Van egy meggyőződésem, mélyen igazolt és cáfolhatatlan. Ez a meggyőződés hasonlatos ahhoz, amelyről Berkeley püspök oly ragyogóan írt, miszerint a külvilág csak illúzió, és nem létezik, csak mi létezünk, és a mi fejünkben létezik ez az illúzió. Az egész világ, amelyet létezőnek, és anyaginak gondolunk, nem anyagi, csupán illúzió a fejünkben. Ez az elmélet cáfolhatatlan. Persze, mondhatod azt, hogy de hát látom, hogy van külvilág, de ez a látás csak a fejünkben van. Nyomósabbá teheted a tétet azzal, hogy a lábamba rúgsz, és én fel fogok jajdulni a fájdalomtól, de akárhogy is, de ez a jaj, és a fájdalom is csak a fejünkben van. Ahogy erre Berkeley püspöke oly ragyogóan rámutatott, mind az az empirikus bizonyíték, amivel előállsz, szükségszerűen érzéki bizonyíték, azaz mind-mind csak a fejünkben van.
Berkeley püspöke azonban nem ment végig az úton. Természetesen Occham borotvája elvének alkalmazásával feleslegessé válik a külvilág feltételezése, ha mindent meg tudunk magyarázni enélkül is, úgy, hogy csak mi létezünk, a külvilág nem. Ez kevesebb dolgok feltételezése, tehát az Occham borotvája elv alapján ezt a hipotézist kell elfogadnunk.
De tovább is mehetünk, hiszen miért is kellene nekem feltételeznem bárki más létezését? Hiszen azok a bizonyítékok, amelyekről én tudok, azok mind az én fejemben vannak. Te hiába beszélsz arról, hogy te mit látsz, nekem az nem bizonyíték, nekem azt nem kell elfogadnom, sőt, én nem kell, hogy elfogadjam, hogy ti léteztek. Sőt, az Occam borotvája alapján azt racionális elfogadnom, hogy csak én létezek. Az én létezésem az egyetlen szükséges feltételezés ahhoz, hogy megmagyarázzam mindazokat a megfigyeléseket, amelyekről kétség kívül tudok. "Cogito, ergo sum", mondta Descartes, amikor kétségtelenül, szilárdan felépített, racionális világképét akarta kidolgozni. Csakhogy ezen lépésén túl egyik lépése sem állt már kétség felett, és szükségtelen volt. Gondolkodok, érzékelek, tehát én vagyok, és semmi más nem létezik. Ez az egyetlen kétségtelen, bizonyos, teljesen racionális világkép.
Azt mondtam, ez a világkép logikus, azaz konzisztens, és cáfolhatatlan. És valóban így van, ezt a fentiekben már bemutattam. De nemcsak ennyiről van szó. A világképem erősen igazolt a saját elemi tapasztalatom, az érzésem szerint. Hiszen én minden gondolkodástól függetlenül, alapból is tudom, érzem, hogy én vagyok "az Univerzum központja", sőt, ugye tovább is megyek, hogy én, és csak én vagyok az Univerzum egésze. Nincs más. Azok, akik azt mondják, hogy mások is léteznek, azok nem tudják megmagyarázni ezt az igen erős tudást, tudatot, érzést bennem. Ha mások is léteznének, akkor miért érezném én azt, hogy én vagyok az Univerzum központja? Miért nem mások azok? Erre a misztikumra senki nem tud válaszolni, csak az én szolipszista meggyőződésem. Az én elméletem alapján teljesen kézenfekvő az, hogy én azért érzem, hogy én vagyok az Univerzum központja, mert tényleg én vagyok, mert nincs más, mert nincs is más rajtam kívül az Univerzumban. Az Univerzum én vagyok.
Ha én meg fogok halni, akkor az Univerzumnak vége lesz. Mondhatja valaki, hogy akkor majd eldől, hogy az Univerzum fennmarad-e nélkülem is. De ez nem igaz. Senki nem fogja tudni így sem megcáfolni a meggyőződésem. Azért, mert én nem leszek, de azért is, mert senki más nem lesz, hiszen ti csak az én fejemben léteztek. Erről jut eszembe. Ez a válaszom arra is, hogy miért írtam meg ezt a szolipszista manifesztót. Miért akarlak meggyőzni titeket. Azért, mert valójában persze nem léteztek, de a fejemben igen, és ezért akarlak meggyőzni titeket, kedves olvasók!
***
Természetesen a fentiekben leírt meggyőződés valójában nem hitem. De pedagógiai okokból úgy írtam le, úgy mutattam be, mintha hinnék benne. A szolipszista meggyőződés ugyanúgy hit, mint bármely metafizikai meggyőződés, amelyek ugyan logikailag konzisztensek lehetnek, cáfolhatatlanok lehetnek (ezért metafizikaiak), de mégsem racionális dolog hinni bennük. A szolipszista meggyőződés fenti leírása olyan állatorvosi ló, amely nagyjából felsorakoztatja a metafizikai hitek összes "érvét", a legerősebbeket is. És mégis, gyakorlatilag senki nem hisz a szolipszizmusban, pedig van olyan jó elmélet, mint bármely vallás, sőt, jobb is. No de nézzük, hogy mégis mi a baj vele, miért nem racionális hinni benne.
