A Facebook emiatt a kép miatt is törölte ennek a postnak a megosztását, és blokkolt 3 napra. Bigottak. Kapják be!
Mérő László egész munkásságából sok mindent kritizáltam, de van egy könyve, az Érzelmek Logikája, amely egészen jó, és erről egy olyan ismertetőt írtam, ahol csak részben kritizálom. Ebben az ismertetőben egyetértően idéztem egy bekezdést, amelyet sokszor, sok helyen szoktam idézni, mert egyetértek vele, és nagyon jó megfogalmazásnak látom. Van benne továbbá egy nagyon jó elnevezés, a "boldogságportfolio", amely szerintem nagyon kifejező, szerencsés és jó elnevezés.
„Alap- és kognitív érzelmeinknek önmagukban éppúgy nincs semmi értelmük, mint ahogy magának az életnek sincs azon kívül, hogy ha jól működik, akkor jelen lesz a következő generációban is. (…) Így nem csak az érzelmeinknek adhatunk értelmet, hanem az életünknek is. Mindenki a saját szelfje alapján, amit hite, érdeklődése, habitusa, családja, nemzetisége és még sok minden más határoz meg. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő bolgogságportfoliót.” 302. oldal
Meg kell jegyeznem, hogy ez a gondolat a könyvben emlékeim szerint nem képez hangsúlyos témát. Tehát az Érzelmek logikáját azért nem érdemes megvenni, mert ott Mérő ezt nagyon kifejtené. Nem teszi. A könyvet a sok pszichológiai kísérlet leírásáért érdemes megvenni, és azért is, hogy kiderüljün, az érzelmi intelligencie, az EQ elég nagy humbug. De én most nem erről akarok írni, amiről írni akarok, az eme gondolat kifejtése, ahogy én értem, ahogy én gondolom. A "boldogságportfolio" kifejezés szerintem azért jó, és a fenti idézet is azért jó, mert kifejezi a következő dolgokat:
1) Az életnek nincs egy objektív, abszolút értelme. Tehát a "mi az élet értelme?" kérdésre nincs igaz válasz. Kár keresni. Fogalmi okokból nem lehet. Az élet értelme szubjektív dolog, az "igazság" objektív dolog. Szujbjektív igazság nincs, ami szubjektív "igazság", az legfeljebb erős érzelem.
2) Viszont ez jó hír, hiszen ezek szerint szabadok vagyunk: bárki adhat az életének értelmet. Méghozzá nagyjából bármit, amit szeretne. Persze praktikusan lehet annak hátránya, ha olyan dolgokat tűzünk ki célul, ami nagyon ellenkezik a homo sapiens biológiai tulajdonságaival, vagy ami nagyon ellenkezik a társadalmunk bevett normáitól. Ezeket sem lehetetlen kitűzni, csak megvan a maguk nehézsége. Ha valaki például azt tűzi ki célul, hogy kiírt 6 millió zsidót, akkor igen szerencsésnek kell lennie ahhoz, hogy meg tudja csinálni, és könnyen meglehet, hogy egy berlini bunkerben végzi, ahol főbe lövi magát, majd lelocsolják benzinnel, hogy elégessék a testét.
3) Az életnek nem egyetlen dolgot adhatunk értelmül. Egyetlen ember sincs, aki egyetlen célt tűzne ki életében, és itt nem csak a nagy célhoz szükséges kisebb célokra gondolok, hanem arra, hogy bizony az embernek mindig vannak mellékesen más céljai is, a legnagyobb monomániás megszállottnak is. Ha pedig egy ember egyetlen nagy célt sem tud felmutatni, élete rengeteg célból áll, azzal sincs semmi baj. A portfolionak nincs objektíven ideális eloszlása.
