A szubjektív idealizmust George Berkeley neve fémjelzi, és a legjobb összefoglalójának a "Három dialógust" tartják, amelyben egy bizonyos Philonous és Hylas vitatkozik egymással. A dialógusok az adott korban, és korábban is, Platón óta bevett, viszonylag élvezetes módjai annak, hogy egy filozófus a nézeteit bemutassa. A dialógus előnye az is, hogy a lehetséges ellenvéleményeket jól meg lehet jeleníteni. A dialógus hátránya, hogy nem illik komplex nézetek leírásához. Életidegen lenne, ha az egyik szereplő nagyon hosszan fejtegetne egy nagyon összetett nézetet. Szerintem emiatt hagytak fel később a filozófusok a dialógusokkal. Berkeley Három dialógusában Philonous jeleníti meg a filozófus nézeteit, és Hylas a különféle ellenvéleményeket. A könyv megtalálható a librivoxon hangoskönyv formájában, és mivel régi szöveg, ezért a könyv szövegesen is megtalálható ingyen.
Na most az olvasó mondhatja azt, hogy mit érdekli őt a szubjektív idealizmus? Régi, lejárt lemez, és igazából még a hívők nagy része sem ezt hiszi, hanem inkább dualista. Általában dualista a jelentősebb egyházak hivatalos tanítása is. Aki ma a szubjektív idealizmust hiszi, azt gyakorlatilag elmebetegnek szokták tekinteni. Ritkábban filozófusnak. De mégis érdekes ez a könyv, mert kihívást jelent. Véleményem szerint egy átlagos mai ateista nehezen tudná megfogalmazni azokat az érveket, amelyek egy elkötelezetlen, nagyon logikusan gondolkodó harmadik személyt meggyőznének arról, hogy Berkeley elméletét kell elvetni, és a materializmust/fizikalizmust érdemes elfogadni. Persze az átlagos ateista kapásból tud érveket mondani, de olyat nehezen, ami nem körkörös, azaz nem eleve a saját nézetrendszerén alapul. Például: "hát nézd már, ott van az a kő, ha fejbe váglak vele, fájni fog!". Egy ilyen érv egy szubjektív idealistának vagy egy elkötelezetlen embernek nem elég, mert hát a szubjektív idealista is elismeri, hogy a kő képzete és a fájdalom képzete az ideáink között van.
Bár én ritkán szoktam egy olyan elméletre, amelyet nem tartok elfogadhatónak, mást mondani, mint, hogy szimplán hülyeség, azért el kell ismerni, hogy Berkeley a maga korában, azon a szinten tulajdonképpen egészen zseniális filozófus volt. Amennyiben Berkeley idealizmusát egy olyan provokatív filozófiai hipotézisnek fogjuk fel, amely ellen érvelni kell, akkor Berkeley azért elég érdekes ujjgyakorlat. Bár meg fogom mutatni, hogy miért nem helyes elfogadni az ideológiáját, de arra kiváló példa, hogy a metafizikával milyen messzire el lehet menni.
Érdemes azzal kezdeni, hogy ontológiai szempontból milyen nagy filozófiai elképzeléseket ismerünk. Tulajdonképpen két nagy csoport van: a monizmusok, és a dualizmus. A dualizmus gyakorlatilag egyféle: eszerint van a materialista/fizikai szubsztancia, és van egy lelki szubsztancia, amely esetleg a túlvilággal/szellemekkel/istenekkel is azonos szubsztancia. Ezt a nézetet Descartes nevével szokták fémjelezni. A dualizmus nagy rákfenéje a két szubsztancia kölcsönhatása: amennyiben a két szubsztancia nem két teljesen izolált világ, akkor kölcsön kell, hogy hassanak. Ha pedig kölcsönhatnak, akkor kérdés, hogy egyáltalán ez hogy lehetséges, illetve mit is jelent akkor a kétféle szubsztancia megkülönböztetése? Konkrétan, ha a "lélek" képes fizikai cselekedeteket okozni, akkor mit jelent az, hogy a lélek nem anyagi? Miben különbözik az anyagtól?! De erről már részletesen írtam.
