Ez a kérdés a "lehet-e hit nélkül élni" kérdéskör egyik érve szokott lenni a hívők részéről. Gyakran hangzik el ilyen-olyan változatban. Most azért vettem elő, mert egy cikkben olvastam erről a Huffington Postban. A cikk egyébként az elején egész merészen, és lendületesen "szedi le a keresztvizet" bigott amerikai hívőkről, agresszív prédikátorokról. A cikk második felében az agresszív ateizmust is ostorozza, majd annál a gondolatnál köt ki, hogy egy agnosztikus elnök egész jó lenne. Az agresszív ateizmus bemutatásánál van némi részigazsága, de sok érvelési hiba, és erőltetettség van benne. Ezekre most nem térek ki, nem erről akarok írni. Az is hiba, hogy nem követi le a modern, immár elterjedt szóhasználatot, amely szerint az agnosztikus gyenge ateistának is mondható.

Amiről most itt írni szeretnék, azt a cikkben úgy fogalmazzák meg, hogy:

"Why do you believe your parents, or spouse, or partner love you? You can't prove it. Maybe they fed, clothed and supported you simply out of obligation, or to avoid being arrested for child abuse or neglect. Maybe your spouse or partner is only with you for strictly financial reasons or for your insurance. You can't prove he or she's not. My point is we all use some form of faith to get through life. I won't judge where you use yours if you won't judge where I use mine."

Azaz:

"Miért hinnéd, hogy a szüleid, házastársad vagy partnered szeret téged? Nem tudod bebizonyítani. Lehet, hogy azért etettek, öltöztettek és támogattak, mert kötelesség, vagy hogy elkerüljék a letartóztatást gyerekekkel való visszaélés vagy elhanyagolás miatt. Lehet, hogy a házastársad vagy partnered csak pénzügyi okokból van veled, vagy a biztosításod miatt. Nem tudod bizonyítani, hogy nem azért. Azt akarom mondani, hogy mindannyian támaszkodunk a hitre az életben. Nem ítélem el, hol használod a tiedet, ha te nem ítéled el, hogy hol használom az enyémet."

Mindezt Keli Goff azzal kapcsolatban írja, hogy valakik "hisznek" (az ő szóhasználata)  az evolúcióban és hisznek istenben is, és míg az egyik tudományosan igazolt, a másik nem.  Nos, tudunk-e erre választ adni?! Hogyne tudnánk. Bizony, lehet hit nélkül élni, bizony az evolúció igazolt, és nem hit, bizony, isten nem igazolt, és hit. A szeretteid szeretete pedig lehet igaz, és ha az, akkor igazoltan fogadhatod el igaznak. Ha nem, akkor igazoltan jöhetsz rá, hogy hamis. Nem kell az élet semelyik területén sem a hithez fordulnod.

A cikkből vett idézet valójában több érvelési hiba miatt is nagyon gyenge.

1) Összemossa a "bizonyítást", avagy valaminek a tévedhetetlen alátámasztását az igazolással, valaminek az elég jó, racionális alátámasztásával.

2) Tévesen gondolja azt, hogy ha valaminek nincs bizonyítása, azaz tévedhetetlen alátámasztása, akkor az hit.

3) Ennek eredményeképpen sok mindent összemos, és hitnek vesz.

4) Így egyrészt sok minden hit lesz a szemében, megkülönböztetés nélkül.

5) És tévesen jut arra a következtetésre, miszerint nem lehet hit nélkül élni, konkrétan, ha megbízunk valakinek a szeretetében, az szerinte hit, és a legtöbb embernek olyannyira szükséges, hogy él vele. (Ez utóbbi nem hiba.)

Az első pár pont tisztázására vegyünk egy tudományos példát. Az evolúció tudományosan igazolt elmélet. Nem bizonyított, azaz logikailag nem zárható ki, hogy az evolúció esetleg még sem igaz, hogy egy nagy átverés, szimuláció, vagy valami oltári tévedés áldozatai vagyunk. Nem lehetetlen, ugyanakkor semmi okunk ezt hinni, hogy ez így van. Aki azt hiszi, hogy az evolúciós elmélet tévedés, az buta kreacionista, aki azt hiszi, hogy átverés, az buta összeesküvés-elmélet hívő. Ez utóbbi nem jellemző, én még olyan kreacionistát nem láttam, aki azt hitte volna, hogy az evolúcionisták mondjuk direkt ásnak el leleteket.

