Érdekes módon nemrég egy csokor, a vallás erőszakos nyomulásával összefüggő hírbe botlottam bele. Mindjárt kettő kereszteléssel kapcsolatos.

Kezdem mindjárt a legérdekesebb üggyel, ez az, hogy Mitt Romney az Egyesült Államok konzervatív elnökjelöltje állítólag 14 hónappal halála után megkeresztelte elhunyt apósát, Edward Davies-t, aki elkötelezett ateista tudós volt, és egyébként unokáinak szeretet volna vallás nélküli neveltetést látni. Ez utóbbira persze semmi esélye nem volt, amikortól lánya hozzáment Romney-hez, aki ráerőszakolta  vallást az egész családra, még utólag az apósára is.

A történet nem egészen biztos, ugyanakkor illeszkedik a mormon hagyományokhoz, nem idegen tőlük az ilyen, előfordul az ilyen náluk, egészen nagy tömegekben. És emiatt a probléma mindenképpen reális. Az egy dolog, hogy valaki hülyeségekben hisz, de az már mindennek a teteje, hogy másokat, akarata ellenére is bevon ebbe akkor, amikor már nem tud ellene mit tenni. Persze a dolog pont azért, mert ekkora hülyeség, pont ezért ennyire tét nélküli is egyben, és mondhatjuk, mit érdekel egy ateistát, azon kívül, hogy micsoda pofátlanság?

Hogy fairek legyünk, arról nincs említés, hogy az ilyen keresztelés a halott fizikai háborgatásával járni, nyilván egy szimbolikus szertartásról van szó. Érdekes módon katolikusok és zsidók is "áldozatául esnek", őket talán már inkább zavarja a dolog.

Az egész ügyet Bill Maher figurázta ki műsorában, melyet magyar felirattal itt lehet látni:

Maher azt is kifigurázza, hogy az ateizmust miért gondolják egyesek vallásnak, és nagyon jól összefoglalja, de ezt majd máskor fejtem ki.

Ami viszont szintén téma, és ahol már inkább felfedezhető tényleges kár is, az a gyerekek keresztelése. A babáké, akik nem tehetnek ez ellen valójában többet, mint a halottak, ugyanakkor ők folytatják az életet, felnőnek, és esetleg olyan leveleket kapnak, mint Mihancsik Zsófia, a Galamus újságírója. Mihancsik megfelelő eréllyel és jól válaszolt, tehát inkább őt idézem arról, hogy mik azok a következmények, amikkel baj van:

"Mivel a különféle közvéleménykutatások alapján biztosan állítható, hogy a katolikus vallás szerint megkereszteltek körében én vagyok többségben, és nem a „maguk módján vallásosak”, pláne nem a templomba járók, azaz az egyházi szolgáltatásokat igénybe vevők, megengedhetetlen, hogy a katolikus egyház a saját hívei közt tartsa számon azokat, akik semmiféle közösséget nem vállalnak vele."

Mert ugye a baj nem annyira az, hogy a keresztvíz káros lenne a baba egészségére. Mivelhogy teljesen közönséges víz, hogyan is lenne káros. A baj az, hogy az egyházak ezekre később is ráerőszakolják a vallást: hívekként tartják számon, hivatkoznak rájuk, és például ez alapján kapják meg ateista emberek adóit, akaratuk ellenére.

Hasonló hiba, de tulajdonképpen ezen alapul, hogy a népszámlálás kérdésére is keresztelkedés alapján szoktak az emberek sajnos válaszolni, arra nem gondolva, hogy ez Júdás-pénzt jelent az egyházaknak.

A gyermek-keresztelés régi rákfenéje a keresztény egyházaknak, évszázados az erről szóló vita. Tulajdonképpen már az hallatlan dolog, hogy egy önálló akarattal, személyiséggel, döntési képességgel még nem bíró gyerekről ilyen jelentős kérdésben a szülei döntsenek, ráerőszakolják a vallást. Tágabb értelemben ez abba a kérdésbe illeszkedik, amely Dawkinsék kedvenc témája: miért, milyen alapon, milyen joggal nevelik a szülők a gyerekeket a szülők a saját hitükre?

Azt gondolom, hogy nem lehetünk ebben az általános kérdésben teljesen elutasítók. Igen, a hívő szülők hülyeségre nevelik a gyerekeiket, de ehhez ugyanolyan joguk van, mint például arra nevelni, hogy a fekete macska szerencsétlenséget hoz. Kb ugyanakkora hülyeség, de sajnos nem lehet itt államilag előírni dolgokat.

