H.G. Wells írt "A Vakok Országa" címmel egy novellát, amelyben egy bizonyos Nunez nevű ember egy bizonyos okból egy kizárólag vakokból álló miniállamba érkezik, és próbálja sikertelenül meggyőzni a vakokat, hogy ő lát, és hogy van látás.

A hívőknek ez egy klasszikus érve: szerintük a vakok országában sem lehet meggyőzni valakit arról, hogy van látás. Nos, nem tudok sokat Wellsről, de nem vagyok biztos benne, hogy ő ilyen tanulsággal írta meg ezt a kis novellát. A novella végén ugyanis nincs szájbarágós konklúzió. Továbbá van némi gond azzal, ha ezt így  párhuzamként vesszük.

Ha a hit a látással analóg, akkor a mi világunk a látók világa, amelyben az ateisták, a vakok kisebbségben, és nem többségben vannak.

Ha a látás párhuzama a vallásos élmény, akkor már jobban áll az analógia: az ilyen élményekkel rendelkezők kisebbségben vannak, de még mindig nem elenyésző kisebbségben. És a nekik többé-kevésbé hívők nem. Tehát a párhuzamot nem lehet úgy kifuttatni, hogy az ateista többség egyszerűen a többség nyomásával konzerválja bigottságát a forradalmian új, de elnyomott hívő kisebbség ellenében.

Továbbá Wells szerintem inkább arra akart rámutatni a novellájában, hogy bizonyos társadalmi előítéletekkel szemben gyakorlatilag igen nehéz érvényt szerezni az igazságnak, de arra nem, hogy lehetetlen. De ha már itt vagyunk, akkor inkább azt mondhatjuk, hogy az ateisták azok, akik talán társadalmi előítéletekkel szemben, elnyomott kisebbségként küzdenek.

Továbbá Wells novellájának hősei egyáltalán nem tudósok és nem tudományos módon próbáltak hozzáállni a kérdéshez. Nuneznek voltak elvetélt próbálkozásai, amelyek kísérleteket is tartalmaztak, de ezek nem voltak tudományos színvonalon. Messze jobb érveket és kísérleteket lehetett volna kitalálni. Sőt, ahogy a mondás mondja, a vakok országában a félszemű is király, hát még a teljes látással rendelkező Nunez. Egy valós esetben Nunez igen hamar demonstrálni tudta volna képességeit. Gyakorlatilag annyira sok pluszt adott volna neki a látása, hogy egészen hamarosan az ország királya lett volna.

Valóban, a vakok azért sem hitték el Nuneznek, hogy lát, mert például nem is voltak nagyon nyitottak az effajta kísérletezésre, vagy annak objektív értékelésére. Ugyanez azonban egyáltalán nem igaz a tudományra nézve, vagy az ateistákra. Mármint, hogy egyáltalán nem nyitottak. A tudomány bizony hajlandó még olyan kísérleteket is végezni, amelyek a misztikus élményekkel kapcsolatosak, vagy az ima erejét ellenőrzik. Eleddig nem sok meggyőző, vagy jelentős pozitív eredménnyel. (ld. irodalom).

Azt kell, hogy mondjuk, hogy inkább a misztikus élményekben részesülők, vagy képességgel rendelkezők nem hajlandóak még olyan kísérletekre sem, amelyre Nunez hajlandó volt. Nunez a maga tökéletlen módján lelkesen próbált empirikus igazolásokat hozni az állítására. A hívők elég ritkán. A hívők kísérletekkel szembeni hozzáállása kimerül annyiban, hogy a kudarcos eredményeket próbálják meg kimagyarázni.

A tudomány manapság olyan dolgokkal kísérletezik, mint a neutrínók, amelyek olyan kis hatással vannak ránk, hogy a neutrínók óriási többsége az egész Földön áthatol, minden gond nélkül. Ennyire gyenge kölcsönhatás van a neutrínó és a "normális" anyag között. De a tudomány eljutott odáig, hogy ezeket is ismeri, sőt, ezeknek is egészen apró részleteit kutatja, mint pl., hogy a napból annyi neutrínó érkezik-e hozzánk, mint amit az elméletek jósolnak. Bárgyú dolog lenne azt mondani, hogy a tudomány mindent felfedezett, de ha nem, akkor az valami olyan dolog lehet, ami a neutrínónál is jelentéktelenebb. Azaz mindennapi életünk szempontjából abszolút jelentéktelen. És még bárgyúbb volna azt hinni, hogy ezekről a dolgokról a papok, Marcsi néni Hajdúborzasztóról, vagy birkapásztrorok kétezer éve tudtak valamit, csak a tudomány nem tudja felfedezni.

