Fiatal koromban természetesen én is nagy Nietzsche rajongó voltam. Mint ahogy az ateisták nagy része bizonyára az, hiszen annyira fekszik, amit mond, vagy fordítva, annyira nagy hatással volt rájuk, hogy ateistákká lettek. Én soha nem hittem istenben, de az biztos, hogy az ateizmusomat Nietzsche hatása is tudatosította és stabilizálta. Nietzsche filozófiájának egyik legfontosabb jellegzetessége a lázadás, és ez is tetszett nekem, pláne fiatal koromban. Én a kilencvenes évek elején voltam úgy fiatal felnőtt, akkor már a valláskritika inkább lázadásszámba ment. Tehát a konstelláció ezzel bezárult.
Ráadásul félig német vagyok, ezért is lehetett rokonszenves Nietzsche. Valójában alig pár tíz kilométerre születtem Röckentől, ahol ő született. Nemrégiben pedig meglepően sok helyen jártam, ahol ő is sokat megfordult. Például Svájcban, Saint Moritzban (majdnem elmentem Sils Mariáig is, ahol kezelték), Torinóban, ahol nagyon szeretett lenni, és Rapallóban, ahol a Zarathustra első felét írta. Mindeközben egyébként nem voltam ennek tudatában, mivel már évtizedek óta nem foglalkoztam Nietzschével, és nincs is szó arról, hogy valamiféle sztárolás okán mentem volna el ezekre a helyekre.
Most a librivox könyveket hallgatva töltöttem le pár Nietzsche könyvet is, miért ne, gondoltam, ha nem vesz el sok időt, akkor újrahallgatom őket. A Götzendämmerungot és az Ecce Homot. Nem fogom részletesen elemezni ezeket a könyveket, és most nincs is tervemben bármelyik másikat végigelemezni, holott például az Antikrisztus par excellence ateista mű.
Nietzsche talán a "legateistább" filozófus, értem ezalatt azt, hogy talán a legerősebb keresztény-kritika található meg nála. Nem csak hamisnak gondolta a kereszténységet, hanem egyenesen megvetette őket. Nietzsche filozófiájában találhatóak a legélesebb megfogalmazások, mondatok, fordulatok a kereszténység ellen. Bár egyébként az "isten nem létezik" tézist nem írta le, csak azt, hogy "isten halott", ami mást jelent. Nietzsche nem is érvelt isten létezése ellen a filozófiai érvelés klasszikus empirikus-logikai módján. Tudtommal nem elemzett isten létezése melletti érveket, és ellene szóló érveket sem, Nietzschét a társadalom, az ember érdekelte, nem az ilyen külső, faktuális kérdéseket. Erre egy másik példa, hogy kritizálja Darwint, mert szerinte nem igaz, hogy jellemzően a legrátermettebb él túl. Ezt pedig nyilvánvalóan az emberi társadalomra értette, miközben Darwin nem állította, hogy a jelenlegi emberi társadalomra is érvényes volna az evolúció elmélete.
Fiatal koromban minden könyvét elolvastam, viszont egyetlen róla szóló könyvet sem. Azóta sem olvastam róla sok másodlagos irodalmat, szóval a véleményem a sajátom. Amit olvastam, az talán annyi, hogy a "Hatalom akarása" a halála után összeszerkesztett mű, és testvére, Elizabeth-Förster Nietzsche hozta össze, aki erősen antiszemita volt, Nietzsche pedig nem. Összességében Nietzsche filozófiájában bár sok olyan volt, amit a nácik felhasználhattak, de mégsem lehetett a teljes Nietzschét kisajátítaniuk, az pedig abszurdum, hogy felelőssége lett volna a nácizmusban. Nietzsche tudtommal az antiszemitizmust lenézte.
