Mivel a Magyar Tudomány nem adott nekem lehetőséget Kampis György cikkére viszont-válaszolni, ezért a többi cikkhez hasonlóan neki is csak blogban tudok válaszolni, amit most meg is teszek. Ebben a blogpostban természetesen már olyan stílusban is megfogalmazom a véleményem, ami túlmegy azon a cikken, amit a Magyar Tudományba eredetileg beküldtem.
Előre kell bocsátanom, hogy Kampis György cikke volt a nekem írt válasz-cikkek közül a legértelmesebb, leghasznosabb, de sajnos még így is nagyon gyengének gondolom. Kampis egy helyen így fogalmaz: "Egyéni véleményünk persze lehet minden egyébbel kapcsolatban is, sőt van, akárcsak a futball vagy az építészet esetén, de az nem publikációképes, és még kevésbé lehet „a” tudomány véleménye." Nos, Kampis cikkével a legnagyobb baj, hogy pont maga esik bele ebbe a csapdába: nagyon sok kinyilatkozás hangzik el normális érvek és hivatkozások nélkül. Két személyre hivatkozik pontos idézés és referencia nélkül, ez Feynmann és Wittgenstein, de ők pont engem igazolnak, nem őt. A másik nagy gond, hogy nemhogy hivatkozások, de érvelés sincs sok kinyilatkoztatás mellett. És mint látni fogjuk, jobb lett volna, ha hallgat magára: az önellentmondásos, átgondolatlan "gondolatmeneteit" jobb lett volna nem publikálni.
Mindjárt az első bekezdésben azzal vádol, hogy a tudomány alapján vallást gyalázok. Konkrétumok nélkül. Egyéni vélemény, kinyilatkoztatás. Nem több.
A második bekezdésben van egy cseles fogás, amelyet szerintem a legtöbb olvasó nem ért meg. Kampis azt mondja, hogy a teológia Wissenschaft, de nem science. A "Wissenschaft" németül tudományt jelent, itt nincs kétség, a "science" franciául és angolul tudományt jelent. Kampis tehát első ránézésre azt állítja, hogy a teológia tudomány, de nem tudomány. Teszi mindezt teljesen feleslegesen, idegen nyelvekkel nagyzolva.
Ellentmondás azért nincs mégse, mert az angol nyelvnek van egy olyan fura sajátsága, hogy a "science" szó alatt időnként, szűk látókörűen csak természettudományt értenek, és akkor már érthető a dolog (bár Kampis sehol nem jelezte, hogy nem franciául érti a szót, hanem angolul). Az egész "érvelés" továbbá azért is béna, mert azért angolul van olyan is, hogy social science, azaz a "science" fent említett szűk látókörű felfogása sem általános az angolban, és emiatt erre hallgatólagosan egy érvet építeni elég nagy butaság.
Kampis igazából bizonyára azt akarta mondani, hogy a teológia társadalomtudomány, de nem természettudomány. Csak ugye lehetett volna ezt egyszerűbben és világosabban is, kislovag! Aztán ezzel sem én, sem Gánóczy nem ért egyet (akire Kampis hivatkozik). Gánóczy azért nem, mert szerinte a teológia nem korlátozható be egyik halmazra sem, én meg azért nem, mert a teológia nem tartozik egyik halmazba sem.
Kampis szerint a teológia azért társadalomtudomány, mert módszeres, kritikus és igényes. Mintha ez már elég volna. Szerintem egy sakkozó is módszeres, kritikus és igényes tud lenni, a sakk mégsem tudomány, legfeljebb a szó nagyon metaforikus értelmében. A sakk egy játék, amelynek legnagyobb mestereinek ma már ien módszereseknek, igényeseknek kell lenniük, és roppant kritikusaknak másokkal szemben, de magukkal szemben is, amikor a saját játszmáikat elemzik, hogy a hibáikból okulva legközelebb jobban játszanak. Egy kritikus, igényes, módszeres dolog tehát simán lehet egy szellemi játék, és nem kell, hogy tudomány legyen. A teológia ráadásul szerintem se nem kritikus, és nem olyan nagyon igényes, és nem módszeres.
