Először is annyira rühellem a közhelyeket, hogy még a szokásos karácsonykriticizmust sem akarom itt reprodukálni, próbálok valami mást írni. A motiváció ehhez egy Facebookos flame, ahol ezt az egész kérdést gyorsan végigvitattuk valakivel, és rájöttem, van nekem erről mondanivalóm, nem is kevés. Ez a mondanivaló az én szemléletem, nem pedig valami kötelező ateista princípium.
A közhely, hogy a karácsonynak a szeretet ünnepének kéne lennie, és nem az, hanem csak a tabletvásárlás (picit korábban plazmatévévásárlás), sütés-főzés, és "Retykessetek betyörők!" ünnepe. Igen, persze, ez gond, de azon is el kéne gondolkodni, miért van ez?! Miért van ez, hogy azok az emberek, akik állítólag év közben nem szeretik eléggé egymást, azok karácsonykor sem tudják jobban szeretni egymást, hiába ez a kötelező szeretet ünnepe, csak nem ez lesz belőle?! Talán azért, mert ezekre az emberekre hiába erőltetnek rá valamit, csak a sablonokat veszik le belőle. Ha valaki nem képes a párját, gyerekét, szüleit, más rokonát vagy barátját év közben szeretni, annak most mit segít, ha parancsra most kell?!
Én úgy vagyok ezzel, hogy külföldön élek, amikor hazautazok, akkor megállok mindig anyukámnál, általában találkozom a testvérem családjával, néha még távolabbi rokonokkal is. Tök mindegy, hogy karácsony van, vagy húsvét, vagy augusztus 15, vagy április 6., hogy szavazni jöttem haza, vagy csak mert adódik egy hosszú hétvége, vagy valami más okból. Jövök, találkozunk, hozok valami ajándékot, amelybe tőlem telhetően a legtöbb figyelmet adtam bele. Ha barátokat látogatok meg Budapesten, vidéken vagy Münchenben, akkor is megpróbálok valami ajándékot vinni, ami mond és ad is valamit, aminek a kiválasztásába törődést fordítottam.
A karácsonnyal az a nagy gond, hogy ekkor bezár a cég, kötelező nem dolgozni, akkor már érdemes hazajönni, és akkor persze a család az nem olyan lázadó, mint én, szóval hát föl kell állítani azt a fenyőt, miért pont fenyőt kell díszíteni?! És persze nem működik az égősor, de hát az muszáj. És idén éppen mindenki beteg, de ha beledöglünk is, akkor is karácsonyozni kell. Én meg ugye abszolút boldog lennék akkor is, ha nyáron adnánk egy csomó ajándékot egymásnak, és ennénk-innánk, beszélgetnénk. Semmi oka, hogy ezt júniusban miért ne lehetne a kertben. És egyébként meg is tesszük nyáron. Tehát félreértés ne essék, nem az a gondom, hogy nem szeretek a családdal találkozni, hanem az, hogy én inkább szívesen találkoznék velük nyáron, amikor én akarok.
Egyébként nem gondolom, hogy többet kéne szeretnem bárkit is, még azt sem, hogy a világnak több szeretetre volna szüksége. Nem, nem ez a baj, de ezt máshol fejtettem ki. Nem gondolom, hogy jobban oda kéne figyelnem azokra, akik közel állnak hozzám, mert azt gondolom, nagyjából jól csinálom a dolgokat. Nem azt mondom, hogy nálam jobban senki nem szeretett senkit, hanem azt, hogy én pont annyira szeretek mindenkit, amennyire ez az én helyzetemben értelmes. Nem volna értelme a több szeretetnek. Nem vágyok arra, hogy X.Y. jobban szeressen, vagy én jobban szeressem. Nem hiányzik.
Megpróbálok inkább nem bántani senkit, és nem haragban lenni azokkal, akik közelebb állnak hozzám. Akivel nagyon haragos a viszonyunk, azzal lezárni az ügyet, és megválni tőle. Aki közel áll hozzám, azzal megpróbálok kijönni jobban. Ha egyszer valami mégsem sikerül, akkor azon akkor és ott elgondolkodok, és megpróbálom megoldani.
Mert azt is szokták mondani, valamivel ritkábban, hogy a karácsony arról szól, hogy gondolkodjunk, adjunk számot az év közbeni dolgokról. De én minden nap gondolkodok, minden nap meggondolom azokat a dolgokat, amik akkor fontosak. Minden nap meggondolom a közeljövőt. Miért kéne nekem december 24-26-án meggondolni azt, amit már október 3-án lerendeztem magamban, és egyáltalán nem aktuális?! Nekem nincs december 24-26-án nagyon mit meggondolni, mert nincsenek meggondolatlan ügyeim.
