komoly imádkozással, inkább káromkodással. Na most itt még lehet három, összefüggő érvvel jönni: hogy a felvételek túl rövidek, hogy a pilóták azzal törődnek, hogy valahogy elkerüljék a legsúlyosabb katasztrófát, el voltak foglalva, és ezért nem imádkoztak. De vannak hosszabb felvételek is, ahol nem történik ilyesmi. A harmadik érv pedig az, hogy az utasok között már lenne imádkozás, mert ők nem tudnak mit tenni, de ez összefügg az első érvvel. Sajnos az utasokról kevésbé vannak felvételek. Egy híres felvétel Betty Ong telefonbeszélgetése a 11-es repülőről a 9/11-es terrortámadás idejéről. Ebben sincs imádkozás, sőt, semmiféle "Oh my Godolás", vagy ilyesmi.

Én azt gondolom, hogy manapság, a nyugati világban, értelmes emberek, tehát mondjuk az ateisták többsége egy zuhanó repülőgépben nyilván igen komoly sokkot kap, de azt gondolom, hogy inkább azt veszik komolyan, hogy tudják, hogy ez itt az életük vége. Igazából azt gondolom, hogy inkább fordítva van: valahol mélyen inkább a hívők azok, akik tudják, hogy itt a vége, és ha komoly a helyzet, akkor ezt beismerik maguknak is. Erre az utal, hogy a normális halálok esetén a hívők ugyanúgy gyászolnak, mint az ateisták, azaz elismerik, hogy a halál tényleg az élet vége. Ez pedig nyilvánvalóan cáfolata a hitüknek, hiszen ha tényleg volna túlvilág, és tényleg hinnének benne, akkor örülniük kellene, hogy: "úgy volt, hogy Hawaiira megyünk, de még jobb, a paradicsomba megyünk, és találkozunk Istennel!". Ehelyett komoly sokkot kapnak, ha tudnak valamit csinálni, csinálnak valamit, ha nem, akkor persze lehet, hogy sikítoznak. A legtöbb ember  manapság ilyenkor szerintem kevésbé imádkozni akar, hanem inkább elbúcsúzni szeretteitől, ami ilyenkor sajnos nem feltétlenül lehetséges.

A hívő a zuhanó repülős állításával, ha jóindulatúan átértelmezzük, akkor nem érvelhet ezzel amellett, hogy van isten, mert valójában nem tudja, hogy milyen az ateisták aránya a zuhanó repülőkön, és milyen a megtérések aránya. Érvelhet viszont úgy, hogy az ateista vegye komolyan az istenkérdést, mert egyszer isten elé kerül. Ez nem egy erős érv, hanem egy bárgyú hiten alapuló bárgyú, de nem rosszindulatú tanács. Na most, de nekünk is van egy ilyen tanácsunk, ami viszont nem bárgyú hiten alapul: a hívük vegyék komolyan az életet és a halált, ne komolytalankodjanak butuska hitekkel istenről és túlvilági életről! A halál igazolt dolog, és a legtöbb hívó, amikor komolyan veszi a dolgot, a halált az élet végének veszi, amelyet fél, és amelyet gyászol. Ilyenkor jön el az igazság pillanata.

Angol nyelvterületen, ha jól tudom, elsősorban az Egyesült Államokban, az "zuhanó repülőn nincsenek ateisták" állítás egy kicsit más formában terjedt el, ott úgy fogalmaznak, hogy "there are no atheists in foxholes", ahol a "foxhole" szó szerinti fordítása rókalyuk lenne, de ez a megnevezése a lövészárkoknak, vagy a lövészárkok egy bizonyos típusának. Most a katonai részletkérdésbe ne menjünk bele, mert teljesen irreleváns! Az egészet nem csak azért említem, hogy az olvasó megismerje, hogy más a kifejezés, hanem azért is, mert erre reakcióként létrejött olyan szervezet, a MAAF, a katonák körében, amelyik kifejezetten erre akart reagálni.

Na most vegyük észre, hogy ez az amerikai kifejezés még inkább pontatlan. Hiszen persze, hogy vannak lövészárkokban ateisták! Hacsak nem hiszi azt valaki, hogy a lövészárkoknak térítő hatása van, akkor amint egy ateista bemegy egy lövészárokba, akkor van ateista lövészárokban. És ilyen nyilvánvalóan előfordul. Az amerikai kifejezés szerintem nem is azt akarja mondani, hogy az ateisták nem mennek lövészárokba, mert nem hazafiak, vagy gyávák. Bár biztos van olyan hívő, aki ilyet is hisz egy bizonyos erősséggel. Az amerikai mondás szándékolt jelentése hasonló a címbeli kifejezés szándékolt jelentéséhez: itt is arról van szó, hogy a hívők azt hiszik, hogy a halál veszélyének közeledtével az ateisták egy jelentős része megtér az istenhitre. Arról nem tudok, hogy ez a MAAF erre vonatkozóan gyűjt-e adatokat. A szervezet nagyon helyesen ennél fontosabb dolgokkal foglalkozik, nevezetesen a vallásszabadsággal, vagy vallástalanság-szabadsággal, a vallások visszaéléseivel a katonaság területén. Ez fontosabb téma, mint a címbeli téma, úgyhogy ennyivel zárom is ezt a cikket.

Persze ez a post nem arról fog szólni, hogy mi a baj a zöldség-salátával, hogy rákot okoz-e, vagy hasonlók. A "saláta" a címben egy metafóra, és amiről írni fogok, az az, hogy a kereszténység a nagy világvallások közül talán a leginkább inkonzisztens, zagyva, "szent" könyvvel rendelkezik, ami egyrészt azért van, mert egy másik vallásból alakult ki, és a zsidó Ószövetséget is megtartották (a korai kereszténység eme nagy dilemmájáról itt írtam bővebben), de meg is tagadták, másrészt meg a  mítoszgyűjteményektől megszokott zagyvaság. A post erről fog szólni, és arról, hogy miért baj ez. Méghozzá a baj többféle szempontjából.

Ez a post nem is fogja megkísérelni, hogy a Biblia ellentmondásait számba vegyók. Annyi ellentmondás van, és annyi könyv és oldal szól már erről (csak egy pár példa a könyvekre: 1,2,3,4) felesleges megismételni őket. Egyetlen igehely-párost idézek csak be illusztrációnak, amely viszont az Ószövetség megtartásáról és megtagadásáról szól, és önmagában is ellentmondásos. Az evangéliumokban benne van, hogy Jézus nem a mózesi törvények eltörlésére jött. Ez a hegyi beszéd elején van:

"Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem." Mt 5:17

A hegyi beszéd ezek után gyakorlatilag mégis csak arról szól, hogy a mózesi törvényeket Jézus megváltoztatja, sokan azt mondanák, tovább viszi, de ez akkor mégis megváltoztatás. És ez aztán a végén lesz igazán ellentmondásos, amikor a "szemet szemért " elv helyett az ellenség szeretetét ajánlja:

"Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért.
Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.
És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.
És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.
A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.
Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket." Mt 5:38-44.

Az már igazán nem mondható, hogy a "szeressétek ellenségeitek" csupán a "gyűlöld ellenségedet" betöltött változata, ezek tökéletesen ellentétes felszólítások.

Tehát, ismétlem, ez az ellentmondás azért is érdekes, mert egy részen belül van, és Jézus ebben az állítólagos beszédben úgy önellentmondásos, hogy igazából nagy hangsúlyt fektet rá, hogy az, illetve arra is, hogy nem az. Mondhatnám, nagyon tudatosan elmebeteg. (Nem feltétlenül kell azt gondolnunk, hogy a történelmi Jézus tényleg ilyen ellentmondásos, silány beszédet mondott, hiszen ez a beszéd így össerakva simán lehetett utólagos munka, és nem feltétlenül kell elhinni azt sem, hogy Jézus egyáltalán létezett, vagy közel is hasonló lett volna az evangéliumi alakhoz) Ennél sokkal több, sokkal egyértelműbb, sokkal objektívebb, adatolható ellentmondás is van a Bibliában. Tömkelegével. De - mint mondtam - nem akarok ebbe belemenni, van annyi oldal erről.

Ez az egy ellentmondás azonban azért is érdekes, mert ennek az ellentmondásnak nagyon konkrétan következménye az, ami általában is következménye az ilyen ellentmondásoknak: konkrétan a kereszténység történetében ez okozza az egyik legtöbbet emlegetett kétszínűséget, törést. A kereszténység egész története, egészen napjainkig arról szól, hogy egy népirtó vallás, amelyik a keresztes háborúkat váltotta ki, amelyik ártatlan nők tízezreit égette meg boszorkánynak mondva őket, és ártatlan emberek tízezreit végezte ki az inkvizíció is. A boszorkányüldözés és az inkvizíció ráadásul nagyrészt a kereszténységen belüli népirtás volt, hiszen a kivégzettek többsége valójában keresztény volt, és ma a Vatikán repesve örülne olyan híveknek, mint amilyeneket sokszor kivégeztek. Hasonlóan megdöbbentő az is, hogy a kereszténységen belüli katolikus-protestáns ellentét okozta a világ legpusztítóbb háborúját,  abban az értelemben, hogy Németország majd 40%-a pusztult ki, ekkora százalékos pusztulást még a két világháború sem okozott Németországban, vagy bármelyik háború bármelyik országban.

Annak tehát, hogy egy ilyen önellentmondásos könyvet szentnek tartanak, az a következménye, hogy az ellentmondások mentén, vagy ahhoz kapcsolódva szektáriánus különbségek alakulnak ki, aminek valláson belüli erőszak a következménye. Mert mi más is lehetne a vége, ha két hívőnek ellentétes a véleménye, ezt empirikusan igazolni nem tudják, ezért van szó hitről, és ráadásul még a szent könyvük is két ellentétes véleményt tartalmaz erről? Nyilván csak erőszakba torkollhat.

A keresztény-protestáns ellentét persze nem pont eme ellentmondás körül alakult ki, de ez az ellentmondás közrejátszott abban, hogy a kereszténység eme agresszív képe mindig jelen volt, sőt domináns volt a jézusi szeretet egyébként naiv hite mellett. A jézusi szeretet naiv hite is szerepel a Bibliában, most idéztem, de mindjárt ott van mellette a hivatkozás a "fogat fogért" ellentétes elvére is, és egy önellentmondásos beszédbe van csomagolva.

Jézus továbbá maga is több helyen agresszív. Az agresszivitás közel sem csak az Ószövetség sajátja. Nem arról van szó, hogy az agresszív, elavult farizeus zsidókat felvátlja a békeszerető, hippi Jézus, hanem arről, hogy még az evangéliumokat is különböző érdekű keresztény szekták dobták és ollózták össze, így az Újszövetségbe is került bele ilyen is, meg olyan is. Az Újszövetségbe kétségtelenül írtak olyanok, akik a békét hirdették, de olyanok is, akik továbbra is a háború mellett voltak, és agresszívek voltak. Jézus pedig, ha egyáltalán létezett, simán lehetett egy agresszív, de béna zsidó lázadó, semmi több, aki a tizedét sem mondta annak, amit az evangéliumokban neki tulajdonítanak.

Annak, hogy a Biblia egy saláta, van egy másik, kevésbé drámai, de az ateizmus szempontjából szintén fontos következménye: egy ilyen könyvet épeszű ember nem fogadhat el hitelesnek. Ha egy könyvben ilyen önellentmondások vannak, akkor abban a könyvben bárhol máshol is írhatnak hazugságokat, tehát a könyv egyetlen állításában sem bízhatunk csak azért, mert a könyv írja. Márpedig a Bibliában írtak közül csak néhány történelmi dolognak van független igazolása, a keresztény vallás egyetlen hittételének sincs a Biblián kívül igazolása, a Biblia pedig nem fogadható el hitelesnek. Isten létezését, Jézus feltámadását a keresztények azért, és csakis azért hiszik el, mert megbíznak ebben a totál megbízhatatlan salátában. Ez pedig nyilvánvalóan ostobaság.

Van egy meggyőződésem, mélyen igazolt és cáfolhatatlan. Ez a meggyőződés hasonlatos ahhoz, amelyről Berkeley püspök oly ragyogóan írt, miszerint a külvilág csak illúzió, és nem létezik, csak mi létezünk, és a mi fejünkben létezik ez az illúzió. Az egész világ, amelyet létezőnek, és anyaginak gondolunk, nem anyagi, csupán illúzió a fejünkben. Ez az elmélet cáfolhatatlan. Persze, mondhatod azt, hogy de hát látom, hogy van külvilág, de ez a látás csak a fejünkben van. Nyomósabbá teheted a tétet azzal, hogy a lábamba rúgsz, és én fel fogok jajdulni a fájdalomtól, de akárhogy is, de ez a jaj, és a fájdalom is csak a fejünkben van. Ahogy erre Berkeley püspöke oly ragyogóan rámutatott, mind az az empirikus bizonyíték, amivel előállsz, szükségszerűen érzéki bizonyíték, azaz mind-mind csak a fejünkben van.

Berkeley püspöke azonban nem ment végig az úton. Természetesen Occham borotvája elvének alkalmazásával feleslegessé válik a külvilág feltételezése, ha mindent meg tudunk magyarázni enélkül is, úgy, hogy csak mi létezünk, a külvilág nem. Ez kevesebb dolgok feltételezése, tehát az Occham borotvája elv alapján ezt a hipotézist kell elfogadnunk.

De tovább is mehetünk, hiszen miért is kellene nekem feltételeznem bárki más létezését? Hiszen azok a bizonyítékok, amelyekről én tudok, azok mind az én fejemben vannak. Te hiába beszélsz arról, hogy te mit látsz, nekem az nem bizonyíték, nekem azt nem kell elfogadnom, sőt, én nem kell, hogy elfogadjam, hogy ti léteztek. Sőt, az Occam borotvája alapján azt racionális elfogadnom, hogy csak én létezek. Az én létezésem az egyetlen szükséges feltételezés ahhoz, hogy megmagyarázzam mindazokat a megfigyeléseket, amelyekről kétség kívül tudok. "Cogito, ergo sum", mondta Descartes, amikor kétségtelenül, szilárdan felépített, racionális világképét akarta kidolgozni. Csakhogy ezen lépésén túl egyik lépése sem állt már kétség felett, és szükségtelen volt. Gondolkodok, érzékelek, tehát én vagyok, és semmi más nem létezik. Ez az egyetlen kétségtelen, bizonyos, teljesen racionális világkép.

Azt mondtam, ez a világkép logikus, azaz konzisztens, és cáfolhatatlan. És valóban így van, ezt a fentiekben már bemutattam. De nemcsak ennyiről van szó. A világképem erősen igazolt a saját elemi tapasztalatom, az érzésem szerint. Hiszen én minden gondolkodástól függetlenül, alapból is tudom, érzem, hogy én vagyok "az Univerzum központja", sőt, ugye tovább is megyek, hogy én, és csak én vagyok az Univerzum egésze. Nincs más. Azok, akik azt mondják, hogy mások is léteznek, azok nem tudják megmagyarázni ezt az igen erős tudást, tudatot, érzést bennem. Ha mások is léteznének, akkor miért érezném én azt, hogy én vagyok az Univerzum központja? Miért nem mások azok? Erre a misztikumra senki nem tud válaszolni, csak az én szolipszista meggyőződésem. Az én elméletem alapján teljesen kézenfekvő az, hogy én azért érzem, hogy én vagyok az Univerzum központja, mert tényleg én vagyok, mert nincs más, mert nincs is más rajtam kívül az Univerzumban. Az Univerzum én vagyok.

Ha én meg fogok halni, akkor az Univerzumnak vége lesz. Mondhatja valaki, hogy akkor majd eldől, hogy az Univerzum fennmarad-e nélkülem is. De ez nem igaz. Senki nem fogja tudni így sem megcáfolni a meggyőződésem. Azért, mert én nem leszek, de azért is, mert senki más nem lesz, hiszen ti csak az én fejemben léteztek. Erről jut eszembe. Ez a válaszom arra is, hogy miért írtam meg ezt a szolipszista manifesztót. Miért akarlak meggyőzni titeket. Azért, mert valójában persze nem léteztek, de a fejemben igen, és ezért akarlak meggyőzni titeket, kedves olvasók!

 ***

Természetesen a fentiekben leírt meggyőződés valójában nem hitem. De pedagógiai okokból úgy írtam le, úgy mutattam be, mintha hinnék benne. A szolipszista meggyőződés ugyanúgy hit, mint bármely metafizikai meggyőződés, amelyek ugyan logikailag konzisztensek lehetnek, cáfolhatatlanok lehetnek (ezért metafizikaiak), de mégsem racionális dolog hinni bennük. A szolipszista meggyőződés fenti leírása olyan állatorvosi ló, amely nagyjából felsorakoztatja a metafizikai hitek összes "érvét", a legerősebbeket is. És mégis, gyakorlatilag senki nem hisz a szolipszizmusban, pedig van olyan jó elmélet, mint bármely vallás, sőt, jobb is. No de nézzük, hogy mégis mi a baj vele, miért nem racionális hinni benne.

Az ellenérvek nagy részét kifejtettem a szubjektív idealizmus leírásánál és kritikájában. Nagyjából arról van szó, hogy bár logikailag lehetséges feltételezni, hogy a külvilág nem létezik, és az empirikus tapasztalataink mögött nincs semmi, de ez nem magyarázza meg a tapasztalataink közötti összefüggéseket, törvényszerűségeket, konzisztenciát. Miért is vannak egyáltalán érzékszervi tapasztalataink? Illetve az érzékszervi tapasztalataink lehetnének olyanok is, hogy semmiféle külső tárgyakról nem szólnának konzisztens módon. Egy alma illata, íze, tapintása és látványa nem kellene, hogy összeálljon, lehetne tök összevissza is. Mindeme dolgoknak a magyarázata Berkeley-nél az, hogy isten irányítja így, de akkor ez azt jelenti, hogy isten elméjében van egy modell az Univerzumról, és ez alapján határozza meg az érzékleteinket. Ez meg nemhogy egyszerűbb, hanem bonyolultabb, mint a világ.

Ugyanez az érv érvényes a szolipszizmus ellen is. A fentiekben nem írtam le, de az érzékleteink konzisztenciáját illetően ott sincs magyarázat, vagy pedig isten, vagy valami más hasonló dolog kell, ami bonyolultabb a fizikai Univerzumnál.

Érdekes kérdés az "Én vagyok az Univerzum" érzése. Ez egyrészt egy jó példa arra, hogy egy érzés önmagában soha nem jó érv. Több filozófust is olvastam már, aki mégis érvként használta azt, hogy az embereknek valami mély érzése vagy meggyőződése. Például a szabad akarat kérdésében is sokszor mondják érvnek azt, hogy az embereknek az az erős érzésük, hogy van szabad akaratuk. Akármi is ez az érzés valójában. Hasonlóan, az az érzés, hogy "én vagyok az Univerzum közepe", igazából egy olyan érzés, amelyről nehezen tudjuk megmondani, hogy objektíven mi. Az egyetlen objektív tartalma az, hogy az érzéki tapasztalataink relatívek, és az origójuk mi magunk vagyunk. Azaz, hogy mindenki magához képest érzékeli a dolgokat. Ez pedig teljesen természetes akkor, ha vannak különféle érzékelő lények, köztük emberek. Természetesen magukhoz képest működnek az érzékszerveik. Filozófiai szakszóval minden indexikális. Az "indexikális" kifejezés a filozófiában arra vonatkozik, amikor egyes mondataink nem teljesek, és relatívak a beszélő személyéhez képest. A beszélő személyét figyelembe véve kapható meg a teljes jelentésük. Ilyen például a "ma lementem a boltba" mondat, ahol az alany a beszélő személye, és ez nincs benne a mondatban, ezt mellékesen tudhatjuk. Ha nem tudjuk, akkor nem tudjuk, ki ment le a boltba. De a "ma" is indexikális, mert csak akkor  határozható meg a jelentésem, ha tudjuk, hogy mikor hangzott el a mondat. Ehhez hasonlóan az érzékszervi tapasztalataink természetüknél fogva indexikálisak.

Ez az indexikalitás nemcsak az "én vagyok az Univerzum közepe" érzés egyetlen lehetséges magyarázata, de a qualia-problémáé is. Az "én vagyok az Univerzum közepe" érzéshez hasonló a "piros pirossága" érzéshez, melynek magyarázata szintén csak ez az indexitás, és az asszociációk.

Az Univerzum halál utáni létezése pedig ugyanúgy nem érv a szolipszizmus ellen vagy mellett. Az, hogy ez nem dönthető el a halálom előtt, nem érv. Hasonlóan nem érv az,hogy halálunk után majd meglátjuk, hogy van túlvilág. De az sem, hogy ez legalábbis nem cáfolható a halálunk előtt. Utána meg már késő, senkit nem tud meggyőzni a cáfolat.

Ami meg azt a kérdést illeti, hogy egy szolipszista miért írna arról, hogy szolipszista, és miért akarna meggyőzn, ugye Bertrand Russel híres anekdótája is erről szól, amikor egy szolipszista levelet írt neki, hogy meggyőzze. Ez persze elég furcsa, és vicces. Bár nem egy logikai cáfolat, hiszen ahogy fentebb írtam, logikailag nem képtelenség képzelt személyekhez beszélni, ha azok a képzetek nem a saját kontrollunk alatt vannak. Így akár képzelt személyek meggyőzése is "értelmes" elképzelés lehet valamilyen módon.

Nos, hát ezzel végig vettük a szolipszizmus melletti "érveket", bemutattam, miért nem meggyőző érvek, és azt is, hogy más metafizikai meggyőződések és vallások sem.

Részlet a "Vikingek" sorozatból

A karácsony egy ateista oldalnak nem ad arra alkalmat, hogy Jézusról, a világ megváltásáról, és hasonlókról írjon, de egy ateista bloggernek ilyenkor meglehetősen sok ideje szokott lenni, mivel nem kell éjféli misére mennie, esetleg nem is karácsonyozik, de a sok napos szünetet mégis megkapja, és hacsak nem ment el a Seychelle-szigetekre nyaralni, otthon ül. Persze lehet filmet nézni, könyvet olvasni, sétálni a ködben, de bloggolni is lehet.

Az, hogy utána kéne már nézni a karácsony hagyománya eredetének nekem azóta van a fejemben, és tér vissza karácsonyonként, hogy pár éve egy svéd munkatársunk még a karácsonyi szünet előtt egy ebéd során tett egy olyan megjegyzést, hogy a karácsonyfa díszek tulajdonképpen eredetileg hullák voltak, mert a vikingek embereket akasztottak fel bizonyos szent fákra áldozatként.

Az ugyebár világos, hogy a karácsonynak semmi köze Jézus születéséhez, mert ő, ha egyáltalán született valamikor, valószínűleg inkább i.e. 7-8 körül, és inkább ősszel. A keresztények nagyon sokáig nem is ünnepelték sem Jézus születésének napját, sem a karácsonyt. Sok évszázaddal később kezdték különösebb bizonyíték nélkül ráépíteni a saját ünnepüket a téli napfordulóról szóló különféle pogány ünnepekre. Hogy most éppen melyikre, az nem is olyan érdekes.

Sőt, amikor a karácsony már meghonosodott, de még nem volt akkora felhajtás, mint ma, akkora puritánok ellenezték a karácsonyt, és joggal, hiszen a karácsonyban nem volt semmi keresztény.

A téli napfordulón kívül az egyik leglényegesebb elem a karácsonyfa állítása. Az világos, hogy a napforduló ünnepéhez illik egy örökzöld fa szimbóluma, később feldíszítése. Ilyen fákat a német lovagrendben, Lengyelországban, Észak-Németországban akasztottak fel, először még a céhes házak gerendáira. Ennek díszítése először csak egyszerű volt, majd fokozatosan kialakult a pompásabb díszítés.

A pogány németeknek a kereszténység előtt volt több valós és legendás "szent" fájuk. "Szent" Bonifác például kivágatott egy ilyen fát, egy nagy tölgyet, és templomot építtetett belőle. Ez jelképezi a pogányság legyőzését. Nem csak Bonifác esetében, hanem általában is. Ha a karácsonyfa állításának köze van eme "szent" fákhoz, akkor még inkább anti-keresztény ünnepről van szó.

Amire pedig a svéd munkatársunk gondolhatott, abban annyi igazság van, hogy a vikingek minden kilenc évben valóban végrehajtottak az uppsalai templomnál egy nagy áldozatot, amelynek során mindenféle állatból és emberből is hím egyedeket áldoztak fel. A feláldozott férfiakat valóban felakasztották egy "szent" fára a templom mellett, és ott rohadtak. A "Viking" sorozatban van egy ilyen epizód. De hogy a fenyőfáról lógó díszek valóban ezt szimbolizálnák, azt nem tudom. Lehet, hogy a munkatársam valami többet is olvasott svédül, lehet, hogy csak hallott valamit, vagy így hiszi. Nem tudom.

Az mindenesetre elvtelen és szánalmas, hogy a keresztények mára már talán legnagyobb ünnepe nagyrészt pogány eredetű, amikor a vatikáni főbohóc a sötétség vereségéről, és a fény diadaláról beszél. Eközben meg igazából fogalmuk nincs, mikor született az állítólagos megváltójuk, miközben olyan nagyon ünneplik, mint szinte semmi mást.

