A meditációról egy kicsit magánvéleményt fogok leírni, amely mögött azért van némi tájékozottság és sok meggondolás. A cikkben sok szubjektív szemléleti kérdés lesz, és egyáltalán nem valami olyasmi, amely minden ateistára jellemző, pláne "kötelező" lenne.
A meditáció, amelyet kipróbáltam...
Különféle könyveket olvasva, különösen Popper Péter egyik könyve alapján, kipróbáltam valamennyire a meditációt. Nem mondom, hogy sűrűn, de egy bizonyos fajta gyakorlatot elég sokszor csináltam egy ideig. Aztán egy idő után abbahagytam. Erről majd később írok.
Ez a gyakorlat annyiból állt, hogy egy csendes helyen leültem, vagy lefeküdtem, becsuktam a szemem (nem muszáj, de nekem így ment), és megpróbáltam semmire sem gondolni. Ez a meditáció hasonlít ahhoz, amit a Samadhiról olvastam, bár biztosan lesznek olyanok, akik azt mondják, nem az. És lehet, hogy van valódi különbség. Nem tudom. Mindenesetre elérni azt, hogy ne gondoljunk semmire igen nehéz. Ugyebár az embernek tódulnak be a gondolatai, egyik dologról egy másik jut az eszébe, és nehéz leállítani az agyát.
Természetesen vannak másfajta meditációk is, mint például az, hogy csak egy bizonyos pontra, egy tárgyra, egy hangra koncentrálunk, vagy egy bizonyos monoton tevékenységet végzünk, vagy dalt éneklünk, vagy a testünkre összpontosítunk, stb... És vannak mindenféle meditációk különféle szekták indiai neveivel. Ezek közül sok tekinthető eme általam említett meditáció approximációinak. Hasonló a funkciójuk: az, hogy a szokásos agytevékenységet lecsillapítsák. A semmire sem gondolás egy jó közelítése, ha csak egyvalamire fókuszálunk, ami egyszerű. Ezt alkalmaztam is "bemelegítésnek". Hasonlóan alkalmaztam a saját testemre, például légzésemre figyelést. De azért célnak a legnagyobbat vállaltam be: a teljes semmire nem gondolást.
A képek elképzelésével az a baj, hogy pont azért veszélyes, mert lehet, hogy elkalandozunk, jót álmodozunk, de végül is elkezd járni az agyunk, és kérdéses, hogy ez is meditáció-e, de jó kikapcsolódás lehet.
Az is nehéz, hogy az ember végül is ne aludjon el, ha este csinálja. De nem kéne, mert a meditáció nem alvás (az biztos, hogy nem). Bár persze sok embernek az is hasznos volna, ha el tudna így aludni. Sok alvászavaros ember van... Sokan pont azért nem tudnak elaludni, az agyuk este kattog (erről is ír Popper), nekik még az is hasznos volna, ha meditáció közben elaludnának.
Nos visszatérve a meditációra, ezen túl azért is volt nehéz számomra ez a meditáció, mert én személy szerint ha elkezdem, van egy pont, amikor igen feszült leszek. A semmire sem gondolás valamiért igen nagy feszültséget okoz. El kell hessegetni a gondolatokat, magamra parancsolni, hogy ne gondoljak rájuk. Ami maga is egy gondolat. Azért idővel ez sikerül, de előtte van egy "inflexiós pont", amikor szinte kibírhatatlan a dolog.
Ha ezen túl jutok, akkor lecsendesedik az agyam, és megnyugodok. Ez egy nagyon jó érzés. Ilyenkor elkezd egy kicsit csiklandós, boldogságérzés nőni bennem, ami az egész gyakorlatnak a jutalma. Meg kell jegyeznem, soha semmilyen misztikus élményem nem volt sem meditáció közben, sem máskor, csak ez a boldogságérzés, amely nem teljesen kellemes, mert ennek is lehet egy kicsit idegesítő mellékzamata.
A meditáció tudományos vizsgálatáról
Több tudományos cikket is olvastam a meditáció tudományos vizsgálatáról. Elsősorban az EEG, MRI és CT vizsgálatok az elterjedtek, tehát azt nézik, hogy meditáció közben az agy mely területei milyen aktívak, milyen mintázatot mutatnak térben és időben.
