Nem állok egyedül azzal - valójában a modern ateisták többsége ezen a véleményen van – hogy agnosztikus ateista vagyok egy általában vett, vagy egy deista istennel kapcsolatban, és emögött egy olyan elv húzódik meg, amelyet én az igazolás elve néven fogok nevezni. Ez az igazolás elve a filozófiában több más néven, például evidencializmus néven ismeretes, de én a logikai pozitivizmus verifikációs elvét ismerem legjobban.

„Mivel egy szó jelentését alkalmazásának kritériuma határozza meg (más kifejezéssel élve: elemi mondatának levezetési viszonyai, igazságfeltételei, verifikációjának módja), a kritérium rögzítése után már nem áll többé módunkban eldönteni, mit is akarunk „érteni" a szón. Ha azt akarjuk, hogy a szónak pontos jelentése legyen, nem adhatunk meg kevesebbet alkalmazási kritériumánál; de a kritériumnál többet sem adhatunk meg, mivel ezáltal már minden további meghatározást nyer. A kritérium implicite tartalmazza a jelentést, s csak az marad hátra, hogy explicitté tegyük ezt.„ Rudolf Carnap: „A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül"¹

Fontos a filozófiában járatosoknak hangsúlyoznom, hogy a verifikációs elvet nem csak a mondat értelmességének kritériumaként fogadom el, hanem természetesen ennek megfelelő az igazolást, mint az állítás igaznak való elfogadásának kritériumát is. Továbbá csak a gyenge verifikációs kritériumot tartom helyesnek, azaz a valóságról szóló (szintetikus) állításokat igazolni szükséges, bizonyítani nem kell, és nem is lehet.

„Ha verifikáción az igazság végső és végérvényes megállapítását értjük, akkor -- ahogy látni fogjuk -- soha, egyetlen (szintetikus) mondat sem verifikálható, hanem csak egyre fokozottabban konfirmálható. Ezért inkább a konfirmáció, mint a verifikáció problémájáról beszélünk.” Rudolf Carnap: "Ellenőrizhatőség és jelentés^"2.

A „létezik isten” állítás ilyen szintetikus állítás, hiszen azt állítja, hogy isten a valóságban létezik. Nem tudom értelmezni az olyan állításokat, hogy isten egy másik értelemben létezne. Ezt a „másik értelemben létezést” értelmetlen kifejezésnek tartom, nem értem, mit akar egyáltalán jelenteni. Soha senki nem is tudta elmagyarázni, mit jelent. Nevet sem adtak ennek a másfajta létezésnek, sem konstitúció értelemben nem adott rá definíciót, sem axiomatikus értelemben implicit definíciót, sem a kifejezés alkalmazási vagy ellenőrzési feltételeit nem adták meg. De istenen kívül még példákat sem adtak erre a jelentésre. Maradjunk tehát annál, hogy a dolgok egyféleképpen léteznek. Isten hagyományos értelemben vett létezése jobban érthető (persze ez sem problémamentes), de ez nem nyert soha empirikus igazolást.

Ez az igazolás szintetikus kérdésekben csak konfirmációt jelent. Tehát nem tévedhetetlen, nem bizonyosság. Ez az igazolás a legtöbb, mi várható empirikus kérdésekben. Akik bizonyosságot hirdetnek szintetikus állításoknál, azok lehetetlent hirdet. Logikai okokból nem bizonyíthatóak az ilyen állítások, és nem lehet teljes bizonyosságunk. Egyrészt azért, mert azok az információk, amelyből kiindulnánk a levezetéséhez, nevezetesen a megfigyeléseink, maguk is bizonytalanok, másrészt, mert nincs logikai dedukció egy megfigyelés, és egy elméleti állítás között. Semmilyen megfigyelésből nem vezethető le matematikailag például isten létezése. Megjegyzem, hogy isten létezésére semmilyen ú.n. ontológiai, matematikai levezetés sem szolgálhat, mert az összetéveszti az analitikus matematikai állításokat, és a szintetikus állítást, amely „isten valós létezéséről” szól. A matematikai levezetés végén csak egy absztrakt fogalomról vezethetünk le valamit az axiómarendszerben. De ez nem jelenti, hogy egy valós isten is létezne.

Tehát a tudomány úgy működik, hogy megfigyelünk dolgokat, és ezek által igazolni tudunk bizonyos dolgok létezését, másokét nem. A tudomány elve az, hogy amelyeket igazolni tudjuk, azt elfogadjuk létezőnek, amelyeket nem, azokról nem hiszünk semmit. Azt nem csinálhatja a tudomány, hogy elfogadja a nem igazoltakat is létezőnek, mert akkor mire volt az igazolás?! Továbbá, akkor végtelen sok dolgot el kéne fogadni létezőnek, tehát kitörne az anarchia. Még rosszabb: egymással ellent mondó dolgokat is el kéne fogadni létezőnek. Például ha nem tudjuk igazolni, hogy egy történelmi személynek 1 vagy 2 vagy 3 vagy még több gyereke volt, akkor az első, a második, a harmadik, és a többi gyereke létezését is el kéne fogadni.