M. M. Mangasarian "The truth about Jesus" c. könyvében megint az a jó, hogy youtube-on is meghallgathatod.
De ha mégis mp3 lejátszón akarod meghallgatni, akkor a Librivoxról letöltheted. És mivel a könyv elég régi, a szerzői jogai lejártak, ezért a szöveget is le lehet tölteni.
A könyv egyike lehet a legkorábbi könyveknek, amelyek elég komolyan, és átfogóan érvelnek amellett, hogy Jézus tulajdonképpen lehet, hogy nem létezett. Érdekes módon sok olyan motívumot és érvet tartalmaz már, amelyeket azóta is felhasználunk vitáinkban. Másrészt kicsit néha komikus, és furcsa.
Mangasarian életrajza maga is szenzáció. Törökországból származott, a Princetonra járt, presbiteriánus lelkész volt, végül racionalista gondolkodó lett. A törökországi származás csak érdekes. A lelkészi hivatás viszont azért jelentős, mert Mangasariannak eszerint volt háttere, az evangéliumokat jól ismerte (ez látszik is a könyvben), de ráadásul volt a másik oldalon, és aztán meggyőződésből váltott véleményt. Bár a könyvben kicsit érezhető valamilyen mélyen motivált küzdelem, de azért elég sok jó érvet tartalmaz, hogy mi ateisták elolvassuk, és használjuk őket. Persze mindig óvatosan, és csak elelnőrzés után!
Például a könyv egy nagyon hangulatos tanmesével nyit, amelyben egy ókori görög 2500 év után feltámad, és csodálkozik azon, hogy az Apolló hit helyett a Jézus hit terjedt el Görögországban. A tanmese tényleg rendkívül eredeti, én nem ismerek hasonlót. Bár rácsatlakozik arra a motívumra, amikor ateisták azt fejtegetik, mennyi Jézushoz hasonló istenségben hittek az emberek Jézus előtt. De Mangasarian jól adja elő a tanmeséjét, nagyon hatásos az, amikor a keresztények először amellett érvelnek, hogy Apolló csak egy mítosz, hiszen senki nem látta, nincsenek bizonyítékai a létezésének, csak holmi szövegek, nem jelenik meg az emberek előtt, aztán amikor az ókori görög belelkesül, hogy "na végre, itt egy megjelenő, igazolható, kézzel fogható isten", akkor kiderül, hogy Jézus bizony pont annyit se tud, mint Apolló, és ha Apolló mítosz, akkor Jézus is. Mangasarian úgy fogalmaz, hogy Apolló szűztől született, de tudtommal Zeuszt mondták apjának, és bár a (fő)isten fia címben egyezik Jézussal, de szűznemzésről szerintem Apollónál nincs szó. Hasonlóan beszél később III. Amenhotep fogantatásáról is, de tudtommal ott is csak az a motívum, hogy az apja Ámon isten lenne, és az anyja szüzességéről nincs szó. Platónról is eképpen beszél, miközben Platón apja ismeretes. Igaz, egy mítosz vele kapcsolatban is létezik, miszerint Apolló volt az apja. Valószínűleg Mangasarian az istentől való fogantatás mítoszát a szűznemzés mítoszával egyenértékűnek vette, amiben van is valami. Hiszen egy istentől való fogantatás esetén a szűznemzés is kézenfekvő lehet (már amennyire egy ilyen abszurd hipotézis esetén lehetségességről lehet beszélni), illetve egy lány félrelépését, és látszólag apa nélküli gyerekszülését foghatták az istenre. A szűznemzés hangsúlyozása végül is csak annyit hangsúlyoz, hogy nem volt fizikai coitus, ami hát, hogy úgy mondjam, nem éppen egy fontos, és eget rengető kérdés. Meg hát ugye azt is tudjuk, hogy az evangéliumok esetében félrefordítás is van/lehet a dologban.
Mangasarian a fő részben az evangéliumok ellentmondásait sorolja, amelyek közül sok ismert. Ezek közül csak egy igazán muris példát mondok, azt, hogy a Máté evangéliumának rögtön az első fejezete József genealógiájával kezdi. Mt 1:16, majd két sorral lejjebb, hogy Mária nem Józseftől, hanem a Szent Lélektől volt terhes. 1:18. No de akkor miért József leszármazását írja le, ha József az, akinek köze nincs Jézushoz leszármazásilag? Nyilván már itt is látszik, hogy az evangéliumok tákolmányok. A genealógiát beletették az evangéliumba, amikor még József volt Jézus apja. Majd a szűznemzéses mesét is beletették, és nem érdekelte őket, vagy hülyék voltak ahhoz, hogy felismerjék az ellentmondást, és, hogy fél perc alatt lebuknak, ha értelmes ember olvassa az evangéliumot. Ja, hát ez az, nem értelmesek embereknek szánták azokat.
