"A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve..."
Nos, az irodalomtörténet leghülyébb idézete után jöjjön a zenetörténeti megfelelője! A Beatlestől az "All you need is love", azaz, "csak szeretetre van szükség", vagy "csak szeretetre van szükséged". A Beatles-dal kicsit a "személyes megváltásról" szól, nem a társadalom jobbításáról, azonban van ilyen is benne, és szokták ilyen értelemben idézni. Ezen nézet szerint a társadalmunk legnagyobb hiányossága az, hogy kevés benne a szeretet. És ez a nézet markánsan keresztényi, illetve a keresztény nézet ezzel megegyezik. Ha "mindenki sokkal inkább szeretne mindenkit, akkor minden sokkal jobb lenne". Persze, a keresztények szerint nem csak itt a Földön, de azért erről is szó van. Ma a keresztény egyházak semmiképpen nem engedhetik meg maguknak, hogy a szeretetet csak túlvilági szempontnak értelmezzék, és azt mondják, az egyházuk tulajdonképpen a Földön haszontalan. Miközben persze eléggé az.
Van azonban egy közmondás is, amely szerint "a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve", ez a közmondás jelzi, hogy a köztudatban az is benne van, hogy a jó szándék nem minden, és ennek értelmében a szeretet sem lehet olyan mindenható megoldás. A következőkben azt fogom leírni, hogy szerintem ez a közmondás a közvélemény józanabb megnyilvánulása, és az első bevett nézet igen naiv. A világnak pedig nem több szeretetre, hanem több bölcsességre van szüksége.
Nos először is, tulajdonképpen képtelenség az, hogy az emberek egymás iránti szeretetét jelentősen megnöveljük. Az emberek nem mindenkit szeretnek, néhány embert pedig egyenesen utálnak. Sokszor joggal, azaz az emberek többsége egyetértene velük. Legtöbbször pedig szubjektív okokból. Legtöbbször, ha valaki nem szeret valakit, akkor a mögött az van, hogy valóban nem nagyon illenek össze ezek az emberek. Nem nagyon látom annak reális módját, hogy eme emberekre egymás jézusi szeretetét erőltessük rá. Ugyan minek? Ugyan mit jelentene ez a szeretet? Egy tartalmatlan, üres dolog volna. Névleg mondhatnák, hogy szeretik egymást, de mi értelme ennek, ha amúgy semmi közük egymáshoz? Ha egyszer az a másik teljesen idegen tőlem, ha egyszer minden, amit ő szeret idegen nekem, akkor ugyan mit jelentene az, hogy én őt szeretem? Talán azt, hogy a jellememet, karakteremet eldobtam, és elkezdtem szeretni azokat a jellemvonásokat, amiket ő testesít meg, azokat a nézeteket, amelyeket ő képvisel, azokat a dolgokat, amiket ő szeret? Mire volna jó ez?
A szeretet ugyanis nem egy misztikus, mindentől független érzés, hanem alapja van jellemünkben, szervesen kapcsolódik más dolgokhoz, összetett dolog. Valakinek az utálata, az az ő jellemvonásainak, nézeteinek, tulajdonságainak a utálata - már, ha van alapja. Nem lehet megváltoztatni ezt az utálatot szeretetté, anélkül, hogy az illető embert ne változtatnánk meg. A jellemünkhöz, a karakterünkhöz elengedhetetlen dolog az, hogy csak bizonyos dolgokat szeretünk, másokat nem, és bizonyos dolgokat utálunk.
Persze azt mondhatná valaki, hogy ha Józsi utálja Jánost, akkor változzon meg, és szeresse meg Jánost. Azaz mondjuk kezdje meg szeretni János bizonyos dolgait. Példáéul, ha János Fradi drukker, Józsi meg Újpest drukker, akkor mondhatjuk, hogy hát János szeresse meg az Újpestet. No de ugyan minek? És egyébként is, ha János Újpest drukkerré válna, akkor utálná Pétert, aki Fradi drukker. Ha pedig mindenki Újpest drukker lenne, akkor hát mi maradna a Fradinak? No és mi értelme a drukkolásnak?
