Igazából persze nem az fontos, hogy én nem szeretem ezt a szót, hanem az, hogy mi a baj vele. Egész egyszerűen az, hogy ennek a szónak a jelentése még az emberi nyelvek esendőségéhez képest is igen kevésé meghatározott, és sokértelmű, és ezért vissza szoktak vele élni. Az egyik jelentése mindenképpen kapcsolódik a vallásossághoz, a hithez, a transzcendenshez, míg más jelentések nem kapcsolódnak. Ezáltal a hívők eme szóval össze tudják mosni a vallást a nem vallással. Sok olyan pozitív, és fontos jelenséget sajátíthatnak ki maguknak, amely vallás nélkül is létezik, és ezzel akarják alátámasztani a hitüket.
A "spirituális élmény" kifejezést sokszor használják ateisták is, és ekkor nincs köze semmi transzcendenshez. Olyankor szokták ezt a szót elővenni, amikor valakinek emelkedett élménye van, amikor túláradnak az érzelmei. Sokan úgy fogalmaznának, hogy más tudatállapotban vannak, de azt gondolom, ez általában túlzás, hiszen ilyenkor is képesek vagyunk normálisan gondolkodni. Talán sok szokatlan gondolatunk van, talán az érzelmeink túl is csordulnak, de azért ez még nem kontrollálatlan, és tudatunknál vagyunk. A kontroll némi lazulásáról van csupán szó.
Neurológusok sokszor beszélnek egy bizonyos "God spot"-ról, az agy egy bizonyos területéről, amelynek aktivitása spirituális élményekhez kapcsolódik. (hogy most mennyire jogos ezt egyetlen területre vagy pontra redukálni, és mennyire pontos kifejezés a "god spot", az a spiritualitás témája sempontjából nem lényeges) Ennek az agyterületnek a mágneses ingerlésével el is lehet érni ilyen élményeket. Ezen élmények leírása sokszor a téren és időn kívüliség érzéséről szólnak, illetve valami egység érzéséről az Univerzummal, vagy mindennel. Az ilyen élmények azonban még mindig csak érzések, illetve hát olyan élmények, amelyek az agyunk speciális működésére utalnak. Ez a speciális működés valószínűleg bizonyos részek túlzott aktivitásából áll, vagy más részek szokatlan inaktivitásából. Ezek az élmények sem tudatállapot-váltások, de az agy működési módja valamennyire megváltozik egy kis időre. Másra kerül a hangsúly, a fókusz. De alapjában nincs többről szó, mint amikor egy bármilyen érzelem eláraszt minket, legyen az szeretet, düh, szomorúság, vagy boldogság.
Úgy gondolom, hogy olyan élményekkel, amelyek emelkedettek, vagy érzelmileg elragadottak, nincs semmi gond, amennyiben ezeket nem interpretálják túl. A "spirituális" jelző használata pedig ezt a veszélyt foglalja magában. Azt, hogy egy egyszerűen emelkedett élmény mögé transzcendenst erőltessenek. Kétféle rossz érv is jellemző ezzel kapcsolatban:
1) A spirituális élmények a hívők szerint nem magyarázhatóak materialista módon.
2) Hit nélkül az emberek szegényebbek volnának spirituális élményekben.
Ami az 1)-es pontot illeti, az egy bonyolultabb kérdés, amiben a neurobiológiai kutatások illetékesek, és ezért itt nem tudok ebbe belemenni. De azt gondolom, hogy ez az ún. "God spot" téma egy jó illusztráció arra, hogy ezekre az élményekre vannak bizonyos magyarázataink. És ha ezek még nem is túl részletesek, az semmiképpen nem mondható, hogy kizárt, hogy tljes egészében fizikalista magyarázatunk legyen rá. Így nem tekinthetőek semmiféle transzcendens igazolásának.
