Vallásos család sétál a körmenetben. A gyerek nagyon unja már a banánt, elfáradt a karja, nem akarja már tovább tartani a hatalmas táblát, amelyre az van írva, hogy "isten utálja a köcsögöket". Ráncigálja az apja kezét.
-Apu, Isten miért utálja a homokosokat?
- Nem tudom, fiam, talán mert természetellenesek.
- De miért természetellenesek?
- Nem tudom, fiam, talán valami mutáció.
- De azt nem Isten okozza?
- Nem tudom, fiam.
- Az iskolában tanultunk a genetikáról, ki volt Jézus genetikai apja?
- Hát ehhez nem értek, nem tudom, kisfiam.
- De apu, ha Isten a szeretet, akkor miért viszünk mi gyűlölködő táblákat?
- Nem tudom, fiam.
- No és apu, miért nem jön ide Isten megnézni a körmenetet, ha egyszer neki tartjuk?
- Nem tudom, kisfiam, talán mert mindent lát.
- De apu, ha mindent lát, akkor miért kell nekem a táblát a magasba tartani?! Miért nem vihetem a hónom alatt?
- Nem tudom kisfiam. Így van rendjén.
- No de apu, tudok még jobbat, miért nem maradunk otthon, és énekelünk otthon?
- Nem tudom kisfiam, így szokás.
- És apu, egyáltalán, Isten mit akar a világtól?
- Na ezt végképp nem tudom kisfiam. Ez a legnagyobb misztikum.
- És apu, mit fogunk csinálni a Mennyországban?
- Hát jó kérdés, ezt sem tudom, kisfiam. Majd meglátjuk.
Az anyuka már nagyon megelégeli a dolgot, és rászól a fiára:
- Fiam, zavard aput a kérdéseiddel, és ne hangoskodj!
Mire az apja odafordul, pofon vágva három "köcsög" ellentüntetőt a táblájával:
- Hagyd drágám, úgy tanul a gyerek, ha kérdez!
(Természetesen nem akarok más babérjaival ékeskedni, ez egy ismert vicc, nem én találtam ki, csupán adaptáltam.)
