A Magyar Tudományban korábban a tudomány határairól írtam egy cikket, amely a hasonló című könyv recenziója volt (BRENDEL 2011a). Ott a tudomány és áltudomány határáról volt szó. Ez a kérdés a tudományos módszer szigoráról és precíz körülhatárolásáról szólt. Látszólag egy másik kérdés a tudomány határa a vallás felé. Ez azért tűnik más kérdésnek, mert itt mintha a tudományos módszer illetékességéről, mint olyanról volna szó. Első megközelítésre azt gondolhatnánk, hogy míg az áltudomány az általunk ismert téridőn belül tevékenykedik, addig a vallásos hit azon kívül. Ahogy az ki fog derülni, ez így nem egészen pontos. Továbbá a téridő, mint olyan, nem jelent elvi korlátot a tudomány számára. Ahogy látni fogjuk, a tudományos módszer számonkérésének csak akkor van értelme, ha nemcsak annak szigorát, hanem teljes illetékességi körét is betartatjuk.

A legutóbb Hit és tudomány címmel megjelent cikkemre (BRENDEL 2011b, mely az azonos című könyv recenziója volt) Freund Tamás hasonló címmel írt választ (FREUND 2011), amelyben lényegében két tézist mond ki:

(i) a hit és a tudomány illetékességi szférája diszjunkt: "nem átfedő territóriumok".

(ii) A hitnek van illetékességi szférája: "Olyan kérdések esetében fordul az ember a hithez, amely kérdéseket a természettudomány fel sem tehet magának.".

Vegyük észre, hogy Freund Tamás itt pontatlan a szavakkal, mert már csak természettudományról beszél. Nem egyértelmű, hogy az általa pedzegetett kérdésekről mit gondol, hogy a társadalomtudományok tudnak-e választ adni. Ha igen, akkor itt sincs alap a valláshoz fordulni, hiszen a társadalomtudományok egyértelműen jobb módszert jelentenek. 

Van két másik hallgatólagos tézis is:

(iii) Ha valamire más, ismert diszciplínák nem adnak választ, akkor a hithez kell, vagy érdemes, vagy indokolt fordulni.

Freund Tamás figyelmen kívül hagy nagyon sok lehetőséget. Az első az, hogy a vallás annyira rossz módszer, hogy még akkor sem kell hozzá fordulni, ha nincs máshova fordulni. Például ha egyetlen hangszeren sem tudunk játszani, akkor sem érdemes a focihoz, mint sporthoz fordulni zenélés céljából, mert a labdarúgás sehogy sem alkalmas zenélésre (tekintsünk el a metaforikus, erőltetett állításoktól!). A másik lehetőség, hogy bizonyos kérdéseket esetleg nem kell (azonnal) megválaszolni. Például elképzelhető olyan kérdés, amelyre a tudomány még nem tud választ adni, de képes lehet rá. Például: "van-e Földönkívüli élet". A jövőben lehet, hogy választ kapunk erre a kérdésre. Különösen, mivel ez a kérdés pozitív irányban elég gyorsan eldőlhet. De akár lesz pozitív válasz, akár a negatív válasz megerősödésére kell várnunk, nyugodtan eléldegélhetünk addig válasz nélkül is. Nem kell a hithez fordulni, és nem is érdemes. Nekem például nincs hitem ebben a kérdésben.

Elképzelhető olyan állítás is, amelyre a tudomány praktikusan valószínűleg soha nem fog tudni válaszolni, például: "Hogy hívták Julius Caesar szépapjának szépapját, és mi volt a kedvenc színe". Vagy a híres viccbeli kérdés: "hány katonai áldozata volt a Szovjetuniónak a II. Világháborúban, sorolja fel őket név szerint!" De ezek praktikusan soha nem is fontos kérdések. Lehetnek továbbá olyan "kérdések", melyekre sem a tudomány nem tud választ adni, sem a művészet, sem más diszciplína, de nem is kell választ adni, pl. "mit egyek ma vacsorára?". Erre nem valamilyen diszciplínának, hanem nekem magamnak kell „választ” adni. Ez magánügy. A "kérdések" és a „válasz” azért van idézőjelben, mert ezek nem is kérdések, hanem problémák, amelyekre nem választ kell adni, hanem dönteni kell bennük. A döntés nem lehet, és nem is kell igaznak lennie. Az ilyen magánjellegű problémánál senkihez nem kell fordulni: nyugodtan eldönthetünk magunk is.

