Arthur Schopenhauer írja "A világ, mint akarat és képzet" előszavában, roppant gunyorosan, hogy ha valaki esetleg megvesz egy könyvet, akár az ő könyvét is, és nem akarja elolvasni, még mindig sok hasznát láthatja, például beteheti a könyvtárába, egy hézagot pótolva, kiteheti a dohányzóasztalkára, vagy, végül, akár még könyvismertetést is írhat róla. Hát valami ilyesmi a benyomásom Mérő Lászlóról Dawkins könyvével kapcsolatban.

Nem mintha Mérő Lászlóról korábban olyan fantasztikus véleményem lett volna. Munkásságában egy pár helyen találtam egy-két egészen jó gondolatot, amelyet nagyon sok csapodár ismeretterjesztés ront le, és legfőképpen az a gondom vele, hogy sokszor nem látni, hova is akar kilyukadni, mi a véleménye. Mérő szeret érdekes dolgokat elővenni, olyan ismereteket, amelyeket mások fedeztek fel, mint például a kevert stratégia a játékelméletben. Mérő azt gondolja, hogy kritikus gondolkodást, tudást, ismeretet terjeszt, de a felszínességével és zavarosságával maga is inkább rombolja a racionalitást, mások által pedig könyvei kifejezetten felhasználhatóak racionalitás-ellenes kritikára. Kicsit olyan ő mint Thomas Kuhn azzal a  különbséggel, hogy Kuhn a tudományfilozófiában valamennyire új, de szintén felszínes, zavaros, könnyen visszaélhető elgondolásokat alkotott.

Mérőnek Dawkins könyvéről van egy régi, 2008-as recenziója, melyre most bukkantam rá. Régi írás, időben kellett volna kritizálni, de hát a hibái időtlenek, tehát most sem haszontalan végigmenni rajta.

Először is is vegyük észre, Mérő Dawkins könyvével gyakorlatilag nem foglalkozik! Sehol nem idézi, sehol nem hivatkozik rá, sehol nem kritizálja konkrét tartalmát. Ad abszurdum simán lehet, hogy Mérő nem olvasta Dawkins könyvét. Talán emiatt foglalkozik minden mással a könyv helyett. És emiatt is teljesen időszerű ma is Mérő cikkét kritizálni, mert Mérő sem Dawkins könyvéről írt, hanem az ateizmusról általában.

Ez annál is sajnálatosabb, mert Dawkins könyvét éppenséggel lehet kritizálni. Nem az ateista filozófiatörténet legragyogóbb összeállítása. Csak éppen Mérő sehol nincs ahhoz, hogy egy ilyen kritikát meg tudjon írni. Ahhoz mélyebb filozófiai tudás, gyakorlat kellene. Ez Mérőnek nincs, emiatt mozog általános téren, emiatt próbál valamibe az ateizmus és Dawkins kapcsán általában belekötni. Ebben a postban én sem fogom Dawkinst kritizálni, mert én már megtettem korábban. Én tényleg a könyvről írtam recenziómat, nem pedig másról fecsegtem, mint Mérő.

Az első bekezdésben még van egy pár mondat Dawkins könyvéről:

"Dawkins prófétai hevülettel áll ki az ateizmus eszméje mellett, és abból indul ki, hogy a tudomány teljes mértékben képes helyettesíteni a vallást."

Először is, és erre Dawkins már maga is reagált, a hevület maga nem hiba. A prófétákkal sem az a baj, hogy hevületesek voltak. Nem a stílusukkal volt a gond, hanem a tartalommal. Ha Mérő Dawkins stílusát kritizálja, az nem érv, érvek helyett szoktak emberek felszínesen a stílussal foglalkozni. Bárkire, aki kiáll valami mellett, rásüthető ez a "prófétei hevület". Ez semmi.

Így sok év után nem emlékszem, hogy Dawkins írta volna, hogy a tudomány helyettesítheti a vallást. Ha mégis leírta ezt, akkor Mérőtől (vagy az olvasótól) egy idézetet és hivatkozást várnék. Ha leírta, akkor ez hülyeség lenne. A vallást a tudomány önmagában nyilván nem tudja teljes egészében helyettesíteni. Már csak azért sem, mert ami a vallásban hülyeség, azt nem is kell másik hülyeséggel helyettesíteni. Másrészt a tudomány illetékessége a megismerés, és ekként a vallásból csakis az ott egyáltalán nem működő megismerést tudja "helyettesíteni" (eufemizmus itt helyettesítésről beszélni, amikor a tudomány par excellence a megismerés eszköze, és nem valami helyettesítő módszer). Ami a vallásban további jogos emberi szükségletre épülő funkció, azt már nem a tudomány helyettesíti. Ilyen az önkifejezés, és kommunikáció másokkal, amire a művészet szolgál. Ilyen az etikai rendszer kidolgozása, amire a törvénykezés, a filozófia, művészet, a nevelés, és az ember magánéleti döntései szolgálnak. Ilyenek a különféle szokások kialakításai az emberi élet strukturálására, amire szintén a nevelés, művészet és az ember maga szolgál. Ilyen a közösségformálás, és a közösségi élet, amire különféle klubok szolgálnak. Sok kisebb funkciója lehet még a vallásnak, amelyet mindet ki lehet váltani valamivel. A tudomány maga nem tudja kiváltani a vallást, de a vallásnak nincs semmiféle szükséges funkciója, amelyet ne tudna valami kiváltani. És nem is látom, hogy miért ne váltanánk ki, amikor a vallás káros, a helyettesítő dolgok pedig nem különösebben károsak.

