A tézishez szerintem magam jutottam el pár éve, de egy pár idézettel kezdeném, hogy illusztráljam, az ötlet nem egészen új. Nem akarok továbbá más emberek babérjaival legyeskedni.
"Mindenesetre a vallás lényegét ezzel az analógiával nem merítettük ki teljesen. Kényszerjelenségeket mutat ugyan, mint bármely egyéni kényszerneurózis, viszont emellett vágyteljesülési illúziók rendszerét is tartalmazza, a valóság tagadásával, amilyeneket csak az amentiánál, egy boldog hallucinatorikus zavartságnál találunk. "
"Nagyon jól illik ide az a tény is, hogy a vallásos ember messzemenően vértezett bizonyos neurotikus megbetegedések veszélyével szemben azáltal, hogy a közös neurózist elfogadta, nincs többé szüksége arra, hogy egyéni neurózisát kifejlessze. "
"Talán annak, aki nem neurotikus, nincs is szüksége kábítószerre. Az ilyen ember nyilván nehéz helyzetbe kerül, be kell vallania magának, tehetetlenségét, a világmindenséghez viszonyított esendőségét, látnia kell, hogy nem a teremtés középpontja és hogy nem tárgya egy jóságos előrelátás által gyakorolt gyengéd gondoskodásnak. Abban a helyzetben lesz, mint a gyermek, aki puha és meleg szülői házát elhagyta. De vajon nem ez a sorsa az infantilizmusnak, hogy az ember kinoje? Az ember nem maradhat örökké gyermek, végül is ki kell lépnie az "ellenséges életbe"! Nevezhetjük ezt a "valóságra való nevelésnek" és elárulhatom Önnek, hogy munkám egyetlen célja az, hogy ennek a fejlődésnek a szükségességére felhívjam a figyelmet. "
Sigmun Freud: "Egy illúzió jövője"
"A vallás csoportos őrület. "
Mikhail Aleksandrovich Bakunin, in
"Isten: egy betegség, amelyben azt hisszük, hogy nem szenvedünk, mert senki nem hal meg miatta manapság."
Emil M. Cioran: The Trouble with Being Born, ch. 10 (1973)
"Mi az igazság? - Ki ne viselné el a hívok azon következtetését, amelyet oly szívesen vonnak le: „a tudomány nem lehet igaz, mert tagadja Istent; következésképpen nem származhat Istentől; következésképpen nem lehet igaz, mert Isten az igazság". A hiba nem a következtetésben, hanem a feltevésben rejlik: mi lenne, ha Isten nem az igazság volna, és éppen ezt bizonyítaná be? Ha ő volna az emberi gőg, hatalomvágy, türelmetlenség, rettegés, az elragadtatott és rémült emberi őrület?"
Friedrich Nietzsche: Virradat - Gondolatok az erkölcsi előítéletekről
"Minden szektában vannak bolondok, és szélhámosok; miért higgyek rejtélyekben, amit senki nem ért, csak azért, mert olyan emberek írták, akik az őrületet választották inspirációként, és Evangélistáknak mondták magukat?"
George Gordon Noel Byron, in Rufus K. Noyes, Views of Religion, also James A. Haught, ed., 2000 Years of Disbelief
„A vallásos szenvedés egyrészt egyben tényleges szenvedés, másrészt tüntetés tényleges szenvedés ellen. A vallás az elnyomott lények sóhajtása, szív a szívtelen világban, és lélek a lélektelen körülményekben. A népek ópiuma.”
Karl Marx: Introduction to A Contribution to the Critique of Hegel’s Philosophy of Right
Nos, ez bizonyára nem egy teljes idézetgyűjtemény, de nem is kell, hogy az legyen. Azt illusztráltam, hogy igen neves, és értelmes gondolkodók vetették már fel ezt az ötletet. Nem új, de talán sikerül komolyabban megvizsgálni, és újabb érveket adni a tézis mellett.