Az evolúció kapcsán teljesen racionálisan fogadjuk el az evolúciót igaznak. Nem hisszük, hanem igaznak fogadjuk el. Nem hit, hanem tudás alapján. Nem tévedhetetlenül, de határozottan. Sőt, csak az evolúciót fogadhatjuk el jelenlegi tudásunk szerint racionálisan igaznak. Ez jelenlegi tudásunk szerint az egyetlen racionális álláspont,és ez nem hit.

Mit jelent ez? Mit jelent ez a nem tévedhetetlen igazolás? Azt jelenti, hogy azon empirikus megfigyelések alapján (leletek, fajok leírása), azon kísérleti és megfigyelési adatok alapján (genetika, tenyésztési kísérletek), amelyekkel rendelkezünk, a világról alkotott legjobb globális elméletünk egyik részelmélete azt mondja, hogy a földi élővilág evolúcióval alakult ki. A globális elmélet kifejezés arra utal, hogy az evolúció igazoltságát a más elméletekkel (fizika, kémia, matematika) való illeszkedés is erősíti. Kreacionizmusról nem akarok itt írni, vitáznak, írnak erről eleget. A tudományos álláspontot tekintem igaznak.

A rivális "elméletek" vagy nem felelnek meg az megfigyeléseknek (lamarckizmus), vagy nem illeszkednek jól a többi elfogadott elméletünkbe, vagy nem jó elméletek, nevezetesen feleslegesen bonyolultak. Például az, hogy isten pont úgy teremtette az élővilágot, mintha az evolúcióval fejlődött volna ki, az mindent megmagyaráz, csak az evolúcióhoz képest van benne egy felesleges elem: isten. Occam borotvája levágja istent. Vagy másképp fogalmazva: ez egy összeesküvés-elmélet, és az ilyen összeesküvés-elméleteket pontosan azért tekinti betegnek a józan ember, mert szükségtelenül bonyolultak, amikor van egyszerűbb magyarázat is.

Tehát az evolúciós elmélet igazolt, nem hit, és az igazoltsága nem azt jelenti, hogy bizonyított. Logikailag nem zárható ki, hogy tényleg téves, vagy átverés, de ebben hinni mégis őrültség lenne, mert a tudásunk nem ezt mutatja. Márpedig őrültség azt hinni igaznak, ami nem igazolt. Nem azért nem hisszük, hogy Darwin nem vert át minket, mert ez logikailag kizárható, hanem azért, mert nem ez a racionális feltételezés.

Ez a példa az evolúció elméletéről nem egyedi: az összes tapasztalati tudományos elmélet ilyen. Az összes fizikai elmélet, biológiai, kémiai tudás ilyen. Mindegyik igazolt, mindegyiket racionális igaznak tekinteni. Egyik sem tévedhetetlen elmélet, bármelyikről kiderülhet, hogy téves. De abban hinni, hogy téves mégis hülyeség, amíg ilyenre fény nem derül.

A tudományban egyetlen terület van, a matematika, vagy a logika, de az tekinthető a matematika részeként, ahol más a helyzet. Ez pontosan azért van, mert a matematika nem tapasztalati tudomány. Nem megfigyelések igazolják, hanem ott tényleg vannak bizonyítások. Ezek a bizonyítások pedig tévedhetetlenek. Cserébe az axiómától függenek. Olyan axiómáktól, amelyeket szintén nem lehet empirikusan megfigyelni. Az egész matematika nem arról szól, hogy mi van, hanem csak összefüggésekről: "ha ezek az axiómák igazak, akkor abból tévedhetetlenül következik, azzal mindig együtt jár ez és ez." Például: "Ha az euklideszi axiómák igazak, és egy olyan modellben, ahol igazak, ott a háromszög szögeinek összege 180 fok." Mindig. Ezt le lehet vezetni, ezt lehet bizonyítani. Erről nem derülhet ki holnap, hogy mégsem igaz. Az evolúcióról holnap nagyon kis eséllyel kiderülhet, hogy hamis. De a matematikai tételekről nem derülhet ki, hogy hamis. Az, hogy a nem-euklideszi geometriában a háromszögek szögeinek összege kisebb, vagy nagyobb, az egy másik eset. Az nem tartozik az euklideszi geometriához, azok másik geometriák, azok más axiómarendszerek.

