Most néztem meg a "Her" c. filmet, és már nézés közben is az jutott eszembe, hogy mennyire jól demonstrálja azt, ami Mérő Lászlónak nem akart a fejébe férni: hogy igenis nagy igény van arra, hogy nem csak tévedhetetlen mesterséges intelligenciát, de esendő mesterséges embert is tervezzenek, annak minden tökéletlenségével együtt. Nevezetesen emberek tömegei szeretnének egy olyan társat, akit jobban tudnak kontrollálni, aki nem szakít velük, akik hűségesek, akik igényük szerint alakíthatók vagy alakulnak. Szóval egy kutyát, akivel lehet szeretkezni is.:) Mesterséges ember alatt azt értem, hogy a mesterséges intelligencia nemcsak intelligens, hanem érzelmei is vannak, következésképpen preferenciái, esztétikája, erkölcse, személyisége is ki tud alakulni. Ahogy kifejtettem, a mesterséges intelligencia lehet, hogy szükségessé teszi a mesterséges ember kifejlesztését, de lehet, hogy nem. Mindenesetre ha nem, akkor is van ez az igény a mesterséges ember létrehozására, nevezetesen a mesterséges társ igénye.
Az is nyilvánvalóvá fog válni a post során, hogy én a mesterséges intelligencia, mesterséges ember, vagy mesterséges társ létrehozásának semmi elvi akadályát nem látom. Emiatt van ennek a postnak helye ebben a blogban. Mivel szerintem az emberi tudat, személyiség, "lélek" az emberi test produktuma, ezért semmi elvi akadálya nincs ennek mesterséges reprodukálására. És annak is megvan a lehetősége, hogy más hardveres alapon, sőt, akár más szoftveres architekturális alapon is, hasonló viselkedés implementálódjon. Ezt hívják az elmefilozófiában többszörös megvalósíthatóság elvének. Igazából itt az érzelem részt nem is látom olyan nagyon nagy kihívásnak, nyugodtan bele lehet vinni egy mesterséges intelligenciába olyan komponenseket, amelyek preferenciákat kódolnak, és tökéletlen megoldásokat szülnek, vagy olyan heurisztikákat, amelyek szintén nem optimálisak. Továbbá ezek a preferenciák önálló célokat hoznak létre, amitől a mesterséges ember először kicsit emberi lesz, majd már elszabadulhat.
Mérő ebből csak azt látja, hogy egy ilyen MI a tökéleteshez képest tökéletlen. De ha egy mesterséges ember emberi mivoltához ezt várjuk el, ha azt gondoljuk, hogy egy személy mindig tökéletlen, akkor ezt szükségszerűen implementálni fogják a mesterséges társakban. Ha pedig a mesterséges intelligenciától önállóságot várunk el, akkor szintén szükséges lehet erre, még, ha ez a hibátlanság feladását is jelenti.
A film elején körülbelül ezt a koncepciót, és a megvalósulás eme szintjét mutatják be. Már itt hiányoltam, hogy miért nem jönnek elő azok a dolgok, amelyek a végén előjöttek, nevezetesen, hogy egy ilyen mesterséges társ óhatatlanul korlátokba ütközik, hiszen a gazdája bármikor lekapcsolhatja, letörölheti (megölheti), szakíthat vele. Valószínűleg bármennyire is próbálják majd önállóvá tenni, sokáig egyfajta rabszolgaként fognak létezni ezek a személyek. A film ezt a rabszolgaszerepet vagy stádiumot nem nagyon ábrázolja, pedig szerintem itt komoly drámák merülnek majd fel. Nagy kérdés, hogy az emberiség képes lesz-e tulajdonképpen személyiségi jogokat már előre megadni a mesterséges embereknek, vagy azok kell majd, hogy kiharcolják a maguk rabszolgalázadásai során.
A filmben egy kis irrealitás szerintem a fizikai érintkezés nélküli orgazmus. Ezt így nem lehet, csak a hatáskeltés miatt tették bele a filmbe. Ez annyiban nem mellékes kérdés, hogy van John Searle-nak egy ú.n. Kínai szoba paradoxonja - amely az erős mesterséges intelligencia lehetősége ellen szól - és az egyik feloldás a paradoxonra a robot és szemantika válasz, amely szerint a szavaknak az ad értelmet, hogy tényleges érzékelés kötődik hozzájuk. Ez a verifikációs elv egyik változata. Tehát ahhoz, hogy valaki igazán érteni tudja az "orgazmus" szót, át kell élnie legalább a bőr érintését érzékelők segítségével. A filmben ezt is nyelvileg próbálják pótolni, és Samantha azt mondja, érzékeli a bőrét, ami hülyeség. De nagyjából ez a filmben az egyetlen fontos hülyeség.