A monizmusokban viszont csak egyféle szubsztancia van. A materializmus arról ismert, hogy ez az egy szubsztancia az anyag, és ennek megfelelően a "lélek" is anyagra redukálható. Ebbe a nézetbe általában nem fér el isten, mert egy anyagi isten elég problémás elképzelés. A másik monizmus a szubjektív idealizmus: eszerint az egyetlen létező szubsztancia a "lélek", és ez vezet Berkeley idealizmusához. Berkeley szerint az emberi lelkek léteznek, és létezik még isten is. Más idealizmusok szerint esetleg csak isten létezik, ez az objektív idealizmus. A szollipszizmus szerint pedig csak egy én létezik, a mindenkori gondolkodó énje. Ezekre itt nem térek ki, mert még Berkeley idealizmusához képest is elszállt elképzelések, és hasonló problémáik vannak.
Az idealizmus és a materializmus abban közös, hogy egyetlen szubsztancia létezik. Az idealizmus előnye a dualizmussal szemben, hogy nem merül fel a mentális okozás problémája: az anyagtalan lélek tud anyagtalan cselekedeteket okozni, hiszen a cselekedetek nem a fizikai világban történnek, hanem csak képzeletben. Így, amikor elhatározom, hogy iszok egy teát, akkor ennek megfelelően azt képzelem, hogy tényleg iszok egy teát, már, amikor ténylegesen "végre is hajtom" az elhatározásom, és nem jön közbe semmi. Hogy hogy jöhet közbe valami? Ez jó kérdés.
Mert egyik oldalról tudjuk, mindennapi tapasztalat, hogy közbejöhet valami. Például nincs tea otthon, nem tudunk vizet forralni, véletlen sót öntünk a teába, és ezért nem isszuk meg, és hasonló dolgok. Egyrészt ezeket tudjuk, tapasztaljuk. De ha minden csak a képzeletünkben játszódik, ha a teaivást csak mi képzeljük el, akkor miért vagyunk olyan hülyék, hogy azt képzeljük, nincs is tea otthon? Miért nem képzelhetjük azt, hogy van? Egyáltalán, miért nem mi vagyunk akkor mindennek az urai? Miért nem képzelünk magunknak vagyont, szépséget, egészséget, élvezeteket, és mindent, ami jót csak lehet?
Hylas ezt a problémát ennyire konkrétan nem veti fel. Én úgy fogalmaznám ezt meg egy kicsit szakszerűbben, hogy a tapasztalataink azt mutatják, hogy van valamilyen realitás, ami tőlünk független. Berkeley - anélkül, hogy ezt ennyire jól részletezné - azt a megoldást adja erre, hogy itt van szükség istenre. Isten a tőlünk független realitás, aki miatt nem kívánságműsor az élet. Mert tulajdonképpen minden képzelgésünket isten vetíti belénk. Ezért nem képzelhetünk csak úgy akármit el, és ezért tűnik úgy, mintha a világ konzisztens lenne, szabályai lennének, és tőlünk független létező lenne. Ez a tőlünk való függetlenség egy külső realitásra utal, de Berkeley nem azt mondja, hogy a tea azért külső realitás, mert létezik, mint fizikai entitás, hanem azért, mert isten elméjében létező entitás, azaz idea.
