La Mettrie könyvét kivételesen magyarul, papíron olvastam el, valamelyik antikváriumban bukkantam rá a kiskörúton anno. Bizonyos okokból hetekig orvosi várókban kellett várnom, és eközben ezt olvastam, egy orvos-filozófus könyvét, amely elvitt a felvilágosodás világába, miközben az egyik legfontosabb és leginkább filozófiainak tekintett kérdés körül forog, ez pedig a lélek és a materializmus.
A "Filozófiai művek", nem csak az embergépet tartalmazza, hanem sok más, a lélekről szóló írást is, és más esszéket is, epikureanizmusról, boldogságról, életvezetésről, élvezetről. Én elsősorban a lélekkel kapcsolatos kérdésekre fogok fókuszálni.
La Mettrie a felvilágosodás filozófusa. Nyelvezete sokszor nehezen érthető, régies. Egy érdekes, nem fontos kis részlet, hogy néha a főneveket németesen nagy betűvel írja, néha nem. Az is lehet, hogy a következetlenség a magyar kiadásban van, de az biztos, hogy nagybetűvel legalább részben írt közneveket is. Ez csak egy nyelvtan-történeti kis részlet.
La Mettrie érvelése nehezen követhető. Sokszor nagyon retorikus, néha kortárs utalásokat tartalmaz. Sokszor vitázik kortárs nézetekkel, melyek ma már nem fontosak. Szerintem gyakran nagyon bő lére eresztett. Sok esetben ironikus, és szatíraként a valódival ellenkező véleményt közöl, és magát is gúnyolja, például az "Állatok többek, mint gépezetek" c. írásban. Itt elég nehéz kihámozni, mi szatíra, mit kell fordítva érteni, és mit nem.
La Mettrie nem ateista, viszont kritizálja az egyházat (406. o.), a vallást (199.), biztosan nem keresztény (405.), és egyértelműen materialista. Az istenhitére vonatkozik, hogy sokszor hivatkozik a teremtőre. Egy bizonyos helyen meg viszont mintha agnosztikus lenne (437). az is lehet, hogy Hume módján hívő. Tehát nem tud rá észérvet, de a kor kulturális környezete ilyen, a neveltetése ilyen, és ettől nem tudott, vagy nem akart eltérni. Sokszor hivatkozik Descartes félelmére az inkvizíciótól. Lehet, hogy az ateizmusát ilyen okokból titkolta.
Az ateizmussal szemben szimpatikus, például azt jól látja, hogy az ateista is lehet erényes (434), és el tud képzelni egy ateista társadalmat. (28.), sőt, ez jobb lenne, mert kevesebb háború lenne (437.) Ez csak a 21. században valósul meg igazán (a létező szocializmusban az emberek többsége még sokáig hívő volt, és különösebben se tekintsük pozitív példának!) Máshol viszont gúnyolja az ateistákat, hogy az eget ostromló gigászok (397.). Érdemes volna itt, és más véleménybeli változásoknál az időrendet is figyelembe venni, hátha csak arról van szó, hogy az idő előre haladtával változott az álláspontja.
A lélek tekintetében nehezen bontakozik ki az álláspontja. Néha úgy beszél, hogy az ember csupán egy gép (190.), máskor az állatok és növények lelkéről is beszél, és arról is, hogy az ember több, mint egy gép. A végére az a kép alakult ki bennem, hogy a lelket legtöbbször materialista módon az agy funkcióinak megnevezésére használja, mint az összes gondolati jelenség magyarázatául szolgáló anyagi válaszra. A lelket nem külön szubsztanciaként, és nem is valami külön anyagi összetevőként gondolja, hanem valamiféleképpen, nagyon helyesen az agy szervezettségében látja. A különböző szervezettségi fokoknak megfelelően így akár az állatok (szenzitív, 114.) és növények (vegetatív) különféle szintű lelkeiről is lehet éppen beszélni (66-67.), ha mindig észben tartjuk, hogy ez nem immateriális szubsztancia, és nincs szó transzcendens képességekről.
La Mettrie legfőbb érvei a lélek anyagi természete mellett orvosi eredetű ismeretek, összehasonlító anatómia ismeretek, közöttük sok az új felfedezés. Ezeket jól ismerte, hiszen maga is orvos volt. Érdemes ezeket az érveket felsorolni, mert sokszor tanulságosak. Leginkább az, hogy ezeket a dolgokat már La Mettrie is felismerte:
1) A 81. oldalon, és még sokszor később (149.) úgy érvel a szubsztanciadualizmus ellen, hogy a mentális okozás, és az anyagnak a lélekre való okozati hatásának lehetetlenségét hozza fel (248-249.). Ma ezt tekintjük a döntő érvnek a szubsztancia dualizmus ellen, de fantasztikus, hogy ezt már La Mettrie is így megfogalmazta. Egyébként Lucretiusra is hivatkozik: "Tangere nec tangi, nisi corpus, nulla protest res." ("Mert ami érint és érintést szenved, bizony az test.") a De rerum natura c. műből, ami egészen korai felismerésre utal, bár itt tudni kell, hogy ezt hogyan kell interpretálni.