Az viszont megfogható, szabályozható, előírható lehetne, hogy legalább ne kereszteljék meg őket! Mondják nekik a hülyeségeiket 18 éves korukig, dominálják őket, kedvük szerint, ez sem helyes, de ehhez a butasághoz joguk van. De mi lenne, ha a gyerekre bíznák 18 éves kora után, hogy hogy dönt?! Hátha a sok butaság ellenére nyílik értelem a szemében!

Mint mondtam, alapvetően a szülőknek joguk nagyon sok mindenre tanítani a gyerekeiket. Ez a dolguk, ez a szerepük. És alapjában az nem olyan nagy baj, ha különféle családokban különféle gyerekeket különféle neveltetés ér, és emiatt különfélék lesznek. Ez általánosságban jó. Csak engedjünk már annak a gyereknek legalább annyi szabadságot, hogy 18 évesen már önállóan tudjon dönteni!

Nagyon sok szülő megengedi a gyermekének, hogy döntsön, miközben persze a gyermek mindenképpen befolyást kap a szülőitől, nem kiegyensúlyozott információt. De ha már ezt nem tudjuk teljesen kiküszöbölni, akkor legalább a legalapvetőbb szabadságot adjuk meg a gyereknek! Legalább olyan elkötelezőnek mondott szertartással ne ámítsuk, mint a keresztelés!

Persze itt van, Mihancsik Zsófia példája: lehet dönteni, és lehet utána is fújni az egészre. Csak félek, sok ember mégis tulajdonít valami jelentőséget a keresztelésnek. És még inkább baj, hogy az állam tulajdonít neki jelentőséget. Az állam ad pénzt ez alapján az egyháznak, sőt, a családi indoktrináción túl most már az állam kifejezetten asszisztál a tömeges agymosáshoz: itt van a hitoktatás ideje az állami iskolákban, annak minden visszásságával.

Itt van egy kis történelmi illusztráció egy új francia sorozatból a keresztelésről:

Persze ma már odáig eljutottunk, hogy felnőtt embereket erőszakosan ritkán keresztelnek. De még a védtelen gyerekeket igen, és egyes nagyon perverz helyeken a halottakat is.

Az egyház anno az emberek életének meghatározó eseményeit sajátította ki: születés, házasság, halál. Egy házasságról szóló érdekes esetet olvashatunk a Népszabadság cikkében. Röviden arról van szó, hogy a nem vallásos Katalin idézést kap egy katolikus bíróságról válás ügyében.

Első kérdés: mi a franc az a katolikus bíróság, és ugyan milyen alapon idéz be valakit? A határozott válasz az, hogy a katolikus bíróság az egy délutáni mesekör kis játszási testülete, amelynek az égadta világon semmi jogköre nincs vallástalanokra nézve. Legalábbis jelenleg. Ha a Fidesz-KDNP kormányt még sokáig ténykedni hagyjuk, még ennek is eljöhet az ideje.

Tehát Katalin ott követte el a hibát, hogy egyáltalán belement ebbe a játékba. Az ex-férje egy mélyen katolikus nőt akar elvenni, és a katolikus délutáni mesekör belegabalyodott saját problémájába: az, hogy itt ez az ember megházasodott, majd elvált, majd megint házasodni akar, az nem fájin, ez nem a dolgok rendje és módja. Re ráadásul az első házasság nem is volt egyházi, azaz, hogy úgy mondjam,  "null pointer error", van, "nem létező hivatkozás". Ezt a problémát, miszerint manapság a világban rendre olyan dolgok történnek, amelyek a katolikus világkép korlátolt kis építményébe be sem férnek, azt próbálták meg azzal megoldani, hogy hátha ki lehet hozni, hogy ez az első házasság nem is volt érvényes, mert elalvás előtt nem hókuszpókoltak becsukott szemmel, lábujjhegyen piruettezve.

Szintén a vallás saját szabályainak kuszaságát jeleníti meg az a drámai argentin történet, amely szerint korábban, a katolikus junta idejében, mivel az egyház az abortuszt nem szerette, megvárta, hogy bizonyos elítélt anyák megszüljék a gyermekeiket, aztán végezték ki az anyát, és adták a gyerekeket intézetbe. Így rebellis szülőkből sokkal engedékenyebb, szép, katolikus gyerekeket kaptak. Persze el lehet képzelni, mivel "érdemelték ki" az anyák a halált. Hogy így nem lehet megoldani a dolgot, hogy az egyház bornírtságát nem lehet akármeddig fenntartani, mutatja, hogy most elítélték a legfőbb felelőst, a rezsim vezetőjét, Jorge Rafael Videlát.