Ami a 2)-es példát illeti, nekem, mint ateistának bizonyára nem lehet egészen pontosan olyan élményem, mint ami egy hívőnek van. Például nem érezhetem azt, hogy egy mindent tudó, mindenható, jóságos, láthatatlan személy gondoskodik a sorsomról. De nem is vágyok erre, mert egyrészt szabad ember vagyok, engem zavarna egy ilyen személy kontrollja. Másrészt önálló ember vagyok, nincs szükségem ilyen személy ilyen gondoskodására. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy ennek az élménynek a hiánya engem körülbelül annyira taglóz le, mint az, hogy még nem volt élményem abban, milyen szexrabszolgának lenni. Az a hallgatólagos feltételezés, hogy akinek több élménye van, annak teljesebb az élete, hibás.
De ott is hibázik az érvelés, hogy a legtöbb vallás nagyon sokfajta élménytől pontosan eltiltja a híveit. Ezek közül a legtöbb szexuális élmény, de bizonyos vallások a húsevéstől tiltják el a híveit. És vannak mások, akik vallás nélkül vegetáriánusok. Persze a hívők úgy korrigálnának, hogy bizonyos élmények habzsolása nem teszi teljesebbé az életet, ellenben az istenélmények, azok mindenképpen kellenek. Nehéz volna megfogalmazni azt, hogy mely élmények számítanak bele a teljességbe, de végül is azt kell, hogy mondjam, ez ugyanúgy érzelmi dolog, szubjektív dolog, mint az erkölcs, és az életcélok. Sőt, ezekkel szorosan össze is függ. A hívőnek természetesen az ő élményei a legklafábbak, nekem meg nyilván a sajátjaim.
Ha már mindenképpen erőlteti valaki a spiritualitást, akkor azt gondolom, hogy különleges, emelkedett, érzelmileg túláradó élményekben nekem is volt részem életemben, és még lesz is nagyon sok. Ezek közül kiemelném azt, hogy fiatal koromban verseket írtam. Nem azért emelem ki, mert ez a legvadabb élményem, hanem azért, mert egy párhuzamot akarok kifejteni. A versírás bizonyos fokig hasonlít arra a bizonyos vallásos élményre, hiszen egy vers írása is elmehet egy olyan tudatállapotig, amely már "extatikus", és már akár tudatállapot-váltásnak is nevezhető, igaz, ez rövid idejű. Nem tudnám megmondani, hogy amikor nagyon el voltam ragadtatva, akkor tudtam volna-e racionálisan válaszolni egy kérdésre. Illetve ha tudtam volna, ahhoz nem kellett volna-e előbb "visszajönnöm a földre". Mindenesetre a vallásos élmény és a versírás - azt gondolom - lehet ugyanolyan elragadtatott, emelkedett. Nem véletlen, hogy a vallások sokszor fordulnak a versekhez, vagy metaforikus képekhez. És Rudolf Carnap a metafizikusokat eltévelyedett költőknek diagnosztizálta. Ám a költészet azért is jobb a vallásnál, mert a költők általában a versíráson kívül józan emberek, és olyankor legtöbbjük - Rudolf Carnap igazát megerősítve - még azt is elismeri, hogy amit a versében ki akart fejezni, az azért elragadtatott túlzás, és mindenképpen tisztában van azzal, hogy a metafora, az csak metafora.
Tovább folytatva a "spirituális" élmények áttekintését, az, hogy a templomban énekeljek, az nincs is kedvemre, sokkal inkább kedvemre való a szeretkezés, a snowboardozás, az autóvezetés, és hasonlók. A templomhoz képest sokkal inkább "spirituális" élmény nekem 200 felett vezetni a német autópályán, eljutni Svájc egyik szép vidékére, snowboardozni a Matterhornnál, 3800 méter magasan (ez egy tanmesére is megihletett engem), vagy Flimms-Laax hatalmas freeride zónájában derékig érő porhóban, off-piste menni le, ragyogó napsütésben.