2) Érvel azzal, hogy az agy specifikus balesetei és betegségei (408.), speciális helyen speciális funkciókiesést okoznak (82, 85, 265.).
3) Érvel azzal, hogy lokalizálni tudjuk a különféle funkciók helyét az agyban (82.). Bár ez a tudás akkor még sokkal kevesebb volt, mint ma, inkább csak az érzékelés közvetlen feldolgozásáig ismerték az idegrendszert. Tehát azt ismerték, hogy az érzékelt tapasztalatok milyen pályán futottak be, és az agy melyik része az első fogadóállomás. A későbbi feldolgozásról már kevesebbet tudtak.
4) Érvel azzal, hogy az agy változásaival a lelki funkciók is változnak, mint például a halállal (195.), alváskor (84.), tudatmódosító szerek hatásától (103.), de sokszor érvel azzal is, hogy egészen egyszerű élettani változások is kihatnak a lélekre (255.), mint például a vérnyomás (409.), az időjárás és a táplálék (413.)
5) Érvel azzal, hogy a gyermek, és a leépülő, idős ember (127.) lelki funkciói még nem teljesek, vagy hanyatlanak a testnek és az agynak az éretlensége vagy leépülése miatt.
6) Érvel sok, akkoriban terjedő anekdotával, történettel (137-143, 416-417, 431.). Különféle vadságban nőtt gyermekekről, ilyen-olyan rendellenességgel születettekről, ezeknek az akkor már ismert gyógyítási lehetőségeiről. Ezek a történetek nem olyan fontosak, inkább csak érdekesek, hiszen nem tudjuk ellenőrizni őket. Az érdekes, hogy a tudás növekedésével ebben a században hogy kezdik ezeket bevinni a filozófiai vitákba. Ezek helyett a nem olyan jól dokumentált anekdoták helyett ma már sok, jól dokumentált betegséggel, gyógymóddal, etnikai és szociológiai felméréssel rendelkezünk.
7) Felbukkan az az érv, ami komoly filozófiák, mint Descartes ellen szól, hogy ha két szubsztancia van, és ezek nem tudnak egymásra hatni, de láthatóan mégis szinkronban vannak (414.), akkor mi szinkronizálja őket? Hát isten (249.). De ez egy roppant körülményes elgondolás. Igazából itt a szubsztanciadualizmus két dolgot tételez fel feleslegesen, a transzcendens lelket és istent. És az egyiket csak a másik kedvéért. Miközben a materialista megoldásban nem kell istent feltételezni a szinkrinicitás problémájára, mert fel sem merül. A materializmus két legyet üt egy csapásra.
8) A 439. oldaltól több variációban elmondja, hogy a test, testrészek, izom, szív mozogni képes magától, halál után, vagy a testből kivéve is. Ez mondjuk a gondolkodási képességektől messze van, inkább azt igazolja, hogy az élet maga materiális alapokon nyugszik.
La Mettrie nem csak materialista, hanem ehhez illően empirista is (79, 406.), de a racionális gondolkodásnak is megadja a megfelelő elismerést. Ez ahhoz képest nagyon is kiegyensúlyozott, helyes álláspont, hogy az empirikus-racionalista vita közepében vagyunk, és La Mettrie nem foglal szélsőséges álláspontot. MIközben a kortársak hibásan besorolnak az egyik szélsőséges álláspontba.
La Mettrie sok esetben elismeri, hogy részletesebb magyarázatokat nem tud mondani, miközben orvos, tehát nagyon is sokat tud a kora tudományához képest. És miközben a kora tudománya nagyon is fantasztikus fejlődésen ment keresztül, csak még igen messze volt az agyműködés olyan részletes ismeretétől, mint amivel ma rendelkezünk. Például bár akkoriban már ismerték az elektromosságot, de az csak egyszer jut eszébe (251), hogy az idegrostokon elektromos jel terjedhet, ehelyett mechanikus, gyöngygolyósorokból álló jelátadást vizionál az ingerátadás mechanizmusára. De ezt ugye akkoriban nem lehetett ellenőrizni. Érdekes módon sokkal kevesebb problémát lát abban, hogy az érzékeléstől a tudatos gondolkodást mekkora szakadék választja el egymástól, mint abban, hogy hogyan is érzékelhet az ember. Ma ez a különbség az, ami a tudományos kutatás kemény diója, és maga az érzékelés magyarázata gyerekjáték.