Az utóbbi években ateista körökben nagyon divatos lett az, hogy a karácsonyról elmondják, hogy mi az igazi eredete és jelentése. Ilyet nemcsak ateista oldalakon láthattunk, de például emlékeszem egy Big Bang Theory epizódra is, ahol Sheldon elmondja, hogy csupán a szaturnália ünnepekről van szó, vagy, hogy a karácsonyfa állítása pogány eredetű szokás. Magyarul:

Vagy aki nem szereti a magyar szinkront, annak eredetiben:

Ez nem baj, de sok ateista is hajlamos arra, hogy elhiggyen dolgokat, amiket el akar hinni ellenőrzés és pontosítás nélkül. Valamint a hívőkhöz hasonlóan sokszor az ateisták is szeretnek elhinni egyszerűsített vagy igazolatlan történeteket. Sheldon története is valami ilyesmi: valószínűleg nincs messze az igazságtól, de nem egészen igazolt, illetve valószínűleg pontatlan. A valóság valószínűleg kicsit bonyolultabb volt. Mivel a Big Bang Theory nem dokumentumfilm - adott esetben Sheldon nyugodtan mondhat akár hamis dolgokat is - és mivel a pontatlanságok nem kritikusak, ezért nem is szándékom lehúzni a sorozatot, mint olyat, csak érdekes utánanézni egy kicsit alaposabban a történetnek. Azt is hangsúlyozom, hogy aminek én utánanéztem, az is lehet még pontatlan, el tudom képzelni, hogy komoly, történelmi kutatómunkákban még pontosabb ismeretek is vannak. Ennyire azonban most nem akartam beleásni magam a témában. Ha valakinek vannak ilyen ismeretei, szívesen olvasom a kommentekben.

Lényegében Sheldonnak két állítása van: (i) hogy a karácsony azonos a szaturnália ünnepével, és, (ii) hogy a karácsonyfa-állítás is innen származik, illetve pogány szokás volt.

Ami a szaturnáliát illeti, Sheldon ezt nem explicit módon állítja, hanem hallgatólagosan azonosítja a karácsonyt a szaturnália ünnepével. Továbbá, tényleg volt ilyen szokás a Római Birodalomban, és tényleg a téli napforduló környékén volt, viszont nem pontosan a napforduló idején, hanem előtte. Miközben a karácsony meg utána, a december 17-éhez képest sok nappal később. Az is nyilvánvaló, hogy a keresztény karácsony ünnepét a szaturnália erősen befolyásolhatta, hiszen a kereszténység a Római Birodalomban terjedt el, és Róma a nyugati kereszténység központja is lett. De ettől még az túlzás azt állítani, hogy a karácsony egy az egyben ugyanaz, mint a szaturnália. Persze fel lehet azt is vetni, mit is jelent az, hogy két ünnep, amelynek két külön neve van, és két különböző vallásban ünnepelték, ugyanaz. Nos, én akkor tartanék egy ilyen állítást jogosnak, ilyen formában, hogy: "a karácsony lényegében a szaturnália ünnepe, csak a keresztények ellopták, és a maguk céljára manipulálták", ha konkrét folytonosságról tudnánk, azaz például lenne olyan feljegyzés, hogy valamelyik püspök Rómában bevezette az ünnepet a régi szaturnália ünnep helyére. De ilyenről nem tudok.

Ettől persze még igaz, hogy a keresztény karácsony ünnepe nem egy eredeti, keresztény találmány, sőt, nem egy eredeti, keresztény ünnep, sőt, egy sokáig kifejezetten nem keresztény ünnep volt, és az is igaz, hogy nyilván pogány ünnepekből származik, csak éppen sok ilyen, egymáshoz is hasonló pogány ünnep volt, és ezek közül a szaturnália csak egy. Még Rómában, még a téli napforduló környékén is, sőt, éppen december 25-én is volt másik ünnep.

Azt onnan tudhatjuk, hogy a karácsony nem valami eredeti keresztény ünnep, hogy Jézus valójában, ha egyáltalán létezett, és az evangéliumoknak ebben bármi hitelt adhatunk, akkor valószínűleg nem karácsonykor született. Jézus születésének napját évszázadokig nem ünnepelték, és csak később tették erre a napra, és ebben tényleg szerepe lehetett a téli napfordulós ünnepek elnyomásának, és a napfordulóhoz kapcsolódó fény-ünnepek és fény-istenek szerepe átvételének. A karácsony ünneplését egyébként keresztények Angliában később be is tiltották, amit bizonyára nem tettek volna egy valóban hiteles keresztény ünneppel.

Sheldon másik állítása, hogy a karácsonyi szokások egyik legfontosabb kelléke és szokása, a karácsonyfa is a szaturnáliából ered. Az ismét világosnak tűnik, hogy nem keresztény szokás. Legalábbis én ilyenről nem tudok. Ennek a témának egyszer már utánanéztem, és kifejtettem elég részletesen itt. Azt, hogy a karácsonyfának köze lenne a szaturnáliáhoiz, én nem tudom. Nem tűnik lehetetlennek, de megint csak több országban több pogány szokás kapcsolódott faágakhoz, fákhoz, és sokkal alaposabban igazolni kellene egy konkrét összefüggést. Itt is az lehet, hogy nyilván sok szokás és hagyomány kapcsolódott össze.

Végül, a történet tanulsága, az persze jogosan kimondha. Az ugyanis igaz, hogy a keresztény vallás, amikor elterjedt, részben természetes módon, részben pedig számító, manipulatív módon, számító hatalmi technológia részeként a pogány szokásokra alapozott, azokat elrabolta, átalakította, azért, hogy a híveit ne veszítse el, hogy híveket szerezzen, hogy hatalmat szerezzen felettük, hogy manipulálja őket.

Messziről fogok indulni, úgy fogom elmesélni a gondolataimat, ahogy a valóságban fűződtek egymásba. Ez egy laza gondolatmenet lesz, és csak a végén fogok eljutni egy komoly, ismert filozófiai kérdéshez, amire viszont egy nagyon is hatásos, csattanós választ fogok adni.

A brain storming ott kezdődött, hogy azon kezdtem el gondolkodni, már nem tudom, hogy ez honnan jött, hogy miért van az, hogy a fiú babáknak kék színű ruhát szoktak adni, a lányoknak meg rózsaszínűt? Bizonyos mértékig még a kérdés is magyarázatra szorul. Lehet ugyanis annyi a válasz, hogy ez a szokás, és kész. Több olyan szokásunk van, amelynek nincs különösebben mélyebb magyarázata, hanem csak így alakult ki. Lehetne ez is ilyen. De szerintem van némi különös magyarázata is. Arra gondoltam, hogy ez nyilván azzal is összefügg, hogy a rózsaszín meleg szín, a kék pedig hideg. A nőket a piros színnel összekötni még más okunk is van, de most nem ebbe az irányba akarok menni.

No de miért a nőké a meleg szín, és miért a férfiaké a hideg? Nyilván azért, mert a nők, konkrétan az anyák sokszor védik a gyerekeküket, konkrétan a hideg ellen is, azaz az anyai szeretet melege egy kézenfekvő asszociáció. A nők egyébként i valamennyire érzelmesebbek - tartja a közvélemény - a férfiak pedig hidegebbek, esetleg hideg logikával gondolkodnak.

No de mit is jelent az, hogy egy szín meleg, egy másik pedig hideg? Ez nem egy objektíven mérhető fizikai tulajdonság, mint a hullámhossz és az energia. Valójában a kék fénynek például valamennyivel nagyobb az energiája, mint a vörösnek, mivel a vörös hullámhosza a nagyobb, az energia pedig ezzel fordítottan arányos.

De mégis, azok a tárgyak, amelyek bennünket körülvesznek, és melegek, az a nap, amelynek a színét leginkább sárgának látjuk, gyakran vörösnek. A tűzet pironak látjuk, és a legtöbb izzó tárgyét is. Ennek oka, hogy a legtübb forró tárgy infravörös sugárzásban adja le az energiáját, amely éppen a vörös szín hullámhosszához áll közel. Valójában ugye a spektrum vörös végén túl van (hullámhossza nagyobb), de a vörössel határos, azzal folyik egybe.

A kék szín a természetben előfordul, de víz vagy jég lehet ilyen színű, és az ég, egyikhez sem társul a melegség semmilyen szokásos jelensége. A természetben kék színű nagy energiás sugárzást nem nagyon tapasztalunk. Ezért ezt hidegnek gondoljuk.

Mint látható, a színek ilyen hidegre és melegre osztása egy olyan konvenció, amely mögött van természetes magyarázat, de eléggé furcsa, nem igazán objektív ez a felosztás, hanem erősen sajátságos emberi szempontokon, tapasztalatokon alapul.

Azt gondolom, hogy ezzel a színek melegégét, és a babaruhák színét le is zárhatjuk, bár lehet, hogy kihagytam valamit, más okok és szempontok is belejátszanak ezekbe a kérdésekbe, de nem ez volt a legfontosabb témája ennek a posztnak, ez csak felvezetés volt, illetve része lesz egy bizonyos nagyon is komoly kérdésnél a válasznak.

Ezek után ugyanis az jutott eszembe, hogy van az a bizonyos qualia (nem írok olyat, hogy "kválé", mert nagyon csálén hangzik) kérdés, amelynek emblematikus példája pont a piros színnel kapcsolatos. A kérdés úgy hangzik, hogy: "mi a magyarázata annak, hogy amikor a piros színre gondolok, akkor van egy bizonyos érzésem?". És a kérdést határozottan úgy pontosítják, hogy akkor is van egy ilyen érzésem, ha csak a piros színre gondolok, és nem egy piros tárgyra. Ezt fontos kiemelni, bár ebben a kiemelésben már benne is van a válasz. De előbb ismertessük a probléma jelentőségét!

A kérdés jelentősége az, hogy ez egy állítólago rejtély, misztikum, amely kifog minden elme-elméleten. Ezt pedig általában úgy szokták tovább vinni, vagy kifuttatni, hogy ha az elmetudomány ilyen egyszerű kérdésre nem tud magyarázatot adni, akkor helye van mindenféle misztikus hiteknek, vallásoknak. Illetve, azzal is szokták még erősíteni ezt a probléma-felvetést, hogy ez a kérdés leginkább a fizikalista agyelméleteken fog ki. Nem mintha a dualista elméleteknek lenne konkrét, jobb válasza a kérdésre, de szerintük az elme amúgy is valami nem fizikai, ami külön van, nem tudják, hogy mi, de ha már külön van, akkor lehet piroság érzé is külön, vagy valahonnan. Ha már kinyitottuk ezt a kaput, hogy a világ egy része lehet nem anyagi, misztikus, más jellegű, más eredetű, akkor a piros is lehet. A dualistáknak nem feltétlenül van arra válasza, hogy az elme mi, honnan van, de az egyik lehetőség az, hogy istentől van. Isten, a szellem lelket lehelt az anyagba. És ha ezt tette, akkor a pirosság qualiáját is létrehozhatta. Ez egy szellemi dolog, olyasmi, mint az érzések, de lehet, hogy valamennyivel más. Nem mintha ez a válasz ténylegesen válasz volna, vagy megmagyarázna, illetve érthetővé tenne bármit is, de sok filozófus úgy gondolja, hogy részben mégiscsak magyarázat, meg hát a fizikailsta elmetudomány mégiscsak nagyobb problémával küzköd itt.

No, és mielőtt rátérnék a válaszra, itt csak tudatoítom az olvasóban, hogy ez az a pont, amiért ez a téma egy ateista blogon releváns kérdés. Hiszen itt akkor megint fizikalizmus versus dualizmusról van szó, és a dualizmus legtöbbszür istenhittel is párosul, a fizikalizmus meg legtöbbször nem. Az olyan "primitív" hitek, mint az animizmus és a fetisizmus esetleg lehet fizikalita, de ezek ugye ma már nem elterjedtek.

No akkor visszatérve a qualia kérdésre. Az egyik, vagy talán egyetlen, és szerintem legjobb, igaz válasz erre az, hogy ezek a qualiák, vagy a qualiák mögötti érzés, élmény a fogalom asszociációinak, és az azzal kapcsolatos érzések összessége. Azért írom, hogy "igaz", és egyúttel mégi azt, hogy "legjobb", mert az világos számomra, hogy ez egy igaz magyarázat, a kérdéses az lehet, hogy van-e valamilyen más szempontból magyarázat, vagy még valamilyen más tényező. Tehát a magyarázat teljessége lehet kétséges. Amikor erról a témáról olvastam, akkor ott még sok elmélet felmerült, és más megközelítésekben is lehet valami. Ez is egy olyan kérdés, amelyre a fogalomtárunk és elméleteink lehet, hogy nem teljesen adekvátak, és emiatt lehet pár különféle megközelítésben is valami. De mindenesetre én azt az asszociációs elméletet nagyon fontosnak tartom, és úgy nagyjából kielégító is.

Számomra világos volt, hogy mit akar ez az asszociációs elmélet jelenteni, de az olvasónak lehet, hogy ez elég absztrakt. És akkor itt jön a példa a hideg és meleg színekkel. Mert, ahogy azt fentebb elmagyaráztam, ez egyáltalán nem a színeknek egy objektív, fizikai tulajdonsága, hanem az emberek által kialakított kategóriák, illetve egy olyan nem kvantitatív skála, amiről elég nagy konszenzus van, de mégiscsak szubjektív, és nem mérhető, nem számszerűsíthető. És azt is elmagyaráztam, hogy szerintem, és ez nagyon is plauzibilis, milyen élmények, tapasztalatok, és azzal kapcsolatos érzések vannak mögötte. Mivel eme élményeink eléggé általánosak, sokunknál hasonlóak, ezért a hideg és meleg színek kategorizálása is eléggé interszubjektív. De mégiscsak szubjektív.

Ez a példa azért jó, mert egyrészt színekről van szó, ezért nagyon közel áll a qualia-kérdés emblematikus példájához, a piros színes példához. A píros szín qualiájának ugyanis egy igen jelentős része pontosan az, ami azzal kapcsolatos, hogy a piros egy meleg szín. Amit a piros szín kapcsán érzünk, az egy jelentős részt pontosan az, ami alapján meleg színnek mondjuk. Persze más meleg színektől különbözik, és a qualia is különbözik, ez más, specifikus élményekkel és érzésekkel kapcsolatos. A lila például talán még meleg szín, de a piros és kék keveréke, és emiatt más a qualiája. Továbbá, lehetnek a lila színnel kapcsolatban még más élményeink, és érzéseink, például a lila pereszkével, a Lila ruhás hülgy c. festménnyel, vagy a szilvával kapcsolatban.

A hideg és meleg színek példája azért jobb példa, mint a piros szín példája önmagában, mert a piros szín qualiájáról nehezen tudunk beszélni. Ezért is ez a probléma egy nehéz probléma, ha nem fektetünk rá külön figyelmet, hogy rendesen megfogalmazzk, akkor könnyen valamiféle metafizikai kérdésbe csúszunk bele. A piros szín pirossága meg önmagában nehezen megfogható valami, ennél többet alig tudunk róla mondani. Illetve, ha mondunk róla valamit, mint például, hogy a tűzhöz, vérhez, naplementéshez vagy valami máshoz kapcsolódik, akkor már elköteleztük magunkat a fenti válasszal.

És itt látszik, hogy milyen fontos volt az, hogy a piros qualia kérdésénél hangsúlyoztuk, hogy nem konkrét piros tárgyakra gondolunk, hanem az absztrakt fogalomra. Mert akármennyire is leszűkítjük a kérdést az absztrakt fogalomra, az érzéeinket nem tudjuk, és az absztrakt "piros" érzésébe bizony a piros dolgokkal kapcsolatos érzéseink belejátszanak, sőt, abból tevődik össze. Ha az absztrakt piros fogalmán túl a piros fogalmával kapcsolatos érzéseinket is el tudnánk vonatkoztatni a konkrét piros tárgyakkal kapcsolatos érzésektől, akkor nem volna ilyen érzésünk. Nem maradna semmi.

A hideg és meleg színek kérdése pedig azért jó, mert olyan értelemben nagyon jól megfogható a dolgo, hogy erről tényleg sokan bezsélnek, ez a fogalom-páros a hétköznapi beszédünk része, egy hétköznapi, mindennapi dolog. Továbbá, mivel egy fogalompár, ezért a kérdés "létezése", jogosága is sokkal egyértelműbb. Lehet, hogy valaki a piros szín pirossága kérdésében értetlenül néz, de a meleg színekkel kapcsolatban nem, hiszen azoknál világos kontraszt az, hogy ott vannak ahideg színek, tehát ez biztoan "létező dolog". Még ha vitatkozhatunk is arról, hogy a lila vajon meleg szín-e, arról kevesen vitáznak, hogy vannak meleg és hideg színek, és a piros és kék kategorizálása nem nagyon kérdés.

A qualia kérdés egyik híres gondolat-kísérlete a zombi kísérlet. Ez az érveléssel együtt úgy szól, hogy el tudunk képzelni egy embert (vagy valamit), aki (vagy ami) hasonló, mint mi, gondolkodik, dönt, él, csak neki nincsenek qualiái. Azaz, ez a zombi tudja, hogy az eper éretten piros, tudja, hogy a piroson nem szabad átmenni, tudja, hogy a vörös melyik pártok szokásos szimbóluma, tudja, hogy a lemenő nap piros, látja is, meg is tudja mondani, de nincsenek qualiái. Mivel ez elképzelhető - szól az elmélet - ezért ez lehetséges. Ha pedig ez lehetséges, akkor külön magyarázatra szorul az, hogy nekünk miért vannak qualiáink. És ez a magyarázat nem lehet abban, amire a zombi is képes. Azaz a qualia nem állhat abból, hogy az ember tudja, hogy mikor piros a lámpa, mert azt a zombi is tudja. Nem lehet az a válasz, hogy piroson tudjuk, nem szabad átmenni, mert azt a zombi is tudja.

Lényegében minden fizikalista magyarázat olyan, hogy a dualistaa zombi érvvel támadja meg, és azt mondják, a fizikalistának nincs rá válasza. A dualista válasza az, hogy az igazi ember abban több, mint a zombi, hogy van qualiája, ami egy külön dolog, és esetleg isten teremtette. Vagy ha nem isten teremtette, akkor sem redukálható fizikaira.(Egyébként vannak nem-redukcionista fizikailsták is, akik szerint a qualia ugyen nem nem-fizikai, de nem redukálható a többi, ismert fizikai dologra, hanem egy másik, fizikai dolog, jelenség, ami valamiért csak az elmékben jelenik meg. A nem-redukcionista fizikailsta azt nem tudja megmagyarázni, hogy miért csak az elméknek van qualiája. Ahogy a dualista sem, legfeljebb azt mondja, hogy "isten útjai kifürkészhetetlenek".)Egyébként az hülyeség, és sajnos a filozófiában elég gyakori, amikor azt mondják, hogy azért, mert valami elképzelhető, ezért lehetséges. Azt, hogy mi képzelhető el, nagyon sokszor olyan filozófusok mondják, vagy olyan emberekre hivatkoznak, akik nagyon nem tudnak bizonyos összefüggéseket. Az elképzelhető csak annyit jelent, hogy nem mond ellent a bizonyos személy tudásával. És bár az egész emberiség tudása is lehet hiányos, de ha csak egy tudatlan ember mondja azt, hogy valami elképzelhető, akkor az nem jelent semmit, csak azt, hogy az az ember tudatlan. Például sok embernek bizonyára elképzelhető energia tömeg nélkül. És Einstein felfedezéséig még a fizikusok szerint is elképzelhető volt. Aztán kiderült, hogy ettől még lehetetlen. Nos, így vagyunk a zombival is, és erre rá fogok mutatni. A dualistáknak csak roppant felszínes a tudása.

Szerintem az asszociációs elméletnek a zombi gondolatkísérletre is jó válasza van, sőt a nem-redukcionista lesz bajban. Mert kérdezzük csak meg, hogy a zombi vajon azt is tudja, hogy a piros eper finomabb, mint a zöld, vagy kevésbé piros eper? Talán azt a választ kapjuk, hogy tudjuk. No de a zombi érzi is a piros eper ízét? Ha a válasz az, hogy nem, akkor a dualista bajba kerül, mert az érzésekről tudjuk, hogy mik az okai, hogy alakulnak ki, mi a szerepük, és azt is, hogy mely agyterületek felelősek értük.Mondhat a dualista valami olyat is, hogy a zombi mindazt tudja, ami az eper ízének fizikalista része, de nem úgy végül is nem érzi az eper ízét, hogy qualiái lennének. Akkor mehetünk egy kicsit tovább, hogy mi kapcsolatos az eper ízével, például kiköpi-e a zöld epret? Azért köpi-e ki, mert tudja, hogy rossz ízű, vagy azért, mert érzi, hogy rossz ízű? Ha nem érzi, hanem csak tudja, akkor előfordulhat, hogy a zombi nem köpi ki az epret. Akkor különbséget találtunk zombi és ember között, és választ kaptunk arra, hogy az eper ízének mi a magyarázata és mibenléte. A zöld eper ízének egy fontos része, hogy rossz íz, ami összefügg azzal, hogy nem olyan édes, nincs benne cukor, sok benne a sav, és emiatt nem szeretjük. Az édes epret pedig a cukor, és egyéb anyagok miatt szeretjük, és nagyjából ez jelenti azt, hogy az íz jó, vagy rossz. Ez magyarázata is a jó és rossz ízeknek, olyan magyarázata, amely túlmegy az íz okán, az íz "célját" is megmondja. Megmondja, hogy miért alakult ez ki, mi a funkciója.

Ha visszatérünk az asszociációs elmélethez. Ha a "rossz" és a "jó" érzést már értjük, értjük miért, és hogyan van ilyen qualia, akkor az eper rossz ízének a qualiája ehhez kapcsolódik, és ezáltal érthetővé válik, illetve az eper jó és rossz ízének ez egy fontos összetevője van, de nyilván más asszociációk és összetevők is vannak.Most pedig a zombira visszatéve, ha a zombi egész pontosan olyan "akar lenni"? mint az ember, akkor éreznie kell az eper rossz ízét, mégpedig qualia szinten is éreznie kell, mert ha nem érzi, akkor adott esetben esetleg nem pont úgy viselkedik, mint az ember. De ha érzi a rossz eper rossz ízét, és a jó, érett eper jó ízét, akkor a piros eper qualiája kapcsolódni fog benne a piros szín qualiájához. És ha hasonló módon sok qualiája van sok piros dologról, akkor lesz neki piros qualiája is. Elkerülhetetlen. Valójában tehát nem lehet olyan zombi, amelyik mindig, óhatatlanul ugyanúgy viselkedik, mint az ember, de nincs qualiája. A qualiák redukálhatóak, a qualiák kapcsolódnak sok kis érzéshez és dologhoz, amelyeknek fizikai következménye van, megfoghatóak. És fordítva: a qualiák ezekből az asszociációkból tevődnek össze.Az asszociációs elmélet egyébként azt is megmondja, bár persze nem tud erre egy egyszerű, egybites választ adni, hogy fizikailag mi a  qualia. Ha ugyanis a qualia sok, különféle erősségű asszociációból tevődik össze (amely emberenként változó lehet), akkor a qualia nyilván eme asszociált érzések neurális megfelelőiből, illetve az összekötő kapcsolatok neurális aktivitásából tevődik össze. Ez egy bonyolult mintázat, de fizikai megfelelő.

A qualia probléma egy másik híres gondolatkísérlete az, hogy képzeljünk el két embert, akik között csak annyi a különbség, hogy mondjuk a piros és a zöld színek qualiája az egyikben fel van cserélve. Van a "normális" ember, akinek a piros qualiája kb. olyan, mint a miénk, és van az inverz. Na most, ha figyelünk, akkor már itt jelentkezik a probléma, hiszen honnan tudjuk, melyik a normális? Sőt, honan tudjuk, hogy az embereknek általában ugyanaz, vagy hasonló a "piros" qualiájuk? Itt belefutottunk olyan dolgokba, amelyek már nagyon is metafizikai jellegűek, azaz értelmetlenek. No de ignoráljuk most ezt, és lépjünk tovább!Szóval van a normális és az inverz ember, és a gondolatkísérlet nagyon haosnló a zombishoz. A normális és az inverz ember teljesen hasonlóak, mindketten tudják megint ugyanazokat a dolgokat, amit a zombi is tudott. Az inverz ember tehát tudja, hogy piroson nem szabad átmenni, és ez nincs benne invertálva. Azt is tudja, hogy a piros eper a finom, és a zöld a nem finom. És így tovább. Na most a kérdésfeltevés az, hogy lehet-e ilyen, és honnan tudjuk, hogy nincsen-e ez így egyes esetekben?  Azaz, vannak-e köztünk inverz emberek? Itt vissza is jutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy egyáltalán hasonló, vagy ugyanaz-e az emberek piros qualiája? Mi van, ha nem? Honnan tudjuk, hogy igen, vagy nem? Mivelhogy a qualiát függetlenítettük nagyjából az összes kérdéstől, amiről beszélni tudunk, ezért arról nem tudunk egyeztetni, hogy két qualia ugyanolyan-e.Az asszociációs elmélet itt is választ ad, mégpedig azzal, hogy a qualia pontosan kapcsolódik azokhoz a dolgokhoz, amelyekről tudunk beszélni. Azt kell, hogy mondjuk, hogy mivel a piros szín qualiája az asszociációiból tevődik össze, ezért nem lehet az, hogy az inverz ember pontosan tudja, és érzi, hogy a piros eper finom, a zöld pedig nem finom, de fordítva van a piros és a zöld qualiája, mert azok ezekhez szorosan kapcsolódik. Az inverz embernek ahhoz, hogy pontosan inverz qualiája legyen, minden kapcsolódó dologban is inverznek kéne lennie: a zöld epert kellene szeretnie, a pirosat utálnia, és a piroson kellene átmennie, és a zöldön nem. És itt kiderül, hogy még így is képtelenség a dolog, mert ha az inverz ember állandóan átmegy a piroson, mintha zöld lenne, akkor több baleset formájában ennek lenne következménye, ami behatással lenne az érzéseire, azaz a qualiáira. A dualista, amikor azt hitte, ez lehetséges tehát csak felszínességéről tett tanúbizonyságot.

