2011 egyik legfontosabb politikai eseménye az arab tavasz volt, amelynek során előbb Tunéziában, majd Egyiptomban hatalmas tüntetésekből álló forradalom tört ki a fennálló rezsimek ellen. Ezután Bahreinben és Jemenben is hasonló fejlemények történtek, ám ezek nem tudták eredményeket elérni. Líbiában egy sokkal erőszakosabb polgárháború tört ki, amely némi NATO támogatással sikeresen fejeződött be. Szíriában pedig egy hasonlóan elkeseredett, de az ellenzék felől egyelőre fegyveres felkelés nélküli harc folyik, amelynek eredményét nem lehet tudni.
Aki demokrata, annak az arab tavasz hatalmas eredmény, még akkor is, ha nagyon sok szempontból sajnos nem beszélhetünk változásról. Itt, mivel ez egy ateista oldal, a vallásról fogok beszélni. Vallási tekintetben látszólag ugyanis visszaesés történt.
Az említett országokban szinte kivétel nélkül olyan diktatórikus kormányzat működött, amely erőltetetten szekuláris volt. Erőltetetten, mert a fő motiváció tulajdonképpen az volt, hogy a vallásos ellenzéki pártok megdönthetik a hatalmat. Sajnos ezekben az országokban tényleg a vallás volt az egyik nagy erő, amely összefoghatott embereket a rezsim ellen.
A rezsim bukása után pedig Tunéziában és Egyiptomban bizony iszlamista pártok nyertek a választásokon. Örüljünk tehát a forradalomnak? Azt gondolom, hogy azért mégis örülnünk kell, akárhogy is vagyunk ateisták, feltételezem, hogy az olvasók többsége demokrata, és itt a demokrácia fontosabb.
Nem igazán jó az, ha egy ország diktatórikus eszközökkel szekuláris. Azért nem, mert ezt az emberek természetszerűen utálni fogják, és az utálatuk a szekularizmusra is irányulni fog. Ennek is következménye az, hogy az első választáson iszlamista pártokat választott a többség.
Ha minden jól megy, akkor az első ciklusban az iszlamista pártok lejáratják magukat, és jönni fog az ellenzék kormányzása. Ez a váltógazdaság egy demokráciában természetes. Amennyiben az iszlamista pártok nem fognak diktatúrát létrehozni, nem hoznak létre mondjuk megváltoztathatatlan alkotmányos változásokat, például nem égetik bele a sariát az alkotmányba, akkor nincs olyan nagy baj.
Ez a realitás. Ezekben az arab országokban az emberek nagyobb része vallásos. Sok a tudatlan, műveletlen ember, sokkal több, mint Európában. És még Európában is mennyi a vallásos, a tudatlan, a műveletlen! Még Európában is kormányoznak kereszténydemokrata pártok, vagy akár KDNP-k is. És néha még diktatórikus hatalomra is törnek. De most nem erről akarok beszélni.
Egyiptomban és Tunéziában ugyanakkor a szekuláris pártok elértek tíz-húsz százalékokat is a választásokon. Ez pedig lehetőséget ad arra, hogy majd, ha az iszlamista pártok lejáratták magukat, akkor ők kormányozzanak.
Ahogy a képen látszik, a Tahrir téren sok ember csatlakozott az imához. De ezen a képen is látszik, hogy sokan nem. A nagyobb képen pedig az, hogy ez a térnek csak egy része volt. Számomra egészen meglepő módon nagyon sokan, a többség nem csatlakozott az imához.
Ahogy arra már utaltam az iszlám nem az egyetlen erő volt ezekben az országokban az ellenállásra. Sőt. A tulajdonképpeni forradalmat nem a kifejezetten iszlamisták szervezték. A sok műveletlen, tudatlan ember mellett ugyanis van egy bizonyos, főleg fiatal réteg, amely műveltebb, többet tud, tájékozott. Beszélnek külföldi nyelveket (Tunéziában a francia teljesen természetes), Interneteznek, jártak már külföldön.
És ezek a fiatalok voltak azok, akik blogokon, szociális oldalakon megszervezték a forradalmat. Ez pedig reményt ad. Ezeknek a fiataloknak egy része is vallásos, de ha ezek a fiatalok nem akartak Mubarak és Ben Ali alatt élni, akkor nem fognak akarni Allah papjai alatt, és saria alatt sem. És ha meg tudták dönteni Ben Alit és Mubarakot, akkor remélhetően meg fogják tudni dönteni az iszlamista diktatúrát is, ha arra kerül sor.
Az ateizmus végül csak úgy győzhet, és csak úgy érdemes győznie, ha az emberek szabad belátásán alapul. Ez a belátás pedig kézenfekvően szabadságon, és tudáson, ismereten kell, hogy alapuljon. Ha a szabadság, és a tanulás lehetőségei fejlődnek, akkor az nekünk hosszú távon jó. Az arab országok is el fognak jutni a szekuláris államig, a többségien ateista demokráciához. De addig még van egy kis út, amelyet be kell járni. A szabadság, az Internet, a blogok, a könyvek, a hírek, filmek, képek, más alkotások szabad áramlása mindenképpen jó hír.