Montsegur váránál mintegy 220 kathart égettek el 1244-ben
A nyáron olvastam el valamikor Guy Mathelie Guinlet könyvét "L'Inquisition, Tribunal de la foi" címmel, melyet még Franciaországban vettem, a Dordogne környékén egy inkvizícióról szóló kiállításon. A szerzőről nehéz bármit is kideríteni, mert a keresők csak a könyveit adják vissza, amelyekből sok tonnányi van. Ha lehet is róla bármit tudni, nehéz megtalálni.
A könyv nagy és vaskos, bár nem ijesztően vastag. Az inkvizícióról szól, de nagyon francia fókusszal, és ehhez tesz még hozzá némi spanyol történetet. Roppant szedett-vetett könyv, a fejezetek struktúrája követ némi logikát, de aztán ahogy olvassuk a szöveget, igazán nem az a benyomásunk, hogy jól megszerkesztették volna a tartalmat, hanem inkább, hogy összedobáltak sok kész anyagot, esetleg cikkeket, vagy kisebb könyvrészleteket. A dominikánusokról szóló részt a könyvben például legalább három verzióban olvashatjuk el, mint ahogy a Bibliában is két teremtéstörténet, és két tízparancsolat van. Igénytelenség. Manapság egy csomó szakkönyvet is kiadnak ilyen stílusban, nem tudom, hogy miért. Az író nem ér rá átdolgozni?! Nem képes ennyi fáradságot sem venni ahhoz, hogy igényesebben jelenjen meg a könyve?!
Az elején folytatólagosan olvastam a könyvet, de aztán elkezdtem unni, és bizonyos részeket átugrottam. Roppant sok konkrét történelmi személyt ismertet, ha bárkit konkrétan érdekel valamelyik nagyobb vagy kisebb inkvizítor élete és munkássága, jó eséllyel megtalálja itt. De ezek a leírások a személy egész életútját leírják, és kevés szól magáról az inkvizícióról. Viszonylag kevés olyan adat van ebben a könyvben arról, hogy mikor, ki, hol hány embert ítélt el, és miért. Csak pár ismertebb elítéltet sorol fel, és csak helyenként van pár általános adat ilyen vonatkozásban. A képen látható eset Montsegurról csak utalásképpen van benne, nem konkrétan, és nem szám szerint. Továbbra is inkább a Wikipédián találhatunk erre vonatkozóan számokat, de sajnos nem az inkvizíció teljes egészére.
Ami mégis érdekes a könyvben, az például a katharok története. A szerzőnek erről egyébként van egy külön könyve, és láthatóan ez a kedvenc témája. Az inkvizíció maga egyébként kifejezetten a katharok legyőzése érdekében jött létre. Kifejezetten a hit védelmében, a nem igaz hívők elleni védekezésképpen jött létre. A kathar volt az az eretnek egyház, amely annyira megerősödött, hogy már a kínzást, és a halálos ítéletet is megengedte a pápa, IV. Ince (a kínzást 1252-ben engedélyezte az "Ad extirpenda" c. bullában).
A történetben egyrészt az is érdekes volt számomra, hogy a katharok hite egészen eltért a keresztény hittől. Nem csupán egy másik keresztény szekta alakult itt ki, hanem egy nem keresztény, sőt, nem monoteista, hanem dualista vallás. Valami olyasmi, mint az zoroasztrizmus, jó és gonosz istennel. A katharok szerint az Ószövetség istene a Sátán volt, az anyagi világot a Sátán teremtette (135.). Na most a könyvben engem az nyűgözött le, ahogy ezek a katharok Toulouse környékén annyira erősek lettek, hogy simán kialakítottak egy másik egyházat, amely teljes egyházként működött. Amikor tehát a pápa ellenük küldte Domingo de Guzmánt, aztán az általa alapított domonkosokat, majd ugye hadsereget is, akkor egy másik vallás ellen szállt harcba. A keresztény Európa történetében ez a modern korig egyedülálló eset, hogy egy nem keresztény vallás ennyire megerősödött keresztény területen. Ennél csak a protestáns egyházak esete nagyobb horderejű, de azok ugye a kereszténységen belül maradtak.
Engem egészen lenyűgözött a dolog, mert példa arra, hogy élhetett volna Európa a kereszténység nélkül is a középkorban. Lett volna valami más vallás. Lehetett volna dualista, politeista vallás, lehettek volna különféle vallások. És, hogy aztán jobb vagy rosszabb lett volna, nehéz megmondani.