Lezárva tehát a kérdést, azt gondolom, van egy nagyon is jó válaszunk a qualia kérdésre, van egy nagyon jó kapcsolódó példánk, a meleg és hideg színek példája, amely megfoghatóbb, és amelyre a választ könnyebb megadnunk, és ezáltal a qualia kérdésre is választ adunk.

Ezzel szemben a dualista elmefilozófiának nincs alapja, ez az utolsó szalmaszál is elbukott. A qualia jelenségére ugyanis messze jobb válasz az asszociációs válasz, mint az, hogy a lélek egy másik szusztancia, és a qualia is valami nem redukálható elmebeli jelenség, amely adott, vagy azért van, mert isten teremtette, de nem tudjuk, hogy mi a fene.

Most néztem meg a címbeli sorozat első évadját ("God friended me"). Mindjárt az elején szólok, hogy képtelenség spoilerezés nélkül azt elmondani a sorozatról, amit el akarok mondani. A cím alapján mi ateisták nyilván provokálva érezzük magunkat, de az eléggé úgy néz ki az első évad végére, hogy a "god account" nem isten, hanem egy predictive analyics elméleti technikán alapuló mesterséges intelligencia bot. Ezenkívül a sorozat főhőse, Miles ateista, és ateista podcastja van. Szóval nem érdektelen a téma.

Ráadásul Miles apja, Arthur Finer episzkopális lelkész New Yorkban, ahogy az egész sorozat ott játszódik. Adott tehát a terep az ateista-hívő vitára, amire a sorozatban aztán mégis csak elég ritkán kerül sor. Az azért látszik, hogy a forgatókönyvírók ismerik a most divatos ateista érveket. Viszont nem baj, hogy a sorozat nincs megtömve ilyen vitákkal, ugyanis az ilyen viták, ha részletesen, és profin kibontják őket, nem illenének bele egy ilyen sorozatba. Igazából még egy 5 perces direkt hívő-ateista vita is furcsán nézne ki. Egy pár szóváltásos, konkrét érintettségen alapuló, személyes vita elmegy, ilyenből van egy-kettő az első évedban.

Mondok egy ilyen példát:  Arthur a szezon vége felé kap egy helyettes lelkészt, aki fizikát tanult a Stanfordon, és amikor erre Arthur rákérdez, úgy válaszol, hogy a tudomány összeegyeztethető a hittel. Azzal az "érvvel" jön, hogy a tudomány megmondja a "hogyant", de nem mondja meg a "miértet". És, hogy isten a válasz a miértre. Ez, és az ehhez hasonló toposzok tényleg jellemzőek a hívőkre, és természetesen hülyeség. A sorozat ezt nem csapja le, mert Miles nincs is ott, és mert talán ennyire nem voltak ateisták a készítői.

Én azért tisztázom. Vegyük például azt, amikor a tudomány megmagyarázta szivárvány jelenségét. Egész pontosan Newton jött rá a magyarázatra, amikor fény-spektrum felbontást vitt végbe. Ez egy híres példa, amelynek van utótörténete, John Keats-en át egészen Richard Dawkinsig. Na most Newton a fény-bontással megmondta azt is, hogy miért jön létre a szivárvány: az esőcseppek miatt, és azt is, hogy hogyan: fénybontással. A tudomány jellemzően nagyon sok oksági magyarázatot ad egy csomó kérdésre, amelyeknél ezzel pontosan a miértre ad választ. De a hogyanra is. Ez a két kérdés egyébként sem olyan diszjunkt, mint ahogy a lelkész előadja.

Persze a lelkész és a hívők, akik egy ilyen érvet ilyen kurtán idéznek, azok lehet, hogy nem különböztetik meg a "miért" oksági és cél-fogalmát, és ők a célre gondolnak. Tehát ők igazából a "mi végre" kérdésre keresik a választ. Csakhogy a helyzet az, hogy a tudomány egész eddigi ismerete szerint a dolgoknak bár általában van oka (a kvantummechanika szerint még ez is csak gyengén igaz), de céljai csak az embereknek vannak, és még ezen célok is csak olyan tényezők az Univerzumban, amelyek nem öröktől valók, nem időtől függetlenek, hanem nekik is vannak okaik. Tehát még ezek a cél-okok is legfeljebb a sok magyarázat egy kis részeként, egy magasabb szintű leírásban szerepelnek, és csak embereknél, esetleg élőlényeknél. Egyáltalán nem szükséges, hogy a dolgoknak célja legyen, és teljes körű magyarázataink vannak mindenféle jelenségekre mindenféle cél-magyarázat nélkül.

A sorozat érdeme ateista szempontból szerintem az, hogy egyáltalán bemutat egy olyan személyt, aki ateista, aktivista, és ő a pozitív főszereplője a sorozatnak. Tehát a nézők nagy mértékben azonosulnak vele. A sorozat hangsúlyos mondanivalója nyilvánvalóan ez: hogy embereken segíteni jó dolog. És ez a legtöbb embernél így is van. Természetesen, ha engem kérdeztek, akkor azt mondom, hogy embereken értelmes módon segíteni jó dolog, de az epizódokban nyilván ilyen esetek vannak. Hiszen jól meggondolták ezt az írók.

A god acount csak azért kell a sorozatba, hogy keretet, struktúrát adjon neki. Hiszen ha nem volna god account, nehezen volna hihető, hogy Miles minden epizódban segít valami idegen emberen. Olyan foglalkozás sincs, amely erre lehetőséget adna, hiszen az embereken foglalkozás szerint segítő emberek általában egy szűkebb témára specializálódnak. Orvosok, szociális munkások, segélyszervezetek, tanácsadók. Ez nem volna olyan érdekes, mint azok a legkülönfélébb esetek, amelyekben Miles és barátai segítenek. Ráadásul az esetek egy részében személyesen érintettek. Az évad végén az még nem egészen tisztázott, hogy miért. A god account ezenkívül egy olyan rejtélyt is jelent, amely végigkíséri az évadod, és mindvégig fenntartja a feszültséget, célt, irányt ad az epizódoknak. Az első évad végén még nem derül ki egészen pontosan, hogy ki vagy mi van a god account mögött.

Miles munkájára visszatérve, ő és Rakesh egy olyan cégnél dolgozik, amelynek Identity Seal a neve. Emberek azonosításával foglalkoznak. Nem igazán tisztázott, hogy az emberek adatait megvédeni akarják-e - a név erre utalna - vagy kémkedni akarnak. Miles és Rakesh általában ezt csinálják. Az nem reális a sorozatban, hogy valaki, aki alkalmazottként dolgozik egy ilyen cégnél, állandóan, és hosszú időre ellóghat a munkából, hogy segítsen valami idegeneken. Cara esetében ez jobban megoldott, ő újságíró, és megírja a történeteket. Konkrétan egy előléptetést utasít el ahhoz, hogy maradhasson a témánál. A sorozat készítői nyilván kidobhatták volna Carát a sorozatból, de bent akarták tartani, ugyanis jó, ha van egy női főszereplő is. Cara és Miles ugyanis vonzódnak is egymáshoz, de ezt is lebegve hagyták a forgatóköny-írók, hogy érdekesebb legyen a sorozat. Az évad végén éppen úgy néz ki, hogy összejönnek. Cara egyébként engem tökre Madonnára (az énekesnő) emlékeztet. Olyan nagyon nem hasonlóak, de utána néztem, hogy mindkettőnek zöld szeme van.

Szóval alapjában egy jó hangulatú sorozat, hiszen pozitív dolgokról szól, megvan a szokásos kis jó sablon, hogy bár vannak nehéz helyzetek, de az epizód végére általában minden jóra fordul. A sorozatban szereplő emberek eközben mindenféle elég intenzív kapcsolatokba kerülnek egymással, van dráma, mindenféle érzelmek, tehát megragadó, színes történetek.

Vannak azért gyengébb epizódok,  jelenetek, vagy összefüggések is az egyes epizódokban. Szerintem például Cara balesete az egyik első epizódban eléggé elnagyolt.  A planetáriumos jelenetben a csillag megtalálása elég naiv. Szakmailag nyilván  nagyon gyenge.

Hasonlóan, amikor Rakesh rájön, hogy a koordináták egy Fibonacci-spirált alkotnak, akkor ott a közepét már azonnal meg lehetett volna találni. Itt van, ahogy a spirált Rakesh rávetíti New York térképére:

Valahol a piros pontnál van a közepe, és a már meglévő pontok elegek lennének a meghatározására. A piros pontot én tettem rá a képre. A Fibonacci-spirálnak pár paramétere van, és sok pont van megadva hozzá. Lehet tehát illeszteni a spirált a pontokra. Rakesh meg is csinálja, pontosan ezt látjuk a képernyőn. No de akkor ennek a spirálnak a nullpontja is meg van határozva, nem kell több adat hozzá. Ha jól emlékszem, ráadásul ezek után még van több epizód, és a spirált elfelejtik.

Nem vagyok benne biztos, de lehet sejteni, hogy a god account mögött egy cég van, amely kifejlesztett egy mesterséges intelligencia algoritmust, modellt, rendszert, amely megjósolja, hogy kik azok, akiknek segíteni kell. Az első éved végén még nem fejtik ki a magyarázatot, nem mutatják be a rendszert. Megkockáztatom, hogy a predictive analytics kifejezés nem véletlenül merült fel, hanem egy olyan rendszerről van szó, amely ilyet csinál. Azaz begyűjtott információk statisztikai elemzésével jósolja meg, hogy kin kell segíteni. A sorozatban a rendszer sosem téved. És egy ilyen rendszert, ha bevetnének, elvárható volna tőle, hogy ne nagyon tévedjen, hiszen emberek életébe avatkozik bele.

Na most a predictive analytics ilyet ma még nem tud, és a jövőben is kétséges, hogy tudna. Ezen jóslatok megbízhatósága ugyanis nemcsak a számítási modelleken és számítási kapacitásokon múlik, hanem nagyon kritikus az is, hogy milyen adataink vannak. Ha alig van adatunk, nem lehet jósolni. Ha nagyon sok adatunk van, akkor abból elvben lehetséges lehet jósolni, de egyes olyan jóslatok, mint például a filmben levő Cara balesete ma nem jósolható, és a közeljövőben is teljesen irreális, hogy jósolni lehessen. A baleset ugyanis nem következik cara személyéből, és a sofőr személyiségéből is legfeljebb egy baleset nagyobb valószínűsége következne, de az nem, hogy akkor és ott, és pontosan Carát üti el.

Másrészről, ha az emberekről nagyon személyes információkat lehet lehallgatni, akkor sok minden megmondható, ez nem is annyira jóslás, hanem egyszerű kémkedés. Például, ha valakiről tudjuk, hogy alkoholista, mert ilyen adatokat sikerült lehallgatni róla, akkor nyilván tudjuk, hogy segítségre szorul. Ha a mobilok pozícióit tudják, ha minden üzenetet elkapnak, és még a beszélgetéseket is lehallgatják, akkor egy ccsomó esetben persze könnyű megmondani, ki szorul segítségre. Én itt azon csodálkozok, hogy Miles-ék nem háborodnak fel azon, hogy a beszélgetéseiket valószínűleg lehallgatják. Többször említik azt, hogy ez valószínűleg így van, de fel sem háborodnak rajta. A valóságban ez óriási pánikot keltene, továbbá országos politikai és jogi probléma lenne belőle.

Eme kis hibák nem túl jelentősek, a sorozat simán élvezhető. Visszatérve még az általános értékelésére az ateizmus szempontjából. Mint arról már írtam, az pozitívum, hogy a sorozat az embereknek való segítésről szól, ami általánosan pozitív, nemcsak ateistáknak. Az, hogy a sorozat bemutatja azt, hogy Miles ateistaként segít az embereken, az kifejezetten fontos, mert hiteles dolog. A valóságban az ateisták legalább annyira altruisták, mint a hívők. A hit, az elterjedt, bevett nézettel szemben semennyire nem teszi jobbá az embereket. Tehát ennek hiteles, hihető, szórakoztató bemutatása egy sorozatban nagyon fontos.

Általános tendencia, hogy az ateizmus ma már egyre inkább témája tud lenni egy filmnek. Ateisták szerepelhetnek filmekben, sorozatokban; ös az ateista nézetek meg is jelennek ezekben. Ez a sorozat bár, ahogy mondom, elég udvarias a vallással, a vallás Arthur személyével elég hangsúlyos részként meg is jelenik benne. De annyira mégsem hangsúlyosan. Az egész sorozatban a vallás mégiscsak mellékszereplő. (A legfelső képben egyébként Miles lakásán finoman megjelenik, hiszen az a műalkotás olyan, mint egy templomi üvegmozaik). És ez is fontos, mert a vallás lassan a társadalmunkban mellékszereplő lesz. Az egyház még persze küzd, próbál megjelenni, politikusok vallásoskodnak, és erőltethetik a dolgot, de normális emberek tömegei élik le úgy az életüket, hogy a vallás náluk legfeljebb ilyen mellékszereplő. És ez jó irány.

Képzeld el, hogy te vagy isten, vagy isten egy nagy hatalmú, nagy tudású küldötte, és azért jöttél a Földre, hogy eljuttass egy nagyon fontos üzenetet, sőt, a legfontosabb ismeretet, hírt (evangéliumot) az embereknek! Ha nem is űrhajóval szálltál le, hanem embernek születtél, de te vagy isten, vagy beszélsz vele. Továbbá tudsz olvasni (az Evangéliumok szerint Jézus tudott), tudsz írni (ha egyszer olvasni tudott, valószínűleg írni is), és nyilván a világ legokosabb, legintelligensebb, legbölcsebb embere vagy (tudom, nehéz elképzelni, de a hívők ezt hiszik Jézusról:).

Ha már tudsz olvasni és írni, akkor nem is kell annyira okosnak lenni, hogy az i.sz. I. században tudd azt, hogy az írás és az olvasás lesz a következő nagyon sok század "Internete". Namost, ha ezt az információt az emberekre akarod hagyni, beleértve az utókort, és intelligens vagy, akkor nyilván minimum azt a legjobb technológiát használod, amely elérhető számodra. Ez pedig az írás. Az üzenet leírása ugyebár állítólag meg is valósult, csak ugye olyan körülményes formában, hogy pár évtizeddel később négy evangélista írta le. Ehhez aztán kapcsolódik még néhány levél is kiegészítésnek, mert úgy látszik, hogy a történet, és amit Jézus mondott, az nem is volt elég.

Ez az állítólag bölcs ember, ez nem mondott el mindent, már egy pár évtized múlva ki kellett egészíteni. Mondhatná valaki, hogy hát eltelt egy kis idő, updatelni kellett. Naja, de érdekes módon azóta meg nem kellett updatelni, mert azóta mégis örök érvényű. Azért ez így ugye sehogy se lehet kimagyarázni?!

No de eleve, miért ezt a körülményes utat választotta Jézus? A négy evangélium kissé eltér egymástól, a "rosszindulatú" ateisták szerint még ellent is mond egymásnak. Naja, végül is természetes. Mindenki el tudja képzelni, hogy ha mondjuk 1956 történetét négy ember hallomásból leírná, akkor az elég vastag torzulásokat szenvedne. Ahogy a valóságban szenvedett is. 1956 különböző leírásai, akár olyan embereknél is, akik egy oldalon álltak, sok kérdésben eltérnek. Ami 1956 esetében érthető, az nem érthető Jézus esetében.

Mi "az istennek" csinálta volna Jézus ezt?! Egy viszonylag buta kísérlet a magyarázata az lehetne, hogy hát nem ért rá. "Három műszakban" kellett messiáskodni, hát mikor lett volna neki ideje leírni az üzenetét?! Hát, amikor szakít rá. Mert ugye az, hogy élőben pár embernek csodát tesz, mégiscsak kevésbé fontos, mint a sok milliárd potenciális olvasónak az utókorban leírni a tanításait. És nem is foglalta le annyira. De van erre még egy kézenfekvő javaslatom is: amikor negyven napig volt a sivatagban, akkor tán csak ráért írni. Ha Hitlernek, aki nagyon nem volt bölcs ember, volt annyi esze, hogy a börtönben megírja a Mein Kampfot, akkor Jézusnak hogy nem volt?!

Ha megnézzük, Szókratész után minden jelentősebb filozófus leírta gondolatait, és úgy maradt fenn az utókorra. Sőt, Szokratész gondolatait is csak onnan ismerjük, hogy Platon dialógusaiban szerepel, illetve Platon leírta a védőbeszédét is. Hogy ez mennyire egyezik az eredeti Szókratész tényleges gondolataival, az ugyanúgy kétséges, mint az, hogy az evangéliumok mennyire adják vissza Jézust. Pedig Platón nem négy ellentmondásos figura volt.Azon görög filozófusok gondolatait, akiknek írása elveszett, más írásokból, hivatkozásokból, idézetekből próbálják rekonstruálni. Vagy gondoljuk csak meg, Jézus előtt olyan hatszáz évvel a zsidók leírták az Ótestamentumot, mert már akkor felismerték, hogy az írás milyen fontos. Zsidók is felismerték, Jézus előtt 600 évvel. Az írás hatékonysága a szavak felett Jézus korában már rég egyértelmű volt. Persze nem minden izraeli asztalos fiának, de egy bölcs embernek igen. Egy überbölcs istennek meg pláne az kellett volna lennie. Jézus ennek ellenére csak Szókratész-korabeli technikát választott.

Egy trükkösebb, de egyáltalán nem okos ellenvetés lenne az, hogy Jézus szándékosan hagyta meg a kétértelműséget, azért, hogy az embereknek legyen szabad terük dönteni a hit mellett vagy ellen. Hogy szabad akaratukat ne sértse meg. Én nem értem, hogy isten miért akar bújócskát játszani, miért jó neki, ha az emberek egyik része hisz benne, másik része nem. Ráadásul ma az a trend, hogy egyre kevesebben. Tehát ha ezt a mozgásteret megadja az embereknek, akkor lassan el fogja veszíteni a híveit. De tényleg, azt nem értem, hogy istennek miért nem az a jó, ha nagyjából mindenki hívő, és nagyjából benne hisz.

Vannak emberek, akiknek bizonyos okból az a fontos, hogy lehetőleg senki se tudja, hogy élnek, és elbújnak. Betörők, tolvajok, terroristák, gerillák. A másik oldalon vannak például kormányok, akiknek az az érdekük, hogy az összes ember az adott államban tudja, elismerje, és egyértelműen elismerje a létüket. Nincs olyan kormány, amely elbújna, és azt kívánná, hogy csak az emberek egy része ismerje, és ismerje el őket. Azért, mert ezek kormányok, és a szerepükhöz ez elengedhetetlen. Isten állítólag hasonló egy kormányhoz: kormányozza az emberek életét. Álítólag.

Ami pedig a szabad akaratot illeti, a szabad akaratot nem sérti az, hogy ha isten üzenni akar valamit az embernek, az ne lehetne egyértelmű. Hasonló kérdés az, hogy egyesek felvetik, hogy isten azért nem akarja, hogy a tudomány is tudja létének igazolását, mert akkor elvész a szabad akarat.

Pedig a szabad akarat attól nem vész el, hogy egyetlen kérdésben megfelelő információ miatt a racionális döntés egyértelművé válik. Sőt, a szabad akarat nem szűnne meg még attól sem, ha a lehető legpontosabban ismernénk a környező világunkat, ismernénk mi létezik, mi nem, mi működik, mi nem. Sőt, annál inkább urai lehetünk magunknak, és annál inkább hozhatunk olyan szabad döntést, amely aztán be is válik, minél pontosabban ismerjük a világot. Mi az, ami ilyen esetben döntés kérdése maradna? A szabad akarat döntése olyan szubjektív dolgokba terjedne ki, amelyek nem ténykérdések. Akármit tudunk is a világról, arra nem ad választ, hogy mik legyenek a céljaink, értékeink, erkölcseink. Hogy hova menjek ma este szórakozni, milyen könyvet olvassak el, milyen filmet nézzek meg. Ez a szabad akarat, döntés kérdése marad mindig is. Nem látom, hogy ez hol szűnne meg isten létének igazolt tudásával a tudomány útján. Egy s.k. írt evangélium szintén nem szünteti ezt meg, mert az ugyan egyértelműen írná le, mit akart Jézus, de hogy mennyire igazolná isteni létét, az attól függ, mi van benne. Azt meg, hogy mit akar Jézus, szabad akaratom elutasítani.

A szabad akaratnak nem szükséges feltétele az, hogy amiatt ne legyen meghatározott a döntésem, mert információ-hinyom van. Sőt, egy ilyen példa a szabad döntésnek nem igazán jó példája volna. Az igazán jó példa a szabad döntésre az, amikor belátom a döntésem következményeit, és az alapján döntök arról, hogy mit csinálok, pontosan az alapján, hogy ismerem a következményeit.

Hogy tudott volna Jézus meggyőzőbbet írni az evangliumokban? Példul tudott volna Jézus olyan információkat írni egy s.k. evangéliumban, amelyek eléggé megelőznék az akkori  tudományt, és kénytelenek lennénk azt elismerni, hogy Jézus egy emberfeletti tudással rendelkezett, olyannal, amellyel akkor egyetlen ember se rendelkezhetett. Elég, ha olyan nagy tudományos eredményeket írt volna le, amelyeket a 17-20. században fedeztek fel. Ennyivel senki nem előzheti meg korát. Ha Jézus mondjuk a relativitáselméletet, kvantummechanikát formális nyelven, valamint Darwin elméletét írja le, és azt állítja, hogy ő isten fia, vagy isten, akkor hát nem nagyon tudnánk ateisták maradni. De ezt nem tette.

Persze, jöhetnek a hívők azzal, hogy ezt nem értették volna sok száz évig. Na bumm. Írhatott volna olyat, amit akkor értettek, és emellett ezeket az elméleteket is. Semmi nem akadályozza azt, hogy több verziót írjon le, és akár előre bejelölje, hogy ezt mikor fogja felfogni a társadalom. Akkor tudnánk, hogy ez egy jól megtervezett, profi útmutató, sőt, istenbizonyíték. Olyan, amely méltó istenhez. És akkor minden értelmes ember hinne istenben, ami nem tudom, miért volna rossz neki. A szabad akaratunk meg akkor is megvolna, csak sokkal jobb lenne a világ.

A szabad akaratot az nem növeli, hogy az evangéliumok zavarosak. Nem a kétértelműség növeli a szabad akaratot. Az a zavart növeli. És növelte is az évszázadok során.

Ha egyébként valaki valamit nem akar megszabni, mert az már a szabadságot túlságosan sértené, akkor azt nem írja le. Például a toleráns társadalmak pont így járnak el: amit a törvényekben meg akarnak szabni, azt a lehető legvilágosabban megszabják. Amit nem akarnak, azt nem szabják meg. A kétértelmű törvények egy államban sem a szabadságot növelik, hanem a zűrzavart. Ez a szabadságot inkább csökkenti, és szenvedéssel, bajokkal jár.

De mehetünk még tovább. Mert a könyvírásról ma már tudjuk, hogy viszonylag loser technológia, ha a lehetőségeink sokkal tovább mennek. Ha valaki isten, és üzenetet akar küldeni, akkor nem is könyvben írja le az üzenetét, hanem inkább "kakaóbiztos" számítógépes terminálokba. Olyan terminálokba, amelyeket az akkori ember is tud használni, és a mostani is. Akár beszélni is tudhatnak ezek a terminálok, filmek is lehetnek benne, és szövegek is. Lehetnek lerombolhatatlanok, hogy fennmaradjanak az évszázadok során. Lehetnek a világ minden területén, hogy mindenki megkapja az üzenetet. ld. a képet. Lám, ez az ötlet sem a Bibliából való (hanem Arthur C. Clarke Űrodüsszeijából), mert a Biblia íróinak csak korabeli fantáziája volt. Igen pancser megoldást találtak ki: Izraelbe küldeni a hírt, hogy aztán hátha elterjed, amikor simán le lehetett volna küldeni a Föld egészére. A "kakaóbiztos" terminálok megint igazolnák istent. Ráadásul ma simán csatlakoztathatnánk az Internetre őket. Megfelelő portjai lehetnének.

Mindezt persze csak a mai technológiák alapján mondom. Egy kis kivetítéssel el lehet képzelni, hogy istennek olyan technológiája is lehetne, amely előtt ma csak bambulnánk, tudnánk használni, de nem értenénk. Nem baj, tudnánk, hogy isten üzenete, és mennyivel istennek tetszőbb volna a világ.