Vegyük azt is észre, hogy mi vakok vagyunk a fény egy óriási tartományára, vagy például a neutrínókra, vagy mondjuk a mágneses kölcsönhatást sem érzékeljük külön érzékszervvel. Vagy a hangokból is csak bizonyos tartományt érzékelünk. Mégis, már a józan ésszel is képesek vagyunk ennél több létező létezését felfedezni, a tudomány pedig teljesen kiszélesítette a világunkat. Egyáltalán nem igaz az, hogy csak azt ismerjük, amit látunk vagy máshogy érzékelünk. A tudomány jóval tovább megy ezen. A tudomány nagyon sok nem érzékelhető dolgot fedezett már fel. Ha tehát a tudomány nem tud istenről, annak nem lehet szimplán az a magyarázata, hogy nem érzékelhető, de van hatása, hanem az, hogy istennek nincs akkora hatása sem a világra, mint egy neutrinónak vagy Higgs bozonnak, vagy nem létezik.

Azt is vegyük észre, hogy a közvetve, vagy közvetlenül érzékelt dolgok között nincs éles határ, vagy elvi különbség. Igazából a közvetlenül érzékelt dolgok is közvetve érzékeltek: ha látunk valamit, akkor a fény visszaverődését érzékeljük, amely a tárgyról a közegen keresztül érkezett a szemünkbe. Nem a tárgy érkezik a szemünkbe, hanem valami okozat, amiből visszakövetkeztetünk a tárgyra (rekonstruáljuk azt). A tárgy alakját átkódolta a fény egy intenzitásképpé, és mi két ilyen képből, bizonyos háttér-információkból, esetleg egy kis fókuszálási tapasztalatból rekonstruáljuk a 3 dimenziós világot.

Alapvetően nincs különbség akkor sem, ha egy műszert rakunk közbe, hiszen a szem is egy műszer. Egy mesterséges műszer beiktatásával csak egyel bonyolultabb a dolog. Valójában nincs elvi jelentsége annak, hogy valamit szemmel látunk, vagy valamilyen műszer segítségével. Amennyiben sikerül konvertálni azt a bizonyos érzékelhetetlen tartományt az érzékelhetőbe, például a gamma-sugárzást normál színekkel kódoljuk, akkor még bizonyos élményt is kaphatunk róla.

Ha nem sikerül átkódolni, akkor csak úgy vagyunk vele, mint a neutrínókkal: detektáljuk, mérjük őket, tehát tudunk róluk. Élményünk nincs velük kapcsolatban, és nincs tudatalatti agymechanizmusunk, amely feldolgozná az ismereteket, mint a látás esetében, ahol a rekonstrukció tudattalanul működik. De mindezek a különbségek lényegtelenek, ha csak a dolog létezésének igazolása a kérdés. Akár közvetlenül, akár közvetve érzékelünk valamit, a létezés igazolása úgyis egy tudatos, ésszerű folyamat.

Meg kell jegyezzük azt is, hogy az a bizonyos tudatalatti folyamat amúgy is megtéveszthető: vannak ugyebár fizikai és optikai illúziók, mint a délibáb, vagy a Kanizsa-háromszög. Tehát úgyis ésszerűen kell ellenőrizni, hogy az amit látunk, az tényleg úgy van-e ahogyan automatikusan értelmezzük. Ha pedig ésszerű után-gondolás kell hozzá, akkor a neutrínók, az elektromágneses-kölcsönhatás, az UV sugárzás, a ultrahangok is igazolhatóak.

Az, hogy mit látunk tehát "közvetlenül" elvben semmiféle jelentőséggel nem bír. Jelentőséggel csak az bír, hogy mi az, ami hatással van a világban valamire.

Ha tehát volna valamilyen misztikus másik világ, élmények, vagy képesség, amelynek van bármi köze a világunkhoz, akkor annak igazolhatónak kellene lennie. Amíg nem igazolható, semmi okunk létezőnek tekinteni. És arról sincs szó, hogy ne lenne kísérleti alany. Tehát csak az a kérdés, hogy hajlandóak-e a hívők tudományosan vizsgálódni, vagy nem. Illetve, hogy hajlandóak-e egyáltalán valami olyan értelmeset és nem homályosat állítani, ami egyáltalán vizsgálható dolog. Ha nem hajlandóak, és nem nagyon hajlandóak, az pedig nyilván inkább azért van, mert amit mondanak a misztikumról, az istenélményről, az inkább humbug.

Irodalom, linkek:

Duncan Walker: "Prayer and Spirituality in Health: Ancient Practices, Modern Science" Complementary and Alternative Medicine, Volume XII, Number 1: Winter 2005 , 

"Prayer Under a Microscope", The Christian Science Monitor, from the November 24, 2004 edition , 

Rob Stein: "Prayer's Power to Heal Strangers Is Examined", Washington Post Friday, July 15, 2005; Page A08 

Részlet: "The study of more than 700 heart patients, one of the most ambitious attempts to test the medicinal power of prayer, showed that those who had people praying for them from a distance, and without their knowledge, were no less likely to suffer a major complication, end up back in the hospital or die."

Az Office of Prayer research egy jelentése.