Thierry Fremont és Léa Drucker a "Divine Emilie" c. filmben
Emilie du Chatelet nem egy különösebben ismert tudós, szerintem a franciák sem nagyon ismerik. Akik ismerik, Voltaire szeretőjeként tartják számon, ami viszont méltatlan, mert ennél azért tett fontosabb dolgokat is. Én azért szeretnék írni róla, mert az élete a felvilágosodás ikonikus történeteként tanulságos.
Személyesen két alkalommal találkoztam emlékével és nyomaival, az egyik alkalom a breteuil-i kastélyban volt, ahol tulajdonképpen megismerkedtem vele, a második pedig Cirey-ben, ahova már szándékosan látogattam el. Amilyen eldugott hely, véletlenül odatalálni nem is lehet.
Emilie íróasztala a Chateau de Breteuil-ben
Emilie Párizsban született, de az apja Breteuil bárója volt, és nagy rangban szolgált XV. Lajosnál. Eképpen a breteuil-i kastély kiállítása egy kicsit Emilie-vel is foglalkozik, aki szerintem ott is nőtt fel, de nem vagyok benne biztos. Ez nem szerepel így abban a könyvben sem, amelyet egyébként Cirey-ben vettem, és amely alapja eme cikkemnek. Florence Mauro írta, és az életrajzában az az érdekes, hogy sokszor tarkítja az életrajzot festményszerű életképekkel.
Egy angol nyelvű előadás Emilie du Chatelet életéről
A személyes élmények, és talán ezek az idilli leírások azok, amelyek miatt számomra ez a könyv, és Emilie élete a felvilágosodás mintaképét jelenti. Ahogy Emilie és Voltaire a Cirey kastélyban töltik az idejüket, művészetről, tudományról értekeznek, kísérleteznek, sétálnak a kastély parkjában, szeretők, akik általában száműzöttek, mert a királyi udvart Voltaire sok műve megint megbotránkoztatja. Mindez a forradalomba torkolló felvilágosodást idézi fel bennem, az ancien regime utolsó, de megújuló, modern fényeit.
Mindjárt az elején azért mondható Emilie a felvilágosodás gyermekeként, mert apja igen alapos, és fiús taníttatást adott neki, ahol a "fiús" jelzőt azért kell hangsúlyoznom, mert abban az időben lányokat nem taníttattak így. A jelző tehát eképpen a kor kontextusában értendő, ma már normális helyeken koedukált oktatás van. Emilie tudása persze az akkori és mai férfiakat is megszégyenítette - pár kivételtől eltekintve - mivel beszélt latinul, görögül, németül, és angolul. Az angol tudás azért fontos, mert ő fordította franciára Newton Princípiáját. De nem csak fordította, hanem népszerűsítette is. És egész pontosan Emilie du Chatelet-nek köszönhetjük a mozgási energia négyzetes képletét. Newton a sebességgel arányosnak gondolta a mozgási energiát. Tehát azt a képletet, amelyet középiskolában pár évig oly gyakran ismételgettünk és alkalmaztunk:
18 évesen megházasították egy nemessel, akitől a Chatelet nevet kapta, ám egész életében gyakorlatilag soha nem látta a férjét - ki katonaként folyton háborúban volt - annak vélhetően tudtával és beleegyezésével tartott szeretőket, akik közül Voltaire a legfontosabb, és egy igen jelentős ideig az egyetlen, komoly szerelem volt.
Részlet a Divine Emilie c. filmből
Mint láthatjuk, a fiús oktatás nem csak tudáshoz vezetett nála, hanem fiús viselkedéshez: a könyv szerint nemcsak, hogy szeretőt tartott, hanem meglehetősen határozottan választott szeretőt, és nem udvaroltatta meg a férfiakat. Ez még ma is szokatlan, de abba a korban egyenesen kirívó lehetett. A szeretőtartás ehhez képest még normális is volt. Ebben a kontextusban a "szerető" egyébként azt jelenti, hogy Emilie általában szerelmes volt a szeretőibe. Szerelmes volt Voltaire-be, és abba a bizonyos Saint-Lambert nevű költőbe, akitől utolsó gyereke született. Emilie modern, világi, normálisan hedonista életet élt, ami akkor csak nemeseknek volt elérhető, és csakis a szerencsés férjválasztás, a kitűnő apai nevelésnek volt köszönhető, hogy Emilie a kor jellemző életvitelétől tudatosan el tudott térni, és meg tudott valósítani egy másfajta mintát. József Attila nagyon találóan írhatta volna, hogy Emilie életét "kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!"