Végül sem a tudománynak, sem másnak nem kell válaszolni az olyan értelmetlen kérdésekre, mint: "Julius Caesar prím-e?" Mert erre nem lehet választ adni, ez egy értelmetlen kérdés. Ez a példa Rudolf Carnap híres cikkéből való (CARNAP 1931)

És a negyedik hallgatólagos tézis:

(iv) A hit ezekre a kérdésekre tud választ adni.

Mint látni fogjuk, Freund Tamás egyik kérdése sem ilyen, és persze semmi okunk azt gondolni, hogy lehetséges ilyen kérdés. Én nem ismerek olyan kérdést, melyre választ tudna adni a hit. Nem látom, hogy miképpen tudna, ha egyszer semmiféle módszere nincs,a mi erre alkalmas volna.

Tegyük mindezzel szembe azt a tézist, amelyet sok ateista képvisel, és én is képviselek, és amelyet Carnap így fogalmazott meg: "a tudomány a maga dimenzióin belül nem ütközik korlátokba". (CARNAP 1928, 253. oldal). Hogyan értsük ezt a tézist? Értsük valamiféle nagyképű scientista kijelentésként: "széjjel néztünk szanaszét a világban, és sehol nem találtunk semmit, amiről a tudomány nem tud"? Nem. Értsük talán valamilyen scientista fanatizmusként: "mélyen hiszünk abban, hogy nem létezhet olyan dolog, amiről a tudomány nem tud"? Nem. Értsük ezt valamiféle korlátolt tagadásként: "amiről a tudomány nem tud, az nem létezik, ha mégis, akkor letagadom"? Nem.

Miért nem jogosak ezek az interpretációk? Azért mert itt a tudományos módszerről van szó, és csupán arról van szó, hogy Carnap nem lát olyan elvi akadályt, amely ennek a módszernek korlátot szabna abban a dimenzióban, amelyben illetékes. Azaz Carnap csak annyit mond, hogy a tudományos módszer, ha nem is tökéletes, de legalább potenciálisan univerzálisan alkalmas arra, amire kitalálták. Nagyon fontos ez a módszertani, és nem ontológiai megközelítés: nem azért fordulunk a tudományhoz, mert előre tudjuk, hogy nem létezik semmi a tudományon kívül, nem azért, mert vakon hisszük, hogy a tudomány mindent meg fog válaszolni, hanem azért, mert a legjobb, sőt, tulajdonképpen egyetlen módszer eme kérdések megválaszolására. Nem tévedhetetlen, de a legjobb. A hitnek ugyanis például nincs is megismerési módszere.

A következő kérdés, hogy mi a tudomány „dimenziója”? A tudomány „dimenziója” az objektív kérdések területe. A tudomány tartománya az olyan kérdések tartománya, amelyekre igaz és hamis válaszok adhatók. Ez azt is jelenti, hogy a tudomány a tudás szférája, amely a megismerés szférája, mivel megismerés alatt azt értjük, hogy tudást szerzünk a világról vagy magunkról. Ami nem a tudomány feladata, az például az érzelmek kifejezése, a mindennapi döntések, de ezek nem is tartoznak a tudás, a megismerés kérdései közé.

Ha szemléletesen próbáljuk bemutatni, akkor a vízszintes ábrázolhatnánk a különféle „dimenziókat”, melyekben különféle diszciplínák illetékesek, akkor a tudomány mellé felsorakoztatnak például a művészetek, és kérdés lehet, hogy hol kap szerepet a vallás. Ha a függőleges tengelyen a módszertani szigorúságot vesszük, akkor a tudománynak a maga „dimenziójában” vetélytársa az áltudomány. Ha tehát a tudomány határa a kérdés, akkor láthatjuk, hogy a vízszintes és a függőleges hatások is érdekesek. A tudomány-áltudomány kérdése inkább a függőleges határokról szólt, a hit és tudomány kérdése inkább a vízszintes határról szól. De ez nem ennyire egyértelmű, mert végül is minden tudományos vetélytárs próbál vízszintesen és függőlegesen is támadni, illetve próbálja átjátszani magát, amikor kritika alá kerül. Éppen ezért, mint látni fogjuk, a tudományos módszerben elengedhetetlenül fontos mind a „vízszintes”, mind a „függőleges” határ.

Vegyük ezek után sorba Freund Tamás "kérdéseit"!

