Ezt a cikket azért közlöm a blogon, mert a Magyar Tudomány elutasította a publikálását. Az elutasítás azért meglepő, mert több másik cikkemet elfogadták az utóbbi időben, és azokhoz hasonlítva ez a cikk még inkább tudományosabb, még szakszerűbb, még inkább releváns a tudomány szempontjából.
Azt lehetne gondolni, hogy talán az az oka, hogy Mérő Lászlónak messzire elér a keze, vagy valaki túlbuzgó rajongója. Azonban az az igazság, hogy nem is voltam annyira kritikus Mérővel, mint például korábban Freund Tamással. Az igen valószínűtlennek tűnik, hogy több megfelelő színvonalú cikk után, hirtelen, valamilyen rejtélyes agyvérzés miatt lebutultam, és egy pocsék cikket írtam. Szerintem egészen jó ez a cikk színvonalában. Az lehet, hogy valahogy mégis kegyvesztett lettem, valamilyen okból. Tapasztalataim szerint ez a magyar újságírásban igen elterjedt jelenség. De nem vagyok paranoiás, úgyhogy ezen nem rágódok.
Sajnos ilyen hosszabb lélegzetű, komolyabb könyvismertetést és vitát tudományos témában nem lehet Magyarországon máshol közölni, sem az Élet és Tudomány, sem a Természet Világa nem fogad be ilyeneket.
Mindenesetre azt semmi nem tiltja, hogy ha már megírtam, akkor magam publikáljam az írást. A cikk témája nem az ateizmus számára legfontosabbak közül való, de egy tudományos és egy ateista életszemlélet szempontjából is fontos. Az értelem és érzelem kérdésével tulajdonképpen nagyon szorosan kapcsolódik, és ezzel pár postomhoz, amely ezen a blogon található, hasonló címszavak alatt.
***
A tudományos ismeretterjesztés feladata, hogy különféle tudományos ismereteket a laikus olvasónak emészthető stílusban tálalja. Ennek megfelelően a következő feltételeknek szükséges megfelelnie:
i. Tudományos ismereteken kell alapulnia, és azokra megfelelően hivatkoznia.
ii. A tudományos ismereteket érdekes, élvezhető módon érdemes bemutatni, és ehhez megengedhet magának egy minimális pongyolaságot és némi szubjektivitást is, ha ezt jelzi.
iii. A tudományos ismeretet értelmezheti, de nem értelmezheti félre, nem rugaszkodhat el attól túlságosan.
Nem biztos, hogy ez egy teljes feltétel-lista, de ebben a cikkben ezeket a feltételeket fogom tekinteni. Az első ponthoz magyarázatot mellékelnék. Természetesen lehetséges tökéletesen tudományos könyv, amely tudományos eredményeket mutat be, azokra támaszkodik, de nem adja meg a hivatkozásait. A hivatkozás szigorúan véve a tudományos szakcikkek követelménye. Felvetődhet tehát az olvasóban, hogy az ismeretterjesztésnél miért követelnénk meg?
Először is mindenképpen hasznos, és igazán kár volna elhagyni őket. Miután ugyanis a szerző felkeltette az olvasó kíváncsiságát, sőt, nagy vonalakban megismertette vele területet, ő utána akarhat nézni, és nagyon hasznos, ha ehhez a hivatkozások rendelkezésre állnak. Ha már sikerült a könyvben motiválni egy olvasót, igazán kár lenne kihagyni az alkalmat, hogy el is irányítsuk a célhoz.
Másodszor, az mindenképpen elvárható a szerzőtől, hogy háttérmunkaként megfelelően irodalmazzon. Ezek után pedig teljesen érthetetlen, hogy miért ne adná meg a hivatkozásokat, melyek nála készen állnak. A hivatkozások elhagyásakor tehát erős gyanúnk lehet, hogy az irodalmazás a háttérben is elmaradt. Ha a szerző jártas a területen, melyet bemutat, akkor felvetődhet, hogy minek irodalmazzon, az ismeretek a fejében vannak. Igen ám, de pontos ellenőrzés nélkül, amit mesél, az tele lehet hibákkal, illetve az ő önkényes értelmezésével. Az emberi agy ugyanis roppant esendő, ezt látni fogjuk ebben a cikkben is. És még a szakember is rosszul emlékszik egy csomó mindenre.
Mérő László ismert, népszerű ismeretterjesztő, ami nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy valóban érdekes stílusban és az olvasót érdeklő interpretációban ad elő dolgokat, de mint ahogy be fogom mutatni, a tudományosság szükséges feltételeinek nagyon sokszor nem felel meg. Három könyvet fogok bemutatni, melyek közül egyet nagyon rossznak, egy másikat közepesen rossznak, míg egy könyvet egészen jónak fogok megítélni ilyen szempontból. Az egyik könyv régi, és a leghíresebb könyve, kettő pedig újabb.