Mangasarian felveti egyik kedvenc kérdésemet, hogy miért nem írta le Jézus a maga tanításait? Mangasarian is kifejti, hogy egy kicsit is intelligens embertől ez az adott korban már ésszerű lett volna. Én meglepődtem, amikor ezt a gondolatmenetet olvastam, hogy én tőle teljesen függetlenül jutottam ugyanide. Az oka ennek nyilván az, hogy Mangasarian is értelmes ember volt, én is az vagyok, és a kérdés, illetve az érv értelmes. Bármely értelmes ember teljesen függetlenül is eljuthat ide. Bár megjegyzem, egy olyan kultúrában, ahol a gyerekek kiskoruktól fogva tanulják, hallják az evangéliumokat, mint igazságot, hajlamosak vagyunk megszokni a butaságokat és ellentmondásokat, és sokszor fel sem tűnnek az ellentmondások, fel sem teszünk ilyen kérdéseket, sokszor eszünkbe sem jut meggondolni, hogy "jó, de miért is nem....?"
Már Mangasarian is felveti annak kérdését, hogy Jézust hányan idézték még más forrásokból. Hogy Josephus Flavius leírásai részben hamisítványok, részben hamisítványok lehetnek, részben meg nem sokat írnak, hogy Tacitus említi naplójában, de erről Mangasarian azt álltja, hogy hamis.Valójában a mai történészek álláspontja az, hogy Tacitus leírása nem hamisítvány. Azt viszont sokan hozzáteszik, hogy csak arról van szó, hogy Tacitus azt írja le, amit hallott, hogy a keresztények mit hisznek. Inkább emiatt nem kell ezt a pár sort komoly igazolásnak venni. Mangasarian azt is állítja, hogy Plinius, Quintilianus, Philon, Seneca és Epictetus esetében is hiányzik Jézus említése. Plinius említi egy levélben a keresztényeket, sőt, részletesen beszél róluk, de Jézus történelmi hitelességét illetően ez kevés. Quintilianus spanyol rétor volt, tényleg nem írt Jézusról, de ez mondjuk nem látom, miért lenne nagy érv. Philon Alexandriában élő zsidó teológus volt, és valóban nem írt Jézusról, inkább arról ismert, hogy a tanai erősen rokonok azzal a neoplatonista jellegű keresztény tanokkal, ahova a kereszténység tendált a zsidó vallástól elválva. Hogy Philon nem említi Jézust, az bizony komoly érv. Ő az, aki pontosan akkor élt, hogy azt mondhassuk, ha létezett volna Jézus, akkor azért kellett volna, hogy halljon róla. Seneca tudtommal valóban nem írt Jézusról, mivel Rómában élt, ennek kb. olyan jelentősége van, mint Tacitusnak.
Mangasarian kitér Jézus perére is. Megjegyzi, hogy milyen furcsa is Jézus hallgatása a perében:
"Jézus pedig ott álla a helytartó előtt; és kérdezé őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.
És mikor vádolák őt a főpapok és a vének, semmit sem felele.
Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened?
És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék." Mt 27:11-14.
Ez a viselkedés akkor is furcsa volna, ha Jézus egy közember lett volna, és akkor is, ha isten fia és küldötte. Teljesen normális emberi reakció, ösztön, igény, hogy ha az embert vádolják valamivel, akkor általában védeni szokta magát, vitatkozni szokott, meg szokta védeni az igazát. Még akkor is, ha igazából nem hisz abban, hogy ezzel el tud kerülni egy ítéletet. Az emberekben általában van egy olyan igény, hogy maguk előtt, a hallgatóság előtt, az ellenfél előtt igazolja magát. Hogy legalább egy elvi síkon legyőzze azokat, akik őt meg akarják ölni.
Még kevésbé hihető a történet akkor, ha Jézus nem egy közember lett volna, hanem "az ég küldötte", akinek üzenete van, aki prédikál, aki a világnak el akar mondani valamit. Egy ilyen ember miért csinálná pont az ellenkezőjét annak, mint amiért állítólag jött?! A mártírok, a szent ügyért meghalók általában pont arról híresek, hogy hogyan védekeztek, mit mondtak a perük során. Mangasarian felidézi Szókratészt, akinek leghíresebb beszéde az a védőbeszéd, amit Platón örökített meg. Szókratész egy értelmes filozófus volt. Jézus az evangéliumok szerint egy loser.
