Ateista mese? Ki hallott már olyat?! Ugye? Nos, Michael Martin, ateista filozófus írt egy ilyen könyvet is, és most otthon alaposabban beleolvastam. Martin fő könyvéről, az Atheism, a Philosophycal Justificationról már részben írtam. Ehhez képest a The Big Domino in the Sky (A nagy dominó az égben) nem igazán jelentős mű, gondolom, csak Martin simertsége, kapcsolatai miatt adták ki. Ez a cikk arról fog szólni, hogy egyáltalán lehet-e, érdemes-e, mik a nehézségei, és ha mégis, akkor hogyan lehet esetleg mégis jó ateista irodalmi alkotásokat írni.
Ateista mesét nem szoktak írni, elég nehéz is összehozni egy jó könyvet ilyen témában. A legjobb író, aki eszembe jut, és kiválókat alkotott ilyen témában Nietzsche. "Mitologikus" stílusú könyve a Zarathustra, amely elég hangsúlyosan ateista, viszonylag egyértelműen szépirodalmi mű (a többi könyve nem az), tehát nem csupán ateista érvgyűjtemény.
Ideológiai verset, mesét írni általában rossz ötlet, és nehéz dolog. Egy másik pozitív kivétel, melyet említhetek, Voltaire Candide-ja, melyet fantáziadús története, és rendkívül éles, gúnyos társadalom-kritikája tesz élvezetessé. De még igazán jó írók, költők is sokszor kudarcot vallanak, amikor nagyon közvetlenül próbálnak eladni egy ideológiát. Minden nézetet - legyen politikai, vagy filozófiai - sokkal ízlésesebb, hatásosabb, érdekesebb közvetve eladni, azaz úgy beleilleszteni egy regénybe, hogy ne legyen olyan hangsúlyos, ugyanakkor szervesen illeszkedjen a környezetbe, a személyiség-elemekhez.
A "Miller's inferno" (Miller pokla) című sci-fi novella például elköveti szinte az összes olyan kisded hibát, melyet egy kezdő sci-fi író elkövethet: sematikus nevek, különféle bolygók és élőlények fantáziátlan felsorolása, egyszerű történet. Én már csak tudom, mert én is írtam régen egy sci-fit, amely eléggé ateista volt, de még nagyon zsenge volt. Ennek ellenére megtalálható bizonyos e-book gyűjteményekben, mert fent volt a Solaria oldalán.
Ráadásul nagyrészt a "Miller's inferno" is vitáról, érvekről szól, és valódi története nincs. Maga az az ötlet, hogy mi lenne, ha lenne ateista, vagy valláskritikus múzeum, nagyon jó. Bár talán már eljárt felette az idő: a 21. században a inkább webportálok szolgálnak ilyen tematikus gyűjtemények céljára. Továbbá a múzeum, mint egy novella fő ötlete mégiscsak kevés. Martin csak azért ülteti a dolgot sci-fibe, mert ma realitása nincs, és hogy az olvasónak érdekesebb legyen, de nem tesz köréje annyi körítést történetben, drámában, fordulatban, hogy tényleg érdekessé váljon, és az olvasó elfelejtse, propagandáról van szó.
Összehasonlításképpen saját írásaimból egy regényt tudnék említeni, amelyben van némi ateizmus. És én is megkaptam kritikaként, hogy minek tettem bele ateizmust. Azt gondolom, ennyi vállalható, mert a regényem nem csupán érvekről szól. Lehet, hogy ezért a regényért nem fogok irodalmi Nobel-díjat kapni, de azért szerintem jobb mű, mint Martin meséi.
Ennek ellenére azért lehet ajánlani Martin könyvét is, mert különféle isten melletti érveket (teodicea) úgy kritizál, illetve isten elleni érveket úgy prezentál, hogy az mégis érdekes lehet sok embernek. bármennyire is rossz fikció, de nem száraz filozófia. Bizonyára vannak olyanok, akik ez utóbbit nem szeretik.