"Csakhogy a tudomány nagy részét mélyen istenhívő emberek alkották meg."

A "csakhogy" itt valami logikai kapcsolatra utal. Tehát ha a tudományt nagyrészt istenhívők alkották meg, akkor a tudomány nem válthatja ki a vallást. De hát ez logikailag totál zizi "érv". Logikailag ez sehogy sem következik. A tudományt nagyrészt férfiak alkották meg. Akkor ebből következik, hogy a nők nem lehetnek tudósok?! Ráadásul ugye láttuk, hogy Mérő árnyékra vetődik, a tudomány nem akarja önmagában kiváltani a vallást. De időzzünk még el egy kicsit a premisszánál! Valóban, a tudomány kialakításakor a tudósok nagyrészt istenhívők voltak. Akár az ókori görögökre gondolunk, akár mondjuk a 17-18. században a modern tudomány kialakítására. No de mi következik ebből? Szerintem semmi. A tudomány kialakítói az antik görögöknél egy rabszolgatartó társadalomban éltek. Akár helyeselték is azt. És akkor mi van?! Ebből következik, hogy a rabszolgatartás helyes?! Vagy az, hogy a tudomány szükségessé teszi a rabszolgatartást?! Hogya  rabszolgatartás nem kiváltható?! Nem. Attól, hogy anno a tudósok nagy része hívő volt, nem következik, hogy ma is ez a helyes álláspont. Ma a tudósok jóval kisebb része hívő, és az összlakossághoz képest is jóval kisebb része az. Ez azért erősebben nyom a latba, mint az, hogy régen azok voltak. Ma miért nem azok?! Nem azért, mert a tudomány fejlődött, és mai tudásunkkal a hit már nem tartható?! Cáfolja-e ezt az, hogy mondjuk a 18. században a hit még "tartható" volt, és a tudósok nagy része hívő volt?! Az evolúció felfedezése előtt a tudósoknak még egy nyomós okuk is volt az istenhitre. Akármilyen butaság is az istenhit, az evolúciós elmélet megjelenése előtt elég nehéz volt egy igazán kerek alternatívát adni helyette. De ma ez már nem áll fenn, ma a hit butaság, és van is alternatívája.

"A modern tudomány csakis olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekben az istenhit nem játszik szerepet."

Tévedés. A modern tudományban semmiféle istenhitet tiltó különrendelkezés nincs. A modern tudomány foglalkozik olyan kérdésekkel, amely kapcsolatos az istenhithez. Most a neuroteológián, valláspszichológián, vallásszociológián kívül (ezek ugye a hívő emberekkel foglalkoznak, nem istennel) például ott vannak az imakísérletek, vagy a halálközeli élmények kutatása. A modern tudomány ugyan sehol nem talált igazolást isten létére, de ez már csak "isten hibája". Ha isten létezne, akkor a modern tudománynak illetékessége lenne ezt is vizsgálni, és lenne is rá módszere. Nem arról van szó, hogy a tudomány és a vallás úgy van szétválasztva, hogy a tudomány gyáván kivonult az istenkérdésből, inkább arról, hogy a vallásos gondolkodás alapjában tudománytalan, és a vallásos istenhipotézisek sokszor alkalmatlanok arra, hogy tudományos igazolást nyerjenek, meg hát végül is arról, hogy a tudomány talán azért nem tudja igazolni istent, mert nincs.

