Egy megdöbbentő hírt olvastam az imént arról, hogy egy 12 éves kislány felakasztotta magát, mert a mennyben akart lenni az apjával. Az indoklás nem spekuláció, mert a lány búcsúlevelet írt, maga írta. Én nem értek ehhez, számomra is hihetetlen az, hogy egy 12 éves kislány az öngyilkosság ilyen módját válassza, és azt kivitelezni is tudja. Az ilyen lányok néha fenyegetőznek ilyennel, gondolnak ilyenre, aztán ritkán teszik meg az öngyilkosságot, és általában nem ilyen módon. De fogadjuk el a hírt, ez nem egy kriminalisztika blog.
Nos lehetne erre egész egyszerűen azt mondani, hogy lám, a vallás már megint mit okozott. Ami nem is volna helytelen konklúzió, de én egy kicsit más keretbe helyezném ugyanezt.
Egy nagyon ismert hit melletti érv, és a pontosan megfogalmazás itt ez, nem isten melletti érvről, hanem a hit melletti érvről van szó, a Pascal fogadása néven elhíresült érv. Ez röviden arról szól, hogy ha valaki hisz istenben, és az létezik, akkor a mennyországba jut, ha nem létezik, nem veszít semmit, ezzel szemben, ha nem hisz istenben és az mégis létezik, a pokolra kerül, és a negyedik esetben sem veszít semmit. Az összmérleg tehát az érv szerint pozitív, tehát érdemes hinni. Pascal szerint.
Amikor ezt az érvet elemezzük, kritizáljuk, akkor általában mi ateisták is elfogadjuk azt, hogy az istenhit nem lehet káros. Pontosabban mi fel szoktuk vetni azt, hogy ha esetleg egy olyan isten létezik, aki pont azt bünteti, ha egy másik istenben hiszünk, és nem találjuk el a helyes istent, akkor lehet, hogy ez rosszabb, mint ateistának lenni. Pascal fogadásának sok kritikája van, ezeket itt most nem fogom kifejteni, mert meg lehet őket találni.
Amire mi ateisták sem szoktunk gondolni, hogy az istenhit önmagában lehet-e káros. Mert valóban, ha eltekintünk isten létezésének valószínűtlenségétől, vagy lehetetlenségéről, eltekintünk a fenti másik istenről szól hipotézisektől, továbbá a vallás és az egyház bűneitől, akkor nem kézenfekvő, hogy az istenhit hogyan lehetne káros. Ha adva van ugye mondjuk a keresztény isten, aki vagy van, vagy nincs, és egy békés keresztény, akinek vagy bejön az istenhit, vagy nem, akkor mi kár lehet?!
És akkor az élet megmutatja sajnos nekünk azt, hogy még itt is vannak negatív lehetőségek. Mert az öngyilkosságra nem gondoltunk. Ezek ritka esetek, de ha azt nézzük, hogy isten hasznát isten létezésének valószínűségével kell szorozni, amely hát enyhén szólva "alulról tart a nullához":), akkor egyetlen ilyen negatív eset is negatívba billenti a mérleget. Persze mondhatja Pascal,vagy a Pascal helyében lévő felnőtt ember, hogy ő aztán nem lesz öngyilkos, a kereszténység még tilthatja is az öngyilkosságot, de Maria életén ez mit segít? Maria ma is élhetne, ha nem mondják neki azt, hogy az apja a mennyországban van. És ha nincs mennyország, aminek az esélye ugye "felülről konvergál az egyhez":), akkor Maria nagyon megjárta.
Egy barátom szokta mondogatni viccesen sok esetben azt, hogy "nem éri meg", amikor valaki olyan butaságot csinál, ami nyilvánvalóan nem éri meg, de hát nem szándékosan csinálja az ember a hülyeséget. Például, ha valaki leborítja magát kávéval, akkor a barátom azt mondaná, "nem érte meg", amivel persze nem azt akarja mondani, hogy tényleg nem éri meg, mert ezt ugyan nem kell elmagyarázni senkinek, hanem ugye azon viccel, hogy ilyet szándékosan nem csinál az ember.
No hát itt is mondhatnám, hogy "nem éri meg", de ezúttal egyáltalán nem viccről van szó, hanem épp fordítva, éppen hogy nagyon is komolyan és tragikusan nem éri meg. A Pascal fogadása bizony nem éri meg. Nem éri meg azt terjeszteni az embereknek, hogy van mennyország. Ez a mese sem erkölcsöt nem javít, sem összetartást nem javít, és hát még ha nagyon is ritkán, de látjuk, komoly mellékhatása lehet.
És ezt nem kárörvendve mondom, hanem tényleg kár Mariáért, és kár azokért az öngyilkosokért, akik szintén a mennyország könnyű megoldásának hatása alatt dobják oda az életüket. Inkább ezt az életünket, amely biztosan itt van, és most van, ezt kellene kihasználni, élni. Ha éppen valaki már eltávozott, és hiányzott, hát akkor nélküle, rá emlékezve, de nem végképp összetörve. És nem butaságokban való hitben, és nem butaságokat csinálva. Maria Kislo pedig nyugodjék békében, kár volt érte!
Nemrégiben történt egy hasonló, talán még inkább igazoló eset arra nézvést, hogy de bizony, az ilyen metafizikai, ártatlannak tűnő mesék igenis károsak lehetnek. Történt, hogy egy brit anya, Claire Colebourn, 3 éves, Bethan nevű lányát vízbe fojtotta. A bíróságon pedig azzal védekezett, hogy a "a kislány még a mennyországban is nagyobb biztonságban lesz, mint apja társaságában". Na most lehet itt azzal védekezni, hogy ezt az állítást Claire csak a bíróságon, kínjában találta ki, csakhogy mi igazolja azt, hogy ez így van? Továbbá, mi zárja ki azt, hogy ha ez esetleg Claire esetében csak kitaláció, mások esetében nem lehet tényleges motiváció? Ha van egy ilyen hit, és ezt a hitet komolyan kell venni, akkor miért ne lehetne komoly motiváció ilyen cselekedetekre? Mondhatja valaki, hogy az "igaz hit" a garancia: aki igazán hisz a Mennyországban, az nem használhatja fel ilyen cselekedetekre, mint motivációt. De ebben semmi logika nincs. Mert egyrészt mi is zárja ki igazán, hogy ilyen cselekedetre motiváljon valakit? Talán az, hogy az gyilkosság bűn? No és? Miért ne áldozhatná be egy anya magát a gyermekéért? Meg egyáltalán, milyen alapon gondoljuk azt, hogy minden hívő teljesen precíz, és logikus, és mindig mindent hibátlanul visz végig? Még ha lenne is valami, ami teljesen kizárna egy ilyen cselekedetet, hogyan várhatjuk el azt, hogy a hívők ezt hiba nélkül végig is gondolják? A hívők tipikusan nem igazán racionális emberek.
