A Phoenix tévében a hétvégén egy közepesen érdekes film volt egy Deutschland nevű gőzös katasztrófájáról. A gőzös Németországból vitt volna utasokat az Egyesült Államokba, de viharba került, elvétette a La Manche csatornát, és a Temze torkolatában ráfutott egy homokzátonyra. Pár nap múlva süllyedt csak el, de közben a 234 személyből 57 meghalt. Íme a film, németül:

Mindez 1875-ben történt, tehát a halálesetek száma nem meglepő, akkoriban nem volt arra lehetőség, hogy rádión segítséget kérjenek, és a brit mentőszolgálat helikoptere kimenjen a helyszínre. Érdekes a kapitány felelőssége is, és hogy mi vezetett a katasztrófához, valamint az is, hogy tulajdonképpen miért haltak meg emberek egyáltalán, ha a homokzátonyra futottak csak rá, és pár nap múlva a hajó még éppen nem süllyedt el, amikor mégis megmentették őket.

A kapitányt bíróság elé vitték, ahol felmentették. Ez persze vitatható, de ha vétkes is volt valamiben a kapitány, az legfeljebb egy nem teljesen ideális döntés volt nagyon nehéz körülmények között.

Mindezt azért mondom, mert persze ateista szempontból van a filmnek egy másik érdekessége. Ha csak arról volna szó, hogy itt egy katasztrófa, és isten miért hagyta ezt, akkor annyi más esetet felhozhatnék, ahol ezt lehetne kérdezni, és nem untatnám az olvasót ezzel a bizonyos esettel.

Ennek a bizonyos esetnek az a pikantériája, hogy a hajón volt 5 apáca, és mind az öt meghalt. Tehát miközben a nem apácák közül egynegyed-egyötöd közötti volt a halálozási arány, az apácáknál ez száz százalékos volt.

A napokban ugye fanatikus hívők a connecticuti mészárlás ügyében azt mondták az Egyesült Államokban, hogy ez isten büntetése, mert nem engedi az iskolákba istent a szekuláris állam.

A Deutschland gőzös esete azért roppant érdekes, mert ezek az apácák pont azért mentek Németországból az Egyesült Államokba, hogy ott tanítsanak, mert Bismarck éppen Kulturkampfolt a szekuláris állam érdekében az egyház ellen. Ennek folyamán természetesen az apácáknak már nem volt olyan édes az élet, mint hajdanán.

Nos, és a Deutschland gőzössel pont az ellenkezője történt, mint amit az amerikai fundik mondanak: hát isten a szekulárisok helyett pont a harc mártírjait büntette meg. Pont azt az öt apácát, akik abszolút hívei voltak, akik abszolút érte voltak, akik abszolút elszenvedői voltak a szekuláris harcnak, és akik abszolút azért akartak az óceánon túlra menni, hogy istent szolgálják. Erre ez meg vízbe folytja őket.

No, persze ha nincs isten, akkor a dolog magyarázata sokkal egyszerűbb: a természet közönyös, nem válogat hívők és nem hívők között, itt speciel pont mind az öt apáca belekerült a szórásba. C'est la vie, sans dieu.

Még egy kis adalék, amikor anyagot (nem füvet:) keresgéltem, akkor bukkantam rá egy bizonyos Gerard Manley Hopkins nevű íróra, aki nagyon egy nagyon depressziós,  mélyen vallásos ember volt, és megírta az apácák történetét. Nem tudom, hogy oldotta fel a dolgot, hogy számolt el a történettel, és istennel, könnyen meglehet, hogy egyfajta önsorsrontó, marcangolós, bűntudatos módon. A képbe nagyon beleillik.

De ha nem hiszünk istenben, akkor jóval kevesebb kognitív disszonanciát kell eltusolnunk, és ilyen önemésztő depresszióba sem kell burkolóznunk. Feldolgozhatjuk az ilyen eseteket úgy, hogy ez szomorú, van ilyen, nézzük, mit tehetünk ellene?!

Sokszor mondják, hogy ha nincs isten, akkor mi az élet értelme? Az én válaszom persze az, hogy az élet értelmére nincs igaz válasz.  Azokat a dolgokat, amelyek neked fontosak, nem isten, nem mások, hanem te magad választod ki. Az életnek még akkor sem feltétlenül isten volna az értelme, ha létezne. Másrészt sok hívő azt választja az élet értelmének, amit istenről hisz. Nos, kedves hívők, ugyan, mi a jó, búbánatos fene volt annak az értelme, hogy ennek az öt apácának meg kellett halnia?!

Ahogy írtam már, néhányan olyan magyarázatokkal jönnek, hogy ez lélekcsináló teodícea. Ami elég embertelenül hangzik, de ha már így van, akkor inkább az a kérdés, hogy akkor miért nem fullaszt isten minden apácát a tengerbe?