A) Az élet értelme: "például mi létezésünk értelme". Ez az a probléma, amely nem is kérdés. Carnap írja az Aufbauban: "Az élet rejtvényei azonban nem kérdések, hanem a gyakorlati élet szituációi." (CARNAP 1928, 260.) Ez pedig az élet értelmére is igaz. Itt nincs szó olyan kérdésről, amelyre lenne igaz válasz. Nem tudásról van tehát szó. Nem megismerésről. Ez a probléma valóban kívül esik a tudományon, de kérdésként valójában nincs értelme. Nem látom továbbá értelmét, miért kellene itt a hithez fordulni. Ez a kérdés messzire vezet és filozófiai kérdés (BRENDEL 2010), nemrég Mérő Lászlótól olvastam erről egy jó bekezdést:

„Alap- és kognitív érzelmeinknek önmagukban éppúgy nincs semmi értelmük, mint ahogy magának az életnek sincs azon kívül, hogy ha jól működik, akkor jelen lesz a következő generációban is. (…) Így nem csak az érzelmeinknek adhatunk értelmet, hanem az életünknek is. Mindenki a saját szelfje alapján, amit hite, érdeklődése, habitusa, családja, nemzetisége és még sok minden más határoz meg. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő bolgogságportfoliót.” (MÉRŐ 2010. 302.)

Jó hasonlat ez a boldogságportfólió, sok minden benne van: a) Az életnek nincs objektív értelme, amit meg lehetne ismerni, tehát nem tartozik a tudományos kérdések közé, b) az életnek nincs egyetlen értelme c) a portfólió időben is változik. a) miatt itt nem lehet szó kérdésről, megismerésről, tudásról. Ez a kérdés tulajdonképpen a már emlegetett magánproblémákhoz tartozik, amelyet minden egyes embernek magának kell eldöntenie, semelyik diszciplína nem illetékes. Aki a hithez fordul, az általában autoriter gondolkodású, a saját döntés szabadságáról és felelősségéről mond le, és becsapja magát, hogy itt igazságról lenne szó.

Az élet értelme az a probléma, amelyben a tudomány ugyan nem illetékes, de a hit sem adhat rá igaz választ, mert nincs rá igaz válasz. Tehát itt Freundnak nem csak (ii) tézise, hanem (iii) és (iv) is megbukik.

B) Az Univerzum eredete, és hangolása: "Hit kérdése az is, hogy ha a tér-idő dimenziók, azaz az anyagi világ létezésének kezdetét az ősrobbanásra tesszük, akkor azt vajon megelőzte-e egy tér-idő dimenziókon kívüli teremtő erő/szellem létezése és akarata". Nemrég jelent meg Stephen Hawkinstól a Nagy Terv című könyv (HAWKING & MLODINOV 2011), amely összefoglaló választ kísérel meg adni ezekre a kérdésekre. Hawking tudományos elmélete – melyet már korábbi könyvekben is bemutatott - szerint az Univerzum térideje olyan, mint a Föld felszíne. Az idő pedig fokozatosan „fordult ki” a térből. A Világegyetem „eleje” pedig a Déli sarkhoz hasonlít, amelynél délebbre semmi nem lehet, mégpedig a téridő szerkezete miatt. Tehát nem előzhette meg semmi a téridőt. Bővebben erről a Magyar Tudományban megjelenő cikkemben lehet majd olvasni (BRENDEL, 2012).

Tehát nagyon úgy néz ki, hogy a tudomány adhat választ ezekre a kérdésekre. Itt tehát Freund Tamás elhamarkodottan könyvelte el, hogy "Nem hiszem, hogy ez az alapkérdés tudományos kutatások segítségével eldönthető lenne".

Közbevetőleg reagálok pár olyan sorra, amely nem egy kérdést vet fel, hanem egy olyan tézist mond a tudományról, amely teljesen tudomány-ellenes:

"Ugyanakkor egyértelmű, hogy ateista tudóstársaim hite az enyémnél is nagyobb, hiszen minden anyagi entitás megjelenését, közöttük a saját létezésének értelmét kutató emberi agy kialakulását, az anyagi világ szerveződésének csodálatos logikáját és szépségét az atommagok szintjétől az univerzumig egy semmiből eredő, céltalan ősrobbanás véletlenszerű eredményének tekintik. "

Ezzel kapcsolatban a következőket jegyezném meg:

1. Meg lehet közelíteni a kérdést szakszerű tudományos szempontból, és akkor arról kell beszélni, hogy melyik elmélet konzisztens, melyik a legjobban igazolt, melyik ad magyarázatot a legjobban megfigyeléseinkre. Ha pedig Freund tud egy az evolúciónál konzisztensebb, igazoltabb, nagyobb magyarázóerővel rendelkező elméletet az evolúció kérdéseire, akkor ezt szakújságokban publikálja, majd jogosan megkapja a Nobel-díjat, amennyiben időben kiderül, hogy igaza van.

