A minap egy igen érdekes filmre bukkantam a Szekuláris Figyelőn. Az a blogpost elég rövid, szerintem megérdemel ez a film egy hosszabb ismertetőt is, mivel szerintem egy valamennyire egyedülálló értéket képvisel. A film két szálat kapcsol egybe, az egyik egy a 17. században kivégzett ateista gondolkodónak szóló szintén kreatív megemlékezés, a másik a lengyel vallási, ateista és szekuláris élet, illetve helyzet. A kettő összekapcsolása, és a beszámoló a tényleg elég egyedi megemlékezésről teszi a filmet olyan érdekessé. Egészen sok, szerteágazó, aktuális, érdekes gondolatokat is hallhatunk a filmben számos ateista embertől.

Persze a filmnek vannak hibái is, amatőr film, átlagos, civil emberekről, akik néhány dolgot kicsit egyszerűen fogalmaznak meg, élőszóban nehéz is átgondoltan fogalmazni. Az egész kicsit viccesnek hat az elején, van egyfajta ateista vagy racionalista felvonulás, amelyen ateisták beöltöznek például papnak is, ugyanis az egész happening ötlete azon alapul, hogy újrajátsszák ennek a lengyel ateistának a kivégzését. Ez egyébként ugye hasonlít egy passiójátékra, csak persze ez az első ilyen, ez sem sikerül olyanra, mint egy professzionális színházi előadás, illetve profi rendezvény.

Viccesek a ruhák is, és a narrátor akcentusa is olyan, mintha valami amerikai filmben szereplő kifigurázott szovjet ügynök lenne. Egyébként a megjegyzései elég szatirikusak, és ez meg sokszor nagyon is jól jön ki. Ha az ember ezeken a lényegtelen dolgokon túlteszi magát, akkor lehet élvezni a filmet.

No de ki is volt ez az ateista, akit anno kivégeztek? Kazimierz Łyszczyński egy lengyel nemes volt, érdekes módon jezsuita, de "Isten nem létezése" címen írt egy könyvet, amely csak nála, egy példányban volt meg. Pénzt adott kölcsön egy bizonyos Jan Kazimierz Brzoskának, aki azt találta ki, hogy ellopja a könyvet, és bevádolja istenkáromlásért, így nem kell visszafizetnie a kölcsönt. A király katonai érdemei miatt megpróbálta megvédeni, de nem tudta az egyház ellenében, így kivégezték, annyi kegyelmet kapott, hogy előbb levágták a kezét, majd a fejét, és csak utána végezték ki.

Miközben a film bemutatja azt a felvonulást, azt a passiójátékot, amely újrajátssza a kivégzést a résztvevők, akik a Lengyel Racionalista Társaság tagjai, elmondanak mindenféle dolgokat a lengyel vallási életről.

Kaja Bryx például azt jegyzi meg, hogy II. János Pál bocsánatot kért Galileiért és Giordano Brunóért, de nem Kazimierz Łyszczyńskiért és másokért.

Egy névtelen megszólaló egy bizonyos Chevalier de Barre esetét emlegeti, aki francia volt, és szintén kivégezték istenkáromlás miatt, de egy évszázaddal később. A hölgy büszke arra, hogy nekik lengyeleknek korábbi mártírjuk van. Valóban, Łyszczyński korában az ateizmus teljesen példa nélküli volt. Holbach báró, akit szoktak emlegetni első középkori európai ateistaként szintén később élt.

Megszólal még Jacek Tabisz, a Lengyel Racionalista Társaság elnöke. Ő felemlegeti, mert épp egy Kopernikusz szobornál vannak, hogy Kopernikusz élete utolsó évében publikálta művét, mivel félt az inkvizíciótól. Galilei és Bruno esetéből tudjuk, jogosan.

A jelen helyzetről beszélve azt hangoztatja, hogy alulbecsüljük a kereszténység veszélyét, az iszlámot gondoljuk veszélyesnek. pedig a veszély továbbra is fennáll, és a további szekularizmusért tenni kell. Hozzátenném, főleg Kelet-Európában.

Piotr Nowak úgy tűnik, nem a társaság tagja, hanem önálló, ateista gondolkodó, nem szokatlan szerep. Szerinte olyan sokat vesztünk azzal, hogy bizonyos vallásos emberek nem néznek szembe azzal, hogy meg fognak halni, nem használják ki ezt az egy életüket, hanem a következőre várnak

A film erőssége, hogy például összeszed egy csomó érdekes esetet a jelenkori lengyel vallási életről, és újságcikkek bemutatásával illusztrálja őket, így ha valaki utána akar olvasni, nagyon sok cikket talál a filmben angolul.

Például hivatkoznak arra, hogy a katolikus egyház be akarja tiltani az in vitro megtermékenyítést is. Igen, nem csak az abortuszt, nem csak a fogamzásgátló módszereket, hanem egy olyan módszert, amely gyerekek születését teszi lehetővé azoknak, akiktől e lehetőséget "isten" elvette.

Szó van arról, hogy Lengyelország kis túlzással a katolikus Irán: vallás oly mértékben irányítja a politikát. Bemutatnak egy templomot, amelyet most építenek, amikor részben válság van. Nina Sankari beszámol róla, hogy állami támogatással, adózók pénzéből épül a templom. Mintha nem volna még elég.