Ismét házassághoz kapcsolódik az az eset, amely egy városlődi nőről szól, aki mivel nem volt hajlandó megházasodni, ezért nem gyónhatott a katolikusoknál. Ez már részben bagatell dolog, és itt az áldozat butaságára is felhívnám a figyelmet, de azért az egyházról is sokat mond a dolog. A nő itt hívő, azért kell neki a gyónás, de láthatóan egyébként - nagyon helyesen - úgy látja, hogy a katolikus vallás roppant elavult. Rendben van, hogy nem engedi beleszólni az életébe. Ha egyszer nem akar házasodni, akkor ugyan kinek van joga, alapja őt kényszeríteni, vagy akár csak noszogatni?! Hát hadd éljen már úgy, ahogy akar, ha ezzel ténylegesen nem árt senkinek!

Emlékszünk, ugye az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatára:

"A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg."

Nos, persze, az egyházat meg senki nem kényszerítheti gyóntatásra. Ha nekik, az úttörőcsapat 12 pontjában az van, hogy ezek a belső szabályok, akkor ezek. A nő a hülye, miért akar olyan klubhoz csatlakozni, ahol nem akarják felvenni. Mondhatjuk, miért van a nőnek inverz Woody Allen komplexusa: "Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának."

Az egyház persze egyvalamire rájött, és ebben nagyon ügyesek. A gyónás egy alapvető emberi, lelki szükségletre épül. Az emberek szeretik megvallani a bűneiket. Ennek a megvallásnak a funkciója többféle: az emberek szeretnek feloldozást kapni. Vallás nélkül is igaz az, hogy szeretünk embertársainktól megbocsátást, visszajelzést kapni. Ez az, amivel a társadalom szabályozza magát. Hiszen ha az embertársaink határozzák meg, hogy mit bocsátanak meg, mit nem, akkor így alakul ki a közös erkölcs. Teljesen világi, természetes dolog ez. Ad abszurdum, ha odamegyek a barátaimhoz, hogy: "te, az a helyzet, hogy hazudtam a feleségemnek, nem templomban voltam, hanem kocsmában", akkor a barátok visszajelzése határozza meg, hogy ezt a társadalom mekkora bűnnek tartja. Ez idővel változhat, a helyzet, környezet változása miatt. Ezért folyamodott az evolúció ilyen megbeszélős, lelkiismeret-alapú szabályozási rendszerhez. Lehet, hogy az emberek erre a 15. században komolyan felháborodtak, lehet, hogy a 21. században legyintenek.

Az emberek lelkiismerete különböző, mindig vannak túllövések, illetve van, amikor túl gyenge. És a "megbeszéljük", a világi gyónás az, ami ezt szabályozza, és szabályozza az időbeli változásokat. Sokkal rugalmasabban, mint ahogy az huzalozott genetikai szabályozással lehetséges volna. A vallás erre rakott rá egy mesét, ami el is fedi a lényeget, a hívők emiatt nem értik meg a valódi folyamatokat. Ezért káros a mese.

Röviden tehát az a tanulság, hogy mi a fenének kell az a gyónás? Ahogy simán lehet élni egyházi esküvő nélkül, úgy egyházi gyónás és megbocsátás nélkül is lehet. Az ember ezt megbeszélheti a barátjával, a csapossal, a lelkisegély-szolgálattal. Nem kell a pappal.

És végül, ismét árvák neveléséhez kapcsolódik az a magyar eset, amelyről a Népszabadság számol be. Arról van szó, hogy az állam az egyházakra bízza az árvák nevelését. Azok aztán ugyanúgy nevelőszülőkhöz adják a gyerekeket, inkompetens módon avatkoznak bele dolgokba, hozzáértésük nincs, nem segítenek, ellenben a hasznot lefölözik. Egyébként, mint gondolunk, ezek a gyerekek milyen vallást fognak inkább kapni?! Mit fog az egyház nekik nyomni? Milyen szülőkre fogják bízni őket? Amikor ezt az egyház határozza meg, akkor itt már nincs szó a családok szabad és egyenlő jogáról. Az egyenlő jog itt már sérül. Itt már erőszakolják a vallást.

Hát igen, ez is a baj a vallással. Végül is semmiben nem kompetensek, de valamiből meg akarnak élni, ezért erőszakosak, nyomulnak, és az államhatalomra hajtanak. De mi meddig engedjük még, hogy hülye inkompetensek uralkodjanak felettünk?!