Egy ateistának a tudatosságról való tájékozódás igen fontos lehet, hiszen a hívők egyik leggyakoribb érve a tudatosság jelenségén alapul. Az érv szerint ez egy olyan jelenség, amelyet a "materialista" tudomány nem tud megmagyarázni, és nemis lehet képes, mégpedig azért nem, mert a jelenség magyarázata dualista, azaz, hogy a tudatosságunk valahogy egy nem anyagi "lélek"-hez, vagy "szellem"-hez kapcsolódik. Persze az érv eleve képtelenség, hiszen a tudománynak nincs "materialista" módszere, hanem csak az ideológiákra viszonylag semleges módszerei vannak. Ha tehát a tudomány meg tud valamit magyarázni, akkor meg tud, ha nem, akkor nem azért, mert materialista, hanem azért, mert nincs (tudományos) magyarázat. Nem lehetséges "materialista tudomány", és "idealista tudomány" vagy "keresztény tudomány", vagy más, hívő, vagy ideologikus tudomány, mert tudományból egyféle van, és az ideológiákra az semleges. Ráadásul szerintem egy létező jelenségre keresünk magyarázatot, az vagy tudományos, vagy nincs (esetleg lehet pre-tudományos, mindennapi magyarázat). Nos erről bővebben majd máskor, most térjünk vissza a tudatosságra. Ott tartottunk, hogy a tudatosságról való tájékozódás egy ateistának nagyon fontos kell, hogy legyen.

Susan Blackmore könyve az Oxford University Press "A Very Short Introduction" sorozatában jelent meg, és ennek megfelelően a témában egy rövid bevezetőt, illetve áttekintést ad. Mindamellett egy laikus olvasónak érdekes ismereteket nyújt, magamat beleértve. Blackmore ateista és pszichológus, a könyvét ez utóbbi minőségben írta, és korrektnek mondható.

A könyv nagyon sok kísérletet, megfigyelést mutat be, és megpróbálja számba venni a különböző elméleteket. Először is arről az elgondolásről, amelyet Descartes színházának neveznek (és még pár hasonló néven), kimondja, amit sokan tudunk, hogy hát tulajdonképpen nem magyaráz meg semmi.

Descartes ezt az elképzelést például nagyon szépen felvázolja az "Elmélkedések az első filozófiáról" végén, ahol azt elemezgeti, hogy a lábból hogyan jut el a fájdalom ingere az agyba, és hogy az agyban nem is az számít, hogy honnan jön az inger, hanem az, hogy hova fut be az agyba. Ez a paradigma máig helyes elképzelés. Ezek után van az, hogy Descartes feltételezi, hogy miközben az ember sok "alacsonyabb rendű" szellemi működése igenis az agyban történik, anyagra redukálható, sőt, gépies - ilyen szempontból Descartes majdnem teljesen materialista, az embert a transzcendens elméjén kívül mechanikus gépnek képzeli - addig "a magasabb rendű" dolgok azok a transzcendens elmében történnek, amely a tobozmirigyen keresztül tartja a kapcsolatot az evilággal. A kapcsolat mikéntje, a kölcsönhatás, az információ terjedése totál abszurd, megoldhatatlan feladat.

Ami érdekes, hogy a monista elképzelések is hajlamosak egy hasonló elképzelésre, miszerint a tudat az valami kis központ az agyban. És ezt azért hívják Descartes színházának, mert olyan, mintha azt képzelnénk el, hogy a tudat az az agyban, vagy a transzcendenciában ülő kis valaki, aki nézi az előadást, ami jön be neki az agyba az érzékelésen keresztül. És ez ugye alig magyaráz meg valamit, ha a belső előadás kb a külső előadáshoz hasonló. Részben megmagyaráz, ha a belső előadás már egy nagyon feldolgozott információ. Ekkor a feldolgozás mértékétől függően sikerült részben megmagyarázni valamit. Descartes színháza, ahogy a belső kis emberke egyre kisebb lesz, és a színház maga egyre komplexebb végül is egy központosított magyarázat folyamatában lehet egy jó modell, de végül a belső kis embernek fel kell oldódnia a színházban. Központosított magyarázatról beszélek, mert egy elosztott funkcionalitás esetén Descartes színháza munkahipotézisnek sem jó, ha progresszív. Erről majd később.