Az derült ki, hogy természetesen a meditáció az agy aktivitásában változást okoz. Mert ugye a materializmus nem igaz, azért.:) Nyilván attól is függ, melyik fajta meditációról van szó. Mindenesetre ha a gondolatainkat megszüntetjük, akkor azok a nagy részek az agyban, amik ehhez kapcsolódnak, elcsitulnak. Ilyen nem csupán a nyelvi központ, hanem a téridőbeli orientációs központ is. Tehát nem csupán azok a központok csillapodnak le, amelyek azokért a gondolatokért felelősek, hanem az azzal kapcsolatos központok is, sőt, azok a központok is, amik egészen általános háttérfeldolgozást végeznek. Ennek lehet a következménye az a tudatállapot-váltás, amit érzünk. Amit elsősorban mások éreznek, mert én akkora nagy tudatállapot váltást sem éreztem., Például téren és időn kívüli érzést. De elhiszem, hogy lehet ilyen érzés.
A meditáció, különösen a másfajták azonban nem csak csökkentheti az agyaktivitást, hanem bizonyos más agyterületek aktivitását meg is növelheti. Tipikusan olyanokét, amelyek egyébként nem olyan "hangosak", és jól köthetőek a meditáció során előforduló jelenségekhez. Ilyen például a temporális lebbeny, amelyet a neurteológiai vizsgálatok spirituális élményekhez kötnek.
Az is közismert, hogy lehet mérni úgynevezett agyhullámokat (EEG), azaz bizonyos aggregált aktivitás időbeli mintázatát. Nemcsak az aktivitás változik meg, hanem ez az agyhullám-mintázat is. Ez is jelezhet tudatállapot-váltást.
Mint ismert, a meditáció tudományos vizsgálatában buddhista szerzetesek sokat segítettek. Ez rendes tőlük, és nyitottságra vall. Ugyanakkor ez kicsit fel van fújva. Azt, hogy milyen meditációs technikák működnek, és ezekkel mit lehet elérni, abban a szerzeteseknek nyilván nagy gyakorlatuk van. Olyan értelemben is fontosak a kísérlethez, hogy a sokat meditáló csoportot alkotják, melyet össze lehet hasonlítani kezdőkkel vagy nem meditálókkal. Tehát olyanok, mint például a láncdohányosok a dohányzáskutatásban.:)
Fontos inputot adnak, hiszen a tudósoknak sok időt spórol meg az, hogy a buddhisták már összegyűjtöttek működő gyakorlatokat. Ugyanakkor a tudományos vizsgálat itt olyan magyarázatokat tud adni, olyan összefüggéseket tár fel, amelyet a buddhizmus maga nem tudna nekünk megadni.
A meditáció lehetséges funkciói
A meditáció, különösen az a meditáció, melyet én kipróbáltam funkciója tehát valami olyasmi lehet, hogy létrehozza az agy aktivitásának csökkenését, ezáltal "pihenteti" az agyat, kikapcsolódást jelent, jó érzéseket kelt. Az agyat egyébként nem azért kell pihentetni, mint például a lábunkat sok futás után. Az agy nem úgy fárad ki, mint a vázizmok, inkább a simaizmokhoz hasonlít. De pihentetni mégis érdemes lehet.
A meditáció felfogható egy szellemi tornának is, amely a tanuláshoz hasonlóan átformálja, edzi az agyat, mint ahogy a sport átformálja, edzi a testet. Konkrétan egész biztosan erősíti az önuralmat, az önkontrollt, az akaratot, hiszen magunkra kell tudni parancsolni. A gyenge akaratú emberek tapasztalatom szerint nem jók a meditációban. A tudományos vizsgálatok némi markánsan fizikai változást is kimutattak az agy szerkezetében. De ennek lehetőségei korlátozottnak tűnnek.
Az agy kikapcsolódása nem csak az alvászavarosoknak jó, hanem szinte mindenkinek, hiszen szinte mindenkire jellemző, hogy sokszor túl sok dologgal foglalkozik, és túl sokáig. Sok mindenkire jellemző egyfajta stresszelés a stressz enyhébb értelmében, rágódás, vívódás.
