A "The L word" (magyarul csak "L" címen fut) sorozatról el kell ismernem, jelentős hatással volt rám, annak ellenére, hogy persze előjön benne a sorozatokra jellemző összes gyerekbetegség. Mindenesetre mind a hat évadot egyhuzamban (esténként és reggelenként egy-egy epizódot) végignéztem. Na most az, hogy aranyos, attraktív nőket látok egymással szeretkezni, szintén elismerhetem, nem hagyott hidegen, de ettől még nem írnék róla postot. Hogy miért írok róla, az jó kérdés, mert a "The L word" nem ateista sorozat, elég áttételesen van csak köze az ateizmushoz. De egy elég fontos, általános, nagy kérdésben.

Néhány éve még morogtam volna, hogy a sorozat teljesen irreális, miközben persze nincs betekintésem a leszbikus világba, de ilyen emberek nincsenek, és nem létezik, hogy ott, a való életben egy ilyen baráti társaság tagjai ennyire keresztbe-kasba kavarjanak egymással, ilyen sűrűn szakítsanak, béküljenek ki, jöjjenek ismét össze. (A címdal szövege meg totál primitív, és ezt - úgy olvastam - sokan így gondolják.) De ahogy mondtam, ez a sorozatok betegsége, amiért már nem is szidom a rendezőt, és a többi problémáért sem, hiszen nyilvánvaló, hogy ezek a sorozatok milyen feltételek mellett, milyen körülmények között készülnek. Inkább a stúdiót szidnám, hogy miért nincs egy sem, amelyik egy jó ötletnél bele merne vágni abba, hogy igenis sok évad biztosan le lesz vetítve, és tessék megcsinálni egységesre, átgondoltra!

Az évadokat egészen a harmadik végéig friss, és lendületesnek éreztem, utána szaporodnak el a sorozatokra jellemző kiírások, visszatérések, kavarások, bonyodalmak, mesterkélt megoldások. De még nagyon sokáig sok érdekes dolgot fel tudtak vonultatni. Összességében azt gondolom, azért tetszett az egész, mert mégiscsak érdekes, aranyos vagy attraktív nők szerepelnek benne, és egy érdekes, idegen világot mutattak be, amit így meg lehetett szeretni. A frissesség, a másság tetszett nekem. Majdnem mindegyik színésznő karakterét elragadónak találtam. Jennyt művészi komplexitásáért, Helene-t angol akcentusáért, Alice-t, mert normális, és aranyos, Tinát, mert szimpatikus és kedves.

Mégis, leginkább talán Shane karaktere tetszett, amely megmutatja, hogy a női szerepet meddig lehet kitolni egy serdülő srác alakjának irányába. Elképesztő, hogy mennyire természetesen alakította Katherina Moenning. És ez csak egy példa arra, hogy mi tetszett nekem: több irányban is kitolták a határokat, méghozzá nem annyira az extremitás fokáig, hanem tényleg közönségformáló módon. Ha meggondoljuk, például szimplán az elfgadhatóvá tette a sorozatot a nagyközönség szemében, hogy a szereplők leszbikusak, és nem homoszexuális férfiak. Azt gondolom, hogy az ilyen alkotásoknak nagy szerepe van az emberek világképének megváltoztatásában. És itt már valamennyire kapcsolódunk az ateizmushoz. Ugyanis az ateizmusnak is nagy szüksége lenne az ilyen közönségformáló alkotásokra.

Nem csak arról van itt szó, és a sorozatban tényleg erre kevés hangsúlyt fektetnek - jól is van ez így - hogy a homoszexualitás a legtöbb vallással ütközésbe kerül. A 2. évad 4. epizódjában Shane és Jane kidobnak egy albérlőt, aki már az elbeszélgetéskor elkezdni téríteni őket: "Jézus megveti a bűnt, de szereti a bűnösöket."

A 2. évad 11. epizódjában Bette és homofób apja közötti konfliktus éleződik ki, amikor is a haldokló apja megkérdezi, mit fog Bette mondani isten előtt, és ő úgy válaszol: "azt, hogy a te teremtményed vagyok, és büszke vagyok rá". Ezen kívül konkrétan a homoszexualitás és a vallás közötti ellentétet nem ábrázolják, még egy pár jelenet van botrányos kiállításokról, de nem közvetlenül a vallással, hanem konzervatívokkal kerülnek összetűzésbe.

A vallás ezen kívül a második és harmadik évadban jelenik meg még párszor. Shane például némileg vallásosnak mutatja magát, amikor a 2. évad 8. epizódjában gyónni megy, de az egész kudarcba fullad, nem neki való dolog. Nem tud megfelelni a vallásnak.

Ehhez képest egy vicces, de ugyanolyan őszinte epizód az, amikor a 3. évad 10. epizódjában Bette feladja a buddhista kolostorban töltendő idejét, és hazamegy. Bevallja: ez nem neki való. Tulajdonképpen belátja, hogy neki bizony a mozgalmas, nyugtalan, zaklatott, de érdekes élet kell.