Az első könyvnél keveset fogok időzni, ez a leghíresebb könyv, az Észjárások. Erről azért nem írnék sokat, mert már igen régi könyv. Így nem fogom végigvenni a töménytelen hibáit. Annyit mondanék róla, hogy ez az a könyv, amely tartalmaz némi hivatkozást, de csak a könyv végén, egy listában, és a szövegben nincs hivatkozás a forrásokhoz, így nehezen is követhető, és nem is igazán teljes ez az irodalomjegyzék. A könyv rengeteg tudományos ismeretet mutat be, de azok összetétele önkényes, értelmezésük pedig nagyon is visszás. Például a matematikai játékelmélet a racionális gondolkodás korlátjának állítja be, ahelyett, hogy bemutatná azt. Holott semmi irracionális nincs abban, hogy elégtelen információ mellett nem-determinisztikus, kevert stratégiát alkalmazzunk.
Vagy például a Gödel tétel bemutatása, amely egy másik, népszerű visszaélés egy tudományos eredménnyel.
„A tudomány valóban nagyjából ilyen szeretne lenni, de ebben az esetben Gödel tétele garantálja, hogy mindig is lesznek olyan igazságok, amelyek a tudomány összes addig létrehozott paradigmáját, összes meglévő axiómarendszerét kicselezik. Sőt, a tudomány keretein belül korrekt módon megfogalmazható állítások (tények, összefüggések, kivételek, stb.) között is garantáltan vannak olyanok, amelyek igazak, de a tudomány eszközeivel nem bizonyíthatók be. „
A Gödel tétel a matematikában egy bizonyos nagy kutatási program, nevezetesen a formalizmus újragondolását kényszerítette ki, de a tapasztalati, és azon belül a természettudományokra nézve nincs olyan negatív következménye, mint amit Mérő állít. A természettudományokban a matematika ugyanis csak egy eszköz, és kiegészíti azt az empíria, mint igazolási eszköz, amely kívül áll a matematikai keretein. Így a tapasztalati tudományban a Gödel tétel negatív következményei áthidalható problémát jelentenek, illetve eleve nem is képeznek problémát (Brendel 2005). Ezen túl a matematikai entitások a fizikában csak akkor kapnak jelentőséget, ha létezik fizikai interpretációjuk. Csakhogy például G-nek, és a G-ről szóló eldönthetetlen állításnak nincs értelmezése a fizikában.
Mérő a mesterséges intelligenciát illetően megfogalmaz pár pesszimista jóslatot:
„Herbert Simon 1958-ban azt írta, hogy 10 éven belül számítógépprogram lesz a sakkvilágbajnok, ha engedik az emberek versenyein azonos feltételek mellett részt venni. Ugyanitt azt jósolta, hogy a hatvanas évek végére elkészülnek olyan programok, amelyek idegen nyelvű szövegeket jó minőségben lefordítanak angolra. A sakkprogramokat egyelőre minden különösebb megszorítás nélkül engedik az emberi versenyeken részt venni, talán éppen azért, mert nem igazán komoly ellenfelei a sakkmestereknek. A tolmácsoló számítógépek sem jelentek meg még a piacon, pedig nyilvánvalóan nagy üzletet jelentenének.”
Mérő könyvének kiadása után két évvel már megbukott a jóslata a sakkról, amikor Deep Blue, 1996-ban legyőzte Gary Kaszparovot. És tolmácsoló programok is egészen sokat fejlődtek mostanában. Mérő a harmadik könyvben, Az Érzelmek Logikájában (ld. később) korrigálni fogja magát, és elismeri, a sakkprogramok utolérték a nagymestereket, de abban meg a go nevű játékról állítja, hogy soha nem lesz nagymester fokú program (199.). A go azonban nem csak Mérő László szenvedélye, hanem az enyém is, továbbá éppen egy olyan laborban dolgozok, ahol az első nagymester erejű program, a MoGo megszületett (Gelly, G., Silver, D. 2008). Ezt egyébként egy magyar eredmény tette lehetővé, melyre büszkék lehetünk (Kocsis, Szepesvári 2006). Az ún. Monte Carlo Tree Search módszer továbbfejlesztésével, melyben később magam is tettem egy kis lépést, a számítógépes go további fejlődik, nemrég pedig az AlphaGo legyőzte az éppen aktuális legjobb gójátékost, Lee Sedolt. Ezzel Mérőnek ez a jóslata is megdőlt. Úgy látszik, é már csak ilyen sorban megdőlő, rossz jóslatokat tud tenni. Nyilván azért, mert nem látja át igazán ezt a területet, de elég beképzelt ahhoz, hogy jósoljon.