Felolvasás németül a Discours sur le Bonheur c. művéből, ahol egy józanul hedonista, szenvedélyes életet magasztal
Emilie nem volt ateista. A "Lettres inédites de madame la marquise du Chastelet à m. le comte d'Argental" c. (Chez Khrouet, Párizs, 1806) kiadott könyvben ír egy értekezést (Ha jól láttam, ez az 1740-es "Institutions de Physique" egy fejezete volt eredetileg), amelyben lényegében Aquinoi Tamás, és Arisztotelész mozdulatlan mozgatójának, vagy első okának érvét fejti ki. Ezek után pedig a közismerten Leibnizet foglalkoztató kérdést fejti ki: A végtelen sok világból isten pont ezt a világot teremtette, mert ezt akarta, ezt volt jó neki. Istennek jó oka kellett, hogy legyen a választásához, ez pedig az, hogy a mi világunk a lehetséges világok legtökéletesebbike. Tervezett világ, rend. Kitér a világban levő rosszra, és azt állítja, hogy bizony, ennek ellenére ez a lehető világok legjobbika (328.). Lényegében azt fejti ki, hogy a világon belüli összefüggések nem engedik meg a rossz dolgok kiküszöbölését, mert összefüggenek más dolgokkal. Azt állítja tehát, hogy ha egy rosszat kijavítana isten, akkor egy még rosszabbat idézne elő a "hackelés". Példának azt írja (330.), hogy az emberi szem bár nem lát olyan kis részleteket, mint egy mikroszkóp, de ez jó is, mert ha mikroszkópszerű felbontása lenne, akkor nem látná egészében a tárgyakat, melyek fontosak nekünk. Az emberi szem tökéletlensége tehát szükséges tökéletlenség (335).
Nos, mindez, bár részleteiben nem tudom, de nagy vonalaiban Leibniz filozófiáját követi, ami nem meglepetés, hiszen Emilie népszerűsítette Leibniz filozófiáját is ebben az időben. Ugyanakkor az is köztudott, hogy Voltaire Candide-ja pont eme nézet kicsúfolására íródott. Nos, képzeljük el, micsoda családi perpatvar lehetett ebből a kérdésből!
Ez egy bonyolult kérdés, most csak annyit mondhatok, hogy ha az ember szétnéz a világban, és intelligenciájával átgondolja a dolgokat és következményeit, szerintem ezt az állítást abszurdnak fogja találni, és nem fogja elhinni, hogy ne lehetne javítani a világon ilyen változtatásokkal. Emilie arra hivatkozik, hogy van egy nagy, UNiverzális terv, amelyet igaz, hogy nem látunk át, de van (331.). Csakhogy ugye ez argumentum ad ignorantiam jellegű érvelési hiba. Itt a hitet egy másik hittel kívánja megtámasztani.
Ahogy az már sok könyvismertetésemből kiderül, akkoriban a deizmus is meglehetősen merész eretnekség volt, Emilie pedig határozottan deista volt: hitt istenben, csak azt az istent nem valamelyik egyház istenének hitte, hanem a világ teremtőjének, meglehetősen absztrakt mozdulatlan mozgatónak. A deizmusra jellemző volt a tudomány szeretete, mert ahogy azt Paine esetén bemutattam, istenre a világ működéséből következtettek, és a világ működésében isten kézjegyét látták. Ez akkoriban elég haladó, progresszív, merész felfogás volt. Ma már nem az, de ennek az oka a tudomány előrehaladásában is keresendő.
Mint köztudott, Voltaire hite is hasonló volt, bár ő az egyházat erősebben kritizálta is. Emilie-nek ilyen művéről nem tudok. Emilie a haladásban, oktatásban hitt, fontos volt számára a fizika megértetése, eljuttatása az emberekhez, és a Newton fordítást is ez motiválta. Első könyve, "A fizika oktatása" teljesen beleillik ebbe a sorba. Ennek előszavából idézek egy hosszabb részt. A könyvet gyermekeinek ajánlja.
