A Charlie Hebdo merényletek után közvetlenül még nem sokat lehetett tudni a Kouachi fivérek életéről, Kb. annyit, hogy algériai származásúak, de már Párizsban születtek. Aztán jött egy pár olyan információ, hogy megjárták a börtönt, az a nem meglepő információ, hogy muszlimok voltak, radikális befolyás alá kerültek, és valahogy a jemeni Al-Quaidával voltak kapcsolatban. Már ebből is körvonalazódik, hogy egy vallásos motivációjú merényletről van szó, de azért érdemes egy pár részletbe belemenni, és erre kiváló alkalmat ad a New York Times egyik cikke, amely éppen a kellő részletességgel tárja fel előttünk az életüket. Sokkal többet azért erről a témáról nem szándékoznék olvasni, hiszen igencsak középszerű, és szánalmasan szerencsétlen emberekről van szó.
A cikk elején azt olvashatjuk, hogy a Kouachi fivérek valóban algériai származásúak, Párizsban nőttek fel. Ugyan hamar elárvultak, és nem volt könnyű gyerekkoruk, de mire felnőttek, elvégeztek bizonyos iskolákat, és volt esélyük az életre. Cherif Kouachi Párizsba került, néha volt állása, néha nem, még lehetett volna belőle bűnöző is, és valamilyen normális ember is. De közbelépett a vallás.
Az első részlet, amelyet kiemelnék, hogy azt írják:
"Sickened by images of American soldiers humiliating Muslims at the Abu Ghraib prison"
Ehhez azt a gondolatot tenném hozzá, hogy gondoljuk meg! Normális ember, ha a világ másik részén azt hallja, hogy mondjuk visszaélve a helyzettel, embertelenül, és szükségtelenül megkínoztak embereket, akkor felháborodik, esetleg valamiféle blogot ír, elkezd kommentelni valamit, cikket ír, vagy netán még tüntetni is elmegy. No de mi kell ahhoz, hogy valaki emiatt elkezdjen terrorista cselekményeket betervezni, és a maga dilettáns módján végrehajtani?! Képzeljük el, hogy mondjuk Lapföldön az oroszok megkínoznak pár finnt a börtönben, ennek hatására lenne olyan magyar, aki oroszok elleni terroristának állna?! Nem lenne, mert annyira nem érezhet együtt a finnekkel. Ehhez valami óriási empátia, összekötő kapocs kell, ez pedig a vallás. Az iraki, és a Párizsban élő algériai között más kapocs nem nagyon van. Az etnikai kapocs az kb annyi, mint közöttünk és a finnek között.
"I told myself that if I chickened out, they would call me a coward"
Itt Cherif Kouachi vallomásából az a részlet szerepel, amelyben elmeséli, hogy félt meghalni. Később a cikk ki is hangsúlyozza, hogy a haláltól félő fiatalból később halált megvető terrorista válik. Ez pedig a vallás és a terrorizmus kapcsolatának egy másik fontos tényezője. Nem vallásos ember általában fél a haláltól, és csak nagyon fontos ügy érdekében kockáztatja az életét. A vallás a terroristáknak nem csak azért fontos alap, mert ad nekik egy nagyon fontosnak vélt ügyet, de a túlvilági élettel, sőt, az ott kapott jutalommal a halálfélelemből akár egyenesen mártíromság iránti vágyat is csinálhat. Ez az egész egy egészen plauzibilis hipotézis lenne, de mindenféle igazolás nélkül, ha nem maga Cherif Kouachi számolna be róla, hogy fiatalabb korában még félt a haláltól.
Az említett iraki háború idején, 2003-ban kezdenek mecsetbe járni. Odáig rendes életet éltek, nem voltak vallásosak, ahogy mondtam, nem túl reménykeltő volt az indulás, de még lehetett volna belőle egy normális élet is. De hát ez a mecsetbe járás, ez teljesen megváltoztatta őket.
Cherif a párizsi életben azért nyilván belemerült, és például marihuanát szívott. Ez persze nem feltétlenül pozitív dolog, de hát ha mindenki, aki füvezik, terroristává válna, akkor Budapest tele volna ateista, keresztény, zsidó, buddhista és még ki tudja miféle terroristákkal. A füvezés nem annyira szörnyű dolog. A munkanélküliség mellett, és rossz környezetben ez maga is könnyen vezethetett volna valamiféle bűnözői élethez, de terrorizmushoz nehezen. Cherif történetéből viszont az derül ki, hogy a vallás volt az, ami segített neki a leszokásban. A cikkben azt írják, hogy sikerült leszoknia, de amint nem járt a mecsetbe, akkor megint újrakezdte. neki kellett valamilyen drog, vagy a fű. vagy a "népek ópiuma".
