Hitről szóló vitákban gyakran felmerül egy olyan érv, hogy hit nélkül úgysem lehet élni a mindennapi életben sem. Akkor meg csapjunk bele a lecsóba! Merjünk nagyot álmodni! Egyszer élünk! Pincér, még egy doboz gyufát! Látható, hogy az érv amúgy is érvelési hiba, de a helyzet az, hogy lehet hit nélkül is élni, és még azt is egészen pontosan megmondom, hogy ezt hogy értem.

Hogy értem a "hit" szót?

Én amióta egyre tudatosabb ateista vagyok, a "hit" szót egy nagyon pontos és precíz értelemben használom, ez pedig a következő:

hit=”egy olyan a valóságról szóló P állítás (objektív) igaznak állítása, ami nem tudás”.

Az "objektív" jelzőt azért tettem zárójelbe, mert nincs szubjektív igazság, de ez a hívőknek nem nyilvánvaló, tehát emlékeztetem őket erre.

Avagy, ahogy a mesemondó mondja: "A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." zsid 11.1

Érzelmek, ízlések, értékek

Nos először is nézzük, ha a hit nem tudás, akkor fordítva: esetleg a tudásban is van hit? Másik oldalról közelítve: az életben nyilvánvalóan nem csak tudás van, nem csak tudás kell az élethez. Amikor tehát azt állítom, hogy lehet hit nélkül élni, akkor azt kell, hogy állítsam, hogy van még egy harmadik halmaz is. Mindazt, amit nem tudunk, nem kell, hogy hit legyen, mert van harmadik lehetőség is: nem kell, hogy igaznak állítsuk. Tehát van egy halmaz, ami se nem hit, se nem tudás, hanem "egyéb". Méghozzá "igen nagy" halmaz: a szubjektív dolgok halmaza. Amelyek, mint mondtam, nem igaz vagy hamis (objektív) állításokból állnak, hanem valami másfajta kijelentésekből.

Az élethez szükséges például érzelem is, és az érzelmeket sem tagadni, sem megszüntetni, sem alacsonyabb rendűnek beállítani nem kell ahhoz, hogy hit nélkül éljünk. Egy dolog szükséges: ne állítsunk valamit érzelmi alapon igaznak. Szükség van az életben ízlésre, értékrendre, és ezek érzelmi alapúak. És a legtöbb embernek szüksége van szeretetre is, bár ez túl van értékelve, de nem megvetendő dolog. Ha ezeket a szubjektív értékrendi, ízlésbeli állításokat nem objektív igazságként fogalmazzuk meg, hanem csupán megállapítjuk őket, akkor abban nincs hit.

Nem hit tehát mondjuk az, hogy A=„Jobban szeretem a teát, mint a kávét.” Mert ez egy tény a szubjektív ízlésemről. Ha viszont azt állítanánk, hogy B=”A tea jobb, mint a kávé.” Az már egy objektív megfogalmazás, ami egészen más, mint a szubjektív A állítás. Az A állítás az érzelmet megállapítja, anélkül, hogy a tartalmát általános objektív igazság szintre emelné. A B állítás viszont az érzelem tartalmát általános és objektív szintre akarja emelni, ami hiba. De gustibus non est disputandum.

Ez a hiba lehet csupán enyhe, amikor valaki csupán rosszul fogalmaz, vagy röviden vet oda valamit, de jobban meggondolva természetesen tudja, hogy a tea nem általában és objektíve jobb, mint a kávé. Ez gyakran előfordul. Sokszor viszont az ilyen jellegű hiba mély, és hit rejlik mögötte. Ezt onnan vehetjük észre, ha az illető nem javítja ki magát, ha tényleg komolyan gondolja, hogy B igaz, azután is, hogy kifejezetten rákérdeztünk arra, hogy objektív, és abszolút igazságnak gondolja-e. Persze ez ritkán fordul elő teával és kávéval. Gyakrabban egyik focicsapattal a másik helyett, még gyakrabban pedig akkor, amikor az ízlés már erkölcsi kérdésbe torkollik.

Van egy még nagyobb hiba itt, amire új példát mondok. C=”Nem szeretnék meghalni”. E helyett valaki mondhatja azt, hogy D=”Van élet a halál után.” Ha valaki D-t mondja C miatt, akkor az hit. Ha valakinek igazolása lenne erről, az persze más volna, de hát jelen tudásunk szerint senkinek nincs. Hasonlóan keverik össze a hívő emberek azt, hogy szeretnék, ha lenne isten, igazságosabbnak tartanák, ha lenne isten, szükségesnek tartják, hogy legyen isten (erkölcsi szempontból), és azt, hogy isten létezése ezen egyébként is kétséges "érvek" miatt még nem igazolt.

