Ez az indiai utazásomhoz kapcsolódó újabb post Gandhiról, mivel Ahmedabadban is jártam, ahol Gandhi szektás-politikai munkásságát Indiában kezdte. Gandhi erősen vallásos, vallásosan motivált ember volt, aki egyébként is szerintem túl van értékelve, mondott és csinált rendesen butaságokat. Ezek a butaságok pedig sokszor kötődnek a hitéhez is. Bár eme butaságok jelentős része politikai, de ebben a postban ezekre is ki fogok térni, nehéz volna elkülöníteni a vallásos butaságait, és furcsán csonka is lenne a post.

Gandhi Ahmedabadtól nem messze született, és angliai, majd dél-afrikai tartózkodása után Ahmedabadba tért vissza, mert ez volt a legközelebbi nagy város, és alkalmasnak találta a szektája megalapításához. Ekkor szerintem még a politikai céljait nem dolgozta teljesen ki, de a textil-ipar mindenképpen kapcsolódott a céljaihoz, később pedig a közelben végzett só-termelés is kapóra jött. Vagy fordítva: Gandhi azért választotta később a só-termelés ügyét politikai témának, mert közel volt. De ne szaladjunk ennyire előre!

A post alapja a Gandhi múzeum kiállítása lesz, amely Ahmedabadban van azon a helyen, ahol Gandhi második alkalommal alapította meg a vallásos közösségét. Az ehhez tartozó épületek még ma is megvannak, és ez a Gandhi múzeum alapja. Emellett kiállítási tárgyakat Gandhitól nem találunk, az egész kiállítás szövegekből és fényképekből áll. Ezeken fogok végigmenni. El kell ismerjem, nem olvastam Gandhitól semmit, feleslegesnek is tartom. Észszerű elképzelés az, hogy a Gandhi múzeum nem hazudik negatív irányban Gandhiról, az idézetek tehát valószínűleg hitelesek. Legalábbis azok, amelyeket hülyeségnek tartok. Az természetesen inkább valószínű, hogy a kiállításon bizonyos negatívumokat elhallgattak Gandhiról. Fogunk látni erre példát. Ezek után egyébként nem is tartom érdemesnek elolvasni Gandhi valamely könyvét, vagy róla szóló könyveket.

Némi tudásom azért volt korábban is Gandhiról, és ehhez képest a legnagyobb újdonság számomra az volt, hogy Gandhi Indiába nem politikai, hanem egy egészen határozott tervvel érkezett egy vallásos kommuna megalapítására, és ezt a vízióját Dél-Afrikából hozta. Ebben a korban volt egy divat, amely különféle vallásos, vagy félig vallásos, de nem konvencionális közösségek alapításáról szólt. Például Herman Hesse sok társával többször próbálkozott ilyen kommunák megalapításával Dél-Németországban és Svájcban. Ez bizonyos társadalmi válság jele volt abban a korban. Ez a 19. század vége, és a 20. század eleje.

Gandhiról a kiállításon azt tudjuk meg, hogy például Tolsztojtól vett példát.

Gandhi politikai célja emellett Dél-Afrikában az volt, hogy az ottani indiaiak jogaiért harcoljon. Már ekkor is járt börtönben elítéltként, feleségét itt, Dél-Afrikában ismerte meg, és a felesége is már tapasztalatokat szerzett itt a politikai harcról. Amit azonban a kiállítás elhallgatott, és ezt már olvastam előtte is, hogy Gandhi a feketék jogaiért nem harcolt Dél-Afrikában, sőt, beszédeiben hallgatólagosan, de még tudatosan is elfogadta azt, hogy a feketék alsóbb rendűek. Gandhi egyenesen elfogadta, és érvelt az árja-elmélettel, csak éppen az indiaiakat árjáknak tartotta (ami félig igaz is), és azért magasabb rendűnek, és egyenlőnek a fehér rasszal, szemben a feketékkel szemben. Gandhi tehát nem egy antirasszista, egyenlőségpárti politikus volt, hanem egy keményen nacionalista és rasszista ember, csak éppen a saját népét tartotta magasabb rendűnek.