Jézus mindezt nem csinálta. De nem tette ezt Allah sem. Ő mondjuk legalább állítólag maga ihlette meg Mohamedet, aki élőben diktálta le a Koránt. No, itt legalább időbeli torzulás nincs, csak ugye a két átadás torzít. Érdekes módon ezek az istenek az ókorból mind pancserek voltak. Ezek nem bírtak olyan megoldást kitalálni, amelyet ma már egy közepes szervezőképességgel megáldott ember is ki tud találni. Ezek olyan pancserek voltak, hogy ma röhögnénk rajtuk. És pont olyan pancserok, mintha nem istenek lennének, hanem csak mesék, amelyet a korabeli közemberek találtak ki. Pont annyit tudnak, amit ezek a "birka és tevepásztorok" tudhattak.

És hát minderre pont ez a magyarázat. A különféle szent könyvek mítoszok. Nagy részük mese, és örülhetnek, ha van benne némi történelmi valóság. De istenhez semmi köze nincs egyik résznek sem. Jézus azért nem írta le maga az evangéliumokat, mert vagy nem is létezett, vagy, ha létezett, akkor csak egy volt a sok őrült zsidó habókos "messiás" közül.

1. Jézus tanításai állítólag az utókornak, az örökkévalóságnak (is) szólnak, és erre az írás, a könyve nagyon is alkalmas, és Jézus korában elérhető megoldás volt.
2. Isten is kőtáblákra írta a törvényeit. (ahogy fent megjegyzem, ráadásul az Ótestamentumot is leírták már Jézus előtt 600 évvel).
3. Hitelesebb, meggyőzőbb, pontosabb, kevésbé veszélyes, hogy hibák kerülnek a szövegben írásban, mint újból és újból átadott szóbeli hagyományba.

Őszintén szólva, ez a három érv majdnem az összes érvemet jól összefoglalja, és igen erős. Mit mond erre Tamás válaszul?

1. A szóbeli tanítás magasztosabb, jobban illik Jézus rangjához.
2. Jézus tanításai nem fejezhetőek ki jól írásban.
3. Jézus tanításai szóban egy rend szerint érhették el a tanítványait, és aztán bővebb és bővebb köröket.

Ami i-t illeti. Azt sem fogadhatjuk el, hogy a szóbeli tanítás nemesebb volna, és az sem igaz, hogy Jézus olyan nagyon törekedett volna valamilyen nemesi image kialakítására. Pórnéppel, egyszerű emberekkel, prostitáltakkal keveredett.

Ami ii-t illeti. Semmi értelme azt állítani, hogy valami nem fejezhető ki írásban, de szóban igen. Szóban is egy szöveg hangzik el. Fel lehet vetni, hogy a metakommunikáció fontos, de egyrészt annyira nem fontos, másrészt a metakommunikáció a tanítványok továbbadásánál már elvész. Végül, Jézus tanításait ma mégiscsak írásban ismerjük, mert valakik később rájöttek, hogy mégiscsak jobb leírni őket. És valóban, a Biblia nagyon hatásos eszköz volt, szerintünk káros eszköz, de vitathatatlanul hatásosabb, mint holmi szóbeli hagyomány lett volna.

Ami iii-at illeti, ennek semmi értelme nincs. Miért akarta volna Jézus, hogy a tanítása lassan terjedjen, ha könyv formájában valamennyivel gyorsabban tud terjedni? Pontosan ezért is írták le később, és valóban hatékonyabban teljesítették azt, ami abban a könyvben volt. Csak ez már nem biztos, hogy pontosan az ő tanításai voltak.

És végül, nemcsak a Bibliát írták le végül, ami cáfol minden olyan érvelést, hogy nem kellett volna leírni, de Aquinói Tamás is leírta a Summa Teologiaet, azaz tudta ő nagyon jól, hogy a könyvírás kora leghatékonyabb tájékoztatási módja.

Látjuk tehát, hogy Tamás valójában egész jó érveket hoz fel a kérdés mellett, és igen gyengéket ellene. Tamás nagyon gyengén teljesít Jézus bölcsességének, és isteni mivoltának védésében. Itt is azt látjuk, hogy Jézus isteni mivolta eleve abszurd hit, de emiatt sem reális.

Tamás a hit védelmében vetette fel ezt a témát, ateista oldalról tudtommal egy bizonyos M. M. Mangasarian "The truth about Jesus" c. könyvében vetette fel ezt a kérdést, és nagyon röviden megfogalmazta az én érvemet, miszerint nem ésszerű az, hogy Jézus ezt elmulasztotta volna. EZ a post sokkal részletesebben tárgyalja a kérdést, és remélem, sokkal meggyőzőbb.

Ez az indiai utazásomhoz kapcsolódó újabb post Gandhiról, mivel Ahmedabadban is jártam, ahol Gandhi szektás-politikai munkásságát Indiában kezdte. Gandhi erősen vallásos, vallásosan motivált ember volt, aki egyébként is szerintem túl van értékelve, mondott és csinált rendesen butaságokat. Ezek a butaságok pedig sokszor kötődnek a hitéhez is. Bár eme butaságok jelentős része politikai, de ebben a postban ezekre is ki fogok térni, nehéz volna elkülöníteni a vallásos butaságait, és furcsán csonka is lenne a post.

Gandhi Ahmedabadtól nem messze született, és angliai, majd dél-afrikai tartózkodása után Ahmedabadba tért vissza, mert ez volt a legközelebbi nagy város, és alkalmasnak találta a szektája megalapításához. Ekkor szerintem még a politikai céljait nem dolgozta teljesen ki, de a textil-ipar mindenképpen kapcsolódott a céljaihoz, később pedig a közelben végzett só-termelés is kapóra jött. Vagy fordítva: Gandhi azért választotta később a só-termelés ügyét politikai témának, mert közel volt. De ne szaladjunk ennyire előre!

A post alapja a Gandhi múzeum kiállítása lesz, amely Ahmedabadban van azon a helyen, ahol Gandhi második alkalommal alapította meg a vallásos közösségét. Az ehhez tartozó épületek még ma is megvannak, és ez a Gandhi múzeum alapja. Emellett kiállítási tárgyakat Gandhitól nem találunk, az egész kiállítás szövegekből és fényképekből áll. Ezeken fogok végigmenni. El kell ismerjem, nem olvastam Gandhitól semmit, feleslegesnek is tartom. Észszerű elképzelés az, hogy a Gandhi múzeum nem hazudik negatív irányban Gandhiról, az idézetek tehát valószínűleg hitelesek. Legalábbis azok, amelyeket hülyeségnek tartok. Az természetesen inkább valószínű, hogy a kiállításon bizonyos negatívumokat elhallgattak Gandhiról. Fogunk látni erre példát. Ezek után egyébként nem is tartom érdemesnek elolvasni Gandhi valamely könyvét, vagy róla szóló könyveket.

Némi tudásom azért volt korábban is Gandhiról, és ehhez képest a legnagyobb újdonság számomra az volt, hogy Gandhi Indiába nem politikai, hanem egy egészen határozott tervvel érkezett egy vallásos kommuna megalapítására, és ezt a vízióját Dél-Afrikából hozta. Ebben a korban volt egy divat, amely különféle vallásos, vagy félig vallásos, de nem konvencionális közösségek alapításáról szólt. Például Herman Hesse sok társával többször próbálkozott ilyen kommunák megalapításával Dél-Németországban és Svájcban. Ez bizonyos társadalmi válság jele volt abban a korban. Ez a 19. század vége, és a 20. század eleje.

Gandhiról a kiállításon azt tudjuk meg, hogy például Tolsztojtól vett példát.

Gandhi politikai célja emellett Dél-Afrikában az volt, hogy az ottani indiaiak jogaiért harcoljon. Már ekkor is járt börtönben elítéltként, feleségét itt, Dél-Afrikában ismerte meg, és a felesége is már tapasztalatokat szerzett itt a politikai harcról. Amit azonban a kiállítás elhallgatott, és ezt már olvastam előtte is, hogy Gandhi a feketék jogaiért nem harcolt Dél-Afrikában, sőt, beszédeiben hallgatólagosan, de még tudatosan is elfogadta azt, hogy a feketék alsóbb rendűek. Gandhi egyenesen elfogadta, és érvelt az árja-elmélettel, csak éppen az indiaiakat árjáknak tartotta (ami félig igaz is), és azért magasabb rendűnek, és egyenlőnek a fehér rasszal, szemben a feketékkel szemben. Gandhi tehát nem egy antirasszista, egyenlőségpárti politikus volt, hanem egy keményen nacionalista és rasszista ember, csak éppen a saját népét tartotta magasabb rendűnek.

Ilyen előzmények után költözött vissza Indiába, és ott elsősorban a vallásos kommuna (ashram) megszervezése volt a célja. Az, hogy India felszabadításáért küzdjön, az szerintem közben bontakozott ki benne, nekem az volt a benyomásom, hogy ez még nem volt a határozott és tudatos célja, amikor Indiába érkezett, de ebben tévedhetek. Innentől tulajdonképpen a kiállítás sorrendjében fogok menni, ami nagyjából történelmi idősorrend lesz, de ezt nem tudom garantálni.

Itt Gandhi azt írja, hogy minden embernek meg kell dolgoznia az ételért, és a szellemi tevékenység nem szolgálhatja ezt, hanem az emberiség szolgálatába kell állítania. Ne legyünk felületesek, amit Gandhi itt mond, az az, hogy a szellemi tevékenység ne szolgálja az étel megszerzését! Ebből az következik, hogy bizony minden embernek kell annyi fizikai munkát végeznie, hogy vagy maga termelje meg az ételét, vagy a fizikai munkáért kapott pénzből vegye azt meg. Ez pedig iszonyat hülyeség. Gandhi talán megpróbálta ezt betartani, bár kétlem, hogy tényleg egész életében dolgozott volna mindig annyit, hogy abból az étele meglegyen.

Miért hülyeség ez? Nemcsak azért, mert iszonyatosan sok ember nem ezt csinálja, és tudatosan, szándékosan nem ezt csinálja, nem csak azért, mert természetesen én sem ezt csinálom. Rám is igaz az, hogy bár némi konkrét fizikai munkát végzek otthon és a ház körül, de keresni ezzel nem keresek, és az ételt nem én teremtem meg (miközben egyébként főzök). Konkrétan, ha meggondolom, hogy az ételért valami fizikai munkát végezzek, az annyira időpocsékolás volna, hogy hihetetlen. Ha ezt tenném, akkor a maradék időben vagy nem szolgálnám az emberiséget, mert semmi szabadidőm nem lenne (és persze nem is szórakoznék, ami Gandhinak esetleg nem lenne kár, de nekem igen, és a többség eme jogomat elismeri), vagy pedig jóval kevesebbet keresnék a maradék időben, ami megint nagy kár volna. Sok embernél és családnál pedig egy ilyen megkötésnek az volna a következménye, hogy nagyon csökkenne az életminőségük. Fizikai munkával megtermelni a saját ételünket, még akár úgy is, hogy a fizikai munkáért pénzt kapunk, az az egész emberiség számára nagyon hatékonytalan volna, és legfeljebb egy Gandhi-féle, lényegében középkori szintű életvitelt tenne lehetővé. Ha valakinek nincsenek gyerekei, olyan országban él, ahol fűteni nem kell, villanyt nem fogyaszt, alig van ruhája, és alig eszik valamit, az az étel is nagyon egyszerű, nos, az ilyen életstílust akár lehet finanszírozni egy részidős fizikai munkával. Modern, elfogadható, minimális életstílust, gyerekek megfelelő szintű felnevelését, azt nem.

Az egész emberiségnek azért is hülyeség ez, mert gondoljunk bele, hogy egy csomó technikai fejlesztés olyan vállalatokban jön létre, amelyekben emberek szellemi munkát végeznek pénzért, és máshogy nem is jöhetne létre. Egy laptopot, mobiltelefont, autót aligha dobnának össze emberek szabadidejükben, fizetés nélkül, az emberiség szolgálatában. Gandhi a tudományt is semmibe veszi, vagy nem tudja azt, hogy a tudományt már régóta nem szabadidejükben csinálja egy pár önkéntes tudós, hanem pénzért, hivatás-szerűen csinálják professzionális tudósok. És ha eme tudósok töredéke csinálná szabadidejében, önkéntes alapon, akkor a tudomány sehol sem volna ahhoz képest, ahol ma van. Olyan technikai eszközöket, mint hajó és vasút Gandhi is igénybe vett, amely technikai eszközök, és a vasút hálózat például aligha lenne összehozható hobbitudósokkal és hobbimérnökökkel.
Arról nem beszélve, és akkor térjünk vissza a gyereknevelésre, hogy ezeket a magasabb szintű szellemi munkákat, mint tudomány, szoftver-fejlesztés, egy modern eszköz megtervezése, stb. olyan emberek képesek csak véghez vinni, akiket igen hosszan tanítottak, beleértve az egyetemet és akár a doktorit is. Na most ha az egész emberiség fizikai munkás lenne, akkor a hobbi-tanárok nem tudnának ilyen szintű oktatást sem biztosítani, és ha kivételt tennénk, hogy a tanárok mégiscsak kereshetnek pénzt szellemi munkával, akkor a fizikai munkásoknak és parasztoknak pénze nem volna rá. Gandhi egyszerűen nem fogta fel a 20. századi társadalom működését. A 21.-et persze, hogy nem, hiszen ebben a században nem is élt, csak megjegyzem, hogy a bölcsessége idáig már nem terjedt ki. De igazából saját korára sem. Hiszen már Gandhi korában is lehetetlen volt ez az elv.

Amit Gandhi itt mond, az ugyan kiegészíti az előző víziót, és valamennyivel konzisztensebbé teszi, de egy az egyben ez mégiscsak hülyeség. Itt Gandhi ugyanis arról beszél, hogy nem szabad az alapszükségleteink felett fogyasztani, és élvezkedni. Na most persze, ha mindenki eme elvek mentén élne, akkor valamennyivel reálisabb az is, hogy ezt az alig valamennyi szükségletet egy meleg éghajlaton esetleg tényleg meg lehet termelni csak fizikai munkával, és a másik oldalon, az ehhez szükséges pénzt is meg lehet keresni, tehát vevő és eladó oldaláról is majdnem rendben lenne a dolog. Kétlem, hogy globálisan tényleg működne ez, főleg hidegebb éghajlatú országokban. De ráadásul az egészen biztos, hogy ez egy középkori szintű életstílus, és az emberiség kb. 99 százaléka nem akarna így élni, nem lenne boldog így. És nem is lehet őket rávenni erre. Még a Gandhit zseniálisnak gondoló naiv híveinek nagy része sem képe így élni. Ha pedig nem az egész társadalom él így, akkor az egész borul.

Legyünk itt teljesen őszinték és alaposak! A homo sapiens azért vált ki a többi főemlősből, azért fejlődött sokkal tovább, egy egészen elrugaszkodott irányba (a majmokhoz képest, amit a homo sapiens csinál, ahogy él, amire képes, az valami elképesztően nagy ugrás), mert a homo sapiens természeténél fogva sokkal motiváltabb arra, hogy többet akarjon. Pontatlanul, és inkább metaforikusan szólva: a homo sapiens azért jött le a fáról, mert többre vágyott. És ha már lejött a fáról, akkor nem fog megállni egy Gandhi féle középkori, aszketikus életszinten, és ha már lejött, akkor jól is van ez így. Jó az, ha az állatvilágban van legalább egy faj, amelyik sokkal többet akar, és amelyik megvalósít ebben az Univerzumban valamit, amit azok az állatok, amelyek Gandhi módjára megelégszenek, és boldogok a napi alapszükségletük kielégítésével, soha nem érnek el. Ez az én érvelésem minden olyan elképzelésre, ami általános önmegtartóztatásról szól, vagy a boldog, régi aranykorról, olyan nézetekre, amelyek a középkort vagy ókort egyszerűségük miatt naivan istenítik, olyan érvekre, amelyek a haladást, a tudományt, a technológiát általában támadják. A válaszom az, hogy a hoo sapiens természete nem ilyen. Pontosan azért fejlődtünk tovább a többi állathoz képest, mert nem ilyen a természetünk. Legalábbis a többségnek.

Ez az idézet istenről szól, és arról, hogy Gandhi közösségében reggel rendszeresen imádkoztak. Gandhi annyit ír az imáról, hogy az igazság előtti tisztelgés. Itt ebbe a témába részletesebben nem megyek bele, hiszen isten a teljes blog témája, és az ima is egy túl nagy, általános téma. Az idézetet csak Gandhi mély vallásosságának igazolásaként tettem be.

Itt Gandhi a kasztrendszerről ír, és azt mondja, hogy az érinthetetlenség (kaszt) folt a hinduizmus vallásán. Nem én állítom, hanem Gandhi tehát, hogy a kasztrendszer, és az alsóbb kasztok elnyomása a hindu vallásból ered. Miközben ezt Gandhi határozottan ellenzi, és hibának tartja a hindu vallásban. Na most itt nagyon is hiányzik annak végiggondolása, hogy ha a hindu vallás szent szövegei, hagyománya és papjai (akármelyik), ilyen vállalhatatlan, embertelen dolgot szorgalmaz, akkor miképpen lehet hitelesnek tekinteni őket, hogyan lehet akkor ezeket a szövegeket, hagyományokat, papokat érvnek venni bármilyen kérdésben, és miért kellene pont ezeket a hagyományokat követni?

Amit itt is látunk, arra angolul van egy jó, és elterjedt kifejezés: "cherry picking". Ez szó szerint magyarul azt jelenti, hogy: "meggy válogatás", vagy mondjuk "szemezgetés". De az érvelési hiba megnevezésére ezt a kifejezést nem szoktam hallani magyarul. Ugyanez a jelenség leginkább a Biblia esetében szokott szóba jönni, amikor a keresztény hívők mindenféle dolgot idéznek a Bibliából, és érvnek tekintik. Amikor viszont hozunk ellentmondó, vagy egészen más, önellentmondásos idézeteket, vagy más bibliai ellentmondásokat, akkor az ellentmondó idézeteket félresöprik a hívők, az elfogadhatatlan, és önellentmondó dolgokat pedig szintén félresöprik, és nem ismerik fel, hogy ha egy szent szövegben ennyi ellentmondás, vagy elfogadhatatlan dolog van, akkor bizonyára nem olyan bölcs emberek írták, akkor semmiképpen nem lehet hiteles és nem lehet tekintély. Egy ilyen könyvben természetesen lehetnek igaz, vagy bölcs, elfogadható részek, de nem lehet érvként felhasználni azt, hogy ezek a Bibliából vannak, mert az egész könyv bölcs. Ez esetben az egész könyvnek, mint olyan, nincs külön hitele. Hasonlóan, ha valaki annyira elfogadhatatlannak tartja a kasztrendszert, és az azon alapuló elnyomást, mivel előítélet, és mivel egy kisebbség elnyomása, akkor kognitív disszonancia ezt a vallást hivatkozási alapnak tekinteni, amire a következő képen találunk példát:

Itt Gandhi arról ír, hogy a szent iratok olyan elveket tartalmaznak, amelyek axiómák, maguktól értetődő igazságok, maximák, amelyeket be kell tartani. És pont ennek mond nagyon ellent, hogy a kasztrendszert, miközben szintén hindu alapúnak tartja, élesen ellenezte. Pedig ez ugyanazokból a szent iratokból jön, ugyanúgy "axióma", "magától értetődő maxima" kellene, hogy legyen Gandhi számára. De ezt Gandhi elutasítja. Ezt pedig azt jelenti, hogy Gandhi számára is az erkölcsi kérdésekben valójában önmaga a mérce, és nem valami szent könyvek. Ha a szent könyv egyetért vele, akkor hivatkozik rá, ha ellent mond neki, akkor ignorálja. Csakhogy ez nagyon silány érvelési minta.

Itt az első politikai akcióról írnak Ahmedabadban. A járvány miatt a malmok tulajdonosai csak 20 cent bónuszt akartak a dolgozóknak adni, amiért folytatják a munkát, a dolgozók 70 centet követeltek, és sztrájkoltak.

Gandhi beavatkozott a sztrájkba, és éhségsztrájkba kezdett. A dologban a szerintem kifogásolható dolgot a következő képen fogjuk látni:

Gandhi ugyanis 27,5 cent bónuszt zsarolt ki, illetve kilátást 35 centre. Tehát egy köztes megoldást, amely elég alacsony is volt. Miért mondom, hogy zsarolt? A munkások sztrájkja természetes, és jogos volt. A munkásoknak joguk van követelésekkel fellépni, és a sztrájk az ő saját eszközük. A sztrájk azért jogos, mert nem egy külső, független dolog, hanem nagyon is köze van a vitához: amennyiben a malom-tulajdonosok 20 cent bónuszért könnyen találnak munkásokat, akkor a sztrájkot kikerülhetik, és akkor a követelések nem jogosak. Ha nem találnak, akkor a követelés jogos. A sztrájk tehát szorosan a kérdésben érintettek olyan akciója, amellyel kikényszerítik a kérdés komoly teszttel való eldöntését és a jogos fizetés pontos belövését.

Ezzel szemben Gandhi kívülről, nem érintettként avatkozott be, mindkét oldallal szemben követelt, egy olyan éhségsztrájkkal, aminek semmi köze nem volt a kérdéshez. Ez kb. olyan, mintha pisztolyt szegezett volna egy munkás és egy malomtulajdonos lányának fejéhez. Ez zsarolás egy harmadik féltől, aminek semmi helye nem volt a vitában.

Ez Gandhi első letartóztatása, itt az a furcsa, hogy többes szám első személyben beszél, pedig tudtommal csak egyedül tartóztatták le.

Ez az a cikk, amelyért Gandhit letartóztatták. Itt arról ír, hogy a Brit Birodalom a fizikailag gyengébb rasszok kizsákmányolásán alapul. Már az is furcsa butaság, hogy Gandhi fizikailag gyengébb rasszokról ír. Ez rasszizmus. A feketék, de az ázsiai emberek sem gyengébbek szisztematikusan  fizikailag az európaiaknál. Aztán a mondat úgy folytatódik, hogy ez nem maradhat így, ha van igazságos isten az Univerzumban. Na most mondhatja valaki, hogy Gandhi győzött, tehát minden rendben, de India a függetlenségét vagy 25 évvel később érte el, mint ez a cikk. Mire várt ez az isten? És egyébként is, előtte miért engedte volna meg a Brit Birodalom, vagy bármelyik hódító birodalom létét? Ez ugye a gonosz létezésének problémája, amibe Gandhi a cikkben nyilván nem megy bele, de nem is tudom, hogy lett volna-e valamilyen magyarázkodása. Válasza valószínűleg nem volt rá, inkább kerülhette a témát. Mert a gonosz problémája egy megválaszolhatatlan probléma, ami cáfolja a mindenható és jóságos isten feltételezését.

Itt Gandhi börtönbeli napjairól írnak. Egyrészt azt akartam kiemelni, hogy vallásos szövegeket olvasott. Mindenfélét egyébként. Másrészt, hogy ez a börtönélet nem tűnik olyan szörnyűnek. Részben persze azért, mert Gandhi szabadon is meglehetősen önmegtartóztatásban élt, tehát luxust nem tudtak tőle megvonni, másrészt pedig a körülmények tényleg nem tűnnek olyan rossznak, amit börtönökről lehet olvasni vagy látni vagy hallani.

Aligha tudom elképzelni, hogy Gandhival szemben a börtönben erőszakoskodtak volna, visszaéltek vele. No nem úgy értem ezt, hogy nem tudnám elképzelni, hogy ez megtették volna, hanem azt nem, hogy Gandhi ilyen kedélyesen írna erről, illetve tudtommal előtte és utána is börtönbe ment bizonyos dolgokért. Na most egy az igazságában erősen hívő, elkötelezett ember elviselhet az igazsága érdekében fogva tartást, éhezést is (Gandhi ezt önként elviselte az éhségsztrájkjainál). De például azt, hogy megerőszakolják a börtönben - ami sajnos olyan sokszor előfordul, legalábbis ilyenekről olvasni újságcikkekben, könyvekben, ilyeneket látni filmekben, és ez egy általánosan hangoztatott dolog - na, azt aligha gondolom, hogy elviselné, még egy Gandhi sem. Na most azt sem gondolom, hogy az indiai börtönökben az angol uralom alatt, vagy akár ma is, jobb lenne a helyzet. Arra tudok gondolni, hogy Gandhival közel sem bántak olyan mostohán, mint egy átlagos rabbal.

Ez Gandhi egy másik politikai akciója, ami megint hülyeség volt.  Gandhi egy szélsőségesen gazdasági protekcionista és antiglobalista állásponton volt, ez hasonló okokból hülyeség, mint az a nézete, hogy mindenki fizikai munkával lássa el magát. Gandhi sem az országon belüli, sem az országok közötti munkamegosztás intézményét nem fogta fel. A ruhák esetében egyébként speciel védhető lenne az álláspontja, hiszen India tényleg képes saját ruházatát ellátni. Ugyanakkor itt az akciója volt hülyeség. Gondoljunk bele! Ha Gandhi az elégetett ruhát lopta, vagy lopták neki, vagy erőszakkal vették el, akkor ez erkölcstelen. Ha megvett ruhákat égettek el, akkor viszont az a ruha már ki volt fizetve. A gyártó már nem veszít semmit az elégetésével, legfeljebb újabb keresletet teremtenek vele.