Először is, mi az, hogy "betegség"? Nincs ez igazán pontosan definiálva. Az ún. testi betegségek esetében van egy bizonyos fajta elképzelésünk arról, hogy mire szolgál ez a test, mi a működésének célja. Ennek fényében viszonylag jól meg tudjuk vizsgálni azt, hogy mi az, ami ettől eltér, és hátráltatja az egészséges működést. Mi az, ami hátrányos hatásokkal jár, ami abnormális. Egy bizonyos abnormalitási szint fölött pedig betegségnek hívunk valamit. Így például tudjuk, hogy a kövérség miben hátráltatja az emberi szervezetet, és egy bizonyos szint felett ki merjük mondani, hogy "ez már kóros". Vagy az alkoholivászat is egyre károsabb, minél többet iszik az ember, és egy bizonyos szint és adiktivitás fölött azt mondjuk, hogy ez már alkoholizmus. De mindig kérdés, mi az a szint, és sok bizonytalanság, sőt, következetlenség van abban, hogy mit tekintünk betegségnek.
Más a pszichésnek mondott betegségekkel a helyzet. Az, hogy az agyunk mire szolgál, az egy olyan kérdés, amire a válasz nem annyira egyértelműen elfogadott. Mondhatjuk persze, hogy az agyunk legfőképpen arra szolgál, hogy a cselekvéseinkről (tudatos vagy tudattalan) döntést hozzon, azaz irányítsa a testünk azon részeit, amelyeknek egyáltalán szükség vanilyen irányításra. Ehhez az agyunk az érzékelés útján információkat szerez, a világról pedig bonyolult modelleket készít. Ott vannak az érzéseink, amelyek arra szolgálnak, hogy a jólétünket meghatározzuk segítségükkel, az érzéseink azok, amelyek kielégítéséhez keresünk cselekvéseket.
Nos az első gond persze az, hogy biztos vannak, akik az agyunknak nem csak ezt a funkciót gondolják, vagy azt mondják, hogy a psziché, vagy lélek, vagy bármi, amihez a pszichés betegségek kötődnek, nem csak az agyunk. Végül az sem egyértelmű, hogy ha az agyunk feladata a jó döntések meghozatala, akkor mi a jó?
A pszichés betegségek besorolása nagyrészt azért mégis a fenti háttérfeltevés szerint magyarázhatóak. Például az olyan egyszerű betegség, mint a színvakság, ami talán inkább átmenet a pszichésnek mondott, és a testinek mondott betegségek között, végül is a látásunk hiányosságát jelenti, ami a leírt megismerési és döntési folyamatban egy hátrány. A különféle viselkedészavarok pedig a társadalom megismerésében, vagy az ezután következő viselkedésről való (tudatos, vagy tudattalan) döntésben esett zavar. A kedvenc példám pedig az, amit közönségesen paranoiának neveznek, de inkább üldözési mániának kell mondani. Ez ugyebár abból áll, hogy valaki a világról irreális elméleteket gyárt, és az ilyenben való félelemben tölti le életét. Az üldözési mániás esetében ugyebár nem arról van szó, hogy elméletei logikailag lehetetlenek, vagy még arról sem, hogy ne lehetne némi empirikus bizonyítékot találni rá.
Vegyünk például egy üldözési mániást, aki azt hiszi, hogy a CIA üldözi őt. A dolog nem kizárt: a CIA valóban üldöz embereket. Adott esetben tévesen is üldözhet valakit. Az illető persze beszámol néhány élményről, aminek lehetséges magyarázata az, hogy a CIA üldözi őt. Azért mondjuk a dolgot mégis betegségnek, mivel azon adatok alapján még nem elég erősen igazolt az elmélete. Azt mondjuk, "józan ésszel ebből még nem következtet arra az ember, hogy a CIA üldözi". Sőt, tovább megyek, még úgy is lehet paranoiás valaki, hogy azt hiszi, a CIA üldözi, és mellesleg a CIA tényleg üldözi. Csak éppen a paranoiás következtetése mégsem volt megalapozott, és alaptalan dolgot hisz. Ez még akkor is lehet betegség, ha véletlenül igaz. A betegség szempontjából nem a hitének igazsága, hanem alapja, igazoltsága a fontos. Az emberek, a pszichológia totál egyértelműen kimondja ezzel: aki igazolatlan dolgot hisz, az beteg.