Ennek megfelelően, bár nem mond nagy hülyeséget a képzeletről, emlékezetről, álomról, gondolkodásról, ítélőképességről, azt nem mondhatjuk, hogy jól meg tudná ezeket magyarázni anyagi alapon. Ma ezeket már egészen jól tudjuk magyarázni.
La Mettrie a materializmusának megfelelően elég egyértelműen a hallhatatlanság ellen foglal állást, bár egy helyen mintha azt mondaná, nem tudjuk. Semmiképpen nem hisz pozitívan a halhatatlanságban. A halandósághoz kapcsolódóan, és az epikureus életfilozófiához illően sokat foglalkozik azzal, hogy az elmúlás semmiség, az a lényeg, hogy élvezzük az életet (192-207.). Ez egy lehetséges felfogás, szubjektív, tehát akinek bejön, egészségére, akinek nem, annak sajnos nem tudok segíteni, mert nem objektív kérdésről van szó, hanem szubjektív felfogásról. Mivel olyan extenzíven ír erről, sejthető, hogy La Mettrie is küszködött ezzel, és magát is erősítgette az ismétlődő gondolataival.
A sok hiányos tudásban az is érdekes, hogy például a gyereknemzésről is nagyon sok mindent jól tud, csak éppen a kora elképzelésének híven, a petesejt örökítőanyagát mivoltát el se tudja képzelni. A petesejt számára csak tápláló, esetleg felesleges (452). No de ez egy hímsoviniszta kis apróság. Ehhez kapcsolódóan azt hiszi, hogy a sperma tartalmaz egy kis embert (215.), ami a genetikai ismereteink alapján legfeljebb metaforikusan lenne helyes, inkább az ekkor oly népszerű preformációs elméletre utal, és így hibás.
Egy másik nagy hiányosság, a darwini elmélet hiánya. De, ahogy Diderot-nál is láttuk, már akkoriban is voltak valami kezdeti elképzelések. Ha La Mettrie nem is tagadta istent, és deistaként mondjuk elfogadta, hogy a világot teremtette, az élővilág kialakulására a materializmusához híven, materialista elméletet képzelt el. Ebben az elképzelésben (180-183.) szerepelt a kombinációk sokasága a szelekció valamilyen kezdetleges formája, az örökítés valamilyen formája, sőt, az örökítéssel és szelekcióval a nemzedékek fokozatos fejlődésének elképzelése is (187.), és a az is, hogy sok apró lépésekkel el lehetett jutni például a szemhez.
Még az is szerepel, hogy az ember a majomhoz hasonló állat (185, 455.), és esetleg olyasvalamiből fejlődött ki (188, 418.). Az embert az állatokkal összehasonlítva azt is észreveszi, hogy az emberbaba esendőbb (187.), de potenciálisan több tanulásra képes, és ez a tanulás, illetve nevelés (423.) viszi el oly messzire. A nevelésben sokat beszél előítéletekről, melyeket belénk nevelnek (195, 206, 260), és melyektől meg kell szabadulni. De ugyanakkor eme nevelést nagyra is tartja az ember emberré válása szempontjából.
Mindez egészen sok, és megközelíti a darwini evolúció elméletét. Meglepő, hogy ekkoriban több felvilágosult filozófus már idáig eljutott, és egészen nagy egyetértés is volt erről, csak éppen igen homályos pontok, és marhaságokat is hittek. Ami hiányzik, az persze a darwini evolúció sokkal kiforrottabb sémája. De amint láttuk, Darwin igazából a korábbi, homályosabb elképzeléseket konkretizálta, precízebbé tette, és nagyon sok megfigyelési anyaggal támasztotta alá, és rendszerezte. De Darwin sem ex nihilo hozta létre az elméletét, és érdemei kicsit túl annak lihegve.
La Mettrie, akárcsak Diderot, az első keletkezésére a spontán nemzést képzelte el, és ez az a bizonyos nevetséges részlet, valami olyasmit képzeltek el, hogy élőlények a földből, spontán csíráztak ki, ami a növényeknél kevésbé nevetséges, az állatoknál meg azt képzelték, hogy azért nem lehetetlen. Mielőtt halálra nevetnénk magunkat, azt érdemes megjegyezni, hogy még ma sem tudjuk, egész pontosan hogy történt a prebiotikus evolúció, és ma is több elképzelés van, amelyek közül még nem sikerült kiválasztani az igazit, és nem állt össze a kép. Csak éppen ez a hipotézis nem szerepel a mai lehetőségek között, mert azért mégiscsak nevetséges. Kár, hogy a 18. században mindenképpen erőltettek egy nevetséges elméletet, ma inkább elfogadjuk, hogy ezt még nem tudjuk pontosan. Bár mondom, ami ma nagyon nevetségesnek tűnik, az akkor még nem volt ennyire az. Pasteur volt ugye, aki végül kizárta az ilyen spontán keletkezéseket.
