Alister E. McGrath Tudomány és vallás című könyvét olvastam el nemrég, de ez most nem általános könyvismertetés lesz - talán később - hanem egy bizonyos témát fogok kiragadni. A könyv tudomány és vallás kapcsolatának filozófiai kérdéseit tekintve nem sok újat tartalmaz. Véleményem szerint viszonylag alaposan próbál bemutatni bizonyos dolgokat, de a végén a nagy őszinteségben McGrath végül is egyáltalán nem tud megvédeni semmiféle olyan tézist, amely szerint a tudomány mellett a vallásnak bármi helye volna a megismerésben. Annál több - sokszor teljesen érdektelen, unalmas - dolgot tudunk meg a vallásról, illetve a keresztény "gondolkodók" különféle nézeteiről. A sok unalmas rész között egy kicsit érdekesebbnek tűnt a Biblia értelmezéséről szóló két részfejezet.
Miért érdekesebb ez? Elvben ez persze lerágott csont. Másrészt eddig még nem találkoztam ennek a kérdésnek az ilyen szakszerű összefoglalójával. Nyilván megvan ennek az irodalma, de az ugye valahol a dögunalmas teológia és hittan közepén van, ezért nem találkoztam vele. Ugyanez a kérdés persze rendre felmerül ateista-keresztény vitákban, de az ilyen flame-jellegű viták, viszonylag buta, felkészületlen hívőkkel nagyjából értelmetlenek. Mi sem demonstrálja ezt jobban, mint hogy az ilyen vitákban soha egyetlen olyan felkészült hívővel sem találkoztam, aki megfelelően tudott volna hivatkozni, ismerte volna a kérdés szakirodalmát, megfelelő rálátása lett volna erre. McGrath javára legyen mondva, hogy legalább ezt megkapjuk tőle.
A 25. oldalon egy (nem nagyon) jó kis összefoglalóban felsorolja azt, hogy a Biblia értelmezésének milyen nagy iskolái vannak. Ezek a szó szerinti, allegorikus és a hozzáigazításra épülő értelmezések. A 20. oldalon ehhez még hozzátesz két másikat, ezek a szimbolikus és az anagogikus értelmezések.
Az utóbbi kettőt gyorsan elintézhetjük, mert számunkra most nem érdekesek. A szimbolikus értelmezés a morális értelmezést jelenti. Ez azt jelenti, hogy különféle morális jelentést tulajdonítottak a történeteknek, és a keresztény erkölcsöt próbálták belőle kihozni. Ez minket azért nem érdekel, mert az erkölcsnek sok forrása lehet, ad abszurdum akár Bibliai történet is inspirálhat egy bizonyos erkölcsi elvet. Másrészről viszont az erkölcsi tanmese, mint történet igazsága ilyen szempontból irreleváns. A Biblián kívül ezer másik irodalmi alkotásból is meríthetünk, például a "Légy jó mindhalálig" c. Móricz regényből, és totál mindegy, hogy a regény igaz történet, vagy fikció. Arról nem beszélve, hogy egy ilyen történet csak illusztrálja az elvet, nem igazolja. Amiről pedig ez a cikk szólni szeretne az pont a Biblia értelmezése annak igazolása, igazsága szempontjából. A Biblia, mint erkölcsi tanmese is kritizálható lenne, mint ilyen szerintem se nem színvonalas, se nem jó erkölcsöt nem propagál, de ez más postok témája.
Az anagonikus értelmezés a szöveg értelmezésével reményt kíván nyújtani a keresztényeknek, ami ebben a postban megint érdektelen, mert itt vagy arról van szó, hogy az erkölcsi értelmezéshez hasonlóan bizonyos történeteket inspiráló, reménykeltő példának kívánják használni ("a jó embereknek jó lesz..."), akkor az erkölcshöz hasonlóan a történet igazsága lényegtelen lehet. Vagy nagyon is konkrét jóslatokról van szó ("aki hisz Jézusban, az tutira bejut a Mennyországba","a Végítélet i.sz. 2834.-ben lesz"), akkor viszont a Biblia igazságáról van szó, amelyet a három másik fajta értelmezés kapcsán fogok elemezni.