Ilyen előzmények után költözött vissza Indiába, és ott elsősorban a vallásos kommuna (ashram) megszervezése volt a célja. Az, hogy India felszabadításáért küzdjön, az szerintem közben bontakozott ki benne, nekem az volt a benyomásom, hogy ez még nem volt a határozott és tudatos célja, amikor Indiába érkezett, de ebben tévedhetek. Innentől tulajdonképpen a kiállítás sorrendjében fogok menni, ami nagyjából történelmi idősorrend lesz, de ezt nem tudom garantálni.

Itt Gandhi azt írja, hogy minden embernek meg kell dolgoznia az ételért, és a szellemi tevékenység nem szolgálhatja ezt, hanem az emberiség szolgálatába kell állítania. Ne legyünk felületesek, amit Gandhi itt mond, az az, hogy a szellemi tevékenység ne szolgálja az étel megszerzését! Ebből az következik, hogy bizony minden embernek kell annyi fizikai munkát végeznie, hogy vagy maga termelje meg az ételét, vagy a fizikai munkáért kapott pénzből vegye azt meg. Ez pedig iszonyat hülyeség. Gandhi talán megpróbálta ezt betartani, bár kétlem, hogy tényleg egész életében dolgozott volna mindig annyit, hogy abból az étele meglegyen.

Miért hülyeség ez? Nemcsak azért, mert iszonyatosan sok ember nem ezt csinálja, és tudatosan, szándékosan nem ezt csinálja, nem csak azért, mert természetesen én sem ezt csinálom. Rám is igaz az, hogy bár némi konkrét fizikai munkát végzek otthon és a ház körül, de keresni ezzel nem keresek, és az ételt nem én teremtem meg (miközben egyébként főzök). Konkrétan, ha meggondolom, hogy az ételért valami fizikai munkát végezzek, az annyira időpocsékolás volna, hogy hihetetlen. Ha ezt tenném, akkor a maradék időben vagy nem szolgálnám az emberiséget, mert semmi szabadidőm nem lenne (és persze nem is szórakoznék, ami Gandhinak esetleg nem lenne kár, de nekem igen, és a többség eme jogomat elismeri), vagy pedig jóval kevesebbet keresnék a maradék időben, ami megint nagy kár volna. Sok embernél és családnál pedig egy ilyen megkötésnek az volna a következménye, hogy nagyon csökkenne az életminőségük. Fizikai munkával megtermelni a saját ételünket, még akár úgy is, hogy a fizikai munkáért pénzt kapunk, az az egész emberiség számára nagyon hatékonytalan volna, és legfeljebb egy Gandhi-féle, lényegében középkori szintű életvitelt tenne lehetővé. Ha valakinek nincsenek gyerekei, olyan országban él, ahol fűteni nem kell, villanyt nem fogyaszt, alig van ruhája, és alig eszik valamit, az az étel is nagyon egyszerű, nos, az ilyen életstílust akár lehet finanszírozni egy részidős fizikai munkával. Modern, elfogadható, minimális életstílust, gyerekek megfelelő szintű felnevelését, azt nem.