Tehát ezzel azt mondjuk, hogy az, ha valaki különféle elméleteket gyárt, bizonyos szórványos bizonyítékból, véletlen egybeesésekből, vagy olyan összefüggésekből, amire más, jobban igazolt magyarázat is van, az nem normális. Feltételezzük, hogy az emberek normális esetben valamilyen a tudományoz hasonló, normális, empirikus-logikai gondolkodásmóddal, módszerrel közelednek a valósághoz a mindennapi életben is, és még ha nem is viszik a dolgot tudományos precizitásig el, valamennyire azokat a módszereket követik.
Az üldözési mániás betegsége abban áll, hogy eltér a normális, empirikus-logikai gondolkodásmódtól, amely az elméletekre empirikus bizonyítékokat keres, a logikai összefüggéseket feltérképezi, és ezután az összefüggéseket reálisan értékelve reálisan igazolt elméleteket fogad el, és mást nem. Azt mondjuk tehát, hogy a tudományos gondolkodás a normális, és a mindennapi életben ettől legfeljebb pongyolaságban lehet eltérni, de nem alapvetően, és nem konklúziójában. A "józan paraszti ész" a tudomány közelítő módszere, vagy talán inkább fordítva: a tudomány a józan paraszti ész kikristályosodása. A pszichológia tehát azt mondja, hogy csak a tudományos gondolkodás, és az ehhez hasonló empirikus, józan paraszti gondolkodás a helyes, minden más beteges.
Nos, mit mond tehát a pszichológia a hitről, amely nagy mértékben eltér ettől? Hiszen egyrészt empirikus bizonyítékok hiányában hisznek valamit a valóságról, másrészt még ha akár hoznak is fel bizonyítékokat, az olyan, hogy annyi bizonyítékkal nem hinnénk józan ésszel egy olyan horderejű elméletben. Vagy ahogy Freud írta (ibid.):
"Így arra a különös eredményre jutunk, hogy kultúránk éppen az a része, amely a legnagyobb jelentőségű, számunkra és amelynek az a feladata, hogy a világ titkait megfejtse és hogy az élet szenvedéseivel kibékítsen bennünket, épp az a része rendelkezik a leggyengébb bizonyító erővel. Nem lennénk hajlandók elhinni egy ránk nézve annyira közömbös tényt, mint hogy pl. a cethalak élő fiakat szülnek, ha ez nem lenne az előbbieknél jobban bizonyítható. "
Nos tehát a hit semmiképpen nem normális működésmódja az embernek. Hogy mennyire káros az életére, az persze nem egy egyszerű dolog, pont azért, mert nem olyan egyértelműek a hátrányai, mint mondjuk a vakbélgyulladásnak, ami halálos, ha nem műtik, vagy az influenzának, ami legyengíti a testet, és azért bele lehet halni néha (főleg régebben).
Ha a pszichés betegségeket nézzük, akkor egy részüknek szintén egészen durva következménye is lehet. Egy teljesen őrölt ember akár életveszélyes is lehet magára nézve. A legtöbb pszichés betegség ha nem is halálos, de azért az életben való boldogulást nehezíti. Sokszor azonban csak arról van szó, hogy az illető be tud-e illeszkedni a társadalomba, és ez a hátránya. Ezekben az esetekben a betegség meghatározása kicsit körkörös, hiszen az, hogy beilleszkedik-e a társadalomban, nagyrészt attól függ, hogy betegségnek tekintik-e a dolgot, és hogy kiveti-e emiatt a társadalom. Ilyenkor egy betegség lehet csak azért betegség, mert annak tekintik. Például egy olyan társadalomban, amely kiközösíti az ateistákat, az ateizmus elég nagy hátránnyal jár, hiszen a kiközösítéssel a társadalom segítsége elvész. Ugyanígy fordítva is megeshet a dolog: egy társadalomban, amely a hitet támogatja, a hit előnyökkel jár, nem hátrányokkal. Lehetséges, hogy a hit magában hátráltatná a hívőt, de a társadalom pozitív diszkriminációja ennél jóval erősebb. Empirikusan egyértelmű a helyzet csak semleges társadalomban lenne, az meg nem nagyon van.