Az evolúcióhoz kapcsolódóan érdekes, hogy már La Mettrie-nél felbukkan az órásmester hasonlat. Ilyen régi, vagy tán még régebbi is lehet ez a párhuzam.
Ami az életszemléletet, erkölcsöt, élet értelmét, és életvezetést illeti, ebben ugye szerintem nincs igazság. Amikor tehát az Anti-Senecában Senecával vitázik, akkor szerintem egyiküknek sincs szigorúan igaza, és nem is lehet. Ugyanakkor La Mettrie álláspontja számomra szimpatikus. Bár nem tudom, hűen tolmácsolja-e Senecát. Ha jól értem, Seneca sokat adott az önmegtartóztatásra, a nyugodtságra, és az elmélkedésre. Ez egyfajta sztoikus életérzés, ami megmenti az embert a nagy boldogtalanságoktól, de hát a nagy örömöktől is. Lehet ezt választani, én ezt csak részben választanám. Némi óvatosságot bevállalok azért, hogy nagy kudarcok ne érjenek, és ezzel bevállalom, hogy néhány nagyon őrült, boldog dologról is lemaradhatok. De azért annyira nem vagyok az önmegtartóztatás híve sem. La Mettrie álláspontja ha jól értem hasonló: szép dolog az elmélkedés, de azért az élvezeteknek is kell élni. Meg kell említenem még, hogy kihagytam a kötetből több olyan művet, amely láthatóan még további életvezetési gondolatokat tartalmaz. Például "Az élvezet" bizonyára valamilyen fokon hedonista témáról szól, de annyira nem tűnt lebilincselőnek. Talán túl magas az ingerküszöböm.:)
Ehhez kapcsolódó, de már fontosabb az a gondolat, ami a természetes erkölcsről (438.) szól. Ő természeti törvénynek nevezi. Megemlíti, hogy az ateizmus nem zárja ki az erkölcsösséget 433, és, hogy a természeti törvények inkább az ateizmus mellett szólnak 434, mert az ateizmusban nincs felesleges erkölcsi fecsegés. De az élet szempontjából mindegy, hogy isten van, vagy nincs 434. Ez utóbbit nevezik gyakorlati ateizmusnak.
A 426. oldalon felbukkan egy számomra nagyon fontos filozófiai gondolat, mely sokkal általánosabb, mint a materializmus vagy a lélek mikéntje. Arról elmélkedik, hogy a művészet a képzeletből születik, a tudomány pedig az ítélőképességből és a logikából. Ez a gondolat csírájában tartalmazza Carnap elképzeléseit ugyanerről, miszerint a művészet a kifejezés eszköze, a tudomány a megismerés eszköze, a metafizikusok pedig megtévedt költők, akik nem illeszkednek bele a dolgok rendjébe. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy a művészet a szubjektív szféra, mint ilyen a kifejezés eszköze, és valóban, a fikció, a képzelet egy nagy eszköze, a tudomány pedig az objektív kérdések szférája, a megismerés, az igaz dolgok megtalálásának eszköze, és ebben a szférában viszonylag egyedüli, még a jó filozófia és a matematika tartozik ide. Valóban a logika az egyik eszköze, a másik az empíria, ezt La Mettrie máshol hangsúlyozza, itt kimaradt. A metafizika, a vallások pedig, mint említettük, megtévedt szélhámosok, akik semmihez nem értenek. No ezt így La Mettrie nem fejti ki, de ez a legrégebbi csírája ennek a gondolatnak, amiről én tudok.
La Mettrie egyébként több szempontból szimpatikus, még ha néhány esetben nem is értek vele egyet. Nagyon sokszor fütyül a közhelyekre, simán megkritizálja a legnagyobb, közvetlenül korábban élt filozófusokat, és eléggé lehülyézi őket. Sokszor száll szembe előítéletekkel (195.), kritizálja a vágyvezérelt gondolkodást (165), a retorikát. A szex örömeiről, hogyanjáról, a nemzés működéséről egészen nyíltan beszél (még ha láttuk, hogy ebben tévedés is volt).
Összesítve a könyv nagyon is érdekes, legalább a felét elolvastam, és roppant mód tanulságos. Nem azért, mert bármi újat mondana, hanem inkább azért, mert visszavezet a felvilágosodás korába. Meglátjuk különböző gondolatok történetét, és azt is, hogy sokkal kevesebb tudással, de jó lelkesedéssel kicsit azért félre is tudtak menni a gondolkodásban. Máshol meglepően jó gondolatokat is találtam, melyeket nem vártam volna ilyen korán felbukkanni.