Az egész emberiségnek azért is hülyeség ez, mert gondoljunk bele, hogy egy csomó technikai fejlesztés olyan vállalatokban jön létre, amelyekben emberek szellemi munkát végeznek pénzért, és máshogy nem is jöhetne létre. Egy laptopot, mobiltelefont, autót aligha dobnának össze emberek szabadidejükben, fizetés nélkül, az emberiség szolgálatában. Gandhi a tudományt is semmibe veszi, vagy nem tudja azt, hogy a tudományt már régóta nem szabadidejükben csinálja egy pár önkéntes tudós, hanem pénzért, hivatás-szerűen csinálják professzionális tudósok. És ha eme tudósok töredéke csinálná szabadidejében, önkéntes alapon, akkor a tudomány sehol sem volna ahhoz képest, ahol ma van. Olyan technikai eszközöket, mint hajó és vasút Gandhi is igénybe vett, amely technikai eszközök, és a vasút hálózat például aligha lenne összehozható hobbitudósokkal és hobbimérnökökkel.
Arról nem beszélve, és akkor térjünk vissza a gyereknevelésre, hogy ezeket a magasabb szintű szellemi munkákat, mint tudomány, szoftver-fejlesztés, egy modern eszköz megtervezése, stb. olyan emberek képesek csak véghez vinni, akiket igen hosszan tanítottak, beleértve az egyetemet és akár a doktorit is. Na most ha az egész emberiség fizikai munkás lenne, akkor a hobbi-tanárok nem tudnának ilyen szintű oktatást sem biztosítani, és ha kivételt tennénk, hogy a tanárok mégiscsak kereshetnek pénzt szellemi munkával, akkor a fizikai munkásoknak és parasztoknak pénze nem volna rá. Gandhi egyszerűen nem fogta fel a 20. századi társadalom működését. A 21.-et persze, hogy nem, hiszen ebben a században nem is élt, csak megjegyzem, hogy a bölcsessége idáig már nem terjedt ki. De igazából saját korára sem. Hiszen már Gandhi korában is lehetetlen volt ez az elv.

Amit Gandhi itt mond, az ugyan kiegészíti az előző víziót, és valamennyivel konzisztensebbé teszi, de egy az egyben ez mégiscsak hülyeség. Itt Gandhi ugyanis arról beszél, hogy nem szabad az alapszükségleteink felett fogyasztani, és élvezkedni. Na most persze, ha mindenki eme elvek mentén élne, akkor valamennyivel reálisabb az is, hogy ezt az alig valamennyi szükségletet egy meleg éghajlaton esetleg tényleg meg lehet termelni csak fizikai munkával, és a másik oldalon, az ehhez szükséges pénzt is meg lehet keresni, tehát vevő és eladó oldaláról is majdnem rendben lenne a dolog. Kétlem, hogy globálisan tényleg működne ez, főleg hidegebb éghajlatú országokban. De ráadásul az egészen biztos, hogy ez egy középkori szintű életstílus, és az emberiség kb. 99 százaléka nem akarna így élni, nem lenne boldog így. És nem is lehet őket rávenni erre. Még a Gandhit zseniálisnak gondoló naiv híveinek nagy része sem képe így élni. Ha pedig nem az egész társadalom él így, akkor az egész borul.

Legyünk itt teljesen őszinték és alaposak! A homo sapiens azért vált ki a többi főemlősből, azért fejlődött sokkal tovább, egy egészen elrugaszkodott irányba (a majmokhoz képest, amit a homo sapiens csinál, ahogy él, amire képes, az valami elképesztően nagy ugrás), mert a homo sapiens természeténél fogva sokkal motiváltabb arra, hogy többet akarjon. Pontatlanul, és inkább metaforikusan szólva: a homo sapiens azért jött le a fáról, mert többre vágyott. És ha már lejött a fáról, akkor nem fog megállni egy Gandhi féle középkori, aszketikus életszinten, és ha már lejött, akkor jól is van ez így. Jó az, ha az állatvilágban van legalább egy faj, amelyik sokkal többet akar, és amelyik megvalósít ebben az Univerzumban valamit, amit azok az állatok, amelyek Gandhi módjára megelégszenek, és boldogok a napi alapszükségletük kielégítésével, soha nem érnek el. Ez az én érvelésem minden olyan elképzelésre, ami általános önmegtartóztatásról szól, vagy a boldog, régi aranykorról, olyan nézetekre, amelyek a középkort vagy ókort egyszerűségük miatt naivan istenítik, olyan érvekre, amelyek a haladást, a tudományt, a technológiát általában támadják. A válaszom az, hogy a hoo sapiens természete nem ilyen. Pontosan azért fejlődtünk tovább a többi állathoz képest, mert nem ilyen a természetünk. Legalábbis a többségnek.