Az igazolt tudás, és a tévedhetetlen bizonyíték mellett a másik véglet a hit: amikor valami annyira sincs alátámasztva, mint a természettudományos elméletek. Különbség van nulla igazolás, elégtelen igazolás, és racionálisan elégséges igazolás között. Ez a fontos határvonal, és nem a matematika és természettudományok közötti határvonal. És a vallásos hit, az isten(ek)be vetett hit ez a másik szélsőség. Ez nem csupán tévedhető, hanem nincs elégséges alapja. A fontos határvonal tehát nem a matematikai bizonyosság, és minden más között van, hanem a minden máson belül. Nem érdemes minden mást egybemosni, és hitnek mondani, mert nagyon fontos különbség van a tapasztalati-tudományos tudás, és a hit között. De még a hétköznapi,józan paraszti tudás, és a hit között is. Mert a szeretetről való tudás nem kell, hogy hit legyen.

A szeretteink szeretetének igazolása a matematikához hasonlóan nem, de a természettudományokhoz egészen hasonló szinten lehetséges. Azaz valóban, soha nem lehetünk biztosak, nem bizonyítható, de ha valóban szeretnek minket a szeretteink, akkor olyan fokon igazolható ez, hogy összeesküvés-elmélet volna valami mást hinni. Ahogy angolul mondják: "beyond reasonable doubt". Azaz, a természettudományos tudásunk értelmes kétkedést kiállva, igazoltan igaz.

Mert miről is van szó? Arról, hogy normális esetben a szeretteinkről irdatlan mennyiségű empirikus megfigyelésünk van. Több, mint az evolúcióról. Az evolúcióval annyi ideig élünk csak együtt, mint amilyen egy fél perces kaland egy nővel (vagy férfival). Szeretteinkkel legtöbbször sokáig együtt élünk, vagy éltünk, sokszor találkozunk, és erről van egy csomó emlékünk. A viselkedésükről.

Tegyük fel, hogy mondjuk az anyukánk tényleg szeret minket! Akkor ezzel az jár együtt, hogy úgy viselkedik. Valóban, olyan dolgok jönnek itt számításba, mint az, hogy etet, öltöztet, támogat, és hasonlók. A szeretet, és a kötelesség, vagy a törvénytől való puszta félelem jól megfoghatóan különbözik. Az internált kötelesség, azaz a valódi, saját érzésként érzett kötelesség, az más, mint az externált kötelesség. Így a szeretet és a kötelességérzet között is van némi különbség. Ezt viselkedésben észreveszi az, akinek van emberismerete. Más a kötelességtudatból való törődés, és más a szeretetből való törődés. És ez empirikus, ez a különbség akár meg is fogalmazható, részletezhető. Bár nem egyszerű, és nem óriási a különbség. De más a szerető anya törődése, és más a kötelességtudatból nevelő anya törődése. Aki szeretetből törődik, az például nagyobb áldozatra képes, jobban törődik, máshogy törődik, gondolkodás nélkül, gyorsabban reagál. Ha egy anya mondjuk képes gondolkodás nélkül feláldozni az életét a gyerekéért, az már aligha kötelességtudat. Ha egy anya ezen gondolkodni kezd, akkor az már nem az anyai szeretet. Ha egy anya mondjuk könnyű helyzetben törődik a gyerekével, de kisebb nehézségeknél már bizonytalan, az nem szeretet. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy a szeretetnek is vannak fokozatai, és a viselkedésből ezek felmérhetőek.

A különbség a tudomány és a mindennapi józan paraszti ész között az, hogy a mindennapokban sokszor nem tudatosan igazoljuk mások szeretetét, hanem tudattalanul, automatikusan mérjük fel. Ez nem jelenti azt, hogy adott esetben ne lehetne tudatosan is meggondolni. Különösen akkor kezdünk el tudatosan rágódni, ha valami baj van, valami gyanús, valami nem egyértelmű. Például egy anya valamilyen esetben nem helyezi a gyerekének való segítséget első prioritásnak. Akkor elkezdünk gondolkodni, hogy vajon ez belefér-e még a szeretetbe, vagy mekkora szeretetet jelez.

Például egy anya este tízkor már nem süt palacsintát a gyerekének. Talán nem szereti? Talán fáradt? Vagy talán csak nem akarja elkényeztetni a gyereket?! Lehet, hogy pont az jelzi az okos szeretetét, hogy nem ugrik a gyereknek este tízkor?! Ilyenkor gondolkodunk, és próbálunk tényleg logikusan eljárni. Ilyenkor kezdünk el valami olyasmit csinálni, ami a tudományos módszerhez hasonlít. És ez mutatja azt, hogy elvben bármikor csinálhatnánk ezt. De nem mondom azt, nem arra akarok kilyukadni, hogy mindig ezt kell csinálni. Semmi nagy baj nincs azzal, ha normális esetben tudatos elemzés nélkül is elfogadjuk valakinek a szeretetét, mert úgy érezzük. Igaz, ezzel még több csalódás jár, mint ahányszor a tudományos elméletek megdőlnek, de ilyen ez a c'est la vie.