Az allegorikus értelmezés kézenfekvő, és a leggyakrabban ez jön elő. Ez azt jelenti, hogy a Biblia bizonyos részeit nem szó szerint, hanem allegóriaként lehet értelmezni. A legismertebb példa erre talán a Genezis kétféle értelmezése: a szó szerinti értelmezés szerint valóban 6 nap alatt történt meg, az allegorikus szerint a napok történelmi koroknak felelnek meg, és eszerint a Biblia hozzáigazítható a tudományhoz.
Két nagy probléma van ezzel. Az első az, hogy az allegorikus értelmezés szerint sem kell az egész Bibliát allegorikusan értelmezni, hanem csak bizonyos részeket. És a kérdés az, hogy mely részeket, és miért pont azokat. A Bibliában ugye nincs egy lista arról, hogy "na kedves olvasó, az alábbi szöveghelyeket kell metaforikusan értelmezni: 1. Móz,..." Olyan sincs, hogy a metaforikus részek esetleg dőlt betűsek lennének, vagy legalább stilárisan mások. Az egész nagy könyv halál komolynak tűnik.
Egyértelmű utasítás, jel hiányában meg a kérdés meglehetősen bizonytalan. Persze lehet azzal jönni, hogy ez egyértelmű, csak megfelelően intelligens módon kell elemezni. De hát ez parasztvakítás, hiszen mint tudjuk, maguk a keresztények sem tudnak abban megegyezni, hogy mely részeket kell allegorikusan értelmezni, melyeket nem. Sőt, abban sincs egyetértés, hogy a Bibliát kell-e egyáltalán részben allegorikusan értelmezni, hiszen a szó szerinti értelmezésnek is vannak hívei. Ha csak a Genezist vesszük, amely szó szerint értelmezve igencsak abszurd, és nagyon ellent mond a tudománynak, akkor, még ennek értelmezéséről sincs egyetértés a keresztények körében. A dolog természetesen csak mindenkinek magának egyértelmű. Akkor pedig végül is nem egyértelmű.
A másik probléma az, hogy ha valamit allegorikusan kell értelmezni, akkor egész pontosan mi is az értelmezés? Az allegorikus értelmezés ugyanis maga sem egyértelmű. Jól szemlélteti ezt az az egyébként valószínűleg nem igaz anekdota Arany Jánosról, amikor versének egy értelmezője mindenféle dolgokat írt, hogy mit gondolhatott a költő, mire úgy fakadt ki, hogy : "Gondolta a fene!" (a linken szereplő leírás szerint inkább ezt írta: „Várt a f... valamit.”, de mindegy.) A lényeg, hogy a verseknél is különféle értelmezések lehetségesek, és egyáltalán nem mindig egyértelmű egy allegória jelentése, hiszen az allegória per se egy olyan költői eszköz, amely nem egzakt és nem formális.
Amennyiben a Biblia fele allegorikus, akkor ezzel tulajdonképpen besorolhatjuk a sok művészeti alkotás közé, egész pontosan az adott kort tekintve a sok mitológiai mű közé. Olyasmi tehát, mint mondjuk Homérosz Iliásza: a fele se igaz, a másik fele meg speciel igaz. A Biblia egy része is lehet igaz, mégpedig azon fejezetek egy része, amely a zsidók történetéről szól, de azért annak is csak egy része igaz. Az evangéliumok egy része is lehet igaz, amennyiben valami halványan hasonló dolog megtörténhetett valamikor az időszámításunk kezdete környékén valahol Júdeában. Gyógyítók, prédikátorok, forradalmárok voltak ott tucatjával. Keresztre is feszítettek különféle embereket.
