Pápá, pápa! Címnek azért ez olcsó lett volna. :) Szóval komolyra fordítva a szót... Ahogy mindenhol lehetett olvasni, olyanra, hogy a pápa lemondjon, évszázadok óta nem volt példa. Ha ez most megtörtént, az jelezheti azt, hogy vagy hasonlóan megrendült a Vatikán, vagy azt, hogy most már egy nagyon más kort írunk, de ez a szokatlan lépés akkor is jelez valami nagy változást. Valami egészen másfajta nagy változást.
Tegnap a német Phoenix tévé Ratzinger lemondása után egy olyan dokumentumfilmet adott le, amely a megválasztásáról szólt. (A németeket még inkább megrendítette a hír, hiszen azelőtt a "Wir sind Papst", azaz "mi vagyunk a pápa" volt a jelszó.) Érthető: ennél jobb anyaguk hirtelen nem volt. Tanulságosnak ez is nagyon tanulságos volt. Például elvben a pápaválasztásnál minden kardinális a szerint szavaz, hogy „Jézus mit sugalmaz neki”. A szavazások jegyzőkönyve szerint azonban minimum olyan negyven százalékuk marhára süket a főnök szavaira. (Persze normális ember hogyan is hihetné el, hogy bármelyikük is kommunikál Jézussal.) Vagy, hogy a pápaválasztás során „isten segedelmével” még egy normálisan egyértelmű fekete füstöt sem bírtak összehozni. Szánalmas módon ehhez vegyszert használtak, de még úgy se sikerült.
Az egész pápaválasztás ordítóan politikai folyamat, semennyivel nem magasztosabb, mint egy párt tisztújító kongresszusa, vagy egy koalíciós tárgyalássorozat. Ráadásul még kevésbé demokratikusabb, hiszen a kardinálisokat a pápa nevezi ki, a pápát meg a kardinálisok. Ez nem éppen grassroot democracy, hanem inkább felső szintű önvisszacsatolás. És az egész folyamat deszakralizálódása, ahogy lejön a mindennapi politikai mocsok szintjére, erodálja az egész vallást.
A másik fontos benyomás az egész pápaválasztással kapcsolatban az a feszültség volt, amely reformerek és konzervatívok között feszült. Ratzinger közismerten, mint a szalonképes konzervatív került hatalomra. Mint például Vona Gábor helyett Orbán Viktor. Ezt a feszültséget Ratzinger nem tudta megoldani, valószínűleg ebbe bukott bele.
Ratzinger alatt és vezetésével az egyház mélyebbre ragadt a társadalomtól való teljes elszakadásban. Nemrég például az egyik legismertebb német beszélgetős műsorban kinevették az egyház képviselőjét, mert azt képviselte, hogy az abortuszt még nemi erőszak esetén sem engedhetjük meg egy asszonynak.
Nem pont ezért de talán emiatt a trend miatt mondatta le Ratzingert a Vatikán. A reformista szárny talán azért, mert a változások akadályozója volt, mert nem vitt véghez semmi alapvető változást. A konzervatív szárny pedig azért fordulhatott ellene, mert azért bizonyos változások kezdeményezésével borsot tört az orruk alá, és mivel ebbe mégis kudarcot vallott, eléggé meggyengült ahhoz, hogy megbuktassák. Hogy melyikük buktatta meg, azt én nem tudom megmondani.
Jó nekünk ez a bukás? Ha az egyház végre elszánja magát, hogy a mellette elszáguldó élet után tegyen egy kis lépést, és kevésbé lesz bornírt, az persze egyrészt jó. Kevesebb pedofília, kevesebb homofóbia, kevesebb antiszexuális bornírtság, több nyitottság jót tesz az egyháznak, és ezzel gyengül a bigottok tábora a társadalomban. Másrészt a részleges meghajlás a vallás agóniáját csak meghosszabbítja. Olyan reformot pedig nem tudok elképzelni, amely a keresztény egyházat, vagy a vallást, mint olyat hosszú távon életképessé tenné, hiszen alapjában van elcseszve az egész. Bármiféle reform olyan, mint az utolsó, hősies, életmentő műtét egy rákbetegnek. A műtét a betegséget már nem tudja meggyógyítani. Ideiglenesen megmentheti a beteg életét, és meghosszabbíthatja az agóniáját. Ennyi.