Persze a foci drukkolásra lehet azt mondani, hogy ne utálják egymást, de sok esetben az utálatnak fontos funkciója van. Miért ne vetnénk meg a betörőt, a csalót, a pedofilt, a kéjgyilkost, a tömeggyilkost, a terroristát? Sőt, ha nem utálnánk őket, akkor a világ nem rosszabb lenne?! Persze lehet azt mondani, hogy ha mindezek az emberek is mindenkit szeretnének, akkor nem követnék el tetteiket. De amíg ez nem történik meg, addig ugye "átmenetileg" helyes őket utálni?!
De tegyük fel, hogy csodálatos módon emberek tömegei kezdenék szeretni egymást. Mondjuk Józsi elkezdi szeretni Jánost, a palesztinok a zsidókat, a zsidók a palesztinokat, stb. Talán segítene ez a helyzeten egy kicsit, mert Józsi nem veszekedne annyit Jánossal. De nem biztos. Talán a palesztin kérdés egy kicsit reménytelibb volna, de közel sem oldaná meg. A palesztin kérdésben nem az utálat a döntő probléma, hanem a gazdasági problémák és a politikai felek butasága. Lehet, hogy a Hamasz kevesebb utálattal nem gyilkolna annyi zsidót, és lehet, hogy a zsidók kevesebb utálattal nem gyilkolnának annyi palesztint. De a helyzet igazából azért nem oldódik meg, mert nem sikerül megoldást találni, méghozzá a felek butasága miatt. Még az is lehet, hogy egy-két kérdést megoldanának, de nagyon sok új probléma merülne fel, az emberi butaság miatt. Nem lenne például megoldva az afrikai éhezés, mert az nem a gyűlölet miatt van. Ugyanúgy lennének gondatlan balesetek, katasztrófák, stb. Lehet, hogy Józsi és János nem veszekedne haragból, de lehet, hogy Józsi Jánosnak valami károsat tenne butaságból.
Ha választani kell, én inkább választanám a bölcs és korrekt Jánost, aki nem szeret, mint a buta Jánost, aki szeret, de butasága miatt sokkal több gondot okoz nekem.
A szeretet bölcsesség nélkül nem sokat ér
Bölcsesség alatt pedig okosságot, intelligenciát, tudást értek. Ha valaki szeret valakit, és okos, akkor persze valószínűleg jót tesz neki, és valószínűleg nem okoz neki kárt. Persze ha a másik buta, akkor lehet, hogy mégis úgy sül el a dolog. Most nézzük meg, hogy ha valaki valakit nem szeret, de bölcs, akkor ez mit eredményez? Valószínűleg korrekt egymás mellett élést. Lehet, hogy nem eredményez olyan sok jó dolgot, mint az okos és szerető viszony, de annyi kárt biztos nem, mint a buta és szerető viszony.
Például János és Józsi jól meglehetnek egymás mellett, ha nem buták, hanem bölcsen viselkednek: például ha nem is szeretik egymást, utálni nem szükséges, tolerálják, hogy más csapatnak drukkolnak, nem viszik el végletekig a dolgot, hanem mint egy érdekes játékként fogják fel a drukkolást. Viszont, ha Józsi és János Újpest drukkerek, és jó barátok, attól még butaságból tehetnek rosszat egymásnak, például Józsi lehet, hogy elissza János pénzét, amit a focijegy megvételére adott. És akkor lehet, hogy János továbbra is szereti, de ettől még a pénz nem lesz meg, és Józsi végül meghal alkoholizmusban.
Mert az emberek utálatának fontos társadalmi jelző szerepe van. Az, hogy a betörőt, terroristát utáljuk, az a bűnüldözésen túl fontos szerepet tölt be a társadalomban. És ha nem volnának betörők és terroristák, mert mindenki mindenkit szeretne, még akkor is fontos szerepet tölt be a harag, az utálat. még mindig lennének, akik butaságból tennének rosszat: alkoholisták, vagy egy hidat hibásan megtervező mérnök, és hasonlók. Nem csak a gonosztevőket kell a társadalomban megvetni, de a nagyon butákat, a nagyon lustákat, és másokat is. A szeretettől nem lennének egy csapásra tökéletesek az emberek. Fontos hibáik lennének, a hibákat pedig a társadalomnak vissza kell jeleznie az egyénnek.
