Valamikor, nem olyan régen volt egy olyan ateista sörözés, amelyen arról volt szó, hogy milyen is volt a történelmi Jézus. Én erre a sörözésre elmentem, mert kevésre tudok elmenni, és ha kevés, akkor szamár is ló:), de a gondom már előre az volt, hogy nem sok érelme van erről a kérdésről így beszélgetni. Pláne laikusoknak, akiknek igazából marhára semmi alapismeretük nincs, amelyre építve bármit is lehetne erről mondani. Várható módon egy ilyen beszélgetés során mindenki kb. azt mondja el, ő milyennek képzeli el Jézust, ami valós történelmi adatokon nem nagyon nyugodhat, de még a keresztény iratok beható ismeretén sem. Egy mezei ateista nem nagyon szokta az Újtestamentumot behatóan ismerni. Egy mezei keresztény sem. Amin egy ilyen beszélgetés nyugodhat, az valami idealizált elvárások, amiknek semmi közük a kérdéshez, vagy az evangéliumok nagyon felszínes, halvány lila emléke, és sok hozzáköltés.

A véleményem a kérdésről még ennél is lesújtóbb. Szerintem ugyanis arról, hogy milyen is volt a történelmi Jézus még a szakemberek se tudnak érdemit mondani. Erről az győzött meg, hogy olvastam már pár könyvet a témában. Elméleteket arról, hogy Jézus talán esszénus volt, vagy nazarénus (názáreti), vagy galileai gyógyító, vagy zsidó lázadó. Ezen elméletek számomra mind érdekesnek és közülük sok lehetségesnek hangzik, de hát pont ez az, hogy sok is lehetségesnek hangzik. Ezek a szerzők meg mindig olyan magabiztossággal adták elő, hogy övék az egyetlen igaz hipotézis. De valójában nem lehet eldönteni, hogy ezen lehetőségek közül melyik igaz. Jézus lehetett akár esszénus, akár nazarénus, akár galileai gyógyító, szabadságharcos lázadó, vagy trónkövetelő. Vagy lehetett ezek közül több is egyszerre. Arról nem is beszélve, hogy a Jézus alak lehet, hogy több történelmi személyiség összegyúrása, vagy egy történelmi és pár mitikus személyiség összegyúrása. És persze még  az is lehet, hogy semmiféle történelmi Jézus nem volt, azaz nem volt olyan személy, akinek életrajza a valamelyik evangéliumban található valamelyik Jézus történettel számottevő mértékben is átfedett volna.

Tudományos szempontból azt mondhatjuk, hogy abban, hogy valószínűleg létezett valamilyen történelmi Jézus, minimum valaki, akit keresztre feszítettek, abban a történészek többsége egyetért. Miközben jelentős ellenzéke is van ennek az állításnak a történészek között. De abban már egyáltalán nem értenek egyet, hogy ez a keresztre feszített személy, ez igazából honnan jött, mit csinált, ki is volt.

És ebben az egészben számomra, művelt laikusnak még az is a probléma, hogy bár az evangéliumokat elolvashatom, pár iratot, amire hivatkoznak már nem érek el, és egy csomó történelmi ismeretet az adott korról vagy az akkori nyelvekről egyáltalán nem tudok. Tehát amikor valaki egy bizonyos evangéliumi rész ógörög vagy arámi értelmezésének valószínűségeiről beszél, akkor én azt nem tudom magam megítélni. Itt tehát csak a tudósok konszenzusára tudnék támaszkodni, ami nincs meg.

Látszólag ez akkor az ateizmus szempontjából kínos dolog lenne, és a hívők szoktak is ezzel, mint érvvel jönni, de nincs itt semmi érvnek lehetősége a hívőknek, nekünk, ateistáknak van itt egy erős érvünk. Valóban nem tudjuk, hogy a történelmi Jézus milyen volt, ha egyáltalán létezett, de nem azért nem tudjuk, mert semmi elképzelésünk nincs róla, mi lehetett, hanem nagyon is több van (felsoroltam őket), és mindegyik lehetséges. Nincs tehát arról szó, hogy mivel nincs lehetséges hipotézisünk, fogadjuk el a keresztény hipotézist, hiszen úgy sincs jobb magyarázatunk az evangéliumokra. Dehogy nincs. Éppen hogy az a gondunk, hogy több is van. Túl nagy a lehetőségek tárháza.