"Egy mai tudósnak is kötelessége a hitét különválasztani a tudománytól"

Egy mai tudósnak minimálisan az tényleg kötelessége, hogy a vallásos baromságot ne vigye be a tudományos kutatásába. Azért, mert tudománytalan. Való igaz, hogy tudományos szempontból nevetséges volna bármi mellett is vallásosan érvelni. A hívő "gondolkodás" alapvetően tudománytalan. A különválasztás tehát nem csupán afféle dresscode jellegű előírás, hanem racionálisan szükséges dolog. Az igaz, hogy gyakorlatilag az a tudós, aki mellesleg hisz, de nem kavarja össze a kettőt a munkájában, ma is eléldegélhet, de ahogy jeleztem, egyre kevesebb ilyen tudós van. Azért, mert itt egy kognitív disszonancia eltakarásáról van szó. Valójában a tudósnak nem volna szabad hívőnek lennie, mert a hit ellent mond a tudományossággal. A két elv ellent mond. A vallás áltudomány. És bár a tudós praktikusan ugyan lehet hétvégén, otthon áltudós, de elvben azért ez egy komoly disszonancia. Ez bizony olyan, mint amikor a kutató orvos hétvégén auragyógyászati termékeket reklámoz, vagy a fizikus hétvégén Egely-kereket. 

"akkor is, ha az ő hite történetesen ateista hit."

A gyenge ateizmus, vagy az agnosztikus ateizmus (eléggé hasonló nézetek) azaz az istenbe vetett hit hiánya nem lehet hit. Per definicionem, per se nem hit. Ugyanis nem állít semmit, hanem tartózkodik valamitől. A gyenge ateizmus az a dolog, ami pont nem a hit. Kár erőltetni, hogy az, fogalomzavar. Nem tudom, hogy Mérő hogy lehet ilyen tájékozatlan, ha tájékozatlan, miért ír cikket, ha cikket ír, akkor miért nem tájékozódott legalább az írásakor.

"A tudománynak ezekről a kérdésekről "hivatalból" nincsen mondanivalója."

A tudománynak istenről mai tudásunk szerint valóban nincs mondanivalója, mivel a tudomány számára isten jelenleg nem igazolt, nem létezik. Ahogy a tudománynak nincs mondandója a pegazusok nemi életéről, az unikornisok vándorlási szokásairól, és a télapó logisztikai problémáiról. A tudomány gyenge ateista. Nem a priori az, hanem a posteriori: jelenlegi tudásunk szerint a tudománynak gyenge ateistának kell lennie, ez a helyes álláspont. 

"És ezért bizonyult a tudomány, ellentétben az egyéb okos megismerési módokkal, például a misztikával, a művészettel vagy a teológiával, kiemelkedően sikeresnek a technika vívmányainak megalapozásában."

A tudomány azért bizonyult sikeresnek a technika vívmányainak megalapozásában, mert okos megismerési mód. A többi pont azért nem, mert nem okos, és nem működő megismerési módok. Tulajdonképpen módnak se nagyon nevezhetőek, nincs módszerük.

Egy autó vagy egy számítógép ugyanúgy működik egy istenhívő, mint egy ateista számára.

Így van. Ezzel szemben a keresztény vallás nem működik ugyanúgy keresztény és ateista számára. Mérő beletenyerelt egy fontos érvbe.

Kétségtelen, hogy a tudomány eredményeinek elfogadása sokszor nehezen megy az egyházaknak, például Galilei egyházi rehabilitálása csak halála után három és fél évszázaddal történt meg. A fejlődést mutatja azonban, hogy Darwin elméletét a katolikus egyház már szűk másfél évszázaddal A fajok eredete megjelenése után összeegyeztethetőnek találta a vallás dogmáival.

"Nagy eredmény" kérem, hogy a vallás csökkentette a lemaradását. Bár szerintem nem a vallás csökkentette ezt, hanem a gyorsuló világ kényszerítette ezt rá a vallásra. Darwin elmélete hamarabb elterjedt, Darwin elmélete mögött a praktikus kutatás sokkal gyorsabban, robbanásszerűen indult be. Illetve a 20. századra az egyházat szerencsére sarokba szorították a szekuláris erők, tehát nem inkvizíciózhatott egy kicsit sem Darwin követőivel. Végül, mint látni fogjuk, a Vatikán nem egészen fogadta el Darwin elméletét.

"Manapság a kreacionista tanok legkeményebb kritikusai éppen a Vatikáni Tudományos Akadémia tudósai - és ez az ő szájukból sokkal hitelesebben hangzik, mint Dawkinséból, aki az érvelésbe állandóan belekeveri ateista hitét is."

Igen, hol is vannak a Vatikán népszerű kreacionizmust kritizáló könyvei?! Nem nagyon ismertek ilyenek. Bizonyára vannak ilyen könyvek, de olyan nagyon nem lehetnek hitelesek, a sikertelenségüket elnézve. És hogy a Vatikán ne keverné bele a hitet a könyveibe?! Sírjak, vagy nevessek?!

"Ha a kreacionisták ebben a tudományos kérdésben tévednek, az nem jelenti, hogy vallási hátterük eleve tévedés."