Ezt a részt összefoglalva azt mondhatjuk, hogy ha valaki az A vagy C típusú szubjektív állításokat nem keveri össze a B vagy D típusú állításokkal, akkor tud hit nélkül élni. A hit itt abból a hibából fakadhat, ha valaki azt, hogy mit szeretne az “odakinttel kapcsolatban” összekeveri azzal, hogy mi van “odakint”. Vagy ahogy mondani szokás: összekeveri a "kell"-t a "van"-nal. Ez az összekeverés olyan gyakori gondolkodási hiba, hogy még neve is van: vágyvezérelt gondolkodás, és tágabb értelemben az egyik legfontosabb distinkcióhoz kapcsolódik, amit sokszor sulykolok, ez pedig az objektív és szubjektív distinkciója.

Az érzelmek ugyanis nem az odakintről szóló objektív állítások, hanem az odakint lévő dolgokhoz való viszonyulások. Viszonyulni pedig szabadon lehet sokféleképpen. Lehet szeretni és utálni ugyanazt a kávét.

Van-e remény és cél hit nélkül?

Nos nézzük a kérdést egy kicsit másképpen. Vannak, akik azt mondják, hogy remény nélkül nem lehet, vagy nem érdemes élni.Sőt, nem csupán vannak, akik ezt mondják, hanem ez a keresztény vallások egyik legelcsépeltebb szlogenje. Ott van a "hit, remény, szeretet" jelszóhármasban is.

Ha csak nem volna érdemes remény nélkül élni, akkor az ugyan nem jelentené, hogy nem lehet hit nélkül élni, tehát elvileg már gyenge érv volna, de praktikusan elég nagy bajban lennénk. Már amennyiben a remény és a hit ugyanaz volna. De ugyan miért volna az? Lehet valakinek valamilyen reménye, anélkül, hogy állítana valamit a valóságról.

Például megfogalmazhatom az előző példa állítását úgy is, hogy E=”Remélem, hogy van élet a halál után.” Ez az állítás nem hit. Hiszen tény lehet, hogy remélem, ugyanakkor nem állítom, hogy F=”Van élet a halál után.”=D. Ha valaki E miatt F-et állítja, vagy összekeveri a kettőt, az akkor már hit.

Tulajdonképpen a célok, remények is érzelmi alapúak. Az érzéseinket sokféle megfogalmazásban meg tudjuk adni: értékrendként és célként is. A kettő tulajdonképpen ekvivalens. Az értékes dolgok azok, amik céljaink. Természetesen az értékrend is egy bonyolult dolog, és az emberek célrendszere is az. De sem az értékrend, sem az ízlés, sem a célok nem képeznek hitet, amennyiben tartózkodunk attól, hogy B vagy F típusú objektív igazságként fogalmazzuk meg őket.

Egy másik lehetséges érv volna, hogy ha a céljainkban hiszünk is, akkor az hatékonyabb. Ez esetben ugyan lehetne hit nélkül élni, de elég erős praktikus érv volna amellett, hogy nem érdemes. Nos, vizsgáljuk meg! Arról volna itt szó, hogy ha van egy célunk, és hiszünk abban, hogy az a cél igaz is, akkor többet teszünk meg érte. Például, egy sportoló. G=”Szeretnék nyerni.” H=”Nyerni fogok.” Az érv úgy szólna, hogy ha a sportoló G helyett H-t mondja, és hiszi, akkor többet megtesz a cél érdekében. Egyrészt nem vagyok meggyőződve, hogy H helyett G hite nem eredményezi-e azt, hogy az illető kevesebbet tesz a dologért, mert hiszen „úgyis győzni fog”, elbízza magát.

Mindenesetre az G állítás a megfelelő optimizmussal, küzdeni akarással, tökéletesen elégséges ahhoz, hogy az illető sokat megtegyen a győzelemért. Még ha a hitnek volna is átlagban némi pozitív hatása itt, akkor is azt látom, hogy hit nélkül is el lehet ezt érni. Nem éri meg ezért azt az intellektuális zavart, amit a két állítás összecserélése okoz. Nekem az életben mindig elég volt a G típusú állítás, és nem keveset értem el eddig az életben.

Választások, döntések hit nélkül

Egy másik érv lehet, hogy bizonyos esetekben választanunk kell valamit úgy, hogy nem tudunk a dologról eleget, vagy nem is lehet tudás alapján választani. Az első esetre példa, hogy senki nem lehet szakember mindenben. Az életben felmerülhetnek olyan kérdések, amikről nem tudunk eleget. Mit lehet ilyenkor tenni?

a) Utána lehet nézni a dolognak, és akkor már állíthatjuk, hogy amit választunk, az tudás alapján történt.

b) Lehet, hogy az utánajárás eredményeképpen a kérdésre adott válaszról mi nem szereztünk igazolást, de egy megbízható forrásból vettük. Ez esetben a döntésünket arra a tudásra alapozzuk, hogy a forrás megbízható. Ez esetben a döntésünk akkor tudás alapú, ha a forrás megbízhatósága tényleg igazolt. Itt megjegyzem, hogy a Biblia (vagy más szent könyvek) és a papok (vagy más vallásos tekintélyek) szerintem nyilvánvalóan nem hiteles források, és ezt az alapján láthatjuk, amit lehet tudni róluk.

c) Lehet az, hogy érzelmi (véletlen) alapon döntünk. Ez esetben belátjuk, hogy a dologról nem tudunk eleget, és nem is pótoljuk ezt. Ettől még dönthetünk így. Ez nem hit, amennyiben nem állítjuk, hogy az érzelmi (véletlen) döntésünk igazság.