Egy párhuzammal élve: attól, hogy nem tudjuk, hogy Shekespeare drámáit Shakespeare írta-e, és ha nem, akkor a sok lehetséges másik jelölt (Marlowe-től, Baconig) közül ki, attól még nem kell azt hinnünk, hogy mitikus drámaíró kis manók írták.

A nem tudást el kell ismerni, és nem hittel kell kitölteni. Ez igaz akkor is, amikor valaminek a lehetségességére semmilyen magyarázatunk nincs, de még inkább igaz akkor, amikor több potenciális magyarázatunk is van, és a nem tudás az csak abban áll, hogy nem tudjuk, ezek közül melyik az igaz. Tehát elismerhetjük: nem tudjuk, hogy Jézus létezett-e, és ha igen, milyen volt. De attól még azt nem fogadhatjuk el értelmes hipotézisnek, hogy isten fia volt. Ennél van jobb hipotézisünk.

Mindazt, amit itt leírtam megerősítette Mack Burton: "Ki írta az Újtestamentumot" ("Who wrote the New Testament") c. könyve is. Bár Mack Burton itt a többi korai kereszténységkutatóhoz hasonlóan nagyon magabiztosan kifejti az elméletét, és az nagyon plauzibilisen is hangzik, mégsem győzött meg arról, hogy valóban részleteiben is úgy történtek a dolgok, ahogy ő azt leírja.

A legnagyobb probléma, ami miatt itt nem tudunk dönteni, hogy valami hihetetlenül egyoldalú és kevés információból dolgozunk. A keresztény iratokon kívül alig van forrásunk. A kereszténységen kívüli hivatkozásokról a szkeptikusok még azt sem ismerik el, hogy bármelyik is annyira erős és hiteles lenne, hogy Jézus létét igazolnák, nemhogy azt, milyen volt. A keresztény iratok pedig hát ellentmondásosak, ideológiailag terheltek, hiteltelenek. Szerintem nagyon spekulatív az, hogy bizonyos lehetetlenségeket, ellentmondásokat melyik szerző hogy akar feloldani, és hogyan gondolja akkor azt, hogy ebből mit lehet következtetni.

Mack Burton könyve mégis fontos dolgokat mond el szerintem, ha nem a részleteket nézzük, hanem általánosabb dolgokat. Olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, amit érdemes tudnunk. Az egyik, szerintem igen érdekes dolog az, hogy Burton szerint a korai keresztény szekták két nagy csoportra voltak oszthatók, egy "Jézus mozgalmak" nevű szektacsoportra, amelyek igazából egy Jézus nevű mitikus alak tanításaival foglalkoztak, és ők hozták létre az ú.n. Q-evangéliumot. A Q-evangélium létezéséről, és tartalmáról elég nagy a történészek egyetértése. A Q-evangélium nem annyira Jézus személyének történetéről szólt (mint az újtestamentumi evangéliumok), hanem a tanításairól, mondásairól, és ha szó is van benne történésekről, csodákról, azok is tanításként voltak benne. Tehát a Q-evangélium "filozofikus", személyes dolgok nem nagyon voltak benne. Ehhez hasonló még a Tamás evangéliuma, amelynek közössége is egy ilyen Jézus mozgalom lehetett.

A Jézus mozgalmak eme mitikus történelmi Jézus alak köré tehát tanításokat raktak. Eme tanításokat a mitikus Jézushoz kötötték, de már ezek is mítoszépítő kitalációk voltak. Burton szerint újabb tanításokat raktak a mítoszba, olyanokat, amelyeket az eredeti Jézus nem is vallott. A Jézus mozgalomnak Jézus alakja egy hamis hivatkozási alap volt, amelyre ráaggathatták a saját kitalált tanításukat. Jézus csak a hamis hivatkozási alap, az autoritás volt. Burton szerint tehát az eredeti Jézus lehetett valami tanító, aki egészen keveset mondott, a mondások többségét ráaggatták. Egy hasonlattal élve: a történelmi Jézus személye itt csupán egy kis kristályosodási mag, amely köré egy óriási mítoszhalmaz kristályosodott ki az idők folyamán. A mítosz-kristályhoz képest a történelmi mag jelentősége elhanyagolható. Vagy zérus. Az sem lehetetlen, hogy maga a kristályosodási mag is egy mítosz volt, amely aztán tovább növekedett.