Persze egy mesében ez a hallgatás jól hangzik. Igaz, kicsit olyan, mintha görög, szofistákon nevelkedett okoskodók találták volna ki: Jézus, a trükkös szofista kifogott a bíróin azzal, hogy hallgatott, illetve "trükkös szójátékkal" fordította vissza a vádakat a vádlóira. Valójában Jézus "trükközése" óvodás szintű.
Ugyanakkor ez nem gondolom, hogy egy hívőt megrenget a hitében, mert túlságosan sok általános és józan belátást kíván tőle az, hogy belássa ennek a mítosznak az irrealitását.
Magasarian kitér egy kis ideig a szentháromság logikai abszurditására, amely Jézus történetében abban nyilvánul meg, hogy Jézus egyszerre azonos az apával, istennel, és egyszerre tudatlan azzal kapcsolatban, hogy mi lesz vele, mi lesz a sorsa, és, hogy az apja, mit kíván tőle, mit kíván ő saját magától. És ezen kívül is több helyen kifejezi azt, hogy ő nem tudja azt, amit csak az atya tudhat. "Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. " Mk 13:32. Ez egy skizofréniás baromság.
Mangasarian azon is elidőzik, hogy kifigurázza az evangéliumok dramaturgiáját. Azt, hogy az egész történet stílusában, felépítésében rendkívül hatáskeltő, és egyáltalán nem olyan, mint egy tényleges, történelmi történet. Ebben sok igazság van, de ez sem annyira erős érv. Nem elég objektív. Persze igaza van ebben Mangasariannak, és nekünk, ateistáknak ez fontos is. Mert ez is hozzátartozik az evangéliumok magyarázathoz. Nekünk érdekes lehet azt meglátni, és beleépíteni az evangéliumokról szóló elgondolásunkba azt, hogy ez egy kitalált mese, és ezt a dramaturgiája is alátámasztja. De szerintem nem fog meggyőzni egy hívőt.
Egy azóta klasszikus észrevétel az, hogy Pál leveleiben bár szó van Jézusról, de relatíve kevés helyen, és igen szűkös mértékben van róla szó. Gyakorlatilag a keresztre feszítésen kívül minden életrajzi adat hiányzik, és a későbbi evangéliumok sok mondása, tanmeséje közül szinte semmi nem fordul elő Pálnál. Pedig Pál levelei nagyrészt a közösségekhez írt levelek, és eme levelekben Pál nagyrészt a közösségek egyben tartásáért, rendszabályozásáért küzd, és mindenféle mindennapi problémában igazítja el őket. Ezekben a kérdésekben teljesen kézenfekvő volna Jézust idéznie, Jézus tanmeséihez visszanyúlnia, amelyek többségében ugyanilyen "eligazító" jellegűek. Illetve kézenfekvő volna Jézus "csodálatos" történeteit elmesélnie. Számos kapcsolódó probléma van, például az asszonyok és család szerepe a közösségben. Bár Jézus ugye a család elhagyására buzdítja híveit, Pál pedig akármennyire is nőgyűlölő, az asszonyok közösségbe való befogadását akarja, hiszen neki minden "szavazat" számít. Pál ugyanis épp térítési versenyben van a jeruzsálemi közösséggel. Mangasarian kicsit eltúlozza azt, hogy Pál mennyire nem beszél Jézusról. Valójában Pál pár helyen említi Jézust, de a lényegi meglátás igaz: ez a pár hivatkozás nagyon kevés, és nagyon szegényes. Az egyetlen közösségi hivatkozás az eucharisztia története.
Fontos azt tudni, hogy Pál levelei az első keresztén dokumentumok. Ennek fényében pedig teljesen kézenfekvő magyarázata van a jelenségnek, amit Mangasarian, és azóta sokan mások leírtak. Mangasarian azt mondja, hogy Pál idejében Jézus csak idáig volt kitalálva. Ha valaki nem megy el odáig, hogy Jézus egyáltalán nem létezett, és azt mondja, hogy mondjuk tényleg létezett Jeruzsálemben egy lázadó, akit keresztre feszítettek, akkor is elég erős érv ez arra, hogy Jézus alakjának, mondásainak, történeteinek, tanmeséinek nagy részét utólagosan aggatták rá erre a szellemileg nem túlságosan jelentős lázadóra. Azaz amellett érv, hogy Jézus legfeljebb egy kis lázadó zsidócska volt.
