Nem kell különösebben ügyelnem a spoilerezéssel, mert a filmnek nincs különösebben nagy fordulata azon kívül, ami az előzetesből is nyilvánvaló, és viszonylag korán kiderül: a főszereplő, Ann rákos, és pár hónapon belül meg fog halni. Sem Ann, sem a rendező nem dramatizálja túl ezt a dolgot, olyannyira, hogy számomra zavaróan hiteltelennek tűnt, hogy Ann például nem keres fel másik orvost. Vagy például a film végéig nem mondja el senkinek, hogy meg fog halni. Bár az is igaz, hogy ez hozzájárul a film érdekes hangulatához.
Egy klasszikus film, amely ilyen témáról szól vagy nagyon romantikus lenne, mint a Love story, vagy drámaian kidomborítaná a halált, és a búcsút. Kicsit emlékeztet ez a film a Becéző szavakra, amelyben azonban a ráknak, és a halálnak a film végén van szerepe, hogy lezárja azt, és más fénybe helyezzen sok mindent. Az "Életem nélkülemben" is zűrös a főszereplő családja, és a halálnak szerepe van abban, hogy Ann átértékeljen dolgokat, az anyjával való kapcsolatot is, de ez egyáltalán nem olyan drámai. Mivel Ann senkinek nem mondja meg, hogy meg fog halni, nagyon nincs is lehetőség dramatizálni. Ann maga pedig egy olyan személynek tűnik, aki gyakorlatiasan, praktikusan, és viszonylag nyugodtan veszi az élet dolgait, éppen csak van egy kis listája, hogy mit kell még elvégeznie.
Azt gondolom, hogy azt reálisnak vehetjük, ahogy a film végül is bemutat egy amerikai nőt, akinek az élete majdhogynem nyomorúságosan egyszerű. És a halál annyit változtat ezen, hogy megpróbálja belőle kihozni, amit lehet, és aminél talán nem is hozna ki többet soha életében. Azt gondolom, ha filmben szereplő Ann hosszú életet élt volna, akkor is csak annyit tett volna, hogy jó esetben viszonylag jó anya lett volna, nagyjából rendesen felnevelte volna a gyerekeit. Valahogy a lakókocsiból idővel egy házba költöztek volna. Az anyjával soha nem változott volna meg semmi, és az apjával sem. Egy hosszú élet során is lehet, hogy lett volna egyszer egy szeretője. Vagy több. El is válhattak volna. De végül is sokkal több nem történt volna.
Így, hogy Ann korán meghal ez annyiban változik, hogy pár hónapban teszi meg mindezt. Kipróbálja, milyen a szex mással. Még szerelmesek is lesznek a szeretőjével, de már ebből sem lehet nagy dráma. Egy hosszú élet során ez várhatóan inkább problémás lett volna, mint jobb. Meglátogatja apját, és beszél vele, ez is pozitív módon sikerül. Ha sokáig élt volna, akkor lehet, hogy többször látogatta volna, viszont valószínűleg veszekedtek volna. Ann talál egy új anyukát a gyerekeinek. Ha nem halt volna meg, könnyen lehetett volna az, hogy elválnak, és a gyerekeiknek tényleg új anyja lett volna. És valószínűleg mindez sok veszekedéssel, és emberileg sokkal szánalmasabban alakult volna.
Én azt gondolom, hogy a rendező, Isabel Coixet és valószínűleg a könyv írója (Nanci Kincaid, nem olvastam a könyvet, nem tudom, mennyire más) valami olyasmit akart bemutatni, hogy egy nagyon átlagos ember, aki az életét általában el szokta rontani, odafigyeléssel alakíthat mindent úgy, hogy az egész élete bár nem lesz valami bombasztikus slágerstory, de mégis valami, aminek bizonyos szempontból értelme van, ami pozitív, ami "szép". Ann, azáltal, hogy keretet kap az élete, odafigyel, tudatosan máshogy él, és jobb személy lesz. Nem olyan értelemben jó, hogy valami hihetetlenül "szent" dolgokat tesz (ezek egyébként is kérdésesek, ld. Teréz Anya), hanem abban a nagyon egyszerű értelemben, hogy a maga normái és a környezetének többsége szerint jó emberként él, jobb emberként gondolnak vissza rá. És mindezt a realitások keretein belül. Coixet nem valami nagyon elrugaszkodott példát akar adni a filmben, hanem olyat, ami tényleg mindenkinek szól, és mindenki elképzelheti azt, hogy egy kis megerőltetéssel ő maga is képes lehet erre.
