Az 1001 éjszakára való utalás nyilván csak metaforikus, az 1000 korbácsütés viszont nem mese. Raif Badawi történetéről a magyar sajtó is beszámolt bizonyos szinten. Aki olvas újságot, az emlékezhet rá, hogy Szaud Arábiában van valami "ateista", aki blogot hozott létre, és megkorbácsolták, illetve börtönre ítélték. Pontosabban szólva az nem világos, hogy Raif Badawi ateista-e, ha az, és ezt kimondaná. valószínűleg aláírná halálos ítéletét. Annyit tudunk, hogy liberális, és kritizálta a vallásos alapú bigott szabályokat és életet Szaud Arábiában. Valamennyire az ottani egyházi szervezeteket is. De nyíltan ateistaként tudtommal nem nyilvánult meg. Továbbá először halálra ítélték, majd ezt módosították 1000 korbácsütésre, és tíz év börtönre. A korbácsütéseket minden pénteken, ötvenes adagokban kellett volna megkapnia, de azt tudni illik, hogy ötven korbácsütés, ha tényleg keményen, büntetésként, hóhér adja, akkor olyan súlyos dolog, hogy alig lehet túlélni. Olyan fizikai sokkot jelent a szervezetnek. A bőr súlyos, és kiterjedt sérülése meglepő módon halált okozhat. Az alapján lehet ezt elképzelni, hogy égési sérülésekbe is bele szoktak halni betegek kórházban, pedig ezen kívül semmi komoly bajuk nincs. Nos, szóval az első ötven adag után Raif nem kapott több korbácsütést. De továbbra is évekig börtönben marad.
Magam is ennyit tudtam, és nem érdekelt volna a történet mélyebben, ha meg nem nézek egy riportot Ensaf Haidarral, aki Badawi felesége. Nos, hát én is emberből vagyok, ha azt olvasom, hogy Szaud Arábiában valaki börtönben ül, és megkorbácsolták, csak mert olyat írt a weboldalán, aminél én tízszer vadabbakat írok itt, akkor felháborodok, postolom. Ha vannak újabb hírek, postolom még egyszer. Ha bármikor a hülye hívők keresztény és iszlámüldözésről beszélnek, akkor meg felhozom ezt az esetet, meg persze sok másik hasonló esetet is.
De hát az emberek ennél mélyebben nem kapcsolódnak az ügyhöz, és ezzel én sem vagyok másképpen. Persze, felháborít, bosszant, szóvá teszem, nyilván többször, mint egy átlagember, de sokkal többet azért én sem foglalkozok vele. Ahhoz, hogy foglalkozzak, meg kell, hogy ragadjon valami. Márpedig Raif Badawi gondolataiból eddig még nem sokat hallottam, és nem valószínű, hogy azok olyan eget verőek volnának. Pontosan azért, mert egy olyan országban él, ahol az eget verő gondolatok halvány utánzatáért is halál jár. Badawi nem a gondolatai miatt ismert, hanem amiatt, ami történt vele.
Szóval a minap megnézten ezt a riportot, és hát így már azért mindjárt más!:) Raif szerencséje, hogy a felesége, Ensaf Haidar tüneményes egy nő, és hát ő az, aki az egész világon kampányol mellette. Ő az, aki ezt megteheti, mert elmenekült Szaud Arábiából. (Csak egy példa a náciknak: íme, jönnek Szaud Arábiából is olyan politikai menekültek, akiknél nehéz volna tagadni, hogy veszélyben vannak).
Ensaf Egyiptomba menekült, majd Libanonba, és most Kanadában él. A riport szerint nagyon boldog, hogy befogadták, és most az életét a 3 gyerek nevelésének szenteli, illetve kampányol a férjéért. Ensaf sem mond olyan bölcsességeket, amitől leesnénk a székről, de sajnos és szerencsére olyan az élettörténetük, ami önmagában magával ragadó. Tényleg érdemes megnézni ezt a riportot, mert ebben van némi plusz más riportokhoz képest. Például, ahogy elmondja a szerelmük romantikus történetét. Tényleg elragadó, mert annyira szabadkozik, és csak sokadjára mond el annyi részletet, amitől már nekünk is kerek a történet.