Arra is kitér, hogy bár Pál sokat működött Jeruzsálemben, nem találkozott Jézussal, nem volt tanúja az állítólagos keresztre feszítésnek, nem említ semmit, hogy akkoriban hallott volna egyáltalán Jézusról. Ami furcsa, hiszen Pál tényleg elég valószínű, hogy Jeruzsálemben tartózkodott akkor, amikor Jézus is, és azokról a botrányos történésekről, vagy nagy hírű tanításokról kellett volna hallania már akkor, és erre utalnia kellett volna később.
Mangasarian érvel amellett, hogy az evangéliumokban, Jézus tanításában nincs semmi új, vagy semmi eredeti. Ez is olyan, hogy az, hogy mi "jó", erkölcsi felfogás kérdése. Nekem, sok ateistának és Mangasariannak tényleg nincs semmi, vagy nem sok értelmes tanítás az evangéliumokban. Ugyanakkor a hívőknek meg van, és sok ateista is azt mondaná, hogy Jézus tanításai igazából jók. Sőt, egy teljes mítosz van arról, hogy Jézus mennyire békés és modern eszméket vallott, amik mind jók voltak, csak a gonosz egyház nem tartotta be őket. Ezzel nagyon nem értek egyet, de most maradjunk Mangasarian könyvénél! Az egyik könnyen megfogható dolog az, hogy az ún. "aranyszabály" tényleg nem új dolog, és egyébként kétségbe is vonható. Mangasarian azt emlegeti, hogy már Konfuciusznál is megtalálható, de valójában még sok más helyen is.
Van egy érdekes érve azoknak, akik kulturális keresztények, azaz azt gondolják, Jézus nem létezett (vagy nem volt isten (fia)), de követik a keresztény tanításokat. Mangasarian úgy érvel, hogy ha abból is indulunk ki, hogy Jézus tanítása jó volt, egy hazugság igazságában hinni nincs kihatások nélkül. Aki hazugságban hisz, az hajlamos lesz máskor is hazugságban hinni, vagy hazudni. Azt már én teszem hozzá, hogy ugyanez jó érv általában az istenhit, vagy a halál utáni élet Pascal mérlegéhez hasonló indoklásával szemben, nevezetesen, hogy csak nyerni lehet, veszíteni nem. Veszíteni másban is lehet, de például abban is, hogy aki egy dologban ennyire opportunista alapon választ, az episztemikusan racionális helyett, az félő, hogy máskor is ezt teszi, és ott már veszíteni fog. Például, aki istenben hisz, az általában hiszékenyebb lehet, és könnyebben bedől olyan szélhámosoknak, és ez a tévedése még a valós világban kárt okoznak neki.
Mangasarian hozzáteszi, hogy eme hátrányos hatáson kívül a hazugságnak olyan hatásai voltak, mint az inkvizíció. Ez egy standard ateista érvelés. Egy érdekes pont a kereszténység bűneit illetően az, hogy Mangasarian nagyon hangsúlyozza, hogy a kereszténység viszonylag korai időktől kezdve agresszív volt. Idézi Constantinus állítólagos ediktumát, amit nem találtam meg, de helyette érdemes elolvasni a szaloniki ediktumot, amelyben az immár államvallás kereszténység nevében I. Theodosius "kikiáltotta" a katolikus egyházat a nikaiai zsinat követő között, és mindenki más eretneknek nyilvánított, akiknek üldözését kilátásba is helyezte, és ez meg is történt. Az az ún. ariánus vita, ami nem csupán békés vitatkozás volt, hanem igen kemény üldözés. Ezt a vitát, és üldözést aztán Mangasarian egy elég hosszú, fantáziadús fiktív történetben érzékelteti.
Ezek után Mangasarian megfogalmazza egyik kedvenc gondolatomat, amit már máshol is olvastam, de azt most hirtelen nem tudnám hivatkozni. Ezen észrevétel szerint a zsidók, mohamedánok, keresztények akkor mutatják ki a foguk fehérét, amikor hatalmon vannak, és ez alapján kell megítélni őket, nem pedig az alapján, amikor gyengék. Mindhárom vallás (és hozzáteszem más vallások is) békés, ha gyenge, és agresszív, ha erős. Egy Heine idézettel fejezi ki ezt a gondolatot, amely eredetiben így hangzik: "Denn die Religion, wenn sie uns nicht mehr verbrennen kann, kommt sie bei uns betteln. ", azaz: "Mert a vallás, amikor már nem tud minket elégetni, kéregetni jön hozzánk.". Heinrich Heine: Zur Geschichte der Religion und Philosophie in Deutschland.
