Magyarországon 2010 óta az egyházállam olyan léptekkel épül ki, hogy nem léteznek azok a kifejezések, és jelzők, melyekkel az egyre elkeserítőbb és szánalmas helyzetet igazán jól jellemezni lehetne. Az, hogy a 21. században, Magyarországon bizonyos falvakban és kis városokban az emberek kénytelenek agymosásra beíratni a gyerekeiket, és azt maguk finanszírozni (tudjátok, adóból van), az olyan felháborító, hogy nagyon kell keresni a szavakat a kifejezésére. Az a baj ezzel, hogy egyre vadabb hasonlatokat kell kitalálni az olvasó ingerküszöbének áttöréséhez. De hát ha kell, hát kell...

Mondjuk hasonlíthatjuk ezt ahhoz, amikor az újkorban a legismertebb filozófusok rendre különféle teológiai képzésekből szabadultak. Például Feuerbach, vagy Nietzsche. És itt a "szabadultakon" van egy nagy hangsúly, mert az agymosás ellenére lettek értelmesek.

A másik nagy hangsúly, hogy mondjuk Descartes korában még valóban a jezsuita képzés volt az oktatás élvonala, ma meg már hol van az élvonalhoz vagy a jezsuitákhoz képest a falusi pap korlátolt kis világa?!

Az utolsó hangsúly meg azon van, hogy az időben visszafele megyünk, azaz, ha ez így megy tovább, akkor egyre kevesebben fognak szabadulni. Egyre kevesebb gyerekünk  fogja ép ésszel túlélni az agymosást. El fogunk jutni egy olyan középkori állapotba, ahol a vallásban maradni már természetes lesz. Amikor mindaz, amiért a felvilágosodásban küzdöttek, az eseményhorizonton túlra kerül.

Az elmúlt hetek pár politikai eseményét fogom kommentálni, amely az egyházállam nyomulását jelzi, illetve az egyetlen, gyengécske ellenállási gócot, amely persze sokat nem ér, mert sajnos nem figyelnek rá az emberek. Nem éri el az ingerküszöbüket.

Kezdjük mondjuk egy elvontnak és jelentéktelennek látszó hírrel, azzal, hogy Réthelyi Miklós egy reformációról szóló ökumenikus gatheringen mondott beszédet, amelyen olyan szépen elmondta a hívők szokásos, bevett, sablonos hülyeségeit hitről, tudásról és megismerésről, hogy lemezről is játszhatták volna. Én nem is ismétlem meg itt érveimet arról, hogy a hit nem megismerés, a hitnek nincs funkciója, hogy lehet hit nélkül élni, és hogy a hit igazán semmire nem jó, mert írtam én erről eleget.

Itt csak arról írnék, hogy miért fontos erről blogolni, miért fontos erről a Magyar Tudományban vitatkozni. Hogy ez miért nem valami elvont, akadémikus téma, amelynek semmi köze az élethez. Sajnos a legszorosabb kőze van a legnyomósabb politikai katasztrófánkhoz, melynek közepén vagyunk.

Mert ezeket a mémeket olvashatjuk hitről és tudományról szóló népszerű könyvekben, sőt, sajnos ebben a témában manapság szinte csak ezt lehet olvasni, ugyanezek a mémek visszaköszönnek a Magyar Tudományban, ugyanezeket a mémek böfögi vissza a miniszter, ezt verik a fejekbe Jézus szoborral a színházak,

és aztán ezeket olvassa a hívő olvasó, és azt hiszi, hogy erről óriási konszenzus van, ez nagy igazság, ezt szinte nem vitatja senki, ez evidens, ezt nagyon nagy emberek mondják, ezt nagyon okos emberek mondják, ezt nagyon bölcs emberek mondják, nincsenek is ellenérvek. Senki nem mond ellent. Mert valóban: aki ellent mondhatna, az gyáva, elbújik, láthatatlan.

És aztán, ha a miniszter ezt böfögi, akkor a tanárok is ezt fogják belemosni a gyermekek agyába, a végén még azt is megéljük, hogy még a nem egyházi iskolákban is ezt fogják tanítani, ha egyáltalán maradnak ilyenek. Ha minden szinten ezt udvariasságból, félelemből, megilletődésből, lustaságból beletörődésből úgy hagyjuk, akkor a mém így fog elterjedni, így lesz domináns. Lehet, hogy közben, valójában a társadalomban a kevés, józan tudós viszi előre a megismerést, leteszi a technika fejlődésének alapjait, viszik tovább a hátukon azt a kevés kis mérnöki fejlesztést, amin az a kevés kis termelő iparunk alapul, amely még megmaradt. De közben a társadalom nagyja ebben a nagy ópiumfelhőben éldegél, mert a tudósok szép csendben elviselik a megaláztatást.