Rómeó és Júlia történetéhez (ami ugye egy nagyon kevés alapon nyugvó mese) hasonlítják a történetüket, és tényleg így van. Mindkét család ellenérzése és tiltása ellenére, teljesen lehetetlen körülmények között szerettek egymásba. Részben persze nyilván pont ezért. Míg Shakespeare Rómeója és Júliája azért találkozhatott egymással, ők gyakorlatilag nem. Ezzel szemben volt telefonjuk, ami Rómaónak és Júliának nem volt. A szaud-arab viszonyokat jól jelképezi az, hogy azt is elvették Ensaftól. Emberileg egyszerűen ocsmánynak tartom azt, hogy a két család nem támogatta őket, hanem még inkább az elítélésük mellett volt. Ha ők nem is vállalják fel a gyerekeik nézeteit, ha nem is mernek kiállni mellettük, de annyi elvárható lenne egy családtól, hogy a politikai és vallási kérdésektől független emberi alap dolgokban támogassák őket. Ez is jelzi a szaud-arab viszonyokat, ami ugye egy nagyrészt wahabita vallás által meghatározott bigottság.
Ez a bigottság nem csak abban buta, amit hirdetnek, de most komolyan, amit Raif Badawival csinálnak, az kontraproduktív. Egyébként ez is jellemző a bigottságra, és talán ezért is lesz a világ mindig egyre liberálisabb. Csak nagyon lassan. Hiszen gondoljuk meg! Badawi jelenleg börtönben ül. Nem valószínű, hogy ott meggondolja magát. Azért nem, mert hacsak nem alkalmaznak valami iszonyatos lelki terrort vagy gyógyszerezik, akkor nem lehet olyan nyomást gyakorolni rá, amely erősebb lenne a szerelménél és annál, hogy ő tudja: a világ többsége nem muszlim, és még a muszlimok nagy része sem nem úgy él, ahogy Szaud Arábia. Tehát Raif Badawin bár lehet közösségi nyomás Szaud Arábiában, de ott van a világ nagy része mögötte. És ő ezt tudja. Ellentétben mondjuk egy Giordano Brunóval.
Na most amikor kiengedik a börtönből, akkor bár betarthatnak vele szabályokat, de hacsak nem teszik ezt is lehetetlenné, el fog jönni Szaud Arábiából. Valószínűleg akár még illegálisan is. (Nácik: megint, tessék, vannak esetek, amikor az illegális migráció helyes dolog).
Amíg Raif börtönben van, addig Ensaf Haidar nem fog hallgatni, és addig neki a szaud kormány maga biztosítja az egész világon az érdeklődést. Ha Raif kikerül a börtönből, akkor az nekik, és nekünk győzelem lesz. Ha sikerül elmenekülnie Szaud Arábiából, akkor pedig ő lesz az, akire reflektorfény kerül, és el tudja mindazt mondani nagyon sok embernek, amit el akart, és amire ezáltal még több ember fog figyelni. Ezek nekünk lehetnek triviális dolgok, de a muszlimoknak nem. A muszlimoknak Ensaf Haidar, Raif Badawi és a hasonló emberek, akik muszlim liberálisok, muszlim szekularisták, volt muszlim ateisták, vagy csak ateisták egy muszlimnak mondott országból, ezek mind olyan emberek, akiknek szavaira messze jobban odafigyelnek. Mi, ateisták angolul, németül, franciául, vagy más nyelveken nehezebben fogjuk elérni ezeket a muszlimokat, és kevésbé tudunk rájuk hatást gyakorolni. Ezért fontos ez az egész történet.
Rómeó és Júlia története mese. De nyilván a valósághoz hasonló mese volt Shakespeare korában. Igazából az a meglepő számomra, hogy akkoriban már egyáltalán volt szó arról, hogy valaki lehet szerelmes, és házasodhat szerelemből. Tudtommal ez valamikor a romantikában kezdett kibontakozni. Shakespeare meséje nem szól az ateizmusról, csak a szerelem szabadságáról. Ma a nyugati világban nem csak a nem egészen tökéletes, de nagymértékű vallásszabadság korát éljük, de a szerelem szabadságát is, aminek korlátot ma már szintén csak nagyon kivételes esetekben szabnak szülői érdekek. Nyilván sok Rómeó és Júlia küzdelme érte el azt, hogy idáig jutottunk. Elég sok Rómeó és Júlia küzdelme az iszlám világban is elhozhatja ezt az eredményt. Raif Badawi és Ensaf Haidar ennek "úttörői".