Kampis szerint tehát a teológia társadalomtudomány, és ezért módszerei eltérnek a természettudománytól. Igen ám, de ahogy a logikai pozitivizmus Einheitswissenschaft (egységes tudomány) programja rámutatott, a társadalom és természettudomány módszerei a fontos dolgokban azonosak, nyilván pont azokban a kritériumokban egyeznek meg, amelyek a tudományosság általános kritériumai. Érthető: pont ezért mondható mindkettő tudománynak. Mert van valami közös bennük, ami a tudományosság kritériuma is. Jó, tudom, erre azzal jönne Kampis, hogy a logikai pozitivizmus megbukott, és én ebbe a nagy vitába nem szeretnék belemenni, ezért azt mondom, hogy még ha meg is bukott volna, ez nem jelentené azt, hogy minden tézisük bukott. Ez biztosan nem.
Ez a tézis pedig az, hogy a társadalomtudomány is a nomologikus-deduktív magyarázati sémában, azaz általános állításokból álló elméletekkel igyekszik egyéni állításokat magyarázni. Ez a magyarázat dedukcióval történik. Melléktermékként pedig olyan további empirikusan ellenőrizhető jóslatokat is kapunk, melyek tovább igazolják az elméletet, vagy ellene szólhatnak.
Ez igaz a történelemtudományra is, ahol az empirikus ellenőrzés forrásai az írásos anyagok, a régészeti leletek lehetnek. Igaz az irodalomtudományra, ahol az empirikus ellenőrzést a különféle művek képezik. Megjegyzem, sem a történelemtudomány, sem az irodalomtudomány nem próbálkozik meg olyan butaságokkal, hogy mondjuk a Kalevala alapján igazolni, hogy igenis létezik a Sampo, a csodamalom, amely a semmiből aranyat, takarmányt és sót állít elő. De mindez nem igaz a teológiára, ahol isten létezését nem tudják empirikusan igazolni, sem régészeti leletekkel, az írásos anyagok pedig roppant gyengék ehhez, mégis azt állítják, a Biblia igazolja isten létét. Mert a Bibliára pedig nem csupán, mint egy mitológiára tekintenek, hanem kritika nélküli, dogmatikus alapnak. A Bibliára a keresztény teológusok másképp tekintenek, mint a Kalevalára, pedig mindkettő ugyanaz a kategória: mítosz. Ezért a teológia nem tudomány.
A társadalomtudományok és a természettudományok között persze lehetnek részletbeli különbségek, például a társadalomtudományok elméletei, elméleti keretei (paradigmái) és dedukciói általában nem olyan precízek, mint a természettudományoké. A társadalomtudományok általában nem használnak olyan numerikus apparátust, mint a természettudományok, emiatt levezetéseik általában nem numerikus jóslatokban jelentkeznek. De ettől még a tudományosságuk nem kétséges, legalábbis, ha a pontatlanságok kijavítására törekszenek, és nem a homály növelésére. És nyilvánvaló, hogy ha a társdadalom- és természettudományokat alapvetően különbözőnek találnánk, akkor igencsak bajban volnánk, ha meg kéne indokolni, miért tekintjük mégis tudománynak mindkettőt. Sokkal érthetőbb képet kapunk a világról, ha meglátjuk a társadalom- és temészettudományokban a tudományos közöst.
Érdemes megemlíteni a pszichológiát, amely határterület, társadalom- és természettudomány státusára is jelentkezhet. Paradigmái még nem teljesen kiforrottak, de egyre inkább experimentális és lassan numerikus tudománnyá fejlődik. A történelemtudomány a régészeti leletek vizsgálatakor alkalmazott fizikai és kémiai módszereket használ. A nyelvészetnek egy nagyon erősen fejlődő ága a számítógépes nyelvészet. A különféle tudományágak között nagyon sok az összefüggés. Ez is mutatja, hogy nem is lehet itt olyan éles határ, amilyet Kampis sugall. A társadalom- és természettudományokra érdemes két olyan halmazra gondolni, amelyre van valami hozzávetőleges definíció, de a határ nem éles, és inkább a hagyomány és a rendszerezési igényünk az, amely fenntartja a két kategóriát, nem pedig az éles különbségek.
Meg kell jegyezni, hogy a teológiára mindez megint nem igaz. Nem igaz, hogy isten korát C-14-es módszerrel meg lehetne határozni, nem igaz, hogy istent olyan kísérleteknek lehet alávetni, mint amilyeneket a pszichológiában találunk. Vagy ha például az ima-kísérleteket nézzük, azok nem igazolják isten közreműködését.