Mi ateisták figyeljünk fel arra is, hogy a filmben sem a túlvilág, sem isten nem fordul elő! Ann sehol nem vallásos, egy pillanatra sem. Sehol egy Biblia, egy templom sem kerül képbe, semmiféle vallásos téma fel sem merül. Ann nyugodt természetéhez az is hozzá tartozik, hogy teljes természetességgel veszi azt, hogy ha meghalt, akkor nem lesz. Semmilyen formában. A gyerekeinek küld születésnapi üzeneteket, és ezekben sem fordul elő semmi olyasmi, hogy "anyuci odafentről néz most benneteket". Nem, anyuci meghalt, nincs többé, a kazetták az egyetlen formái annak, ahogy a halála után még valamilyen értelemben ott tud lenni. Olyan értelemben, hogy az üzenet több, mint emlék, hiszen új szavak a gyerekeknek, amikor meghallgatják azokat. Ez Ann egyetlen módja a továbbélésre azon túl hogy milyen emlékeket hagy maga után.
Nyilvánvaló az, hogy a film kapcsán az élet értelmének kérdése kimondatlanul ott van a háttérben. Bár Ann ezen sem morfondírozik, talán olyan egyszerű személy, akiben ez így nem is fogalmazódik meg. Ami megfogalmazódik, az csak nagyon konkrét: hogy mit tett életében, mit nem tudott megtenni, és mit tud még megtenni. Ann számára mindenképpen értelme van annak, amit a füzetébe felírt. És ez így van a legjobban, ha Ann boldogságát nézzük, hiszen bármiféle kétség csak elrontaná azt a boldogságot, amit eme körülmények között megcsinált magának.
És persze, fel lehet vetni, hogy mégis, mi értelme az egésznek?! Ann életének értelme úgy tűnik, csupán annyi, hogy egy férj, egy szerető, egy apa, egy anya és a gyerekei úgy emlékeznek rá, hogy jó ember volt. Szerepe annyi, hogy jó anya volt, és feleségnek sem volt rossz, annak ellenére, hogy a különleges körülmények miatt megcsalta a férjét. De csak ennyi lenne az élet értelme? Az élet értelmének kérdésével ez a nehéz: ha úgy akarjuk, Ann élete értelmes volt. A film végén bizonyára a legtöbben ezt érzik. De ha úgy akarjuk, akkor senkinek az élete nem ér semmit, legyen a leghíresebb író, költő, uralkodó, gondolkodó, vallásalapító, vagy akármi. Ez pontosan azért van, mert az egész szubjektív. És ez a nehéz az élet értelmében: Rávenni magunkat, eljutni oda, hogy úgy érezzük, hogy van értelme. Ez nagyon nehéz, ha "istennek sem" érezzük úgy. Az érzelmeket nagyon nehéz kontrollálni. Ann számára annyi volt az élet értelme, ami a filmben szerepel. És annyiban szerencsés, hogy ő ezt értelmesnek érezte. Más meg lehet világhíres popsztár, és mégis annyira értelmetlennek találja, hogy a drogozással kvázi öngyilkos lesz. A filmben szó van egy bizonyos Nirvana koncertről, ezért ez a példa találó.
Tehát? Tehát megint csak oda lyukadtunk ki, hogy az élet értelme szubjektív. És boldogság szempontjából a filmbeli Ann egészen jól csinálta, ugyanis a vacak kis életéből kihozott annyit, hogy boldogan élt, sőt, ezt egy pár jó színész előadásában még akár meg is nézzük, érdekes történetnek találjuk. Persze, ez egy kitalált történet, de akkor is. Kurt Cobain meg nagyobb híresség lett, hajlamos vagyok azt mondani, hogy élete érdekesebb volt, nagyobb durranás. Én magam inkább lennék Kurt Cobain, mint Ann. De ez nem jelenti azt, hogy ez valami igazság, mert nincs igazság. Annyi van, hogy Ann boldogan halt meg, Kurt Cobain meg inkább nem. És ezzel még csak azt sem akarom mondani, hogy a boldogság valami igazság, és senki ne legyen "Kurt Cobain", hogy mindenkinek Annt kell követnie. Nem mondom. Azt mondom, hogy Ann mintája lehetséges, és ha valaki boldog akar lenni, akkor adaptálhatja az ő saját életére.