Az Észjárások az a Mérő könyv, amely ugyan sok érdekes területet mutat be, de olyan irracionális interpretációban, hogy soha életemben nem hallottam egyetlen tudományos gondolkodású olvasót sem, aki azért ajánlotta volna Mérő könyvét mert egy bizonyos tudományos elmélet abban van jól leírva, és ő ott ismerte meg. Annál több áltudományos és hittérítő szöveget olvastam és hallottam, amely rá hivatkozott. Tehát ez az a könyv, amely közepesen rossz.
A második könyvről sem fogok sokat írni, ez Az elvek csapodár természete (továbbiakban Csapodár). Ez a könyv tulajdonképpen nem tudományos ismeretterjesztő könyv. Semmilyen követelménynek nem felel meg. Ebben a könyvben Mérő – a címhez illően - csapongó gondolatait írta le, amelyek nem tudományosak. Mérő tulajdonképpen visszaél ismertségével, ugyanis félő, hogy az olvasók komolyan veszik ezeket, és akár még tudományosnak is. Tehát ez a nagyon rossz könyv.
A harmadik könyv, Az Érzelmek Logikája (röviden Logika) lesz az, amelyik elfogadható. Ez sem tökéletes. Először is, amikor elkezdtem olvasni, roppant idegesítő, zavaró volt egy csomó minden. Később jöttem rá, hogy az a kb. húsz százalék, amely a Logikában rossz, az a Csapodárból jön, és vice versa: ami az utóbbiban véletlenül jó, az az előbbiben is benne van. Igen, az átfedés kb. negyven százalék.
Ezek után tehát beszéljünk Az Érzelmek Logikája tudományos ismeretterjesztésnek vehető nyolcvan százalékáról. Ezek azok a részek, amelyek alaposan alá is vannak támasztva irodalommal. Itt Mérő tulajdonképpen a pszichológia olyan eredményeit ismerteti, melyek különféle kísérletek által alá vannak támasztva. Az irodalomjegyzék alapján bárki utána is járhat eme kísérleteknek, és most hivatkozások is vannak a szövegben. Mérő érdeme az, hogy összeválogatta, és egy bizonyos gondolatfüzérre fonta fel őket. Ez a gondolatmenet egészen racionális lenne, de be fogom mutatni, hogy végül Mérő következetlen, sok helyen bicsaklik.
Az első megjegyzésem Érzelem nélkül nincs értelem című fejezetről szól, ahol Mérő bemutatja, hogy keveredik az emberben az érzelem és az értelem. A szomatikus marker fogalma eleve olyan, hogy abban az érzelem és értelem keveredik, hiszen a Damasio által elvégzett kísérletben (148.) is bizonyos élmények szubjektív előjelét – amely egy érzelmi kérdés - integrálja az élmények gyakoriságának becslésével – amely egy értelmi kérdés. De Mérő tévesen vonja le azt a következtetést, hogy érzelem nélkül nincs értelem (157.). Csak azt lehet levonni, hogy az emberben ezek sajnos vészesen össze vannak kavarodva. Az a kontingens tény, hogy értelem és érzelem emberben keveredik, nem jelenti azt, hogy ez szükségszerű. Az is igaz, hogy az emberi lét funkcionálásához - különösen egy evolúciós környezetben - szükség van érzelmekre és érzelmekre is. Hiszen érzelmek nélkül nincsenek célok, nincs az „életnek értelme”. De az értelem és érzelem együttléte nem jelenti azt, hogy szükségszerűen keverednek is. A 302. oldalon van egy szép zárógondolat:
„Alap- és kognitív érzelmeinknek önmagukban éppúgy nincs semmi értelmük, mint ahogy magának az életnek sincs azon kívül, hogy ha jól működik, akkor jelen lesz a következő generációban is. (…) Így nem csak az érzelmeinknek adhatunk értelmet, hanem az életünknek is. Mindenki a saját szelfje alapján, amit hite, érdeklődése, habitusa, családja, nemzetisége és még sok minden más határoz meg. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő bolgogságportfoliót.”
Ez egyike azon kevés nem tudományos, filozófiai nézetnek, ahol egyetértek Mérővel (Brendel 2010). Életcélok nélkül nincs mire alkalmazni az értelmet. És az életcéljainkat az magasabb rendű érzelmeink adják. De ebből sem következik, hogy általában az értelem ne lehetne érzelem nélkül, legfeljebb az, hogy érzelem nélkül az értelemnek nem volnának céljai. Fontos tehát, hogy az értelem és az érzelem együttműködjön. De az együttműködés nem kell, hogy kavarodást jelentsen.