A következő bekezdés az, amelyet talán a legfontosabbnak tartok a cikkből. Kampis így kezdi: "A tudomány korlátai – véleményem szerint – magának az emberi létnek a korlátai, annak a határait jelölik ki, hogy mit (hogyan) tudhatunk, meddig ér a tapasztalat világának bizonyossága, mire következtethetünk." Idáig majdnem egyetértünk. Szerintem ugyan van élet a tudományon túl is, de módszeres tudás valóban nincs. Kampis hiper-scientistára sikerült megfogalmazását gondolatban kerekítsük le, és akkor teljesen egyetértek vele. A megdöbbentő az, hogy Kampis egy ilyen jó meglátásból kiindulva hogy tud eljutni az ellenkezőjéig, a legbugyutább "konklúzióig", méghozzá logikátlanul, és teszi mindezt írásban, tehát egy elvben átgondoltabb műfajban, és szemrebbenés nélkül.
"Ezeken túl is sok minden létezik azonban." Ez viszont egy éktelen metafizikai kinyilatkoztatás. Jegyezzük meg, hogy az az állítás, hogy "tudom, hogy létezik valami azon túl, amit tudhatok", eleve önellentmondás! Ha létezne is ilyen, Kampis akkor sem tudhatná, tehát nem írhat le ilyet egy cikkben intellektuális becsületességét megtartva. Ugyebár "amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell!" - mondja Wittgenstein. Kampis állítása igazolatlan, de ezen túl azt vetem ellenében, hogy egyáltalán nem látom, hogy hogy létezhetne bármi is a világban, aminek a megismerésére a tudomány alapjában alkalmatlan lenne. Nem látom ennek mi lehetne az oka, hogy volna ez lehetséges. Végül, ha létezne valami, aminek vizsgálata túl megy az emberi korlátokon, akkor nem lehet, hogy a teológia ezt vizsgálja, mert a teológusok emberek. Az egy külön önellentmondás lenne, hogy a teológia az a tudomány, amelyben emberek olyaet visznek végbe, ami emberileg lehetetlen. El kéne dönteni, hogy akkor most túl van az emberi korlátokon, vagy nincs túl!
Innentől Kampis cikke olyan dolgokat hoz elő, amelyre talán a legjobb választ egy korábban postolt cikkem jelenti, amelynek A tudomány dimenziója volt a címe. Érdemes elolvasni. Azt is érdemes megjegyezni, hogy valahogy ezek a viták szinte mindig ide csúcsosodnak ki, majdnem mindig oda vezetnek, hogy valaki elkezdi a szubjektív és objektív kérdéseket összekeverni, és nem tudja, hova tartozik a tudomány, az igazság, a tudás és a megismerés (mind az objektív oldalhoz).
Állítását igazolandó, Kampis sebtében előkap három példát: "Mi végre vagyunk itt, honnan származik a világ, létezik-e szerelem első látásra ." A "mi végre vagyunk itt" kérdését a tudomány így valóban nem tudja megválaszolni, de nem azért, mert létezik valami, amit nem tud megismerni, hanem azért, mert ez a kérdés nem szól létező dolgokról, nem objektív kérdés. Persze a "vagyunk" igeragozásban a rejtett alany ott van, a "mi, emberek", és mi emberek nyilván létezünk, csakhogy a kérdés nem az emberek egy tulajdonságára vonatkozik, hanem a "végre", azaz valami "külső célra", aminél már az sincs meghatározva, hogy miféle dolog lenne ez a "külső cél". A tudomány meg tudja válaszolni azt, hogy: "mi okból vagyunk itt", mert ezek az okok megvannak a természetben. Célok nem találhatóak a természetben, legfeljebb az embereknek lehetnek céljaik, de ezek meg eléggé változatosak, és különbözőek. A dolgok értelme szubjektív kérdés, amelyet senkinek nem kell megválaszolni, viszont mindenkinek joga eldönteni. Az eldöntés valami egészen más, mint a megismerés. Ha a papok döntik el, hogy neked mi legyen a célod, az nem tudomány, hanem ízlésdiktatúra.
A "honnan származik a világ" kérdésére a tudomány elég jól halad a válasszal. A "létezik-e szerelem első látásra" kérdésben a "szerelem" definiálása lehet kérdéses, de ezek után nem jelent nagy problémát a tudományos vizsgálata. És mit ad "isten", vizsgálják is (sciam, huffpost). Azért érdemes ismerni a tudomány módszereit, mert az egyik alapdolog, hogy azért kinyilatkoztatások leírása előtt az alapvető irodalmazást a tudósnak meg kell tennie. Ha elmulasztja, nagyon befürödhet, és tudósként hitelét veszti. Kampis György nyilván nem ismeri a tudomány módszereit, ezt ezzel a szarvashibával szépen demonstrálta.