Ez az idézet istenről szól, és arról, hogy Gandhi közösségében reggel rendszeresen imádkoztak. Gandhi annyit ír az imáról, hogy az igazság előtti tisztelgés. Itt ebbe a témába részletesebben nem megyek bele, hiszen isten a teljes blog témája, és az ima is egy túl nagy, általános téma. Az idézetet csak Gandhi mély vallásosságának igazolásaként tettem be.

Itt Gandhi a kasztrendszerről ír, és azt mondja, hogy az érinthetetlenség (kaszt) folt a hinduizmus vallásán. Nem én állítom, hanem Gandhi tehát, hogy a kasztrendszer, és az alsóbb kasztok elnyomása a hindu vallásból ered. Miközben ezt Gandhi határozottan ellenzi, és hibának tartja a hindu vallásban. Na most itt nagyon is hiányzik annak végiggondolása, hogy ha a hindu vallás szent szövegei, hagyománya és papjai (akármelyik), ilyen vállalhatatlan, embertelen dolgot szorgalmaz, akkor miképpen lehet hitelesnek tekinteni őket, hogyan lehet akkor ezeket a szövegeket, hagyományokat, papokat érvnek venni bármilyen kérdésben, és miért kellene pont ezeket a hagyományokat követni?

Amit itt is látunk, arra angolul van egy jó, és elterjedt kifejezés: "cherry picking". Ez szó szerint magyarul azt jelenti, hogy: "meggy válogatás", vagy mondjuk "szemezgetés". De az érvelési hiba megnevezésére ezt a kifejezést nem szoktam hallani magyarul. Ugyanez a jelenség leginkább a Biblia esetében szokott szóba jönni, amikor a keresztény hívők mindenféle dolgot idéznek a Bibliából, és érvnek tekintik. Amikor viszont hozunk ellentmondó, vagy egészen más, önellentmondásos idézeteket, vagy más bibliai ellentmondásokat, akkor az ellentmondó idézeteket félresöprik a hívők, az elfogadhatatlan, és önellentmondó dolgokat pedig szintén félresöprik, és nem ismerik fel, hogy ha egy szent szövegben ennyi ellentmondás, vagy elfogadhatatlan dolog van, akkor bizonyára nem olyan bölcs emberek írták, akkor semmiképpen nem lehet hiteles és nem lehet tekintély. Egy ilyen könyvben természetesen lehetnek igaz, vagy bölcs, elfogadható részek, de nem lehet érvként felhasználni azt, hogy ezek a Bibliából vannak, mert az egész könyv bölcs. Ez esetben az egész könyvnek, mint olyan, nincs külön hitele. Hasonlóan, ha valaki annyira elfogadhatatlannak tartja a kasztrendszert, és az azon alapuló elnyomást, mivel előítélet, és mivel egy kisebbség elnyomása, akkor kognitív disszonancia ezt a vallást hivatkozási alapnak tekinteni, amire a következő képen találunk példát:

Itt Gandhi arról ír, hogy a szent iratok olyan elveket tartalmaznak, amelyek axiómák, maguktól értetődő igazságok, maximák, amelyeket be kell tartani. És pont ennek mond nagyon ellent, hogy a kasztrendszert, miközben szintén hindu alapúnak tartja, élesen ellenezte. Pedig ez ugyanazokból a szent iratokból jön, ugyanúgy "axióma", "magától értetődő maxima" kellene, hogy legyen Gandhi számára. De ezt Gandhi elutasítja. Ezt pedig azt jelenti, hogy Gandhi számára is az erkölcsi kérdésekben valójában önmaga a mérce, és nem valami szent könyvek. Ha a szent könyv egyetért vele, akkor hivatkozik rá, ha ellent mond neki, akkor ignorálja. Csakhogy ez nagyon silány érvelési minta.