Azt mondom tehát, hogy a bölcsesség sokkal fontosabb a szeretetnél. Bölcs módon lehet, hogy a palesztinok nem szeretnék a zsidókat, de kölcsönös érdekeik szerint bölcsen megegyeznének, hiszen csak így jöhet el igazán fejlődés abba a régióba. A palesztin kérdés mindkét népet visszaveti a fejlődésben. Bölcs módon Józsi és János, ha nem is szeretik egymást, de korrekt módon élhetnének egymás mellett, ami sokkal jobb, mint ha buták lennének, és szeretnék egymást, és emellett gondatlan károkat okoznának egymásnak. Az emberek gondjainak alapja nem a rossz alapérzelmeik, hanem azoknak rossz kifejtése, ami butaságból ered.
Az ideális állapot pedig az lenne, ha mindenki nagyon bölcs lenne, és sokan sokakat szeretnének, de persze azokat, akik nagyon hidegen hagyják őket, minek is szeretnék? Ennél ideálisabb helyzetet nem tudok elképzelni.
Persze lehet erre azt mondani, hogy mindez csak egy felvilágosodásbeli, naiv elképzelés. Szokásos ez a reakció. Ez ellenérvnek csak akkor volna jó, ha a bölcsességet, mint mindenható dolgot mutatnám be. De ez túlzás, ezt én nem mondom. Természetesen a bölcsesség sem old meg mindent. Lehet, hogy sok gondatlanságból elkövetett balesetet megold, lehet, hogy sok politikai problémát megoldana, de persze lennének természeti katasztrófák, és nem lenne minden tökéletes. Még a bölcsességtől sem. De sokkal-sokkal jobb lenne a világ.
Iskolázottság és társadalmi jólét
Azt szokták mondani, hogy a felvilágosodás óta az általános iskolázottság Európában szinte 100%-os, sokan tanulnak, sokan sokat tudnak, és még sem lett jobb a világ. Azt mondom erre, hogy de jobb lett. Inkább élnék a mostani Európában, mint mondjuk a 18. századi Európában. A naiv szentimentalizmus, és a nosztalgia hülyeség. A nosztalgia naivitását jól példázza a "Minuit a Paris" c. Woody Allen film.
Természetesen az analfabetizmus megszűnése, a kötelező iskolázottság még a bölcsesség igen kis foka. Az igazi javulás akkor következne be, ha mindenki művelt lenne a tudományokban, ismerné önmagát, ismerné a pszichológia tanulságait, értené, hogy hogy működik a világ, mik az összefüggések, minek mi a következménye. Ha mindenki olyan okos lenne, hogy becsületes módon tudna boldogulni, és tudná is ezt választani a becstelen mód helyett.
Persze szükség van okos, és még okosabb emberekre is, mindig vannak munkák, amelyeket a kevésbé okosaknak kell elvégezni, mivel az okosak nem hajlandóak. Egy kis gazdasági probléma lenne abból, hogy nem lennének takarítónők. De lennének helyette robotok. A sok okos embert persze el kellene tudni helyezni, de a sok kreatív ember a szolgáltatásokban, művészetekben, tudományokban el is tudna helyezkedni, és megteremtenék egymásnak a szolgáltatás igényét is. Mindez némi átalakulással jár, és persze olyan feszültségekkel is, amely a történelem során minden fejlődés velejárója volt. De előbb-utóbb jobb lesz, ha sikerül a "társadalom átlag IQ szintjét megemelni" (ami egy önellentmondás, de mindenki érti, mire gondolok:). Mindez persze egy kurta utópia, és nincs eléggé kifejtve, de ez a cikk nem erről szól, tehát itt le is zárom.