A narrátor szerint az egyház eluralta a tanítást, agymosásról beszél, és azt állítja, ez visszaélés a gyerekekkel. Az angolul használt szó, "abuse" azért hangzik erősebben, mert a gyerekmolesztálás kifejezésénél is ezt használják.

Bemutatnak olyan egzotikusnak, és teljesen agyamentnek tűnő dolgokat, mint a sokolkai csoda: ahol az ostyán talált vörös foltot Jézus szíve darabjának mondják. A narrátor gúnyosan jegyzi meg: miért nem a Vatikán előtt, éles adásban történnek ezek a csodák?!

Szó van még az ördögűzés hallatlan népszerűségéről, ami aktuális, mert most volt egy hír, hogy ezt a Vatikán is támogatja.

Ismét Piotr Nowak szólal meg, szerinte a toleranciát a szekuláris állam erőlteti rá a vallásokra, eredendően a vallásnak nem sajátja. hivatkozik a tízparancsolat első parancsolataira.

Jan Reszka a kivégzés rekonstrukciójának szellemi atyja. Ő csak koldusnak öltözik be. A riport szerint Belgiumban élt, és nyugdíjasként tért vissza Lengyelországban, elképedt az állapotok miatt. EMiatt szervezte meg ezt a passiójátékot. Itt elmesélik Kazimierz Łyszczyński történetét, és hogy a könyvéből, amelyet elégettek csak egy szövegrész maradt meg, amelyet a vádiratban idéztek. Eszerint legfőbb gondolata az volt, hogy az emberek teremtették az isteneket, és nem fordítva.

Elhangzik az, a gondolat, hogy persze a hívők az ilyen esetekben azzal jönnek, hogy nem a vallás a hibás, csak egy gonosz ember visszaélt vele. De kérdem én: ha nem lett volna kéznél, hogy valakit a könyvéért és véleményéért le lehet fejezni, akkor Brzoskának ki kellett volna találnia valamit, hazudnia kellett volna. Az már húzósabb dolog. Nem biztos, hogy sikerült volna, nem biztos, hogy annyira gonosz lett volna Brzoska, hogy idáig elmenjen. Így félig tiszta lelkiismerettel köpte be Brzoska Łyszczyńskit. Még azt is hihette, helyesen cselekszik. Az adósság alóli felmentés meg hát egy mellékes dolog, a bíróság úgy határozott, hogy a besúgóé Łyszczyński  fél vagyona. Ez akkoriban így ment, ezért is volt szörnyűség az inkvizíció rendszere. De leginkább azért, mert igazolhatatlan mesék alapján ítélkeztek.

Szó van egy kicsit még az egyik kedvenc témámról, a vallási diverzitásról, és arról, hogy mindenki valamelyik más vallás ateistája. Aztán, hogy Łyszczyński könyvét elégették. Bezzeg ezzel szemben amikor ma elégetnek egy Bibliát, akkor iszonyatos felháborodás van. Hozzáteszem, ha pedig Koránt, akkor ott fel szoktak gyújtani nagykövetségeket, és embervér is szokott folyni.

Łyszczyńskit sok évig elfelejtették, ezért fontos, hogy a lengyel racionalisták felidézik az emlékét. Legtöbbször csak Galileiról, Giordano Brunóról van szó, amikor a katolikus egyház áldozatait emlegetik. Pedig ők ateisták se voltak. Itt van ez a Łyszczyński, aki tényleg ateista volt, és kivégezték, és ezeken a racionalistákon kívül alig tud róla valaki. Ideje terjeszteni a történelmet!

A lengyel racionalisták emléktáblát szeretnének, meg is van, bemutatják a filmben. De a hatóságok állítólag  nem engedik kitenni, illetve eddig még nem sikerült elintézni.

Az utolsó fontos gondolat, amit feljegyeztem az, hogy van egy kritikus tömeg (critical mass), amelyet az ateistáknak el kell érni, és ha ez megvan, akkor az emberek büszkék lesznek, hogy ateisták. Hát, remélem. És ezért fontos az aktív ateisták munkássága.

A filmhez én még annyit tennék hozzá, hogy Magyarország és Lengyelország hasonló úton jár: a keresztény egyházak mindkét országban elhatalmaskodnak. Mindkét országban újra összefonódnak a politikai hatalommal. Mindkét országban sértik az ateisták és más vallásúak jogait, épül le a szekularizmus, a szekularista elvek. Annyi szabadság még mindkét országban van, hogy az ateisták még felemeljék a szavukat. Sajnos mindkét országban kevés ateista veszi észre, hogy veszélyes folyamat indult el, és keveseknek tudatosul, hogy cselekedni kellene, mert nem lehetetlen egy reakcionista visszarendeződés. És ha mi nem teszünk ellene, nem fog minket senki megvédeni. Ha az egyházak nem végzik ki sorba az ateistákat - márpedig azok az ateisták, akik ma passzívak, azok a jövőben meghajolnának egy egyházi hatalom előtt, nem kéne kivégezni őket - akkor a külföld nem fog beavatkozni. Ha kivégzik, még akkor sem biztos. Továbbá, ha az egyház odáig már nem menne el, hogy az ateistákat írtsa, tudnak elég olyat tenni, ami az életünket lehetetlenné teszi.

Lengyelország egy lépéssel előttünk jár, tehát érdemes vigyázó szemünket rá vetni.