A könyv negatívumait illetően nekem ugyanaz a bajom, mint Godman könyvével volt, hogy mosdatja az inkvizíciót. Az egész könyvben viszonylag szenvtelenül írja le az inkvizíció történetét, szerintem nem is annyira igyekszik számokat összegyűjteni, talán nem is tár fel mindent részletesen. Nem tudom, mert nem vagyok specialista. Az egyik lényeges számadat, amit felhoz Bernard Gui tevékenységéről, hogy 930 pere volt, és 12 halálos ítélete (87. oldal). Ő egyébként az az inkvizítor, aki Umberto Eco: "A Rózsa neve" c. regényében szerepel.
A 139. oldalon szerepel egy olyan szerzetes rend, akiket Fraticellinek neveztek, a ferencesek kinövései voltak, nagyon hasonló nézetekkel, de ezeket üldözték. Miközben a ferenceseket nem. Ez mutatja, hogy milyen kicsin múlik, feltehetően politikán, és nem is hiten, nem is dogmákon, nem valamiféle vallási elveken, hogy ki lett barát, és ki lett eretnek ebben a szektás, szerzetesrendes, zűrzavaros időben.
A templomosok történetéről a 175. oldaltól olvashatunk pár oldalnyit. Guinlet szerint gazdasági érdekű felszámolás történt, kínzásokkal vallomásokat kényszerítettek ki a templomosok vezetőiből. Például, hogy homoszexuálisok voltak. De hát a cölibátusos katolikus egyház mely vidékén nem fordult ez elő, vagy fordul elő ma?! Egyetlen adatként az szerepel a templomosokról, hogy összesen Franciaországban 173, Sens provinciában 54 templomost küldtek máglyára (178.)
A 182 oldalon olvashatjuk Savonarola történetét, aki a ferencesekhez hasonlóan csupán egy szegény egyházat szeretett volna. Mivel Rómát túlságosan kritizálta, túlságosan is szembe szállt vele, és nem járult a pápa elé, hogy behódoljon, kivégezték. Más "bűne" nem volt.
Vagy ott van Jean d'Arc története a 197. oldalon, akit, mint tudjuk, az angolok végeztek ki, de francia egyházi segítséggel. Az ö "bűne" annyi volt, hogy férfiruhákba is öltözött.
A zsidóüldözésekről is bőven olvashatunk a 199. oldalról. Itt speciel a francia üldözésekről van szó, 1306-ban Szép Fülöp vagyonelkobzásra ítélt jó sok zsidót, hogy egy kis pénzt szerezzen (201.) Majd 1347-ben a szidókat okozzák a pestis miatt. Itt perek indulnak, vélhetően nem akadályozták meg a lincseléseket. Számok, és részletesebb adatok itt sincsenek
Aztán jön a spanyol inkvizíció. "Senki nem számít a spanyol inkvizícióra". Pontosabban az újdonság volt, hogy a spanyolok a római kezdetekhez képest önszorgalomból, részben függetlenedve ekkora üldözést csináltak. Torquemada aki 150000 zsidót üldözött el, és semmizett ki a 1492-es rendelet alapján (209.), és 2500 halálos ítéletet hozott (222.). Itt tudja meg az olvasó, ha nem tudta, hogy az autodafe azt jelentette, hogy az ítélet végrehajtása előtt a végrehajtók, a papok nyilvánosan megvallották a hitüket. Azaz az autodafe azt a beszédet jelentette, amely szentesítette a koncepciós per eredményét, és végrehajtását. Tehát, az eretnekek máglyán való elégetése tulajdonképpen a hit megvallása: ezzel mutatja meg az egyház, milyen nagy is a hit ereje.
A spanyolországi mórok üldözéséről a 216. oldalon olvashatunk, de erről a feltehetően jelentős és durva üldözésről a könyvben nincsenek számok, Vannak viszont érdekes módon a lutheránusokról, 1559-ben egy autodafen 15 lutheránust égettek el Vallazoidban (218.). Szóval Spanyolország lehet, hogy csak azért nem került legalább részben lutheránus befolyás alá, mert ott nem kicsinyeskedtek, a mórok és zsidók után mibe sem került megsütögetni nekik egy pár lutheránust.