Philonous és Hylas eljutnak oda a dialógusban, hogy az idealizmus és a materializmus is azt mondja, hogy van a tapasztalataink mögött egy absztrakt valami, ami biztosítja a tapasztalataink konzisztenciáját, és amelynek törvényei vannak, és nem enged meg nekünk szabad képzelgést. Például amikor a teáskannát látom, a sípolását hallom, a kiöntött tea illatát érzem, aztán az ízét is érzem, és annak, hogy mindezek egymással térben és időben korrelálnak, eme tapasztalatok megfelelnek bizonyos fizikai törvényeknek - például a teáskanna akkor sípol, amikor a víz felforr, és gőzzé válik - mindezek Berkeley szerint is azért vannak, mert a tapasztalataink mögött van valami absztrakt entitás (kanna, tea, víz), de ezek nem fizikai tárgyak, hanem isten elméjében lévő entitások. Hylas nagyon sokáig kitart amellett, hogy ezek anyagi tárgyak, Philonus pedig igen nehezen talál jó érvet arra, hogy miért ne lennének azok.
Philonous viszont nagyon sok olyan érvet sorakoztat fel, amelyek csak a naiv empirizmus ellen szólnak. Hylas személyében mindenféle lehetséges ellentétes filozófiai álláspont megjelenik, ezért a dialógus elején ő naiv empirista, aki azt hiszi, hogy például a teásfilter - legyen mondjuk lipton yellow label - sárga színe az ténylegesen a filter egy tulajdonsága. Ezt a naiv elképzelést nagyon könnyen ki lehet kezdeni, és már Locke bevezette erre a problémára az elsődleges és másodlagos tulajdonság megkülönböztetését. A színek valójában nem tényleges tulajdonságai a tárgyaknak, hanem arról van szó, hogy a fény, a tárgy és a szemünk, agyunk viszonyainak megfelelően mi érzékelünk valamiféle színeket, amely színinformáció a tárgyak elsődleges tulajdonságairól közvetett információt szolgáltatnak. Valójában ugye nincsenek sárga atomok, a címke sárgasága a címke fizikai tulajdonságából adódik, de nem közvetlenül. Valójában a címke szerkezetéről, és az abból következő fényvisszaverő tulajdonságairól szól. Locke megkülönböztette az elsődleges tulajdonságokat, például a tárgyak nagyságát, vagy alakját, melyeket tényleg érzékelünk, és nincs különösebben transzformálva. Berkeley ismeri Locke filozófiáját, és ezt is kikezdi. Van abban igazság, hogy még az elsődleges tulajdonságoknál is szerepet játszik a szubjektív faktor, vagy bizonyos relativizmus. Ha egy tárgy nagyságát nézzük, akkor is igaz az, hogy mi egy látszólagos nagyságot látunk, ez függ a tárgy távolságától, függhet a nézőponttól. A tárgy tényleges nagyságára ebben az esetben is visszakövetkeztetünk. Tehát még az elsődleges tulajdonságok érzékelésében is van egy közvetettség, és van egyfajta reláció a személy és a tárgy között. Tehát nem annyiról van szó, hogy ha egy épületnek van egy tulajdonsága, például, hogy 300 méter magas, az közvetlenül belemegy a fejünkbe.
Ugyanakkor, ha mindezeket elismerjük, Berkeley-nak meg el kell ismernie, hogy például, amikor egy tárgyhoz közeledünk, annak látszólagos nagysága törvényszerűen változik, és az a magyarázat, hogy ez amiatt van, hogy a tárgy ténylegesen létezik, és mi a tényleges, fizikai térben közeledünk hozzá, ez egy igen kézenfekvő, és jó magyarázatnak tűnik. Így lesz a tárgyak érzékelésének relativitásából és változékonyságából is egy fizikalista/materialista érv. Berkeley pedig, mint láttuk, végül el kell ismerje, hogy racionális feltételezés az, hogy mindeme szabályosságok mögött van valami absztrakt entitás, de míg a materialista szerint ez egy ténylegesen létező tárgy, addig ő ezt isten elméjébe rakja.
