A napokban történt, történik, és valószínűleg még folytatódni is fog, hogy Maliban, konkrétan Timbuktuban az Anszár Din iszlamista szervezethez tartozó lázadók elkezdték lerombolni az ottani, szintén iszlámhoz tartozó, piramisszerű, ősi, vallásos műemlékeit, amelyet az UNESCO emiatt is sebtében levédetett.

Ismét egy vallás, ismét rombolás. Persze ateista szemmel mondhatná valaki, vállat vonogatva, hogy "na és, egy másik szektát rombolnak? Öljék csak egymást, gyengítik egymást!" De ez nem ilyen egyszerű, mert az iszlám fanatizmus erősödik. Azért sem vonhatunk vállat, mert elvekről is szó van. Ugyan a vallás szerintünk hülyeség, de a hülyeséghez való emberi jog általános, de pontosan addig, amíg nem tapossa földbe más emberek jogait. Itt pedig a helyi iszlám vallás ártatlan(abb) emberi hülyeség, az iszlamista szervezet pedig az ártalmas, agresszív emberi hülyeség. Mindkettő az iszlám része, mindkettő a vallás része, mindkettő a hit része.

Mi ateisták gondolkodunk (legalábbis erősen ajánlom), és nem legyinthetünk erre, mert tudjuk, hogy ha a vallásos szekták egymásnak esnek, és ezt szótlanul nézzük, akkor mi is benne leszünk az áldozatok között. Értünk is jönni fognak. Pontosabban jönnek is, Magyarországon is nyomul a vallás, és mi vagyunk az áldozatai: másodrendű vallások és ateisták. Röviden szólva: itt elvek miatt kell kiállni.

A másik, hogy ezen ügy kapcsán is elmondhatom megint, hogy miért káros a hit, miért a hit a káros. Mert ugye jól tudom, megint azzal jönnek majd a hívők, hogy ez egy példa, ez csak egy vallás, ez csak a vallás rossz arca, de van jó is. Nem a vallás, nem a hit hibás, hanem az emberek. És, hogy ezek az iszlamisták ha nem az iszlám ürügyén, akkor más okból csak szétrombolták volna Timbuktut. Hát azért ha nem lenne az iszlám,  keresniük kéne más ideológiát. Nem állítom, hogy nem találhatnának, de ez nem menti a vallásos hitet, amely ideológia par excellence. És végül is minden más ideológia, amelyet találhatnának, mind hit lenne, legfeljebb nem vallásos, hanem például rasszista hit.

Úgyhogy megint összeszedem, hogy ebben az esetben mik azok az összefüggések, amelyek miatt a hit maga mindenképpen hibás.

1) Miért akarják lerombolni az iszlamisták ezeket a műemlékeket? A furcsa az, hogy a műemlékek maguk is az iszlámhoz tartoznak. Tehát ez az iszlám valláson belüli szekta-háború. Miért lerombolni akarják ezt? Azért, mert más eszköze az egyik szektának a másik ellen nem nagyon van. A hit ugyebár definíció szerint igazolatlan vélekedés. Ez azt jelenti, hogy definíció szerint nem tudják az iszlamisták igazolni, hogy nekik igazuk van. Nem tudnak érvelni mellette, nem tudnak kísérleteket bemutatni. Ha pedig nem tudnak, akkor mit tehet az egyik szekta a másik ellen? A békésebb megoldás az érzelmi manipuláció, prédikálás, emberek becsapása. De a történelemben mindig is elővették a másik megoldást: az erőszakot. Szektaháborúk mindig is voltak, és mindig is lesznek, amíg lesz vallás, amíg lesz hit.

2) Hogyan tudnak ezek az iszlamisták ilyen erőt felmutatni? Azzal, hogy az ideológiájukat egy elég erős csoport követi. A hit által tudnak összefogni ennyi embert. Mert egy ilyen műemlék megtámadásához, lerombolásához sok ember eléggé elhatározott elszántsága kell. Na, most, ugye nem az a helyzet, hogy az iszlamistáknak igazuk van. Ha pedig nincs igazuk, akkor csak a hit motiválhat elég sok embert egy ennyire szélsőséges agresszióra. Ehhez erős motiváció kell, a hit az, amely ezt az erős motivációt szolgáltatja. Ha ezek az emberek nem hinnék, hogy igazuk van, hanem tudatában volnának ízlésbeli preferenciájuk relativitásának, akkor ugye bizonyára nem kezdenék el rombolni azt, ami nem tetszik nekik.