Annak, hogy sokáig nem olvastam Nietzschét az egyik oka, hogy fiatal koromban végigolvastam, mert magyarul tényleg minden könyve elérhető volt. Feldolgoztam, túljutottam rajta, meguntam. A másik oka, hogy talán még, mielőtt Carnapnál az Überwindungban olvastam volna az életfilozófusokról, megtévedt költőktől, valószínűleg már magamtól is ebbe az irányba tolódott a gondolkodásom. Azaz sokkal logikusabb, analitikusabb lett, és itt már nem feküdt Nietzsche. Ma már jó fogalmakkal meg is tudom fogalmazni, hogy miről van szó: Nietzsche kontinentális filozófus, egy nagyon korai egzisztencialistának is mondható, és életfilozófus. És emiatt átértékelődött bennem a filozófiája.
Mivel Nietzsche nem analitikus filozófus, precízen értelmezve nem is lehet igaza. Tulajdonképpen szinte minden, amit megfogalmaz, nem más, mint az ő szubjektív életérzésének kivetítése erős, teoretikus, állító mondatokban. Miközben, - mint mondtam - a faktuális vagy objektív kérdések nem is nagyon érdekelték. Csak az, hogy hogyan szemléli a világot, például az erkölcsi kérdések. Érzéseiben és megfigyeléseiben sok pszichológiai és szociológiai meglátás van, de az is olyan stílusban van megfogalmazva, hogy filozófusok tömkelegei dolgoznak azon, hogy analitikus megfogalmazásban értelmezzék. (Ami szerintem még Nietzschénél sem igazán lenne fontos dolog, de másoknál tényleg hülyeség.) Tehát igazságnak precíz értelemben nem lehet mondani.
Mindazt a szubjektív életérzést egyébként egészen határozott állításokban, tézisekben fogalmazza meg, nincs kétsége, hogy igaza van. Szóba sem jön nála, hogy ez nem az objektív igazság. Mindemellett keveset érvel, sokat kinyilatkozik, és retorikával, stílussal próbálja meg manipulálni az olvasót érvek helyett. Nietzsche vagy megtéríti az olvasót, vagy nem igazán tudja meghatni. Így aztán az egészet úgy tudom csak kezelni, hogy hát van, amiben együtt érzek Nietzschével, ez az ateizmus, a keresztények megvetése, a lázadás, a büszkesége, az akaratereje, a kiválóságra való törekvése, az elitista hozzáállása. De én tudom, hogy ez nem igazság, hanem ez csak egy közös szubjektív életérzés. Fiatal koromban ez tetszett benne, könyveiben ehhez kerestem visszaigazolást. Akkoriban ugye még szükségem volt erre. Ugyanakkor érdekes, hogy milyen könnyedén ignoráltam olyan dolgokat, amelyekkel nem érzek egyet.
Ami például most megütötte a fülemet, az Nietzsche mérhetetlen férfisovinizmusa. Hihetetlenül lenézte és lekezelte a nőket. A második, ahogy az akkori németeket kritizálja. Egy tömegként kezelve őket, nem is disztingválva. Legtöbbször "a németekről", "a rómaiakról", "a görögökről beszél", így általánosítva, sztereotípiákban. Nos, számomra a német kultúra sokkal pozitívabb. Itt azt gondolom, hogy Nietzschénél csak a lázadozás reflexéről van szó. A német kultúra előtte volt, köze volt hozzá, gondja volt vele, ezért nekitámadt. Majdnem mindent tudott támadni, ami eléje került. Reflexe volt a kritika. De például az olasz kultúra egzotikusabb volt számára, az volt a kirándulás, azt szerette. Én pont fordítva vagyok vele: Olaszországban a némi kultúráért cserébe alig viselem el az ottani viszonyokat. Torinóban szinte semmi érdekeset nem találtam. Rapalló kicsi, aranyos kis tengerparti város, az szép. Szóval látható, hogy miközben sok dologban egy húron pendülünk, van pár fontos dolog, amiben meg nem.