Berkeley előjön pár olyan szofista trükkel is, ami nem érv. Így például sokat lovagol azon, hogy minden tapasztalatunk az elménkben van, hogyan tudnánk kilépni az elménkből egy valós világba, amikor a tapasztalataink, gondolataink, minden az elménkben van? Berkeley itt nem tudom, mennyire komoly, de egész egyszerűen nem képes felfogni azt, hogy a gondolataink, fogalmaink referálni tudnak a külső világra. Tehát, miközben a teáskanna fogalma a fejünkben van, addig egy valós teáskannára referál (utal), és annak bizonyos mértékben meg kell, hogy feleljen ahhoz, hogy azt mondhassunk, a tudásunk igaz (ez az igazság korrespondencia elmélete). Berkeley pedig mintha ezt nem tudná felfogni. Nem mintha Berkeley idejében a korrespondencia elmélet ilyen szakszerűen ki lett volna dolgozva, de egy hétköznapi szinten akkor is fel lehetett ezt vázolni, és nem kellett volna, hogy Berkeley-nek gondot okozzon. Nem csinálhatott volna ebből rossz érvet.
Hogy ez az érv miért rossz, és ezzel már Berkeley rendszerének durva hibáit is felhozom, az az, hogy Berkeley szerint léteznek elmék. Léteznek tehát különféle emberek. És amikor én azt mondom, hogy "George Berkeley, a híres filozófus", akkor az Berkeley szerint is egy olyan elgondolás, amely referál valamire, ami az én elmémen kívül van, méghozzá rá. Ha pedig én képes vagyok az elmémen kívül létező George Berkeley-ról beszélni, rá referálni, sőt, róla megtudni dolgokat, akkor ez a teáskanna esetében sem lehet fogalmilag problémás. Ezt az érvet Hylas nem veti fel, de ha felvetette volna, akkor Berkeley kénytelen lett volna elismerni, hogy a gondolataink referálhatnak az elmén kívüli dolgokra, mert ha más nem, akkor más személyek az elménken kívül vannak.
Berkeley kénytelen elismerni, hogy nem lehetséges olyan érve, ami logikailag cáfolná a materializmus lehetségességét. Egy mai materialista, a mai tudásunkkal felfegyverkezve Berkeley minden észrevételét meg tudja magyarázni. Az érzékcsalódásoktól kezdve a másodlagos tulajdonságokig. Sőt, a materializmusból következik az, hogy ha a tárgyak rajtunk kívül léteznek, és mi rendelkezünk érzékelési képességekkel, akkor az az érzékelés közvetett kell, hogy legyen, és mindazok az érzékcsalódások, illetve az érzékelés relatív, szubjektív volta szükségszerű.
Cserébe mi is elfogadhatjuk, hogy nem létezhet olyan érv, amely egy az egyben cáfolná Berkeley idealizmusát. Azért nem, mert a materializmus és az idealizmus metafizikai elképzelések, és empirikusan ekvivalensek. Philonous és Hylas a dialógusban nagyjából eljut ide, amikor belátják, hogy az, hogy az absztrakt entitásokat tárgyaknak nevezzük, vagy isten elméjében lévő ideáknak, az első nekifutásra csak egy elnevezés kérdése. Modern szóhasználattal élve, empirikusan ez nem ellenőrizhető. A logikai pozitivisták álláspontja, miszerint az ilyen viták értelmetlenek, ezen a felismerésen alapszik.
Minden olyan érv, amely a materializmus vagy az idealizmus mellett szól, legfeljebb olyan jellegű lehet, hogy melyik elképzelés praktikusabb, melyik egyszerűbb, melyik az, amelyikkel jobban tudunk gondolkodni. Berkeley úgy látszik, határozottan azt gondolja, hogy a materializmus antiintuitív, azaz neki nehéz elképzelnie, és, hogy a szubjektív idealizmusa az egyszerűbb. Ugyanakkor elfogadja, és Hylas fel is emlegeti, hogy az emberek ösztönösen fizikalisták. Gyakorlatilag minden ember úgy beszél a mindennapokban, miszerint teáskannák tényleg vannak. És nehéz úgy beszélni, hogy "az isten elméjében lévő teáskannáról most úgy képzelem, hogy öntök egy kis teát, és isten ezt megengedi, ezért úgy fogom képzelni, hogy öntöttem magamnak egy kis teát". Majdnem minden ember automatikusan azt mondja, hogy: "öntök a teáskannából teát", és ezeket valós, fizikai tárgyaknak tekinti. Az emberi agy az evolúció során így alakult ki, ezért automatikusan így gondolkodik. Ez pedig azt igazolja, hogy a fizikalista elképzelés az evolúció során jól működött, ezért van bennünk valószínűleg genetikai mélységekig kódolva.