Mindig is azt gondoltam, hogy az emberek legszentebb feladata, hogy a gyermekeiknek olyan nevelést adjanak, amely későbbi korukban megelőzi, hogy megbánják fiatalságukat, a fiatalságukat, amely az egyetlen idő, amikor igazából oktatni lehet őket; ti, drága fiaim, ebben a boldog korban vagytok, amelyben a szellem elkezd gondolkodni, és amelyben a szívnek még nincsenek elég erős szenvedélyei, amelyek megzavarnák.
Most érkezett el az életeteknek az pontja, amelyet a természet tanulmányozására tudtok fordítani, nemsokára a korotokra jellemző szenvedély és élvezet elhozza az idő; és mire a fiatalság eme heve elmúlik, és mire megfizetitek a korotok tanulópénzét a mámoros világnak, az ambíció fogja eluralni lelketek, és ha ebben a későbbi korban, amely gyakran nem is érettebb, a valódi tudományok tanulmányozására szánjátok magatokat, a szellemetek már nem lesz olyan hajlékony, ami az idősebb kor jellemzője, fájdalmas tanulással kell najd megfizetnetek azt, amit most ma könnyedén megtanulhattok. Szeretném ezért megragadni az értelmetek hajnalán a lehetőséget amely a tudatlanságotokból fakad, amely a rangotokbeli emberekre jellemző, és amely továbbra is mind nagyobb vétek, és mind kevesebb érdem.
Idében hozzá kell szoktatni elméteket a gondolkodáshoz és az önállósághoz, egész életetekben érezni fogjátok, milyen milyen erőforrás és vígaszt jelent a tanulás, és azt is látni fogjátok, milyen visszaigazolást és élvezetet szerez.
Emilie du Chatelet élete végén két esemény idézi vissza a sötét középkor árnyékát. Az egyik hogy 42 évesen egy teljesen normálisnak látszó szülés szövődményeibe hal bele. Ekkoriban még ez normális volt, az általános egészségügy akkoriban ezen a szinten volt. A másik, hogy Luneville-ben, ahol szült, és meghalt, névtelenül temették el a kastély melletti templom küszöbe alá, mert a könyv szerint az érsek névtelenül volt csak hajlandó eltemettetni. Nincs több magyarázat, de elég furcsának látszik a dolog. Itt van egy asszony, aki hívő volt, bűne annyi volt, hogy férje beleegyezésével gyakorlatilag probléma nélkül szeretőt tartott, és nem ült otthon egész életében a férjére hiába várva. Ezért kell névtelenül eltemetni, mind ama érdem mellett, amelyet életében elért?!
***
És egy kicsi kis élmény és gondolat, amely annyiban kapcsolódik ide, hogy a könyvet olvasva is megesett velem. Két napig kerestem a könyvet, amelyet éppen olvastam, és pár napig teljesen eltűnt. Bosszankodtam rendesen, mert tökre bele voltam az olvasásba mélyedve. De végig azt gondoltam, nem tűnhetett el, meg kell lennie, csak valami hülye helyen van. A lakásom nem olyan nagy, nincs nagyon túlzsúfolva, nem jár hozzám gyakran vendég, tehát gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy ne legyen meg. Legalábbis, ha a racionális, fizikai ismereteinket tekintjük.
És így is lett, nem sikerült ezúton sem cáfolni a világ racionális viselkedését, és az alapvető fizikai ismereteinket. A könyv leesett a radiátor mögé. No ezt jelenti a racionális gondolkodás a kicsi, mindennapi dolgokban. Sok ilyen kis esetre emlékszem életemben, amikor valami eltűnt, és aztán meglett, sőt, esetleg logikusan le is vezettem magamnak, hol kell lennie. Soha egyetlen misztikus eset nem történt még velem: szerszámokat, ruhadarabokat, a szemüvegemet, más eszközöket kerestem bosszankodva. Mindig meglettek, és mindig logikus volt, hogy miért ott voltak, ahol. Így azt kell gondoljam, akik arról számolnak be, velük ilyen történt, inkább csak nem keresték elég sokáig a racionális megoldást.