A legfontosabb negatívum számomra az, amikor Szokratészt kritizálja, és tulajdonképpen az észbeli gondolkodást, elemzést kritizálja. Szókratész nem volt analitikus filozófus. Ha igaz, hogy dialógusokban vitatkozott, akkor dialektikus filozófus volt, ami nem pont ugyanaz, de azért rokon az analízissel. Az analízis szerintem mélyebb vizsgálatra ad lehetőséget. Mindenesetre Nietzschének ez mind nem tetszik. Ő úgymond zsigerből, ösztönből ítél, és azt hiszi, ez az igazság, illetve, hogy ez a fontos igazság. Nietzschének az értelem is csak annyi, hogy ösztönök alapján tudatos ítéleteket mond, de többet nem gondolkodik. Az elemzés számára nem fontos, tán még tönkre is tesz dolgokat, talán dekadens is. Nietzschénél minden dekadens, ami nem a természetes ösztönökön alapul. A kereszténységet is azért nézi le, mert elnyomták az ösztönöket.
Én egyetértek vele abban, hogy a kereszténység ész nélkül, bugyuta, transzcendens ürügyekkel, azaz indokok nélkül elnyomtak mindenféle ösztönös dolgot, leginkább a szexualitást. Én egyetértek Nietzsche szabad életérzésével. Pontosabban együtt érzek. De nálam a másik oldalon mindenképpen ott van az ész. Az ész számomra ha az ösztönök felől nézzük, akkor a boldogság megélésének jó eszköze. Az ész korlátozza az ösztönöket, de jó esetben azért, és csak azért, hogy minél nagyobb boldogságot érjen el az ember. Az ész tehát az én felfogásomban optimalizál. Az impulzusokat, az optimalizálás célját nálam is az érzelmek (ösztönök) adják. De az ösztönök ész nélküli kiélése nem hoz túl sok boldogságot, az egy túl egyszerű, buta filozófia.
Egyetértek vele abban, és talán ez az egyetlen tézis, amely mögé oda lehet tenni egy analitikus érvelést is, hogy az erkölcsi értékek relatívek, szociális konstrukciók, és semmi okunk nincs arra, hogy ne konstruáljuk őket újra, ne változtassunk rajta, ne lépjünk "túl (az eddigi) jón és gonoszon". Az Übermensch végül is ennyit jelent: egy olyan embert, aki túl mer lépni a keresztény erkölcsön. Ilyen értelemben szerintem mi, 21. századi ateisták többnyire Übermenschek vagyunk. Mi megvalósítottuk Nietzsche programját. Számomra például az erkölcsiség egyáltalán nem keresztény gyökerű, én teljesen szabad vagyok a keresztény erkölcsöktől. Mi nem templomban házasodunk, nem kereszteljük meg a gyerekeinket, nem imádkozunk, és nem gyónunk. Ha "gyónunk", akkor a barátunknak mondjuk el, vele beszéljük eg a dolgokat. Nem feloldozást, hanem megoldást várunk.Mi simán szeretkezünk házasság előtt, használunk óvszert, és nem érezzük bűnnek. Ebben egyébként még a mai katolikusok nagy része is gyakorlati ateista. Szabadnak lenni az egyház hatalmától, agymosásától, ehhez bátorság kellett.
A probléma, hogy a társadalom viszont még nem jutott el odáig, hogy mindent tényleg tolerálja. Megharcoltunk ezekért a jogainkért és el akarják venni tőlünk. Magyarországon a vallás visszatámad, és vissza akarja fordítani a folyamatot. Kötelezően válaszható hittan vagy erkölcsi oktatás van, ahol az erkölcsi oktatás is vallásosan befolyásolt, és nem mindenkinek érhető el. Vannak, akiknek nem érhető el nem egyházi iskola. Az egyházak újra szüvetkeznek az állammal az elnyomás érdekében. A világon a szekuláris országok még mindig kisebbséget alkotnak. A legtöbb országban nem élhetnek ilyen szabadon az ateisták a vallás hatalmától. A világon kevés az Übermensch, de még az is kevés, aki tolerálni tudná.
Az Übermensch persze nem jelenti, hogy ne lenne olyan erkölcsi elv, amiben ne éreznék együtt a keresztény tanítással. Elvétve ilyen is akad. Ha mindenben, csakazértis ellent mondanék nekik, akkor ugye nem lennék független tőlük. Nietzschénél az hiányzik, hogy miért relatívek az erkölcsök. Ezt Nietzsche nem magyarázza, erre Nietzsche nem ad különösebben érvet. Ő csak egyszerűen kitűzi célnak a keresztény erkölcsök meghaladását, mert nem szereti őket.