Mert ugye ha a tudósok egyszer tényleg, egy kis időre is hit alapon publikálnának, hit a mérnökök hit alapján fejlesztenétek, az orvosok hit alapján műtenének, akkor igencsak furcsa technikai termékek jelennének meg a piacon, igencsak katasztrofális helyzetbe kerülnének a társadalom egyes szektorai. És ha egyszer mondjuk csak egy évre kikapcsolnánk az ész alapú megismerést, és a hit alapú "ismereteinkre" támaszkodnánk, akkor pár hónapon belül zuhannánk vissza a sötét középkorba, és még annál is tovább. Hiszen azért még a háromnyomásos földművelés sem hit alapon lett kifejlesztve.

Az ennél komolyabb, elméletibb fejtegetéseimhez valóban azokat az írásokat kell elolvasni, ahol ezeket kifejtettem. Itt most már szándékosan az éles megfogalmazást választottam, mert a szel0d szavak nem sokat számítanak.

A következő hír is hasonló, csak még magasabb szintről szól, egyenesen a miniszterelnökről, aki október 23.-án ezt találta mondani: "Az EU józan ész helyett ideológiákra támaszkodik, ahelyett hogy megértené, nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül nincsen lelke." Tessék, itt ez lesz az elkövetkező években.

Ez meg csak azt mutatja, hogy az ópium beborítja a miniszterelnököt is, de ez még semmi, mert hát ilyen sajnos van, de ráadásul semmi okát nem érzi annak, hogy esetleg visszafogja magát, esetleg formálisan nem ideológiailag elborult államvezetőként viselkedjen, hogy a normális, szekuláris viszonyoknak a látszatát fenntartsa. Különösen elvarázsolt az a vízió, amelyben a keresztényég lesz a józan ész, és az ellentéte az ideológia. Feje tetejére áll itt minden, és nem nagyon szól senki, hogy hohó, a király nem csupán meztelen, hanem pont azért meztelen, mert most gabalyodott ki a kényszerzubbonyából.

Hát így állunk egy olyan államban, melynek "alkotmányában" az állam és egyház elválasztása, és a vallásszabadság elve csak dísznek van, olyan, mint a házasságkötő teremben elrebegett húségeskü, mely után a vőlegény még a lakodalom közepén meghágja az ara kishúgát.

Ami meg a kis ellenállási gócot illeti, az a Demokratikus Koalíció pártja. Nem feladatom, sőt, nem is akarom a pártot reklámozni, sok szempontból kritizálom őket, de a szomorú helyzet, hogy az egyetlen olyan párt, amely következetesen szekuláris, és akkor is elvszerűen az, amikor eléggé nehéz nekik, és igazából nem hiányzik nekik az emberek megosztása. "Csodának" tetszik, hogy mégis kiállnak a szekuláris elvek mellett ilyen viszonyok között.

A Demokratikus Koalíció nem most kezdte ezt, és remélhetően fogja még folytatni. A hír egy olyan eseményhez kapcsolódik, amely az egyházak fent már említett nyomulásáról szól az oktatásban, és persze az állam szemtelen egyházi támogatásáról. Most 1,2 milliárdot szórtak a disznók elé. Ez a kormány a kezéből eteti őket, ami ugyebár még józan egyházi szempontból is baj, ugyanis az egyházak józan képviselői is észre szokták venni, hogy az etetés függés, a függés meg azt jelenti, hogy ára van.

Sajnos az etetést Horn Gyula és az MSZP kezdte a vatikáni szerződéssel, ezért is mondhatom, hogy a DK az egyetlen igazi szekuláris párt. Az MSZP nem az.

A hír tehát az, hogy a kormány sokadjára eteti a kezéből a kedvenc egyházait, most a piaristáknak adott tetemes pénzt. Jogosan veti fel a DK, hogy ezt milyen alapon teszik, és hogy ezt mennyi hasznosabb dologra lehetne költeni. Hogy most ebből mennyit költenek agymosásra, mennyit fektetnek be máshova, mennyi megy a papok audijára, az jó kérdés.

Az ilyen anyagi szempontok a dolgok politikai, gyakorlati oldalát mutatják. Az elv viszont az lenne, hogy az állam ne etesse az egyházat. Azért ne, mert ez alkotmányellenes. És azért alkotmányellenes, mert jó oka van. Ilyen szempontból a DK sem az elvet fogja meg, hanem csak a következményt.

A valóban fontos az lenne, hogy konkrét megfontolástól teljesen függetlenül, abszolút reflexből, elvből tudjuk azt, hogy az államnak nem szabad etetnie az egyházakat. Mindennek nagyon mélyen benne kellene lenni a modern polgár értékrendjében.