Most jön a Feynmann és a Wittgenstein hivatkozás, amelyek azonban inkább cáfolják Kampist, mint alátámasztják. Nos, persze Kampisnak ettől még lehet az a véleménye, ami, de ez most már még inkább úgy hangzik, hogy csupán nagyon egyedi, butuska magánvéleménye.
A bekezdés befejezése pedig a logikát szégyeníti meg, a tudományos módszer másik bástyáját. Kampis azt írja: "Nem tekinti (a tudomány számára legalábbis) valóságosnak azokat a kérdéseket, amelyeket nem tud bevonni az „igaz vagy hamis” állítások körébe, vagyis amelyeket ennélfogva nem tudhat eldönteni sem, mert nem gyűrhet saját módszere alá." Most így nem igazán értem, hogy Kampis mondjuk egy olyan kérdéssel, hogy "létezik-e isten", mit akar kezdeni, ha nem az igazsága vagy hamissága érdekli. Mi érdekli akkor? A zöldsége?:) Ha erre a kérdésre Kampis válasza egy határozott "nem tudom", ami lehetséges, akkor is el kell ismernie, hogy akkor ezek után nem tud igazán konstruktív dolgot csinálni ezzel a kérdéssel. És a teológia lehet bármilyen módszeres és igényes (szerintem egyáltalán nem az), de miféle konstruktív dolgot tud vele kezdeni, és az mire jó? És hogy lenne a "nem tudom, és nem is akarom megtudni" tudomány?
Vegyük észre azt is, hogy Kampis itt azt állítja, hogy eme kérdések, azaz feltehetően a teológia nem gyűrhetőek be a tudomány módszere alá. Nos, ezzel kapcsolatban sokféle dolgot gondolhat az ember, de egy dolog biztos, Kampis itt úgy elszólta magát, mint a ház. Mert bizony explicit azt állítja, hogy a teológia nem tudomány. Pár bekezdés alatt elfelejtette, hogy mi mellett érvel, és eljutott az ellenkező állításig, és már engem igazol. QED. Öngól. Game over.
Egy kis finomság még ezzel kapcsolatban, hogy Kampis nem különbözteti meg azt, hogy egy entitás létezik-e a tudomány számára, vagy egy kérdés létezik (értelmes-e) a tudomány számára. Nyilvánvalóan lehet egy kérdés értelmes a tudomány számára, miközben a benne levő entitás nem létezik. Például az a kérdés, hogy "lehetséges-e perpeetum mobile" egy értelmes tudományos kérdés, és pont azért mert kimondhatjuk, hogy nem létezhet. Tehát más kérdés az, hogy van-e a tudomány számára eldönthetetlen kérdés, és más az, hogy van-e megismerhetetlen létező, mint például isten. Könnyen el tudunk képzelni olyat, hogy egy létező dologgal kapcsolatban egy kérdés nehézségeket okoz. De nehezebb azt, én nem is tudom, hogy valami létezik, hatással van ránk, de tudományosan nem megismerhető. Nem látom, hogy ez hogy volna lehetséges.
A következő bekezdésben Kampis ezt írja: "Ugyanakkor nyilván nem vitatható el senkitől, hogy az emberi megismerés – a tudomány – által nyitva hagyott kérdéseket privát módon önmagának mégis valósaknak gondolja, sőt a maga számára meg is válaszolja őket, a szorító belső kényszereknek engedve." Vegyük itt példának a "mi végre vagyunk itt" kérdést. Ez nem egy objektív kérdés. Ezt a kérdést valóban mindenkinek az önmaga számára el kell döntenie. Érdemes abban határoznia, hogy mit akar az életével kezdeni. De ez nem egy objektív kérdés megválaszolása. Ez nem megismerés. Ha ebben szerepel bármi megismerés, az legfeljebb az, hogy az illető magát ismeri meg. Gnothi szeauton. Csak ugye ez a megismerés meg nem válasz a kérdésre. Ha Józsi megismeri magát, és rájön, hogy mélységesen szereti a klasszikus zenét, pedig azt hitte, hogy utálja, akkor Józsi megismert valamit, de nem a "mivégre vagyunk itt" kérdésére adott választ: Mi nem avégre vagyunk itt, hogy Józsi szeresse a klasszikus zenét. De még Józsi sem avégre van itt. Józsi csak éppenséggel szereti a klasszikus zenét, ahogy valószínűleg más dolgokat is szeret. A "Józsi mit szeret?" kérdés eléggé más kérdés tartalmában is, és általánosságát tekintve is, mint a "mi végre vagyunk itt?" kérdése.