Itt az első politikai akcióról írnak Ahmedabadban. A járvány miatt a malmok tulajdonosai csak 20 cent bónuszt akartak a dolgozóknak adni, amiért folytatják a munkát, a dolgozók 70 centet követeltek, és sztrájkoltak.

Gandhi beavatkozott a sztrájkba, és éhségsztrájkba kezdett. A dologban a szerintem kifogásolható dolgot a következő képen fogjuk látni:

Gandhi ugyanis 27,5 cent bónuszt zsarolt ki, illetve kilátást 35 centre. Tehát egy köztes megoldást, amely elég alacsony is volt. Miért mondom, hogy zsarolt? A munkások sztrájkja természetes, és jogos volt. A munkásoknak joguk van követelésekkel fellépni, és a sztrájk az ő saját eszközük. A sztrájk azért jogos, mert nem egy külső, független dolog, hanem nagyon is köze van a vitához: amennyiben a malom-tulajdonosok 20 cent bónuszért könnyen találnak munkásokat, akkor a sztrájkot kikerülhetik, és akkor a követelések nem jogosak. Ha nem találnak, akkor a követelés jogos. A sztrájk tehát szorosan a kérdésben érintettek olyan akciója, amellyel kikényszerítik a kérdés komoly teszttel való eldöntését és a jogos fizetés pontos belövését.

Ezzel szemben Gandhi kívülről, nem érintettként avatkozott be, mindkét oldallal szemben követelt, egy olyan éhségsztrájkkal, aminek semmi köze nem volt a kérdéshez. Ez kb. olyan, mintha pisztolyt szegezett volna egy munkás és egy malomtulajdonos lányának fejéhez. Ez zsarolás egy harmadik féltől, aminek semmi helye nem volt a vitában.

Ez Gandhi első letartóztatása, itt az a furcsa, hogy többes szám első személyben beszél, pedig tudtommal csak egyedül tartóztatták le.

Ez az a cikk, amelyért Gandhit letartóztatták. Itt arról ír, hogy a Brit Birodalom a fizikailag gyengébb rasszok kizsákmányolásán alapul. Már az is furcsa butaság, hogy Gandhi fizikailag gyengébb rasszokról ír. Ez rasszizmus. A feketék, de az ázsiai emberek sem gyengébbek szisztematikusan  fizikailag az európaiaknál. Aztán a mondat úgy folytatódik, hogy ez nem maradhat így, ha van igazságos isten az Univerzumban. Na most mondhatja valaki, hogy Gandhi győzött, tehát minden rendben, de India a függetlenségét vagy 25 évvel később érte el, mint ez a cikk. Mire várt ez az isten? És egyébként is, előtte miért engedte volna meg a Brit Birodalom, vagy bármelyik hódító birodalom létét? Ez ugye a gonosz létezésének problémája, amibe Gandhi a cikkben nyilván nem megy bele, de nem is tudom, hogy lett volna-e valamilyen magyarázkodása. Válasza valószínűleg nem volt rá, inkább kerülhette a témát. Mert a gonosz problémája egy megválaszolhatatlan probléma, ami cáfolja a mindenható és jóságos isten feltételezését.

Itt Gandhi börtönbeli napjairól írnak. Egyrészt azt akartam kiemelni, hogy vallásos szövegeket olvasott. Mindenfélét egyébként. Másrészt, hogy ez a börtönélet nem tűnik olyan szörnyűnek. Részben persze azért, mert Gandhi szabadon is meglehetősen önmegtartóztatásban élt, tehát luxust nem tudtak tőle megvonni, másrészt pedig a körülmények tényleg nem tűnnek olyan rossznak, amit börtönökről lehet olvasni vagy látni vagy hallani.