Szerintem egyértelműen Berkeley idealizmusa az, ami kacifántos, és szükségtelenül bonyolult. Egyrészt van ez a furcsa beszédmód. Aztán nézzük meg a komplexitást! A materializmus szerint van az Univerzum, és abban az emberek, és ennyi. Berkeley szerint vannak az emberek, van egy isten (ez eggyel több, szükségtelen dolog), és az egész Univerzum benne van isten elméjében, és isten leszimulálja nekünk pont úgy, mintha valóság lenne. Tehát virtuális valóságként létezik az Univerzum, a teljes komplexitásával. Egyértelmű, hogy Berkeley elképzelése a bonyolultabb, eggyel több létezőt hipotetizál: istent.
Aztán meg Berkeley világában mi is ez az isten? Mik az emberi elmék, hogy működik a kapcsolat isten és az emberi elmék között? A mi Univerzum-szimulációnk csak az elmékben vannak, de miben vannak az elmék?
Aztán vannak furcsaságok, és nehezen megmagyarázható dolgok: például - és a dialógusban egy ilyen téma is felvetül, de nincs kibontva - isten valamiért úgy szimulálja nekünk ezt az univerzumot, hogy nemcsak a teáskanna létezik, de létezik a fény, létezik a szemünk, ahova a fény bejut, az agyunk, amely feldolgozza a jeleket. Miközben Berkeley szerint az agyunk, fizikai tárgyként nem létezik, és miközben az agy a materialista hipotézis egy igen fontos része, eközben isten ezt leszimulálja. A komplett Univerzumot olyan mértékben materialistának szimulálja, hogy még azokat a részleteket is leszimulálja, amik kellenek ahhoz, hogy egy materialista Univerzumban meg tudjuk magyarázni, hogy a materializmus hogy igaz. Istennek nem kellene agyakat szimulálnia. Minek?! Az agy nem valami külső dolog, amit élvezünk, amivel játszunk, hanem a gondolkodás szerve, ami csak a materialista elképzeléshez kell. Isten mintha tökéletesen megtévesztő szimulációt csinálna. Ez pedig így egy üldözési mániás, beteges hipotézis. Ez pont olyan, mint amikor a paranoiás például azt képzeli, hogy a buta tehénfejő parasztlány azért viselkedik buta, tehénfejő parasztlányként, mert egy CIA ügynök, aki olyan rafinált, hogy buta, tehénfejő parasztlányt szimulál.
És ezekkel a meggondolásokkal szerintem egyértelmű, hogy miközben persze a szubjektív idealizmus egy logikailag elképzelhető metafizika, aközben egy feleslegesen bonyolult összeesküvés-elmélet. Ilyenből pedig Dunát lehetne rekeszteni, és hogy rendet teremtsünk, azért fogadtuk el az Occam borotvájaként ismert elvet, vagy szakszerűbben mondva, a tudományfilozófia ökonomikussági elveit, és ezek által egyértelműen nem Berkeley elmélete az, amit el kell fogadnunk, hanem a fizikalizmus/materializmus.
Berkeley a katolikus Írországban élt, bár ekkor épp brit, azaz anglikán megszállás alatt. A könyv ajánlásában az az érdekes, hogy Berkeley mennyire benyal Lord Berkeley-nak of Strattonnak. És érzékelhető az is, hogy tartott attól,hogy nézeteit eretneknek minősítik. Berkeley valószínűleg őszintén hitt istenben, de például az a rész, amikor előadja az azóta már szokásos szöveget arról, hogy a természet mennyire harmonikus, és ez istenre utal, az ma már elég szirupos baromság.