Ahogy Carnap fogalmazott: „Az ’élet talányai’ (Lebensrätsel) nem kérdések, hanem a gyakorlati élet szituációi. (…) A rejtvény inkább abban a feladatban áll, hogy az élethelyzettel 'elboldoguljunk', a megrázkódtatást kiheverjük, és talán, hogy a további életet még gyümölcsözővé is tegyük” (Carnap, Aufbau, §183).
Tovább menve: ha mindenkinek személyesen kell dönteni bizonyos szubjektív életproblémákban, akkor arra egész biztosan nem alapulhat tudomány, de még teológia sem, vagy bármilyen más diszciplína, ugyanis bármilyen ilyen diszciplína a szöges ellentétről szólna: arról, hogy valaki más majd megmondja neked azt, amit magadnak kéne megmondanod. És pont ez a teológia és a vallás "bűne", hogy ezt az egyéni felelősséget veszik el az embertől, és meg akarják neki mondani, hogy mit tegyen az életben. Kikérem magamnak, hogy a teológusok mondják meg nekem azt, ami az én döntésem! Pont ezt utáljuk a keresztény egyházakban például, hogy magánügyekbe be akarnak szólni!
Ahogy említettem, arra a kérdésre, hogy "Józsi, szereti ön Brahms-ot?", leginkább Józsi tud választ adni, és azzal, hogy kipróbálja. Ez aligha tudomány. A pszichológia tárgya közel áll ehhez, de ne várjuk el a pszichológiától sem, hogy minden egyes ember egyéni kérdésére válaszoljon! Azt viszont végkép nem látom, hogy a teológia hogyan válaszolna arra, hogy Józsi szereti-e Brahms-ot. Nem is nagyon szoktak ilyenre válaszolni. Arra viszont igen, hogy Józsi szeresse-e Jenőt. És ez nemcsak abszurdum, nemcsak nem tudomány, de pofátlanság is.
"Aki ennek ez egésznek, a teljességnek a birtokbavételére vállalkozik, annak tudnia kell azonban, hogy ezzel elhagyja a bizonyosságoknak (és bizonytalanságoknak) azt a körét, amely a jelenségek világának, vagyis a tudomány tárgyának megismeréséből fakadó vitát lehetővé teszi. Természetesen itt nagy különbség keletkezik azon kérdések között – és ilyenek a metafizikai és teológiai kérdések – amelyek színvonalas, fontos, izgalmas hagyományokhoz köthetők, és ezért szellemi értelemben fontosak, érdekesek, és a többiek között, amelyek nem."
Csak még egyszer felhívom a figyelmet, hogy Kampis itt ordítja bele máodszor is a "fülünkbe", hogy a teológia nem tudomány. Elfelejtette, hogy a cikk elején pont az ellenkezőjével kezdte. Nem is kell különösebben megcáfolni Kampist, megteszi ezt ő magának. Gyönyörűen és szépen. Csak el kellett volna olvasnia a saját cikkét, mielőtt elküldte volna a Magyar Tudománynak.
A következő bekezdés rendben van, az utolsó, a szerénységről szóló bekezdéssel nem tudok mit kezdeni, szerintem nettó hangulatkeltés. Hogy Kampis kinek a cikkét olvasta élvezettel, az nem érv. Az olyannal sem tudok mit kezdeni, amikor Kampis tudásról beszél, de nem igaz-hamis értelemben. Mit akar ez jelenteni? Azt gondolom, hogy Kampis egyszerűen csak szereti a szerény embereket. Miközben ő maga szerintem koránt sem az. De ez legyen az ő gondja. Én önmagában a szerénységet nem tartom értéknek. De ez is szubjektív dolog, teljesen felesleges erről párbeszédet folytatni, nem termékeny. Pont azért, mert nem objektív a kérdés. Kampis felőlem nyugodtan szeretheti álszent módon a szerényeket, miközben maga egy beképzelt alak. Tisztában vagyok vele, hogy ezen én már nem fogok tudni érvekkel változtatni. Viszont a Magyar Tudománynak nem kellett volna lehoznia a marhaságait.