Aligha tudom elképzelni, hogy Gandhival szemben a börtönben erőszakoskodtak volna, visszaéltek vele. No nem úgy értem ezt, hogy nem tudnám elképzelni, hogy ez megtették volna, hanem azt nem, hogy Gandhi ilyen kedélyesen írna erről, illetve tudtommal előtte és utána is börtönbe ment bizonyos dolgokért. Na most egy az igazságában erősen hívő, elkötelezett ember elviselhet az igazsága érdekében fogva tartást, éhezést is (Gandhi ezt önként elviselte az éhségsztrájkjainál). De például azt, hogy megerőszakolják a börtönben - ami sajnos olyan sokszor előfordul, legalábbis ilyenekről olvasni újságcikkekben, könyvekben, ilyeneket látni filmekben, és ez egy általánosan hangoztatott dolog - na, azt aligha gondolom, hogy elviselné, még egy Gandhi sem. Na most azt sem gondolom, hogy az indiai börtönökben az angol uralom alatt, vagy akár ma is, jobb lenne a helyzet. Arra tudok gondolni, hogy Gandhival közel sem bántak olyan mostohán, mint egy átlagos rabbal.

Ez Gandhi egy másik politikai akciója, ami megint hülyeség volt.  Gandhi egy szélsőségesen gazdasági protekcionista és antiglobalista állásponton volt, ez hasonló okokból hülyeség, mint az a nézete, hogy mindenki fizikai munkával lássa el magát. Gandhi sem az országon belüli, sem az országok közötti munkamegosztás intézményét nem fogta fel. A ruhák esetében egyébként speciel védhető lenne az álláspontja, hiszen India tényleg képes saját ruházatát ellátni. Ugyanakkor itt az akciója volt hülyeség. Gondoljunk bele! Ha Gandhi az elégetett ruhát lopta, vagy lopták neki, vagy erőszakkal vették el, akkor ez erkölcstelen. Ha megvett ruhákat égettek el, akkor viszont az a ruha már ki volt fizetve. A gyártó már nem veszít semmit az elégetésével, legfeljebb újabb keresletet teremtenek vele.

Itt arról írnak, hogy Gandhi zavargások letörésére éhségsztrájkot kezdett. Azt tudni kell, hogy Gandhi teljesen erőszakmentes állásponton volt, ami általánosságban hülyeség. Nem tudom, konkrétan milyen zavargások voltak ezek, de lehet, hogy ezeknek megszüntetése helyes volt. Attól függ, mi volt a zavargások oka. Egy a gyarmatosítás elleni forradalom szerintem lehetett volna erőszakos is. Jogos lett volna. Viszont lehettek ezek másféle, nem jogos zavargások is. Vagy nagyon céltalan, szervezetlen, sehova nem vezető zavargások.

Amennyiben konkrétan ezeknek letörését helyes célnak fogadjuk el, akkor itt azt mondom, hogy az, hogy Gandhi be akart avatkozni, és éhségsztrájkot alkalmazott, lehet helyes. A különbség eközött és a sztrájk között az, hogy itt lehetett olyan helyzet, hogy a zavargások egyértelműen helytelen dolgok voltak. Tehát nem az éhségsztrájkot kritizálom, de az igen furcsa, hogy Gandhi hogy ír magáról. Olyan fellengzős, fontoskodós, elbizakodott stílusban, ami nekem visszatetsző. Nem arról ír, hogy a zavargások elfogadhatatlanok, és ezért éhségsztrájkol, hanem valahogy úgy fogalmaz, hogy nem tudja elviselni a zavargásokat, ezért kénytelen éhségsztrájkba kezdeni. Azt írja, az éhségsztrájk büntetés és ima. Gandhi úgy ír magról, mintha ő lenne az "Univerzum közepe", mintha az ő lelkiállapota különös jelentőségű, országos jelentőségű tényező lenne. Tehát itt a szöveg szerintem annyira elvarázsolt, hisztis, hogy visszatetsző.

Hasonlóan visszatetsző, ahogy itt Gandhit körbehordozzák, mint egy szentet. Ez eléggé indiai stílus, de ettől még visszatetsző.