Csak ugye akkor ismétlem, ezzel a Biblia az Íliász, Odüsszeia, Korán, Bhagavad-gita, Eddák, Kalevala és más mitologikus könyvek egyike lesz csupán. Sőt, ilyen minőségben besorolható a több millió irodalmi alkotás közé, ráadásul egy olyan irodalmi alkotás, amely a mai ízlésünknek már meglehetősen idegen. Azért kérem, ha szórakozásról, kulturálódásról van szó, legtöbben Shakespeare-t többre becsülnék, mint a Bibliát. Az újabb irodalmi művekről, vagy a Kámaszútráról nem is beszélve. Ebben a kérdésben egyébként nem kell igazságot tennünk, hiszen az irodalmi művek nem rangsorolhatóak objektíven. Elég az, hogy a Biblia akkor csak egy a sok közül, tessék ennek megfelelően kezelni!
A következő értelmezési mód a hozzáigazításra épülő. Ez részben az allegorikus értelmezéssel átfed, annak magyarázására és a problémák feloldására tett kísérlet. Arról van szó, hogy ezen értelmezés szerint a Biblia egy bizonyos kornak szólt, annak a kornak a nyelvezetén. Emiatt vannak bizonyos metaforikus részek benne. Ebben az ötletben van némi ráció: mondjuk az egyik híres Bibliaértelmezési problémára első ránézésre jó kísérletnek látszik.
Ez pedig Józsué könyve, amelyben isten megállította a napot (Józs 10,12). A magyarázat szerint a Biblia itt olyan módon fogalmaz, amely megfelelt az akkori ember tudásának, és ahogy a köznyelvben ma is azt mondjuk, hogy "a nap felkel", úgy itt is úgy fogalmaznak, hogy Isten megállítja a napot. Ebben van némi ráció, de másrészt a Biblia állítólag egy csomó próféciát, jóslatot tartalmaz a jövőre nézve. Ha pedig a jövőre nézve szól a jóslat, akkor a jövőnek is szól a jóslat. Ennek meg az felelne meg, hogy a jövő nyelvén szól. Simán beleférne a Bibliába az, hogy ez a régi nyelv mellett szintén benne legyen. Mondjuk elárulhatták volna, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva, továbbá a Föld forog a saját tengelye körül, emiatt látszódik a Nap mozogni napi ciklusokban. Itt lett volna a lehetőség arra, hogy tényleg tartalmazzon a Biblia valamit, amit akkoriban néhány elszigetelt, elfeledett, korábbi, görög tudóson kívül senki nem tudott, tehát elég erős jele lehetett volna valami felsőbb hatalom tudásának, de hát nem kihagyták?! Általában, a Biblia hozzáigazító értelmezése ellent mond a Biblia jóslóképességének tanával. El kell dönteni, hogy a Biblia értelmezését hozzá kell-e igazítani az adott kor tudásához, vagy meg lehet engedni, hogy előre is jósol valamit, amit akkor még nem tudtak. Mindkettőt nem lehet.
És az meg egyáltalán nem megy, mert tisztességtelen, hogy a még nem cáfolódott jóslatokat komolyan vesszük, a cáfolódott jóslatokat illetve ismereteinknek ellent mondó leírásokat meg kimagyarázzuk az allegorikus és hozzáigazító módszerrel. Így ugyanis utólag mazsolázunk a Bibliából, ez nem tisztességes. Ezzel a technikával ugye a Biblia egy dogmatikus, cáfolhatatlan vakhitté válik. És pontosan erről van szó: a legtöbb hívő pontosan így kezeli a Bibliát: ahol szó szerint értelmezve igaz, vagy nem kizárt, hogy igaz, ott a szó szerinti értelmezést veszi, ahol pedig elég nyilvánvalóan hülyeség, ott az allegorikus értelmezést. De ez a mazsolázás tisztességtelen.
Képzeljük el, hogy így akármilyen könyvet alapul vehetnénk, és a megfelelő hozzáigazítással meg tudnánk magyarázni! Bármelyik mitologikus könyv téves részeit kimagyarázhatnánk az allegorikus és hozzáigazító módszerrel, a valóságnak megfelelő részeket igazolásként vennénk, a maradék, még eldöntetlen részeket meg jóslatoknak foghatnánk fel, amelyben ezután vakon hihetnénk. És miért pont a Bibliát választanánk ehhez? Miért nem a Kalevalát? vagy az Eddákat? Vagy a Bhagavat Gitát?