Lehetnek a hitnek előnyös tulajdonságai is akár. Hiszen mondjuk bizonyos megszállottságnak is van előnyös tulajdonsága. Sokan foglalkoznak azzal, hogy a megszállottak, és a zsenik milyen közel vannak egymáshoz. Tehát a megszállottság járhat olyan előnyökkel, hogy az illető fókuszál egy témára, különleges motivációja lesz iránta, erőt ad neki. A hit is adhat erőt, motivációt. Tudjuk, hogy a hívő emberekben a hit tényleg jó érzéseket is kivált, ez a hit egyik mozgatóereje. Ettől persze nem lesz igaz, de valóban egy pozitív tulajdonság. Ahogy a Bakunyin-idézet is mondja: elvarázsolja az embereket, elkábítja őket, mint az alkohol, vagy az ópium. Az alkohol és az ópium káros fizikai hatásai nélkül.
A hit káros hatása inkább csak olyasmi, mint egy társadalmilag elfogadott üldözési mániáé. Egy kicsit a hívő hajlamos a mindennapi élet szempontjából nem igazán jelentős (fiktív) dolgokra koncentrálni. Még ez a koncentrálás is meghozhatja más úton a hatását, hiszen mint említettük, jó érzést okozhat. Egy ateista számára is van kikapcsolódás, ami fontos dolog, és összességében hasznos. Az élet nem egy sztachanovista munkaverseny. Miért baj tehát, ha a hívő az ateistához hasonlóan kikapcsolódik, és azt egy fiktív elmélethez köti? Nehéz megfogalmazni, hogy mi vele a gond.
A hívők gondolkodási hibájának sincs nagyon éles következménye, hiszen a hívők, bár a hitük dolgairól elképesztő intellektuális hanyagsággal gondolkodnak, és elképesztő dolgokban hisznek, amikor a mindennapi életről van szó, akkor általában kijózanodnak. Persze ez a két terület nem választható el élesen, tehát van némi áthallás, zavar a dologban, de praktikusan azért nem jelent nagy gondot ez a dolog. Ennek az intellektuális botlásnak nincs sok következménye.
A hit legnagyobb hátránya az, amikor terrorizmust okoz, vagy vallásháborúkat, vagy ahogy a történelem folyamán az elnyomást segítette. A jelenlegi modern világban az a jó, hogy mindezeknek már igen kevés jelét látjuk. Már csak pedofíliát, és pár őrült fanatikus látunk. A középkor, az inkvizíció már messze van, az emberek hajlamosak felejteni, illetve eleve nem is biztos, hogy ismerik a történelmet. Az iszlám vallás, a hinduizmus és a buddhizmus más kontinenseken ugyan szörnyűségeket okoz, de a keresztény ember azt hiszi, az messze van, az nem jön ide, és legfőképp, hogy a kereszténység más. Pedig nem más, a történelem mutatja, hogy nem. Nyugaton nem a kereszténység más, hanem a demokrácia, a szekulairmus, az ateizmus az, amely kordában tartja a kereszténységet. A kereszténység, ha hagynánk, ugyanoda menne vissza, ahonnan jött.
Magyarországon látjuk ennek némi jelét: egyházállam épül, keresztény ideológiai törvénykezés folyik, keresztény ideológia nyomja el a kulturális életet, az oktatást, mindent. Magyarországon látjuk, hogy a keresztény vallás azonnal elnyomást csinál, ha engedjük neki.
A hit tehát nyugaton viszonylag ártatlan paranoiának tűnik, máshol sokkal durvábbnak. De ami nem kérdés, hogy enyhébb vagy durvább formájában olyan, mint a paranoia.
Végezetül hadd nyilvánítsam ki, hogy mindezeket a gondolatokat nem a hívők sértegetése miatt írtam le. Nem célom az sem, hogy a vallást erőszakkal gyógyítsák, vagy hogy a hívők ellen valamilyen hátrányos megkülönböztetés alakuljon ki. Pont azért, mert mint paranoia, nyugaton nem olyan nagyon súlyos. Ugye azt is tudjuk, hogy az enyhe paranoiást nem szokták bevinni kezelésre. Nem célom, hogy állami szinten üldözzék a vallásokat. Nem célom, hogy konkrétan egyetlen hívőt is lebetegezzem a hite miatt. A célom csak elgondolkodtatás volt, és hogy kimondjuk: a hit betegség.