Ha az ember egész évben ápolja kapcsolatait, és ápolja gondolatait, akkor nem kell neki egy kijelölt ünnep, hogy "na akkor, most szeress, most gondolkodj!" Nekem nem kell az sem, hogy alkalom legyen az ajándékozásra, nekem bármely találkozás alkalom. Ha valakit meglátogatok, és előtte pár héttel látok valami érdekeset, akkor gondolok rá, hogy megvegyem, odaadjam neki.
Lehet azt mondani, hogy én furcsán élek, és ha közel élnék barátaimhoz, rokonaimhoz, akkor más volna. De nem látom, miért ne működhetne ez akkor is. Aztán, ha már valami kijelölt nap, akkor nekem bőven elég volna akkor az is, hogy mondjuk születés és névnapokon ajándékozunk.
A születésnapot és névnapot sem szeretem különösen, és így, hogy távol élek, lehetőségem van arra, hogy nem akkor hozok ajándékot, amikor éppen a kötelező dátum van, hanem akkor, amikor arra vet a szél. Mondtam már, utálom a sablonosságot.
De születésnapja legalább máskor van az embereknek, tényleg akkor születtek, tényleg élő személyt ünnepelünk, a születésnapost. Nincs rajta keresztény sallang, hazugság, mese.
Nincs annyi gondom azzal sem, hogy bizonyos évfordulókat ünnepelünk. Az évforduló ugyan itt is önkényes dolog, mert hát most miért nagy dolog az, hogy Nx365,25 napja történt valami?! De az ilyen évfordulókon legalább valami olyanra emlékezünk, amire máskor nem annyira.
Mert szeretni, gondolkodni azt minden nap kellene, aki ezt csak karácsonykor csinálja, azt nagyon sajnálom. azt is sajnálom, aki év közeben csak fél gőzzel gondolkodik, vagy csak fele annyira szeret, mint kéne.
Könnyebb lesz ezt megérteni mondjuk március 15-e és október 23-a példáján. Igaz, ezek az évfordulók is eltorzultak, de ha mondjuk normális lenne a politikai élet, akkor ez a két évforduló arról szólna, hogy a politikai szabadságért való küzdésre emlékszünk, az elnyomás elleni forradalomra. És ennek van értelme, mert évközben, normális, demokratikus államban erre nem kéne törődni. Az normális, hogy valaki nem minden nap a forradalomra gondol, normális, hogy adottnak veszi a demokratikus szabadságát, amely egy normális országban meg is van. Magyarországon nincs, és ez persze nem normális, Magyarországon ma túl gyakran kell gondolni a politikai szabadság kiharcolására, de ez Magyarország. Vannak "hanyatló" nyugati országok, ahol tényleg nem kell evvel minden nap gondolni. És ilyenkor van értelme egy emléknapnak. Ahogy van értelme más dolgok emléknapjára, ami fontos, amire fontos néha gondolni, de amivel normális nem minden nap foglalkozni. Így például jó lenne a tudomány nemzeti ünnepe, vagy a művészet nemzeti ünnepe. De a szeretet ünnepe, az hülyeség.
Azt gondolom tehát, jobb volna, ha bizonyos emberek év közben többet gondolkodnának és törődnének egymással, és azt gondolom, ezt a karácsony nemcsak, hogy nem pótolja, de nem is segíti elő. Ez a sablonos hülyeség, a Jézusi hazugsággal nyakon öntött sablonosság nem segít ezen, hanem még árt is. Bizonyos mértékben mentséget, feloldást ad az embereknek ahhoz, amit év közben rosszul csinálnak. A sablonosság pedig elveszi az emberek kreativitását, önállóságát, aktivitását, hogy év közben a saját problémáit a saját módukon a saját stílusukban meggondolják és megoldják, és, hogy a saját módjukban, saját stílusukban akkor és ott szeressék egymást, ahol éppen akarják vagy adódik.
Ismétlem, mindez az én szubjektív szemléletem. Más ateistáknak lehet más szemléletük. A legtöbb ateista valószínűleg csak abban ért egyet, hogy ha egyáltalán Jézus élt, és tudnánk, mikor született, akkor sincs rajta mit ünnepelni hivatalos ünnepnap keretében.