Ez meg az, ahogy Gandhit a múzeumban istenítették. Ez nemcsak visszatetsző, hanem kicsit nevetséges is. Hasonlít a figura egy kicsit valami Einstein-figurára egy amerikai gyerekeknek készült műsorból.

Ennek az idézetnek a tartalmára már utaltam. Itt Gandhi azt írja, hogy indiai termékeket kell használni, és a külföldieket bojkottlni kell. Gandhi nem fogja fel, hogy India nem feltétlenül alkalmas bárminek az előállítására. Különösen nem volt alkalmas Gandhi idejében. India az utóbbi évtizedekben sokat fejlődött, nagy ország, tehát ma már kevés olyan dolog van, amit ne tudna előállítani, de még olyan termékek akadnak, amelyben a külföldi márkák jobbak, vagy indiai gyártók nem tudnák ellátni az országot. Például laptopok, autók, mobilok, és hasonlók.

A 21. században ráadásul az is igaz, hogy az ilyen termékeknél, mint az autók, mobilok, laptopok, pár multinacionális cég uralja a piacot. Sokkal több szereplőnek nincs is helye a piacon, mert nem versenyképesek. Tehát ha egy bizonyos cég jó minőségben, versenyképesen el tudná látni Indiát, akkor valószínűleg dobogós helyen lenne a világpiacon is. Na most az pedig nem lehetséges még ma sem, hogy India minden ilyen termékben egyike legyen a piacvezetőknek. Ennyi kapacitásuk, tőkéjük nincs.

A következő kép még tovább viszi ezt a téves gondolatot:

Itt Gandhi már azt írja, hogy minden egyes falunak magának kell megtermelnie a javakat. Szappan, olaj, papír és hasonló javak gyártásáról beszél. Na most had cáfoljam ezt meg Gandhi egy másik, híres ügyével, a sótermeléssel. Gandhi kiállt a sótermelők mellett. No de mi van ezzel a sótermeléssel? Képes minden falu sót termelni? Nem. Erre csak a tengerparti falvak képesek, illetve olyan hegyi falvak, ahol van sólelőhely. Jó pár olyan használati eszközünk vagy javunk van, amit nem lehet megtermelni minden faluba, olyan is, amelyik nem minden országban állítható elő. Aztán vannak még fokozati dolgok is: bizonyos dolgok nagyon gazdaságtalanul előállíthatóak lennének mindenhol, de igazán nem érné meg. Gandhi ezt nem fogta fel. Sem az emberek közötti munkamegosztást, sem egy országon belüli munkamegosztást, sem az országok közötti munkamegosztást.

Az is egyenesen idiótaság, hogy 1934-ben Gandhi azt mondja, hogy a különféle ipari gyártásnak lehetőleg meg kell maradnia "háztáji" jellegűnek. Nem fogja fel, hogy ez mennyire nem hatékony, illetve azóta már nem is lehetséges. Egy csomó mindent nem lehetne előállítani kis háztáji manufaktúrákban.

Ez megint egy hülyeség. Gandhi azt írja, hogy nem hisz abban az elvben, hogy a legtöbb embernek a legnagyobb jót kell célként kitűzni, hanem azt, hogy mindenkinek a legnagyobb jót. Ez kétszeresen is hülyeség. Amennyiben minden embernek a legnagyobb jó megvalósítható dolog lenne, akkor az a "legtöbb embernek a legnagyobb jót" elvének is megfelelne. Másrészt pedig Gandhi maximája irreális, naiv hülyeség. Az emberek érdekei, vágyai időnként ellentmondanak. Nagyon sok esetben nem lehet mindenkinek jót tenni. Például Józsi bácsi meg akarja erőszakolni Mariskát, de Mariska érthető okokból ezt nem akarja. Nem lehet mindkettőjükkel jót tenni.

