Európai embernek igencsak zavarbaejtő, durva hírt lehetett olvasni a napokban, amelynek lényege, hogy egy szervezett, több száz fős szekta Pápua Új-Guineában boszorkányokra vadászik. A boszorkányokhoz való fordulás bevett szokás ebben az országban, a szektának sincs semmi baja a hókuszpókusszal, simán fizetnek a hülyeségért. A gondjuk csak az, ha a boszokrányoka normális fizetés mellett igényt tartanak, hogy asszonyaikkal háljanak. Nem, nem leszbikus boszorkányok, hanem férfiak. Az, hogy a gonosz boszorkány gyakorlatilag csak nő lehet, természetesen keresztény találmány.

Jó, persze, nem szép dolog más asszonyával hálni, ez nálunk nyugaton is így van, és a "szép" kis keresztény hit szerint is. De a sértett felek ott nem elváltak, hanem jó hívő módra elszállt az agyuk, és levadászták a boszorkákat. Nem csupán levadászták, de kibelezték őket, és különféle testrészeiket megették. A szalagcímet nyilván a péniszleves kapja.

Persze ezt a szekta nem úgy a semmiből találta ki, a kannibalizmus régi "jó" szokás Pápua Új-Guineában. A péniszlevest pedig alátámasztja az a hitük, hogy az különleges erőt ad nekik.

Namost miért mondom én ezt itt el egy ateista blogban? Azért, mert a hívők egészen gyakran jönnek azzal, hogy aki ateista, annak honnan van erkölcse? Avagy, hogy erkölcs az csakis a vallásból, a hitből származhat. Egészen pontosan általában két tézis kapcsolódik itt egybe:

1) Az erkölcs csak a hitből származhat.

2) Egyetlen igaz erkölcsrendszer van.

Látnunk kell, hogy 2) miért olyan fontos. Azért fontos, mert ha több erkölcs is van, és sokféleerkölcsrendszer is frankó lehet, akkor ugyan ki a halált érdekelne, hogy ezek közül egyet az egyik vallás adja, a másikat esetleg egy másik? Ha pluralizmus van, azaz sok erkölcsrendszer, amelyből egyik sem igaz, akkor az is elég plauzibilis, hogy hát az ateistának is lehet valahonnan vallása. A sok tucat erkölcsrendszeren kívül most miért ne lehetne egy ateista is?

A két tézis összefügg egymással, mégpedig abban, hogy mindkettő ugyanarra a hibára épül: a szubjektív és objektív összekeveréséből. Ha az erkölcsrendszer ugyanis szubjektív, akkor nyilván nincs egyetlen igaz erkölcsrendszer sem, hanem erkölcsi relativizmus van. Továbbá, ha az erkölcsrendszer szubjektív, akkor egy olyan objektív állításból, hogy "létezik isten", nem következhet egy szubjektív erkölcsrendszer. Még akkor sem, ha igaz lenne. Még akkor sem, ha pontosan tudnánk, hogy isten miféle erkölcsrendszert szeretne. Mert ha az erkölcsrendszer szubjektív, akkor az az én erkölcsrendszerem, istennek ehhez az égadta világon semmi logikai köze nincs, akármennyire hatalmas(kodó) főnök is lenne.

A hír pedig mindkét tézis tarthatatlanságát fényesen demonstrálja. A második tézist azzal, hogy látjuk, miféle egészen másfajta erkölcsrendszerek is vannak. "Ha valaki az asszonyoddal hál, nyugodtan öld meg, és edd meg a péniszét!". Jó, ez éppen olyan példa, amin a normális nyugati ember kibukik. Sok nyugati ember egyébként szintén megteszi, ha ténylegesen a saját feleségéről van szó. Legalábbis az ölésig eljuthat.

De ez csak egy példa, a világon tényleg nagyon eltérő etikai felfogások léteznek, nagyon furcsák, nagyon vadak, és kevésbé vadak, de egészen különlegesek is. És bár számunkra az ilyen erkölcsrendszer furcsa, és persze nekem sincs semmi kedvem egy ilyen országban élni, de nekik ez természetes.