Ennek értelmében ma már Nietzschét, óvatosan kezelem. Pontosan igaz rá Carnap Überwinungbeli analízise, megtévedt művész (bár Carnap a Zarathustrát pont kivételnek mondja). Így Nietzschét és a kontinentális "filozófusokat" pontosan úgy kezelem, mint a művészeket: ha valami tetszik, tetszik, ha valami nem, nem. Nietzsche keresztényellenessége, szabad látásmódja tetszik, férfisovinizmusa, németellenessége és észellenessége nem. Válogatok. Ahogy egy irodalmi regényben. Ott is tetszhet az egyik szereplő, míg a másik nem. Tetszhet egy szerző egyik regénye, míg a másikat utálhatom. A kontinentális filozófusok közül mondjuk kevés, akinél sok dolog tetszene. Heidegger például semmilyen szempontból nem tetszik. Még egy mondatát nem olvastam, ami ne lett volna számomra hülyeség vagy idegen. Nietzschénél sok rokonszenves érzés van, említettem, hogy melyek.
Nietzsche az ateisták számára szerintem félig barát, de félig ellenség. A legtöbb ateista ugyanis racionalista is, és Nietzsche az egzisztencialista filozófiájával nem az.
Mint közismertm Nietzsche végül megőrült, és így fejezte be életét. Annyit olvastam erről, hogy lehetett valamilyen örökölt, genetikus alapja is a betegségnek, de a "filozófiája" is belejátszik szerintem ebbe. Az is igaz, hogy a könyvei egyfajta kezelésként is szolgáltak számára: bátorította magát, életcélt talált ki magának. Emiatt szerintem óriási színészkedések vannak bennük. Nietzsche sokkal erősebbnek mutatta magát, mint amilyen volt. Egész életében a hatalmas, karakteres, legyőzhetetlent játszotta. De csak szavakban. Mindig ő volt az első, a legnagyobb... Aztán összetört. Sokszor, mint írtam egy tézis mellett nem érvelt, csak erőből, hatalomból akarta lenyomni mások torkán. Ebben a vallásokhoz hasonlított: egy térítő próféta volt.
A Zarathustrában metaforikusan felveszi Zarathustra, a próféta szerepét. Zarathustrát egyébként pont az ellenkezőjére formálja: a jó és rossz vallásának hirdetője helyett a jó és rossz meghaladásának prófétája lesz. Nietzsche azonosul könyvének főszereplőjével. Az Ecce Homóban már sokszor beszél magáról, mint Zarathustráról. A metafora kezd a valósággal összekavarodni. Ez szerintem az őrület jele, és az őrület kiváltója is egyben. Ezért baj az, ha a metaforákat túl komolyan vesszük.
Nietzschét az őrületbe a meglevő hajlamon kívül ez az egész életében folytatott színészkedés, és a metaforikus beszédmód komolyan vétele vitte. Lényegében a kontinentális filozófia. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kontinentális filozófia mindenkire ilyen veszélyes, de szerintem ha nem úgy kezeli valaki, mint én, azaz nem komoly igazságként, hanem művészetként, amelyből lehet mazsolázni, akkor azt gondolom, káros. Lehet Nietzschét, Sartre-ot, Camus-t olvasni, de csak óvatosan.
Ami a vallást illeti, az nagyon is hasonló ""filozófia"". Két idézőjelbe tettem, mert a kontinentális "filozófiához" képest még annyira sem az. A vallás is életérzés kifejezése, az atyuska, a halhatatlanság, a közösség iránti vágyakozás. A szegényeknek ópium: az igazságosság iránti vágyakozás. Mindezt ők is megtévedt módon úgy fejezik ki, hogy hülyeségeket állítanak teoretikus tézisekben. Ők is színészkednek. Nietzsche szerintem hívőként sem menekült volna meg az őrülettől, ha ugyanolyan intenzíven csinálja a kinyilatkoztatást, a metaforikus beszédet, annak komolyan vételét, a szereppel való azonosulást. Mindez a vallásra ugyanúgy jellemző, mint a kontinentális filozófiában.