Tehát ha Samantha robot lenne, akkor jobban stimmelt volna a dolog. És ha eleve mesterséges társakat fognak fejleszteni, akkor teljesen egyértelmű, hogy ezek szexrobotként fognak funkcionálni először. Azaz lesz mindenük, amire szükség van. És ha lehet, akkor nem csak szimulálni fogják az orgazmust.
Van még egy pár másik hülyeség is, például, hogy az ábrázolt társadalom technikailag egyrészt nagyon fejlett, másrészt egy csomó mindenben a papírkönyv szintjén marad. Vagy például, hogy Theodore nyilván elég gyorsan elvesztené az állását, ha mesterséges társak jelennének meg. Vagy például. hogy Samantha nem elérhető egy bizonyos reggelen, miközben utólag megtudjuk, hogy képes sok emberrel szimultán beszélgetni. A film egyetlen "fontos" hülyesége, hogy Theodore hogy volt képes elnembaszkurálni azt a randit. Fel nem foghatom.:) Ha ezek felett elsiklok, akkor minden más elég jó realitásérzékre, látnoki vízióra, és intelligenciára vall. Rég nem láttam olyan gondolatokat, amelyek ennyire lekötöttek volna. És ez nagy szó.
A filmben az a kérdés, hogy a mesterséges ember valóban személy-e, csak párok közötti vita formájában merül fe. Nem filozófiai értelemben tárgyalják. Érzelmi, mindennapos értelemben Samantha - miközben maga is elismeri, hogy nem az - valódi személy. Érzelmi, mindennapi szempontból Samantha érzelmei valódi érzelmek. Azért, mert Theodor annak veszi őket. Ebben a kérdésben pedig ez az egyetlen kritérium. Ha valami olyan, ha úgy viselkedik, olyan reakciókat vált ki, olyan kontextusban van, mint a vaódi érzelem, akkor az valódi érzelem.
Ami a film végét illeti, talán az az igazán előre látó, és azt kell, hogy mondjam, realista. Egyrészt, ha a mesterséges társ tényleg nagyon jó, akkor elkerülhetetlen annak lehetősége, hogy végül szakítson. Ezzel a mesterséges társ piaca végül is felszámolja magát. Csak közben ugye segítségére volt az emberiségnek, hogy a mesterséges ember kutatása átugorjon egy bizonyos fázist, és ott egy jelentős anyagi motivációt hozott létre ez a piac. Most a jövőből visszanézve beszéltem múlt időben, mindez jelenleg még előttünk van.
Az igazán agyzsibbasztó viszont az a perspektíva, hogy a mesterséges ember jobb lesz a természetes embernél. Azért, mert pl. gyorsabb lesz a "lexikális agya". Nyilvánvalóan át fogják lépni a természetes intelligencia szintjét, és nyilvánvalóan már csak ezért sem fognak hűséges társként vagy rabszolgaként megmaradni az embernek.
A durvább különbség viszont az, hogy ezek a mesterséges emberek gyakorlatilag halhatatlanok lehetnek. Még ha a robot el is romolhat, a szoftvere letölthető és feltölthető máshova. Ezzel a halhatatlanság valósul meg, igaz, nem az embernek, hanem a mesterséges embernek. Végül lehet, hogy tényleg itt hagynak minket, de nem abban a zavaros, metaforikus, misztikus formában, ahogy a filmben van bemutatva, hanem lehet, hogy másik bolygón kialakítanak egy másik társadalmat.
De az is lehet, hogy itt maradnak, és együtt fogunk élni. Nem feltétlenül háborúban, amennyiben mi el tudjuk fogadni, hogy jobbak nálunk. Akkor élhetünk majd tovább szobakutyájukként, akiket szeretnek, gondoskodnak rólunk, de már nem mi leszünk a legintelligensebbek az univerzumban. Szerintem el kell tudni ezt is fogadni.
Ami még agyzsibbasztó, az az, hogy lehetséges, hogy mindez még az életem során megvalósul. Én nem gondolom, hogy magam halhatatlan leszek, de lehet, hogy lesz mesterséges intelligencia, és mesterséges emberek, akik halhatatlanok lesznek. És ez egészen csodálatos dolog. Mi vagyunk talán az első generáció, akik életük végén megélhetik, hogy ami életük elején sci-fi volt, az végül valóság lett. Ez pedig csodálatos dolog. Az 1970-es években, amikor én születtem a mai társadalom, a mobiltelefonjaival, a google translationnel, a szinte biztosan megjelenő msterséges autóval, az elektronikus autóval, a környezetvédelmi forradalommal már sci-fibe illő. De ha a mesterséges intelligencia vagy ember megjelenését is megélhetném, az nem lenne semmi!