Számomra a meditáció ezekből a stresszes, görcsös állapotokból való kilépés egy módja volt. Azt is megfigyeltem, hogy a meditáció közben boldogságot érzek, és ezt magam tudom előidézni. Ez a mesterséges boldogság egy idő után már nem volt az igazi.
Ugyanakkor jó hatás az, hogy az embernek van lehetősége egy kicsit irányítani azt, hogy boldogabb legyen. Jobban kézben tudja tartani a boldogságát. Azt vettem észre, hogy ez segít abban is, hogy az ember a meditáció nélkül is megtanulja a felesleges görcsöléseket elkerülni, és az élet dolgait egy olyan szemléletből nézni, ami boldogabb. Erre szokták mondani, hogy "a jelenben élni", "carpe diem", "az apróságoknak is örülni", "pozitívan felfogni a dolgokat", "meglátni mindenben a jó oldalt", vagy csak egyszerűen lazábbnak lenni.
Miért hagytam abba a meditációt?
Mint az utalásokból már kiderült, ma már nem szoktam meditálni. Az a boldogság, amelyet nyújt, számomra mesterkélt és nem olyan nagy. A hozzá vezető út túl körülményes, és nem igazán kellemes. Nem igazán szerettem azt, hogy a meditáció közepén eléggé idegesítő állapoton kell átesem. Nem arról van szó, hogy nincs akaraterőm, illetve ne tudnék egy eredményért sokat dolgozni, de ez az eredmény túl kevés volt nekem. És a dolgozás túlságosan nem kellemes, és nem a stílusom. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a kihívásokat, de a kihívást teljesítettem. És nem biztos, hogy ha valamit elértem, azt szokásommá is teszem.
Tudom, a meditáció hívei azzal fognak jönni, hogy nem jól csináltam, nem így kell csinálni, hanem amúgy. Tudom, a kifejezett hívők azt fogják mondani, hogy ugyan már, amit én csináltam semmi, nem értem el semmit, sehol nem vagyok az igazi spiritualitáshoz, a transzcendentalitáshoz, és amit csináltam, az az igazi tudatváltás megcsúfolt kisöccse. De az a helyzet, hogy ami a tudományos kutatások során ismertté vált, amit ebből ki lehet vetíteni, az meglehetősen limitált. Nyilván vannak emberek, akik többet érnek el, mint én, de azt nem látom, hogy hol lenne itt valami merőben más dolog, merőben más élmény. Nem látom azt, hogy olyan hú de nagy dologról maradnék le, amit semmiképpen sem volna szabad kihagyni.
Időközben meditáció nélkül is kevésbé vagyok stresszes, kevésbé ragadok bele az élet strukturálásba, tervezésébe, és újra és újratervezésébe. Mostanában jobban tudok a "jelenben élni", élvezni az adott helyzetet, pillanatot, környezetet, ahol éppen vagyok. A meditáció esetleges egészségügyi előnyei sem hatnak meg annyira. Számomra túl sok felhajtás, idő, túl kevés dologért. A sportokat sokkal jobban szeretem, mert élvezem őket.
Az is nyilvánvaló, hogy akik meditálnak, azoknak azok az élmények, amelyekről szó van, sokkal értékesebbek, sokkal többet érnek, ezért csinálják. Amit magamról írtam, nem vonatkozik mindenkire. Nagyon sok ateista ember meditál, és semmi gond nincs abban, hogy meditálnak. Ez olyasmi, mint vannak, akik szeretnek síelni, mások nem. Van, akinek a síelés megtanulása, a veszélyessége megéri az élményt, van, akinek nem. Nekem a síelés megéri, a meditáció nem. Személyes dolog, szubjektív döntés, portfolio-összeállítás kérdése.
Irodalom:
1) Tracing the Synapses of Our Spirituality , Researchers Examine Relationship Between Brain and Religion By Shankar Vedantam, Washington Post
2) Meditation mapped in monks, BBC News
3)Meditation Gives Brain a Charge, By Marc Kaufman Washington Post, Monday, January 3, 2005; Page A05.