Ehhez a portfoliohoz modern világunk egyébként nagyon sok támogatást nyújt. Az életmód magazinok eleve nyújtanak egy portfoliot, ha megnézzük egyes blogok főoldala is ilyen életmód magazin jellegű. A tévében a reggeli műsorok is ilyenek. Ezek a portfilook persze sablonosak, sematikusak (recept+utazás), a többség igényeit fedik le. Ennél sokkal gazdagabb egyéni portfoliot lehet összeállítani. A hagyományos hobbikon túl az elmúlt évtizedekben tucatnyi új hobbi jelent meg, és ehhez szolgáltatások is kapcsolódnak a kalandparkoktól vadvízi evezésen át a mászótermekig. Nem az a nehézség, hogy nincsenek lehetőségek, nincsenek minták, és nincsenek ötletek.
Ami az élet értelmével kapcsolatban nehéz, az pont az a szabadság, amelyről beszéltem. A szabadság ugyanis kettős dolog. Két egészen különböző módon is felmerülhet a szabadságunk kérdése:
A) Amikor valami vagy valakik korlátozzák a szabadságunk, akkor a szabadság iránti vágyunk nagyon is meghatározza a célt, ami előttünk lebeg. Ez a szabadság, egyrészt még nincs is teljesen a kezünkben, tehát éppen, hogy még nem vagyunk szabadok egy bizonyos szempontból, hanem korlátozva vagyunk. Másrészt még olyan értelemben sem vagyunk szabadok, hogy a szabadság iránti közdelem "rabjává tesz" minket. Onnantól, hogy elhatároztuk, küzdeni fogunk a szabadságunkért, a cél meg van határozva, ott már sínen vagyunk. És azokban a szituációkban, ahol ez felmerül, a választási lehetőségek ugye már beszűkültek: ige, vagy nem. Ez a bináris választás persze lehet nagyon is drámai, nehéz, dilemmás, de a lehetőségek tárházának zavara nem okoz nekünk nehézséget. Ez a gondolat nagyon hasonlít Sartre gondolataira, aki a német megszállás alatt, és a német hadifogolytáborban érezte jól magát, és szabadnak. Sartre persze az egészet kissé eltúlozza, elmisztifikálja, és egy kicsit beteges lenne emiatt keresni az ilyen szituációkat.
B) Amikor a szabadságnak tényleg birtokában vagyunk, akkor elvben minden nagyon jó, de itt tényleg az okoz nehézségeket, hogy a lehetőségek gazdagsága megzavar minket. Erről szól egy kicsi könyvecske, melyet sok éve olvastam, a "The Paradox of Choice" Barry Schwartztól. Viszonylag egyszerű könyvecske, némileg közhelyes, és eléggé eltúlozza ő is a túl nagy választék nehézségét a köznapi élet apró-cseprő problémáiban, de az élet értelmével kapcsolatban azt gondolom, hogy ebben tényleg van valami.
A választás gazdagságának leküzdésében segíthet az, hogy vannak kész minták. Vannak ilyen-olyan-amolyan életmódok, életszemléletek, mint például az emósok, a hippik, a környezetvédők, a gruppiek, az adrenalinvadászok, és még sokan mások. Ma már nem kell a keresztény életmód mintáját elfogadni, és nem csak vallásos életmódminták vannak előttünk. A minták, az életmódok tárháza persze egy másik szinten újragenerálja a problémát.
Ami az ateizmust illeti. Az ateizmus a szekularizmussal, tudománnyal vállvetve a felvilágosodás, a modernizáció során a rabságból valóban a szabadságba küzdötte magát. Ma, a modern, nyugati világban alapvetően vallásszabadság van, bár az egyház és állam szétválasztása szinte sehol nem tökéletes, és Magyarországon éppen óriási a visszaesés, de remélhetően ezt túléljük, legyőzzük.
Ha most eme átmeneti visszaesésektől eltekintünk, akkor az ateisták itt vannak a szabadság kapujában. Nem isten mondja meg nekik az életük célját, hanem maguk dönthetik el. Ez a szabadság pedig akármennyire is jó, ott van a B) pontban ábrázolt nehézség. Felfoghatjuk úgy is, hogy most ez a kihívás, ez a következő feladat, ezt kell leküzdeni, és hát akkor egy kicsit mégiscsak sikerült a dolgot az A) ponthoz hasonlóvá tenni. Minden esetre a B) pont nehézségei miatt megfordulni, az roppant hülyeség lenne.