Ha már lutheriánuisok, Luther történetét a 233. oldaltól olvashatjuk, és az egész történetben az az érdekes, hogy mekkora szerencséje volt ennek az embernek, kicsin múlott, hogy nem végezték ki. A pápa nagyon is szerette volna. Azt egyértelműen látták, hogy itt a katharokhoz fogható veszélyről van szó a Vatikánra nézvést, tehát ha tudtak volna, léptek volna. Itt csak a távolság, a német hercegek önállósága, gazdasági és hadi ereje volt az, ami megvédte Luthert. Kerülhetett volna Savonarola sorsára is.
A könyv utolsó fejezetében van egy olyan összefoglaló, amely túl megy a tények és történetek közlésén, ahol Guinlet értékel, és azt kell, hogy mondjam, mosdatja az inkvizíciót.
- Azt mondja, hogy a tudománynak nem feladata az ítélkezés. Rendben. Akkor tekintsük az egész könyvet szenvtelen, tudományos leírásnak. De itt van ez az értékelés a végén, legalább itt elítéli az inkvizíciót a szerző?! Nem igazán.
- Azt mondja, hogy az inkvizíció olyan, mint a középkor, se nem jobb, se nem rosszabb. A középkor fanatikus, esendő emberei csinálták. Nos, tulajdonképpen már ez is elég negatív ítélet volna a vallásra nézve, mert azt még ez a kereszténymosdató szerző is elismeri, hogy a keresztény vallás jobb papokat nem csinált a középkor embereiből. Akkor pedig már nem tudott semmit elérni az egyik céljában. Akkor haszontalan, és emellett tudjuk, hogy káros.000
- De azért ennél rosszabb a helyzet. Ha a középkor emberében általában az általános motiváció meg is volt minderre a kegyetlenkedésre, akkor is, az az ideológia, amely a kezébe adta a fáklyát a máglyagyújtáshoz, az akkor is bűnös ideológia. És még akkor is, ha valaki azzal jön, hogy "lett volna más". Akár lett volna, akár nem, ez nem menti az inkvizíciót. A nácizmust sem menti, hogy a spanyol inkvizíció üldözte a zsidókat. Akkor a spanyol inkvizíciót sem menti, hogy a nácizmus is üldözte a zsidókat.
- Guinlet azt is mondja, hogy az inkvizíció csak védte a hitet az eretnekektől. Ez csak a katolikus hívő szemszögéből van így, és onnan sem szabad, hogy elfogadható legyen.
- Még azt is hozzáteszi, hogy védte az erkölcsöket. De később ő maga állapítja meg, hogy az erkölcsök azóta változtak. Ha pedig az erkölcsök változnak, és Guinlet azért mégis a mai erkölcs álláspontjára helyezkedik a végén, akkor nem lehet azt mondani, hogy helyes, hogy az akkori erkölcsöt tűzzel-vassal védték. Mert persze nem lepődünk meg, hogy ezt csinálták, de nem tehetünk mást, mint elítélni. És ez nem anakronizmus, mert megítélni a dolgokat mi csak a mai erkölcsök szintjén tudhatjuk.
- Guinlet is felhozza, mint ahogy mások is, hogy az inkvizíció rendet és törvényességet vitt a középkori törvénykezésbe. Egyrészt Godmannél is láttuk, hogy nagy volt a fejetlenség, másrészt meg mindez mit sem számít, ha maga az inkvizíció rossz. Hogy mentené ezt az, ha szervezetten volna rossz?!
- Az utolsó mondatokban felhozza, hogy bár ma már nem öl az inkvizíció, de kiközösít, pl. Theilhard de Chardint. No jó, de hát ha úgy vesszük, a Vatikán szemében Chardin eretnek volt. Most akkor a Guinlet számára szimpatikus eretnekek, azok mégiscsak sajnálatra méltóak? Mi ez a kettős mérce? Mi ez a mazsolázgatás? Theilhard de Chardint sajnálja, pedig nem görbült meg a haja szála sem, de Giordano Bruno máglyán való elégetését szenvtelenül nézi?!
- A nagy ellentmondás, hogy a végén azért Guinlet csak kiböki, hogy "ilyen szélsőséget soha többet!" Akkor meg érthetetlen, hogy előtte miért mosdatja ezt a szélsőséget.
- Guimet azt írja, hogy ma az egyházban még mindig megvan az intézmény, csak ma Kongregációnak nevezik. A hit védelmére ugyanúgy megvan a motiváció, csak ma már mások az erkölcsök. Ezért nem küld ez a Kongregáció senkit máglyára. No igen, de ez annak a bevallása, hogy a katolikus vallás, ha engednénk, újra csinálnák az inkvizíciót, csak az tartja féken őket, hogy ma már más a környezet morálja. Csak az a bizonyos felvilágosodás, modernizáció és szekularizáció tartja féken az inkvizíciót.