És itt is valami fontos dolgot ábrázolnak: hogy a vallások mára már csak életstílust jelentenek, komolyabban épeszű ember nem gondolkodhat róluk. Életstílusként viszont teljesen normális az, ha valakinek nem jön be se egyik, sem másik. Ez pedig vonatkozik a szexuális életre is. Ez a sorozat nagy érdeme szerintem: bemutatnak egy olyan életstílust, amelyről sokan el se tudják képzelni, hogy közösségalkotó lehet, pedig az, és nagyon is erős közösségformáló erő. A leszbikus baráti társaságot minden civakodása ellenére egy szinte családhoz hasonló kötelék köti össze. Ezt Max mondja ki a sorozat utolsó epizódjában.

A 3. évad 7. epizódjában Alice kifakad, azt mondja, "God sucks", ekkor Dana haldoklása miatt. Amikor aztán Dana meghal, és az álszent temetésén Alice kifakad, hogy Dana leszbikus volt, utána rendeznek egy alternatív emlékszertartást, mégpedig egy kirándulással egybekötve. Itt is azt éreztem az egyébként szomorú történet ellenére, hogy valami mást, frisset mutatnak be. Azt éreztem, hogy ebben a nagy, álszent világban itt van ez a baráti kör, amelyik a maga módján rendez temetést, a maga módján éli világát, egymásra utalva, egymást segítve, egymás társaságában, és még ha névleg hívők is vannak közöttük, isten egyáltalán nincs az életükben.

Ezen dobott még egyet az, amikor Shane kifakad, hogy ő nem veszi be még azt az álszent, és vallássemleges dumát sem, hogy Dana most már egy jobb helyen van. És ekkor csúcsosodott ki az, hogy itt van ez a Shane, akinek zűrös gyerekkora volt, láthatóan problémásan él, nem tud megállapodni senki mellett, mindig tovább kell lépnie, nem bízik senkiben, nem bízhat meg benne senki. De mindez nem azért van, mert ő eleve rossz, és nem árt ő igazán senkinek, és nem bánt senkit nagyon (nem úgy, mint Jenny, aki ugyan aranyos, hasonló okokból, érdekes, de sokkal inkább bántó személyiség), mert nem lop, nem csal, csak megcsal, és még csak nem is nagyon hazudik. Általában őszinte. És a szörnyű gyerekkoráról nem tehet, és lehet, hogy sok lánynak kicsit összetöri a szívét, de ez ugyan nem nagy dolog, most mit számít, hogy egy lány csalódik egy egy éjszakás kaland után?! Nem a világ vége. Szóval itt ez a Shane aki lehet, hogy zűrös, de legalább őszinte ember, és tényleg ebbe a világba így cseppent bele, és nem nagyon tehet erről, nem maga idézte elő, legfeljebb azt lehetne szemére vetni, felnőttként most már miért nem hoz ki többet magából. Lehet, hogy kicsit gyenge, de emellett nagyon  is egyenes, hiteles, és a maga módján bátor nő, és ahhoz is van bátorsága, hogy kimondja: ő nem veszi be ezt a bullshitet. És amikor kimondja, végül is senki nem ellenkezik. Lehet, hogy sokan hívők a társaságban valamilyen gyenge módon, de annyira nem, hogy ellenkeznének, hogy ne fogadnák el: amit Shane mond, arra bizony nincs semmiféle cáfoló válasz. Az praktikusan igaz. És utána ott van a nőknek ez a baráti köre, amely már igazán nem a konzervatív szokásokra, nem a vallásokra támaszkodik, hanem bizony néhány nő kapaszkodik egymásba az élet "nagy viharaiban", és a maguk módján elég bátran helytállnak. Számomra ez az epizód ezt ábrázolta.

Ebben pedig a homoszexuális és ateista közösség nagyon is hasonló. Nem csak az kapcsolja őket össze, hogy a vallások általában ellenzik a homoszexualitást, nem csak az, hogy a hagyományos társadalomban mindkettővel kijönni "out of the closet" jelenség, botrányt okoz, hanem abban is, hogy ezeknek az embereknek a közösségben új utakat kell járniuk, új kultúrát kell teremteniük. Itt az ateista kultúra nem egészen előzmény nélküli, de azért az ateizmusra bizony ott vár a feladat, hogy megmutassa a világnak: igen, lehet ateista társadalomban is élni.

Arról szó sincs, hogy az ateistáknak leszbikusokká kéne válni, vagy homoszexuálisokká. Az ateisták általában teljesen normális módon foglalják el magukat nem vallásos módon: a családdal, a barátokkal, hobbikkal, munkával. Nem feltétlenül kell minden ateistának feltalálni valami fenomenálisan új dolgot. Társadalmunkban már meg van alapozva a nem vallásos élet kialakításának módja. Épp csak, ha mégis valami többet szeretne egy ateista, akkor kezd el keresni, és bár a "The L word" ebben konkrétan nem sokat segít neki, ha éppen nem leszbikus, de szórakoztató, és motiváló tud lenni.

Az meg egyébként tényleg roppant hatásos elfoglaltság, és afféle életcél tud lenni, ha az ember éppen szerelmes, vagy nagyon szeret valakit, és együtt él vele. A homo sapiens életében az ilyen dolgok nagyon is be tudják tölteni az életet, és ilyenkor még a hívők egy jelentős része sem gondol semmiféle istenre.