Ahogy annak sincs akadálya, hogy egy robotnak érzelmei legyenek. Mérő a 150. oldalon tesz egy kurta megjegyzést, hogy a mérnökember is szomatikus markereket tervezne a robotba. És azzal egyet érthetünk, hogy a robotoknak is lehetnek különféle belső céljaik, de az érzelem és értelem összekavarása egy szomatikus markerbe nem volna jó. Mérő maga is rámutat erre a 200. oldalon, tehát itt ellentmond magának.
A 201. oldalon van ezzel kapcsolatban még egy nem tudományos megjegyzés, mellyel kivételesen megint egyetértek: hogy egy érzelmekkel rendelkező, túlságosan autonóm robot ugyanolyan szeszélyes lény lenne, mint mi, ezért a mérnökök nem is igazán törekednek erre (201). Az emberhez hasonló, érzelmes gép tehát azért várat magára, mert nem is cél ilyet készíteni, pont az ellenkezője a fő cél: a megbízható, érzelemmentes gép, melyeknek a célokat mi adjuk.
Az sem szükségszerű, hogy az értelem és az érzelem egyetlen lényben legyenek együtt. Semmiféle akadálya nincs annak, hogy egy értelmes, érzelem nélküli robotnak vagy számítógépeknek emberek adjanak célokat. Mint ahogy jelenleg az emberek adnak célokat, a még nem annyira értelmes és érzelemmentes robotoknak. Ahogy az imént írtam, pontosan ez az a forgatókönyv, amelyet a mesterséges intelligenciától elvárunk, és az intelligencia növekedését szeretnénk, miközben a forgatókönyvön nem szeretnénk változtatni. Ez pedig érzelem nélküli, intelligens robotot jelent. Feltételezzük, hogy ez lehetséges. Amikor a Deep Blue legyőzte Gary Kaszparovot, akkor a Deep Blue nem akart nyerni, ezt a célt beleprogramozták. Kaszparov nyerni akart, és ezt maga miatt akarta. Amikor az AlphGo legyőzte Lee Sedolt, akkor az AlphaGo csak azért akart nyerni, mert beleporgramozták. Lee Sedol magától is akart nyerni. Ám Deep Blue a sakkban intelligensebb volt Kaszparovnál, az AlphaGo pedig Lee Sedolnál. Pedig egyiknek sem voltak érzelmei. Sőt, egy kis részben pont azért.
Ahogy Mérő leírja, az emberek az evolúció kontármunkája miatt ugyanazokon az információs csatornákat használják értelmi és érzelmi kérdésekre, illetve hasonlóan kevert, szomatikus markereket. A „kontármunka” kifejezéssel itt Mérő először is elismeri, hogy ez nem szükségszerű, lehetne máshogy, lehetne értelem és érzelem külön. Másrészt helyesen jelzi, hogy e kontingens tényhez normatíve kritikusan állhatunk hozzá: a természet megoldása nem csak nem szükségszerű, de nem is jó megoldás. Mérő egészen odáig merészkedik, hogy a 151. oldalon gányolásnak minősíti ezt a megoldást.
Hogy az érzelmek és értelem ezen keveredése milyen rossz, az ott derül ki, amikor Mérő helyesen rámutat (234.), hogy az ember milyen rossz a statisztikai becslésekben, vagy üzleti intuícióikban (245.). És ha például a repülés (repülőgépes utazás) kockázatát az agy külön csatornán dolgozná fel, mint a repüléssel szembeni szubjektív érzelmeket, akkor talán nem tévednénk akkorát a statisztikai becslésben az érzelmi hozzáállás miatt.
Az érzelem és értelem összekeverésének kritikájába jól illeszkedik, amikor az EQ-ról (érzelmi intelligenciáról) van szó, és Mérő megkritizálta az EQ zsurnaliszta felfogását. Utal arra, hogy az emberek, az intelligens társaik megítélésével ellentétben az érzelmileg intelligens emberek megítélésében nem értenek egyet. Ez utal - de hiányoltam a könyvből annak kimondását - hogy az EQ-nak bizonyos értelemben nem is értelmezhető objektíven, és pont azért, mert az értelem más, mint az értelem. Így érzelmi kérdésekben nincs objektíven helyes és helytelen válasz. Mérő a 168. oldalon bemutatja, hogy bizonyos pongyolán megfogalmazott IQ teszt kérdéseinél is lehet ilyen bizonytalanság, de az végül mégis egyértelmű, hogy melyik az intelligencia szempontjából helyes válasz. Ez nem igaz az EQ esetére.