Kétes esetben viszont szükség van erre. Ki nem gondolkodott már el azon, hogy az új szerelme vajon szereti-e? És nem lehet megközelíteni ezt a kérdést empirikusan? Meg hát! Ha vívódunk, ekkor nagyon is okos ezt tenni. Jobb, mint virágszirmokat tépdesni. Szükséges elgondolkodni akkor is, ha nem jó az emberismerete valakinek. Amikor például sorra csalódnia kell, amikor a lányok folyton átverik, vagy a férfiaknak folyton csak egy éjszakára kell, miközben ő többet szeretne, és ezt ki is fejezi. Akkor is jogos lehet elgondolkodni, ha nagy a tét. Például házasság előtt esetleg meg lehet gondolni, hogy valós-e a leendő házastárs szeretete. Ilyenkor nem kell automatikusan elfogadni a tudattalan, "ösztönös", "érzelmi" ítéletet. Mert itt már nagyobb a tét. Úgy, mint a tudományban.

A bevezető kép utal egy olyan empirikus igazolásra, ami lehet a szeretet igazolása. Bár nem szoktuk a szeretetet ennyire próbára tenni, de lehet. Ha valaki annyira megbízik bennem, hogy az életét rám bízza, az bizonyára szeret engem. Ez lehet egyfajta "döntő kísérlet". Persze nem mondom, hogy minden szeretete ilyen próbára kell tenni, de ha valakinek kétségei vannak, próbára teheti. Ilyen próbát követelni persze szintén nem bölcs, mert normál esetben ez erőltetett lenne. De ha természetes módon megtörténik, akkor nehéz lenne azzal jönni, hogy nincs a szeretetnek igazolása. És persze, aki lelógatja magát valakivel egy szikláról, még mindig lehet, hogy csak át akar verni minket, de azért ez nem életszerű. Tehát megint nem biztos bizonyosságról van szó, hanem "csak" erős empirikus igazolásról. De bizonyítás itt sem lehetséges. Ahogy a tapasztalati tudományban sem.

Persze vannak rossz emberismerők, vannak buta emberek, akik soha semmit nem gondolnak meg, mindent tudattalan ítélet alapján, "érzésből" "gondolnak" meg, akik hisznek, és akik akkor sem vizsgálják felül hitüket, amikor gyanús. Ők a naiv hívők. Van, akit az "orra előtt" meg lehet csalni, és még akkor is a hitének hisz. Van, aki gazdag, és ott van mellette a partnere, és lerí, hogy csak a pénzért, de ő bemeséli magának, hogy szeretik. De nem szükségszerű ilyen buta vesztesnek lenni.

És persze van a másik véglet is: az irracionálisan paranoiás hívő is, aki akkor is gyanakszik valaki szeretetében, ha minden jel szerint, legjobb tudása szerint szereti. Ahogy vannak paranoiás hívők, akik azt hiszik, hogy mondjuk isten pont úgy teremtette a világot, mintha evolúció történt volna. Ez pont ugyanaz, mint az az ember, aki azt hiszi, a felesége tökéletesen szimulálja a szerelmet. Ez is őrült. Mert megnézem én azt az embert, aki mondjuk csak a pénzért van a házastársával, és ez semmin nem látszódik meg.

Ami nem őrült, az a racionális, empirikus-logikai gondolkodás, amely nem hit. Nem is hisz el naivan dolgokat, és nem is paranoiázik elmebeteg módon. Itt az arany középút a helyes megoldás (nem mindenhol az).

Még valamire kitérek, bár ez nem szükséges a konklúziómhoz. Az a kérdés, hogy valamelyik szerettem szeret-e engem nem hit kérdése, annál is inkább, mert semmi nem hit kérdése. El kell ismernünk, nem éppen tudományos kérdés, mert nem elég fontos kérdés. Legalábbis közösségi szinten. Józan paraszti ész kérdése. Amivel azt is mondom, hogy ebben a formában nem is érzelmi kérdés. Azért nem, mert az, hogy "Julcsi szeret-e engem", az egy tőlem független, külső ténybeli kérdés. Ez Julcsi agyában (nem, nem a szívében) van így, vagy nincs így.

