Nem nagyon sűrűn, de azért néha elhangzik ilyen kérdés a hívőktől kommentben. Pontosabban, kérdés helyett inkább afféle fenyegetés formájában, amolyan Mt 8:12 stílusban: "lészen sírás és fogaknak csikorgatása." Vagy elhangzik jó tanácsként Pascal fogadása stílusban, amelyre egy kissé vázlatos válaszomat már leírtam, nem is olyan nagyon érdekes.

Ami érdekesebb, hogy tényleg, akkor, és ott mit válaszolnék valamiféle istennek, aki számon kérné, hogy miért nem hittem benne. Felhívnám a figyelmet, hogy ha már létezik valamiféle isten, nem szükségszerű, hogy bármit is számon kérjen, mert nem biztos, hogy akarja, hogy higgyünk benne. Ha körbenézünk, nem igazán tesz érte semmit, amit ugyebár az isten rejtettségének problémájaként fogalmaznak meg a filozófusok. Vagy mondjuk megkérdezi -mert kíváncsi - de nem jár érte büntetés. Az igazán drámai kérdés tehát az, hogy mi van, ha számon kéri, és büntetéssel is fenyeget, tehát fontos volna jó védőügyvédnek lennem (tényleg, azt nem válaszolhatom, hogy az ügyvédem jelenléte nélkül nem nyilatkozok?:)

1) "Nem tudhattam."

Első válaszom tehát valami olyasmi lenne, hogy elnézést, de úgy látszik, tévedtem, ami nem ítélhető el. Ugyanis vannak olyan esetek, amikor legjobb tudás, és hibátlan racionalitás mellett is teljesen jogosan fogad el az ember egy hipotézist, vagy vet el egy másikat. Például a 19. század végéig a newtoni mechanikát igaznak gondolni egészen racionális dolog volt, és ha magától Newtontól kérdeznénk, hogy miért nem jött rá, hogy a realtivitáselmélet az igazság (jelenlegi ismereteink szerint), akkor ő teljes joggal védekezhetne, hogy akkori ismeretek, mérési lehetőségek alapján örüljünk annak, hogy a newtoni mechanikáig eljutott. (A jelenlegi vallás papjai egyébként egyáltalán nem valamiféle Einsteinek, a párhuzam itt tehát nem stimmel, és ilyen konklúziója nincs.) Hasonlóképpen, jelenlegi tudásunk szerint az a határozott véleményem, hogy egy deista isten létezése nincs okunk következtetni, egy keresztény vagy iszlám, vagy más konkrét vallás istenére meg pláne nincs. Itt még bocsánatot sem kell, hogy kérjek, mert egyáltalán nem rajtam múlik a dolog, nem várható el tőlem, hogy megismerjek valamit, amit esetleg nem is lehet, vagy jóval a jelenlegi tudásunk mögött van. 

2) "Bocs, de elrontottam."

Van nagyon sok olyan eset, amikor akár meglévő ismeretek, belátható következtetések ellenére is tévedhet a racionalitás. Gondoljunk például egy sakkjátszmára. Egy nagyon erős sakkozó ellen játszok, és elnézek egy lépést, és elvesztem a játszmát. Elvben minden ismeretem megvolt ahhoz, hogy kikövetkeztessem a jó lépést, de hát az emberi racionalitás véges, nem tévedhetetlen, időnként vét hibákat. De ilyen esetben tévedni emberi dolog. Na most természetesen nem gondolom azt, hogy ilyen módon tévednék, azaz saját hibámból kifolyólag, ha ugyanis ezt gondolnám, akkor nyilván más lenne a véleményem, ami, és akkor mindjárt nem is tévednék. De isten színe előtt, ha létezne, az is egy elképzelhető forgatókönyv, hogy isten rámutat arra, hogy honnan tudhattam volna, hogy ő létezik. Mondom, ha van isten, akkor is inkább az 1)-es esetet tartom lehetségesnek, nem ezt.

3) "A te feladatod lett volna szólni!"

Ez tulajdonképpen az 1-es válasz egy jogi kiegészítése. Tegyük fel, hogy mondjuk megállít a rendőr minket, és azt mondja, hogy megbüntet minket, mert nem vettünk útdíj matricát erre az útra. Csakhogy semmiféle figyelmeztetés nem volt kiírva, semmiféle hír nem volt arról, hogy ez az út is fizetős, és semmiféle információt nem találtunk arról, hogy fizetős lenne. Na most persze van az az elv, hogy "a törvény nemismerete nem mentesít a felelősség alól", csakhogy ehhez hozzátartozik a másik oldal is, hogy a törvényhozónak meg felelőssége a törvényt olyan megbízható, elérhető módon és forrásban közölni, ahol én megtalálhatom a tőlem elvárható erőfeszítésekkel. Tehát a megfelelő közlönyben, újságban, internetoldalon. Az nem elég, hogy felfirkálták a minisztérium vécéjének falára. Az sem elég, hogyha a falu bolondja ezt hajtogatja a kocsmában. 

Na most, ha körbenézünk, és mondjuk csak néhány vallás istenére gondolunk, akkor egyikről sem mondhatjuk, hogy megbízható, hiteles, elhihető módon közölte létezését, és az ebből adódó törvényeket. Nem, ha esetleg ez az isten keresztény, akkor nem, a Biblia, és a papok és lelkészek nem bizonyultak ilyennek a szememben. Nem, a Korán és az imámok nem bizonyultak ilyennek a szememben. És nem, a Tóra és a rabbik sem. A többi vallás sem különösebben. Egyáltalán az, hogy ennyi vallás van, az egész hitelességét kétségbe vonja. Olyan ez, mintha az interneten vagy egy tucat nagyobb weboldal volna, amely a Magyar Kormány, illetve parlament oldalának mondja magát, és mindegyik hasonlóan volna zavaros, és önellentmondásos. Itt nem is az önellentmondás és zavarosság a fő probléma, hanem a kb hasonló szinten lévő vallások száma. Az, hogy mondjuk a Bibliában, vagy bármely szent könyvben lévő törvények azok rosszabbak, mint  a Jobbik által megfogalmazott alkotmány, az egy külön dolog. Ha ezt vennénk alapul, akkor se tudnánk, mit csináljunk. És ezzel el is jutottunk következő válaszomig:

4) "Fogalmam nem volt, mit tegyek."

Őszintén szólva, még ha el is hinném, hogy van isten, és mondjuk a Bibliát veszem alapul, akkor sem tudom pontosan, mit kéne csinálni, hogy lenne jó, mi a fontos, mi nem. Nem tudjuk meg belőle a pontos szabályokat, mi van a túlvilágon, milyen a mennyország, milyen a pokol, léteznek-e, mi az üdvözülés, mitől függ a végső ítélet. Szóval ez valami olyasmi, mintha valaki egy nagyon rossz és zavaros térképet nyomna a kezünkbe, hogy az alapján találjuk meg a nem is tudjuk pontosan, hogy hova akarunk menni, célt. Akkor már inkább a saját tájékozódási képességem szerint megyek oda, ahova én akarok, és eltöltök egy szép napot ebben a városban.

Hát most ez jutott eszembe, egyfajta védőbeszédként, de természetesen ez csak afféle hipotetikus gondolatkísérlet, nem számítok arra, hogy ezt a beszédet el kellene mondanom, legfeljebb érdekes leírni. No meg azért is, mert végül is ebből is csak az derül ki, miért nem hiszek istenben.