A Korunk c. folyóirat újonnan megjelent számában olvasható az Isten létének kérdésével analitikus filozófiai alapon foglalkozó Szalai Miklósnak egy rövid, tömör, nagyon frappáns és érdekes írása, amely az evolúció és Isten létének összefüggését tárgyalja. Nekem ez az írás nagyon tetszett, úgyhogy leírom itt a blogon, hogy miről szól.
Paul Draper amerikai pszichológus szerint az evolúció rendkívüli mértékben valószínűtlenné teszi Isten létezését. Az evolúció lényege az, hogy a mai emberek fokozatosan fejlődtek ki az egészen egyszerű organizmusokból. Ezzel szemben a vallás azt feltételezi, hogy Isten a fajokat, de legalábbis az embert közvetlenül teremtette. A kettő tehát kizárja egymást. A tesita persze mondhatja azt is, hogy ez nem cáfolja Isten létét, hiszen Isten teremthet akár az evolúció útján is.
Drapernek az utóbbi kifogás ellen felhoz egy elég jó érvet. Isten testetlen szellemi lény, aki már a fizikai, teremtett valóság előtt is létezett, és nem fejlődés útján jött létre. Ebből az következik, hogy a szellemi létezők létmódja radikálisan más, mint a fizikai dolgoké, és nem lehetséges, hogy fizikai dolgokból alakuljanak ki fokozatos átmenetekben. Mivel az embert a vallás szellemi létezőnek tartja, logikus, hogy az ember sem lassú módosulások során fejlődik ki, hanem közvetlen teremtés útján lép be a világba. Isten léte tehát feltételezi a közvetlen teremtés aktusát, amit az evolúció viszont kizár, vagyis Isten valószínűleg nem létezik.
Daniel Howard-Synder keresztény filozófusnak van erre egy szellemes és megfontolandó ellenvetése, amelynek lényegét Szalai Miklós Newton és Leibniz világképének ellentétén keresztül szemléltet. Newton úgy gondolta, Isten a naprendszert közvetlenül teremtette, de annak mozgásán időnként korrekciókat kell végrehajtania. Ezzel szemben Leibniz úgy vélekedett, hogy egy végtelen és mindenható Isten képzetével nem illik össze egy ilyesfajta világ, hiszen a beavatkozás azt felételezi, hogy a teremtés önmagában nem tökéletes. Ha Isten mindenható, akkor rögtön a kezdetben egy olyan világot hozott létre, amely úgy működik, mint egy pontos óramű, és Istennek később már nem kell belenyúlnia a teremtés menetébe. Ha az ember teremtését a leibnizi elgondolás keretébe illesztjük bele, akkor elmondhatjuk: ha Isten a már megteremtett világba nyúlt volna bele az ember közvetlen teremtése útján, akkor a teremtés nem lett volna teljes és tökéletes már a kezdet kezdetén. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten tervében benne kellett lennie az evolúciónak már a teremtés pillanatában. Az evolúció így elgondolva mégsem cáfolja Isten létezését. Draper érve tehát nem működik.
Szalai Miklós erre egy nagyon szellemes ellenérvvel válaszol. Elvileg elképzelhető lenne az, Isten az evolúció révén hozza létre az embert. Ami mégis Isten léte ellen szól, az az evolúció gyakorlati megvalósulása. Szalai ezzel kapcsolatban három pontot hoz fel.
- Az élet az Univerzum egy nagyon piciny, szinte elenyésző méretű részében létezik, egy hatalmas méretű idegen, anorganikus kozmoszban. Ha Istennek valóban az élet megalkotása lett volna a célja a teremtéssel, akkor azt valószínűleg nem ilyen módon realizálta volna.
- Az evolúció kontingens folyamat, azaz véletlenszerűek egymásutánjából áll. Más szóval sok olyan eseményt tartalmaz, ami akár máshogyan is történhetett volna. Ráadásul az evolúcióba beleszóltak olyan előre jelezhetetlen, drámai történések, mint pl. a dinoszauruszok kihalása egy meteor becsapódása következtében. Ha Isten valóban az ember létrehozására alkalmazta volna az evolúciót, akkor egy törvényszerű folyamatot alkotott volna.
- Az evolúció nem tart egyértelműen, törvényszerűen egy adott cél felé amiatt sem, mert véletlenszerű mutációkon alapul, amelyek közül sok zsákutcának bizonyul, és nem vezet sehová. Az evolúció így inkább olyan, mint egy művész, aki véletlenszerűen rajzol vonalakat különböző lapokra, amik közül megtartja azokat, amikből később ki tud alakítani valamilyen rajzot – és nem pedig olyan alkotó, aki egy a tudatában előzőleg már meglévő mentális képet aktualizál a papíron.
Szalai Miklós azzal fejezi be a cikket, hogy a teista szerint ettől még mindig létezhet Isten. Az, hogy nem Ismerjük Isten teremtésének útját és motivációit, még nem ok arra, hogy elvessük a létét, vélekedik a tesita. Csakhogy, ahogy Szalai találóan fogalmaz „az, hogy a valóság egy számunkra ismeretlen terrénumán lehet valami, ami az összes következtetéseinket halomra dönti, nem indokolja azt, hogy nem bízzuk rá magunkat arra a tudásunkra, azokra a következtetéseinkre, amelyhez a valóság számunkra ismert részének a vizsgálatából eljutottunk.” Ha egy mindenhatónak, mindentudónak és tökéletesnek tételezett lény képzetéből indulunk ki, akkor az evolúció alapján „indokoltan és nagy valószínűséggel következtethetünk arra, hogy egy nincs ilyen lény.”
