Így került elő az a bizonyos Mária-szobor, több, mint egy hónappal a bevétel előtt
Mint arról már olvashattunk pár hírt, a Budai Vár fokára egy hatalmas "Szűz" Mária szobrot tervez Nagy Gábor Tamás polgármester. Kérdezhetjük, hogy ugyan, minek, ugyan, miért, és ugyan nem kéne a pénzt inkább értelmesebb munkahelyteremtésre fordítani?
Maga a polgármester eképpen indokolja a projektet.
"Avianói Márk lelkesítette is a katonákat, valahogy ez mégsem volt elég… Hiába tűzték már júniusban Fiáth János hajdúi a magyar zászlót a vár fokára, a törökök erősen tartották a várat. Az egész nyár lassan eltelt, a csapatok az esős idő beállta előtt haza akartak menni, ezért már-már szedelődzködtek volna az idegen zsoldosok, amikor a vezérek szeptember elején még egy utolsó ostromra szánták el magukat. A Duna felőli oldalról ágyúzták, gyengítették a falakat. Egyszercsak a dzsáminál egy falszakasz leomlott, előtűnt egy, a hajdani Nagyboldogasszony templomban korábban elfalazott Mária-szobor."
De ehhez hasonló hamis leírás található sok helyen még az interneten:
"A szemtanúk babonás rémülete a várvédőkön is úrrá lett; a vár még aznap este a keresztények kezén volt."
Ugyanez a mondat szerepel a budapestcity honlapján is. A polgármester ilyen leírásokból meríthetett, mint jó keresztény a "tiszta" forrásból.
Engem ez a kérdés az ateizmus mellett azért is érdekel, mert Barta János, aki "Budavár visszavétele" címmel írt könyvet a történelmi eseményről rokonom, és én valamikor régen nagyon lelkesen elolvastam ezt a könyvet. Most nincs nálam ez a könyv, de nekem ez a történet szeget ütött a fejembe (rosszakaróim sajnálatára nem szó szerint:). Arra ugyanis emlékeztem, hogy a várat nem a Mátyás Templomnál ("isten" bizony nem vagyok érdekelt, nem az enyém:), hanem észak felől, az Esztergomi Rondella és a Bécsi Kapu felől vették be. Szerencsére a Wikipédián is elég információ van ahhoz, hogy alaposabban megvizsgáljuk a dolgot.
Először is a szobor nem közvetlenül ágyúzás miatt került elő:
"Avianoi Márk kapucinus szerzetes egy szekéren körbehordozott a várban egy Szűz Mária-szobrot, és a táborban hálaadó misét tartott a győzelem másnapján. A legenda szerint ez a Szűz Mária-szobor el volt falazva, és a lőportár felrobbanása utáni leomlott fal mögött vált láthatóvá, és ezért „Lőporos Madonna” vagy „Budai Madonna” szobornak nevezték."
Másodszor, nem az utolsó napokban, amikor már "az egész nyár lassan eltelt", hanem a nyárnak jól a derekán, hiszen a lőporraktár felrobbanása sokkal korábban történt:
"július 22-én tisztázatlan körülmények között felrobbant a törökök lőporraktára, amelyet a Mátyás király palotája közelében helyeztek el. Közel 800 tonna lőpor robbant fel, és a robbanás olyan nagy volt, hogy 200 méteren leomlott a Duna felőli várfal"
Ld. továbbá még egy sienai szemtanú naplóját, 153. oldal (a Mária szoborról sajnos nem ír)
Tudni kell, hogy a várat végül csak szeptember 2-án vették be. Tehát a "Szűz" Mária szobor egy robbanáskor került elő, jóval a vár bevétele előtt, és nem aznap, ahogy egy fenti, hamis leírás írja.
Ha tehát a sok forrásból összerakjuk a logikus, okokban és időpontokban helyes történetet, akkor valami olyasmit kapunk, mint ami a Wikipédián is, és itt is megtalálható:
" A buda visszafoglalására indított hadjáratban, 1686. július 22-én felrobbant a török védelem lőportornya, és a rengeteg puskapor megrongálta az egész várat, (...) Valószínű, hogy a felmentő sereggel érkezett Marco D'Avoano kapucinus atya talált rá a szoborra 1686. szeptember 2-án a győzelem napján."
E legbigottabb vallásos hívő sem hiheti azt, hogy a Mária-szobor előkerülése a vár bevételének közvetlen előidézője lett volna, vagy azt jelző csoda. Igazából ha isteni csoda lett volna, akkor azt kérdezhetnénk, ugyan mi a fenének csinálta isten ezeket több, mint egy hónappal a bevétel előtt?! Vagy ugyan, mi a halálra várakozott isten ezután még egy hónapig, mire lehetővé tette a vár bevételét?! És ha valaki azt hazudja, hogy a két esemény ugyanaznap történt, hát akkor hazug keresztényt könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.
Ha meg "józan parasztok" vagyunk, és nem holmi bigott hívők, akkor nyilván felfogjuk, hogy a vár bevételében mindenféle hadászati körülmények játszottak szerepet, és nem holmi "Szűz" Mária szobrok. Az a bizonyos szobor még úgy se játszott közre a dologban, hogy annyira feldobta volna a hívő katonákat, vagy letörte volna a védőket. Ez a legenda egyszerűen hülyeség.
A katonák egyébként annyira hívők voltak, olyan példamutatóan demonstrálták a mélyen hívő keresztény erkölcsiséget, hogy végigrabolták a várat, és hagyták leégni egész Budát. Vagy azt kell, hogy mondja a hívő már megint, hogy hát ezek sem voltak igazi keresztények.
"A várban a győztes fővezér engedélyezte a szabad fosztogatást három napig, olyannyira, hogy a zsoldosok nem törődtek az egyre jobban elharapódzó tűzzel, és Buda összes háza ekkor égett ki – ahogy erről Lotharingiai Károly a fővezér naplójában megemlékezett. Ebből és még egy zsoldos katona naplójából kitűnik, hogy a szövetséges külföldi zsoldos közkatonák nagy részét a kincsek képzelete, rablása vonzotta, és kevésbé az, hogy a török veszedelmet elhárítsák. A nagyvezír elmenekült, de a császáriak csak szeptember 6-án indultak üldözésére, és ez már túl nagy előnynek bizonyult az utoléréséhez."
Kicsit persze unalmas, hogy a középkorban szinte senki nem volt igazi keresztény, de akkor azt nem értem, ezeknek a nem igazi keresztényeknek az emlékére minek emelünk 4 méteres új szobrot a várfalra?! Mert ugye nem a régit, vagy a régi másolatát vagy rekonstrukcióját akarják felállítani. És az persze jó dolog, hogy Magyarországot felszabadították a dicső II. Ukrán Front Habsburg királyság seregei, de hát mégis az a dúlás, és fosztogatás, ami ezzel együtt járt. Meg a több mint 200 évig "ideiglenesen nálunk állomásozó" osztrák seregek.
No az ilyen Nagy Gábor Tamás féle agyonművelt emberek hibái arra jók, hogy ma is tanultunk valamit a történelemből, valamire felhívta a figyelmet. Minden rosszban van valami jó.