Nem, nem az a nehéz, hogy megtaláljuk az élet valódi értelmét. Mert azt nem lehet. Az élet értelmének problémájára nincs egyetlen igaz válasz, mivel ez nem egy objektív kérdés. Mivel az, hogy valami értelmes, vagy nem, illetve, hogy mit tartunk értelmesnek, és mit nem, érzelmi kérdés, ezért szubjetív, és ezért nem adható rá válasz, nem is várhatunk rá másoktól választ, különösképpen nem papoktól, de még egy istentől sem, ha létezne, akkor sem.

Az élet értelmével kapcsolatban az a nagyon nehéz, hogy ha éppen semmit, vagy szinte semmit nem tartunk értelmesnek, akkor ebből nehéz kijönni. Ez is pont ugyanazért van: azért, mert érzelmi kérdés. Ha egyszer úgy érezzük, hogy valaminek, vagy netán semminek sincs értelme, akkor nehéz máshogy érezni. Hiszen az érzéseink olyanok, hogy inkább uralkodnak ők felettünk, mint mi felettük. Az érzések nem elhatározás kérdései - legalábbis közvetlenül - nem tudjuk elhatározni, hogy márpedig szerelmesek leszünk Juliba, és fordítva is elég nehéz a dolog, ha egyszer szerelmesek vagyunk.

Tehát maradnak az érzelmek, és ezek bizony adottak, és erősen öntörvényűek. Nehezen befolyásolhatóak, illetve nehezen számolható ki, hogy mi lehet valami befolyás hatása. Mekkora és milyen irányú hatást tud valami elérni. Talán ez is a szerelem példáján látszik a legjobban, arra is sokszor mondják, hogy vak, ami alatt azt értik, hogy kiszámíthatatlan.

És az érzelmek nem is észbeli kérdések, tehát meggyőzni sem tudjuk magunkat, mint ahogy egy értelmes ember meg tudja győzni magát, hogy valami emígy van, és nem úgy, ha egyszer ez az igazság, és nem az. Akik az élet értelméről hosszadalmas filozofálgatást folytatnak, azok sokszor mégis ezt próbálják, és akár ideig-óráig be is tudják csapni magukat. Ők észérvekkel próbálják meg meggyőzni magukat, hogy az élet értelme márpedig ez és ez. De mivel nincs igazuk, nem lehet igazuk, minden ilyen konstrukció kikezdhető, és sokszor maguk is kikezdik, tudják ők, hogy légvárat építettek.

Egy ilyen légvár az, hogy isten létezik, és, hogy isten létezéséből következik, hogy az élet értelme ez és ez. Ennek a levezetésnek mindkét premisszája téves:

1) Isten létezése sem igazolt (erről szól ez az egész blog)

2) És isten létezéséből nem következne semmi az élet értelmére.

Hiába is létezne isten, és hiába parancsolná, hogy márpedig az élet értelme, hogy fogkefével mossam fel a padlót, ha én nem úgy érzem, akkor ennek kb annyi hatása van, mint, ha rám parancsolna, hogy szeressem Julit, amikor pedig nem. Észérvként pedig legfeljebb olyat lehet mondani, hogy jól teszem, ha engedelmeskedek istennek, különben megbánom, de az, hogy úgy teszek, mintha, nem jelenti azt, hogy valóban elfogadom azt a célt, amit isten mond. Ez olyasmi, mintha egy őrmester parancsolná meg, hogy mossam fel fogkefével a padlót, ha meg is teszem, nem fogom az élet értelmének gondolni.

Autoriter személyek viszont tényleg sok segítséget találnak a képzeletbeli őrmesterben, mert szeretik, ha megmondják nekik, mit tegyenek. Ők könnyen meglehet, hogy gyorsan magukévá is teszik az őrmester parancsát, de nemcsak végrehajtják, hanem hamar úgy is érzik, hogy az az élet értelme, amit az őrmester akar.

De a helyzet az, hogy a társadalmunkban sok individualista személyiség van, akinél ez nem működik. Akik akár a foguk között morogva végre is hajtanák a parancsot, de nem tennék magukévá, nem internalizálnák. És akkor azon kívül nincs is képzeletbeli őrmesterük, tehát fel sem merül ez a kínos helyzet.

Vannak olyanok is, és individualisták is lehetnek ilyenek, akik mégis keresik az igaz választ az élet értelmére. Ennek tudat alatt pont az lehet a motivációja, hogy értelmetlennek érzik az életet, de nehezen tudják megtölteni tartalommal, nehezen tudják rávenni magukat arra, hogy valamit értelmesnek érezzenek. És ezért menekülnek inkább a valójában nem értelmes örök keresésbe.

Valójában a legjobb stratégia - minden elmondott nehézsége ellenére - az, ha mégis megpróbáljuk megtölteni értelemmel az életünket - mert ezt nem isten, és nem papok teszik, ezt mi tehetjük csak meg. Ez pedig azt jelenti, hogy megpróbálunk keresni "egy Julit, akit szeretünk", vagy mégis megpróbáljuk "megszeretni Julit". Ami Julival nehezen megy, az azért különféle tevékenységeknél könnyebben megy. Meg lehet azért szerettetni magunkkal például a zenét, valamilyen sportot, hobbit. Ugyebár, ahogy evés közben jön meg az étvágy, meg lehet szeretni ilyen dolgokat. És ezért nem reménytelen dolog egy ateistának isten nélkül megtölteni az életét értelemmel.