Keresztény hívők az inkvizíciót sokszor azzal próbálják kimagyarázni, hogy az inkvizíciót nem igaz keresztények vitték véghez, hiszen Jézus szeretetet és békét tanított. Ez egyrészt nem igaz, hiszen az inkvizíció például a máglyahalálra abszolút újtestamentumi idézetet tudott hozni indoklásként:
"Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." Mt 3,12-13.
És tényleg például ezzel indokolták a máglyahalált. Másrészt pedig aki azzal jön, hogy "ezek nem igazi keresztények voltak", az pont ugyanazt mondja, mint amiből az inkvizíció kiindult. A "nem igazi keresztény" gondolata az, ami az inkvizíció szülőatyja, pont ez vezetett az inkvizícióhoz. Azok a papok és pápák a középkorban pont az ilyen nem igazi keresztényektől akarták megszabadítani az egyházat. És az elején még nem is olyan durva eszközökkel. A kínzás és a máglya az csak akkor jött, amikor a katharokkal máshogy nem bírtak. Ma meg ezeket az inkvizítorokat neveznék nem igazi keresztényeknek a mai inkvizítorok. Mi ez, ha nem veszekedő szekták teljes zűrzavara?! Mi ez, ha nem maga a kaotikus katolikus veszély?!
És azt sem látom, hogyan tudnának máshogy küzdeni a mai inkvizítorok a nem igazi keresztények ellen a hiten belül. Hiten kívüli eszközökkel, a felvilágosodással, a szekularizációval, ésszel, logikával, tudománnyal, jogállami törvényekkel, emberjogi szervezetekkel lehet küzdeni a "nem igazi emberek" ellen. De a hiten belül semmivel sem lehet küzdeni a "nem igazi keresztények" ellen, mert az egyik szektának a másik mindig eretnek, és a hit szempontjából mindkét szekta tök ugyanolyan: mindkettő hiszi a maga igazát, és eretneknek gondolja a másik hitét. A katolikusoknak a katharok voltak eretnekek, a katharoknak meg a katolikusok. A katolikusoknak a protestánsok, a protestánsoknak a katolikusok (hogy keresztényen belüli példát is mondjak). Kathar szempontból a katolikus hit, azaz, hogy valakik a sátánt hiszik a jóságos istennek, ugyanolyan hajmeresztő, veszélyes, káros hitnek tűnt, mint a katharok hite a katolikusok szempontjából. Innen nézve meg mindkettő hajmeresztően káros.
Vajon mit kezdjen a hit azzal, ha egyik szekta szerint a másik nem igazi keresztény, a másik szerint pedig az egyik? Mit kezdjen a hit azzal, ha az egyik szekta erőszakhoz akar folyamodni a másik ellen? Érünk-e azzal bármit is, ha a másik szekta elismétli, hogy az első nem igazi keresztény? Megoldja-e ez a problémát?! Nyilván nem, mert a hiten belül és az egész hitre nézvést az egyik szekta olyan, mint a másik. Nincs az "igazabb" szektának semmiféle kritériuma. A hiten belül nincs megoldás. Nincs igazi szekta, és nem igazi szekta. Nem a hit a megoldás. Sőt, a nemhit a megoldás.
A megoldás nem a hiten kívül van. A megoldás a hiten kívül létrejött "fejlődés" a társadalmunkban, az erkölcseinkben. Az a gondolat, hogy az embernek joga van a vallásszabadsághoz, hogy emberi joga van az élethez, és az arányos büntetéshez, ha bűnözött, ezek mind modern emberjogi gondolatok. Ezek nem a hitből, vallásból jönnek, hanem a felvilágosodásból. A felvilágosodás, a szekularizáció, a modern társadalom vívmányai azok, amelyek alapján az inkvizítorokat elítélhetjük, nem a keresztény hit alapján. Az egyetlen valamirevaló mérce az elítéléshez az a hiten kívülről ered. Két veszekedő szekta esetében, ha erőszakra kerül a sor, az egyetlen megoldás, hogy az erőszakost a semleges világi rendőrség és bíróság ítéli el. Csak ez a megoldás, a szekularimzus, nem az inkvizíció. Csak a modern világi erkölcsök azok, amelyeknek fényében az egyik vallásos szekta rosszabb lehet, mint a másik. Mert mondjuk az egyik háromszor annyi embert ölt, mint a másik.