Bármikor én magam is írhatnék egy könyvet jelenlegi tudásom szerint, és annak nagy részét ma még szó szerint lehetne venni, és idővel bizonyára egyre több részét allegorikusan kéne értelmezni, de a maradékba a híveim továbbra is hihetnének. Mondjuk hirdethetném az örök boldogságot eljövetelét a perpetuum mobile nevében.
A Bibliában az a maradék, ami se nem igazolható, se nem cáfolható, az meg rendre a feltámadásról, istenről, a túlvilágról, és hasonlókról szólnak. Ezek a balga zsidók (ez nem antiszemitizmus, mert a többi nép ugyanúgy), ezek elkövették azt a hibát, hogy nem csak istenről és a túlvilágról fecsegtek, hanem mindenféle más dolgokról is. Így aztán amikor megítéljük a könyvüket, akkor figyelembe veszünk mindent. Ha csak istenről és a túlvilágról fecsegtek volna, akkor mondjuk a könyvnek semmi a valósággal összevethető része nem lenne, de nem is tudna belebukni ilyenekbe. De hát ezek fecsegtek össze-vissza, és tévedtek egy csomó mindenben. Mit tesz erre a "jó" teológus? Megpróbálja kimagyarázni a sok szemetet a valóságról, hogy a túlvilági mesének hitelét megmentse. Csakhogy ez nem tisztességes.
Képzeljük el, hogy mondjuk az éterről értekező fizikusok a XIX. század végén leírták volna fizikai elméleteiket, és emellett az éterben élő tündérekről is írtak volna! Na, most kicsit hívő hozzáállással esetleg valaki azt mondaná, hogy ezek a derék newtoniánus fizikusok mennyi igazat írtak, hát a tündérekben is biztos igazuk van. No jó, de amikor az éterelmélet megbukott, akkor azzal együtt tisztességes esetben buknának a tündérek is, nem?! Hasonlóan, ha a Biblia azon része, amely egyáltalán tesztelhető, meglehetősen kudarcot vallott (a newtoni mechanikánál sokkal inkább), akkor a Biblia mese részét miért is ne dobnánk ki?
Vagy ha az allegorikus értelmezést vesszük, akkor miért ne tekintenénk az egész túlvilágról és istenről szóló részt allegorikusnak? Tulajdonképpen elképzelhető, hogy amikor Jézus arról a világról beszélt, ami nem a földön van, akkor csak valamiféle szimbolikus, platonista, ideák világáról beszélt. És ha nem kemény platóni idealizmus szerint értelmezzük, akkor az, hogy ilyen szimbolikus értelemben van örök élet, az nem olyan nagy butaság. Vagy ha Jézus komolyan is gondolta, mi értelmezhetjük úgy, hogy a rokonok emlékeiben "tovább élünk", hogy híres emberek alkotásaiban "tovább élnek", és minden ember "tovább él" bizonyos nem annyira híres alkotásaiban, például egy elültetett diófában. Tisztán metaforikusan, természetesen.
A hosszáigazító elmélettel az is a nagy gond, hogy az értelmezést hozzáigazítja a valósághoz. Modern korunkban leginkább a tudományhoz. Arról van szó, hogy a vallás annyira nem működik a megismerésben, és a tudomány meg annyira működik, hogy állandóan a vallást kell igazítani a tudományhoz. a Katolikus Egyháznak évszázadok kellettek, hogy bocsánatot kérjenek Galileitől, és elfogadják Darwin evolúcióját. Ők kullognak a tudomány mögött.
Akkor meg tulajdonképpen mit is ér a Biblia? Az értelmezését nem csupán a valósághoz kell igazítani, hanem egy másik diszciplína, a tudomány az, amely irányt ad. Itt a tudomány végzi a megismerést, a vallás csak kullog utána, mint egy kivénhedt öszvér. Megjegyzem, gyakorlatilag utolsónak. A csökönyös öszvér vallás itt a megismerés akadálya, amely évszázados késlekedést okoz. Az ateisták általában gond nélkül, hamar elfogadják a tudományos eredményeket, semmi okuk nincs makacsul ellenkezni. A vallás füle mellett meg el kell sütni egy ágyút, hogy végre megmozduljon.