Itt arról írnak, hogy Gandhi zavargások letörésére éhségsztrájkot kezdett. Azt tudni kell, hogy Gandhi teljesen erőszakmentes állásponton volt, ami általánosságban hülyeség. Nem tudom, konkrétan milyen zavargások voltak ezek, de lehet, hogy ezeknek megszüntetése helyes volt. Attól függ, mi volt a zavargások oka. Egy a gyarmatosítás elleni forradalom szerintem lehetett volna erőszakos is. Jogos lett volna. Viszont lehettek ezek másféle, nem jogos zavargások is. Vagy nagyon céltalan, szervezetlen, sehova nem vezető zavargások.

Amennyiben konkrétan ezeknek letörését helyes célnak fogadjuk el, akkor itt azt mondom, hogy az, hogy Gandhi be akart avatkozni, és éhségsztrájkot alkalmazott, lehet helyes. A különbség eközött és a sztrájk között az, hogy itt lehetett olyan helyzet, hogy a zavargások egyértelműen helytelen dolgok voltak. Tehát nem az éhségsztrájkot kritizálom, de az igen furcsa, hogy Gandhi hogy ír magáról. Olyan fellengzős, fontoskodós, elbizakodott stílusban, ami nekem visszatetsző. Nem arról ír, hogy a zavargások elfogadhatatlanok, és ezért éhségsztrájkol, hanem valahogy úgy fogalmaz, hogy nem tudja elviselni a zavargásokat, ezért kénytelen éhségsztrájkba kezdeni. Azt írja, az éhségsztrájk büntetés és ima. Gandhi úgy ír magról, mintha ő lenne az "Univerzum közepe", mintha az ő lelkiállapota különös jelentőségű, országos jelentőségű tényező lenne. Tehát itt a szöveg szerintem annyira elvarázsolt, hisztis, hogy visszatetsző.

Hasonlóan visszatetsző, ahogy itt Gandhit körbehordozzák, mint egy szentet. Ez eléggé indiai stílus, de ettől még visszatetsző.

Ez meg az, ahogy Gandhit a múzeumban istenítették. Ez nemcsak visszatetsző, hanem kicsit nevetséges is. Hasonlít a figura egy kicsit valami Einstein-figurára egy amerikai gyerekeknek készült műsorból.

Ennek az idézetnek a tartalmára már utaltam. Itt Gandhi azt írja, hogy indiai termékeket kell használni, és a külföldieket bojkottlni kell. Gandhi nem fogja fel, hogy India nem feltétlenül alkalmas bárminek az előállítására. Különösen nem volt alkalmas Gandhi idejében. India az utóbbi évtizedekben sokat fejlődött, nagy ország, tehát ma már kevés olyan dolog van, amit ne tudna előállítani, de még olyan termékek akadnak, amelyben a külföldi márkák jobbak, vagy indiai gyártók nem tudnák ellátni az országot. Például laptopok, autók, mobilok, és hasonlók.

A 21. században ráadásul az is igaz, hogy az ilyen termékeknél, mint az autók, mobilok, laptopok, pár multinacionális cég uralja a piacot. Sokkal több szereplőnek nincs is helye a piacon, mert nem versenyképesek. Tehát ha egy bizonyos cég jó minőségben, versenyképesen el tudná látni Indiát, akkor valószínűleg dobogós helyen lenne a világpiacon is. Na most az pedig nem lehetséges még ma sem, hogy India minden ilyen termékben egyike legyen a piacvezetőknek. Ennyi kapacitásuk, tőkéjük nincs.

A következő kép még tovább viszi ezt a téves gondolatot:

Itt Gandhi már azt írja, hogy minden egyes falunak magának kell megtermelnie a javakat. Szappan, olaj, papír és hasonló javak gyártásáról beszél. Na most had cáfoljam ezt meg Gandhi egy másik, híres ügyével, a sótermeléssel. Gandhi kiállt a sótermelők mellett. No de mi van ezzel a sótermeléssel? Képes minden falu sót termelni? Nem. Erre csak a tengerparti falvak képesek, illetve olyan hegyi falvak, ahol van sólelőhely. Jó pár olyan használati eszközünk vagy javunk van, amit nem lehet megtermelni minden faluba, olyan is, amelyik nem minden országban állítható elő. Aztán vannak még fokozati dolgok is: bizonyos dolgok nagyon gazdaságtalanul előállíthatóak lennének mindenhol, de igazán nem érné meg. Gandhi ezt nem fogta fel. Sem az emberek közötti munkamegosztást, sem egy országon belüli munkamegosztást, sem az országok közötti munkamegosztást.

Az is egyenesen idiótaság, hogy 1934-ben Gandhi azt mondja, hogy a különféle ipari gyártásnak lehetőleg meg kell maradnia "háztáji" jellegűnek. Nem fogja fel, hogy ez mennyire nem hatékony, illetve azóta már nem is lehetséges. Egy csomó mindent nem lehetne előállítani kis háztáji manufaktúrákban.

Ez megint egy hülyeség. Gandhi azt írja, hogy nem hisz abban az elvben, hogy a legtöbb embernek a legnagyobb jót kell célként kitűzni, hanem azt, hogy mindenkinek a legnagyobb jót. Ez kétszeresen is hülyeség. Amennyiben minden embernek a legnagyobb jó megvalósítható dolog lenne, akkor az a "legtöbb embernek a legnagyobb jót" elvének is megfelelne. Másrészt pedig Gandhi maximája irreális, naiv hülyeség. Az emberek érdekei, vágyai időnként ellentmondanak. Nagyon sok esetben nem lehet mindenkinek jót tenni. Például Józsi bácsi meg akarja erőszakolni Mariskát, de Mariska érthető okokból ezt nem akarja. Nem lehet mindkettőjükkel jót tenni.

Itt Gandhi arról ír, hogy milyen jó lenne, ha valaki felrobbantaná, vagy lelőné. Láthatóan betegesen vágyott mártírnak lenni, amolyan Petőfis stílusban. Nagyon visszatetsző, ahogy számítóan várja, hogy mártír lehessen, mert akkor még híresebb lesz.

Subhas Chandra Bose

Ez csak egy vallomás arról, hogy Gandhi mennyire betegesen félénk, sőt, antiszociális gyerek volt. Iskolából hazafutott, és azért futott nagyon gyorsan haza, hogy ne találkozzon senkivel, nehogy valakivel beszélnie kelljen.

Itt Gandhi azt írja, hogy nincs abban semmi jogtalan, ha valaki egy jogtalannak érzett helyzetben nem fizet adót. Ez azért hülyeség, mert Gandhi ilyen általánosan fogalmaz. Általában az adó megtagadása törvénytelen és jogtalan. És leggyakrabban, amikor egyes emberek úgy éreznék, hogy az adó jogtalan, akkor az adó megtagadása ettől még jogtalan lenne. Az adó megtagadásához nem elég jó indok, hogy egy ember jogtalannak érzi. Megkockáztatom, hogy ha ilyen elvet elfogadnánk, akkor a legtöbb ember nem fizetne adót. A teljesen fejlett demokráciákban sem, azok sem, akik egészen jólétben élnek, mert nagyon sokan gondolják úgy, hogy teljesen jogtalanul kell nekik annyi adót fizetni, és az "annyi" alatt az adójuk nagy részét érzik. Ez tehát igen durva következményekhez, minden civilizáció összeomlásához vezetne.

Ezzel a Bertrand Russell idézettel zárom a postot, legalábbis a teoretikus részét. Illetve én tovább is vinném a gondolatot. Russell annyit jegyez itt meg, hogy az erőszakmentesség Indiában sikeres volt, Russell szerint ez az angol civilizáltságnak is köszönhető, mivel az angol hatóságok nem voltak képesek civileket vonatokkal agyonütni. India szerintem azért szabadult fel, mert akkor már az angolok eléggé hajlandóak voltak feladni. Sorra szabadultak fel a gyarmatok, és megváltoztak az idők. A gyarmatok fenntartása lassan inkább teherré vált, mint előnnyé. A harmadik világot meg máshogy is ki lehetett zsákmányolni.

Sőt, tovább is bontanám ezt a gondolatot: például a náci Németország legyőzésére ez teljességgel kevés lett volna. Vagy például, ha a Japánok elfoglalták volna Indiát. A jelent tekintve például az Iszlám Állam legyőzésére teljességgel nevetséges lett volna a satyagraha alkalmazása.

A másik dolog, amit ki szeretnék hangsúlyozni, hogy a közvélemény kb. úgy gondolja, hogy Indiát Gandhi mozgalma szabadította fel, és csakis Gandhi mozgalma. Delhiben, a Vörös Erődben van több múzeum, amely függetlenségi mozgalmakról szól, és egyik sem Gandhi mozgalma. Itt csak egyet említenék meg, Subhas Chandra Bose mozgalmát, az India Nemzeti hadsereget.

Ez a blog ateizmusról szól, és persze vallásról. A postban Gandhi szűken vett vallásosságáról is szó volt, de nemcsak erről szólt ez a post. Gandhi politikai nézetei részben szintén olyan erős ideológiák voltak, amelyek hasonlítanak, és összefüggenek a vallásával. A túlzásai, hülyeségei néha vallásos alapúak voltak, sokszor pedig csak egyszerűen egy nem túl bölcs ember szélsőségei voltak. Az istenhívő vallásosság és a túlzásba vitt politikai nézetei tehát legtöbbször csak egy tőről fakadnak. A postban ezt nem választottam ketté, egy nagy képet akartam megmutatni. Ha csak a vallásáról írtam volna Gandhinak, akkor a post furcsán szűk és rövid lett volna.

Még egy pár kép az Ashramról:

Ahmedabad és a Sabarmati folyó az Ashramból nézve.

Ez a post hasonló az előzőhöz a Bahái vallásról. Még mindig Delhiben vagyunk, és a Vörös Erőd (Red Fort) megtekintése után eszembe jutott, hogy megnézhetnék egy Szikh templomot is, erre itt egyedülálló lehetőségem van. Az erődtől a metróig visszafelé menet éppen útban is volt egy ilyen templom, ennyiben is itt volt a kiváló alkalom. A "temple" szó "templomnak" való fordítását a hindu vallásnál furcsának találtam, ezért ott a hindi "mandir" szót használtam, a szikh vallásnál azonban nem gondolom idegennek a "templom" szó használatát magyarul, mert a Gurudwara Sis Ganj Sahib ji nem különbözött nagyon egy keresztény, modernebb templomtól. A "pap" például a "misét" egy olyan baldachin mögött beszélve tartotta, mint amilyen a Szent Péter bazilikában is van. Közben egy nagy tollal legyezgetett szertartásosan, ami elég fura volt.

Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a szikh vallás relatíve új (15. századbeli), és a templomaik is nyilván újabbak. A belső berendezés, ahogy látható, kicsit muszlimos a szőnyeg miatt, bizonyos díszítések indaia jellegűek, de a maradék elég nyugatias, modern. Például sok, díszes csillár volt, aranyozott ornamentumok. A szőnyegen egyébként nem voltak székek vagy padok, a hívek álltak, vagy ültek, vagy akár imához előre hajoltak, ahogy a muszlimok. A muszlim behatás sem véletlen, a szikh vallás India azon részén alakult ki, amelyik leginkább muszlim uralom alatt volt ebben az időben. A szikhek tipikusan turbánt is hordanak.

A szikh vallás tanítósairól sokat nem tudtam, és ott, a templomban sem tudtam meg, mivel nem értettem, mit beszélnek. Annak ellenére, hogy némileg értek hindiül is, mert a templomban nem hindit beszéltek. Vélhetően azon a sant basha nyelven folyt a szertartás, amelyet a Wikipédia, mint a szikh vallás hivatalos nyelveként ír le.

Az élményem tehát nem tanításokról szól, hanem olyan praktikus dolgokról, hogy mik a szabályok ahhoz, hogy bejussunk a templomba. Hasonlóan a többi keleti valláshoz mezitláb kellett bemenni, de volt egy a strandokhoz és fürdőkhöz hasonló lábmosó is a bejáratnál. Aztán a fejet is be kellett fedni, amihez ki voltak téve mindenféle, ingyen használható kendők. Hasonlóan volt a rövid nadrágom miatt szükséges volt a "lábkendő" is. Szóval a ruházatban rendkívül szigorúak voltak, ami ugye totál hülyeség, hiszen ha isten mindent lát, akkor mit számít, hogy mit takarunk el előle?!

A szikh vallás nagyrészt a hindu vallásból fejlődött ki, azzal rokon, de nem csak abban hasonlít a keresztény illetve muszlim vallásra, hogy a templomaik nem annyira ősi, indiai jellegű épületek, hanem nyugatiasabb, modernebb épületek, vagy a muszlim mecsetekhez hasonlóan szőnyeg borítja a padlót, hanem hittételeiben is, mert egy majdnem teljesen monoteista vallásról van szó. Egy kis kétség van ebben a Wikipédia szerint. Másrészt azt is elmondhatjuk, hogy a szikh vallás istene nem nagyon különbözik a hindu vallás brahmanjától.

Amúgy olyan eget rengető tanítást nem találtam a szikh vallásban, vagy a hindu vallásból, vagy a 3 monoteista "nagy" vallásból ismerős az, amit tanítanak.

A szikh vallás azért érdekes számunkra, mert a bahái valláshoz hasonlít abban, hogy a muszlimok üldözték őket, miközben a muszlimmal valamelyest rokon vallásról van szó. Tehát a bahái valláshoz hasonlóan a szikh vallás is azt erősíti meg, hogy nagyjából mindegyik vallás, amikor elterjed, akkor szektákra töredezik, ami a hit eredendő hibájából fakad. Ha ugyanis a hit nem szükségeltet igazolást, ha a hit "igazolása" csak az, hogy a hívő hiszi, amit hisz, akkor nem csoda, hogy egy másik hívő kissé mást hisz, vagy akár egészen mást is. Ez az egész jelenség pedig azt jelenti, hogy a hitnek nyilvánvalóan nem lehet köze az igazsághoz, mert ahhoz, hogy köze legyen egy bizonyos, fix igazsághoz, ahhoz rendezettebbnek, összefogottabbnak, konvergensebbnek kellene lennie. Ahogy azt már kifejtettem.

A másik fontos jelenség pedig az, hogy természetesen, ahogy ezek a vallások elterjednek és darabokra kezdenek töredezni, aközben, ha hatalomra is kerülnek, ami legtöbbször megtörténik, akkor el is kezdik üldözni a más vallásokat, amelyek szintén nagyobb letöredezettségek, és a sajt "eretnekeiket", amik a kisebb, újabb letöredezettségek. A szikh, a bahái, a protestáns vallások eme eretnekségektől csak abban különböznek, hogy elég nagy szektákká nőttek ki ahhoz, hogy ma már ne üldözzék őket, vagy legalábbis nem mindenütt. A vallásnak ez a legsötétebb árnyoldala azonban minden szempontból az eredendő hibájából fakad: mivel nincs szükség igazolásra, ezért a vallás divergál, töredezik, és mivel nincs szükség igazolásra, ezért a vallás a képzelt igazt nem is tudja érvekkel alátámasztani, így a másképp gondolkodók ellen sem tud érvekkel küzdeni, marad az erőszak. A szikh vallás pedig csak erre egy N+1. példa.

Idén, tavalyhoz hasonlóan megint a Himalájában jártam. Ezúttal konkrétan az Everest Base Camp trekinget csináltam meg, és úgy gondoltam, Észak-Indiában is teszek egy kört. A képen a Lotus-temple látható Delhiben, a képet magam készítettem, amikor meglátogattam, mivel ismét visszatértem Nepálba és Indiába.Ezt a templomot meglátogatni olyannem volt olyan hú de nagy élmény, mert eléggé ki kellett utazni a külső kerületekbe, és a "templom" egy nagy, elég szép parkos területen van, de abban sincs semmi nagyon különleges. Továbbá a látogatók csak lehatárolt járdákon mehetnek, és amikor oldalt el akartam menni egy járdán, amelyik nem is volt lezárva, akkor azonnal szóltak, hogy arra ne menjek, mert le van zárva. Miközben láthatóan nem volt lezárva. Később odamentem, és készítettem oldalról is egy fotót, az őr meg rikácsolhatott, akkor sem fordultam vissza. Spoiler alert: nem lőtt le.:)

A templomba csak úgy mehettünk be, hogy előtte szépen, rendesen sorba álltunk. Odabent nem volt szabad fényképezni, de egyébként semmi különös nem volt, csak egy viszonylag szép úttörőház (kulturközpont) stílusában mozgott a templom. EZ a kép a sorbanállásnál készült.

Szóval se nem szép, sem érdekes nem volt a látogatás, és a kommandírozás eléggé az idegeimre ment. Kérdezheti valaki, hogy egyáltalán minek mentem oda? Pláne, hogy ennyire érdektelen volt. De ettől függetlenül is, minek megy az ateista templomba. Nos, keresztény templomokba menni nem is szoktam. Sőt, utóbbi látogatásom óta hindi templomokba sem. De most, hogy visszatértem Indiába, még egy pár másik vallás templomait megnéztem. Tettem mindezt azért, hogy elmondhassam, igenis ismerem a világ sok fontos vallását, és nem csak könyvekből, elmondásból, hanem első kézből.

Van még a templom területén egy információs centrum, amelyben végignéztem egy kiállítást a bahái vallásról, ezt is végignéztem, de ezen írás előtt még utána kellett néznem a részletektek, meg össze is kavarodtak bennem a dolgok. Például legalább két nagyon fontos személy van a történetben, az egyiket kivégezték, a másikat viszont nem, és ott a kiállításon ezek még eléggé összezavarodtak bennem. A kiállítás nem volt nagyon világos ebben. No de álljon akkor itt világosan a dolog.

A bahái vallás Iránban alakult ki, ahol ekkor, a 19. században a muszlim vallás már elterjedt, és uralkodó volt. Nem a semmiből került elő, és ez tanulságos, mert a nem túl művelt embernek az a benyomása van, mintha a muszlim vallás nemcsak monoteista, de monolit is lenne, azaz nincsenek ágai, különösen "erteneknek" mondott ágai. Ehhez képest a kicsit műveltebb olvasó már tudja, hogy van két nagy ág, a szunnita és síita. Ezek különböznek egy bizonyos hatalom-öröklési kérdésben, és bizonyos más kérdésekben is, és van még olyan is, mint wahhabizmus, amelyekre itt nem térek ki, mert nem az iszlám a téma. A bahái hit az iszlámhoz olyan értelemben kapcsolódik, hogy az említett előd vallások az iszlám ágai voltak, az angol Wikipédia szerint ilyen az ún. sajkhizmus és hurufizmus.

Mindez egyébként már érdekes, és fontos téma, mert azt látjuk itt is, mint az összes vallásnál, hogy a vallások szakadoznak, bomladoznak, nem egységesek, és ez már önmagában is erős érv amellett, hogy nem igazak, hanem az igazság, valóság által nem igazán kontrollált kulturális mémek. A vallás divergenciája a hit alapvető hibájából adódik, és azt jelzi vissza, ahogy ezt már kifejtettem.

A bahái vallást megelőző vallás egyébként a bábizmus volt. A "báb" egyébként kaput jelent, Szejed Ali Mohamed, aki önmagát bábnak nevezte, megjósolta, hogy lesz egy követője, és ő az a személy, akit kivégeztek, és kevés követője van ma már. Ő volt egyébként az, akit kivégeztek, és Haifában van a sírja.

Na most, ha valaki azzal jönne, hogy de nagy jóslat volt, hogy a báb megjósolta a követőt, akkor azt mondom, ez jóslatnak alig volt valami, inkább önbeteljesítő jóslat, sőt, még annál is egyszerűbb: utasítás az utókornak, amit nem meglepő módon betartottak. Egyébként sok követője volt, Baháalláh, a bahái vallás alapítója egy volt a sok önjelölt utódjelölt közül. Semmi különös, a sok közül az egyik nyert. Ez a Baháalláh, egy bizonyos Mirzá Hoszejn-Ali Núri volt, akik száműzetésben halt meg, közel Haifához, Akkoban.

Ebben a történetben itt azt tartom fontosnak, hogy az iszlám üldözte ezt a vallást, amely egy új, az iszlám világon belül keletkezett vallás volt. De ugyanúgy erőszakkal üldözték őket, ahogy a kereszténység is erőszakkal üldözött minden olyan vallást, amely felütötte a fejét a hatalmi szférájukban.

Na most, ami a két vallás tartalmát illeti, mindkét alapító írt szent könyveket, nagyon sokat is, de olyan hú de meglepő részletet nem tudtam meg a hittanításokról. Egyetlen érdemi tanításuk van, ez pedig, hogy a sok monoteista valláshoz képest úgy definiálják magukat, hogy minden más vallásban is van igazság, a nagy, ismert, monoteista vallások alapítói mind isten küldöttei voltak (Mózes, Jézus, Mohamed). A Báb és a Baháalláh csak egy további, utolsó követő. Ez egyfajta ökumenizmust jelent, és békésebb vallást. Bár  bahái vallás sehol sem került hatalomra, tehát a komoly teszten nem estek át. Könnyű úgy békésnek lenni, hogy a vallásnak nincs is lehetősége igazán elnyomásra, illetve jobb, ha meghúzza magát. Ebben a fázisban a kereszténység is békés volt, és az iszlám is. Igen, Mohamednek is van egy békésebb, ún. mekkai időszaka, amikor a mekkai hatalom üldözte, és természetesen ekkor békét prédikált. Háborút akkor prédikált, amikor már erősebb volt, és Medinában.

Na most, ha jól összeszedjük, akkor ez a minta az egymást követő prófétákkal is ismétlődő. A zsidó vallásban ott van Mózes, aztán eleve van egy csomó prédikátor, de ezek legfeljebb kisebb változásokat hoznak a vallásban. A következő, új vallást hozó próféta Jézus (ha létezett). Aztán ugye Mohamed is elismerte Mózest (Ábrahámot) és Jézust, mint elődjét. És aztán, ha megnézzük, a Mormon vallás is ilyen, ők is elismerik Mózest és Jézust (Mohamedet nem tudom). Már ez is egy erős minta, amely első ránézésre erős érvnek tűnik a vallás mellett, de jobban megvizsgálva, inkább ellene. És akkor itt vannak a muszlim vallás válfajai, és ez a bábizmus és bahái vallás.

Miért érv ez inkább a vallások ellen? Nos, azért, mert például a baháizmus is azt tanítja, hogy az előző próféták mind isten küldöttei voltak. De eközben kénytelenek elismerni, és a kereszténység is kénytelen elismerni, hogy ezek az előző próféták valamit vaskosan nem pontosan mondtak el istenről, meg a világról. Ugye a kereszténységben ez a zsidó törvények (többek között a körülmetélés) betartásának kérdésében csúcsosodott ki, és bár található olyan idézet Jézusnak tulajdonítva, hogy nem a zsidó törvények eltörlésére jött, de aztán ez lett belőle. Ezt részletesebben itt fejtettem ki.

Ha ezt általában nézzük, akkor még inkább elmondhatjuk, hogy a zsidó, keresztény, iszlám, a mormon és a bahái vallás tanításai összeegyeztethetetlenek. Teljesen irreális őrültség azt gondolni, hogy ha létezik egy isten, és prófétákat küld a Földre, akkor azok ennyire elrontsák a dolgot, illetve, hogy egy ráadásul mindenható isten ennyire silány munkát végezne ebben. Az is teljesen irreális hipotézis, hogy egy isten ezt szántszándékkal silányul végezze, azaz, hogy istennek egyenesen az a szándéka, hogy a valóságtól különböző, egymással hadakozó vallások jöjjenek létre. Miért tenne isten ilyet?! Nyilvánvaló, hogy ez nem igaz.

Tehát hiába egy ilyen ökumenikus máz, ez egy igen naiv, gyenge világkép marad. Összességében a bahái vallás újabb prófétája csak még inkább rombolja annak a hitnek a lehetőségét, hogy az összes nagy, monoteista világvallás annyiban igaz, hogy a valós istennek és isten valós tanításainak torz lenyomatai lennének. Ha ezt elvetjük, akkor minden egyes vallásnak marad az az állítás, hogy csak az ő vallásuk az igaz, a többi hamis. Ami a bahái vallás esetén egyenesen öncáfolat. A többi vallás esetében pedig megint egy irreális hipotézis. Megint a sok vallás tényére kell, hogy utaljak, és ezután meg kell, hogy kérdezzem, hogy bármelyiket is véve, ugyan miért a lópikulának hinnénk azt, hogy pont az egyik, vagy a másik az igaz?!