Van még egy hely, ahol Berkeley vallásos meggyőződésből olyat csinál, ami méltatlan a filozófiájához, amely legalább egy méltó kihívás volt. Hasonlóan méltatlan dolog az, ahogy a Genezist próbálja összeegyeztetni az elméletével. A Genezis problematikáját láthatóan nekiszegezte már Berkeley-nak, és választ akart adni. A probléma ugye az, hogy a Genezisre Berkeley nem mondhatja, hogy hamis, téves, mert ez eretnekség lett volna. Márpedig a Genezis tárgyak teremtéséről szól. Philonous első megközelítése, hogy a Genezis nem tárgyak teremtéséről szól, hanem a Hold, a Nap teremtéséről, amelyek ideaként tényleg léteznek isten elméjében, és az emberek elméjében. Itt látszólag csak szavakon való lovaglásról van szó, de az igazi probléma, hogy hogy lehetne az ilyen dolgok teremtését értelmezni? Ha a teremtett dolgok isten elméjében is vannak, akkor azoknak mindig is kellett ott létezniük, mivel minden változás istenben tökéletlenség is volna egyben. Így tehát isten elméjében mindig is léteztek a dolgok, ez nem lehet a teremtés jelentése. Egy lehetséges válasz volna, hogy a Hold teremtése azt jelenti, hogy a Holdat isten megjeleníti az emberek elméjében. Csak hát az a bibi, hogy a Genezis tök egyértelműen azt mondja, hogy a Holdat isten az emberek előtt teremtette. Philonous megoldása, hogy isten az ember előtt más véges lények elméjében jelentette meg a dolgokat. Ez már eleve egy erőltetett megoldás, mivel a Biblia ezt így nem írja. De van itt egy nagyobb probléma is. Hylas nem veti ellen, de itt megint arról van szó, hogy mik is akkor az emberi elmék? Az emberi elmék nem lehetnek csak képzelt dolgok, mert az elmén kívül léteznek. Akkor mit jelent az emberi elmék létezése? Azt, hogy más elmékben jelentek meg? Csakhogy ez csak egy regresszió, amely szükségképpen feloldhatatlan az első teremtett elménél: az nem jelenhetett meg másik elmében. Igazából Berkeley ontológiája itt alapvetően tarthatatlan, az emberi elmék "a levegőben lógnak".
Philonus tovább szövi a dolgot, ez visszakapcsolódik az előző problémához, csak ez általános. Philonus elismeri, hogy az problémás, hogy istennek örök idők óta az elméjében voltak elképzelések, aztán egyszer csak megteremtette őket. Ez egy változás, és ez ellent mond isten tökéletességével. Philonus megjegyzi, jogosan, hogy ez nem is az ő elméletének a baja, hanem a teremtés, mint olyan problémája. Valóban egy dualista elképzelésnél is ugyanilyen problémás. Philonus "megoldása" az, hogy van itt egy ellentmondás, de isten végül is felfoghatatlan.
Na most ez az a pont, amikor azt mondhatjuk, hogy Berkeley sokkal egyszerűbben elintézhette volna a dolgot azzal, hogy a Genezis téves. De ez eretnekség lett volna. Berkeley ettől félt. A második problémánál is azzal védte le magát, hogy aki azt meri állítani hogy a teremtés és a tökéletes isten képtelenség, az maga az eretnek. Ma már nem lehet megmondani, hogy Berkeley itt csak az eretnekség ellen védte magát, miközben valószínűleg már felismerte, hogy a Biblia legalább részben hülyeség, vagy titokban esetleg már nem is hitt istenben, de azt tudta, hogy egy olyan könyvet már nem adhat el, ami ide vezet.