Még van egy igazán nagy probléma a hozzáigazító értelmezéssel. Ha abból indulunk ki, hogy a Biblia az adott kornak szóló, első kiadás, akkor a nagy kérdés az, hogy ugyan, mi a fenének nem készült második, harmadik,.... sokadik kiadás? Néha az írók is adnak ki javított kiadást, átírnak bizonyos dolgokat, pedig ők nem sokáig élnek, nem a legfontosabb könyvet írják meg, illetve mindig újabb és újabb könyveket írnak. Mégis, gyakran kiadják a régieket is javítva. A Bibliából viszont nem adnak ki javított kiadást, hanem a könyvet fixa ideának veszik, a valóságról való tudásunk meg hát változik, és nem, nem a könyvet írják át, nem is vetik el, hanem keresnek valami magyarázkodó értelmezést hozzá.
Azért egy az állítólag legfontosabb kérdésről szóló könyvet, két évezred után már tényleg ki kéne adni újra, vagy legalább jegyzetekkel ellátni a szerző részéről (hiszen ugye még köztünk van?:) Hiszen az életről szóló legfontosabb használati utasításról lenne szó, nem? Mégsem lehet egy lovaskocsi használati utasításával elektromos-benzines hibrid autót vezetni. Én értem, hogy első olvasásra abszurdnak tűnik az, hogy isten újra kiadassa a könyvét (btw. már az is húzós, hogy miért nem írta meg maga), mert most hogy oldja ezt meg modern, hitetlen korunkban? De valójában nincs ebben semmi abszurd. Az abszurditás abból fakad, hogy valójában tudjuk, hogy modern korunkban nem fordulnak elő csodák, nem jön el isten a Földre, és nem ad ki új Bibliát. Mégpedig azért, mert valahol tudjuk, hogy mindazok a történetek, amelyek arról szólnak, hogy régen ezek megtörténtek, a régi korok meséje volt. Akkor sem történt meg, csak az akkori korok úgy értelmeztek, úgy mondtak el bizonyos dolgokat. A régi mesék mesebeli szerzői pedig természetesen nem tudnak újra eljönni, és új Bibliát kiadni.
Egy kis kitérő, a muszlimok és a mormonok úgy gondolják, hogy a Biblia javított kiadása a Korán vagy a Mormon könyve. A mormonizmus azonban egy igen korlátosan elterjedt vallás, az iszlám pedig egy egészen másik vallás. Szerintem kevés muszlim olvasója lesz ennek a postnak, de azzal a kereszténység nincs kisegítve, hogy a muszlimok hiszik a Bibliáról azt, hogy kapott új kiadást.
Összefoglalva: a tisztességes dolog végül is valóban az, hogy a Bibliát az adott kor nyelvezetének, kultúrájának megfelelő mitológiának, nagyrészt irodalmi alkotásnak, és kis részt történelmi forrásnak tekintsük. Azzal a feltevéssel, hogy a Bibliát az adott kor emberei írták, akik az adott kor korlátos tudásával rendelkeztek csupán. Az adott kor átlagából csak kicsivel tűntek ki, és nem tudtak lényegesen többet. Különösen nem rendelkeztek semmiféle természetfeletti dolgokról és istenekről szóló, titkos, és igaz tudással.
Ebben az esetben az allegorikus és hozzáillesztő értelmezésnek is helye van, sőt, teljesen jogossá válik. Ez esetben sokkal kevesebb probléma merül fel, minden a helyére kerül. Ha meg esetleg valami mégis nyitott marad, mert az allegorikus értelmezés ezután is lehet többértelmű, hát az sem baj, mert csupán egy irodalmi alkotásról van szó. De ebben az esetben a Biblia nem isten könyve, nem isten által ihletett könyv, és a benne szereplő hittételeknek semmi alapjuk nincs.