A bahái vallást hasonlítják a kereszténységhez konkrétan abban, hogy a Báb figurája Keresztelő János szerepéhez hasonló, a Baháalláh szerepe pedig Jézus szerepéhez. Arra a különbségre többek között mindenképpen felhívnám a figyelmet, hogy ellentétben a kereszténységgel, a Báb és a Baháalláh saját maga írta le könyvekben a tanításait, azok tehát dokumentáltak. Jézus esetében ez nincs meg, így nem tudjuk, hogy Jézus létezett-e egyáltalán, és ha igen, tényleg azt tanította, amiket neki tulajdonítanak. Jézusnak, ha létezett, és értelmes ember lett volna, akkor magának kellett volna leírni a Bibliát. Ezt is kifejtettem már itt részletesebben. Ez szerintem elég erős érv amellett, hogy Jézus vagy nem is létezett, vagy pedig közel sem volt értelmes, illetve messze nem az volt a tanítása, ami az Újtestamentumban szerepel. Az Újtestamentum egyszerűen egy a Római Birodalomban létrehozott kreálmány, amely mellett vagy van egy létező Jézus, de attól messze elrugaszkodik, vagy még az sincs. Ezt is sokszor kifejtettem már. Itt csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy Jézus és Mohamed még nem írtak könyvet, de a 19 századra már a vallásalapítók is eljutottak idáig, mivel a könyvkiadás már annyira mindennapos dolog lett. De egyébként nem a vallásalapítók voltak zseniálisak, hanem a technológiai fejlődés zseniális.

Eddigi legmagasabb pont, ahol jártam. A Kala Pathar, az Everest Base Camp felett.

Steven Nadler előadásában (kicsit lentebb) Spinozáról beszél, és arról, hogy Spinoza szerint a Biblia nem valami szent könyv, az Ótestamentum sem, és nem valami etika forrása, továbbá, hogy istenből nem következik semmiféle etika, mert Spinoza istene személytelen, akarat nélküli, így nincs értelme arról beszélni, hogy bármiféle etikai előírást adna, sőt, nem bölcs, nem jóságos, és nem rendelkezik semmiféle személyes tulajdonsággal. Na most nem vagyok benne biztos, hogy amit Nadler Spinozáról elmond, az pontosan igaz-e Spinozára, mert az Etikát még nem bírtam végighallgatni, és hát mégiscsak Etika a címe. Szóval kicsit gyanús. De mindezek a gondolatok Spinozától függetlenül is érdekesek.

Hasonlóan idézi Gyurcsány állítólag Angela Merkelt, aki szerint a kereszténységből nem következik politikai cselekvés. A politikába most ne menjünk bele, de ennek sok köze van az erkölcshöz is.

Nadler az előadásban érdekes kiszólást tesz (az utolsó percben szerepel a felvételen), a maga véleményéből, hogy még ha isten személyes is lenne, és parancsolgatna, abból sem következne, hogy az lenne az etikus. Sőt, erősen fogalmaz: nem látja, hogy mi kapcsolata lehetne. Nadler azt mondja, hogy isten parancsát követni lehet a vallásos dolog, de miért lenne etikus?

Ezt én is már sokszor megfogalmaztam, én általában azt mondom, hogy ha létezne isten, és parancsolgatna, akkor ez olyan volna, mint egy nagyon hatalmas főnök, vagy diktátor, hiszen élet és halál, Mennyország és Pokol ura volna. Sokan nyilván követnék, lehet amellett is érvelni, hogy bizonyos életfelfogás mellett miért érdemes követni. Még tovább fokoznám a példát, mert a hívők esetleg azt gondolják, itt tévesen azt sugallom, hogy ha van isten, akkor egy gonosz diktátor. Egy másik gondolatmenet alapján emellett is lehet érvelni, de most ad abszurdum tegyünk fel mindent, amit csak a hívő kívánhat: tegyük fel, hogy isten létezik, és egy jóságos és bölcs főnök volna, plusz még élet és halál ura is volna, de nem diktátor, még akkor is csak azt lehetne mondani, hogy igen-igen-igen érdemes volna követni a parancsait, de se nem kötelező nem lenne, sem erkölcsi követelmény nem lehetne.

Azért, mert az erkölcs arról szól, hogy mi van az emberben belül. Efelett pedig istennek még a vallások elképzelései szerint sincs hatalma. Ha azt akarja, hogy én ne csak kényszerből, vagy érdekből kövessek egy parancsot, hanem erkölcsösnek is tekintsem, akkor azt kell elérnie, hogy a parancsot internalizáljam, én magam elfogadjam. És hacsak nem végez közvetlen agymosást, ha csak nem égeti bele a tízparancsolatot az agyamba, akkor nem tudja ezt elérni, mert akkor az énrajtam múlik, a döntésemen, az eszemen, az érzésemen, esetleg a bennem zajló követhetetlen, véletlenszerű folyamatokon.

Így aztán, ha "isten meghal", azaz pontosan fogalmazva, ha az emberiség már nem hisz benne, akkor csak a képzelt nagyfőnököt veszti el, "Qualis artifex pereo", nincs többről szó, mint Néró, Lenin, Sztálin vagy Hitler temetéséről.

Ez található meg Gunkl standup komédiájában, amikor azt mondja, nekünk a szent könyvek helyett jogi könyveink vannak, és kicsit idealisztikusan úgy fogalmaz, hogy leültünk, megbeszéltük, hogyan szeretnénk élni, és ezt írtuk le.

Dennett hasonlóan fogalmaz, és ez egy nagyon tetszetős megfogalamazás, hogy isten nemcsak nem szükséges az erkölcshöz, de hasonlóan a fenti komédiában elmondottakhoz, mi emberek leülhetünk, megbeszélhetjük, hogyan csináljuk a dolgokat, vagy eleve osztjuk ezeket az elveket, vagy meg tudjuk egymást győzni ezekről az elvekről, és ami az igazán erős kijelentés: nem is lehetne ennél jobb alapja az erkölcsnek. Az, hogy valami isten mit parancsolgat, nem erősebb alapja az erkölcsnek.

Az említett rész az 58. perc körül van. Mi lehet nagyobb garanciája egy erkölcsnek, mint az, hogy a miénk, és, hogy egyetértünk róla?!

Egyébként újabb kutatások szerint nemcsak elméletileg alaptalan az erkölcsöt istenre visszavezetni, hanem gyakorlatilag sem hosz hasznot. Egy amerikai cikk szerint, amelyben több országban több, mint ezer gyereket viszsgátlak, a vallásos gyerekek:

1) Intoleránsabbak,
2) kevésbé adakozók,

mint az ateisták. A vallásnak tehát semmi haszna nincs, csak kára. A cikk hivatkozása:

Jean Decety, Jason M. Cowell, Kang Lee, Susan Malcolm-Smith, Bilge Selcuk, Xinyue Zhou: "The Negative Association between Religiousness and Children’s Altruism across the World",
Current Biology, Volume 25, ISSUE 22, P2951-2955, November 16, 2015, Open ArchivePublished: November 5, 2015DOI:https://doi.org/10.1016/j.cub.2015.09.056

Egy megdöbbentő hírt olvastam az imént arról, hogy egy 12 éves kislány felakasztotta magát, mert a mennyben akart lenni az apjával. Az indoklás nem spekuláció, mert a lány búcsúlevelet írt, maga írta. Én nem értek ehhez, számomra is hihetetlen az, hogy egy 12 éves kislány az öngyilkosság ilyen módját válassza, és azt kivitelezni is tudja. Az ilyen lányok néha fenyegetőznek ilyennel, gondolnak ilyenre, aztán ritkán teszik meg az öngyilkosságot, és általában nem ilyen módon. De fogadjuk el a hírt, ez nem egy kriminalisztika blog.

Nos lehetne erre egész egyszerűen azt mondani, hogy lám, a vallás már megint mit okozott. Ami nem is volna helytelen konklúzió, de én egy kicsit más keretbe helyezném ugyanezt.

Egy nagyon ismert hit melletti érv, és a pontosan megfogalmazás itt ez, nem isten melletti érvről, hanem a hit melletti érvről van szó, a Pascal fogadása néven elhíresült érv. Ez röviden arról szól, hogy ha valaki hisz istenben, és az létezik, akkor a mennyországba jut, ha nem létezik, nem veszít semmit, ezzel szemben, ha nem hisz istenben és az mégis létezik, a pokolra kerül, és a negyedik esetben sem veszít semmit. Az összmérleg tehát az érv szerint pozitív, tehát érdemes hinni. Pascal szerint.

Amikor ezt az érvet elemezzük, kritizáljuk, akkor általában mi ateisták is elfogadjuk azt, hogy az istenhit nem lehet káros. Pontosabban mi fel szoktuk vetni azt, hogy ha esetleg egy olyan isten létezik, aki pont azt bünteti, ha egy másik istenben hiszünk, és nem találjuk el a helyes istent, akkor lehet, hogy ez rosszabb, mint ateistának lenni. Pascal fogadásának sok kritikája van, ezeket itt most nem fogom kifejteni, mert meg lehet őket találni.

Amire mi ateisták sem szoktunk gondolni, hogy az istenhit önmagában lehet-e káros. Mert valóban, ha eltekintünk isten létezésének valószínűtlenségétől, vagy lehetetlenségéről, eltekintünk a fenti másik istenről szól hipotézisektől, továbbá a vallás és az egyház bűneitől, akkor nem kézenfekvő, hogy az istenhit hogyan lehetne káros. Ha adva van ugye mondjuk a keresztény isten, aki vagy van, vagy nincs, és egy békés keresztény, akinek vagy bejön az istenhit, vagy nem, akkor mi kár lehet?!

És akkor az élet megmutatja sajnos nekünk azt, hogy még itt is vannak negatív lehetőségek. Mert az öngyilkosságra nem gondoltunk. Ezek ritka esetek, de ha azt nézzük, hogy isten hasznát isten létezésének valószínűségével kell szorozni, amely hát enyhén szólva "alulról tart a nullához":), akkor egyetlen ilyen negatív eset is negatívba billenti a mérleget. Persze mondhatja Pascal,vagy a Pascal helyében lévő felnőtt ember, hogy ő aztán nem lesz öngyilkos, a kereszténység még tilthatja is az öngyilkosságot, de Maria életén ez mit segít? Maria ma is élhetne, ha nem mondják neki azt, hogy az apja a mennyországban van. És ha nincs mennyország, aminek az esélye ugye "felülről konvergál az egyhez":), akkor Maria nagyon megjárta.

Egy barátom szokta mondogatni viccesen sok esetben azt, hogy "nem éri meg", amikor valaki olyan butaságot csinál, ami nyilvánvalóan nem éri meg, de hát nem szándékosan csinálja az ember a hülyeséget. Például, ha valaki leborítja magát kávéval, akkor a barátom azt mondaná, "nem érte meg", amivel persze nem azt akarja mondani, hogy tényleg nem éri meg, mert ezt ugyan nem kell elmagyarázni senkinek, hanem ugye azon viccel, hogy ilyet szándékosan nem csinál az ember.

No hát itt is mondhatnám, hogy "nem éri meg", de ezúttal egyáltalán nem viccről van szó, hanem épp fordítva, éppen hogy nagyon is komolyan és tragikusan nem éri meg. A Pascal fogadása bizony nem éri meg. Nem éri meg azt terjeszteni az embereknek, hogy van mennyország. Ez a mese sem erkölcsöt nem javít, sem összetartást nem javít, és hát még ha nagyon is ritkán, de látjuk, komoly mellékhatása lehet.

És ezt nem kárörvendve mondom, hanem tényleg kár Mariáért, és kár azokért az öngyilkosokért, akik szintén a mennyország könnyű megoldásának hatása alatt dobják oda az életüket. Inkább ezt az életünket, amely biztosan itt van, és most van, ezt kellene kihasználni, élni. Ha éppen valaki már eltávozott, és hiányzott, hát akkor nélküle, rá emlékezve, de nem végképp összetörve. És nem butaságokban való hitben, és nem butaságokat csinálva. Maria Kislo pedig nyugodjék békében, kár volt érte!

Nemrégiben történt egy hasonló, talán még inkább igazoló eset arra nézvést, hogy de bizony, az ilyen metafizikai, ártatlannak tűnő mesék igenis károsak lehetnek. Történt, hogy egy brit anya, Claire Colebourn, 3 éves, Bethan nevű lányát vízbe fojtotta. A bíróságon pedig azzal védekezett, hogy a "a kislány még a mennyországban is nagyobb biztonságban lesz, mint apja társaságában". Na most lehet itt azzal védekezni, hogy ezt az állítást Claire csak a bíróságon, kínjában találta ki, csakhogy mi igazolja azt, hogy ez így van? Továbbá, mi zárja ki azt, hogy ha ez esetleg Claire esetében csak kitaláció, mások esetében nem lehet tényleges motiváció? Ha van egy ilyen hit, és ezt a hitet komolyan kell venni, akkor miért ne lehetne komoly motiváció ilyen cselekedetekre? Mondhatja valaki, hogy az "igaz hit" a garancia: aki igazán hisz a Mennyországban, az nem használhatja fel ilyen cselekedetekre, mint motivációt. De ebben semmi logika nincs. Mert egyrészt mi is zárja ki igazán, hogy ilyen cselekedetre motiváljon valakit? Talán az, hogy az gyilkosság bűn? No és? Miért ne áldozhatná be egy anya magát a gyermekéért? Meg egyáltalán, milyen alapon gondoljuk azt, hogy minden hívő teljesen precíz, és logikus, és mindig mindent hibátlanul visz végig? Még ha lenne is valami, ami teljesen kizárna egy ilyen cselekedetet, hogyan várhatjuk el azt, hogy a hívők ezt hiba nélkül végig is gondolják? A hívők tipikusan nem igazán racionális emberek.

Hívő: Ha te nem hiszel Istenben, akkor a te életednek nincs értelme.

Ateista: Miért, a tiednek van?

Hívő: Én hiszek Istenben, tehát van.

Ateista: Azt mondod tehát, hogy számodra az az életed értelme, amiről azt hiszed, hogy isten mondta neked?

Hívő: Nem hiszem, ő mondta.

Ateista: És mi az? Mi szerinted az életed értelme?

Hívő: Szolgálni Isten dicsőségét.

Ateista: És miért lenne ez az életed értelme, még ha isten azt is mondta volna neked?

Hívő: Mert Isten nagy úr, Isten hatalmas Úr, Isten parancsait követni kell.

Ateista: Hadd kérdezzek valamit. Te hol dolgozol?

Hívő: A gumigyárban.

Ateista: Szereted a munkád?

Hívő: Már hogy szeretném? Egy nagyon egészségtelen, büdös hely, és egész nap csak robotolunk.

Ateista: És a főnököd?

Hívő: Egy parancsolgató, akaratos, erőszakos ember. Mindig, mindenben azt akarja, amit ő akar.

Ateista: És keresztül tudja vinni?

Hívő: Hát, elég nagy hatalma van. Ha nem teljesítjük, amit mond, könnyen munkanélküliként találhatjuk magunkat.

Ateista: Túlóráztat?

Hívő: Hajaj, nagyon is sokat, törvénytelenül is. Elég gonosz ember.

Ateista: Mondhatjuk azt, hogy a te életed értelme az, hogy a gumigyárban dolgozol?

Hívő: Dehogy mondhatjuk! Utálom, csak azért csinálom, mert muszáj.

Ateista: Mondhatjuk azt, hogy az életed értelme a túlórázás?

Hívő: Dehogy mondhatjuk, csak azért csinálom, mert parancsolták, és a főnök nagy úr.

Ateista: Értem, tehát láthatjuk, hogy attól még nem lesz valami az élet értelme, sőt, az életed értelme sem, hogy egy nagy hatalmú úr azt parancsolja. Istent szolgálni azért érzed az életed értelmének, mert te magad érzed úgy. A főnököd megparancsolhatja neked, hogy dolgozz a gumigyárban, sőt, hogy túlórázz a gumigyárban, de azt nem, hogy szeress a gumigyárban túlórázni. Istent szolgálni is csak azért érzed az életed értelmének, mert te magad így érzel. Most függetlenül attól, hogy ez szerintem hitvány egy cél, mégiscsak attól van szó, hogy azért a célod, mert neked ilyenek az érzéseid. Az életed céljait az érzéseid határozzák meg, nem holmi istenek. És szubjektívek. Azaz az életnek nincs is objektív értelme, nincs egyetlen, igaz értelme. Nekünk, ateistáknak azok a céljaink, amit mi szeretünk, és csak annyiban különbözünk tőletek, hívőktől ebben, hogy mi nem támaszkodunk holmi képzelt istenre ebben a kérdésben, amelyben nincs szükség semmiféle mankóra: az életed céljait nyugodtan alakíthatod a saját érzéseid szerint, szabadon. Ti egy képzelt főnök rabjai vagytok, mi szabadok. Nekünk nem kell egy képzelt főnököt szolgálni, mi nyugodtan sportolhatunk, művészkedhetünk, gyerekeket nevelhetünk, oktathatunk, blogolhatunk, könyveket írhatunk, utazgatunk, szerelmeskedhetünk, amit csak szeretünk csinálni, és mondhatjuk, hogy nekünk ez az értelme, mert mi így érezzük.

Hívő: Ezeket mi is csinálhatjuk.

Ateista: Ti is, de egyrészt hagyjátok a képzelt istenetek, azaz valójában a papoknak, az egyháznak azt, hogy beleszóljon ezekbe a dolgokba. A papjaitok beleszólnak abba, hogy hogyan szerelmeskedjetek, nekünk nem szólnak bele a papok. És nekünk nincs szükségünk mankókra, mi nem veszünk a nyakungba képzelt, akaratos főnököket. Mi szabadok vagyunk.

Hampi, Sri Virupaksha Temple

Nemrég Dél-Indiában töltöttem egy egy hónapos szabadságot, majd Nepálban megcsináltam az Annapurna Circuit nevű túrát. Az utóbbiról csak annyit, hogy ez az élmény, teljesítmény, sok más élménnyel és teljesítménnyel, amit az életemben elértem, szerintem messze nagyobb, mint egy átlagos hívő élménye valamelyik templomban vagy  közösségben vagy ima közben. De most nem ez lesz az érvelésem fő vonala, és nem is az utazásról és élmenyeimről fogok beszámolni, legalábbis nem általánosan, nem mindenről, nem egy utazásos blogpost lesz.

Indiában a célom az volt, hogy megismerjem ezt a távoli, idegen országot, mely oly sok szempontból más. Sokat tanultam. Vagy inkább úgy fogalmaznám meg, hogy sok helyzet szoktatott ahhoz hozzá, hogy egy olyan világban, amely egészen más, a "túlélés" érdekében toleráljam, hogy más. Így például nem szoktam alkudozni, de Indiában és Nepálban sokszor nagyon kár nem alkudozni, "nagyon sokat" spórolhat az ember. A vicces az,hogy persze ez a "nagyon sok" nem is olyan sok az európai fizetésekhez képest, de valahogy ennek ellenére pont garasoskodtam, mert bosszantott volna, ha átvernek. Egy sakk-készletnél például tényleg elmentem a határig, mert kimentem a boltból, és magam sem tudtam, hogy később visszamegyek-e, de az utolsó árral mentem el, és nem kiáltottak már utánam új árajánlattal.

Meenakshi temple, Madurai

No de itt a vallásról szeretnék írni, tehát térjünk rá erre! Nagyon sok indiai és nepáli templomban jártam, a legkisebb falusi szentélyektől a Meenakshi templomban Maduraiban vagy a Shree Pashupatinath Templomban Kathmanduban, ahol a halottakat elégetik a folyóparton.

Shree Pashupatinath Temple Kathmandu

"Templomnak" fogom nevezni ezeket a vallásos épületeket, mert magyarul így mondjuk, de angolul fontos, hogy ezeket temple-nek nevezik, és nem churchnek, tehát hindu templomról van szó, nem keresztény templomokról. Hindiül egyébként mandir, a buddhista templomok meg stupák vagy gompák. Olyan sok ilyen templomban jártam, hogy a végén már untam, de egyébként a legtöbb városban kevés más látnivaló van a templomon kívül. Olyan ez, mint itt Európában is sok kis városban csak a keresztény templom az egyetlen "látványosság", amit tényleg rühellek. Indiában ez talán még egy kicsit jobban így van. Bár voltak más élményeim és látványosságok,de ezekre most nem térek ki.

Összességében az összes templomlátogatás, és összes élményem, valamint, amit még megtudtam, sokat visszaigazoltak abból, amit a vallások kialakulásáról ateista alapon feltételezhetünk, illetve tudományos alapon valamennyire tudunk, olvastunk. Itt arra gondolok, hogy a ma legsikeresebb, leginkább ismert monoteista vallások politeista, pogány vallásokból fejlődtek ki, azok pedig ősi sámánizmusból, animizmusból, ősök tiszteletéből. Ezek pedig elég világosan abból táplálkoznak, hogy a tudomány előtt korokban a nép hogyan próbált megérteni bizonyos rejtélyes dolgokat, és hogyan próbált boldogulni a természet problémáival a maga, még nem túl okos, nem túl művelt módján.

A "legszínvonalasabb" hindu templom is politeista, és szinte mindegyikben keveredik egy személyes istenség valamilyen állati jelképpel (ezeket az isten vehicle-jének nevezik). Tehát megfigyelhető az animizmus.

Big Bull Templem, Baóengaluru

De ez nemcsak egy elméleti kapcsolat, az állati figurák néha monumentálisak, de nagyon sokszor egészen kicsi, primitív figurák. A nagyobb templomok mellett kisebb kerületeken, falun, de Kathmanduban a Thamelben is, sokszor megfigyelhetőek nagyon kicsi, kezdetleges kis szentélyek. Ezeken látszódnak a primitív, egyszerű vonások.

Nagyon egyszerű szentély (szerintem Shiva) Kathmanduban, egy tér közepén. A néni viszont nagyon komolyan veszi.

Nagyon kezdetleges falusi szentély Kalamanpurban, Hampi közelében.

A templomi szertartás szinte mindig olyan áldozatok bemutatását jelenti, ami egyértelműen terményekről szól. Például kókuszhéj feltörése. Ez egyértelműen a természeti nép primitív módszere a termés vagy termékenység növelésére. A keresztény bor és kenyér áldozás ennek csak absztrahált verziója, amelyhez más "racionalizálást" is adnak, de azért mégis borról és kenyérről van szó. Jézus idejében a zsidó nép, a társadalom még mindig ott tartott, hogy a nagy gond a termelés és éhség volt, a legnagyobb érték pedig még mindig a kaja és a pia (a "kaja" egyébként hindi eredetű szó, valószínűleg cigányból átvett szleng).

Kókusz "áldozat" szerintem egy Shiva szentélynél a buddhista-hindu templomban Muktinathban.

Szóltam még az ősök tiszteletéről is. Nagyon sok hindu templomban vannak olyan szentélyek, amelyek nem Shiva vagy Ganesh, hanem valamilyen kisebb istenséget ábrázolnak. Ezek sokszor akár csak pár száz éves "bölcsek" is lehetnek. A szentélyekben mindig szobrok vannak, amelyek Shiva és Ganesh esetén persze nem realisztikusak, de ezeknél a kisebb istenségeknél egészen olyanok, mintha múmiák lennének. Ha a jelenleg látható szobrok esetleg nem is múmiák, a szobor stílusa nagyon olyan, és nagyon úgy néznek ki, mintha eredetileg azok a "bölcsek" maguk lettek volna a szentélyben. A buddhizmusban a korábbi "bölcsek" tisztelete még erősebb, de az ábrázolás nem annyira múmiás, hanem inkább egy festmény, vagy normális szobor. Értve ezalatt, hogy nem múmiás, hanem egészséges embert ábrázol (valamennyire nyilván szépítve). Ezekről nincsenek jó fényképeim, mert a "szentélyekben" általában tilos a fényképezés.

Buddhista út menti "szentély" Upper Pisang és Ghyaru között

A buddhista gompa az egészen más volt, mint a Kaathe Swyambhu Shee: Gha: Chaitya melletti kolostor buddhista temploma Kathmanduban. Itt egyébként egy "idegenvezető" spontán mellém szegődött, és elmesélt mindenfélét a kolostorról és a stupáról. Elég rámenős volt, csak rám ragadt, nem kértem, de gondoltam, hogy a végén pénzt kér. Meg is mondta, hogy mennyit kért, és mivel már nagyon untatott, és tényleg a fene se kérte fel idegenvezetésre, kb. a felét adtam csak. Természetesen az idegenvezető agyon dicsérte a buddhista vallás, hasonlóan a felfogadott idegenvezető a Menakshi templomban. Ez utóbbi mondott olyan szokásos, ezoterikus, áltudományos dolgokat, amiket ismerünk, arról, hogy a tamil nyelv a legősibb, és természetesen a hindi vallásban már évezredek óta ismerték a legmodernebb tudományos elméleteket. Szóval hát ez a rámenősség, pénzéhség, ez az áltudományos butaság nem csak a monoteista vallásokat jellemzi.

A Kaathe Swyambhu Shee: Gha: Chaitya melletti kolostor Kathmanduban

Ja igen, és a gompa Nepálban, valahol Chame közelében tényleg más volt. A pap ott kért pénzt, de fényképezésért, ezt korrektnek kérdeztem. Nem is szállt annyira ránk, bár a barátom, Geeta sokat kérdezte, lehet, hogy az neki elég volt. A gompa maga jobban tetszett, mint a többi mandir és stupa, mert valamennyire tényleg színes és szép volt, nem koszos, mint a mandirok és stupák voltak. Ezek a festmények és rajzok viszont igencsak hasonlítottak valamilyen görög-keleti templom festményei és ikonjaira. Itt a közös eredeteket, kapcsolódási pontokat a keresztény vallással. A keresztény vallás se találta ki a semmiből az igazságot, hanem inkább átvettek valami szokásokat, amiknek nincs közük semmiféle igazsághoz.

