Marquis de Sade-ról a legtöbb olvasó annyit tud, amennyi a szadista és perverz szexről szól. Kevesen tudnák pontosan elhelyezni a történelemben, nem tudnák megmondani, hogy a francia forradalom korában élt, és képviselő volt. Majdnem mindig mindennek ellenzéke volt, mindig börtönbe került, de mégis mindig túlélt, kicsit Talleyrandos stílusban.
Egyik hosszabb börtönbüntetését éppen a Bastille-ban töltötte és a lerombolása előtt pár nappal küldték át egy gyógyintézetbe, amelyet éppenséggel meg lehet látogatni, ha az ember Párizsban a Vincennes kastélyt és a parkot meglátogatja. Egyébként a Bastille előtt pont Vincennes-ben ült.
Na most, hogy az ateizmusra térjek, ez a de Sade pont Vincennes-ben írt egy kis dialógust, melyet soha nem jelentetett meg. Ez tulajdonképpen a legelső műve, és az a címe, hogy "Dialógus egy pap és egy haldokló között" (mp3 franciául)
A dialógus pedig egy eszes fiatalember érveit foglalja össze az ateizmus mellett. Azt kell, hogy mondjam, hogy majdnem vetekszik Russell "Miért nem vagyok keresztény?" c. esszéjével. Körülbelül azonos témában, majdnem azonos terjedelemben foglalja össze a különféle lehetséges érveket. Természetesen se nem teljes felsorolást nem ad, sem pedig alapos elemzést. Ilyen terjedelemben nem is lehet. Ugyanakkor elég meggyőző, és érdekes a megfogalmazása.
A dialógusban egy pap beszél egy haldoklóval, és a pap szerepe elég gyorsan biodíszletté fajul, ezért is mondható, hogy nem egy vitát mutat be, nem hangzanak el érvek pro isten, hanem szinte csak contra. A pap szerepe éppen csak annyi, hogy a dialógus műfajának látszatát fenntartsa. Az is nyilvánvaló, hogy de Sade a haldokló helyébe képzeli magát. Ez mindjárt az elején abból nyilvánvaló, ahogy a haldokló ember erős szenvedélyeiről és azoknak kielégítéséról beszél. Gyakorlatilag de Sade itt számadást ad magáról, érdekes módon mindjárt élete elején, amikor még csak tervezgeti a jövőjét, de meglepő módon jól látja azt. Nyilván jól ismerte önmagát és természetét.
Az elszámolás így tulajdonképpen egy előzetes mérleg, tervezés: de Sade meggondolja, és igazából magának bizonygatja, hogy nem fogja megbánni, ahogy élni fog. Ilyen a természete, ennek megfelelően fog élni, aztán meg fog halni. Nincs isten, nincs más, akinek el kéne számolnia, csak magának, és nincs pokol, tehát nincs büntetés. Úgy látszik, úgy döntött, az megéri, hogy az ösztönei szerint él, és cserébe éveket ül majd börtönben élete folyamán.
De Sade érvei tehát tömören az ateizmus mellett. Nincs értelme nagyon részletezni ezeket az érveket, mert akkor már el is lehet olvasni a dialógust.
1) Occamot nem említve tulajdonképpen hivatkozik Occam borotvájának elvére. Úgy látja, istenre nincs szükség a dolgok magyarázatához. Ahogy azt Diderot-nál is említettem, ez ebben a korban kicsit merész vélemény volt, hiszen még nem volt meg az evolúció darwini elmélete.
2) Az egyszerű, mindennapi oksági folyamatokban nincs semmi bölcsesség, cél, tervezettség. Példa: a puskapor felrobban, ha láng éri. A dolgok működnek gondviselés nélkül.
3) Ha isten olyan természetet teremtett, amelyben vannak bűnök, akkor ő teremtette ilyen korruptnak a természetet és az embert. Itt nyilván beleérti magát, és kifejezetten gondol arra a számadásra, amelyre fentebb utaltam.
4) Kicsit fatalista módon determinista, mentesíti az embert, magát, minden bűn alól, mivel a szenvedélyei erősebbek az embernél. Itt is kifejezetten tetten érhető az önmaga mentegetése is. De ha valaki egy normálisabb erkölcsi felfogással felelősnek tekinti az embert is a rossz döntéseiért,ha azt mondja, az embernek erősebbnek kell lennie rossz szenvedélyeinél, vagy szenvedélyei rossz megnyilvánulásaiért, akkor is igaz marad, hogy emellett isten felelőssége nyilvánvaló. Ha az egyes embereknek van is felelősségük, alapjában valóban kérdés, miért teremtette volna isten ilyen korruptnak a természetet, az emberi természetet, a szenvedélyeket. Ez a gonoszból vett isten elleni érv, melyet már tárgyaltunk elégszer.
5) De de Sade emellett megfogalmazza, hogy az erkölcs lényege: tedd azt a jót másnak, amit magadnak kívánnál, ne tégy másnak rosszat, amit magadnak nem kívánnál. Ehhez nincs szükség vallásra, csak jó szívre, figyeljük meg, nem szeretetet mond! És ez mind nagyon találó is, csak ehhez is ignorálni kell de Sade szadista perverzióit. Illetve, ha de Sade mazochista volt is, akkor is a szofisztikáltabb értelmezés szerint nem kívánhatta a kínzást másoknak, mert nem ilyen egyszerűen kell értelmezni a kölcsönösséget, hanem tartalmilag. Ha viszont de Sade minden perverzióját ignoráljuk, akkor a többi, amit mond, akkor az rendben van. Végül is ez a Jézusnál is sokkal idősebb aranyszabály. De Sade, mint sokan mások, nem istentől eredezteti. Joggal.
