...Itt van például ez a Nietzsche-ház, a falu egyik látványossága. Nem egyszerű meglátogatni, annyira nem büszkék rá a helyiek. Éppen csak van egy felirat a házon, mely egy festő múzeumának is helyt ad, és egyébként magánház, laknak benne. De a belépődíj azért mégiscsak jól jön. Annyira ki akarják használni Nietzschét, hogy kirakják a feliratot, de annyira nem büszkék rá, hogy valami rendes kiállítást alakítsanak ki neki. Mégiscsak ateista volt, az itteniek nagy része pedig feltehetően még ma is hívő. Nem tudják igazán hová tenni. Nem tudják sem kiköpni, sem lenyelni. Azt nem szeretnék, ha ateista hordák zarándokolnának ide. Ha egyáltalán idecsődülnének. Csak bizonyos alkalmakkor lehet körbenézni a házban. Furcsa mód nem hétvégén. Ma, szombaton nem fogom megtudni, mit mond az idegenvezető. Nem tudom meg, mit tudnak mutatni a házból. Valószínűleg szinte semmi konkrétumot. Azt azért talán megtudhatnám, miként élt itt Nietzsche.
Képzeljük el, milyen lehetett itt 1881 és 1883 között. Nietzsche ide pihenni érkezett, nyaranta, és írni. Még messze volt az őrülettől, és gondolom írt. Közvetlenül a ház mellett van a falu temploma, nem tudom, Nietzsche miért ezt a házat választotta, de lehet, hogy nem is volt más választása. Akkoriban még nagyon kicsi lehetett a falu. Képzeljünk el egy vasárnap délelőttöt!
- Nietzsche úr nem jön templomba? - kérdezhette a tulajdonos, vagy valaki a házból, vagy a szomszéd. És hát Nietzsche úr feltételezem, nem ment templomba. Nietzsche úr gondolom valamelyik könyvén dolgozott, például a "Vidám tudomány" címűn , amelyben a híres "Isten halott" állítás először szerepel. Éppen ezt veti papírra, miközben a templomból talán áthallatszik a mise. Milyen paradox, milyen meghasonlott helyzet! Milyen magányos ember!
Mi, ma nehezebben tudjuk elképzelni, milyen lehetett Nietzschének ateistának lenni, vagy pláne Holbach bárónak. Gyakorlatilag mindenki hívő volt akit ismert. A családja, valószínűleg még a barátainak nagy része is, még az értelmiségi ismerősei is. Nekem ma többségében azért ateista ismerőseim vannak. Nietzsche örülhetett, ha talált egyvalakit, aki egyetértett vele, aki megértette. Ne feledjük, Nietzsche nem volt sztár, nem volt ismert író, a könyveit alig vették, alig olvasták a kortársak.
Ma legfeljebb némi kínos együttélés, és hallgatás van bizonyos kérdésekről ateista és hívő ismerősök között, vagy egy vegyes családban, de micsoda nyomasztó hallgatás lehetett az, a 19. században!
És végül képzeljük el a jövőt! Valamikor talán itt fog ülni Sils Mariában az utolsó, magányos, feltehetően öreg hívő. Képzeljük el, ahogy ott ül a Nietzsche-ház előtt, lelkét képzeletbeli vallása népviseletébe öltöztetve! Magányosan, letűnt korok furcsa, avítt emlékeként...
Sils Maria, 2014.09.13.