Mangasarian elkövet egy elég nyilvánvaló, de jelentéktelen hibát az érvelésében, amikor azt állítja, hogy a párhuzamosok soha nem találkoznak. Ez az euklideszi geometriában így van, de a könyv megírásakor (1909) már lehetett tudni, hogy ez nem egy abszolút igazság, hiszen Bolyai az Appendixet 1831-ben adta ki, Lobacsevszkij pedig már 1826-ban. Mangasarian azt állítja, hogy ezt a táblánál tudja demonstrálni, és ezt a tudományos igazolásra hozza fel példaként. A példa pont rossz, de amit mond, az igaz: a tudomány tudja demonstrálni az állításait. Mangasarian ezt egyébként az intuíció, a belső meggyőződés, vagy belső érzékelés elleni kritikának szánja, a hangsúly azon van, hogy ez az intuíció nem kommunikálható, ez nem győzhet meg egy másik, értelmes embert. És ebben tökéletesen igaza van. A tudományos érvek ezzel szemben kommunikálhatóak, és meggyőzőek, de erre nem a párhuzamossági axióma a jó példa.
Mangasarian észreveszi, hogy mindhárom monotesita vallás ázsiai. Ezek után következik egy szerintem túlzó kirohanás az ázsiai kultúra ellen. Ami a szerző származását tekintve egyébként érdekes dolog. De ráadásul még túlzó is. De van abban valami összefüggés, hogy tényleg közel-keletiek ezek a vallások, és ez talán nem véletlen. Érvnek azért ez kevés.
Mangasarian szembe állítja Ázsiát Európával, a pogány vallást a monoteistákkal (és a buddhizmussal). Az ázsiai, despotizmusra hajló népben még van is valami, hiszen Ázsiában valóban nem jutottak túl ezen a társadalmi szinten, amíg az európai befolyás meg nem növekedett. Abban is igaza van, hogy a 3 monoteista valláson eléggé látszik, hogy ázsiai. De a szembeállítás túlzásokba megy, és kiérződik belőle a gyűlölet. Sokat idéz egyedi szerzőket, ami nem igazol semmit, mert egyedi esetek. Kicsit emlékeztet engem ez Nietzsche kirohanásaira a német kultúra ellen.
A könyv végén Mangasarian még dokumentál egy csomó vitát különféle pásztorokkal Chicagoban, itt a saját leveleit, vagy álláspontját teszi közzé, ami kicsit egyoldalú. De nagyon úgy tűnik, már akkor is elég kretének voltak a papok. Ugyanakkor ez ma különösen nem fontos, legfeljebb tanulságos kis történetek.
A saját álláspontommal zárnám ezt a postot.
1) Nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy sem az evangéliumok, sem mások nem igazolják azt, hogy Jézus isten, vagy isten fia lett volna, vagy isten küldötte, és azt sem, hogy létezik isten.
2) Azt már kifejtettem, hogy az evangéliumok annyira tákolmányok, hogy a benne szereplő Jézus sok alak keveréke, és lehetetlen megállapítani, hogy ezen alakok közül melyik létezett, és melyiket hívták esetleg Jézusnak. Azt sem, hogy a többi alak létezett-e.
3) Szerintem nem az egyedüli, de egyik lehetséges hipotézis, hogy volt egy Jézus nevű zsidó lázadó, aki felforgatta Jeruzsálemet, agresszív volt, de eléggé loser, és hamar elfogták és keresztre feszítették. A gyógyító és tanító Jézus meséjét pedig az ő történetére aggatták rá a követői.
Végül. Még ha tudnánk is a pontos igazságot, nehéz annak az állításnak az igazságát eldönteni, hogy létezett-e Jézus. Mivel az állítás aluldefiniált. Ha például a 3-as pontban leírt eset igaz, akkor mennyire mondhatjuk, hogy az evangéliumi Jézus létezett? Hiszen az a Jézus, aki élt, az egészen más, mint aki az evangéliumokban szerepel. Az meg hát nyilván nem elég, hogy volt egy "Jézus" nevű alak Judeában akkoriban, hiszen nyilvánvalóan sok ilyen futkározott ott akkoriban. Úgyhogy ezért erre a kérdésre szerintem nem lehet válaszolni. De nem is kell, hiszen mi nem hiszünk ebben a mesében, és hát nem olyan fontos, hogy pontosan tudjuk, hogy ennek a mesének éppen mi a valóságos háttere, egész pontosan milyen forrásokból gyúrták össze. Biztosan sok forrásból.