2. A tudomány által ma elfogadott magyarázatok ma empirikusan igazoltak, és Freund ezt az igazolt elméletet hasonlítja össze egy igazolatlan hittel. De ezen túl, ezzel Freund Tamás pontosan itt, ezen a ponton a tudományt és a hitet mégis vetélytársnak fogja fel. Meggondolatlan megjegyzésével maga szegi meg (i) tézisét.

3. Ennek értelmében viszont úgy is válaszolhatunk, hogy a tudományos elméletek elfogadásához nem kell nagyobb hit. Sőt, semennyi hit nem kell hozzá. Mert a tudomány nem hit kérdése.

Freund igazából azért szegi meg az (i) tézisét, mert keres a hitnek illetékességi területet, de sehogy sem talál olyat, amelyben működik. Mert a hitnek nincs illetékességi területe. Tehát igazából a (ii)-(iv) tézisek kudarca miatt sérti az első tézisét.

C) A transzcendens lélek, és az agy elme dualista felfogása: "A teremtő lélekhez való hasonlatosságunk pedig hitem szerint abban áll, hogy lényünk szellemi komponense (...) szintén képes a tér-idő dimenziókon kívüli létre, amelyre meghívást kapott. Hogy van-e létünknek ilyen komponense, az hit és nem tudományos kutatás kérdése."

A dualista felfogás problémáiról írtam abban a cikkben, amelyre Freund Tamás válaszolt. Sajnos Freund ezekre nem reagált. Most ezt csak azzal egészíteném ki, hogy miért tarthatatlan az, hogy a transzcendens lélek tudományosan megközelíthetetlen kérdés.

1. Tudományfilozófiai szempontból az előbb hivatkozott problémák nagyon röviden úgy foglalhatóak össze, hogy paradoxiális elképzelés az, hogy valaminek empirikus hatása van az életünkre, de empirikusan nem ismerhető meg. A lélek, a téridőn kívüli transzcendenciával ellentétben állítólag állandóan hatással van az életünkre. Az egyik leghétköznapibb jelenség. Ha pedig állandó hatással van, akkor nem lehet empirikusan hozzáférhetetlen. A tudomány kisebb hatású dolgokat, mint például neutrínókat is képes felfedezni, miért ne lenne illetékes egy olyan hétköznapi dologban, amely a viselkedésünkre van hatással?

2. Mint azt fent leírtam, a tudomány illetékessége az objektív kérdések köre. Márpedig a "létezik-e, és milyen formában létezik a lélek" objektív kérdés. Freund Tamás és más hívők általános stratégiája, hogy az objektív kérdések egy területét elhatárolja, hogy "na ehhez a tudomány nem férhet hozzá". Ennek semmi alapja nincsen, mesterkélt. Miért pont az agy belsejénél húznánk határt?
   Képzeljük el, hogy ha az agy belsejét transzcendensnek mondjuk, akkor miért ne mondhatnánk ezt mondjuk a Naprendszeren vagy Tejútrendszeren kívüli dolgokra? Vagy a Nap vagy a Föld belsejére? Igaz, a tudósok messzi csillagokat látnak, trükkösen „belelátnak” a Napba és a Földbe is. De ugyanez igaz az agyunkra is.

Azon túl, hogy ennek semmi alapja nincsen, itt záródik be a kör, és jutunk vissza az áltudományokhoz. Az áltudományok, az ezotéria is gyakran így jár el. Azt mondják, hogy az „energiamező” létezik, hat ránk, de tudományosan nem hozzáférhető. Az „aura” létezik, érzékelhető, csak tudományosan nem hozzáférhető. Természetesen, mivel itt alapvető logikai ellentmondás van, ezért itt az álláspontok állandóan ingadoznak, változnak, fluktuálnak. Amikor tudományos igazolásról van szó, akkor a hívők azzal védekeznek, hogy a tudomány számára nem hozzáférhető a jelenség, de amikor reklámozzák a termékeiket, „módszereiket” akkor sok empirikus hatásról beszélnek. Olyannyira, hogy még készülékeket is árulnak.

Na most, a vallásos hívők, az egyházak sokszor kritizálják az ezotérát, pedig pont ugyanazt csinálják: önkényesen lekerekítik a világ egy állítólagos részét, ahol azt mondják, hogy a tudomány nem illetékes, hanem ők az illetékesek. Nyilvánvalóan csak az igazolás felelősségének kerüléséről van szó.