Az érzelmi kérdés nem az, hogy Julcsi szeret-e engem, mert ez egy objektív tény, hanem az, hogy én szeressem-e Julcsit. Mert ez utóbbi nem egy tény, hanem egy kérdés. Bár ebben sem érdemes nagyon szembe menni az ész hangjával, de az ész ezt tényleg nem tudja teljesen megválaszolni, ehhez kell érzelem. Az viszont nem érzelmi kérdés, hogy Julcsi szeret-e engem. Pontosabban Julcsinak az, de nekem nem. Ha valaki esetleg úgy gondolkodik, hogy "Julcsi szeret engem, hiszen én szeretem őt", és így közelíti meg érzelmileg a kérdést, az nagyokat fog csalódni az életben. Sokszor fog összetörni a szíve, mintegy demonstrálva, mennyire nem szükségszerű ez a konstelláció. Szóval veszélyes összekeverni ezt a két kérdést: az egyik objektív, a másik szubjektív.

A fent hivatkozott újságcikk nem hangsúlyoz egy egészen másik vonalat. Eddig mindvégig azzal foglalkoztunk, hogy a teljesen igazolatlan, az igazolt és a bizonyított skáláján mi hol helyezkedik el. Egy másik szokásos vonal, érvelésnek nem nevezném - hogy az érzelmek nem anyagi dolgok, ezért empirikusan nem hozzáférhetőek. Itt nem az a kérdés, hogy elég erős-e az igazolás, hanem, hogy empirikus nem is lehet. Mert a szeretet eszerint nem is nyilvánul meg. De ez nyilvánvaló hülyeség. Sokkal nyilvánvalóbb, mint az a hülyeség, hogy isten transzcendens, nincs empirikus hatása, de empirikus jótétekért imádkozik a hívő. 

Nos, a szeretet nyilván nem egy konkrét súllyal, térfogattal rendelkező tárgy, hanem az agyunk egyik komplex tulajdonsága az, amit úgy írunk le, hogy valaki szeret valakit. Ez a tulajdonság empirikusan nagyon is megnyilvánul. Nem úgy, hogy azonnal látjuk, hogy az agy pirosan villog, pláne nem azt, hogy a szív pirosan villog. De hát azt, hogy mondjuk a számítógépünk elromlott sem feltétlenül abból látjuk, hogy füstöl. És még ha szétszedjük, akkor sem biztos, hogy rájövünk, hogy mi és hogyan romlott el. Ránézésre az alkatrészek is lehetnek rendben. De a sötét képernyő árulkodó. Hasonlóan, a sok fenti példa mind empirikus példa volt. Empirikus az, ha valaki rábízza magát a sziklán a társára, empirikus, ha az anya este tízkor palacsintát süt, empirikus a pénzbeli és nem pénzbeli törődés, empirikus a beteg gyerek mellett töltött éjszakák. Empirikus a szerenád, a szerelmes versek. De az is empirikus, ha a másik arcába, szemébe nézel, és látod, hogy szeret. Nem empirikusan ezt nem láthatod. Nem tudhatod. Legfeljebb hiheted.

De szükséges-e ez a hit? Nem. Sőt, nem is jó. Mire jó vakon hinni abban, hogy Cindy Crawford szeret téged? MIre jó ez? Mi jó van ebben? Naiv kamaszok szoktak ilyet csinálni. Miközben Cindy Crawford helyett meg is tapasztalhatod, hogy Julcsi tényleg szeret téged, és elmehetsz vele kirándulni, rábízhatod magad, ő rád bízza magát, látod, az arcába van írva, a szemébe nézhetsz? A kirándulás utánról nem is beszélve...:) Úgyhogy azt javaslom, hagyjuk a buta hívőket, higgyenek abban, hogy Cindy Crawford szerelmes beléjük, mi meg menjünk csak el Julcsival kirándulni!

A tanulság pedig továbbra is az, hogy lehet hit nélkül élni, a tudományos tudás mellett legfeljebb egy jó adag józan paraszti észre van szükség az életben. Csak egy esetben szükségszerű az, hogy hit kell ahhoz, hogy elhiggyük, szeretteink szeretnek, ha valójában nem szeretnek. Csak az önbecsapáshoz szükséges a hit. Hittel valójában tehát pont hogy nem érdemes élni.