Gompa valahol Chame közelében valahol az Annapurna CIrcuit útvonalán

A gompa után, ami azért mégis részben pozitív élmény volt, elmondom még, hogy azért Indiáról nem csak ilyen negatív élményeim vannak, kár lett volna azért odamenni, hogy csak megismerkedjek a vallással, amely vallást elég primitívnek, és nem igazán vonzónak tartok. Pozitív élmény volt például Hampi romjai, amelyek, ha elfeledkezünk a falu szemetességéről, a pusztában, nagyon szép látványt nyújtanak. És lenyűgöző, hogy ezeknek az indiaiknak ott egy olyan romvárosa van, amely simán nagyobb Athénnál Rómánál, vagy bárminél Európában. De ezek a romok nagyrészt nem templomok, hanem kastélyok. Ezért érdekesebbek, változatosabbak. Egyébként van köztük pár templom, ráadásul még működő is. És mondjuk ezek is valamennyivel szebbek, érdekesebbek, mint egy átlagos kis templom valamelyik élő nagyvárosban.

Indiával és a vallásokkal kapcsolatban még egy fontos téma, hogy Indiában a hindu vallás szervesen együtt él az iszlámmal. Kevés olyan ország van, ahol ez a két vallás így, ilyen arányban keveredne. A muszlim vallás más országokban is legfeljebb a keresztény vallásokkal keveredik ilyen arányban, például Afrikában. De ott még nem jártam. A muszlim-hindu keveredés Indiában kettős eredménnyel jár. Muszlimok északon vannak sokan, ahol nem jártam, illetve Keralában, de minden más nagyvárosban is vannak muszlim negyedek és mecsetek. Bengaluruban pont egy ilyenben laktam, egy jobban kinéző muszlim negyedben. Volt rosszabbul kinéző muszlim negyed is, és volt nem muszlim negyed is, ami szörnyű volt. Én nem tapasztaltam atrocitásokat, de a hírekből azért lehet tudni, hogy Indiában azért rendszeresen vannak összetűzések muszlimok és hinduk között. Ezek az összetűzések azért nem érik el azt a szintet, hogy polgárháború legyen belőle. Háborúskodás a szomszédos Pakisztánnal van emiatt. De országon belül az állam szerencsére elvben szekuláris, és nem engedi ezt. Mivel a muszlim vallás itt azért kisebbség, de nagyon erős kisebbség, talán nem éri meg őket totál elnyomni, ugyanakkor dominálni lehet őket. Amennyire én tudom, én figyeltem meg, a kormány általában hindu orientációjú, és ezért a csetepatékban a hindu félnek van előnye, de nem engedi a kormány elfajulni sem a dolgot. Nem teljesen szép, tiszta, elvszerű és szekuláris ez a helyzet, mutatja, hogy a vallásokkal mindenképpen baj van, de jobb ez a helyzet, mint sok más országban a sokkal erősebb vallási elnyomás. Egy szekuláris országban azt gondolom, hogy előnyös lehet, ha több vallás keveredik, megosztják egymást, mindaddig, amíg az állam ügyel a szekularizmusra, és nem áll totálisan az egyik oldalra, elnyomva a másikat. Ezzel pedig visszatértünk a bevándorlás kérdésére, amelyről már sokat írtam, és nem ez a fő témája ennek a postnak.

Itt egy szép kép a Thorong La pass felé menet, kb 5000 méter magasságban a Mountain Peak alkalmazással.

Manapság az iszlámmal kapcsolatban nagyon sokszor lobogtatott kritika az, hogy az iszlámban elnyomják a nőket. Ezt legtöbbször olyan keresztények hangoztatják, akik egyébként nem olvasták a Koránt (sokszor a Bibliát sem ismerik), és fogalmuk nincs arról, mi van abban, különösen a nőkről. Sajnos sokszor ateisták is. Ezek a keresztények és ezek az ateisták általában nem is ismerik a különféle muszlimnak tekintett országokat, és azokban a nők valódi helyzetét. Ezt nem azért írom, mintha védeni akarnám az iszlámot, mert az iszlám vallás valóban nem a női egyenjogúság bajnoka, tényleg jelentősen elnyomják a nőket, de a keresztények nem azok, akik ezt hitelesen kritizálhatják. A kereszténység ugyanis a saját "szent" könyvében bizony vastagon elnyomja a nőket, és a kereszténység történetében ez a gyakorlatban is így volt. A nők egyenjogúságában tett előrelépések a keresztény vallás ellenében történtek meg a nyugati világban.

Kezdjük az elején, mindjárt azzal, hogy mi az "elmélet", mit mond a Biblia? Innen is az Újszövetséget vesszük, a kereszténységhez közelebbi rést. Sőt, nem csupán elmélet lesz ez, hanem igazából az őskereszténység gyakorlata. Pál leveleiből fogok idézni olyan részleteket, ahol a nők elnyomása teljesen világos. Elég sok, elég világos, elég részletes idézet ez ahhoz, hogy magáért beszéljenek, és azt mutatják, a nők elnyomása a kezdetektől foga a kereszténység része volt, hiszen Pál levelei a legrégebbi keresztény iratok.

"A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja. A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben."
I. Kor. 14:33

"A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett:" I Tim 2:12.

"Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten. (...) Mert a férfiúnak nem kell befednie az ő fejét, mivel ő az Istennek képe és dicsősége; de az asszony a férfiú dicsősége. Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból. Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért." I Kor 11:3-9.

"Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.23. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.24. De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben." Efezusbeliek 5:22-24

"Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, a miképen illik az Úrban." Kol. 3:18

Ezeket az idézeteket nem lehet kimagyarázkodni, ezek a nők elnyomásáról szólnak, nem a nők egyenjogúságáról. Nem kívánok túl sok időt fecsérelni arra, hogy különféle ellenvetésekkel vitatkozzak, mivel eme ellenvetéseket totálisan reménytelen mosdatásnak tartom, tehát csak annyit teszek, hogy nagyon röviden rámutatok arra, hogy ezek az ellenvetések miért ostobaságok. De tényleg olyan ostobaságok, hogy szégyen arra, aki ilyenekkel egyáltalán előjön.

1) Szokták azt elemezni, hogy eme idézetek bár Pálnak tartott levelekből vannak, valójában nem mind Pál nézetei. Ezzel az ellenvetéssel az a gond, hogy az állításom az, hogy a kereszténység az elnyomó vallás, nem az, hogy Pál. Nem érdekes, hogy melyik keresztény tanító írta ezeket. Mellesleg az olyan felvetések, hogy Pál levelei nem mind hitelesek, azokhoz mindenféle tanítványok hozzáírtak, esetleg eleve mások írták, és a Pálnak tulajdonítás csak marketing stratégia volt náluk, az mind az evangéliumok hitelességét rombolják, tehát minden ilyen magyarázkodás még mélyebbre ássa a kereszténység gödrét.

2) Fel lehet mutatni egy pár olyan idézetet, ahol az evangéliumokban ennél egyenlőbb módon írnak a nőkről. De ez édes kevés. Ha van egy könyv, amelyben van ennyi nőgyűlölő szöveg, azt nem teszi jóvá az, hogy helyenként van pár jobban hangzó kijelentés is. Valójában az se tenné jóvá, ha nagyon sok egyenjogúságról szóló szöveg lenne a Bibliában (nincs). Egy kanál szar is elrontja a gulyáslevest. Egy dolog tudná részben korrigálni a helyzetet, ha a negatív részeket megtagadná a kereszténység, és kivenné a Bibliából. A szent könyv nimbusza persze ettől romba dőlne, de a nők szempontjából ez volna a minimum elvárható.

3) Lehet azzal jönni, hogy a Biblia, és ezen belül az evangéliumok is egy régi kor könyvei, semmi mást nem tükröznek, mint egy ókori felfogást a nőkről. Konkrétan, lehet azt mondani, hogy a nők az ókorban sehol nem voltak egyenlőek (lehet, hogy voltak kivételek), így a keresztényeknél sem. De ez megint azáltal ássa alá a kereszténységet, hogy azt ismeri el: a keresztény Biblia nem más, mint egy elavult, ókori írás, amely nem tud felül emelkedni, nem előrébb mutató, nem különb az ókori színvonalnál. Tehát ez a védekezés a Biblia hitelességét, speciális voltát ássa alá. Miért is adjon bárki bármiféle hitelességet egy ókori, véletlen könyvnek, amely semennyiben nem különb bármely más ókori könyvnél? Miért is adjon hitelt bárki egy ókori vallási közösségnek, amely semmivel nem különb bármely más ókori vallási közösségnél, vagy filozófusnál? Akkor a kereszténység semmi más, mint egy elavult, ókori vallás.

És egyébként tényleg az.

Általában a kereszténységről szóló viták valahogy úgy zajlanak, hogy a kritikusok rámutatnak az inkvizícióra, a boszorkányüldözésre, mire a keresztény úgy védekezik, hogy ez az elfajuló egyház bűne, az eredeti keresztény tanítások és közösségek ártatlanok voltak. Hát itt ez magyarázkodás rövid úton megbukott, hiszen a legrégebbi keresztény iratokról és közösségekről van szó. De azért a nőgyűlölet a mai napig megvan a katolikus egyházban, elég csak beleolvasni a Katolikus Katekizmusba: 

"1577 "A szent egyházi rendet érvényesen csak megkeresztelt férfi veheti föl." Az Úr Jézus férfiakat választott ki, hogy létrehozza a tizenkét apostol kollégiumát, és ugyanezt tették az apostolok, amikor munkatársakat választottak, akiknek folytatniuk kellett az ő feladatukat. A Püspökök Kollégiuma, melyhez az áldozópapok a papságban kapcsolódnak, jelenvalóvá és aktuálissá teszi a Tizenkettő kollégiumát Krisztus visszajöveteléig. Az Egyház tudja, hogy Urának e kiválasztása kötelezi. Emiatt nem lehetséges a nők pappá szentelése. "

Mint látjuk, nemcsak, hogy máig nem egyenlők a nők a katolikus egyházban, de ezt Jézusra vezetik vissza, illetve elég nyilvánvaló a kapcsolat Pál levelével is, miszerint a nők nem taníthatnak, ami kb ugyanaz, mint, hogy nem lehetnek papok. Nők nemcsak papok nem lehetnek, de nős férfiak sem. A nő házastársként is ennyire negatív az egyháznak.

És persze az sem véletlen, hogy a feminizmus egyik legnagyobb alakja, Simone de Beauvoir vatikáni indexre került.

Visszatérve még az iszlám-keresztény szembenállásra a nőkkel kapcsolatban, a fő képre, és a burka-tilalomra. Álláspontom nagyon határozottan megkülönböztet két dolgot.

1) Az arcot is elfedő ruházatok általános tiltása jogilag megalapozott lehet, mert közbiztonságilag fontos az arc azonosíthatósága. Egy ilyen tilalom nem irányulhat azonban csak a burkára, akkor bizony az anonymous tüntetéseket is be kell tiltani.

2) Az arcot nem eltakaró hijab vagy csador tiltása viszont tényleg álszent baromság, ugyanis fejkendő a keresztény, a nyugati kultúrában is létezik. Adott esetben lehet ez a nők valamilyen alárendeltségének a szimbóluma, de akkor a falusi néni fejkendője is lehet az. Nem az állam feladata annak az eldöntése, hogy melyik nő éppenséggel miért viseli ezt. Az ilyen dolgokat a közéletben meg lehet vitatni, de jogi eszközökkel szabályozni akarni butaság.

Az Orbán rezsim legújabb agyréme, illetve talán a CEU elleni támadás folytatása, hogy nekimennek a "gender studies" szaknak, azaz a társadalmi nemek tanulmánya szaknak. A Fideszt támogató, "genderező" birkák persze legelőször is nem tudják igazán pontosan, mi ez a tudományág, vagy szak. A társadalmi nemek tanulmánya, vagy a "gender studies" a nemek (férfi, nő, esetleg egyéb) jelenségeit vizsgálja társadalmi szempontból, azaz szociológiailag, pszichológiailag. Na most:

1) Hogy a szociológia vagy pszichológia tudomány, az remélem, ma már nem kérdés.

2) Hogy léteznek nemek, azt a Fidesz sem kérdezi meg, legfeljebb a számukat, és megítélésüket.

Tehát a gender studies egy létező jelenséget vizsgál, egy olyan jelenséget, ami minden embert érint, hiszen minden embernek van neme (ami esetleg az egyéb részhez tartozik). Tehát a gender studies tárgya fontos. A megközelítése, a pszichológiai és a szociológiai pedig tudományos.

A Fideszbirkák, a homofóbok ehelyett legtöbbször nagyjából hiszik, hogy a a gender studies, az a transgender studies, sőt, a transgender képzést jelent, ahol "normális" emberekből egyenesen a képzés útján csinálnak transgender embereket, hogy az operációra bátorítják őket. (A transz-szexuálisokkal szembeni fóbiára nincs bejáratott szó, ezeket is homofóboknak nevezem az egyszerűség kedvéért, praktikusan az összes esetben ez úgyis egybeesik). Továbbá, hogy nyilván még "normális" emberekből homoszexiálisokat képeznek, erre bátorítják őket. Miközben a gender studiesnek a szokásos, transz-szexuális egyértelműen férfi és női egyének is tárgyát képezik, sőt, nyilván ők képezik a tanulmányok nagy részének tárgyát.

Hiszik még a Fideszes birkák azt is, hogy a "gender studies" a feministák melegágya, mert ha ott nem transz-szexuálisokat, nem homoszexuálisokat képeznek, akkor feministákat. Elképzelhető, hogy a feministák sokszor kapcsolódnak gender tanulmányokhoz, ami teljesen érthető is, nyilván van sok feminista, aki gender-tudós. Ezek lehetnek jó értelemben vett feministák, és lehetnek túlzott nézeteket valló feministák is. Hasonlóan, nyilván lehetnek túlzott nézeteket valló homoszexuálisok és transz-szexuálisok is, akik a gender tudományokat művelik.

Ez kb olyan, mint az, hogy az evolúciót kutató biológusok nagy része ateista, és egy ateista érezhet különös motivációt arra hogy az evolúciót mélyrehatóbban tanulmányozza. Az evolúció-kutatók között lehetnek akár szélsőséges ateisták is. De ez az evolúció-kutatást nem teszi áltudománnyá. A gender studies témájában nem áltudomány, mert lehetővé tesz tudományos kutatást. Én olyan részletesen nem ismerem, hogy azt mondjam, nem létezik olyan gender studies kutató, aki nem áltudományos, az ELTE képzsését sem ismerem, de mint mondtam, ez nem teszi az egész témát áltudományossá. Amennyiben csak az ELTE képzése volna áltudományos, akkor nem megszüntetni kellett volna, hanem azt mereformálni valamilyen módon.

Ha komolyan vennénk azt, hogy Magyarországon az áltudományos képzéseket meg kéne szüntetni, akkor viszont egy bazi nagy kérdés annak az ostoba EMMI-nek, hogy ilyen ténylegesen és nyilvánvalóan áltudományos képzések miért vannak?

• Ayurveda tanácsadó terapeuta, Miskolci Egyetem
• Hagyományos kíni orvoslás képzés, SOTE
• Hagyományos kínai orvoslás, PTE.

A hírek szerint eme szak beszüntetésére furcsán kerül sor (még folyamatban van), mert nem előzte meg korábban társadalmi és szakmai egyeztetés, semmiféle tanulmányok. Indoklás nélkül történt az első lépés. Utólagos rákérdezésre viszont több újsághír szerint is az az indoklás, hogy ez a tudományág nem racionális, nem járul hozzá a gazdasági fejlődéshez:

"joggal feltételezhetjük, hogy nem a munkaerőpiac igényeire reagálva hozták létre, és nem azért, hogy gyorsan és közvetlenül hasznosítható tudást kapjanak a hallgatók."

Na most, mielőtt még bevinném a végső ütést az EMMI-nek, egy kis kitérő. A tudományos kutatás és tanítás finanszírozásában régi vita az, hogy minek finanszírozni az alapkutatást, az elméleti kutatást, az absztrakt dolgokat, sőt, kb ezen a vonalon az egész bölcsészettudományt, vagy társadalomtudományokat szokták támadni. Egyik kedvenc példám erre az, hogy a számelmélet a maga prímszámaival, tételeivel, sejtéseivel olyan absztrakt matematikai területnek tűnik, ami tök mindegy. Jó, szép nagy prímszámokat találni, meg mindenféle tételeket róluk felállítani, de hát egy gerenda, az eleve ritkán 5 vagy 7 méter hosszú, egészen pontosan, és egyébként is, ritkán okoz különbséget, hogy prímszám hossza van-e, vagy nem. Na most viszont az internetes titkosítás és a banki szféra ezen alapul, és máról holnapra összeomlana, ha például valaki feltalálná a számok prímtényezős felbontásának polinomiális módszerét. Tehát eme, sokáig totál haszontalannak tűnő tudományon alapul a modern technikánk mintegy fele.

A gender tudományok azonban inkább a társadalomtudományok közé tartozik, amelyek feltehetően soha nem fognak a pénzcsinálásban ilyen közvetlenül részt venni, mert hát a nemek szerepének felismeréséből nem lesz eladható áru. Ugyanakkor a cégek hatékony működéséhez hozzájárulhat. Hozzájárulhat a társadalom jobb működéséhez, az életminőséghez, a boldogsághoz. A GDP-hez is hozzá tud járulni közvetlenül, de bármiféle szociális, jóléti, boldogsági indexhez közvetlenül is hozzá tud járulni.

Ami pedig a végső döfést illeti. Igazán szeretném megkérdezni ettől a keresztény kurzustól, hogy az országban levő különféle vallásos alapú, egyházak által támogatott egyetemek különféle képzései, és itt nemcsak a teológiára gondolok, ami kifejezetten hülyeség, de mondjuk a hittan, hittörténet, amely utóbbi mégis a történelem része, vagy a középiskolákban bevezetett hittan maga, az mennyiben járul hozzá a GDP-hez? Tulajdonképpen az állam által vaskosan támogatott, élősködő egyházi intézményeken kívül ezek a papok, lelkészek, vallási "szakemberek" hol tudnak elhelyezkedni? Hány teológusra is van ténylegesen szüksége a hazánkban lévő német autógyáraknak?!

Miért nem a teológiát szünteti meg ez a bornírt diktatúra tehát?!

Korábban írtam arról, hogy a Facebook hogy tiltotta, és törölte az Ateista és Agnosztikus Klub eredeti oldalát a Facebookon. Ezzel több ezer like-olót vesztettem, egyébként a Facebook maga is vesztett egy kicsit, hiszen ennyivel kevesebb forgalma van. Meg sem kottyan nekik, de ha ezt rendszerszinten teszik, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy nem megy már olyan jól a Faceboonak, mint régen.

Az új Ateista és Agnosztikus Klub 2.0-át először kapásból újra törölték, mert hát minek ugrál az, akit töröltek, de utána sokáig békén hagyták. Az újabb támadás akkor ért, amikor a 888.hu oldalán egyszer kommenteltem. Sok hónap szünet után egyszer csak azonnal feljelentettek, és töröltek egy pár postot. A post törléssel együtt természetesen tiltás is járt.

Az ostoba keresztény itt egyébként egy ismert politikus, azaz közszereplő volt, aki egy országos újságban írt valamiról. Amikor nem keresztény a politikus, vagy nem ezt hangsúlyozzák, akkor az egyszeri, hülye, náci keresztény kommentelő akármire is uszíthat, akár megerőszakolásra és felakasztásra is. De ha egy ateista csak leostobáz egy keresztény politikust, akkor repül. Mert a magyar Facebookon keresztény-náci diktatúra van.
Teljesen egyértelmű az is, hogy a rosszindulatú, geci, keresztény emberek tömegei a 888-on vannak, megkockáztatom, hogy a 888 szerkesztősége közül is kikerülhet a feljelentő, azoknak több érdekük van abban, hogy szervezetten letámadjanak egy ilyen oldalt. A támadás mindenesetre nyilvánvalóan onnan jön, és keresztény. Ilyen ártatlan, teljesen mezei véleményt is törölnek, ha a keresztényeket kritizáljuk:

És aztán persze azt is törölték, amikor erre a Facebookot kritizáltam. Miközben a Facebook kritikája semmilyen formában nem szerepel az irányelvekben, mint tiltott dolog. De itt nyilván a magyar moderátor saját sértettségéről volt szó.

Hogy a kereszténység elnyomó vallás, azt had legyen már szabad kimondani, ha ezt sem szabad, akkor hol van itt a szólásszabadságnak bármi nyoma?! Akkor ez hogy nem egy középkori, embertelen, keresztény diktatúra?!

Ha a fenti, törölt hozzászólásokban a "keresztény" szót lecserélnénk muszlimra, vagy feketére, sőt, négerre, liberálisra, kommunistára, németre, románra, svédre, bármire, ami nem "keresztény", akkor feljelentés mellett is körberöhögnének az adminok, és nem törölnének. Muszlimok, zsidók, arabok, négerek, liberálisok, kommunsták, németek, melegek, románok, szlovákok, horvátok, cigányok ellen akár durva erőszakra is lehet buzdítani Ez a Facebook moderátorát nem érdekli, mert ő maga nyilván nem liberális, nem kommunista, nem német, nem román, hanem egy ostoba, keresztény, náci magyar. Szerintem még az is nagyon valószínű, hogy a magyar Facebook moderátora(i) a 888 igen közeli környezetéből kerülnek ki.

És kérem, aki azzal jön, hogy csúnyán beszélek:

1) Na ez az, ami megint csak nem szerepel a Facebook irányelveiben, mint moderálandó.

2) A Facebookon nem szoktam olyat írni, hogy "geci keresztények", legfeljebb, hogy népirtók, vagy, hogy a kereszténység ostobaság. Szerintem ez még az elbaszott Facebook irányelvek szerint sem tilos, csak a patkány magyar keresztény moderátor él vissza az irányelvekkel. És ezért baj az, hogy a Facebookon egyáltalán védett csoportot képeznek a vallások, miközben az ateisták nem, mert ezzel még pluszban vissza is élnek.

3) És végül, azért beszélek így, mert megérdemlik ezek a mocskos, keresztény, náci gecik. Időnként egyébként szokott jönni egy-egy ember a Facebookon vagy a blogon, hogy az AAK oldalán miért csak a kereszténységet kritizálom. Nem igaz, hogy csak őket, de az a helyzet, hogy konkrétan 99%-ban a keresztényekkel van gondom, ők akarták bezáratni a boltokat, ők viszik tönkre az országot a náci kormányzással, és ők moderálnak a facebookon ki minket. Természetes tehát, ha őket többet kritizálom. Majd, ha a buddhisták cenzúráznak a Faecbookon, őket is fogom kritizálni.

Most olvastam egy riportot Csányi Vilmossal "Hiedelmek nélkül szétesne a kultúránk" címmel, amelyet pontatlannak tartok, egybemos dolgokat, és szerintem roppant veszélyes a szóhasználata, olvasók tömegei fogják félreérteni. A pszichológus vagy szociológus szempontjából ezek az egybemosások lehet, hogy nem lényegesek. Pszichológiai, szociológiai szempontból nincs sok jelentősége annak a különbségnek, hogy egy hit igazolatlan, a tudás pedig igazolt. Bár olyan szempontból mindenképpen, hogy ha Csányi a tudományt csak egy hiedelemrendszernek tartja, és ezt tudósként kiállva hangoztatja a közönségének, akkor saját hitelességét ássa alá.
Egy pszichológus, szociológus számára annak sincs jelentősége, hogy egy hiedelem a valóságról szól, egy értékrendszer viszont nem. Ezért fontosnak tartom, hogy pontosító kritikát írjak erről a cikkről, és további előadásairól, annál is inkább, mert itt egy általános kérdésről, általános fogalmi problémáról van szó. Mindenek előtt definiálom azt, hogy én mely szavakat milyen értelemben használok:

Vélekedés: olyan állítás(ok), amelyek faktuális dolgokról szólnak. Legtöbbször ezek a világról szóló, ú.n. szintetikus állítások. Ritkábban analitikus állítások fogalmi összefüggésekről (ilyen pl. a matematika). Legfontosabb tulajdonsága, hogy objektív, lehet igaz vagy hamis. Amikor Csányi "hiedelemrendszerekről" beszél, akkor jobb szóhasználat volna a "vélekedésrendszer", mert a "hiedelem" szóhoz inkább azt kapcsoljuk, hogy "hit", és azt, hogy "valószínűleg vagy biztosan nem igaz". Ugyanakkor Csányi a tudást, a tudományt is bele akarja venni. Ez így félrevezető.

Értékpreferencia: nem faktuális állítás, hanem bizonyos kérdésekben bizonyos értékek választása másokkal szemben. Ilyen például a normatív etikai rendszerünk. Szubjektív, nem lehet igaz vagy hamis. Bár az igaz, hogy sokan igazságnak gondolják az értékrendszerűket.

Konszenzus: megállapodás arról, hogy mit hogy csinálunk közösen. Szubjektív, nem lehet igaz vagy hamis. Bár az igaz, hogy sokan igazságnak gondolnak merő konszenzusokat. 

Érzelem: viszonyulásunk a világ dolgaihoz. Szubjektív. Bár az igaz, hogy sokan igazságnak gondolják az érzéseiket. 