A szekták egy másik csoportja, a Krisztus kultuszok azok voltak, akik kitalálták, hogy Krisztus isten fia volt, és, hogy miért jött közénk. Szóval egy görögös, platonikus teológiai konstrukciót építettek fel. A Jézus mozgalmak egy tanítóban hittek, a Krisztus kultuszok viszont egy istenben.

A Krisztus kultuszok legjelesebb képviselője Pál iskolája. Azé a Pálé, aki a keresztények szerint sem találkozott soha Jézussal, fogalma se volt, milyen volt, mit tanított, Pál mindent csak teológiai szinten talált ki, és Jézus valódi alakja nem is érdekelte, nem is nagyon írt róla. Érdemes megjegyeznünk, hogy Pál idejében még nem voltak evangéliumok. Pál levelei a legkorábbi keresztény íratok. Tehát akkor Jézus személyes története ki sem volt találva. Hiszen a Jézus mozgalmakat a tanítások érdekelték, a Krisztus kultuszokat meg csak a teológia. Jézus személye, életútja, az senkit nem érdekelt.

Márk evangéliuma volt az első, amely a Q-evangéliumból egy olyan Jézust csinált, aki leginkább egy zsidó mártír volt. Ezt olyan Jézus mozgalmak csinálták, akik a zsidókhoz húztak. Volt ugyanis egy másik nagy törésvonal eme korai keresztény mozgalmakban: voltak, akik ragaszkodtak a körülmetéléshez, és afféle neo-zsidó szekták voltak. És voltak, akik nem, ők leginkább a görög Krisztus kultuszok voltak. Pálról tudjuk, és Burton ki is fejti, hogy nagyon sokat harcolt azért, hogy a keresztényeknek, azaz az épp ekkor formálódó vallási csoportnak ne kelljen betartania a zsidó törvényeket. Pál ellenfelei a jeruzsálemi Jézus mozgalom szektája volt, akikről utólag azt tartjuk, hogy Jézus tanítványai (Péter) vagy rokonai (Jakab) irányították. A zsidó-hellenisztikus harc egyik fontos állomása a Jeruzsálemi zsinat volt. Hogy például ki volt ez a Jakab, az kétséges, hiszen Jézus testvérének mondják, holott ugyebár Máriának nem lehetett másik fia, ha szűz maradt élete végéig. De hát ezek a szokásos bibliai ellentmondások. Ezért nem lehet itt semmi valamennyire is megbízhatót mondani. A zsidó-hellenisztikus ellentét azonban valószínűleg tényleg megvolt,ennek nyomait látjuk az Újszövetségben egymásnak ellent mondó idézetek formájában (pl. Mt. 5:17 a törvények mellett, Efezus 2:15, Zsid 8:13 a törvények eltörlése mellett ).

Burton könyvében az is fontos, és értékes, hogy azt mutatja meg, hogy a különféle szekták érdekeik, környezeti feltételeik szerint hogyan alakítottak ki különféle mítoszokat, evangéliumokat, hogyan írtak leveleket. Burton sorra bemutatja azt, hogy a többi evangélium hogyan keletkezhetett más szekták által, miért pont olyanok, amilyenek. Hogyan másoltak, töröltek, javítottak, toldottak hozzá egymáshoz, hogy kevertek össze forrásokat, és hasonlók. Burton ugyanezt elmeséli a különféle levelek kapcsán, kezdve Pál valós és hamis leveleitől Péter vagy Jákob hamis leveléig.

Abban, hogy Burton konkrétan mit mond egy-egy levél szándékáról, okairól, hogy melyik szekta írhatta, mikor és miért, abban sok a kétség. Egyáltalán nem kell elhinni ezeket a részleteket. Ami érdekes, hogy például a sok levél közül, amely az Újszövetségben szerepel, sok egészen nyilvánvalóan hamis. Hogy Pál levelei közül egyesek azok, az hagyján, mert ezeket akkor is Pál iskolájában írták, és legfeljebb akkor válik fontos kérdéssé, ha tényleg azt akarjuk megvizsgálni, mely nézeteket képviselt Pál. Például, hogy ő maga volt-e nagyon nőgyűlölő, vagy inkább valaki később az iskolájából.