Azt, hogy melyik esetet választjuk, esete válogatja, és mérlegelés kérdése. Nyilván érdemes fontos dolgok esetében az a) esetet választani. Fontos dolgokról érdemes tudással rendelkezni. Egyébként fontos dologról könnyű is általában tudást szerezni, ugyanis minél nagyobb hatással van ránk valami, annál könnyebb róla információt szerezni (magából a hatásból).

Van olyan eset, amikor szinte csak a c) eset lehetséges, például, amikor két dolog közül kell választani, ami között csak érzelmi alapon tudunk különbséget tenni. Ilyenkor nyugodtan lehet a c esetet választani, ha nem állítjuk, hogy az érzelmi választásunk igazság, akkor nem hit. Így például ha nem fontos, bemegyünk a boltba, leemelünk érzés alapján a porcról egy mosóport, és azzal mosunk, de nem hitegetjük magunkat azzal, hogy ez a mosópor a legjobb, csak azért, mert tetszett a csomagolása.

Van-e tudás hit nélkül?

A tudósok maguk is van, amikor nem igazolt módon választanak. És pedig akkor, amikor egy bizonyos kutatási programról, vagy hipotézisről választanak, még mielőtt az tudás volna. Például egy tudós ezt a témát választja a másik helyett, mert érzelmileg ez tetszik neki. Ha nem hiszi megalapozatlanul azt, hogy ez a téma maga az igazság, a másik témával szemben, csak azért, mert neki ez tetszik, akkor ez nem hit. Értelemszerűen a kutatás megkezdése előtt a hipotézis nem lehet tudás, mert a kutatás kezdető szakaszának az a szerepe, hogy igazolja a hipotézist. Így például ha egy tudós egy matematikai sejtésen dolgozik, akkor nem kell higgyen benne ahhoz, hogy dolgozzon rajta. Ha tisztességes, nem mondja azt, hogy a sejtés igaz, mielőtt bizonyította volna. Ez semmit nem vesz el abból, hogy ez a matematikus lelkesen dolgozhat a bizonyításon.Nem azért, mert hisz a tételben, hanem azért, mert szereti a munkáját. Ez azért is fontos, mert ha mégsem sikeról, akkor a hívő tudós nagyot csalódik, a nem hívő meg azért mégiscsak azt csinálta, amit szeret.

Szakszóval ezt a problémát úgy mondják, hogy megkülönböztetjük a felfedezés és igazolás kontextusát. Ez Reichenbach distinkciója. Amiről azt mondhatjuk, hogy természetesen nem tudás alapú az, és nem is kell, hogy az legyen, az az, hogy hipotéziseket honnan veszünk, melyik hipotézis kutatását választjuk. Ezek érzelmi alapú választások lehetnek, vagy véletlen ötletek. Akár meg is álmodhat egy tudós egy hipotézist (ld. Kekulé benzolgyűrűje). Ezek után választhatja azt, hogy ezt kutatja, „csak” mert ezt álmodta. Ez nem hit, ha ekkor nem állítja igaznak a hipotézisét, hanem csak ötletnek. Ha azt mondja a labortársának, hogy „Álmodtam valamit, vizsgáljuk már meg!” az nem hit, hisz nem mondja, hogy igaz.

A hit az volna, ha a professzor álmodja, és parancsba adja, hogy „ennek keressék meg az igazolását, mert ez igaz!” És ez baj is, mert a tudománytörténet számos kudarcos sejtést is ismer. ld "Isten nem kockázik".

Konklúzió

Összefoglalva: Hit nélkül lehet élni. Tulajdonképpen nagyjából ugyanúgy lehet élni. A hit nélküliség először csupán azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat, amik nem igazoltak, úgy használunk, hogy nem mondjuk igaznak őket, sőt lehet, hogy ezek igazságáról nem is lehet értelmesen beszélni, mint az érzelmek.

Ez így elsőre csupán azt jelentené, hogy ügyelnünk kell a megfogalmazásra. De valójában ennek sok következménye van a viselkedésünkre nézve is: toleránsabbak leszünk olyan helyzetekben, amikor ez így helyes, mert nem gondoljuk igazságnak azt, ami csak a szubjektív érzelmünk. Aztán kevésbé csalódunk akkor, amikor egy sejtés cáfolódik. Végül könnyedén el tudjuk fogadni magunkban, hogy egy nem tudás, és nem hit alapján választott mosópor éppenséggel rosszul mos. Nem okoz nekünk különösebb traumát, hogy hülyék voltunk, mert nem voltunk azok. Mi nem hittük, hogy az a mosópor jó. Mi csak választottunk, mert valamit kellett venni. Hülyék akkor lettünk volna, ha hittünk volna benne.