Na most itt lehet azt mondani, hogy ez a vallás egy pozitív oldala, de vegyük észre azt, hogy mennyire kevés ez! Cherifben nem volt annyi erő, hogy magától szokjon le. A vallás is csak annyi erőt adott neki, hogy addig ne füvezzen, amíg a mecsetbe jár. Arra már nem volt képes, hogy azon túl hozzon eredményt. azaz Cherif a drogfüggőség és a mecsetfüggőség között választhatott, és az utóbbit választotta. Ezzel viszont együtt járt az, hogy radikális emberekkel és vallási tanítókkal találkozott, és mivel állandóan kellett járnia a mecsetbe, igazából elkerülhetetlenül a befolyásuk alá került. Egy gyenge jellemről van tehát szó, aki a kicsit rossz gyengeség helyett a még rosszabbat választotta.
Farid Benyettou vallási vezető volt ekkor a legfontosabb mentora. Egészen addig, amíg börtönbe nem került egy egészen gyerekes terrorista akciókísérlet miatt, és ott találkozott még több dzsihadistával. Ha van a történetnek a valláson kívül még egy fontos tanulsága az, az, hogy valahogy a börtönökben a jelenlegi szervezés, kapacitás mellett az a baj, hogy a rossz emberek még rosszabbakkal találkoznak, és végleg elrontják őket.
A Fleury-Mérogis börtönben találkozott Djamel Beghallal, aki nagyon radikális terrorista volt. Amedy Coulibaly, aki a kóser bolt elleni párhuzamos merényletet követte el, azt mondta Beghalról, hogy:
“He puts religion ahead of everything. He practices religion vehemently.”
Azaz, hogy a vallást mindenek elé teszi. Megint a vallás....
Cherif szabdulása után, 2011-ben jár Jemenben, ahol kiképzést kap, és állítólag 20000 dollárt a tettek végrehajtásához. Vehetett volna egy jobb használt kocsit, és elhúzhatott volna, de nem, ő tényleg végrehajtotta terveit. A Charlie Hebdo merénylet után egyébként Cherif is azt állította, hogy a jemeni Al-Quaida nevében követték el, és azok fel is vállalták a merényleteket.
A merényleteknél maguknál is elkerül sok vallásos elem, de ez ezekhez képest triviális, és már összefoglaltam őket. Ezeket lehetett korábban is tudni.
Összességében, aki azt mondja, hogy mindebben a vallásnak nincs jelentős szerepe, annak leginkább azt tudnám mondani, hogy azt gondolja meg, hogy
1) Mi az, ami motivációt ad arra, hogy emberek ennyire távoli országok ügyeit annyira a lelkükre vegyék, hogy akár embert is öljenek érte, ha nincs a vallás (vagy más, erős ideológia)?!
2) Mi az, ami rávesz emberek tömegeit, hogy elmenjenek Szíriába, Jemenbe, Afganisztánba harcolni, ha nem a vallás?
3) Mi az, ami ennyire össze tud kötni interneten keresztül emberek tömegeit távoli országokból, ha nem a vallás?
4) Mi az, ami egy terrorista szervezetnek álcázott toborzói helyül szolgálhat, ha nem egy mecset (templom), vagy vallásos weboldal?
5) Mi az, ami egy embernek erőt adhat a halálfélelem legyőzésére, ha nem a túlvilágban való vallásos hit?
6) Mi az, ami motivációt adhat egy embernek arra, hogy lelőjön egy csomó idegen embert, akikhez semmi köze, ha nem a vallás (vagy más erős ideológia)?
Sok pontra lehet egyenként másik jelöltet is találni. De csak valami nagyon erős ideológia az, ami mindegyikre egyben képes, és leginkább a vallás. Cherif Kouachi életét olvasva azt gondolom, hogy vallás nélkül el lehet képzelni, hogy valami marihuána kereskedő lett volna Párizsban, vagy strici, vagy tolvaj, vagy betörő. De arra is volt esélye, hogy normális ember legyen. Még inkább érvényes ez testvérére, Saidra, aki tényleg normális életet élt Reims-ban, és a felesége számára is meglepő, titkos második élet volt neki a terrorizmus. Őnála még hangsúlyosabb, hogy csak a testvére és a vallás vonta bele ebbe, magától ilyet nem tett volna. az se valószínű, hogy csak a testvére kedvéért ment volna bele, ha nincs a vallás.
Őszintén szólva, ha valaki ezt az életrajzot elolvassa, és mindezek után még mindig azzal jön, hogy a vallásnak itt nincs iszonyatosan fontos szerepe a történetben, az egyértelműen gyenge felfogású, hülye ember.