A helyzet az, hogy de igenis, a kreacionizmus az pont a vallási hátterük, ugyanis az egyik legfőbb istenérv. Olyannyira, hogy míg a Vatikán elfogadja az evolúciót, azért nem egészen veszi át az anyagot, hanem az ember kialakulásakor nem találja a kiutat, botladozik és hadovál. Én nem olvastam ugyanis eddig világos állásfoglalást arról, hogy a Vatikán a homo sapiens eredeténél is elfogadná Darwin álláspontját, azaz, hogy állati ősökből, evolúcióval fejlődtünk ki, és nem kellett semmiféle isteni lehelet, se így, se úgy, se amúgy.

"Ha az istenhit, illetve az ateizmus egyaránt valamiféle hit, akkor egyfajta szimmetriának kellene lennie közöttük."

De nincs szimmetria, és a gyenge ateizmus éppen ezért nem lehet hit. A "hiszek istenben" és a "nem hiszek istenben" nem szimmetrikus (ellentétes) állítások, hanem logikai komplementerek. A "hiszek istenben" ellentéte a "hiszem, hogy nincs isten", ami viszont erősebb annál, hogy "nem hiszek istenben". A gyenge ateizmus csak a hit elvetése, és emiatt nem hit. A szimmetria ott is borul, hogy a "hiszek istenben" állítás igazolást kíván, a "nem hiszek istenben"-t az igazolás hiányában alapértelmezésként kell elfogadni.

"Az ateizmusra elvileg ugyanúgy lehetne valamiféle vallást alapítani, mint az istenhitre, függetlenül attól, hogy a tudomány éppen hol tart a világ megismerésében."

Pont azért nehéz, mert nem hit. És nem is alakult ilyen ki. Mérő nem tudom, miért erőlteti a logikailag és empirikusan is megbukott rögeszméjét. Az ateizmus nem hit, ezért nehéz rá vallást alapítani. Mit ad isten, a valóságban tényleg nem nagyon van. Józan paraszti ésszel tehát a logikailag megjósolt jelenség visszaigazolódott a valóságban. De Mérő nem józanul áll neki a kérdéshez, hiába az empirikus valóság, ő ragaszkodik, hogy az ateizmus hit, és hiába, hogy nem nagyon van hozzá vallás, ezen meglepődik, de eszébe nem jut, hogy talán azért, mert tévedett, az ateizmus nem hit. Itt van előtte az empirikus cáfolat, de nem fogja fel.

"Ahogy Noah Wunsch, a német festő mondta: "Nem igazán látom, hogyan működhetne egy ateista egyház. Leülünk, és a semmiről beszélgetünk?""

Ez teljesen igaz. Az ateista egyház azért nem működne, mert semmiben nem hisz, a semmiről nem lehet beszélni. De ha semmiben nem hisz, akkor nem hit, vegyük már észre, "az istenit!"

"Elvileg létezhetnének ateista vallások is. Azoknak azonban nem pusztán Isten létezésének tagadására kell épülniük, hanem arra, hogy mitől tud szép, jó és harmonikus lenni egy olyan világ, amelyben nemcsak Yossarian buta és gonosz istene nem létezik, hanem szeretője jóságos, igazságos és kegyelmes istene sem."

Nem, ezt nem az ateizmusnak, és nem valami egyháznak kell megoldani, hanem ezt az embereknek, a társadalomnak kell. Hogy miért, azt Mérőnek kéne tudnie, hiszen ő maga fogalmazta meg a boldogságportfólió pluralista képét ekképpen:

„Alap- és kognitív érzelmeinknek önmagukban éppúgy nincs semmi értelmük, mint ahogy magának az életnek sincs azon kívül, hogy ha jól működik, akkor jelen lesz a következő generációban is. (…) Így nem csak az érzelmeinknek adhatunk értelmet, hanem az életünknek is. Mindenki a saját szelfje alapján, amit hite, érdeklődése, habitusa, családja, nemzetisége és még sok minden más határoz meg. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő bolgogságportfoliót.” Mérő: Az érzelmek logikája, Tercium, 2010. 302.o.

Hát ha egyszer mindenki magának ad értelmet és boldogságot az életben, akkor egy vallás, amely ezt a szabadságot akarja elvenni az emberektől kifejezetten ez ellen dolgozik. Talán inkább a 2010-es Mérőnek van igaza, mint a 2008-asnak.

A cikk gyengéje az is, hogy ahogy már erre utaltam, igazán világosan Mérő itt sem írja le a konklúziókat. Nincs ehhez bátorsága. A cikk inkább valamifajta hatásvadászat, fesztiválkeltés, amelyből sok olvasó bizonyára kiolvas bizonyos elvakult konklúziókat, de Mérő maga nem írja le explicit az ítéletet az ateizmusról.