Azzal az elképzeléssel, hogy az agyban valamilyen központ, vagy szellem figyeli a bejövő ingereket, tulajdonképpen csak elodázzuk a magyarázatot, legfeljebb az agy legkülső, perifériás működését sikerült feltérképezni ezzel. Descartes színházának nem kielégítő volta a dualista elképzeléseket és érveket is hazavágja, hiszen azok is ide tartoznak. Jellegzetes, hogy a hívő, vagy duálisan-idealista elképzelések valóban nem is jutnak tovább egy ilyen álmagyarázatnál. Ők nem is juthatnak, náluk a belső kis emberke nem tud eltűnni, nem lehet hozzáférhető, azaz ez nem egy progresszív munkahipotézis. A dualista hipotézis Descartes óta semmit nem haladt, semmit nem produkált.

Tehát mint annyi sok helyen, itt is azt látjuk, hogy a hit nem alternatív magyarázat, hanem magyarázat-pótlék: magyarázat helyett valami könnyen emészthető, egyszerű, de magyarázatot abszolút nem jelentő dogmát adnak a hívőknek csalétkül. Sajnos a tájékozatlan ember, illetve a gondolkodásában következetlen ember bele is esik a csapdába. A tájékozott ember viszont egyes esetekben ismer magyarázatot, amely kicsit komplexebb, mint a vallásos maszlag, vagy elfogadja, hogy a magyarázat hiánya még nem ok a hitre.

Nos, egy másik elképzelés szerint, amelyet "global workspace theory"-nak neveznek, az agy különböző feldolgozási folyamatai párhuzamosan játszódnak le, és a figyelem az, amely ezek közül kiemel valamit tudatosnak. Ennek az elméletnek sok igazolása van, valóban az egyes területek párhuzamosan működnek, és valóban, vannak egy olyan jelenség is, amelyet "figyelemnek", "fókusznak" nevezünk. Ugyanakkor nincs egy fókuszközpontunk, tehát gond van ezzel az elmélettel is.

A legmegdöbbentőbb elmélet Daniel Dennett elmélete, amely szerint a tudatosság inkább egy bizonyos illúzió, érzés (belső érzékelés), amely sokszor a döntés után keletkezik. Vannak kísérletek, amelyek igazolják, hogy valóban, a tudatos döntés késik a tudattalan döntéshez képest. Tehát, amikor úgy érezzük (érzékeljük), hogy tudatosan döntöttünk, akkor az előtt már tudat alatt megvolt a döntés. Az érzés csak utólagos. Természetesen ennek az elméletnek illik megmagyarázni, hogy mire jó ez az illúzió, és hogyan jön létre. Mindenesetre egy érzés létrejöttének magyarázata sokkal egyszerűbb lehet, mint a tudat magyarázata.

Ezzel szemben felvethető, hogy "de hát én érzem, hogy valóban van tudatom, ez nem lehet illúzió". No de milyen ellenvetés ez? Hiszen pont arról van szó, hogy egy illúzió csapdájában vagyunk, akkor nem jöhet valaki azzal, hogy ő érzi, hogy nincs csapdában. Természetesen, ha az elmélet igaz, akkor úgy hisszük, hogy van tudatunk, hogy az valami speciális, magyarázatra szoruló valami. De ez egy tévedés. Hiába az intuíció, az intuíció téved.

Dennett elmélete Descartes elméletével szemben szerintem produktív lehet, megoldás felé mutat és kutatható. Dennett korunk legismertebb filozófusa, tehát sokan elismerik gondolatainak komolyságát. A filozófusoknak véleményem szerint le kellene szokniuk arról, hogy valamit elvessenek, csupán, mert anti-intuitív. A tudatosságnak régóta kísérleteznek megoldásával sikertelenül. Ha itt van egy megoldás, amely jól hangzik, akkor nem kellene csak azért elvetni, mert anti-intuitív. Egyébként is, nekem nagyon is intuitív, jól hangzik.

Persze Dennett elgondolása mögött sok részletet fel kell kutatni, és az igazság lehet valahol a workspace area elgondolás, és Dennett elgondolása között is. Blackmore nem mondja, hogy a tudatosság meg volna oldva. Nem az a tanulság tehát, hogy "minden meg van oldva, a hívők mehetnek a fenébe, a tudósok mehetnek haza", hanem az, hogy minden okunk meg van arra, hogy azt gondoljuk, a kérdés megoldható, s nincs itt semmiféle rejtély, amihez transzcendens magyarázat kell. Az is egy tanulság, hogy sokszor azon is el kell gondolkodni, hogy ha nincs magyarázat, hogy egyáltalán, biztosan minden, amit magyarázandónak gondolunk magyarázandó? Nincsenek-e értelmetlen álkérdések, illetve nincsenek-e illúziók akár a leginkább bevett vélekedéseinkben is?