Az első dolog, amit Csányi összemos azok az értékpreferenciák, és véleményeket. Csányi példái:

"Ha valaki, mondjuk, liberális nézetek hívője, azt gondolhatja, hogy mindenki teljes mértékben felelős magáért, és az államnak nem kötelessége segíteni azokon, akik valamilyen okból lemaradtak, kevésbé kulturáltak, nincstelenek. Egy konzervatívan gondolkodó ember azt gondolja, hogy fontos az egyén, de még fontosabb a közösség, elsősorban a család; aki nem teljes családban nő fel, az csökkent értékű ember, tehát a társadalomnak minden eszközzel támogatnia kell a családokat. De fontosak számára a család feletti közösségek is, és nem talál abban kivetnivalót, ha a közösség érdekében az egyént háttérbe szorítják."

Amiről itt szó van, az nem vélekedés, nem a valóságról szóló faktuális állítás. A konzervatív és a liberális nem abban különbözik, hogy milyen  szerinte a valóság faktuálisan, hanem abban, hogy mi számára a fontos. A konzervatív számára például a család a fontos. A liberális nem abban tér el, hogy ő azt hiszi, nincsenek családok, hanem abban, hogy számára legalábbis a klasszikus család kevésbé fontos. Az, hogy mi fontos az nem igazság kérdése. Szigorúan véve nincs olyan, hogy "valójában, általában, az egyes személyek preferenciáitól függetlenül mi fontos", ez ugyanis szubjektív. Fontos mindig csak egy személy számára lehet valami, ez nem a személytől független tény. Természetesen sokan objektív igazságnak hiszik az ilyen szubjektív preferenciáikat, de ez hiba, ez már valóban a hit kategóriája.

Ez a probléma a jó régi objektív-szubjektív, vagy is-ought probléma, amelyet Hume nevéhez kötnek. Ő fogalmazta meg, hogy abból, hogy mi hogy van, nem következik az, hogy minek hogyan kell(ene) lennie. Nem következik az, hogy mit kell preferáljunk, és mit kell ellenszenvesnek találjunk. Ezért szoktam mondani, hogy a normatív erkölcs relatív, egyéni döntés kérdése. A világ állapotából nem következik az, hogy egy normatív etikai rendszer igaz, és a többi hamis. A normatív etikai rendszereket nem lehet empirikus-logikai úton igazolni. Erkölcsi elveket csak másik erkölcsi elvre lehet visszavezetni, tovább nem. Az erkölcsi elvek elsősorban érzelmeken alapulnak. Mellesleg abból, hogy minek hogyan kéne egyesek szerint lennie, szintén nem következik, hogy úgy is van, ez a vágyvezérelt "gondolkodás" hibája.

Ez a magyarázata annak a látszólagos ellentmondásnak is, hogy sok filozófushoz hasonlóan az objektív faktuális kérdésekben anti-relativista, a szubjektív, erkölcsi kérdésekben viszont relativista vagyok.

Azt el kell ismerni, hogy - ahogy Csányi mondja - ilyen értékpreferenciák nélkül nem lehet élni, mert nem tudnánk dönteni a cselekedeteinkről. Hiába tudjuk teljesen pontosan, hogy mi hogy van a világban, ha nincsenek céljaink, akkor nem tudnánk eldönteni, mit tegyünk. A cselekedetek ugyanis nem csak attól függenek, hogy mi hogy van, hanem még inkább attól, hogy mit szeretnénk. A cselekedeteink általában megváltoztatni akarják a világot, amihez elengedhetetlen azt eldönteni, hogy milyen irányban akarjuk megváltoztatni. Egy hasonlattal élve: egy szabad vektor meghatározásához nem csak a kezdőpontjának pozíciója kell, hanem az iránya is.

A konszenzus is más, mint egy vélekedés. A konszenzus megállapodásról szól. Ez is az is-ought probléma másik oldalán van. Amikor megegyezünk arról, hogy a forintot elfogadjuk fizetési eszköznek Magyarországon. Akkor nem arról van szó, hogy megállapítjuk, hogy a forint fizetési eszköz, hanem megállapodunk arról, hogy fizetési eszköz lesz. A konszenzus nem megállapít a világ faktuális dolgaiból egy igazságot, hanem megint egy döntés valamiről, amely, ha sikerül, legfeljebb létrehoz egy faktuális dolgot a világról, nevezetesen, hogy a konszenzus létrejöttével a forint tényleg fizetési eszköznek számít Magyarországon. A konszenzus nem lehet igaz vagy hamis, hanem lehet sikeres és sikertelen. Ezért egészen más, mint a vélekedés.

Amikor tehát Csányi ezt mondja:

"A modern társadalom egyik létfontosságú hiedelme a pénz és a piac körül alakult ki. Egy bizonyos összeg érmében, papíron vagy elektronikus formában történő átnyújtása valakinek valamilyen konkrét tárgyért vagy szolgáltatásért, annak a hiedelemnek az alapján történik, hogy a pénzt, bármilyen formában is kaptuk, később mi is használhatjuk hasonló módon: szolgáltatást, javakat kapunk majd érte. Ez rendkívül erős és fontos hiedelem, noha a pénz „értéke” még elméletileg is nehezen meghatározható, a gyakorlatban pedig állandó ingadozások jellemzik. Ha adott pillanatban ez a hiedelem az egész világon egyszerre megszűnne, a modern társadalmak napok alatt elpusztulnának."

akkor konszenzuról beszél, ami egészen más, mint a világról szóló faktuális vélemény. Tehát ez sem hiedelem. Hiszen például a 19. század előtt a forintról szóló bármiféle "hiedelem" értelmezhetetlen lett volna. A konszenzus tekinthető afféle definíciónak is, és ennyiben esetleg analitikus véleményként lehetne felfogni, de nem a világról szóló szintetikus véleményként.

Hit: igazolatlan vélekedés. Ez tényleg hiedelem. Ez a hiedelem.

Tudás: az igazolt vélekedések egy részhalmaza.Ez nem hit, ez NEM hiedelem.

Ahogy az köztudott, Platon a tudást mint igazolt, igaz vélekedés határozta meg. Azóta az ú.n. Getier-probléma miatt tudjuk, hogy ezek nem elégséges feltételek. A tudásnak van egy harmadik feltétele is, nevezetesen valami olyasmi, ami azt mondja, hogy az igazolásnak relevánsnak is kell lennie a vélemény igazolása szempontjából. De ez a harmadik kritérium lényegtelen, mert a második is szétválasztja a tudást és a (vallásos) hitet.

A Getier-problémával foglalkozik a magyarul is megjelent "Mikor igazolt egy hit?" c. kötet is, amelyben a "hit" szó használatát ugyanúgy szerencsétlennek tartom, mint Csányinál a "hiedelem" szó használatát, mivel én hitnek csak az igazolatlan vélekedést nevezem, a tudást ezzel élesen szembeállítom. A "Mikor igazolt egy hit?" c. kötet ezzel szemben a "hit" szót, az általam "vélekedés" szóval nevezett fogalom jelentésében használja. Angolul a "belief" és a "faith" szó alkalmasabb a kettő elkülönítésére. Valószínűleg Csányi is a "belief" szót fordította magyarul hiedelemre, aminek az a hátránya, hogy a magyarban nincs meg a "faith" szó, ami ettől elkülönül, és így egybemosódik a hit és a tudás.

Ez azért szerencsétlen egy ateistának, mert akkor nem különül el a (vallásos) hit és a (tudományos) tudás. Nem jelenik meg a szavak használatában az a fontos dolog, hogy az igazolás mekkora különbséget jelent. Én ezért soha nem használom a "hit" szót akkor, ha értékválasztásról van szó, és akkor sem, ha igazolt tudásról van szó. Azért nem használom, hogy nagyon világosan elkülönüljön az, amit rossznak tartok: az igazolatlan vélekedés igaznak való elfogadását. Azaz, amikor valaki azt mondja, hogy "márpedig ez és ez van a világban", amikor erre semmi igazolása nincs. Ezt, és csak ezt nevezem hitnek, és ez szerintem a veszélyes dolog.

Meg kell még említeni az érzelmeket is.

"A hiedelmek helyettesíthetik az állati érzelmeket. Roppant fontos embertulajdonság a hitre való képesség."

Amiről Csányi hiedelemként beszél, azok nem helyettesítik az érzelmeket, hanem maguk az érzelmek. A rokonok iránti empátia érzelem, és még a "fehér sas" szeretete is érzelem. Nem hiedelem. A roppant fontos emberi, és persze nem csak emberi tulajdonság az érzelemre való képesség. A hitre való képesség roppant káros tulajdonság, az ugyanis az érzelem és értelem összekavarodásán alapuló, vágyvezérelt "gondolkodás":

Csányi abban speciális, hogy ő a "hiedelem" szót használja. Beszél arról, hogy vannak megalapozott, tudományos hiedelmek (ő így nevezi őket), és vannak nem igazolt hiedelmek. De mivel ő is csak egy szót használ a kettőre, nem különülnek el nála a dolgok. Ezt veszélyesnek gondolom.

Mivel a "hiedelem" szó is közel van a "hit" szóhoz alakjában, hangzásában, ez továbbra is téves dolgot sugall. Csány azt mondja, hogy

A: "Hiedelmek nélkül nem lehet élni."

ezt a felületes olvasó úgy fogja érteni, hogy:

B: "Vallásos hit nélkül nem lehet élni."

És Csányi Vilmos riportjával nem az a baj, hogy a pszichológia szempontjából ez a félreértés kritikus lenne, de az emberek általában sajnos ezt olvasnak ki ilyen riportokból és előadásokból. Ezzel fogják a hívők mentegetni a hitüket.

Holott valójában vallásos hit nélkül lehet élni. Ami nélkül nem lehet élni, azok az értékpreferenciák, hiszen ezek nélkül nem tudnánk dönteni, hogy mit tegyünk. Tehát az én állításaim:

1) Tudás nélkül nem lehet élni.

2) Értékpreferenciák nélkül nem lehet élni.

3) Konszenzusok nélkül nehéz volna élni.

3) De (vallásos) hit nélkül lehet élni.

Kikerestem Csányi egy előadását is, amely valamennyivel részletesebb, és jobb.

Például sokáig magyarázza, hogy a "hiedelem" szó alatt minden gondolatot ért, és a gondolatba még az érzelmeket is beleérti.

Mentegeti a vallást, hogy ugyan nem feltétlenül igaz, de fontos közösségformáló szerepük volt. Igen ám, de abból, hogy esetleg "volt" (ez is vitatható), nem következik, hogy "van", és az sem, hogy "lesz".  Csányi úgy fogalmaz, hogy a vallások segítenek a társadalomnak békésen élni. A statisztikák szerint ez nem igaz. Csányi a vallások hihetetlen károkozásairól sem beszél.

Az a rész nagyon jó, és értékes, hogy hogy rakódik rá egy magra egy csomó nem igaz hiedelem, illetve, hogy hogy avulhat el.

A tudományról való felfogása vulgár-empirikus, és a gyakorlatot isteníti. Az elméletet mesének mondja, holott a tudomány bizony az elméleteit is igazolja, és azok roppant fontosak benne. Csányi nagyjából a technológiát (elektromos vezeték) mondja tudománynak, és a tudományt (elektronokról szóló elmélet) mesének. Ez megint egy súlyos kategóriatévesztés. Gondoljuk csak meg, amit Csányi itt elmondott, az mind csak elmélet, azaz, szerinte nem tudomány, hanem csak "hab", mese. Szerintem meg jó lenne ez tudománynak, ha precízebb volna, és ha az empirikus igazolásokat is precízen mögéje rakná. Csányi ugyanis sok anekdotát mesélt, amelyek ugye nem számítanak tudományos igazolásnak. Hangsúlyozzuk azt is, hogy Csányi összes előadása és riportja nem számít bele a tudományos publikációk közé, nem ezek jelentik a tudományt. Ezek a Csányi előadások szigorúan véve nem tudományos előadások, hanem tudományos témákról szóló, igen laza előadások.

Ez a második előadási kicsit jobb, de még ez sem kielégítő.

Mindjárt az elején azt, állítja, hogy csak az ember (és a kutya) teszi a csoportérdeket a közösségi érdek fölé. Ez triviális, és oltári butaság, hiszen egy hangyakolónia, egy méhkolónia esetén az egyén olyan önfeláldozását látjuk, ami az embereknél atipikus, epikus szélsőség. Nem értem, hogy egy etológus hogy mondhat ekkora, bődületes tévedést saját szakmájában. Csányinak tudnia kellene, hogy nem a homo sapiens az, akinél a csoportérdek a legerősebb.

Az is durva tévedés, és durván káros propaganda, hogy Csányi azt mondja, a hiedelemeket az emberek eldobják, ha nagyon károsak, és amit az emberek hisznek, az nem nagyon káros. Ez nagyon veszélyes mosdatása a sokszor iszonyatosan káros ideológiáknak, köztük vallásoknak. Később ellent is mond magának, hiszen azt mondja, a vallások dogmatikus rendszerek, amelyekben nem dobnak el hittételeket, és ez közelebb áll az igazsághoz. A vallásokban nagyon ritkán látunk olyat, hogy egy hittételt elvetnének, mert cáfoltnak bizonyult. Ez egy pár esetben fordult elő, amikor a tudománnyal kerültek szemben, és a tudomány autoritása már messze erősebb volt.

Szintén igen aggályos, ahogy Csányi pár esetben csuklóból baromságnak mondja például a szolidaritás alapú, mindenkinek egyforma szinten járó orvoslás politikáját. Itt Csányi csak egy jobboldali politikai nézetet propagál, semmi köze a tudományhoz.

Az előadás végén számot ad a tudomány és a vallás különbségéről, és ez a leírás a maga pontatlan és primitív módján már közelebb áll az igazsághoz. Azt mondja, hogy a tudomány egy szervezett hiedelemrendszer. Az igaz, hogy szervezett, de a vallás is az. Szerepel még a dián az, hogy a tudomány korlátolt hiedelemrendszer. Igen, olyan értelemben korlátolt, amilyen értelemben szervezett: nevezetesen van módszere, és nem igaz, hogy anything goes (ahogy Feuerabend hazudta). A vallás egyébként jóval korlátoltabb, és a szó negatív értelmében.

Csányi elmond egy nagyon fontos különbséget, hogy a tudomány képes változni, és a tudományos tudás változtatásának megvan a kidolgozott módszere. Pontosan ezért nem hiedelem a tudományos tudás. Csányi jól mondja, hogy ezzel szemben a vallások hittételei szinte mindig változtathatatlanok, a vallás dogmatikus. Igen, ezért is igaz, hogy a vallás hiedelem, ez a leglényegesebb különbség vallás és tudomány között, és ezért nem  hiedelem a tudományos tudás.

Csányi úgy fogalmaz, hogy a tudomány megfigyelések és kísérletek útján bizonyít. Ez rossz fogalmazás, a tudomány nem bizonyít (kivétel a matematika, de az analitikus), a tudomány csak igazol. Ezért a tapasztalati tudomány nem tévedhetetlen, és ezért nem dogmatikus a tapasztalati tudomány. A "bizonyít" szó használata ebben a leírásban súlyos önellentmondásokhoz vezet, hiszen ha a tapasztalati tudományok bizonyítani tudnának, akkor tévedhetetlen lennének, és nem kellene néha megváltoztatni a tudományos álláspontot bizonyos kérdésekben.

De ettől eltekintve ebben a videóban Csányi legalább számot ad a tudomány és vallás különbségéről, még ha a maga szokásos, pontatlan módján is. Amely pontatlanság egyébként szintén egy elterjedt és téves hiedelem. A baj az, hogy a "hiedelemrendszer" szó használatával eltakarja ezt az igen fontos különbséget.

A napokban nagy híre volt Kásler Miklós egy pár idézetének, aki lehetséges EMMI-miniszter. Az egyik ilyen az volt, hogy: "a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető a tízparancsolat betartásával." Voltak olyan keresztények, és nem keresztények, akik ezt a hülyeséget védték.Vannak, akik úgy értelmezték, hogy a tízparancsolat bár közvetlenül nem segít a betegségek gyógyításában, de pszichés stabilitást ad, aminek pozitív egészségügyi hatásai vannak.

Nézzük már meg azt a tízparancsolatot ilyen szempontból is!

Az 1-3. parancsolat nemcsak hülyeség, de köze nincs az egészséghez. A negyedik parancsolat kétséges, mert ahogy azt már George Carlin is megemlítette, vannak olyan szülők, akik tényleg nem méltók a tiszteletre. A fenét kell ezeket tisztelni, és aki ezt magára erőszakolja, az ebben az esetben a neurózisba hajszolhatja bele magát.

Az 5. , 7. és 8. rendben van, de akinek a tízparancsolat kell ahhoz, hogy ne lopjon, annak gratulálok, az már egy elég szánalmas ember, és nem gondolom, hogy a tízparancsolat meg fogja menteni, annyi mindenben elronthatja az életét. Akik meg nem lopnak maguktól sem, vagy legalábbis nem annyit, és nem olyantól, hogy bűnösnek éreznék magukat, azoknak az, hogy egy parancsolatban azt mondják neki, hogy ne lopjon, nem fog semmiféle pszichés megváltást adni más problémái alól. Annyi más dolog ronthatja el az emberek életét!

 A 6. szabály egészség szempontjából vegyes, talán inkább káros. Mit is jelent a paráználkodás? A szexet? Túl sok szexet?  Hűtlenséget? A szex egészségügyileg általában pozitív, természetesen a nemi betegségek elkerülése végett adott esetben védekezni ajánlatos. A "túl sok szex" még egészségesebb. Egészségügyi szempontból nincs túl sok szex. A házastárs vagy élettárs megcsalása meg erkölcsileg lehet problémás, és egy pár húzós esetnek lehetnek pszichésen megviselő következményei, de önmagában ez is inkább pozitív egészségügyi hatásokkal jár. Ez nem jelenti azt, hogy ajánlom, csak egészségügyi szempontból nincs nagy gond vele.

A 9. pedig vagy a 6. szabály ismétlése, ahogy Carlin is megjegyezte. Illetve, lehet, hogy nem ismétlés, amennyiben a "paráználkodás" a hűséges társsal való "túl sok" szexet jelenti, és a tízparancsolat azt is tiltaná, mondjuk, ha nem irányul gyereknemzésre. Akkor a 6. parancsolat kifejezetten egészségkárosító hatású. És pszichésen is felesleges szorongásokat okoz. Ugyanez igaz, ha ez a parancsolat az önkielégítésre vonatkozna. Ilyen hülyeségekkel ma már ne jöjjenek a vallások!

A 10. az meg vagy a 7. ismétlése, vagy másról szól, de akkor ostobaság. És ezt megint megjegyzi Carlin is, már miért ne akarhatnánk olyan dolgokat, amik a felebarátomnak vannak, ha nem a tőle való ellopással akarom megszerezni, hanem becsületes úton akarok én is olyat?! Miért ne kívánnánk dolgokat, miért ne lehetnének ilyen-olyan céljaink az életben, és mi baj van abból, ha ezeket a motivációkat a környezetünkből vesszük?!

Hiányzik ezzel szemben egy csomó fontos dolog a tízparancsolatból, például a szerintem egyedül fontos egy-parancsolat:

És ha egészségről van szó, akkor hiányzik még legalább két nagyon fontos parancsolat, amelyek a legfontosabbak egészség szempontjából:

(Az emberi test azért meg tud birkózni egy kis alkohollal, minden szökőévben elszívott egy szál cigivel, és hasonlókkal.)

A káros anyagok hosszú távú egészségügyi hatásairól, a sportról a Tízparancsolat írói semmit nem tudtak. Miért nem tudtak? Mert a Bibliát igen régen, igen műveletlen "birkapásztorok" írták, és a parancsolatok az akkori társadalom igényének, tudásának feleltek meg. Mára iszonyatosan elavult mind azért, mert a társadalom sokat változott, mind azért, mert sokkal többet tudunk a tudományból. Részben azt is, hogy a Bibliában mennyi kifejezett hülyeség van. Itt konkrétan meg arról, hogy az egészséges életmód miben rejlik.

Tehát miért követnénk egy ennyire elavult ostobaságot, amikor sokkal modernebb, aktuálisabb és bölcsebb ismereteink vannak a témáról?! Miért ne a tudomány eredményeit követnénk a "birkapásztorok" sötétsége helyett?!

Amikor a hitvitában a hívők eljutnak odáig, hogy nem tudják igazolni isten létezését, akkor gyakran jönnek azzal az érvvel, hogy a hit hasznos, például erkölcsösebbé teszi az embereket, vagy boldogítja őket. Ezzel az érvvel csak az a baj, hogy először is a premisszája nem igaz: a hit a létező felmérések és statisztikák szerint  szerint nem tesz erkölcsösebbé, és nem is boldogít. Másrészt a hasznosság, ha valós is lenne, nem érv az igazság kérdésében. Továbbá, ha valaki azért hisz bizonyos dolgokban, mert bár semmi alapja, de boldogít, azt sokan gyenge, tisztességtelen dolognak tartjuk, önbecsapásnak. Valami olyasminek tekintjük, mint a kábítószer-függőséget.

Úgy is lehet érvelni, hogy ha valaki alaptalan dolgokban hisz, akkor nagy az esélye annak, hogy csak ideiglenesen sikerül becsapnia magát, és végül kiderül, hogy téved. Annak is nagy az esélye, hogy téved, és annak is, hogy ez kiderül. Plauzibilisnek tűnik, hogy az, hogy a hit nem boldogít, emiatt is van. Különösen a különféle ezoterikus hiteknél tűnik ez plauzibilisnek, hiszen aki mindenféle olyan gyógymódokban hisz, az tényleg sokszor kell, hogy csalódjon.

A végső érv számomra egyébként az, hogy lehetetlenség az, hogy valamiben higgyek, ami nem igazolt, csak azért, mert boldogít. Nem csak gyáva önbecsapásnak tartom, de tényleg nem látom módját annak, hogy rávegyem magam. Nem látom, hogy volna az lehetséges, hogy eljussak a hitig, még ha akarnám is.

A hívők a halál kérdésében azonban élhetnek egy speciális érvvel. Ezt az érvet nem szoktam hallani, én magam gondoltam tovább a lehetséges érveket. A halál kérdésében ugyanis a fenti érvelés a csalódásról nem működik. A hívők érvelhetnének, hogy a halál utáni élet egy olyan hit, amivel nem lehet lebukni. Hiszen a halott ember már "nem látja meg", hogy nincs a halál után élet, tehát nem csalódik.

Első hallásra ez az érv nagyon trükkösnek tűnik, amivel szemben mi, ateisták nem tudunk mit felhozni, már azon kívül, hogy vannak a fenti, már ismert érveink az önbecsapásról, és arról, hogy a boldogságnak semmi köze az igazsághoz.

De némi gondolkodás után arra jutottam, hogy az említett hívő érv ellen közvetlenül is fel tudunk valamit hozni. Ez az ellenérv azon alapszik, hogy nem ehet ténylegesen így elszigetelni a halál kérdését. Ha tehát valaki elhiszi, hogy van halál utáni élet, az igazolás hiánya mellett, illetve az emberi szervezetről és agyműködésről szóló minden ismeretünk ellenére, vagy annak hiányában, azok könnyen el fognak hinni más dolgokat is, ahol az önbecsapás könnyen kudarcba fullad. Gondolok itt arra is, hogy aki nem ismeri az emberi szervezet működését, az különféle ezoterikus gyógymódokat is könnyebben elhisz. Gondolok arra, hogy aki nem tud elég logikusan, racionálisan gondolkodni a halál kérdésében, az más kérdésekben is valószínűbben követ el ilyen hibákat. Gondolok itt végül arra is, hogy aki olyan alkat, hogy a halál kérdésében a vigasztaló önbecsapáshoz fordul, az kész lehet erre a többi kérdésben is.

Egyébként a halál utáni életben való hit azért sem olyan egyöntetűen boldogító hatású, mert a hívő elképelésekben a pokolban való hit is benne van, vagy benne lehet, tehát a halál utáni élet perspektívája nem is olyan egyszerűen pozitív, ahogy esetleg elsőre gondolnánk.

Még azt a megfigyelést ismételném meg, hogy azok, akik hívőek mondják magukat, azok nem is olyan biztosak a túlvilági életben, hiszen amikor számukra kedves emberek halnak meg, akkor ugyanúgy gyászolnak. Őszintén szólva egyáltalán nem úgy viselkednek, mint akik tényleg komolyan hisznek a túlvilági életben.

Végül megismételném azt is, hogy én hogyan is állok ezzel a kérdéssel. Én félek a haláltól, nem mondok tehát olyan teátrálisan hősies dolgokat, mint amilyeneket Shakespeare írt (vagy bárki a nevében). A halálfélelmem régen időnként igen erős volt, különösen éjjel, elalvás előtt, ha eszembe jutott a téma. Ilyenkor igen erős szorongás vett rajtam erőt. Manapság ezek a szorongások ritkábbak, nem jellemzőek, és a halálfélelmem is kicsit gyengébb lett. Emellett szerepet játszik az az érv, hogy a boldogság más, mint az igazság, szerepet játszik az önbecsapás, nem tudnám ezt az utat választani. Akkor sem, ha nagyon erőltetném. A személyiségem most már ilyen, és praktikusan lehetetlen, hogy megváltozzak. És végül, megnyugtató az is hogy az utolsó érvvel, amivel még elő tudtam jönni a hívők részéről, ilyen jó választ találtam.