Sokkal fontosabb az hogy például Péter levelei nem hitelesek, és Jakab levele is inkább hamisítvány, és egyébként is kérdéses, melyik Jakab írta őket, hasonlóan Júdás leveléhez. János levelei és evangéliumánál, bár nincs többfajta János jelölt, mégis elég vitatott János Apostolhoz kötni. Ezt már ókeresztények is vitatták.

Ez az egész azért is fontos, mert ahogy Burton felveti, az érdekes az, hogy a legkorábbi íratok Pál levelei, azon Pál levelei, aki egyáltalán nem ismerte Jézust. A kereszténység dokumentumokkal is alátámasztható története tehát távol kezdődik Jézus tanítványaitól. Aztán, amikor Pálnál már kialakult valami, megjelennek az evangéliumok, de eme evangéliumok szerzőségét sem tudjuk biztosan. Márk evangéliumát Péter tanítványához, Márkhoz kötik, de ez is vitatott. Máté evangéliumát ugyan egy Jézus tanítványnak tulajdonítják, de elég valószínűtlen, hogy ő írta volna. Lukács evangéliumát Pál segédjének tulajdonítják, ő tehát elég messze áll Jézus tanítványaitól. János evangéliuma kapcsán a kétségek meg hasonlóak, mint János leveleinél.

Szóval Burton felveti, hogy Pál levelei, után felvetődött az az igény, hogy fel kellett volna mutatni hiteles forrásokat valamely tanítvány személyében. Burton szerint ez a szekták között egyfajta versengést is előidézett: mindegyik megpróbált kreálni magának valamilyen Jézus-tanítvány apostolt, aki a szekta atyja lehetett volna. János evangéliumának és a leveleknek a szektája Jánost találta meg, van, aki Mátét, van, aki Márkot (és Pétert), és Pál szektája megmaradt Lukácsnál, ők igazából nem nagyon tudtak Jézus tanítványt szerezni maguknak Pál helyében.

Burton szerint így jöttek létre az apokrif levelek, melyeket említettünk, de még egy csomó más, nem apokrif levél is. Sőt, egy csomó nem apokrif evangélium, "...cselekedetei", és más írások is. Burton szerint akkoriban egyáltalán nem számított bűnnek, ha egy szektában valamely korábbi vezető nevében írtak leveleket, mint például Pál követői Pál nevében. Az apokrif iratok tömkelegétel nézve ez elég hihető.

Az apokrif levelek hamisításának korszaka után jött még egy problémás kor. Ekkormár Rómában volt a kersztény hatalmi központ, és itt kialakult egy cetntralista keresztény nézet. Igen ám, de a perifáriákon olyan püspökök jelentek meg, mint Marcion és Valentinus. Marcion tovább radikalizálta Pál nézeteit, és azt mondta, hogy nem csak a zsidó törvényeket nem kell betartani, de az egész zsidó ótestamentum felesleges. Valentinus pedig még tovább ment, ő azt mondta, hogy a zsidó isten nem is a keresztény isten.

Valentinus nézetei nem csak úgy jutottak eszébe neki, hanem volt a centrális keresztény nézetekben egy baromi anagy ellentmondás, amely máig sincs feloldva. Ez pedig az, hogy hogy a fenében lehetett az, hogy isten kötött egy szövetséget, aztán tévedett vagy meggondolta magát, vagy mi az isten, és kötött egy újat. Valentinus kacifántos feloldása az volt, hogy a zsidó isten nem az igazi főisten, hanem isten egy nagy hatalmú teremtménye, aki egyébként hibából teremtette az anyagi világot (ezért is olyan szar). Ez a motívum egyébként dualista vallásokra jellemző, és később is megjelent.

A centralisták persze ezt nem engedhették. Egyrészt nem engedhették át a hatalmat valami vidéki püspöknek, másodszor a zsidó keresztényeket még korai lett volna elveszni hagyni, harmadszor szerették ők az Ótestamentumot böngészni és hivatkozni. A teológusok tudása ekkor még nagyobb részt ebből állt, és ki szereti, ha elveszik azt, amihez ért?! Végül azért Jézus zsidó volt, és nem lehetett ezt összeegyeztetni azzal, hogy ő egy kukkot nem mondott arról, hogy az ő apja nem a zsidó isten.