Itt Gandhi arról ír, hogy milyen jó lenne, ha valaki felrobbantaná, vagy lelőné. Láthatóan betegesen vágyott mártírnak lenni, amolyan Petőfis stílusban. Nagyon visszatetsző, ahogy számítóan várja, hogy mártír lehessen, mert akkor még híresebb lesz.

Subhas Chandra Bose

Ez csak egy vallomás arról, hogy Gandhi mennyire betegesen félénk, sőt, antiszociális gyerek volt. Iskolából hazafutott, és azért futott nagyon gyorsan haza, hogy ne találkozzon senkivel, nehogy valakivel beszélnie kelljen.

Itt Gandhi azt írja, hogy nincs abban semmi jogtalan, ha valaki egy jogtalannak érzett helyzetben nem fizet adót. Ez azért hülyeség, mert Gandhi ilyen általánosan fogalmaz. Általában az adó megtagadása törvénytelen és jogtalan. És leggyakrabban, amikor egyes emberek úgy éreznék, hogy az adó jogtalan, akkor az adó megtagadása ettől még jogtalan lenne. Az adó megtagadásához nem elég jó indok, hogy egy ember jogtalannak érzi. Megkockáztatom, hogy ha ilyen elvet elfogadnánk, akkor a legtöbb ember nem fizetne adót. A teljesen fejlett demokráciákban sem, azok sem, akik egészen jólétben élnek, mert nagyon sokan gondolják úgy, hogy teljesen jogtalanul kell nekik annyi adót fizetni, és az "annyi" alatt az adójuk nagy részét érzik. Ez tehát igen durva következményekhez, minden civilizáció összeomlásához vezetne.

Ezzel a Bertrand Russell idézettel zárom a postot, legalábbis a teoretikus részét. Illetve én tovább is vinném a gondolatot. Russell annyit jegyez itt meg, hogy az erőszakmentesség Indiában sikeres volt, Russell szerint ez az angol civilizáltságnak is köszönhető, mivel az angol hatóságok nem voltak képesek civileket vonatokkal agyonütni. India szerintem azért szabadult fel, mert akkor már az angolok eléggé hajlandóak voltak feladni. Sorra szabadultak fel a gyarmatok, és megváltoztak az idők. A gyarmatok fenntartása lassan inkább teherré vált, mint előnnyé. A harmadik világot meg máshogy is ki lehetett zsákmányolni.

Sőt, tovább is bontanám ezt a gondolatot: például a náci Németország legyőzésére ez teljességgel kevés lett volna. Vagy például, ha a Japánok elfoglalták volna Indiát. A jelent tekintve például az Iszlám Állam legyőzésére teljességgel nevetséges lett volna a satyagraha alkalmazása.

A másik dolog, amit ki szeretnék hangsúlyozni, hogy a közvélemény kb. úgy gondolja, hogy Indiát Gandhi mozgalma szabadította fel, és csakis Gandhi mozgalma. Delhiben, a Vörös Erődben van több múzeum, amely függetlenségi mozgalmakról szól, és egyik sem Gandhi mozgalma. Itt csak egyet említenék meg, Subhas Chandra Bose mozgalmát, az India Nemzeti hadsereget.

Ez a blog ateizmusról szól, és persze vallásról. A postban Gandhi szűken vett vallásosságáról is szó volt, de nemcsak erről szólt ez a post. Gandhi politikai nézetei részben szintén olyan erős ideológiák voltak, amelyek hasonlítanak, és összefüggenek a vallásával. A túlzásai, hülyeségei néha vallásos alapúak voltak, sokszor pedig csak egyszerűen egy nem túl bölcs ember szélsőségei voltak. Az istenhívő vallásosság és a túlzásba vitt politikai nézetei tehát legtöbbször csak egy tőről fakadnak. A postban ezt nem választottam ketté, egy nagy képet akartam megmutatni. Ha csak a vallásáról írtam volna Gandhinak, akkor a post furcsán szűk és rövid lett volna.

Még egy pár kép az Ashramról:

Ahmedabad és a Sabarmati folyó az Ashramból nézve.