Az ellenérvek nagy részét kifejtettem a szubjektív idealizmus leírásánál és kritikájában. Nagyjából arról van szó, hogy bár logikailag lehetséges feltételezni, hogy a külvilág nem létezik, és az empirikus tapasztalataink mögött nincs semmi, de ez nem magyarázza meg a tapasztalataink közötti összefüggéseket, törvényszerűségeket, konzisztenciát. Miért is vannak egyáltalán érzékszervi tapasztalataink? Illetve az érzékszervi tapasztalataink lehetnének olyanok is, hogy semmiféle külső tárgyakról nem szólnának konzisztens módon. Egy alma illata, íze, tapintása és látványa nem kellene, hogy összeálljon, lehetne tök összevissza is. Mindeme dolgoknak a magyarázata Berkeley-nél az, hogy isten irányítja így, de akkor ez azt jelenti, hogy isten elméjében van egy modell az Univerzumról, és ez alapján határozza meg az érzékleteinket. Ez meg nemhogy egyszerűbb, hanem bonyolultabb, mint a világ.
Ugyanez az érv érvényes a szolipszizmus ellen is. A fentiekben nem írtam le, de az érzékleteink konzisztenciáját illetően ott sincs magyarázat, vagy pedig isten, vagy valami más hasonló dolog kell, ami bonyolultabb a fizikai Univerzumnál.
Érdekes kérdés az "Én vagyok az Univerzum" érzése. Ez egyrészt egy jó példa arra, hogy egy érzés önmagában soha nem jó érv. Több filozófust is olvastam már, aki mégis érvként használta azt, hogy az embereknek valami mély érzése vagy meggyőződése. Például a szabad akarat kérdésében is sokszor mondják érvnek azt, hogy az embereknek az az erős érzésük, hogy van szabad akaratuk. Akármi is ez az érzés valójában. Hasonlóan, az az érzés, hogy "én vagyok az Univerzum közepe", igazából egy olyan érzés, amelyről nehezen tudjuk megmondani, hogy objektíven mi. Az egyetlen objektív tartalma az, hogy az érzéki tapasztalataink relatívek, és az origójuk mi magunk vagyunk. Azaz, hogy mindenki magához képest érzékeli a dolgokat. Ez pedig teljesen természetes akkor, ha vannak különféle érzékelő lények, köztük emberek. Természetesen magukhoz képest működnek az érzékszerveik. Filozófiai szakszóval minden indexikális. Az "indexikális" kifejezés a filozófiában arra vonatkozik, amikor egyes mondataink nem teljesek, és relatívak a beszélő személyéhez képest. A beszélő személyét figyelembe véve kapható meg a teljes jelentésük. Ilyen például a "ma lementem a boltba" mondat, ahol az alany a beszélő személye, és ez nincs benne a mondatban, ezt mellékesen tudhatjuk. Ha nem tudjuk, akkor nem tudjuk, ki ment le a boltba. De a "ma" is indexikális, mert csak akkor határozható meg a jelentésem, ha tudjuk, hogy mikor hangzott el a mondat. Ehhez hasonlóan az érzékszervi tapasztalataink természetüknél fogva indexikálisak.
Ez az indexikalitás nemcsak az "én vagyok az Univerzum közepe" érzés egyetlen lehetséges magyarázata, de a qualia-problémáé is. Az "én vagyok az Univerzum közepe" érzéshez hasonló a "piros pirossága" érzéshez, melynek magyarázata szintén csak ez az indexitás, és az asszociációk.
Az Univerzum halál utáni létezése pedig ugyanúgy nem érv a szolipszizmus ellen vagy mellett. Az, hogy ez nem dönthető el a halálom előtt, nem érv. Hasonlóan nem érv az,hogy halálunk után majd meglátjuk, hogy van túlvilág. De az sem, hogy ez legalábbis nem cáfolható a halálunk előtt. Utána meg már késő, senkit nem tud meggyőzni a cáfolat.
Ami meg azt a kérdést illeti, hogy egy szolipszista miért írna arról, hogy szolipszista, és miért akarna meggyőzn, ugye Bertrand Russel híres anekdótája is erről szól, amikor egy szolipszista levelet írt neki, hogy meggyőzze. Ez persze elég furcsa, és vicces. Bár nem egy logikai cáfolat, hiszen ahogy fentebb írtam, logikailag nem képtelenség képzelt személyekhez beszélni, ha azok a képzetek nem a saját kontrollunk alatt vannak. Így akár képzelt személyek meggyőzése is "értelmes" elképzelés lehet valamilyen módon.
Nos, hát ezzel végig vettük a szolipszizmus melletti "érveket", bemutattam, miért nem meggyőző érvek, és azt is, hogy más metafizikai meggyőződések és vallások sem.