De amit Valentinus pedzegetett, az egy valódi ellentmondás volt. Miért az ószövetség sé az újszövetség?! Jusztinusz volt az, aki erre egy fedőelméletet dolgozott ki, szerinte Jézus beteljesítette az ószövetséget, szerinte az ószövetség megelőlegezte Jézust. Ezt olyan igehelyek tömkelegével demonstrálták, amelyek állítólag Jézust jósolják meg, de Nostradamus jóséataihoz hasonló erőltetések. Ezen kívül megszületett a "logosz" elképzelés is, miszerint a logosz áthatja a teremtést, és Krisztus a logosszal is gyenlő, és egyébként a teremtéskor keletkezett.

Ez persze egy óriási gányolás, és nem oldja fel az ellentmondásokat, csak elfedi, de a politikai eredménye megolt: sikerült Marciust és Valentinust eretneknek minősíteni, Róma hatalma pedig megmaradt.

Burton szerint a Biblia kanonizációja akkor kezdődött el, amikor Pál után megjelent egy centrista keresztény nézet, és különféle "eretnekségek", pl. a Marcionizmus, amely azt mondta: semmi közünk a zsidókhoz. Marcion készített először listát a ajánlott olvasmányokból. Aztán ez tetőzött Konstantinusz császárral, amikor a kereszténység hatalomra jutott, és a császárnak szüksége volt egy könyvre, amelyet szétvihetett a birodalomba, amikor új templomokat avattak, új keresztény közösségeket hoztak létre. És aztán ebből lett a Biblia.

A kanonizáció történetétől többet vártam. Azt, hogy Burton elmondja, miféle érdekek mentén válogattak. Izgalmas harcokat vártam. De a történet eme része Burton előadásában nem is olyan érdekes. Ugyanis eddigre a centrista nézet már megállapodott a négy evangéliumban, Pál leveleiben, és azokban az apostoli levelekben, amelyek ahhoz kellettek, hogy azt hazudhassák, közvetlen autoritásuk van Jézus tanítványaitól. A további, eretnek nézetekkel való csatározás pedig a Bibliát nem érintették. Főleg, hogy ezeket az eretnekségeket kiirtották, int az Arianizmust. Nem tudom, lehet, hogy Burton ehhez a korhoz már nem értett annyira, pedig itt még különféle intrikák voltak, vagy pedig ekkorra tényleg eléggé egyértelmű volt a kánon, legalábbis a hatalomhoz köthető, centrista körökben. Lehet, hogy majd egyszer ennek is utána kellene olvasni.

Végül arra térnék még ki, hogy nagy néha megjelennek a blogon nagy pofájú keresztények, és megpróbálnak kioktatni minket, hogy nem értünk semmihez, a megfelelő tudás nélkül kritizáljuk a kereszténységet. Sőt, szerintük pont azért nem értjük, és nem hisszük a Bibliát, mert ennyire nem tudunk eleget róla. Én erre elsőre azt szoktam válaszolni, hogy ha a Biblia úgy van megalkotva, hogy nem elég, hogy ismerem, nem elég, hogy vannak némi történelmi ismereteim, és nem elég, hogy egyébként kimagaslóan intelligens vagyok, akkor ezt isten elqrta. Nem kicsit, nagyon. Mert akkor Marcsi néninek Hajdúborzasztón még annyi esélye sincs megérteni a keresztény Bibliát hiszen ő történelemből, a világról is kevesebbet tud és hülyébb is nálam.

A másik válasz pedig, amit tudok mondani, hogy itt van például ez a Burton. Ez eléggé ott van az Újszövetség kutatásának területén. Ez nagyon sok mindent tud, ez szakértő. Ha ez a Mack Burton mégis elég határozottan úgy gondolja, hogy a Biblia mítosz, és az Újszövetséget mítoszteremtő csalók hozták össze, akkor bár odatehetik ez ellen a keresztények a maguk keresztény újszövetség-kutatójukat, aki az ellenkező nézetet mondja, nekem ez már nem elég. Akkor itt ugyanis nincs konszenzus, akkor itt hozzáértő módon lehet valaki szkeptikus és kritikus. Ez esetben meg én nem fogok elhinni egy ellentmondásos, a tudományos ismereteinknek ellent mondó mesét.