Azt kihangsúlyoznám, hogy az erkölcsi relativizmussal tökéletesen harmonizál az, hogy én, nyugati civilizációban nevelkedett ember a nyugati erkölcsi felfogást szeretem, és nem szeretem azt, ha megölnek, és megeszik a péniszemet. Ez előbbit inkább nem szeretem, az utóbbi - ateistaként - igazából már azután nem nagyon érdekelne. Akár háltam mások feleségével, akár nem.

Nem szoktam. Annak ellenére nem szoktam, hogy ateista és liberális vagyok, mert ez az erkölcsrendszerem. De az erkölcsrendszerem azon alapszik, hogy én ezt szeretem, és nem azon, hogy ez a bazi nagy igazság, Bazi nagy igazság egy fenét, de ettől én még ragaszkodhatok hozzá az én életemben, az én környezetemben, az én világomban.

Ellene lehet vetni, hogy hát ha az ateizmus ilyen liberalizmust eredményez, akkor ez a liberalizmus végül is nem tud semmit tenni a kannibalizmus és a péniszleves ellen. Bezzeg a hit. De aki ezt mondja, még mindig nem érti, hogy a hit sem. Hiszen Pápua Új Guineában éppen két hit háborújából adódott a dolog.

Ami ugyanis az első tézist és a hír kapcsolatát illeti, láthatjuk, hogy bőven elég, ha valaki valami más dologban hisz, mint az éppen nyugaton, Magyarországon aktuális szekta, és máris mást hisz jó erkölcsnek. És mivel a hit elveiben az égadta világon semmi nincs, ami szerint a pápuák hite kevésbé volna igaz hit, mint a keresztény hit, ezért a hit, mint olyan ez ellen semmit nem tud tenni, ez óhatatlanul hozzátartozik a hithez. Ez a kártya is benne van a pakliban. A keresztény isten hite egy fikarcnyit sincs jobban igazolva, mint a pápuák hite a boszorkányokról, vagy a péniszlevesről. Pont ugyanolyan hit mindkettő.

Ergo, még, ha be is vennénk, hogy a hitből következik az erkölcs, a hit, mint olyan nem az igazoláson alapszik. Ezért a hit maga relatív. A hit relativitása miatt pedig az ahhoz kapcsolt erkölcs is relatív lesz.

Ami pedig az éppen aktuális nyugati szekták és az éppen aktuális nyugati közerkölcs kapcsolatát illeti, felmérések szerint ennek sincs kapcsolata egymással. A nyugati hívő emberek nyugati erkölcsi mérce szerint átlaban semennyivel nem jobbak, mint az ateisták. Tehát valóban: a nyugati erkölcs sem a nyugati szekták hitén alapul, hanem máson. A keresztény hit teljesen felesleges az etika szempontjából.

Ha tehát nyugati erkölcsi mércével összemérjük a hitet és az ateizmust, akkor ezt mondhatjuk:

1) Nyugati emberek között a nyugati hit a nyugati erkölcs szempontjából nem hatékonyabb, mint a nyugati ateizmus.

2) A világ furcsa országaiban élő furcsa közösségek erkölcsét meg a hit nem tudja jobban megakadályozni, mint az ateizmus, mert az ő furcsa erkölcsük általában az ő furcsa hitükön alapul.

A praktikus szempontok tehát nem állnak a hit mellett. Az igazság meg pláne nem, hiszen ahogy elmondtam, az objektív és a szubjektív összekeveréséről van szó a hit esetében. Az ateizmus legalább nem hazudik.

Ha pedig aközött lehet választani, hogy: "ezt azért ne csináld, mert Isten szerint bűn", és aközött, hogy "ezt ne csináld, mert a mi társadalmunk ezt nem szereti", és az utóbbi az igaz, és semennyivel nem kevésbé hatékony, akkor az utóbbit választom.

Tehát miért is kell nekünk az előbbi, miért kell nekünk a hit alapú erkölcsoktatás?!