És itt térünk vissza a legfelül felvetett kérdéshez: a tudomány „vízszintes” és „függőleges” elhatárolására: a módszer és az illetékesség kérdése. A tudományosságot ugyanis nem csak úgy lehet kikezdeni, hogy "ugyan, ne vegyük már olyan szigorúan a módszertani előírásokat!", hanem úgy is, hogy "ugyan, nem mindenhol érvényesek ezek a módszertani előírások!". A „vízszintes” és „függőleges” támadás a tudományosság ellen könnyen vegyíthetők és váltogathatók. Hiszen ha egy módszer valakinek nem tetszik, ki akarja kerülni, akkor amellett, hogy a módszert fel akarhatja vizezni, kikerülheti úgy is, hogy az érvényességi területét próbálja leszűkíteni.

Ha például az aurahívőn igazolást kérünk számon, akkor nem csak az empirikus igazolás módszerén akarhat puhítani, hanem nyugodtan elismerheti az igazolás módszerét, csak annak hatóköréből próbálhat meg kibújni. Ha tehát a vallásos hívőknek megengednénk ezt, akkor nem lehetne kifogásolnivalónk az ezoterikusokkal szemben. Végül is azt látjuk, hogy vallás és ezotéria között nincs különbség ilyen szempontból: mindkettő támad „vízszintesen” és „függőlegesen” is.

Az egyetlen tartható álláspont, hogy a tudományos módszerhez nem csak az tartozik hozzá, hogy milyen elvárásaink vannak, hanem az is, hogy ennek illetékessége az összes objektív kérdés dimenziója. „Vízszintesen” és „függőlegesen” is éles a határ. Nincs kibújás.

Mit tudhatunk meg a hittől a „lélekről”? Praktikusan nagyon keveset, vagy semmit. A vallás részben népi pszichológiához hasonló "bölcsességeket" mond a lélekről, még ritkábban valami tudományosat ismétel meg. Ezen kívül meg valójában nem nagyon mondanak semmit. Az a kevés is kétséges, nincsen különösebb konszenzus róla, nem eredményez semmilyen sikeres technika, gyakorlati alkalmazás.

Freund (iv) tézise tehát itt is botlik: a vallástól nem tudunk meg semmilyen megbízható, új tudást a „lélekről”. Sérül a (iii) tézis is: egészen nyilvánvalóan nagyon sok ateista nagyon jól van anélkül, hogy a vallás "válaszaihoz" fordulna.

Amit az ember viselkedéséről tudni érdemes, azt a tudást a pszichológia, a szociológia és a neurobiológia adja. Azt nem állíthatjuk, hogy eme tudományok jelenleg mindent megválaszoltak. Ugyanakkor Carnap fenti tézisével egybecsengően nincs semmi okunk azt gondolni, hogy ne lenne rá képes. És bár a pszichológia, a szociológia és a neurobiológia sok érdekes kérdésre még nem tud választ adni, nyugodtan megvárhatjuk, amíg adni tudnak. Aztán ezt vagy megéljük vagy nem, de lehet eme válaszok nélkül is élni. A hittől pedig soha nem kaptunk még ezekre a kérdésekre előbb, vagy jobb válaszokat. Freund Tamástól, mint neurobiológusnak sok ismeretet köszönhetünk. Freund Tamástól, mint hívőtől nem tudtunk meg semmi használhatót a „lélekről”.

Kulcsszavak: hit, tudás, test-elme dualizmus, élet értelme, ősrobbanás

Irodalomjegyzék:

BRENDEL, M. 2012. A Nagy Trónfosztás. Magyar Tudomány. 2012/03, p. 349.

BRENDEL, M. 2011a. A relativizmus határai: vajon létezik-e demarkáció a relativizmuson belül? Magyar Tudomány. 2011/05, p. 590.

BRENDEL, M. 2010. Az analitikus és egzisztencialista filozófia, valamint az élet értelme. Világosság.

CARNAP, R. 1928/1998. Der Logische Aufbau der Welt. Meiner Verlag.

CARNAP, R. 1931/1999. A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül. 5
In: Tudományfilozófia szöveggyűjtemény. Szerk. Forrai G. és Szegedi P. Budapest: Áron Kiadó. 1999. 9-25. oldal. 

HAWKING, S., MLODINOV, L. 2011. A Nagy Terv. Akkord Kiadó.

MÉRŐ, L. 2010. Az érzelmek logikája. Tercium.

BRENDEL, M. 2011b. Hit és tudomány. Magyar Tudomány 2011/05. p. 1380.

FREUND, T. 2011. Hit és tudomány. Magyar Tudomány 2011/05. p. 1385.