6) A hit egyik nagy motivációja a halál utáni élet. De Sade erre válaszul egy bérdekes szemléletet fogalmaz meg. Azt mondja, az elmúlásról, hogy semmi nem múlik el. Az elmúlás nem félelmetes, csak az emberi büszkeség miatt az. De Sade arról ír, hogy a természetben generációk születnek és halnak, és aztán a következő generációban "újraszületnek". Az olyan szemléletek, amelyek bizonyos fokú öröklétet látnak az anyag megmaradásában, az emlékek fennmaradásában, az utókorban fennmaradt nyomokban számomra nem túl vigasztalóak, én nem tudom ebbe így beleélni magamat. De ez egy szubjektív kérdés, másnak ez több vígaszt jelenthet, és akkor érdemes ilyeneket olvasgatni.
7) De Sade tudománypárti: ha többet tudsz, nincs szükséged istenre. Az istenhit nem ad hozzá semmit a tudományos tudáshoz.
8) De Sade evidencialista: azt hiszi, el, amit ért, és igazolt. Példája az, hogy napot az égen látja. Az, hogy ez vulgáris empirizmus-e, vagy ki tudná fejteni szofisztikáltabban is, azt ebből a dialógusból nem lehet eldönteni. A modern empirizmus semmiképpen nem ragaszkodat ahhoz, hogy az embernek szó szerint a saját érzékszerveivel kell "közvetlenül" érzékelnie valamit.
9) A jó és rossz a márki szerint mintha egyfajta egyensúlyban lenne a világban. Nem világos, hogy szükségszerűnek gondolja-e, hogy azonos mennyiségű jó és rossz legyen, de legalábbis természetesnek gondolja, hogy mindkettő szignifikánsan jelen van.
11) Felhozza azt az érvet, amelyet én divergenciának szoktam nevezni: a sok vallás közül úgyse lehet választani. Felsorol pár vallást, amelyek ugyanolyan rosszak. Konfuciuszt kicsit dícséri, ő szerinte legalább mondott pár jó elvet. A többi egyformán rossz a szemében.
12) Arról beszél, hogy az istenhit haszontalan. Ezt is szoktam emlegetni. Nem csak arról van szó, hogy isten létezése nem igazolt, hanem az érem másik oldala: nincs is semmi haszna az istenben való hitnek. Az egyszerűség kedvéért csak azt a hasznot nézzük, ami közvetlenül a hitből és isten létezéséből adódhatna, de nem adódik, mert ehhez istennek léteznie kellene, és jelen kéne lennie a világban, de akkor igazolni lehetne. És de facto nem lehet igazolni.
13) A csodákról röviden annyit mond, hogy megbízhatatlan beszámolók vannak csak róluk. Arra is kitér, hogy természetellenesek, és honnan tudjuk a természet határait? Ha nem tudjuk, nem tudhatjuk igazán, hogy valami csoda, vagy pedig csak rosszul ismerjük a természettörvényt. Egy későbbi példával élve, a Michelson-Morley kísérlet lehet a newtoni fizika cáfolata vagy egy csoda. Ez egy komplex kérdés.
14) A próféták jóslatairól beszélve rámutat, ki tudja, megtették-e tényleg őket, különösen az esemény előtt?
15) De Sade szerint ha létezne isten, nem olyan nevetségesen igazolná magát, mint Jézussal. Valóban, nagyob körülményes, nevetséges, buta megoldásnak tűnik, ha feltételezzük, hogy isten Jézussal igazolni is akarta magát. Márpedig az evangéliumok elnevezés maga is erre utal.
16) Említ egy bizonyos Tyanai Apolloniuszt, aki Jézus korában élt, és hasonló a története. Érdemes megnézni.
17) Akkor minden bűnt el szabad követni? Kérdezi a pap. De Sade válasza az, hogy nem. A jog üldözze, és próbáljuk elkerülni, de ha nem sikerül, "ne sírjuk a kiöntött tej miatt". Ez nem akadályozza meg a bűnt, inkább értelemből és ne félelemből kerüljük el! Ez megint nagyon értelmes megfontolás, az ember csak arra kérdezne rá, hogy vonatkoztassa ezt a maga bűneire*. A jog üldözte, és börtönbe zárta, nyilván nem reklamálhat, ha ezt szorgalmazza. Vagy pont erre mondja, hogy utólag már nincs mit keseregni, csak le kell ülni a büntetést?
18) De Sade életszemlélete, hogy élvezzük az életet! Egyfajta epikureánis filozófia. Nem ástam mélyen bele magam Epikurosz filozófiájába, és ez a dialógus is rövid, tehát nem tudnám megmondani, hogy mennyire hasonló a két felfogás. Epikurosz biztos nem volt szadista.:)
A dialógus befejezésében a haldokló még utoljára prostituáltakkal élvezkedik, és a papot is meghívja. Ezzel nyomatékosítja, hogy úgy gondolja, semmit nem fog megbánni a számadásnál élete végén. Stílusában ez eléggé de Sade-os, és kicsit lapos, szerintem nem illik a dialógushoz annyira, mivel ez egy kerettörténet lenne, de túl kurta, nincs kibontva, és megjegyzésként van odabiggyesztve.. Szerintem így nem kellett volna.
A 18 pontot én jegyzeteltem ki magamnak, a dialógusban természetesen nincsenek pontok, és más érvek is megtalálhatóak.
* Amikor de Sade bűneiről írok, azt a relativista etikámmal természetesen nem abszolút bűnnek gondolom, hanem arról van szó, hogy társadalmunkban a kínzás nagy konszenzussal elvetett, én is megvetem. Továbbá a társadalom szervezése szempontjából praktikus elv. Végül de Sade esetében pont az volt a probléma, hogy az aranyszbállyal ez nem egyeztethető össze.