Helyes válasz csak akkor van, ha a társadalomban beilleszkedni akaró egyént tételezünk fel. Mérő majdnem kimondja ezt a 171. oldalon, amikor bemutatja, hogy egy intelligens ember társadalmi közeg váltásakor előbb problémákkal küzd, de idővel intelligenciával megoldja. Itt Mérő azonban feltételezi, hogy az illető be akar illeszkedni, ami nem szükségszerű. A példa jól szemlélteti azt is, hogy az EQ csupán speciálisan alkalmazott IQ. Az intelligens embernek várhatóan az EQ-ja is jó (lesz), csak időt kell neki adni a tanuláshoz, illetve ha még sem illeszkedik be, akkor lehet, hogy nem is akart.
A beilleszkedés feltételével, ezekkel a megszorításokkal az EQ-nak már van értelme. De az EQ ebben az esetben olyan intelligencia, amelynek alkalmazási területe az érzelem. Az érzelem maga itt nem intelligens, csak alkalmazási terület. És az intelligenciához magához nem kell érzelem, ugyanis alkalmazható egészen más dolgokra is, például sakkra. Azt is lehet mondani, hogy az EQ, mint érzelmekre alkalmazott intelligencia, az általános, bármire használható intelligenciát alkotó egyik speciális képesség (187.) Azt, hogy az EQ az IQ része, Mérő helyesen mutatja be, és az ismertetett kísérletek ezt érdekes módon mutatják be.
Az EQ területén Mérőnek tehát nagyrészt még igaza is van, de pár konklúzió határozottabb kimondása már itt is hiányolható. Az érzelmek és értelmek elkülönítése, és a különböző szerepük tisztázása lenne a Logika olyan mondandója, amelyet végig lehetne vinni, és tudományosan alátámasztható a megadott hivatkozásokkal. Ez a tudományosan alátámasztható kép pedig azt mondaná ki, hogy az értelem és érzelem két külön szférája elménk képességeinek, amelyeknek az emberi élethez együtt kell működnie. Az együttműködésen túl azonban sokszor vészesen összekeverednek, így az emberek sokszor nem egészen racionális lények, és ez az érzelmi életükben is kárt okoz. Az érzelmi és értelmi „csatornák” Mérőnél is összekeverednek, mert nem lesz következetes: Később megenyhül, megbocsát az evolúció gányolásának, nem ennyire kritikus, sőt, mintha örülne is annak, hogy így vannak a dolgok (157., 303.). Az utóbbi hivatkozás a könyv utolsó fejezete, amelyben végül is teljesen aláássa korábbi mondandóját, kár, hogy ezzel hagyja ott olvasóit.
A Logikában sok adat, sok kísérlet, sok összefüggés szerepel, amely alkalmas az értelem és érzelem kérdéseinek tisztázására. Sok helyen nagyon jó gondolatokat fogalmaz meg, de végül következetlensége megakadályozza, hogy egy igazán szépen letisztázott képet adjon nekünk. Miközben az értelem és érzelem összegányolását először hideg fejjel elítéli, közben a szíve sokszor megenyhül, és „megbocsát” az evolúciónak, ez pedig végül elmossa a képet.
Kulcsszavak: Mérő László, értelem, érzelem, pszichológia, intelligencia, ismeretterjesztés
Hivatkozások:
Brendel, M. (2005): Carnap, Popper, Gödel: Vajon az univerzalitás cáfolható-e a nem-teljességgel , Magyar Filozófiai Szemle, 2005/4, 657-681.
Brendel, M. (2010): Az analitikus és egzisztencialista filozófia, valamint az élet értelme,Világosság, 2010/nyár.
Mérő, L. (1994): Észjárások, A racionális gondolkodás korlátai és a mesterséges intelligencia, Typotex, Budapest.
Mérő, L. (2008): Az elvek csapodár természete, Tercium Kiadó.
Mérő, L. (2010): Az érzelmek logikája. Tercium Kiadó.
Gelly, G., Silver, D. (2008): Achieving Master Level Play in 9 x 9 Computer Go, Proceedings of the Twenty-Third AAAI Conference on Artificial Intelligence, AAAI 2008, Chicago, Illinois, USA, July 13-17, 2008, p. 1537-1540
Kocsis, L., Cs. Szepesvári, Cs. (2006): Bandit Based Monte-Carlo Planning , Proceedings of the 17th European Conference on Machine Learning, Springer-Verlag, Berlin, LNCS/LNAI 4212, September 18-22, pp. 282-293.