Furcsa módon az egyház egyszerre idomul a modern mindennapi élethez, és egyszerre marad vészesen távol az élettől: idomul a mindennapi élet mocskához (politikai, pedofília), és idegenkedik a mindennapi élet normális jelenségeitől (szexualitás).
Sok újsághír és blog leadta azt a jóslatot, hogy Ratzinger az utolsó előtti pápa lesz. Nem tudom. Ilyen profetikus jóslatokban nem hiszek. Általában meg jósolni nehéz, különösen a jövőt. Nem tudom, hogy most melyik út előtt nyílik meg a lehetőség. A nagy kérdés, amely most hónapokig fogja foglalkoztatni a médiát az lesz, hogy a következő pápa európai, afrikai, vagy amerikai lesz, de a komolyabb kérdés az, hogy a következő pápa reformer, vagy konzervatív lesz? Ám hosszú távon még ez is mindegy: a vallásnak vége.
Persze tudom, óriási a fejekben a tehetetlenség, sokan nehezen tudnának elképzelni egy Vatikán nélküli katolicizmust, vagy egy kereszténység nélküli világot. Olyan ez, mint egy szerelmesnek elképzelni, hogy valamikor vége lesz a szerelemnek. Egy házas embernek elképzelni, hogy elválhatnak. Egy nacionalistának elképzelni, hogy van élet az országon kívül. Kétezer év nagy úr, de nem legyőzhetetlen.
Pedig nem olyan nehéz ez: Róma csak esetlegesen, és politikai okokból lett a kereszténység központja. Az ortodox egyházaknak a moszkvai vagy konstantinápolyi patriarcha nem olyan feje, mint a katolicizmusnak a pápa. És ott vannak reformáció keresztény egyházai is. Vatikán nélkül persze Európában a katolicizmus bizonyára nagyon meggyengül, majd Dél-Amerikában meg Afrikában erőltetik még egy kicsit a dolgot, a saját fejük szerint. De az már egy egészen más katolicizmus lesz. Az már nem a műveltség európai katolicizmusa lesz (jó, ennek Európában is rég befellegzett már), hanem a szegények, nyomorultak morfiuma. Aztán egy periferikus vallás lesz, mint mondjuk ma a Hinduizmus, később pedig lassan minden vallás el fog tűnni, mert a népnek nem kell ópium. Mert csak elérjük a technológiai, gazdasági, társadalmi, műveltségi, intelligenciabeli fejlődés megfelelő fokát. Ezt mutatják azok a trendek, mely szerint Európában a fejlett országokban, a tudás alapú társadalmakban az ateizmus terjed a legjobban.
Jósolni nehéz, a pontos menetet nem tudom megmondani, azt sem, hogy ebből mit fogunk még mi magunk megélni. Lehet ez lassú folyamat, hiszen a hülyeség makacs dolog, de lehet földcsuszamlás-szerű, különösen bizonyos nagyon nagy tudományos felfedezések esetében. Az élet felfedezése a Földön kívül, a mesterséges intelligencia megalkotása, az ember klónozása, mesterséges élet létrehozása, a Big Banggel és az élet keletkezésével kapcsolatos jelentős tudományos előrelépés alapjában rendítheti meg a vallásokat.
Lehet, hogy nagy változásnak leszünk még életünkben tanúi. Olyan változásnak, mint a kopernikuszi, a darwini fordulat, mint a felvilágosodás, vagy a modern demokrácia kiteljesedése. Az emberiség meglépheti az egyik utolsó nagy felszabadulását: a vallástól való szabadságot.
Másrészt és ez a történet most inkább arról szól, hogy ha a vallások mindenhol a maradi konzervativizmus oldalára állnak, és ezt szokták, és a társadalmakban alapvető változások, reformok, forradalmak zajlanak le, akkor az emberek talán gyorsabban fordulnak majd el a vallásoktól, mint bármiféle tudományos indokból. Majd meglátjuk.