Nem lehetne összefogni elég sok embert, és elég elszántságot adni nekik egy olyan szöveggel, hogy "ugye neked sem tetszik ez a műemlék? Romboljuk le!". Gondoljuk csak meg! Bizonyára van jó pár ember, akinek például nem tetszik a Duna-parti cet épülete. Elegen is vannak ahhoz, hogy akár le is rombolhatnák egy nagyon elszánt akció keretében. Ezt mégsem lehet összehozni, mert nincs erős hitük arról, hogy a cet épülete valami szentségtörés lenne. Többé-kevésbé tudatában vannak annak, hogy csupán szubjektív ízlésüknek nem felel meg. Tehát emiatt nem lehet ennyire elszánt embereket egyszerre mozgósítani egy kis cet-rombolásra.

3) Egy szokásos érv, hogy itt egy politikai háborúról van szó, a hit csak ürügy. Politikai háború mindenképpen van, a tuareg lázadók mindenképpen függetlenségért harcolnak. Mindig elég nehéz ilyenkor eldönteni, hogy a hit cél, vagy eszköz. Szerintem nem is lehet. Mindkettő jelenség szerepet játszik. De konkrétan, nem látom, hogy a műemlékrombolás konkrétan milyen politikai hasznot hozna. Politikailag inkább károsnak látszik. Ez színtiszta vallásos"úri murinak" tűnik.

Marad tehát a szokásos érv, hogy a hit káros és hasznos is egyben, és ez van, ezt kell szeretni. Amire a szokásos válaszom:

A) A hit káros hatásai nem küszöbölhetőek ki a hitből. Mivel a hívő, aki mondjuk európai mércékkel káros dolgot tesz, az a maga hite szerint nem káros, és mint mondtam, a hit per definicionem az, amikor nem lehet őt meggyőzni legalább arról, hogy nincs abszolút igazsága, vegye már tekintetbe mások ízlését is!

B) A hit hasznos hatásai kiválthatóak. Számos módon motiválhatók emberek hit nélkül is jó dolgokra. És ezen motivációs eszközök sokkal kevésbé károsak, mint a hit.

C) A hiten belül nincs olyan mechanizmus, amely a káros elfajulás ellen valamennyire védene, és a pozitív irányokat erősítené. Ez megint amiatt van, mert a hit elvei szerint a kettő megkülönböztethetetlen. Mindkét szekta hisz, mindkét szekta teljes joggal hisz a hit saját "szabálya" szerint, miszerint a hitet nem kell igazolni.

Tehát a jövőre nézve az égadta világon semmi okunk azt hinni, hogy a hit maga a jövőben sokkal több jót fog produkálni, és sokkal kevesebb rosszat. Miért tartanánk meg tehát ezt a káros "gyógyszert", amelynek annyi rossz mellékhatása van, és kiváltható kevesebb mellékhatásokat felmutató "gyógyszerekkel"?

Végül egy gondolat az iszlámról. Az iszlám időszámítás szerint 1433-at írunk. Tehát a valahol a tág értelemben vett középkorban vagyunk. Ez nem csak szimbolikus, mert végül is egy társadalom fejlettségében az az állapot, amikor monoteista vallást alapít, az jelez valamit. És az is, hogy ettől az időponttól kezdve mennyi év telt el azóta. Nem mondom, hogy ez egy abszolút skála, tehát, hogy minden kultúra, amelynek 1400 éve volt a nagy monoteista vallásalapítása, az szükségszerűen középkori jelleggel bír.

Nyilvánvaló az is, hogy az iszlám kultúra, még ha sok szempontból középkori, egy modern világba ágyazódik bele, illetve az iszlám országok közül sokban jelen van ez a modern kultúra a mindennapokban. Sok, periferikus országban nem. Tehát az erősen külső, modern hatás keveredik az erősen középkori, saját fejlődési szinttel. Maliban ez utóbbi az erős, az előbbi alig van befolyással az iszlamistákra, legfeljebb a fegyvereiket illetően.

De nem sokkal jobb azért a helyzet mondjuk Egyiptomban, ahol időnként meghurcolják egy kicsit a koptokat. Pedig Egyiptom azért nincs elzárva a modernség elől.

Az iszlám kultúra sajnos nagyon a keresztény középkor tükrét állítja elénk: élőben láthatjuk, milyen lehetett az inkvizíció, milyenek lehettek a vallás-háborúk. Milyen lehetett, amikor hittel fanatizált emberek lincselnek, rombolnak.

Arra is figyelmeztet minket ez a tükör, hogy milyen lenne, ha a vallásnak több teret engednénk. Vagyis Magyarországon arra is, hogy mi lehet abból, ami most folyik. Valahogy sehogy sem bízok én abban, hogy a magyarországi egyházállamban a hit jó oldala fog uralkodni felettünk.