A Matterhornnál még azon is el lehetne elmélkedni, hogy a nagyon nagy magasságnak, az oxigénhiánynak eleve van egy kis "tudatmódosító" hatása. Esetenként ez olyan erős is lehet, hogy akár még idézőjelbe sem kell tenni. Talán nem négyezer méter magasan, de még pár ezer méterrel magasabban tudunk esetekről, amikor egy-egy hegymászó már nem volt képes gondolkodni, és butaságot csinált. Idáig felesleges volna elmenni, de mondjuk négyezer méter körül már tényleg nem úgy érez az ember, mint lent a völgyben, bár még el tud végezni hibátlanul egy összeadást. Az alkoholos illumináltsághoz tudnám hasonlítani ezt az élményt, de természetesen minden tudatmódosító szernek más és más a jellege.
A határok itt fontosak, hiszen, mint említettem, butaság olyan magasra és olyan körülmények közé mászni, hogy azzal az életünket komolyan veszélyeztessük. Hasonlóan butaság veszélyesen autót vezetni, vagy a kábítószerekkel túl messzire menni, bár ez utóbbiban egyáltalán nincs tapasztalatom. Az alkohol is tud ölni, és tud függőséget okozni. Egy kis "tudatmódosítás" azonban nem árt, ha nem okoz függőséget, és vissza lehet belőle jönni. Azt gondolom, hogy még arra a bizonyos élményre a Matterhornnál is igaz, hogy talán nem lenne jó egész életemet ott tölteni. Közben "le is kell jönni a földre". Ahogy az is túlzás volna, ha valaki egész életében szerelmes volna, vagy verset írna, és nem tudná abbahagyni.Életünk nagy része abban a bizonyos természetes, racionális, tudatos állapotban folyik. Talán a legnagyobb időt egy másik fajta tudatállapotban az álom teszi ki, de annak van biológiai szerepe, és ez egy túl hosszú kitérő lenne. De az álomtól eltekintve valóban igaz, hogy az a normális, ha abban a józan, tudatos tudatállapotban vagyunk. És ez így is van jól. Minden másfajta élmény lehet akár még tudatállapot-váltás is, de az a jó, ha reverzibilis, és nem okoz függőséget.
A vallásos hit egy olyanfajta élmény, amellyel azt gondolom, hogy az is baj, hogy egy állandósult, függőségben lévő beteges "tudatmódosulás". Az idézőjel itt is jogos: a hívők egészen racionálisak tudnak lenni egy csomó dologban, csak egy pár kérdésben módosult a tudatuk. Ez viszont állandó, nem tudnak "lejönni a szerről".
Könnyen elképzelhető, és plauzibilisnek tűnik az, hogy az ókorban és középkorban a közembereknek tényleg nem sok más lehetőségük volt "spirituális" élményekre, mint a vallás. A parasztemberek, akik faluhelyen dolgoztak, a sok munka mellett esetleg még némi zenével szórakozhattak, és maradt még a templomba járás. Ma viszont a vallások visszaszorulása olyan jelenségekkel jár együtt, mint az egyre növekvő túrizmus, a sportok elterjedése, köztük az extrém sportoké. Ma már egy kicsit is jómódú ember eljuthat a világ olyan tájaira, amelyek csodálatos élményeket jelentenek nekik. Sok, igazán "spirituális" élményt jelentő utazás nem is olyan drága, hanem hátizsákos. Bárki ejtőernyőzhet, vagy bunghi-jumpingolhat, az emberek igen jelentős része síel vagy snowboardozik, szikát, vagy indoor mászik. De nem akarom a saját érdeklődési körömre szűkíteni a lehetőséget, nagyon sok olyan tevékenység van, amelyet nem próbáltam, például a szörfözés, vagy eszembe sem jut, például... ööö ...:) Ezek a lehetőségek nyilván alternatívát képeznek a vallásnak, és az, hogy a vallások visszaszorulnak, eme teljesen pozitív fejleményeknek is köszönhető. Szélesednek a lehetőségeink, szélesedik a világunk. Nem csak egyfajta "spirituális" kínálat monopolizálja a piacot.
